Nagyon köszönöm a videót, nagyon hasznos, tetszik! Most találtam Rád, és feliratkoztam. Augusztus óta kísérletezek az időszakos böjttel, most péntek óta próbálom ki az első háromnaposat, szinte el sem hiszem, hogy a 43. órában vagyok. :-) Eddig 28 volt a legtöbb. A célom egy bőrprobléma helyrehozása, és a tavaszi alak elérése. Mozgok, sportolok sokat mellette. Akkorát nevettem, amikor azt írtad, hogy a só nyalogatása olyan, mintha ennék. Pont ezt éreztem este! :-D Milyen finom a só!! Minden agyban dől el. Én a testi célok miatt vallási alapon is böjtölök (szintén keresztényként), felajánlom egy magasabb célért a nehézségeket. Köszönöm, hogy beszéltél a biblikus oldaláról is!
@jozsefdobos96464 жыл бұрын
Kedves Réka! Köszönet a szakszerű útmutatásokért! Mint "rutinos" böjtölő talán annyit tudnék hozzátenni, hogy könnyebb úgy az egészet végrehajtani, ha előre lehetőleg két-három héttel eltervezzük a kezdés napját, időtartamát, majd agyban felkészülünk rá. Ennek ellenére mindig van, hogy nem sikerül magunkat tartani a tervhez, mert kevés az akaraterőnk, vagy más egyéb körülmény akadályoz. Ezen nem kell elkeseredni, választani kell egy másik időpontot és nekifutni újra és újra... Én magam több tucat böjtöt tartottam az elmúlt évtizedekben, két napostól két hetesig, de többször fordult elő, hogy elbuktam már az első, vagy a második napon. Ez bárkivel előfordulhat, nem nagy ügy, válasszunk egy alkalmasabb napot a kezdésre!
4 жыл бұрын
Kedves József! Nagyszerű tanács. Köszönjük! :)
@VeganIronman Жыл бұрын
Szia Réka! 2,5 év alatt 5db 7-10 napos vízböjtöt csináltam, és mindegyik más volt. Sokat segítettek a videóid, mindenkinek javaslom a hosszabb vízböjtöt, és a heti egyszeri 24h böjtöt! 🙂
@Mazihun5 жыл бұрын
Tájékozott vagy és tetszik, hogy folyamatosan tanulsz. Minden dietetikusnak így kellene, de sajnos nem ez a jellemző. Pont tegnap hozták le a híradóba, hogy a Ch csökkentett étkezés nem jó... Mondanom sem kell kabaréba illő volt a riport. Követőd lettem. 😊
@zsuzsajuhasz10752 жыл бұрын
Kedves Réka, köszönöm ezt a nagyszerű videót. Viszont azzal nem értek egyet, amit a szárazböjtről mondtál. Túl vagyok életem 30. szárazböjtjén, amiből a leghosszabb 5 és fél nap volt. Igazi megújító hatása volt, javult a látásom, a hallásom, fogytam, amit utána sikerült megtartani, gyakorlatilag megszüntette a PMS tüneteimet és fájdalommentessé tette a menstruációmat és még egyéb áldásos hatásai is voltak. Helyesen kivitelezve teljesen biztonságos, hiszen még az elektrolitvesztés veszélye sem áll fenn. Dr Sergei Filonov könyvét érdemes elolvasni róla, illetve már a tudományos kutatások is elkezdődtek vele kapcsolatban. Természetesen ahogy a vízböjtnél, úgy itt sem szabad alapos utánajárás és körültekintés nélkül nekiállni. A léböjttel is jó tapasztalatom van, én 24 napig végeztem, anyukám 65 napig, főként gyümölcsleveken és a 10. napra meggyógyult a cukorbetegsége, és ezt az állapotot teljes értékű növényi étrenden fenn is tudja tartani. A 65 nap végére a neuropátiás tünetei múltak el, sokat fogyott. Eddig leginkább a szárazböjttel és a léböjttel voltak tapasztalataim (a dánieli böjt kb alap, mert vegetáriánusként nőttem fel és évek óta teljes értékű növényi étrenden vagyok), de most már kipróbálnám a hosszabb vízböjtöt is. Szuper, hogy ilyen jó, informatív videókat készítesz róla, köszönöm! :)
@ildiko1958 Жыл бұрын
A 16 + 8 órás böjtöt meddig lehet csinálni?
@gr.gr.9886 Жыл бұрын
Szia, en mar 2,5 éve csinálom. Több energiám van, mint korábban!
@58ajo5 жыл бұрын
Köszönöm a videókat. A böjttel kapcsolatos videóidat már szinte mind megnéztrm, nagyon tetszettek. Szeretnék arra választ kapni, hogy egy 3 - 4 napos böjtöt, minimum mennyi idó múlva lehet megismltelni?
@mohaba544 жыл бұрын
Kedves Réka! Csináltam egy három napos vizesböjtöt tavaj novemberben! Saját magamon tapasztaltam az előnyét! A vérnyomásom a gyógyszer szedése mellett 15o-16o alá ritkán ment! Jelenleg 14o fölött nem jellemző annak ellenére sem, hogy egy vérnyomáscsökkentő gyógyszerrel kevesebbet veszek be! A vércukrom azelőtt 7.7 volt, most 5.1-max 6 fölé nem megy! Időközben orvost váltottam, aki felfedezte,hogy szívritmuszavarom van! A kardiológus orvos felírt véralvadás gátlót, amit két hete szedek! Szeretném folytatni a vizes böjtöt hosszabb időre! A kérdésem az, hogy véralvadás csökkentő és magas vérnyomás elleni gyógyszer mellett csinálhatom-e!
@saradani6734 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm a videót!Egy kérdés: mostanában kezembe került Rüdiger Dahlke böjtről írt könyve.Felhívja a figyelmet a só teljes elhagyására a böjt alatt.Így most kicsit elbizonytalanodtam.Mi a véleményed?Nekem a te változatod jobban tetszik.😊
@kizsbori5 жыл бұрын
Ez a valasz, amita tanarnodtol kaptal, tipikus a S. Egyetemre. Az orvosin mi is sokszor megkaptuk a kerdeseinkre a "valaszt": mert az ugy van!
5 жыл бұрын
De legalább ezzel motiválnak rá, hogy inkább mi nézzünk utána a dolgoknak. :D
@Mokso4 жыл бұрын
Szia Réka! Sokat segített a videód, köszönöm! :) Kérlek tudnál tanácsot adni hogy milyen vitaminokat és ásványi anyag kiegészítőket szerezzek be, ha 7 napos böjtöt szeretnék végezni? köszönöm!
@johannakovrig31034 жыл бұрын
Ez engem is érdekelne 😊
@mott56839 ай бұрын
A hugom most csinált egy 50 napos vízböjtöt: Látványos lett az eredménye, ugyanis 27 Kilogramm súlyt adott le, melynek legalább a 90%-a testzsír volt, kb 3% izomzat és csupán 5% víz. Ehhez mondjuk több kellett mint "csak" vízböjt. Nálam ezek össze vannak írva (mert én voltam a "Doktor" aki írta a recept könyvet) viszont a "kötelező" vitaminokat leírom melyeket Gymbeam-ről könnyedén be lehet szerezni: ADEK vitamin (este 1) Vitality complex (Reggel + Este 1-1) Micromineral complex (reggel 1) Electrolyte (1-Reggel, 1-Délben, 1-Este) +Omega 3 (1Reggel + 1Este)
@davidsandor59505 жыл бұрын
Tiszteletem,furcsállom a tanárnő válaszát,,,szerintem rossz volt,tegyük fel ha azt a választ adja hogy lehet egészséges a Böjti időszak,,,de,,,,,ezt nem folyamat teszi az ember, míg az itt említett diéták hószú távon értendőek,,,persze lehet tévedek,pusztán csak gondolkodom.Ezt nyilván az epehólyag felvetéshez kapcsolódva értem.
@vizivillamos3 жыл бұрын
Tisztelettel köszönöm szépen, még csak 1,5 percig néztem, de majd otthon a korlátlan neten végig nézem. Már most megigérem, hogy 2021~ben szeptember végéig ajándékba adom az általam ismert gyógynövényeket, gyógy gyümölcsöket!!!! 💓♥️ 18.éve hobbym a gyógynövények, 5 éve gyógynövény őstermelő vagyok. Villamost vezetek 16. éve, többnyire Komárom-Esztergom megyében vagyok, 4500nm ~en gazdálkodok. DÁG külterület, ÚNYI ÚT 1501/4.
@gr.gr.9886 Жыл бұрын
Meg lehetne nézni a gyógynövény kertedet, esetleg vásárolni is?
@gyongyiruszinko22934 жыл бұрын
Kedves Rèka, örülök, hogy ratalàltam a videòidra. Az meg, hogy keresztèny vagy az szàmomra egy nagyon jò dolog, mert ìgy Krisztusban tesverek is vagyunk. Èn igazàbòl a sok cukor fogyasztàs miatt es az egèszsègesebb ètrend miatt keresgettem videòkat es ìgy talaltam rà a videòidra. Amièrt nagyon hàlàs vagyok. Többször gondolkodtam azon, hogy böjtöljek a gyermekeim megtèrèsèèrt de soha nem mertem neki fogni mert fèltem, hogy nem fogok kitartani benne. Tudom, hogy te itt az egèszsègi szempontokròl beszèlsz ès azzal kötöd össze èn nem is gondoltam, hogy egeszsègi oldalròl is meg lehet közelìteni a böjtöt. Meghalgattam a videòidat ès gondoltam kipròbàlom a 16 òras böjtöt, egy hètig. Az első nap jòl ment. Semmi gond nem volt. Ma reggel szintèn jòl kezdődött , de sajnos mint akinek kiugrott a fejèből es a kisebbik lanyom megkinalt egy gumicukorral èn kapàsbòl elvettem ès megettem. Most nagyon dühös vagyok magamra, igaz, hogy most azèrtsem eszem tovabbra sem, csak bant hogy ilyen könnyen megfeledkeztem ròla. Ugye a csalad itt van csak èn pròbàlok vàltoztatni. Mit lehet ilyenkor , szàmìt ez tovàbbra is böjtnek? Egyebkent nagyon aranyos csalàd vagytok.Az Ùr aldja meg az èleteteket😊
@viragcsillag30895 жыл бұрын
Gyógytea megengedett a böjt alatt? Böjtnek tekinted az olyan böjtöt,ahol gyogyteat fogyaszt valaki?
5 жыл бұрын
Ha nincs benne semmilyen édesítőszer, akkor szerintem a gyógytea fogyasztható a böjt alatt.
@doramoni15 жыл бұрын
Köszönöm Réka ! Igen, a böjt nagyon áldásos !
@kittihorvath66285 ай бұрын
Kedves Réka ! Köszönöm a videót ! A víz - gyógynövény tea böjt 3. napjánàl tartok. Tovább szeretném csinálni. Mit tanàcsolsz , hogy a vitaminokat milyen formában jutassam be és milyet. Csepp formájában csak D vitaminom van itthon a többi tabletta formában. Tablettàban beszedem akkor az kèpes felszívódni csak úgy étel nélkül? Komplex alga tablettàm is van itthon. Az elég lenne a vitamin pótlásra ? Köszönöm szépen!
@FerencRadvanyi5 жыл бұрын
Szia Reka! Megneztem par videodat. Nagyon hasznosak, most kezdtem el egy lebojtkurat. Re lesz az elso. Voltak mar probalkozasaim, de most elszantabb vagyok. Felvezetes megvolt, az 2 napig tartott. Ma van az elso nap.
5 жыл бұрын
Szuper, sok sikert hozzá! :)
@FerencRadvanyi5 жыл бұрын
Koszi, nagy a sovargas a szilard kaja utan, ezt hogy lehet kikuszobolni? Van esetleg Facebook-od, ahol tudnal segiteni?
@karolynebalog26527 ай бұрын
Kedves Réka! Az időszakos böjt jó lesz úgyis, ha Du.14 órától De. 8 ig nem eszek? Szeretnék fogyni és sajnos Hashimotóm is van , illetve 52 éves vagyok, változókori problémákkal is küzdök. Köszönöm a válaszodat előre is!😁
@EcchiEdric8 ай бұрын
208 cm magas vagyok. Nekem jól jött volna gyerekkoromban a böjt hogy megálljak 190-nél. 😂
@DeAnnMoon6 ай бұрын
Mi a véleményed a Neera méregtelenítő kúráról? Előre is köszönöm a válaszodat
@dani8509 Жыл бұрын
Én négy kerek napig nem ettem nem ittam, tudtam mellette dolgozni, kicsit gyengébbnek éreztem magam, de kb ugyanolyan volt mint a sima böjt csak gyorsabban történtek a dolgok. Veszélyesnek egyáltalán nem éreztem.
@mariakuti7203 Жыл бұрын
Kedves Réka meghoztad akedvem a ötöt kipróbálni a gyógyulás érdekében, Szeretnélek megkérdezni hogy ha reggel egy kicsi cukor mentes kávét nap közben egy pirítós vagy egy zöldség levest eszem ezzel megakadályozom a böjt pozitív hatását? Nagyon várom a válaszod. Köszönöm. De ha van rá lehetőség szívesen felkeresnélek.
@SOBTV1078402 жыл бұрын
Kedves Réka! 160 kg vagyok. Alkalmas-e és lehet-e az erőleves a sópótlás eszköze? Esetleg van olyan készítmény amivel a kockázat nélkül és biztonságosan lehet pótolni a só és egyéb makrókat? Úgy értem tudományos alapokon fekvő, hogy azért sem alul, sem túlzó ne legyen az adagolás. Válaszodat előre is köszönöm!
@boni33rl3 жыл бұрын
Szervusz Réka, tanácsra lenne szükségem. Én megnéztem A böjt tudománya című filmet, nagyon jónak tartom. Először megcsináltam 6 napost böjtöt, kizárólag víz ivással, az 5. napon 24 órán keresztül iszonyatosan fájt a fejem, de tudtam ez a mérgek miatt van. A következő szakaszban 7-8 napon keresztül i pohár turmixolt zöldség délelőt és 1 pohár este. Tehát én meg tudom csinálni a böjtöt, de hogyan jöjjek vissza a rendes táplálkozásra? Mivel én elkezdtem csak nyers leveleket rágcsálni óvatosan, és volt olyan eszméletlen epe ömlésem mint még soha. Köszönöm a válaszod
@vgyongyver4 жыл бұрын
Kedves Réka, kisebb keresztény közösségünkkel mi is böjtölünk időnként. A kérdésem a 24 órás böjről, hogy az általánosan elterjedt nézet szerint ha az esti órákban eszünk, azzal megterheljük a szervezetünket, hiszen éjjel is "dolgoznia", emésztenie kell. A 24 órás böjt nem mond ennek ellent, ha csak este eszünk? Másik a ketogén diétával kapcsolatos: epe- ill. emésztőrendszeri bántalmakkal javaslod? Ha nem, milyen diétát javasolsz?
@JuditDrBarna4 жыл бұрын
Kedves Réka! Van-e a böjt alap-anyagcserére kifejtett hatásáról kutatás? Milyen hosszúságnál csökkenti, ha csökkenti? Hiszen a testünk nem tudja, hogy valaki olyan helyzetben van, hogy éhezik, vagy egészségmegőrző módon nem eszik. A túlélési rendszernek valahol be kell kapcsolnia. Esetleg só, vagy vitaminbevitellel be lehet csapni?
@renatapinter-erdelyi86944 жыл бұрын
Szia Réka, Nemrég kezdtem az IF-et és nézem a videokat ezzel kapcsolatban. Szeretnék egy kis segítséget kérni. 172 cm magas, 87 kg és 39 éves vagyok. Sajnos jelenleg nem tudok sportolni. A BMR-em 1625 kcal. Abban kérnék segítséget, hogy fogyáshoz BMR alá mehetek-e, illetve milyen arányban legyenek a makró tápanyagok. Előre is köszönöm válaszod! :)
@beaen67964 жыл бұрын
Szia Réka! Köszönöm a videót nagyon hasznos volt ☺️ az lenne a kérdésem hogy fiatal korúak is böjtőlhetnek?
@matyashorvath43593 жыл бұрын
Bibliai böjt az Eszter böjtje is.
@Phoenix-mj5ys3 жыл бұрын
Igen, Eszter, a szolgalolanyai, és a zsidó testvérei is 3 napig nem ettek és nem ittak semmit.
@cohenkati5 жыл бұрын
És a böjt alatt nem lassul le az anyagcsere, ami nem éppen jó dolog
@Sparrow3534 жыл бұрын
Nem, megdöbbentő módon épp hogy fokozódik az első időszakban.
@lentimusa84475 жыл бұрын
Én láttam youtubon 1 hónapos böjöt majdnem 20kg adot le az illető 31 napig csak vizet ivott ...
@krisztinahegedus74605 жыл бұрын
Belinkelnéd a videót
@laszloherczeg3 жыл бұрын
Saját tapasztalatom is az, hogy a böjt egészséges. Tiszta gyomor tiszta elmélet.
@eviahun3 жыл бұрын
1-es típusú cukorbetegeknek a bőjt veszélyes. Én nem ajánlanám, csak nagyon szigorú orvosi felügyelet mellett
@karocica2 жыл бұрын
Reka is ezt mondta a videoban
@balintpeti68194 жыл бұрын
Szia Reka! Bocsáss meg a zavarásért csak egy gyors kérdésem lenne hozzád. Azt szeretném kérdezni hogy a böjt alatt mondtad hogy semmi olyat nem lehet magukhoz venni amiben kalória van és hogy vizet lehet inni illetve a nátrium pótlására levesnek a levét. Szóval az lenne a kérdésem, hogy mennyi vizet lehet inni mindig mikor rámtör az éhség akkor vagy szinte bármikor napi 3 litert ? Vagy többet? És olvastam hogy az uborka negatív kalória vagyis az emésztéséhez több energia kell mint amennyit tartalmaz , lehet enni a böjt alatt nyers uborkát vagy azt sem?
4 жыл бұрын
Szia Peti! Én azt javaslom, a böjt alatt igyál bátran, amikor csak megszomjazol, vagy úgy érzed, ki van száradva a szád. A böjt a nem-evésről szól, ezért én az uborka fogyasztását sem javasolnám.
@beatakatona59378 ай бұрын
Böjt alatt cigarettázni lehet?
@richirichi5813 жыл бұрын
Nem tudom mit szúrtam el, de nekem ezek a Pozitív jelenségek nem igen érvényesültek. Helyette volt homályos látás , gyengeség , izomfájdalom, nem szűnő éhség, rossz közérzet stb.4 napig csak vizet ittam.
@ombucman12 жыл бұрын
Só nyalogatás/nátrium bevitel. Illetve a víz minősége sem elhanyagolható.
@gr.gr.9886 Жыл бұрын
A felszabaduló mérgek miatt.
@gs77813 жыл бұрын
A fejlődő szervezetek számára káros lehet az időszakos böjt? Előre is köszi a választ :)
3 жыл бұрын
18 év alattiaknak nem javasolnám az időszakos böjtöt.
@milaktibor95094 жыл бұрын
Hála az Úrnak!
@laszlosevi20133 жыл бұрын
mi köze ennek egésznek az úrhoz? az úr majd böjtöl helyetted,idióta
@kataantal36395 жыл бұрын
Kedves Réka! Az volna a kérdésem, hogy Leyden-mutációban lehet-e böjtölni?
5 жыл бұрын
Kedves Kata, azt sajnos nem tudom...
@fazekz19604 жыл бұрын
A konyhasó az nem csak Nátrium. Hanem NátriumClolrid. NaCl.
@gs77813 жыл бұрын
Nem csak az, de van benne, és legegyszerűbben azzal lehet pótolni
@LakatosRobert092 жыл бұрын
@@gs7781 3 napos böjt alatt erdemes potolni? Nem szakitja meg a bojtot a só?
@raczjanesz745 жыл бұрын
Kedves Réka, 24 órás böjtökkel mennyi idő alatt lehet súly csökken ést elérni, I'll. A hasi zsír csökkenés mennyi idő alatt várható, hogy észlelhető lesz?
5 жыл бұрын
Kedves János, súlycsökkentést már egy nap böjt után is el lehet érni. Igaz, annak jelentős része víz lesz... A hasi zsír csökkenése rendszeres böjttel érhető el. Egyénfüggő, hogy milyen gyorsan. Általában pár hét alatt már észlelhető az eredmény.
@raczjanesz745 жыл бұрын
@ Kedves Réka, köszönöm a gyors választ. Túl vagyok az első 24 órás böjtömön. Hetente egy napot tervezek böjtölni márciusban. Aztán meglátjuk.
@Lucifer-lv-4265 жыл бұрын
Kedves János,miért nem próbálod ki Réka másik javaslatát a ketogén diétát? Én másfél hónap alatt 14 kg-ot adtam le és nagyrészt a hasamról.98 kg voltam és most 84 vagyok.A derekam kerülete 103 cm-röl 89-re csökkent. A böjtnek is ez az alapja tulajdonképpen. A ketogén étrendnek pedig ezen kivül még számos előnye van.A testzsír csökkennés csak egy a pozitívumok közül.
@marj88855 жыл бұрын
A böjt is konnyebb ha mar a keto dietan vagy. A szervezeted hozza van szokva hogy zsir egetessel dolgozzon.
@SuccessfulChan4 жыл бұрын
IBS-re milyen Dietat javasolsz?
4 жыл бұрын
FODMAP-szegény étrendet. Lásd itt: podornovakreka.hu/fodmap-szegeny-dieta-az-ibs-kezelesere/
@mihalyvigyikan91145 жыл бұрын
Kedves Reka! Nekem ugy nez ki, hogy van egy autoimmun gyulladásos betegsegem, igen pont az amiben a 3. videodban beszelsz! Es tortenetesen szeretnem ha megosztanad velem a kutatasok es konyvek cimet amit ezzel kapcsolatban olvastal es tanulmanyoztal! Azt mondtad hogy ezidaig 100szazalekosan kimutathato eredmenye nincsen hogy a bojt erre is Jo, viszont nagyon ugy nez ki! Szeretnem en is elolvasni, nem baj ha angolul van, kozel anyanyelvi szinten olvasok es beszelek... Az idoszakos es tobb napos bojtolest probaltam mar, viszont jelen helyzetben a gyogyulas erdekeben elmegyek messzebbre is! A valaszodat es a videoidat is nagyon koszonom! Misi
5 жыл бұрын
Kedves Mihály, Ebben a témában még nincs rengeteg tudományos eredmény, de ajánlom az alábbiakat elolvasásra: www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5862044/pdf/nihms951053.pdf www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4899145/pdf/nihms785151.pdf Valter Longo: The Longevity Diet (könyv)
@mihalyvigyikan91145 жыл бұрын
@ Kedves Réka! Küldtem neked egy e-mailt, amiben elküldtem egy linket innen youtuberól. Van benne egy srác, akinek autoimmun betegsége van, pontosan a sokizületi reumatikus gyulladás és 7 napos vizes böjttel meggyógyult! Nem tudományos, de ajánlom nézd meg! Vitaminok, sók és ásványi anyagok nélkül, csakis tiszta vízen élt, persze felügyelet mellett egy lakókocsiban és meggyógyult! Tehát, az autoimmun betegségeket is gyógyítja! Nekem ez bebizonyította, ma kezdem én is, ennyit megér, természetesen én sót fogok bevinni, ahogy javasoltad és elolvasom a tanulmányokat is! Köszönöm!
5 жыл бұрын
Köszi a linket. Sok sikert a böjthöz! Kíváncsi leszek a tapasztalataidra!
@marj88855 жыл бұрын
@@mihalyvigyikan9114 Szeretnek ajanlani 2 orvost a you tuberol akik szinten ugy velik hogy a keto es a bojt segit az autoimmune betegsegen. Dr Berg es Dr Boz. A bojttel autophagy erunk el amit egy Japan tudos fedezett fel es Nobel dijat kapott erte. Nezzel bele.
@torony19753 жыл бұрын
Pedig autoimmunban még az intervallfasten sem ajànljàk nemhogy a böjtöt
@@965mrrred8 Köszönöm hasznos volt...Az időszakos böjtöt követem ès mivel Èn ebèd előtt szoktam edzeni akkor a cikk szerint hasznos,ha iszok közben Bcaa-t.
@965mrrred85 жыл бұрын
@@SL-zn6gg JÓ döntés! Én is IF szerint élek, kedd és csütörtökön a két futónapomon 24 órás böjtöt csinálok és csak a BCAA megy (én egy kanál 44g port öntök 2.5 l vízbe és azt iszom egész nap, futás előtt és után mindenképp.
@965mrrred85 жыл бұрын
Bocsi rosszul írtam: 14g
@hendikepp32394 жыл бұрын
Kóla zéró mehet?:D
@Mya6969-h7d5 жыл бұрын
Kedves Rèka! Böjtölhetek abban az esetben ha gyermeket szeretnèk a közeljövőben? Ergó nem csökkenti a terhessèg esèlyeit ugye? Köszönöm!
5 жыл бұрын
Kedves Mya! Ha gyermeket szeretnél, akkor két dologra érdemes figyelni. Egyrészt, hogy előtte ne merítsd le a tápanyag raktáraidat, másrészt, hogy ha már megfogantál ne böjtölj. Emiatt a terhesség előtt legfeljebb rövidebb (kb. 24 órás) böjtöket ajánlanék, heti legfeljebb egyszer. A hét további időszakában nagyon tápanyagdús egészséges táplálkozással. Annak érdekében, hogy a lehetséges foganás időpontjától már ne böjtölj, érdemes csak a ciklus első felében böjtölni, vagyis az ovulációt megelőzően, ami kb. a ciklus első két hete (1. nap = menstruáció első napja).
@gyongyiruszinko22934 жыл бұрын
Kedves Rèka. Èrdekelne, hogy a 24 òras böjtöt milyen időszakonkènt ajànlatos ismètelni, ill. gyakorolni?
@CsabaBruce4 жыл бұрын
Naponta. 😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊
@karocica3 жыл бұрын
23 óra böjt +1 óra étkezés örökké :D
@user-cw5ow2ux6q5 жыл бұрын
Kedves Réka! A böjt alatt sport mehet? Köszön a válaszod
5 жыл бұрын
Kedves Judit! Igen, böjt alatt lehet sportolni.
@arankazachar88915 жыл бұрын
Kedves Judit! Nem tudom kaptál-e választ, én annyiban tudok segíteni, hogy 20 éve járok évente 2x 10 napos böjtre, délelőtt 1,5 óra sport és délután 2-3 órás túra van!
@evafarkas85855 жыл бұрын
@@arankazachar8891 Kedves Aranka, erdekelne hol lehet ilyen bojton resztvenni? Koszonom
@ipomea1005 жыл бұрын
kedves Réka,nagy inspirativak a böjtröl szolo videok,nagy köszönet érte!!két kérdésem lenne a témàban:ha valaki gyakran böjtöl,mondjuk havonta egy hetet,az nem lassitja le alaposan az anyagcserét?a màsik,egy késöbbi videoban bemutattad a glükagon hatàsàt az anyagcserére,gyakran hallani,hogy alacsony kaloriatartalmu diétàn a szervezet elkezdi bontani az izmokat..de avideodban mintha arrol lett volna szo,hogy elsösorban zsirt hasznàl a szervezet és ha az erösen megcsappant ,akkor nyul az izmokhoz...most akkor félnünk kell a hosszu böjt alatti izomvesztéstöl vagy nem?
5 жыл бұрын
A böjt hatása az anyagcserére nagyban függ attól is, hogy hogyan étkezik az illető a böjtök közötti időszakban. Ha valaki a böjtök között is keveset eszik, az szerintem a böjttel együtt negatív hatással lesz az anyagcseréjére. Természetesen a böjtök hossza és gyakorisága is fontos szempont. Szerintem rendszeresen havi egy hét böjt az túlzás. Fogyáshoz inkább heti 1-2 napot ajánlanék. Tehát inkább többször, kevesebbet. Az alacsony kalóriatartalmú fogyókúrák és a böjt között a ketózis a különbség. Egy átlagos fogyókúra nem vezet ketózishoz, ezért más hatással lesz az anyagcserére, mint a böjt. Remélem, így érthető!