A földzárlat. Avagy a firelé problémák.

  Рет қаралды 89,207

LVP

LVP

Күн бұрын

Пікірлер: 160
@RetiDavid
@RetiDavid Ай бұрын
Köszönjük a videót! Nagyon tanulmányos. Maximálisan egyet érteni tudok csak vele. Viszont, mint említetted, ezen hibának a megtalálása nagyon hosszadalmas, nehézkes, sőt sokszor csak (esetenként) lakásfelújítással együtt megoldható. Pl. falkábelek cseréje. Én is hagytam már ott ilyen munkát, mivel a feladat az volt, hogy mindig leveri az ÁVK-t. eddig jó volt minden, kösse ki. Persze nem tettem meg, kerestem 2-3 órán át a hibát, de nem találtam ennyi idő alatt konkrétat. Ők meg mondták, hogy bent van 300 kg hús a mélyhűtőben, annak menni kell. Különben is a gyerek számítógép nélkül nem tud tanulni, a kazán áram nélkül nem megy, megfagynak.... Sok százezer forintjuk nincsen. Sakk - matt. Valaki úgyis áthidalja, én meg sajnálom őket. Otthagyom úgy, hogy nem érdekel, a szabadidőm ment el rá! De az sem jó megoldás. Ha elmegyek az orvoshoz azt várom el, hogy meggyógyítson, ha villanyszerelőt hívnak ők azt akarják, hogy a hiba megjavuljon. Ez nehéz ügy mindenképp!
@peterkatona9010
@peterkatona9010 4 жыл бұрын
Nagyon szivesen néznék egy videót PE/N szétvállasztásról, hogyan néz ki a gyakorlatban. Érintés védelemről, védővezetőről, földelésről, nullázásról. Hiánypótló lenne.
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
Rendicsek amint lesz alkalmam egy ilyet készíteni leforgatom.
@stefanx360
@stefanx360 Жыл бұрын
Szia hu az engem is érdekelne nagyon.
@Andrewflex95
@Andrewflex95 23 сағат бұрын
Nagyszerű oktatóvideó.
@tiborbellus2913
@tiborbellus2913 3 жыл бұрын
Köszi a videót tetszett. A következő videós szólhat a a balfék szerelők javításáról. Amíg elkérik a pénzt, tényleges javítás nélkül, addig mindig lesz házi barkácsolás. Az összes ilyen "szakít" beperelném, és elvenném a papirját. Kevés a jó szerelő mint te is.
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
Meg van a jogi háttér a beperlésükre. Nem tudom miért nem kérik el az adataikat a megrendelők. Nekem még a bitiről is van fotó a telefonomon ha esetleg valakinek pont az kellene. De ott a kamara is.
@88popica
@88popica 3 жыл бұрын
A varázslatos "néha kidob" problémára tökéletes példája. Ilyenkor szét szoktam szedni a PE " csomót", majd az ereket egyenkén mérem N felé.
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
👍👍
@vincegaspar1677
@vincegaspar1677 3 ай бұрын
Köszönjük a videot.firellé nélkül nem szabad használni semmilyen vezetéket mert bizonyos esetekben életeket menthet.persze ha zàrlatos valami lekapcsol a firellé.azér van.
@bobybull
@bobybull 4 жыл бұрын
Amatőrök számára is érthetően van elmagyarázva a fi-relé szerepe és jelentősége. Köszi, nekem sokat segített megérteni pár dolgot. Ment a like
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Pont ez volt a célom :) Én köszönöm az idődet.
@peterbihari1305
@peterbihari1305 4 жыл бұрын
Szuper volt eza video,errol már vitáztam pár kollegával,köszi,hogy megcsináltad.
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Szívesen! Használd nyugodtan, forrás megjelöléssel.
@PeterIsza
@PeterIsza Жыл бұрын
11:20-nál látható, hogy a probléma meg is oldotta önmagát. Megszűnt a zárlat. :D
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
🤣🤣 képzeld el ha ez az ön megoldás a függöny karnisnál van. Mert köztudott, hogy még sosem fúrtak bele a vezetékbe függöny karnis felfúrásakor! 🤭
@Mela_Pipi
@Mela_Pipi 7 ай бұрын
Ha a "Fi" relé lever, a KZbin-rnek a téma az asztalon hever.❤
@alicedc-100k
@alicedc-100k 4 жыл бұрын
Ezt is köszönöm! Feliratkozva :)
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
Szívesen! Ezt is!
@gz314314
@gz314314 2 жыл бұрын
Szia! A fentről bejövő tápkábel N és PE pontja szabályos szerelés esetén azonos potenciálon van. Ezután az N és az L szál átmegy az ÁVK-n. Az innen kijövő N pontra van kötve a 2 Ohmos ellenállás, mely ha jól látom, egy kismegszakító után vissza van kötve a PE pontra. A 2 Ohmos ellenállás végein potenciálkülönbség alakul ki, ezért benne áram folyik. Minél több a fogyasztó, annál nagyobb ez az áram és ez oldja le az ÁVK-t. Lehetséges-e, mivel az ÁVK alapvetően passzív eszköz, hogy a megváltozó teljesítményfogyasztása okozza ezt a jelenséget?
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
A jelenséget az okozza hogy a “2ohmos” ellenálláson is folyik vissza áram! Minél nagyobb áram felvétel van. Vagyis minél nagyobb a teljesítmény annál több áram folyik vissza az ellenálláson ami ugye nem más mint a szivárgás. Mivel ez az ÁVK- kívűl folyik! S ez mikor eléri az ÁVK nominálját akkor az leold. Ez rendeltetés szerű működés!
@csabaszekeres5898
@csabaszekeres5898 2 жыл бұрын
@@LVP- A földvezetőn (zöldsárga) mit mérünk lakatfogóval (csak nem áramot)?
@klarnorbert
@klarnorbert Жыл бұрын
Nagyon jó prezentáció. Olvasva itt a legutóbbi kommenteket, a legtöbben azt sem tudják mi az a földzárlat, és hogy milyen tünetei vannak.
@istvanbarna7362
@istvanbarna7362 9 ай бұрын
Keressetek a csótányt.. Azok okoznak foldzarlatot a legtöbbször. Szinte minden kifozdeben tapasztaltam. 😀
@laszlotamaskelemen4780
@laszlotamaskelemen4780 Жыл бұрын
Jó volt köszönöm!
@laszlovarro5783
@laszlovarro5783 Жыл бұрын
Szia! Egy másik videódhoz is kapcsolódóan osztanám meg az észrevételeimet. ...Gondolva a jövőre (és a leendő napelemekre) a régi alumínium vezetékeket kicseréltettük. Viszont aggaszt néhány furcsaság. Az, hogy a körfűrészt a legközelebbi konektorból használva leold az ÁVK már szinte fel se veszem. Ráfogom, hogy arra a körre van telepitve a két fagyasztóláda is. Viszont az már kicsit elgondolkodtatott, hogy a felújítás óta havonta cseréljük a 60W-os villanykörtéket. Van, hogy ugyanazt 2-3szor. Az energiatakarékos izzók tartanak ki. Van hiba? Hol keressem? Megbízzak abban a szerelőben, aki áthúzta a lakást, vagy keressek másik szakembert? Mi a biztosíték, hogy az jobb lesz? Két kiskorú gyermekem van, akik szeretnek kísérletezni, felfedezni. Miattuk kellett leválasztanom az egyik konektort és kapcsolót a rendszerből...
@attilatoth8393
@attilatoth8393 Жыл бұрын
Lehet, hogy az ÁVK túl érzékeny - meg az is, hogy a körfűrészben nincs lágyindítási lehetőség, megnézném, hogy ha kiiktatom az ÁVK-t akkor a kismegszakítót is leveri-e. Azzal már legalább azt tudod, hogy valóban túl sok a két hűtő meg a körfűrész indítás. Az ÁVK szivárgásra' érzékeny különben, ha valahol a lakáson belül véletlen érintkezik (direkt tilos lenne) a nullával az is csinálhatja - vagy mondjuk a körfűrészeden belül érintkezik a nulla meg a föld (ha van, nagyobb gépeknél van csak), láttam régebbi kacatokat amiknél azt csodáltam, hogy nem égnek le de simán mentek. Működési szempontból ha nincs ÁVK de van földelés akkor a készüléknek tökmindegy hol zárja az árakört a géped, a föld is megfelel neki és menni fog viszont az ÁVK megőrül' mert figyeli a fázis és a nulla kimenő meg visszafolyó áramát és ilyen esetben nem az ÁVK felé megy vissza' hanem a földön keresztül a talajba. Ettől még nem lesz bajod csak az ÁVK old le állandóan. A sima wolfram izzók meg túlterhelésre érzékenyek, ez érthetetlen különben mert sokan a led-eket cserélik vissza sima wolfram izzókra mert sorban halnak meg a feszültségingadozás miatt - mondjuk végponti felhasználóként meg hasonlók.
@peterpeter5620
@peterpeter5620 8 ай бұрын
végülis a vékony rézdrót kioldott😀
@sevenhorse8563
@sevenhorse8563 Жыл бұрын
Ez a jelenség lehet vályog épület fel vizesedett falánál is?
@savanyusanyi8754
@savanyusanyi8754 Жыл бұрын
Én semennyire nem értek hozzá. De ha a felvizesedés a földtől mérve egy méternél magasabban van az már komoly életveszély.
@gyulaandor2161
@gyulaandor2161 2 жыл бұрын
Nálunk pont ilyen probléma van, hogy időnként lekapcsolt a fi-relé. Teljesen random.Van, hogy hónapokig nem fordul elő, de van, hogy egy héten 2x. Van olyan szakember, aki ezt képes kimérni?
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
Szerintem van! 😊
@gyulaandor2161
@gyulaandor2161 2 жыл бұрын
@@LVP- Konkrétan? Vagy magadat ajánlod? ;-)
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
@@gyulaandor2161 attól függ merre van helyileg.
@norbertvarga1290
@norbertvarga1290 2 жыл бұрын
A múlt héten találkozta egy ilyennel, ott megfigyelték, hogy esős időben old le az ÁVK. Innen már nem volt nehéz megtalálni a kültéri lámpákat, amiket összesodorva, szigetelő szalagozva kötött be a mester, simán a betonon, doboz nélkül. Folyt a víz a kötésekből..
@johny.tayl.7325
@johny.tayl.7325 Жыл бұрын
Ezt nem értem.Kiiktatott fi relé esetén az áram a legrövidebb úton folyik azaz a nulla és a fázison. A föld felé hogyan tud így áram folyni, mikor a nullával azonos potenciálon kell legyen, ilyen áram csak akkor folyhatna, ha a nulla szakadt, de itt ez nem áll fenn. Köszi.
@realhet
@realhet Жыл бұрын
Ez az "aram a legrovidebb uton folyik" mondas elegge felszines: Folyik az mindenhol, csak az ellenallastol fuggoen kulonbozo mertekben. (-> Kirchhoff törvény) Egy extrem peldaval elve: A foldet rendesen osszekotod a nullaval (nem csak egy - a rezvezetekhez kepest - viszonylag nagy 2 ohmos ellenallassal, mint a videoban): Ekkor ha a fazison 8A megy, akkor a nullan 4A fog visszamenni es a vele parhuzamosan kotott foldon is 4A fog visszamenni. Ez a parhuzamosan halado 2*4A pedig a villanyoranal ossze lesz kotve es onnantol a nullan mar ismet 8A fog menni, mint a fazison. Pont olyan ez a parhuzamos kapcsolas, mint ahogy a Duna a Margit sziget mindket oldalan folyik. A phi relay pedig 2 vizhozamot hasonlit ossze: A Margit sziget kozepen a pesti oldalt es a Lanchidnal a teljes Duna ágat. Es nem fog egyezni a ketto, tehat levag.
@laszloszurovecz2181
@laszloszurovecz2181 2 жыл бұрын
Szia! Nagyon tanulsagos videó megkerdezhetem az ilyen jellegű rejtett hibàkat,hogyan tudom a legegyszerűbben kideríteni? Milyen mèrèssel
@matejanosvarga8877
@matejanosvarga8877 2 жыл бұрын
Villanyszerelőnek kell szigetelési ellenállást mérnie a főelosztónál a föld és a nulla között, speciális műszerrel. Ha adott készülék a gyanús, akkor arra is van speciális teszter, amivel a készülék szigetelési ellenállása mérhető. Otthon nemigen lehet ezzel mit csinálni.
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
@@matejanosvarga8877 bizony!
@istvangalgoczy4300
@istvangalgoczy4300 Жыл бұрын
Tisztelettel szeretném megtudni e szigetelés ellenállás mérés menetét. Mit kell lekötni, hogyan mérjük. Az egyik munkatársamnál vihar előtt ver le az ávk, véletlen-szerűen. Műszert vettem hozzá, csak még nem mertem kipróbálni. Nagyon megköszönném a segítséget, és külön köszönet a videóért!
@Kiddiwink1
@Kiddiwink1 Жыл бұрын
1000 volt, szigetelési ellenállás mérés, ha nem értesz hozzá, (mint az ki is derült) hívj szakembert, ne próbálkozz!
@zsolts.channel
@zsolts.channel 5 ай бұрын
akkor most jo a FI rele vagy nem?
@graxxon
@graxxon 6 ай бұрын
00:16-től és 00:54-től ugyanaz rész véletlenül 2x került bevágásra?
@LVP-
@LVP- 6 ай бұрын
Igen. Mint mondtam ma már nem vagyok büszke erre a videómra. S ráadásul a napokban megismételtem ezt a hibát! 🤭 Köszönöm a visszajelzést, mutatja, hogy figyelmesen nézed ezt a videót
@graxxon
@graxxon 6 ай бұрын
@@LVP- A videó így is nagyon jó lett! Egyik ismerősnél a 2 gyerek születése után nem sokkal bekötésre került Fi relé, de valami náluk se 100-as, mert az előszobai villany felkapcsolása után az egész lakásban elmegy az áram.
@LVP-
@LVP- 6 ай бұрын
@@graxxon lehet kapott egy csavart a szigetelés! De ez csak tipp
@mokoko3634
@mokoko3634 2 жыл бұрын
Szia,régi óra felett van valami ami talán egy olvadó biztosíték nem értek hozzá, na sose figyeltem hogy annak világítania kellene vagy sem, a résen látom sárgás fény mint egy régi lámpa, viszont arra figyeltem fel hogy szikrázó hangot ad ki, akkor azzal mit kezdjek? de csak akkor csinálja ha megy a mikró vagy a mosógép, a fényt meg a szikrázó hangot meg nem mindig csinálja, csak amikor azt adja ki kicsit halványul a fény.😱
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
Nem kell világítania! Hívj villanyszerelőt karbantartást végezni! Még karácsony előtt! 🫡
@mokoko3634
@mokoko3634 2 жыл бұрын
@@LVP- Szerencsére nem gyulladtunk fel de nem sok kellet már zizegett anélkül is hogy ment volna nagyobb áramfogyasztó, szét voltak égve a kábelek, nem terjedt beljebb megtudták csinálni, és raktak fel egy áramvédőt is. Le mérték az összes konnektort és hosszabbítót jó mind.
@lurdy27
@lurdy27 3 жыл бұрын
Szia! Az én problémám, hogy lakás belső hálózatán minden tökéletesen működik, viszont az elektromos sütő elkezdte leoldani az AVK-t. Na most a probléma abból adódik hogy amikor bekapcsolom a sütőt akkor ugye azonnal bekapcsol a fűtőbetét, addig semmi gond. Viszont amint eléri a beállított hőfokot és kikapcsol a fűtés, abban a pillanatban leold az AVK. Ha feljebb állítom a hőfokot és akkor nyomom fel az AVK-t egésszen addig újra minden ok míg megint ki nem kapcsolja a fűtőbetétet a hőfokszabályzó! Természetesen ha nem állítom feljebb a hőfokot addig nem engedi felnyomni az AVK-t míg ki nem kapcsolom teljesen a sütőt a főkapcsolóján, vagy míg a hőfokszabályzóval meg nem oldom, hogy újra záródjon az áramkör a fűtőbetéten keresztül! Szívesen venném javaslatodat! Köszönöm.
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
Vagy fűtőbetét égett nyílt ki vagy a szabályzó. utóbbival még nem találkoztam.
@Vizilovaspolo
@Vizilovaspolo 4 жыл бұрын
Egy ismerősömnél is ez a gond. Van egy melléképülete, ahol a mosógépe van. Két helységből áll az épület. A melléképületbe egy kábelen megy ki az áram, ott van szétwagozva. Mindkét helyiségben van konnektor. Ha abban a helyiségben dugja be a mosógépet ahol az van, leveri a FI relét. Ha hosszabbítóval a másik helyiségből viszi oda az áramot, akkor nincs semmi gond. Volt kint villanyszerelő, nem talált semmi hibát a hálózatban. Viszont volt olyan is, hogy nem volt használva a mosógép, mégis levágta a FI-t valami. Ez ritkán fordult elő, de a mosógép az adott konnektorba dugva mindig levágja. Erre keresem a magyarázatot...
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Nem ártana megmérni a mosógépet egy erre való ÉV műszerrel. Nem rég egy sütő "szórakoztatta" az egyik albérlőt. Miután belekukkantottunk sikerült kimérni egy zárlatot az alsó fűtő betéten. kibányászva a kőzetgyapotból kiderült hogy hiányzik 5 cm. szétrobbant a drága az előző albérlőnél. A mosó gépek és a bojlerek is hajlamosak hasonló huncutságokra.
@Vizilovaspolo
@Vizilovaspolo 4 жыл бұрын
@@LVP- Ha a gép a ludas, másik konnektorba dugva miért működik jól?
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
@@Vizilovaspolo más az áramkör ellenállása (kötések, sziegelésellenállás, hosszabbító, conduktiv/induktív reaktancia, szóval sok tényezős) ezért az átfolyó (és vele együtt a szivárgó) áram értéke is más. Ezért is kell az év műszeres mérés. Azzal meg lehet találni a hibát akár a gépben akár a vonalban. Mint a videóban is látszik segítve ezzel megérteni, mennyire analóg (nem digitális azaz van/nincs 0/1) a hiba, más terheléssel másképp reagál a fírelé. Remelem segít megérteni. Ha mégsem akkor hívj fel úgy gyorsabb. +3620/ 316901
@Vizilovaspolo
@Vizilovaspolo 4 жыл бұрын
@@LVP- Köszönöm. Végülis nem gond. Az egész ház villanyszerelését most csinálom. Teljesen új lesz minden. Az a helyiség, ahol ez a probléma volt, megszűnik. Le lesz bontva. Új lesz a mosógép is és máshol is lesz...
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
@@Vizilovaspolo a legjobb megoldás! Így legalább biztonságos lesz.
@szebalay
@szebalay Жыл бұрын
Szia! Bocsi ha erről már volt szó (esélyes, de sajnos nem találom). Egy régi ház esetén hogyan lehet előre meghatározni méréssel hogy lakáselosztó korszerűsítés esetén (még egy ideig a ház teljes átvezetékelése előtt) fel lehet e rakni ÁVK-t? (régi kötések, a padláson is dobozban, stb) (A teljes villamos hálózat áthúzása meg fog történni, de pár hónap múlva, viszont addig se lenne rossz ha lenne ÁVK). Köszi a válaszod :)
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
Szigetelés vizsgálattal!
@szebalay
@szebalay Жыл бұрын
@@LVP- köszi! És ezt ki lehet mérni multiméterrel természetesen szigorúan áramtalanítás mellett?. (Villamosmérnök hallgató vagyok, szóval nem vegzett villanyszerelő de nem is full laikus).
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
@@szebalay persze hogy ki lehet, feltéve ha minden kondit eltávolítottál a rendszerből! Mindent ki lehet mérni.
@szebalay
@szebalay Жыл бұрын
@@LVP- A mérés elméletére rátudnál erősíteni vagy cáfolni ha valamit rosszul gondolok? Főbiztosíték lekapcsol, feszültség nélküli állapot ellenőrzése, majd ezek után ellenállás mérése (a feszültség nélküli) fázis vezető és a vedőföld között. Illetve szükséges lenne ezt a mérést N és vedőföld között is elvégezni viszont ahhoz meg kell szüntetni a PE és N összeköttetést a mérés idejére? Valamint ez egy szimpla multiméterrel kivitelezhető?
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
@@szebalay jó az elmélet. Nem tudom elég e a multiméter? Én szig mérőt használok 250v al
@gyorgymarton8672
@gyorgymarton8672 4 жыл бұрын
Kiváló videó, tényleg jó oktatási anyag lenne. Annyit had jegyezzek meg és abszolút nem hurrogás, csak szöget ütött a fejemben: Szerintem a sönt ág ellenállását rosszul mérted mindkét esetben, mert egyrészről mindkét alkalommal belemérted a mögöttes hálózatot, a második (0,5Ohm) pedig a föld-nulla sín és a kismegszakító ellenállatát mérted. Ha tévedek, kérlek magyarázd el, hogy miben, hisz tudod, jó pap is holtig. :) Üdv: Gyé.
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Örülök, hogy ilyen szemfülesek is néznek, akik nem csak bámulnak hanem látnak is. 😍 Mivel lámpa lázas voltam / vagyok ezért sok felesleges mozdulat van benne. Ez olyan mint a vizsga otthon ezerszer ment a vizsgán meg nem tudod mit is mondj v. tégy. Mind két mérés helyes mivel lekapcsolt állapotban nem a kismegszakitón megy át hanem a nagykörben h km-nulbontó -ÁVK -Wago. Ha megállítod a videót akkor lekövethető az ujjaddal. Nem tudom a felbontás engedi e látni mivel vékony a vezeték :( Így utólag tömörrel és vastagabbal kellett volna. :( A belemért vezetés olyan sokat nem tesz hozzá, csak az ellenálást nehéz lett volna mérni mert vékony és mozog. Továbbá mint tudjuk ez a mérés itt csak egy mellékes adatazt hivatott szemlélteni hogy a változók kb milyen hatást váltanak ki. Pl: más más áramerősségnél old le a relé. Várom észreveteled! Thx! Üdv LVP!
@gyorgymarton8672
@gyorgymarton8672 4 жыл бұрын
@@LVP- Persze, befolyásolni nem befolyásol semmit sem gyakorlati szempontból nem sokat változtat. Azért is dobtam be, mint "elméleti kérdés". Köszönöm válaszodat. Esetleleg legközelebb bekötés előtt érdemes lemérni, aztán mint totum faktum kezelni az általad mért értékeket. (Nyilván, ha nem lennék lusta, akkor az aramokbol vissza lehetne számolni, hogy akkor mennyi is az annyi, de tényleg lényegtelen.) Csak így tovább, a lampalaz meg majd elkopik. :P Köszönöm válaszod!
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
@@gyorgymarton8672 sem ténykén nem akartam tálalni sem a számolgatással terhelni az embereket nem vagyok tanár. Így viszont látható mit csinálok mit mérek. Így is akadnak kétkedők akik a saját szemüknek sem hisznek.
@gyorgymarton8672
@gyorgymarton8672 4 жыл бұрын
@@LVP-fact. :D
@Bronx94
@Bronx94 4 жыл бұрын
Helló azt szeretném kérdezni hogy egy maszek villanyszerelő áthelyezheti a villanyórát a ház másik oldalára? építkezés miatt útban van. Ha igen menyibe kerül kb nem akarom hogy átb@szanak. JÓ VIDEÓ LETT!
@gaborbelkovics9931
@gaborbelkovics9931 4 жыл бұрын
Igaz nem tőlem kérdezted... Akkor helyezheti át ha vállalkozó és regisztrált szerelő. Ha már megbontásra kerül csak a jelenlegi szabványok ,szabályok megtartásával lehetséges. A helyi szolgáltató által tipizált szekrénnyel stb. Senki nem fog átverni... Nav felé szolgáltató felé jelenteni kell. Kérnélek téged is... hidd el a szakembernek amit mondd. Ez nem játék kategória. Köszönöm ha elolvastad.
@Bronx94
@Bronx94 4 жыл бұрын
@@gaborbelkovics9931 Köszi örülök a válaszodnak✌🏻
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
120-280 között van. Függ a fázis számtól (1 vagy 3 drágább a doboz is meg 30%-al több a vezeték igén) és függ továbbá a magasságtól és a távolságtól. Továbbá mindig figyelembe kell venni a helyszíni adottságokat nem mindig helyezhető át a kiszemelt helyre. . Természetesen lehet kérni több vállalkozótól árajánlatot. Ez megszokott. Sőt ajánlott mert nem mindenki ismeri elég mélyen az éppen aktuális szolgáltatói változásokat, és emiatt elő fordult már többször, hogy azt haljuk: “azt mondta az elműs regisztrált szerelő, hogy nem lehet megoldani.”
@gaborbelkovics9931
@gaborbelkovics9931 4 жыл бұрын
@@LVP- Továbbá függ hogy földkábeles vagy szigetelt szabad légvezetékes, vagy milyen mérőket tartalmaz... csúcskizárásos, napelem és még sok. De terület függő erősen. Mert pl. Tervbe van véve szolgáltatónál hogy a légvezetéket földkábelre cserélik akkor borul minden. Az időben is lényegesen több. Elcsúszni egy Alumaxos szondakötésen is lehet. Itt már az ismerettség is számít. Legjobb helyi reg. Szerelővel csináltatni. Aki tisztában van a helyi szabályokkal... 3 szál vezeték bekötése rég nem a tudásról szól. 😁 remélem senkit nem sértettem meg.
@nobert464
@nobert464 3 жыл бұрын
Szia! Szuperek a videóid! Nekem is van gondom igaz ipari mangorlóval de árammal megy és szereti levágni a free relét. Igaz van hogy 1 hétig semmi baj de van hogy 1 napon 2szer és ha levágja akkor 1kb 10 perc pihi után ujra megy. Egyszerűen nincs ra ember aki ezt megtalálná a hiba forrását. :(
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
a legegyszerűbb ha először lecserélte a firelét (ÁVK). Ha azt is lecsapja akkor a nedvesedésnél keresném a problémát.
@nobert464
@nobert464 3 жыл бұрын
@@LVP- Megnéztük egy zsír újjal de nincs változás. Azóta is csinálja ha a fűtést " 3x3kw " ráteszem de annyira durva már hogy mindig levágja. Pár honapja földelés nélkül megy de nincs sehol izzás vagy égésnek nyoma. Több szerelő volt már kint. ;)
@kukecc
@kukecc 2 жыл бұрын
@@nobert464 Szivárgó áramot vagy szigetelési ellenállást mértek a szerelők a gépen? Ha nem akkor ott kellene kezdeni.
@nobert464
@nobert464 2 жыл бұрын
@@kukecc Meguntam és megnéztem pár dolgot. A lényeg, hogy a mángorló " ipari vasaló " fűtőszál letestelt. Először csak szikrázgatott majd mint a hegesztésnél teljesen összezárt vagyis zárlatott csinált és csattanással levágott 1 fázist. . Most szétszedtem távol minden testeléstől és szuperül megy ismét. Bocsánat a nem szakszerű szavakért.
@kukecc
@kukecc 2 жыл бұрын
@@nobert464 Nem hülye ez az ÁVK tudta ő, hogy baj van. :)
@maffiacsigafi3272
@maffiacsigafi3272 4 жыл бұрын
Hát ez a videó piszok jó lett. Ezt érdemes lenne oktatásokon leadni. Akár általános iskolában fizika órán is vagy villanyszerelő oktatásokon is mert aki ebből nem érti meg a lényeget az jobb ha keress magának egy kapát és megy napszámba inkább :-)
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
maffia csigafi Köszönöm!
@vityuska84
@vityuska84 3 жыл бұрын
Szia! Olyan kérdésem lenne , hogy ilyen esetben mennyire mutatkozik a villamos mérő fogyasztáson? Sajnos úgy jártam , hogy digitális m.óra lett feszerelve és azóta 30e ft lett a villany számlám. És az eon erre hivatkozik " szökőáram- ra" A válaszodat előre is köszönöm!
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
Volt már hasonló precedens. Mikor a körben futó vezeték többszáz kilowattot engedett a fölbe.
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
Normál esetben ha az ÁVK nem hibás: max 30mA szivárgás esetén: 0,03Ax230V=6,9W 6,9Wx24h=165,6Wh. 165,6Whx30=4 968Wh = 4,968kWh/hó
@warmonger441
@warmonger441 2 жыл бұрын
@@LVP- Egy kedves ismerősöm sokáig hitt a "jólvanazúgynemkellszázezrekértfelújítani" szerelőknek. Aztán egyik nap a szokásos "csakvisszakellnyomniafirelét" nem jött be (figyelmeztettem hogy elfog jönni az a nap, többször is) ezért kihívott hogy "lécci nézd má' meg". 1 áramkör van csak (ha lehet azt a sz@rt annak nevezni), van ahol 5 centi hosszan marcangolt (nem csupaszított) kábelek 4(!!!) egybesodorva és szigetelőszallagozva... Levezettem neki hogy csak a sz@r kötések miatt mennyi pluszt fizetett ki az elmúlt 10-15 évben és máris nem érezte soknak a teljes újraépítést :)
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
@@warmonger441 😱😱😱😱😱😱😶‍🌫️😶‍🌫️😶‍🌫️😶‍🌫️
@gergelylukacs743
@gergelylukacs743 4 жыл бұрын
Amatőr kérdés, de említetted, hogy ha a nulla és a föld között mérünk ellenállást, akkor az utalhat rá, hogy valahol szivárgó áram van. Ezt hogy értetted? Köszi!
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Igen pontosan, sőt. Mivel a nulla és a föld potenciál közt végtelen ellenállásnak kell lennie. Ha nem így van akkor lesz szivárgás, már csak a mértéke a kérdés. Az pedig arányos az átfolyt amperrel mint ahogy mutattam is hogy 3nál nem oldott le 11nél pedig igen. Remélem erre voltál kíváncsi. Ha nem akkor szólj.
@kittikovacs5281
@kittikovacs5281 3 жыл бұрын
@@LVP- A PEN és a szonda össze van kötve, így rövidzárat kell mérni a nulla és a védővezető között vagy nem jól tudom?
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
@@kittikovacs5281 én a vezetékekre értettem a mérést. nem a PEN-kötésre. Az N van összekötve a földelő szondával ami PE. És az legközelebbi ponton kell összekötni őket. (Vagy a lakás elosztóban vagy a mérőnél ez már szolgáltató válogatja) és ezt nevezzük PEN- kötésnek. Innen a Zöldsárga PEN-két folytatja útját. De amúgy jól tudtad Kis ellenállást kell, hogy mérj az hogy a műszer mit vél rövidzárnak az meg gyártmány függő de általában 2000 Ohm alatt sípolnak. ;)
@kelkaposzta2647
@kelkaposzta2647 3 жыл бұрын
@@LVP- Üdv. Pont forditva, nem összekötöd hanem szétválasztod. A szolgáltatótól kapsz két vagy négy vezetéket (1 fázis és PEN, vagy 3 fázis és PEN). A PEN az a nevéből adódóan egy olyan nullavezető (N) aminek védővezető funkciója is van. Ez a vezeték a körzet betáptrafójának csillagpontjából indul és elmegy a lakásodig. Az általad említett PEN kötés az valójában szétválasztás. Ezen a ponton a PEN vezető kettéválik, egy kék nullavezetőre (N) és egy zöldsárga védővezetőre (PE). Plusz előirásként ide kell bekötni a földelőszondáról érkező földelővezetőt.
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
@@kelkaposzta2647 nagyon jól látod a dolgokat. És ha én tanár volnék akkor most adnék is egy ötöst. ha ide írtad volna, hogy a PEN vezetőn folyhat áram üzemszerűen a PE vezetőn pedig nem folyt üzemszerűen áram akkor meg csillagos ötöst adnék. De Én nem vagyok tanár én Villanyszerlő vagyok. Tehát számomra a PEN kötés az ahol ahol leföldeljük a szolgáltatótól vagy egyébb (többfázisú transzformátor mert egy szek.tekercsesnél ugye PEL-t kapunk.) kapott NULLÁT. (csillagpont kivezetést) aztán hogy erről a PEN sínről (vagy kapocsról) Hány nullát ágaztatunk le az tökmindegy de az a NULLA leválasztás. ekkor válik TN-S és a TN-C hálózat és innentől már nem is közösíthetsz.
@csabamagyar4924
@csabamagyar4924 2 жыл бұрын
Üdvözlöm! Azt szeretném kérdezni, hogy milyen problémák lehetnek abból, ha a három fázisú hálózaton nem 0.03 A-es Fi relé van hanem 0.1 A-es? Köszönettel: Csaba
@LVP-
@LVP- 2 жыл бұрын
Kedves Csaba Nem lesz biztosított a "életvédelem". A 100 mA-es Ávk az csak a gépeket és vezeték hálózatot védi. A tavalyi évtől csak a 30mA-es Ávk a megengedett Sőt kötelező.
@csabamagyar4924
@csabamagyar4924 2 жыл бұрын
@@LVP- Köszönöm szépen!
@luigivideo01
@luigivideo01 2 жыл бұрын
@@LVP- , a Csaba kérdése nem volt pontos: hol van felszerelve a 100mA-es ÁVK? Mert ugye nem mindegy! (szabadtéri ellátásnál, főelosztókban lehet, végáramkörökben (lakáselosztókban) nem.) Azt sem érdemes elfelejteni, hogy mindegyik ÁVK-t a max. kapcsolóáramának megfelelő túláram védelemmel kell ellátni. Ezen kívül még a szeketivitásra (kioldási idő különbözet) is figyelni kell, ha több RCD van a hálózaton, hogy csak a hibás áramkört védő oldjon le. Szóval tegyük fel a kérdést a Csabának: hol van az adott RCD, milyen elosztóban, milyen védelemre! :)
@Nickker4
@Nickker4 Жыл бұрын
@@luigivideo01 szeketivitás?
@tothgabor1344
@tothgabor1344 4 жыл бұрын
A video qva jó, de mi van akkor ha ez a dög éjszaka old le többször is, amikor gyakorlatilag semmi nem megy, miközben nappal megy légkondi, sütő és főzőlap is akár egyszerre. Csak másfél hónapja szenvedek ezzel, nem vagyok ám kicsit sem ideges! Minden segítségnek , ötletnek tudnék örülni, jó lenne már a hibát megtalálni. Előre is köszönöm a válaszokat.
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Hol laksz?
@tothgabor1344
@tothgabor1344 4 жыл бұрын
@@LVP- Tatán
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
@@tothgabor1344 csörgess meg a +3620/3169101- es számon. Vissza hívlak és elmondom az instrukciókat. Gyorsabb lesz a kommunikáció. 😉
@krisztianlezsak1094
@krisztianlezsak1094 2 жыл бұрын
Sziasztok. Sikerült megoldani a problémát? Én ugyan ezzel küzdök kb. 1 hónapja.
@jozsefkovacs5009
@jozsefkovacs5009 4 жыл бұрын
Legközelebbi videódban bemutathatnád azt is hogy hogy NEM old le egy amúgy megfelelően mködő AC-s ÁVK egy egyenáramú hibaáramot is tartalmazó hálózatban.
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Olyat nem tudok mivel nem tudok egyenáramú hibát generálni. Tudtommal olyat még az ÉV műszerek sem tudnak még. De az elv egyszerű mivel az ilyen hibákra kkülön ÁVK-t gyártanak B; B+ jelöléssel ezekben van még egy teekercs pluszban.az figyeli a mágneseződést amit az egyen áram okoz. Most már sok háztartási gép gyártó meg követeli az ilyen ÁVK meglétét a garanciához. Nem tudom ezzel segítettem-e.
@csabapipis8618
@csabapipis8618 3 жыл бұрын
@@LVP- Én találkoztam ilyen hibával. Katódosan védett csővezetéken egy-két villanymotor csak simán be volt kötve a földre és nem szikraközön keresztül. Csodálkoztam előszőr, hogy mért nem old le hurokimpedancia mérésnél, de aztán meglett. :) Egyébként olyan "hangja" volt mintha le akarna oldani, de természetesen nem oldott.
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
@@csabapipis8618 én meg még katódos védelemmel nem találkoztam :( De érdekesnek hangzik. Szerintem nincs értelme ÁVK tesztet végezni amíg a testgombra rá nem bökünk. Ritka az a hely ahol ellőrzik rendszeresen a működését szóval nem is csodálnám ha "beöregedne a helyére. de olyat is hallottam hogy az XBS ÁVK nem oldott le de megszakította a nullát. 480 000es kárt okozva ezzel.
@klarnorbert
@klarnorbert Жыл бұрын
A hiba ott van, hogy csakis A tipusú ÁVK-t kellene használni :) Az AC-s nem jelez be, ha van az áramnak egyenáramú összetevője is.
@jozsefkovacs5009
@jozsefkovacs5009 Жыл бұрын
@@LVP- Nekem egy Traconos ÁVK nem adta át a nullát új elosztóban. De hát minden előtt és után mérni kell. Nekem ez volt a szerencsém. Egyébként az elmark-os ÁVK teszt gombjával meg vigyázni kell mert megtámad ha lecsúszik róla az újjad. (kilövi :) )
@slega111
@slega111 Жыл бұрын
Profi
@LajosDinnyés-o3o
@LajosDinnyés-o3o Жыл бұрын
Kedves LVP! Nekem csak egy problémám van. Átvezetés vagy zárlat nem az AVK ki és bemenő nulla pontja között szokott előfordulni jellemzően, hanem az AVK után elmenő nulla és védőföld között. Ebben az összeállításban a 2 ohmos (majd az 1/2 ohmos ellenállás párhuzamosan van kötve az AVK ki és bemeneti nullpontjával.
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
Kérlek rajzold le a topológiáját, azonnal megérted, hogy ugyanaz!
@GaborVizi
@GaborVizi Жыл бұрын
😇
@mrmarchello1960
@mrmarchello1960 4 жыл бұрын
Most én ezt jól látom, hogy a föld és a neutrális vezeték az ÁVK elött nincs összekötve? Ha nincs, miért nincs?
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Mert ez csak egy dugvillás próba kábel. A teszthez nem szűkséges a PEN kötés (ez most csak a Fi-reléről szólt nem egy hálózatról) annak teljesen más a funkiója. Ha szeretnétek akkor aról is készíthetek anyagot.
@mrmarchello1960
@mrmarchello1960 4 жыл бұрын
@@LVP- Bocsi. Félrenéztem. Időközben bejelentkeztem szemészetre.
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
@@mrmarchello1960 miért olyan jó az aszisztens? 😉
@laszlolaza8209
@laszlolaza8209 Жыл бұрын
ha hiba van reprodukálni kell és ennyi
@KarolyZsiros
@KarolyZsiros Жыл бұрын
nem gondolod , hogy a két készülék összeadott hibaárama okozta a leoldást, nem a felvett teljesítmény alapján mért áramerősség felvétel
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
Hogy lenne már hiba árama a készülékeknek? Min távozik vissza a hálózatba?
@xay7189
@xay7189 3 ай бұрын
@@LVP- Ha jól látom, akkor itt leegyszerűsítve párhuzamosan kapcsolt ellenállásokról beszélünk, (mert például egy beázás is az csak az azon átfolyó áram nem folyik át az áramvédő kapcsolón). Az áramvédő kapcsolóban gyakorlatilag egy differenciál transzformátor van, amin keresztül a készülékbe be illetve kifolyó áramok is át vannak vezetve. Színuszos feszültség illetve áram esetén a nulla vezetőhöz képest folyamatosan változó polaritással. Ideális esetben a be és a kifolyó áramok ellentétes irányúak de azonos nagyságuak ezért kioltják egymást, nem történik leoldás. A beázást jelépező ellenálláson terheletlen állapotban nem folyik áram viszont minnél több fogyaszót kapcsolunk a hálózatba annál nagyobb áram is folyik és annál nagyobb annak az áramnak is a mértéke ami megkerüli az ÁVK-t, tehát egyre nagobb lesz a differencia ami végül leoldásoz vezet. Jól gondolom?
@KarolyZsiros
@KarolyZsiros Жыл бұрын
Ha szeretnél még feírraozokakat, olvassgass még a témában.
@bandalf22
@bandalf22 4 ай бұрын
Ez a készülék nem "Fi" és főleg nem "relé" mert ez a szó már foglalt, ugyanis az igazi FIRELÉ a lifteknél volt használatos és neve a "fluxuscsökkenéses időrelé"-re utal , ami valóban relé, (segédkapcsoló), de ez valódi kapcsoló ami a főáramkör része a racionális neve ÁVK (áramvédő kapcsoló) és egy szakember használjon szakszerű kifejezéseket. Ez vonatkozik az "órákra" is !
@LVP-
@LVP- 4 ай бұрын
Nézd meg. Szekrény szerelőset is! Majd értékeld azt is! Köszönöm előre is! 🫡
@imrekiss3221
@imrekiss3221 4 ай бұрын
Ezt nem mondod komolyan hogy egyes "szakik" egy biztonsági rendszer kiiktatásával orvosolják a problémát? Grrr.
@LVP-
@LVP- 4 ай бұрын
Sajnos komoly!
@zsolt1128
@zsolt1128 3 жыл бұрын
kiiktattuk a fi relét és kiderült hol a hiba, mi több, meg is szűnt a hiba :-)
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
no és hol égett szét?
@zsolt1128
@zsolt1128 3 жыл бұрын
@@LVP- a földzárlatra utaltam, ami a videóban van
@gergelykuzmos1974
@gergelykuzmos1974 11 ай бұрын
Igazán szemléletes. Ebből a "laikus" annyit érzékel, hogy a "rendszer túl van terhelve", az (biztos!) az "öreg aluvezetékek", nem bírják a terhelést ugyanis ha a mikro mellett megy a mosógép, esetleg a porszívó is, akkor "néha" lekapcsol, leveri a biztit.
@LVP-
@LVP- 11 ай бұрын
Nem bizti, Firelé kapcsolt le. És köze nincs az aluhoz!
@mihalykavicsanszki4684
@mihalykavicsanszki4684 11 ай бұрын
Nem ártott volna egy kapcsolási rajz, mert nem mindenki tudta lekövetni! Több embert fog meglepni a vezeték szín!
@EuroLime
@EuroLime 7 ай бұрын
Pont ezt nézem... Nincs itt véletlenül felcserélve a nulla és a fázis színe?
@martonsc2226
@martonsc2226 7 ай бұрын
@@EuroLime nincs, az életvédelmi leold ha összekötöd a nullát és a védőföldet, mert akkor úgy érzékeli, hogy valaki fogja a drót végét, mert nem a nulla irányába megy a villany, hanem valamerre a föld fele. Ezért nem lehet sok régi házba csak úgy berakni egyet, mert ott sok helyen alapból közösítették a védőföldet a nullával.
@laszloenzsol466
@laszloenzsol466 3 жыл бұрын
Jó és tanulságos a videó. Csak egy apróság az Én nagyapámat az "elvtársak" lőtték főbe, mert Magyar katona volt. Az megint probléma, hogy nem egyedi eset volt. Köszi.
@LVP-
@LVP- 3 жыл бұрын
Az én apámat cigányok akkor én most minden cigányra haragúdjak? Az elv társ kifejezés azonos elvet való emberekre használandó ha te nem tudsz külömbséget tenni és összemosod a kommunizmussal az nem az én problémám. És ezzel a politizálást be is fejezzük. Ez egy tudományos csatorna. Köszönöm hogy megérted!
@laszloenzsol466
@laszloenzsol466 3 жыл бұрын
@@LVP- Ez ugyan az, mint a holokauszt. Nem minden Német ölt zsidót, de minden Németet egy kalap alá tettek. Ha az egyik oldalon elvárják ezt, sőt ennek a tagadása büntetést von maga után, akkor lécci te is legyél tekintettel erre. Egyébként tök mindegy mert nem tekerek a csatornádra te meg csak egy feliratkozót vesztettél, Pedig tényleg érdekes volt a videód. Legfeljebb nézem a Jáger Viktort.
@alexnemeth3832
@alexnemeth3832 4 жыл бұрын
A fi-felét fordítva kötötted kolléga. Mindig a fí-relé aljàba kötjük a betàpot!i ;)
@LVP-
@LVP- 4 жыл бұрын
Tévedsz kolléga mindig a sín fogadóval ellentétes oldalon tápláljuk. De ha megnézed ezt a videót: kzbin.info/www/bejne/qnilnIuglJxqrJI akkor láthatsz ujjat a firelébekötéssel kapcsolatban. Kellemes szórakozást!
@nixi-fv4wo
@nixi-fv4wo Жыл бұрын
Tipikus jól van az úgy megoldás, csak gratulálni tudok. Nem is az hogy a problémát orvosoljuk, nem! A lényeg hogy athidaljuk és örüljünk ha nem baszk meg az áram. Csak gratulálni tudok a kokler gány munka bemutatásához
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
Te valamit félre értettél!
@BeholdTheLight23
@BeholdTheLight23 Жыл бұрын
@@LVP- Hagyd rá, erősebb, mint okosabb :D Egy igazi #büdösmagyar Köszönjük a videót, nagyon tanulságos.
@klarnorbert
@klarnorbert Жыл бұрын
Elmondta a megoldást, csak a legtöbben nem tudnak a kommentelők közül magyarul. A földzárlat okozza ezt a problémát, mivel a nulla és a védővezető össze van kötve. Benne is van a videó címében.
@KarolyZsiros
@KarolyZsiros Жыл бұрын
Csak mondanám az áramkörben felvett terhelés miatti áramfelvételhez semmi köze az RCD működésének , ha több készülék eggyidejű működése lekapcsolást okoz az RCD-n akkor valamelyik készülék szar vagy több is. A túlterhelésre a remélhezőleg beépített kismegszakító fog működi. De ha nem így van írĵál!!!!!! "SZAKI' ?????
@LVP-
@LVP- Жыл бұрын
Írok! Azt írom kedves fotelhuszár, hogy nézd meg figyelmesebben a videót mert minden el volt benne magyarázva?
A PENszakadás és okozatai
29:57
LVP
Рет қаралды 23 М.
Quilt Challenge, No Skills, Just Luck#Funnyfamily #Partygames #Funny
00:32
Family Games Media
Рет қаралды 55 МЛН
Mom Hack for Cooking Solo with a Little One! 🍳👶
00:15
5-Minute Crafts HOUSE
Рет қаралды 23 МЛН
Tuna 🍣 ​⁠@patrickzeinali ​⁠@ChefRush
00:48
albert_cancook
Рет қаралды 148 МЛН
AMIRŐL A TELEKOMOSOK NEM BESZÉLNEK
9:23
Monoszkóp
Рет қаралды 213 М.
Fi-relé I Áramvédő kapcsoló I EGYSZERŰEN VILLANY - Jarács Pistivel
22:48
Jarács István Villamosbiztonsági felülvizsgáló
Рет қаралды 29 М.
Lakáselosztó cseréje egy 46nm-es panel lakásban.
23:43
HomeElectric
Рет қаралды 106 М.
Mivel fűthetünk a legolcsóbban? - Így spórolj  ha tudsz!
24:15
úTRAVELók
Рет қаралды 262 М.
Hogy működik a fi relé. Mi van benne?
13:24
LVP
Рет қаралды 42 М.
Miért NE barkácsolj otthon villanyt
35:40
BILD ELEKTRO
Рет қаралды 80 М.
Quilt Challenge, No Skills, Just Luck#Funnyfamily #Partygames #Funny
00:32
Family Games Media
Рет қаралды 55 МЛН