Én az előző években cukros voltam, 185 kg-val és hasnyálmirigy-gyulladással küszködtem. Jött mellé egy súlyos veseelégtelenség is véres vizelettel, gyakori orrvérzéssel társulva. A januári fogadalmam az volt, hogy az idei év végére lefogyok és meggyógyulok. Így most naponta kétszer eszem (8/16 órás időszakos böjtöt alkalmazva), össz. max. 1000 kcal-t és max. 160g CH-t (de. 10-kor és du. 5-kor, z.levest és halat, gluténmentesen). Az étkezések között kizárólag vizet iszom, minimum 2 litert naponta. (Kávét, tejet, teát, édesítőszereket kihagyom). És most áprilisban az alábbi jótékony hatásokat tapasztaltam: - nem fáj a hasnyálmirigyem - nem hullik a hajam - nem izzadok éjszaka - átalszom az éjszakát - éjjel nem kell kijárnom pisilni - napközben már nem kell lefeküdnöm aludni - jóval kevesebb étellel is jóllakom - elmúlt az ingerlékenység - elmúlt a szédülés - elmúlt a homályoslátás - elmúlt a végtagzsibbadás - elmúlt az állandó hasmenés is - fogytam 35 kilót - az ekcémáim is fokozatosan gyógyulnak, egyre kisebb területen vannak - és a menstruációs ciklusom is normalizálódik Természetesen a diétámat tovább folytatom a 8/16-os időszakos böjtöléssel együtt (ami azt jelenti, hogy 8 órán belül kétszer eszem, utána 16 órán át nem eszem).
@lemusz9750 Жыл бұрын
Nem érzed szükségét, hogy a 8 órás intervallumot tovább csökkentsd?
@penzesletti Жыл бұрын
@@lemusz9750 Ha engem kerdeztel, mar csak egyszer eszem naponta. Reggel.1500 kcal, 120 g alatti, glutenmentes CH-val.(ez most konkretan 10 db M-es tukortojas, puffasztottrizs szelettel es koviubival.) Ha munkasabb,.megterhelobb napom van, akkor alvas elott iszom egy poharka gyumolcslevet utifumaghejjal. Az eltelit ejszakara, es nem korog a gyomrom. De erre tenyleg csak neha-neha van szukseg. Mar egesz jol atalltam az egyszeri etkezesre. :)
@acsatornad Жыл бұрын
Gratulálok, nagyon szép kitartó munka! További javulást , gyógyulást kívánok. Fantasztikus, hogy az életmódváltás mire képes.
@penzesletti5 ай бұрын
Koszi szepen! Mar csak napi 1x 5 db tukortojas olivaolajon, glutenmentes pufirizzsel, savanyukaposztaval. (Tavaly ilyenkor nem tudtam jarni, most meg mar szinte szaladok) :) -70 kg 1 ev alatt! ( Nem tartom szigoruan a dietat, decemberben is mindent ettem gond nelkul, meg szulinapokon, csaladi osszejoveteleken; de azert mindig visszaterek az elhatarozasomhoz, mert feluton nem kene feladni. Meg aztan tenyleg sokkal jobban vagyok, ugyhogy igazan megeri bojtolni egy eleten at) :) Havi 1x kirugok a hambol, az meg sztem belefer. Azt szoktam mondani viccesen, h eztan minden leadott 10 kg utan megerdemlek egy egesz tortat ☝️😅😂
@gabriellaberes935 ай бұрын
@@penzeslettiFantasztikus a kitartásod❤Nagyon inspiráló.
@gezakovacs68934 жыл бұрын
Aki netán súlyzós edzés végez, annak ez hasznos lehet. 7 éve foglalkozom testépítéssel naturálban, és a sok tévhit, ami terjed a testépítés világában, eleinte engem is félre vezetett, ahogy nagyon sok embert rajtam kívül. Ilyen többek között a 3 óránkénti étkezés is, mert 3 óra után beindul a katabolizmus és leolvad rólunk az izom. 😅 Csináltam is ezt sok éven keresztül, hordtam magammal a kaját ebédhordóban és percre pontossan vettem elő, ha eljött az étkezés ideje. Jelenleg napi egyszer eszek az esti órákban, az edzésem délelőtt van, és ugyanúgy teljesitek és még az izom se olvadt le rólam. 😅 Hozzáteszem, nem ritka, hogy 200 kiló fölé megyek guggolásban és felhúzásban, tehát nem könnyű edzesről beszélünk. A kaloria és a makrók nyilván stimmelnek, csak éppen ezt nem elosztva viszem be a nap folyamán, hanem egyszerre 1 étkezessel. Ez 2500 kaloriat jelent jelenleg szalkasitas alatt. Nem mondom, hogy ez mindenkinek be fog válni, mert nyilvan, akinek emésztési gondjai vannak pl, annak nem jo egyszerre ennyit enni, de az, hogy napi 1 étkezés mellett leolvad rolad az izom, és nem tudsz teljesiteni edzésen, hülyeség. Ha eleinte fura is lesz így edzeni, hamar megszokod, és ugyanúgy fogsz teljesíteni, vagy talán még jobban is.
@jpzs1965 Жыл бұрын
41 kg fogyás után nagyon jól érzem magam . Az itt elhangzottakkal egyetértek. Inzulinos vagyok és így is meg lehet csinálni. Hittem benne és most megfiatalodtam úgy érzem .Jobb evés nélkül úgy érzem.
@tundeacs43245 ай бұрын
Köszönöm a jótanácsokat! Most vagyok túl egy fokozatosan előkészített 86 órás böjtön. Vizet és teákat ittam, ill. sós vizet vagy szódabikarbónás vizet, mert 2 nap után eléggé égett a gyomrom. Reggelente úgy éreztem lehet hogy fel kell adnom, kicsit rosszul voltam, de inkább csak gyenge. Éhséget nem nagyon éreztem, csak az előkészítő 24 órás böjt alatt. Őszintén szólva egyelőre nem érzem azt, hogy energikusabb lennék, de jól esik a tudat, hogy végre tudtam pihentetni az emésztésemet. Hiszek benne hogy összességében véve jót tettem magammal, és a későbbiekben tervezem a folytatást. Egyébként 40 éves vagyok, és egy halom problémám volt a közelmúltban, úgyhogy büszke vagyok a teljesítményemre!
@martaifcsics16594 жыл бұрын
Több mint 1 éve választottam az időszakos böjtölést.Túl a hetvenen jó néhány probléma már megjelent az életemben (magas vérnyomás ,szívritmus zavar, inzulin rezisztencia).Bár egyik sem volt súlyos,nem igényelt kezelést,de éreztem,hogy a folyamat a rossz irányba megy.Az időszakos böjtöléssel viszont visszafordult.Az átállás nem volt könnyű ,türelmesnek kell lenni. Napi 2-szer étkezem,és 18-20 óra,amikor nincs semmi kaja, még magok,keksz stb sem. Szénhidrátot csak a zöldségekből fogyasztok, tészta,kenyér,krumpli ,rízs a múlté.Éhséget ritkán érzek,igaz a két étkezés tápanyag dús (zöldségek, állati fehérje,jó zsírok, mint vaj,kókuszzsír):fogytam is,bár ez nem volt cél.(5kg). Közérzetem jobb mint volt, jobban is alszom.Mindenkit bíztatok az időszakos böjtre és a szénhidrát szegény táplálkozásra.Több energiát és odafigyelést igényel, mint a megszokott, hagyományos táplálkozás,de megéri!
4 жыл бұрын
Köszönjük a részletes leírást, további jó egészséget kívánok!
@adammo50ferenczy963 жыл бұрын
Keves Márta,kerdeznem,hogy milyent es mennyi vajat fogyaszt,es milyen formában,ha nem kenyerre kenve? Kőszőnőm:)
@yogianita013 жыл бұрын
@@adammo50ferenczy96 nekem ez ketogén diétának tűnik.
@bakerjimy71522 жыл бұрын
Szuper!Gratulálok!
@pentimo Жыл бұрын
Biztos vagyok benne, hogy senki nem tudta még ennyire jól, tömören, érthetően, minden oldalról megvilágítva összefoglalni és ilyen jól és érthetően tálalni ezeket az információkat! Gratulálok!!!
6 ай бұрын
Köszönöm.
@Eta-p1r5 ай бұрын
Mária tövis mag örlemény
@henriettm.1203 жыл бұрын
43 éves vagyok, Londonban élek. már 15 éve böjtölök. Mára már nagyon rutinos vagyok. Én szabadsàgra megyek ilyenkor, teljesen elvonulok. Az elmúlt 7 évben böjttáborba járok, csak és kizárólag ezért szoktam hazautazni egy kis Magyarországi faluba ahol masszázst és szaunát is be szoktunk iktatni szinte minden nap. Hosszú sétákat teszünk a határban. Teljesen megújulok tőle mindenkinek ajánlom.
@adammo50ferenczy963 жыл бұрын
Kedves Henriettez klassz,nagyon tetszik az eletmodod,gratulálok hozzá.(egy gyogymasszőr)
@sandorkiss67462 жыл бұрын
...a legfontosabb info hogy Londonban élsz.
@zsuzsajuhasz10752 жыл бұрын
Szia! Megkérdezhetem, hova szoktál járnu, melyik böjttáborba? Köszönöm!
@juliguba812 жыл бұрын
Hol van ez a böjt tábor?
@annabak1663 жыл бұрын
7 éve rendszeresen tartok heti 1 24 órás böjtöt mindenkinek csak ajánlani tudom.Hihetetlen energia szabadul fel a testben ,ha nem az emésztéssel van elfoglalva!
@jolikeszthelyi68167 ай бұрын
Köszönöm a sok hasznos informaciót ! 😊
@trifi23 Жыл бұрын
Köszönjük Szépen
Жыл бұрын
Köszönöm.
@zsuzsajuhasz10753 жыл бұрын
Örülök, hogy magyarul is lehet egy picit hallani a szárazböjtről! Ugyanakkor a szénhidrát démonizálása fájó pont. Teljes értékű növényi étrenden vagyok, a bevitt kalóriáim 80%-a szénhidrát. Természetesen finomítatlan formában (gyümölcsök, zöldségek, teljes értékű gabonák). Ez egy szemernyit sem nehezíti meg a böjtölést, minden héten 36 óra szárazböjtöt csinálok, néha 48 vagy 72 órát az utóbbi 13-14 hétben. Ez idő alatt kb 8 kilót adtam le az étrendnek és a böjtnek köszönhetően. Sosem voltam egészségesebb és kiegyensúlyozottabb.
@kissbela74092 жыл бұрын
Úgy gondolom, hogy ez egyéni. Gondolati szinten és érzés szintjén én is vitatkozom és válaszokat keresek. Ha a gyümölcs és zöldség és a magvak ott van ami természetes - meg a teljes kiőrlésű kenyér - akkor az miért lenne baj mindenkinek? Talán kísérletezni kell és figyelni a belső hangra közben? :) Nem vagyunk egyformák és nem egyforma az életvitelünk. Nem biztos, hogy létezik egyetemes univerzális étrend.
@TheLuminousCleric2 жыл бұрын
Én úgy vettem észre, hogy amikor szénhidrátokról beszélnek az emberek, akkor mindig a finomított szénhidrátokra utalnak.
@bakerjimy71522 жыл бұрын
Hála Istennek hogy átadod a tudásod.!Köszönjük!
@gabornebenko86084 жыл бұрын
Én néha szoktam olyan napot tartani, hogy csak vizet iszom. (Nem neveztem böjtnek. Csak úgy.) Érdekes, nem éreztem az éhséget, sőt másnap 11 óra körül reggeliztem csak. Nagyon jo érzés volt, hogy nincs túlterhelve a szervezetem. Sokkal könnyebbnek, energikusabbnak éreztem magam. Most kiprobalom a szakaszos böjtölest. Köszönöm a tanácsokat.
@gergelyvadasz9930 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm a videót! Mindenkinek vérmérséklete szerint a böjtöt : ) de ha egy verzió mellett döntök, nem keresek kiskapukat. Böjt "megtörésére" langyos, citromleves-sós vizet ajánlott, aki a böjtölést javasolta nekem. Bevált; béltisztításra is.
@katalinheredi1866 Жыл бұрын
Csodálatos!Köszönet érte!❤️
@schauppe1 Жыл бұрын
Perfekt!
@Red553223 жыл бұрын
Jó napot kívánok Böjtel kapcsolatban sok az ellentmondás Pl valahol azt mondjàk kàvet és zéró üdítőt lehet fogyasztani. Csinàlhatna egy videót,hogy mit lehet és mit nem!Mert ez sok embert érdekelne.
@kissbela74092 жыл бұрын
Sima víz és kész. Nem kell túlcifrázni. Ha böjtölni akarunk és azt a "böjt" hatást akarjuk elérni, akkor semmi olyat nem szabad "kockáztatni", ami azt a választ váltja ki, hogy itt van kalória és étkezés. Esetleg - sőt javallott is - sós víz, ízlés szerint. Én ezt tapasztalom, hogy a sima víz is jó, de most kicsit keverem sós vizes dologgal. Heti egy nap evéstől evésig 24 óra - alvással együtt - és azon kívül napi két étkezés volt, ami jól esik.
@leonorafarkas7077 Жыл бұрын
Zéró üdítőt semmiképpen sem! Étvágyat gerjeszt. Fekete kávé és víz mehet a böjt alatt, ezt olvastam Gin Stephens egyik könyvében. A kávéba ne rakj semmit.
@Elis265132 жыл бұрын
Köszönöm a hasznos tanácsokat!
@blackiepresents38902 жыл бұрын
Eat Stop Eat rend szerint vagyok, heti 2x24 óra böjt. Elég jó, alig várom a böjt napokat. A testsúlyban még nem hozott változást, nem tudtam áttörni vele a fogyási platót.
@zoltanszasz7997 Жыл бұрын
Nem indult be a zsirégetési mechanizmusod.
@zapor12152 жыл бұрын
Szakács vagyok,az utolsó étkezésem vasárnap este 8 kor volt,ma szerda van. Az elmult három napban dolgoztam,okosoram szerint 3250 kalóriát egettem el per nap. Ma és holnap szabadnapos vagyok,csütörtök délig szeretném húzni a böjtöt. Meglepően jól bírom,energia csökkenést szinte alig érzek, néha ramjon a vad zabalhatnek és az ehsegerzet szinte állandó. Önkontroll. Súlyvesztes nincs. Dekara pontosan ugyanannyi a súlyom, ez hogy lehet? Kb 5-6liter vizet iszom,nem a zsíregetes miatt csinálom hanem az autofagia miatt. Ezek a tapasztalataim. A jövőben tervezem a gyakoribb böjtöt, kérdésem az lenne beindul e az autofagia 36 órás böjt során illetve egezseges e heti 1x egy 36 órás böjt. Köszönettel.
@BarbaraHorvath-ri6xr3 ай бұрын
Kedves Zoárd! Szeretném megkérdezni, hogy a böjtölés melyik formája ajánlott inzulinos cukorbetegnek. (55 éves férfi, magas vérnyomással - 35 éve cukorbeteg) Köszönöm.
@tiborbalogh4181 Жыл бұрын
Szerintem az időszakos böjthöz a vacsorát érdemesebb előrébb tenni, esetleg csökkenteni a mértékét, a reggelit pedig nem kihagyni. A csel a dologban, hogy a reggeli energia többlet miatt az ember úgy érzi, hogy elhagyhatja a reggelit. Ettől eltolódik az egész étkezés. Amitől a vacsora több lesz, esetleg későbbre tolódik. Amitől esetleg éjszaka is emészt az ember. Az IF meg lényegében nappalra, délelőttre kerül. A megoldás, hogy ne hagyjuk ki a reggelit, és korábban legyen a vacsora. Mondjuk 8 órakor kezdjük a reggelit, és a vacsorát 17 órakor fejezzük be, már IF-be kerülünk. De a 7-8 óra között van a reggeli ELKEZDÉSE, ebéd 13 óra körül, és 17-18 óra között a vacsora BEFEJEZÉSE, már ezzel is. Reggeli lehet angolos. Tojás, zöldség, sonka, kolbász stb. Ilyen olajos, zsíros reggeli. Vagy ha ez nem, akkor csak gyümölcs. Nem gyümölcslé, hanem gyümölcs, amit meg kell rágni. Természetesen ha valaki más időbeosztásban él, például későn fekszik le, és későn kel, akkor hozzáigazítva az időt az alvásához. Ettől az időzítéstől lefekvésre befejeződik az emésztés, és az IF időszak alvás időszakában van.
@ZsuzsaKovac11 күн бұрын
Fantasztikus tanácsok : es óriási segítseg - főleg jelenlegi országunkban ahol millióknak nincs családi orvosunk , Kérdésem : alacsony vas ( vérszegénység hataran - 19 ug/L ) Hemoglobin 121 g/L es alacsony sodium szint 136 es potassium szinten alacsony 3.7 omol/L ) Ajánlatos e megis bojtolni ebben az esetben ? Felső comb izom görcstol felek vagyis tartok - amit mostanában néhányszor kaptam ( bar lehet inkább ez a hirtelen erősebb aktivitás után jelentkezett talán keves víz fogyasztás is azokon a napokon mindehhez hozza segített . A görcs ugyanott a comb izomban szokott elkapni - itt meg elkell mondanom ez a görcs talán kapcsolatban van a derek es terd serulesemmel is úgy sejtem . Minden esetre most ez kapcsán iszom állandóan ( talán ez is hozzájárult az alacsony sodium szinthez - közben iszom a magnézium port ( Calm ) es úgy érzem jo lenne egy bojtot tartani - csak víz es semmi más ?! Húst nem eszem 40 plussz eve , de tojást igen , kis sajtot es itt ott halat is fogyasztok , lencsét stb babokat ...szojat néha ( tofu ) de kevesebbet mint regen - nem vagyok nagy evo sajnos ..... Semmi húst nem eszem es sajnos nem hiszem hogy sikerülne húst enni - soha nem esett jól- bar gyerekkent egy : húst hússal evo családban nőttem fel . Tehát ettem a húst - de válogattam mar akkor is - csak a csirke mellet stb sovány hús néha disznóhús es hat sonkat meg kolbászt is annak idején Kernem szépen a véleményét először is a vas szint el - kapcsolatban ? Igyekszem spenótot is enni de Floradix folyekony vas formulát próbálom néhány napja - mert a vas tablettatol felek - mivel székrekedést es hányingert is okoz - múltban próbáltam ) A második kérdésem lenne hogy ajánlja e a bojtolest ebben az esetben nekem ? Ami a verszegenysegemet illeti érdekesnek talalom hogy energiam az van . Viszont azt eszre vettem ha le hajolok azt érzem hogy meg meg szedulok ...igy vigyázok is erre . ? Kulonben 66 eves es meg aktív nénike vagyok - sokat barangolok hegyre fel es le emellett tánc kerékpározas es terep sieles télen - mozgás friss levegő a mottom Előre is koszomon a hozzászólását ha sikerül válaszolnia . További sikeres video keszitest es jo egészséget kivanok es gratulálok ehhez a csodálatos : színvonalas es értelmes munkához !
@csokorviolet4 жыл бұрын
Egyetertek. Sok ember megszokasbol eszik, mert pl. 12 ora van. Feltetlen kiprobalom az idoszakos bojtolest.Csak mint prediabeteszes, vigyaznom kell.
@robertivanics67104 жыл бұрын
Szervusz! Rendszeresen végzek súlyzós illetve saját testsulyos edzést a hét napból 5 alkalommal. Van rajtam még súlyfeleseg bőven kb 20kg. A súlyzós edzéssel lehet ezt csinálni?
@cenzuranothing33584 жыл бұрын
Szia.Közel 8 éve tartjuk szorosan magunkat a 16 orás idoszakos bojthoz naponta. Havonta min 4-5 napos vizbojtot tartunk eddig 10 nap volt a maximum. A tapasztalatom az hogy amig sokkal erosebb vagyok a terembe minden 16. ora bojt után a teljes vizbojtnél ez nem teljesen igy van.Azt gondolom, második és harmadik nap után leterheli a szervezetem a tulzott stressz.Crossfittezek és lehet ebbol adodoan fel vagy negyed olyan erovel tudom elvégezni ugyanazokat a gyakorlatokat. Rájottem hogy sokkal tobbet segittek magamon azzal ha ilyenkor ezt nem is eroltetem.Tai Chi és Chi Kung gyakorlatot végzek.És ilyen videokat nézek készulve az utolso napra: kzbin.info/www/bejne/nJ6mhoSXd9qNedk . Szova szerintem a sulyzokat hagyd ki legalabb addig toltodsz és mivel ugyse fogsz tudni melyen aludni este, nagy a serules kockazata masnap. Ha nagyon nem birod a terem nélkul ( nekem is volt ilyen ) A futopadon egy eros séta emelkedon vagy biciglin ha szereted vagy barmilyen laza cardio,elliptikus tréner,lépcsőgáp még megis duplázhatja a sulyveztés a bojt alatt. ráadasul fele annyi munka kell mindenhez hogy elérd a megfelelő pulzusszamod mivel a bojt alatt a cardiora kiválloan reagál a szervezet. De ez csak az en tapasztalatom.Remélem segithettem valamit. Jó böjtölést
@robertivanics67104 жыл бұрын
@@cenzuranothing3358 köszi. Kipróbálom
@tiborbiro83010 ай бұрын
Próbáltam az időszakos böjtöt 4 hónapig minden áldott nap. Napi 3 étkezés 9-17 óra között. Fogyási céllal tettem. 0 azaz "nulla" etedménnyel. Próbáltam a heti 1 nap 24 órás böjtöt is többször. Nagyon nehéz, és számomra nem lett igaz, hogy több energiám lett. Sőt, szenvedés volt maga a 24 órás böjt. Még megpróbálom a száraz böjtöt, de akkor pihenő napot tartok. Hogy a böjtnek lenne eü hatása, azt csak labor eredményekkel lehetne igazolni. Nem tudom, hogy ez mindenkinél egyformán hat-e, de nálam a böjt alatt előfordul fejfájás.
@gyorgyipapuga201 Жыл бұрын
Kérdezni szeretném napi egyszer szeretnék étkezni fogyás végett de kávé tejjel cukor nélkül azt lehet inni?
@sziplodon38493 жыл бұрын
Érdekelne a véleménye,,, kb.három hete böjtölök naponta egyszer eszek este 6-7 óra között. A böjt pozitív hatásait nem befolyásolja az hogy reggel és délben szedek vitaminokat és ásványi anyagokat éhgyomorra mivelhogy este eszek ??
@blackiepresents38902 жыл бұрын
Én is szoktam enni, de csak a vízben oldódókat, ami a zsírban hasznosul azt nem.
@TheMegatrux2 жыл бұрын
Szuper videó. És mi a helyzet a húsböjttel (fehérjeböjt)? Autofágiát beinditja? Hány napig kell?
2 жыл бұрын
A böjtöt leginkább a kalória szakítja meg (fehérje, zsír, szénhidrát). Az autofágiát, a kevés zöld leveles zöldség nem állítja le, nem szakítja meg a böjtöt. A zöld leveles zöldségekben elenyésző a kalória. Ilyenek a leveles kel, rukkola, saláta félék, sóska.
@Red553223 жыл бұрын
Jó napot kívánok! Böjt alatt lehet maca és ashaganda port hasznàlni?Vagy inkàbb böjt alatt hagyam?
3 жыл бұрын
Az ashwagandha jó lehet, a maca nem jó a böjt alatt
@Red553223 жыл бұрын
@ köszönöm a választ!
@TheLuminousCleric2 жыл бұрын
Miért nem jó a Maca?
@sandorkiss67462 жыл бұрын
Üdv, ayrant léböjt alatt szabad fogyasztani?
2 жыл бұрын
Igen.
@kicsihusi86 Жыл бұрын
Kedves Zoárd. Egyszer már sikerült megszabadulnom 46 kilótól időszakos böjttel. Azonban sajnos időközben feladtam, visszajött a súly, és időközben epekő miatt eltávolították az epehólyagom. Véleményed szerint így folytathatom az időszakos böjtöt, epehólyag nélkül? Köszönöm, ha válaszolsz :)
Жыл бұрын
Szerintem lehet epehólyag nélkül is.
@csabaviski4811 Жыл бұрын
Üdv! Böjtölés alatt lehet kávét fogyasztani (tej nélkül)? Sok helyről lehet hallani mostanában ,hogy a kávé éhgyomorra nem a legjobb.
Жыл бұрын
Szerintem lehet fogyasztani böjt alatt a kávét kis mennyiségben.
@lemusz9750 Жыл бұрын
Tej, cukor és édesítőszerek nélkül tisztán rendben van és még fokozhatja is az anyagcserét, mint a zöldtea.
@gergelyvadasz9930 Жыл бұрын
Zoárd, egy vagy két napos böjtnek heti rendszeresség helyett Ekadzsati/ekadashi napjára való időzítéséről mi a véleménye?
Жыл бұрын
Nem próbáltam még a hold fázisokhoz kötni a böjtöt. Régebben amikor az emberek "együtt éltek a holddal", a hold emlékeztette őket, hogy mikor böjtöljenek. Fogyó holdnál talán hatékonyabb a böjt, ha fogyni szeretnénk.
@TamasLukacs-ltommie2 жыл бұрын
Én most kezdtem bevezetni a napi 2x-i étkezést, mindenféle probléma nélkül átálltam, 10 körül kelek, és délben lenne az első evés, de még éhes sem vagyok akkor. Viszont azt olvastam valahol nemrég, hogy kávéba ne tegyünk mandulatejet a cukortartalma miatt. Én pont azt vettem, hogy lecseréljem a kókusztejet, amit eddig használtam, viszont ez édesítetlen változat. Érdekes módon, még így is azt írják, hogy 1mg cukor van 100 ml-ben. Azt szeretném kérdezni, hogy ez elenyészőnek számít e böjt alatt, vagy tényleg megzavarhatja ez a két kortynyi is, ami a kávéba megy?
2 жыл бұрын
Az a kevés is bezavarhat.
@TamasLukacs-ltommie2 жыл бұрын
@ Oké, köszi szépen
@gyongyiborczvan94847 ай бұрын
Én a 8/16- os böjtöt csináltam 3 hónapig fogytan 10 kg.😊 Persze sok saláta sovány hús, leves ,
@gyongyiborczvan94847 ай бұрын
És heti 2 nap kardió
@gyongyiborczvan94847 ай бұрын
Ajánlani tudom
@elizabethvarga1024 жыл бұрын
Száraz bojt? Hat nem tudom. En biztos belehalnek😁 37 eves létemre kiszaradasos tünetekkel vittek el mentő munkahelyről. Szóval kérdésem az,hogy hogy a francba lehet ez ... De nagyon jókat mondasz, es egyet ertek azzal hogy felesleges ötször enni!
@zsuzsajuhasz10752 жыл бұрын
Én jelenleg csinálom a 27. szárazböjtömet (36-72 órásak, általában heti 1), és remekül vagyok! Más az, amikor huzamosabb ideig nem iszol eleget. A szervezetnek sokkal nagyobb a vízszükséglete, ha eszel, mint ha nem fogyasztasz semmit. Az emésztés is vízigényes. Amikor szárazböjtölünk, akkor a szervezet a saját belső víztartalékait használja, amit legfőképp a zsírszövetben tárol. Nyilván ha alapvetően nem vagy eléggé hidratált, akkor nem biztos, hogy jó ötlet szárazböjtbe vágni. De egy okosan kivitelezett szárazböjttel sokkal nehezebb a kiszáradásba sodródni, mint ha az ember eszik, de nem iszik eleget, és esetleg extrém körülményeknek van kitéve. Természetesen a szárazböjt nélkül is lehet szuperegészséges életet élni.
@juditpapista2832 жыл бұрын
Nagyon jó ez a videó, de ezzel a szárszböjttel egyáltalán nem értek egyet. Víz, gyógyteák borzasztóan fontosak. Lehet, hogy fogyni lehet vele, mert vizet von el a szervezetből, de nem hinném, hogy ez jó. Na mindegy. Mindenki maga dönti el.
@sacibalintsara3166 Жыл бұрын
@@juditpapista283 Gondoljunk a ramadánra, amikor napkeltétől napnyugtáig nem esznek és nem is isznak. És elvannak így!
@juditpapista283 Жыл бұрын
@@sacibalintsara3166 hát egészségükre! Láttam ahogy 40 fok melegben dolgoznak így, hát mondhatom nagyon élvezték! De csinálják csak! Én hülyeségnek tartom...
@lemusz9750 Жыл бұрын
@@sacibalintsara3166 A test 70%-a víz, még a száraznak hitt csontokban is van víz, a belső lágy szerveinkről nem is beszélve. Szerintem jobb nem tovább menni a szárazböjttel 12-16 óránál, amibe már az alvás is benne van, különben hosszútávon a vesénket nyírjuk ki. Én a normál, vízivós böjt híve vagyok.
@editroczei39024 жыл бұрын
👍🏻👍🏻
@laszlokiss28382 жыл бұрын
Alig 17-es BMI-vel böjtölhetek?
@kalan09213 жыл бұрын
Egy 2-3 napos böjt után hogyan kell visszatérni a normál étkezésre?Pl ha 3 napig nem eszek csak vizet iszok akkor utánna nem tesz jót ha valami “nehéz” ételt eszek így értem.
3 жыл бұрын
Lassan fokozatosan. Pár órán át csak gyümölcslevet, majd gyümölcsöt pár órán át, majd keveset könnyed ételekből, majd többet könnyed ételekböll és így tovább.
@kalan09213 жыл бұрын
Ujhelyi Szabolcs Zoárd köszönöm a választ
@istvanurban95893 жыл бұрын
Novemberben volt epeműtétem, előtte is és azóta is magasak a májenzim értékek, főleg a GGT, (130) Hasznos lehet az időszakos böjt az értékek csökkentésében? Köszönöm a választ!
3 жыл бұрын
Hasznos lehet.
@istvanurban95893 жыл бұрын
@ köszönöm
@substantialopinion10552 жыл бұрын
👍😍🙏
@zs.regina83828 ай бұрын
Huhh...hát azért az ivás nélküli böjt az egy kicsit erős volt...személyes vélemény...de szerintem épp hogy nem túl egészseges a nem ivás...a nagymamám a nem ivásba majdnem kiszáradt teljesen...lehet emiatt még inkább ijesztő ez számomra.
@liberancstolerancs33579 ай бұрын
azt az evolúciót ki kéne hagyni, semmivel nem lesz kevesebb a tartalom, viszont nem igazolt csak feltételezett a fogalom