Рет қаралды 510,088
IRATKOZZ FEL ||| goo.gl/JYlg92
10 DOLOG, amit a MAI FIATALOK SOHA NEM FOGNAK MEGÉRTENI!
Ha a 90-es években születtél, vagy azelőtt, akkor te is tudod jól azt, hogy voltak bizonyos dolgok, amivel az akkori gyerekeknek meg kellett birkózniuk. A mai fiataloknak a legtöbb ilyen egykori problémáról fogalma sincs, amit legfőképpen a világunk rohamos fejlődésének köszönhetünk.
Néhány ezek közül a dolgok közül viccesnek és nosztalgikusnak mondható, míg a többi már nem volt annyira poénos.
Ezért a mai videóban 10 olyan dolgot hoztam nektek, amit a mai fiatalok nem ismernek és soha nem is fognak megismerni, vagy átélni azt, amit a 90-es évek gyerekei átéltek.
Az ablaktekerő
Talán sokatoknak volt még lehetősége arra, hogy az ablaktekerőt kipróbálja, de ez nem változtat azon a tényen, hogy manapság már egyetlen autó sem hagyja el gyártósort elektromos ablakemelők nélkül.
A törhetetlen telefonok.
Ha megkérdezném azt tőled hogy az ismerőseid közül hány olyat ismersz, akinek valamikor be volt, vagy jelenleg is be van törve a kijelzője a telefonján, akkor mit válaszolnál?
Én meg merem saccolni, hogy a válaszod legalább a barátaid 10% a lenne.
A tárcsázós internet
A legtöbb mai fiatalnak fogalma sincs arról, hogy mi is az a tárcsázós internet. Viszont ha esetleg te tudod, akkor enged meg, hogy elnézését kérjek azért, hogy miattam kell öregnek érezd magad.
A visszatekerés
A 21.században mindennek azonnal kell történnie. Egyetlen kattintással válthatunk egyik videóról a másikra , vagy válogathatunk a kedvenc zenéink közül.
Manapság bármilyen médiához egy szempillantás alatt hozzájuthatunk legyen szó képekről, zenékről, videókról, vagy a legfrissebb hírekről.
nos a 90-es évek fiatalságának ez sem volt ennyire egyszerű.
Iwiw és a myvip
A 21. század fiataljai mi mást használnának, mint a facebookot, vagy az instagramot.
Ezek megjelenése lőtt rengeteg különféle közösségi oldal létezett, amiknek tulajdonképpen mindegyike teljesen tönkrement a Facebook megjelenését követően.
Manapság senki nem gondol arra, hogy más oldalt használjon az ismerőseivel való kapcsolattartáshoz, mint a facebookot.
Az iwiw egy egykori magyar közösségi oldal, ami 2002 április 4-én lépett működésbe és ez volt az egyik legelső közösségi oldal a világon.
A floppy-k
A legtöbb mai fiatal csak a microsoft word-ben látott floppy-t a monitoron, amikor elmentette az elkészült munkáját.
Manapság már semmi másra nincs szükség egy kis extra tárhely eléréséhez, mint egy usb kulcsra, vagy egy hordozható tárhelyre.
A mobiltelefonos játékok
Még ha nem is vagy egy játékfüggő, akkor is nagy az esélye annak, hogy legalább egy vagy két játék le van töltve a telefonodra, aminek elképesztő grafikája van.
Nos a 90-es évek gyerekeinek nem volt lehetősége arra,hogy több százezer ingyenes játék közül válogassanak, és egymás után töltögessék le a legújabb játékokat.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a régebbi telefonokon nem volt semmiféle játék sem, de a választék nagyjából 4 játéknál ki is merült.
#legjobb #top10 #legjobbmagyartop10