A csúcsteljesítmény és kreativitás ősrégi receptje | Imre Porkoláb | TEDxBudapestSalon

  Рет қаралды 25,835

TEDx Talks

TEDx Talks

4 жыл бұрын

A Kaliforniai Stanford Egyetemen vállalati innovációt tanult, amelyet a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban átültetett a gyakorlatba is, hiszen az amerikai védelmi innováció szervezeteinek fejlődését nyomon követve segítette elő egy nemzetközi innovációs ökoszisztéma építését.
Jelenleg a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese. A különleges műveleti képességfejlesztés kapcsán szakértője a gerillaharcnak és a terrorellenes hadviselésnek, az ehhez kapcsolódó hagyományostól eltérő vezetéselméletet, a V.U.C.A. környezetben is sikerrel alkalmazható változásmenedzsmentet, a szervezeti átalakítás innovatív módszereit, és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja. Rendszeresen publikál, illetve hazai és nemzetközi előadásokat tart ezekben a témákban.
Első könyve Szolgálj, hogy vezethess! címmel 2016-ban jelent meg, második könyve „A stratégia művészete” pedig 2019 májusában látott napvilágot.
Dr. Porkoláb Imre ezredes, a Nemzeti Fegyverzeti Igazgató kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese, a gerillaharc és a terrorellenes hadviselés szakértője, aki a hagyományostól eltérő vezetést, a VUCA* környezetben sikeres változás menedzsmentet, illetve a szervezeti átalakítás innovatív módszereit kutatja. This talk was given at a TEDx event using the TED conference format but independently organized by a local community. Learn more at www.ted.com/tedx

Пікірлер: 11
@MagorVagyok
@MagorVagyok 4 жыл бұрын
A probléma ezzel az, hogy a kreativitásunkat főleg mások legyilkolására használjuk -használták -, és használjuk ma is... A katonáink gyilkosokká válnak és saját testvéreinket, népeinket öljük hallomra. A világ lepazarlóbb dolga amit csinálunk, mióta itt élünk és létezünk a Föld nevű bolygón. Hatalmas anyagi és emberi potenciált fordítunk arra, hogy olyan eszközöket és fegyvereket fejlesszünk ki és hozzunk létre amivel egymást minél hatékonyabb módon elpusztítsuk, de nem csak egymást pusztítjuk el, hanem a fegyvert is amit nagy anyagi áldozat árán hoztunk létre... Ahelyett, hogy ezt tényleges problémáink megoldására fordítanánk...
@didigo20
@didigo20 3 жыл бұрын
A szabadságot és nyugodt életet csak fegyverrel és lőszerrel lehet megvédeni. Ha nem véded meg magad, a zsarnok és elnyomó rendszerek maradékává válsz!
@MagorVagyok
@MagorVagyok 3 жыл бұрын
@@didigo20 a szabadságot csak megteremteni tudjuk és ehhez nem szükségesek a fegyverek, ahogy a nyugodt élethez sem... a fegyverek által csak gyilkossá válsz... az eddigi háborúkban a pénzhatalmi és bizonyos birodalmi érdekeket szolgálva a felhasznált és kihasznált emberek egymás ellen fordították a fegyvereket és nem az elnyomó hatalmak ellen, aki ellen pedig igazából kellett volna...
@szh6
@szh6 3 жыл бұрын
@@didigo20 Szerintem "maradékává válsz" helyett "martalékává válsz", amit írni szerettél volna. Habár így is van értelme, annak amit írtál, csak nehezen tudsz rá példát kreálni. >>Viharnak lett martaléka | marharépa tartaléka
@rudolfkiss9469
@rudolfkiss9469 2 жыл бұрын
Nagyon jo dolgokat irtal. Amit hianyolsz ahhoz joval magasabb tudatszint lenne szukseges, ami sajnos jelenleg nincsen meg. Ezert oljuk egymast meg mindig. Ha nem valtozunk hamarosan, akkor rossz vege lesz a globalis jatszmanak.
@heilundwissen9833
@heilundwissen9833 10 ай бұрын
Egy Földet veszélyeztető aszteroida vagy támadás jelentős probléma. Azt el kell hárítani.
@manhertzjozsef
@manhertzjozsef 4 жыл бұрын
Kiválóan felépített előadás, gratulálok! A téma miatt érkeztem, mert igencsak érdekesnek tartom, amikor látszólag különböző tudományok egymást támogatják. Bár tudom, hogy a hadviselést sokan az üzlet szinonimájaként értelmezik, és fordítva. Jó volt, érdemes felvázolt pontokban tovább vizsgálódni.
@szh6
@szh6 3 жыл бұрын
"sokan az üzlet szinonimájaként értelmezik" Magyarországon élsz? Nálunk a hadviselést a kormányzás és a mindennapi politikai-gazdasági döntések szinonimájaként, már nem csak hasonlatok és metaforák szintjén.
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 4 жыл бұрын
Kassai Lajos , talán ő azonosul az "îjjászathoz"lovon
@cocola119
@cocola119 3 жыл бұрын
Hogyan használjuk a kreatívitást más emberek legyilkolására. "Csodálatos" előadás volt 😐
@irentorok4874
@irentorok4874 Жыл бұрын
Uram, gratulálok. Ön remekül bemutatta a családot és a nevelést. Sajnálom, hogy erre kevesen asszociáltak. Persze mi sokgenerációs egxüttélő nagycsalád voltunk. Eredményes, nem milliomos. Talán ezért is verik ki divatból🙃
Mi közöm hozzá? | Gergely Litkai | TEDxBudapestSalon
18:44
TEDx Talks
Рет қаралды 221 М.
Как бесплатно замутить iphone 15 pro max
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 8 МЛН
Sigma Kid Hair #funny #sigma #comedy
00:33
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 37 МЛН
Smart Sigma Kid #funny #sigma #comedy
00:40
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 15 МЛН
TEDxDanubia 2011 - Freund Tamás - Agyhullámok és kreativitás
19:31
Uralkodó mintáink | Ádám Molnár | TEDxYouth@Budapest
17:47
TEDx Talks
Рет қаралды 61 М.
Tanulás határok nélkül | Zeitler Ádám | TEDxYouth@Budapest
20:45
A takarékos élet csodái | Takács Szabolcs | TEDxSzeged
12:56
Как бесплатно замутить iphone 15 pro max
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 8 МЛН