Proszenyák Róbert tanúságtétele I Forráspont 2021

  Рет қаралды 3,130

52nd International Eucharistic Congress

52nd International Eucharistic Congress

Күн бұрын

Proszenyák Róbert megrendítő tanúságtételében arról beszélt, amikor egy futóversenyen kómába esett. Részletesen elmesélte tapasztalatát a túloldalról, azt, hogy visszatérése után hogyan vált hívővé. „Az volt életem legvalóságosabb élménye, amikor a poklot láthattam meg. A kézzelfogható, jelen való világ csupán káprázat ahhoz képest.” Ezután az élmény után teljesen megváltozott az élete. Az utcán járva, a rohanó, lökdösődő embereket figyelve, sokszor érzett késztetést arra, hogy megállítsa őket és elmondja nekik, hogy mindaz, amiben élnek csak látszat. A valóság valami egészen más. Ezt követően elindult a megtérés útján, első lépésként megkeresztelkedett. A haláltól pedig nem fél már, hiszen mint mondta: „Az utolsó pillanatban is igent mondhatunk az üdvösség ajándékára (nem úgy, mint én, aki nem voltam képes erre). Mert az üdvösség ajándék, nem tudjuk kiérdemelni, vagy »megoldani okosba«, vagy kimagyarázni. Meg kell nyílnunk Isten felé, s ezt az életünkben gyakorolnunk kell az önátadás által.”
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus KZbin-csatornája.
A Kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezték a magyar fővárosban, Budapesten. A Katolikus Egyház egyik legnagyobb rendezvényéről további információkat találhatsz honlapunkon: iec2020.hu/hu/
This is the KZbin channel of the 52nd International Eucharistic Congress.
The Congress was held from 5 to 12 September 2021 in Budapest.
For more information about one of the biggest events in the Catholic Church, visit our website: iec2020.hu/en/

Пікірлер: 3
@jutkamama9123
@jutkamama9123 Жыл бұрын
Köszönöm hogy elmondtad.!!!
@antalbalazs914
@antalbalazs914 10 ай бұрын
Évekkel ezelőtt hallottam ennek a ferfinak a bizonysagtetelet,és nagy öröm volt újra hallani, de a legfontosab az ,hogy legyen élő kapcsolatunk az urjezuskrisztussal ,mert csak az ő áldozata révén mehetünk az atyahoz.
@katisoos58
@katisoos58 Жыл бұрын
Köszönöm , hogy halhattam .
Sophia Kuby tanúságtétele I Forráspont 2021
26:43
52nd International Eucharistic Congress
Рет қаралды 1,1 М.
💩Поу и Поулина ☠️МОЧАТ 😖Хмурых Тварей?!
00:34
Ной Анимация
Рет қаралды 2 МЛН
Win This Dodgeball Game or DIE…
00:36
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 38 МЛН
Minecraft Creeper Family is back! #minecraft #funny #memes
00:26
SHAPALAQ 6 серия / 3 часть #aminkavitaminka #aminak #aminokka #расулшоу
00:59
Аминка Витаминка
Рет қаралды 2 МЛН
Isten soha nem alkot selejtet! I Gersei Csenge I Forráspont 2018
11:50
52nd International Eucharistic Congress
Рет қаралды 3,3 М.
ISTEN FELHÍVOTT #tanúságtétel
14:59
arTe via
Рет қаралды 3,8 М.
DR. GABOR MATÉ  2.0 /// Friderikusz Podcast 103.
1:00:09
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 152 М.
Beteg gyermek a családban - Új Nemzedék
25:38
Bizony, Isten!
Рет қаралды 499
Gergő és egy szál gitár I Dánielfy Gergely I Forráspont 2019
17:20
52nd International Eucharistic Congress
Рет қаралды 22 М.
Think Fast, Talk Smart: Communication Techniques
58:20
Stanford Graduate School of Business
Рет қаралды 40 МЛН
MFB Podcast - Beszélgetés Bartha Ákos élelmiszerbiológussal a táplálkozáskutatásról
55:23
💩Поу и Поулина ☠️МОЧАТ 😖Хмурых Тварей?!
00:34
Ной Анимация
Рет қаралды 2 МЛН