Alapjövedelem - Megélhetés munka nélkül?

  Рет қаралды 68,904

Dörner Csenge

Dörner Csenge

Күн бұрын

Mi lenne, ha egy olyan világban élnél, ahol soha nem kell a pénzen aggódnod? Ha tudnád, hogy egész életeden keresztül, ha törik, ha szakad, meg fog érkezni a számládra az alapjövedelmed? Hogyan alakulna át a társadalom és a gazdaság?
◆ ELÉRHETŐSÉGEK ◆
Patreon: / dornercsenge
E-mail: csengedorner@gmail.com
Instagram: bit.ly/csengedo...
Facebook: / dornercsengeonyoutube

Пікірлер: 1 800
@drprofesszor
@drprofesszor Жыл бұрын
Szablcs-ból jöttem a fővárosba még 2009-ben, tanulni és dolgozni is, mert ott a munkából való megélés egy túlélő túrával vetekszik. Valamint az hogy, az ember olyanból éljen meg ami a képességeinek megfelelő, és ne érreze úgy, hogy egy láncon él, gyakorlatilag szerencse kérdése, mint inkább szorgalomé. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyben a hobbim is. Vagy fordítva, magam sem tudom. Nem keresek rosszúl, de albérletben élek ami a bevételeim több mint 1 harmadát felemészti, és csak azért ennyit, mert nem egy felújíttott szép lakásban és csecsa környéken van. Számításaim alapján ha most (age34) saját ingatlanban gondolkodnék, akkor azt reálisan 60 éves koromra tudnám realizálni, mint saját vagyon elem. Ez alatt az idő alatt le kelene mondanom minden olyan költségről, amitől az ember úgy álltalában úgy érzi, van értelme az életnek. Így tehát az ember dönt, hogy tartalmasan éli a kis életét, és esetleg vár egy jobb lehetőségre, vagy ott vagyok, amiről az elején írtam. Az alapjövedelem számomra tehát nem a munkám feladását és az otthon üldögélést jelentené, hanem annak a fojtó érzés megszünésével kinyíló új lehetőségek és célok kiaknázását. Bátrabban vágnék bele új dolgokba, állnék le egy pár hónapra egy átképzés erejéig, vállalnék olyan társadalmi tevékenységet, ami nem a haszonszerzésen alapul. A gyerekvállalási hajlamról nem is beszélve, hiszen az a generációmra jellemző vélt vagy valós félelem, hogy "mire fel is vállaljak gyereket, hisz semmit nem tudok garantálni a számára a szereteten kívűl". Lehet van értelme anak amit leírtam, és fentartom, hogy az egész gondolat síkom egy marhaság, de ha tudnám a választ, akkor valószínűleg már jómagam is más élethelyzetben lennék.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Jól látod a dolgokat, és szépen megfogalmaztad! 👍✌️
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, ésszerűtlenek, szükségtelenek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük az embereknek a megélhetésük megoldására, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására, és bizonyos gazdasági- és politikai érdekkörök csak ilyen embernyomorító rendszerben tudnak gondolkodni. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@krisztiankiss2124
@krisztiankiss2124 Жыл бұрын
És te még szerencsés is vagy hogy csak 1/3-a megy el a fizuból az albérletre...
@tibsim
@tibsim Жыл бұрын
Az alacsonyan szocializáltaknak viszont mást jelentene! Azonnal újabb lendületet kapna a szaporodásuk, a rendszer önmagában ettől bedőlne! Ez csak a mostani rendszer gyorsítását jelentené! A munkaidőt kellene lecsökkenteni, az lenne a reális, és a normális megoldás!
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@tibsim A burkolt cigányozásod azért butaság, mert a cigányok mindig is sok gyereket vállaltak, függetlenül az anyagi helyzetüktől. Ha nyomorba taszítod őket, akkor náluk nem kevesebb gyerek lesz, hanem több. De amúgy is le kellene már szokni erről a buta előítéletességről, hiszen éppen azért nem tudnak sokan emberhez méltó életet élni a társadalomban, mert hozzád hasonló kirekesztő és irigy emberekkel vannak körülvéve, akik bűnbakot látnak bennük a saját elb*szott életük miatt.
@sandorgruber2898
@sandorgruber2898 Жыл бұрын
"Legyen hol laknod, legyen mit enned" - olyan ingatlanárak vannak még az albérletpiacon is, hogy nemhogy feltétel nélküli alapjövedelemből, hanem rendes fizetésből sem igazán lehet (egy kereső esetén) kigazdálkodni.
@rgrg77
@rgrg77 Жыл бұрын
A nettó minimálbérnek a valós létminimumot el kéne érnie, ami bizony rég 400 ezer forint felett van. Egy fejlődő és fenntartható élet esetén a mai rendszerrel nem harolva pedig jóval 700 ezer felett. Svájcban nem véletlenül inkább nettó 1,2 millió körül van a nettó minimálbér, hiszen másképp nem jönne ki a matek, és nem lehet mindenki sátorlakó és fényevő... Egész Európa is válságban van, sőt ez már a 'modern' világ válsága, ahol se a kripto pénz, se az ingyen kaja, se a garantált alapjövedelem nem old meg semmit, hiszen kultúrális és közösségi kérdések sorát kell még a következő 20 évben megoldani pusztán a túlélési remény újraélesztéséért EGYÜTT.
@gergely87
@gergely87 Жыл бұрын
@@rgrg77 Errefelé IT ban sem keresünk 400k-t XD bár sajnos ettől még igaz, amit írsz...
@mmalboo8
@mmalboo8 Жыл бұрын
@@gergely87 Ha IT-ban nem keresel 400k-t, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz...
@Bob.Seishin
@Bob.Seishin Жыл бұрын
mi 3an lakunk egy albérletben, hugom, az ő kedvese meg én 3an dolgozunk mentősként a 3 mentős fizetésből alig bírjuk kinyögni az albérletet rezsiket mindhármunknak van kocsija mert mindhárman máshova vagyunk beosztva a csodás helyzetnek köszönhetően van hogy napközben másik állomásra kell átmenni és azt nem a mentőautóval kell megtenni.... csak az albérlet havi 210ezer a rezsi 150ezer és még nem történt semmi csak "lakunk" valahol még ebben nincsen benne a telefon internet stb.... CSAKIS a létszükséglethez a rezsi.... kaja,pia, ruházkodás már csak úgy megy hogy számolgatjuk mit hogyan mikor merre... szeretném ha a hugomnak sikerülne a párjával elköltözni viszont akkor jön a gond EGYEDÜL ezt az összeget NEM TUDOM FIZETNI vagy visszaköltözök a szüleimhez ahonnan pont azért jöttünk el mert NINCSEN MUNKA.... és EZT képtelenek felfogni az emberek akik "vidéken" élnek, hogy mit jelent az hogy budapesten nehéz az élet... sajnálatos, hogy ott tartunk hogy van az országban 2-3szakma ami túlvan fizetve a valós társadalmi értéke nulla (nem csak a politikusok) míg ezzel szemben a VALÓS értékeket képviselő más szavakkal KÉTKEZI munkás meg levan szarva naaaagyon nagyon magasról.... és CSODÁLKOZNAK a vezetők hogy nincsen ember..... csak saját példát hozom fel 13éve egy mentős fizetése 130ezer nettó volt havi 168 órára(átlagosan 750forintos órabér) MA 2023ban! 320nettó 240órára(1330forint)...[persze függ a túlóráktól, az ünnepnapoktól beosztástól, de átlagban ez van]... EZ még a duplája sincsen pedig állítólag már 390%nyit emeltek a fizetése HA ez igaz lenne akkor ma egy átlag mentős ÓRABÉRE 2925 forint lenne vagyis havi szinten 168órával keresne meg 491400 forintot... ÉS akkor aztmondhatnánk, hogy NORMÁLIS nem túl fizetett hanem csak pusztán NORMÁLIS fizetést kapnánk..... CSODÁLKOZNAK hogy senki nem jelentkezik senki nem dolgozik már mentősként sorra mondanak fel a bajtársak sorra lépnek ki az ápolók, mert egy mezei árúfeltöltő is többet visz haza de lassan egy mezei portás is többet kap fizetésként és nincsen fél lábbal a BÖRTÖNBEN.....
@rgrg77
@rgrg77 Жыл бұрын
@@Bob.Seishin Köszi, hogy ilyen részletesen megosztottad. Ti is eljöttök külföldre, ha ott kaptok szállást a fizetésen felül, és így tudtok tervezni, és nem mellesleg fejenként havi 1000 eurót félretenni (igen, ezret, többet félretenni fejenként mint egy teljes magyar fizetés, túlórákkal többet is lehet)? Az, hogy eddig bérrabszolgák voltatok, a feudális és egyéb kifosztók csicskásai azt amúgy is el kell felejtenetek a saját érdeketekben (testi, lelki, pénzügyi). Nincs kolbászból a kerítés külföldön sem, de nektek megvan az erőtök hozzá, és 15-20 év múlva visszaköltözve, úgy már lehet győzni... Ez egy játék, és valószínűleg sokkal-sokkal szebb helyen élhettek a szomszédos Ausztriában mint egy magyar nagyváros.
@hegtomVOD
@hegtomVOD Жыл бұрын
Végre tudnék érdemben a zenéléssel foglalkozni mert ez okoz örömet bevétel se kell belőle se hírnév csak had csináljam korlátok nélkül amit szeretnék. Addig is megmarad álomnak 🥲
@pukiface
@pukiface Жыл бұрын
Ezt átérzem.. a dobom is beporosodott már. A zongorát eszem sem tudja mikor.. na most elő is szedem,.. régen az volt a monitoromra ragasztva, hogy "mindig csak arra van időm, amire akarom". Köszi a motivációt, a bongo már az ölemben is van, és a szomszédok is magasról le.. 😉
@azbence
@azbence Жыл бұрын
Azt hiányoltam a videóból, hogy az kimaradt, hogy mennyire fognak megdrágulni az alapdolgok, hogyha lesz alapjövedelem. Én alapjövedelem párti vagyok, de a legjobb példa pont a CSOK. Ott az volt a mondás, hogy nem fogja alapvetően felverni az ingatlanárakat, na ennek pont az ellenkezője lett, sőt még mélyítette is különbségeket a térségek között. Szerintem egy normális, masszív, mindenki számára egyenlően elérhető alap szociális hálót kellene kiépíteni. Erre aztán idővel lehetne alapjövedelmi programot építeni. Amúgy az alapoktatást kéne megreformálni, mivel ott dől el minden!
@petertakacs3402
@petertakacs3402 Жыл бұрын
Ha van alapjövedelem, akkor a szegény családok gyerekei szerinted bemennének az iskolába? Gondolj a borsodi cigányokra akiknek a szülei sorra mennek be a börtönbe, mert a gyerekük nem megy iskolába. Szülők pedig inkább leülik a büntetést a börtönben.
@jusztinaszaszakneszabo4438
@jusztinaszaszakneszabo4438 Жыл бұрын
Amúgy az a falu ahol laktam ott 5 milláért palotát lehetett venni, bekerült a falusi csok programba és 5x annyiba kerül egy ugyan olyan állapotú ház a faluban.
@davidtari7491
@davidtari7491 Жыл бұрын
Csok előtt újítottunk fürdőszobát. Normálisan kinéző, nem gagyimárkás csempe, 4 000-5 000/nm. Most, 8 000-12 000ft/nm. Persze... volt infláció, meg mindenhol emelkedtek az árak, de akkor is, ez rengeteg.
@aronkolozs4877
@aronkolozs4877 Жыл бұрын
@@davidtari7491 *Ez* okozta az inflációt: először felmentek az építőipari árak 2-3x-osára (Csok mellett még más is volt), az meg "elterült" az egész gazdaságon
@DarthWeeder69
@DarthWeeder69 Жыл бұрын
Az alapjövedelem nem egy örök fix összeg lenne, a piachoz lenne igazítva. Meg lenne határozva mi az a minimum (lakás, étel, ital) amire egy hónapban egy embernek szüksége van... Az mennyi számszerűsítve és azt utalnák kb.
@arosamia
@arosamia Жыл бұрын
Kedves Csenge és kedves Huszonévesek! Nem az a kérdés, hogyan lehetne igazságos ez a jövedelem, hanem az a valódi és legfontosabb kérdés hogy volt valaha olyan, hogy vmit ingyen adtak volna csak úgy, szeretetből? A világ leggazdagabbjai, legbefolyásosabbjai nyilván nem virágkötésből és szeretetszolgálatból lettek azok, akik. Akik ezt kitalálták beszélnek úgy társadalmi igazságosságról, hogy közben azokat, akik őket gazdaggá, sikeressé tették, kihasználták, annyi jövedelmen tartották, amennyi arra volt elég, hogy kifizessék a számláikat. Ezek akarják most a legnagyobb elkötelezettséggel a szegényeket megmenteni...Nos, miért adnának valamit ingyen, ha azt feltételekhez is köthetnék? Ennek a "szimpatikus" tervnek bizony van egy olyan aspektusa is, hogy cserébe a magántulajdont veszik el Tőletek, csak az árnyoldalakkal nem szerettek szembesülni, értem én. Ahogy azt is értem, hogy a mai huszonéveseknek nem sok magántulajdona van (akinek van -és így van mit féltenie-, az nem ácsingózik FNA után), de a magántulajdon jelenti a szabad emberi mivoltunk egyik alapkövét. A másik a készpénz. Azt is tervezik elvenni. Ezek nélkül örök óvodások, kiszolgáltatottak, alárendeltek leszünk. Olyanok, akikről "gondoskodnak", ameddig azt a hatalom jónak látja, amíg jó gyerekek vagyunk. A rossz gyerekeknek csoki megvonás és szobafogság jár! Erre vágytok? Örök óvodásnak lenni, sose fájjon a fejetek felelősségvállalás miatt? Hogy valaki megmondja, mit tehettek, amíg éltek? Ahogy a kanadai kamionosok és kínai tüntetők is jártak? Annyit és azt tehetünk, amennyit és amit engednek nekünk megtenni, cserébe azért, mert nélkülük még megetetni sem tudnánk magunkat. Ha pedig magad nem tudod megetetni, önerőből, akkor bármit megteszel, csak hogy valaki megetessen Téged, gyerekedet! Ha nem akarják, nem megyünk utcára...a kínaiak is szépen haza mentek, ahogy a kanadaiak is. Persze miért is mennénk, ha egy koszt és kvártély fizetéssel mindenki száját be lehetne tömni? Valóban már csak ennyire vágytok? Alamizsnára? Huszonévesen ennyire leadták terveiket, álmaikat a fiatalok, hogy az ingyen megélhetés lelkesíti őket? És majd mellette persze dolgozol...igen...és szép feltételezés, hogy az ember jó, de nem minden ember jó, ahogy most sem azért ölnek ezer forintért, mert kényszerítik őket ölni. Az egyik megdolgozik, a másik elveszi. Gazdag éppúgy, mint a munkakerülő. Ami a Tiéd és amit önerőből megszerezhetsz, az és annyi jelenti szabadságod! Ha valaki megetet, cserébe a cselédje vagy. Amíg csak élsz! Nőjetek fel és vállaljatok felelősséget saját megélhetésetekért,gyarapodásotokért! Ebből áll az Élet, nem abból, hogy mama után az Állam gondoskodjon Rólatok!
@szimonettacsaszar8217
@szimonettacsaszar8217 Жыл бұрын
:D jól hangzik amit írsz, de valójában hatalmas baromság. A nyugdíjasok mind agyatlan cselédek? azok amúgy, de nem azért mert kapnak nyugdíjat.
@csehszlovakze
@csehszlovakze Жыл бұрын
nagyon jól mondod!
@koszazanafar635
@koszazanafar635 Жыл бұрын
Ennyi koma. Csenge is elfelejtette elmondani hogy majd abban a házban fogsz aludni ahova a telefonos appod küld. Otthonod pedig nem lesz...
@arosamia
@arosamia Жыл бұрын
@@koszazanafar635 egyrészt mert szívesebben fókuszálnak arra, ami a címe is a videónak: nem kell dolgozniuk a megélhetésért! Ilyen az ember, mindig bedől. Másfelől pedig annál azért több esze van az Elitnek, mintsem azt mondja, adok egy kis pénzt, ne halj éhen, cserébe elveszem az örökséged, amiért Anyádék egy életen át megdolgoztak! Ha pedig ez nem tetszik, a pénzt is elveszem. Így nem lehet marxizmust építeni.
@laszlokovacs7693
@laszlokovacs7693 Жыл бұрын
Az alapjövedelem elképzelés egyik fontos eleme, hogy nem az állam kegyétől függene, Az emberek éppen hogy szabadabbak lennének, nem lehetne őket megvenni egy zsák krumplival.
@Guenhwyvart
@Guenhwyvart Жыл бұрын
Hiába az alapjövedelem, ha ennek hatására megemelkednének az albérlet árak, stb. Ugyanúgy ahogy az ingatlanok árai is nőttek a CSOK, meg a babaváró miatt, itt is csak azok járnak igazán jól akiknek van lehetőségük ezeket az embereket “lehúzni”. Szabályozni kellene azt is hogy a kiemelkedően gazdagok ne tudjanak még gazdagabbakká válni a átlagemberek kárára.
@kaszas5
@kaszas5 Жыл бұрын
@@EGQP ez most is van csak nem jövedelemhez hanem életkor hoz kötik :) és aki ebben van ellenzi a sávos adózást ez a legszebb fogalmuk nincs róla :)
@Dermedvegy
@Dermedvegy Жыл бұрын
Teljesen mas lenne az alapjovedelem hatasa a piacra, mint a babavaronak, vagy plane a CSOKnak, amit csak egy specifikus teruleten tudsz felhasznalni, es eleve egy specifikus csoport tud ra bejelentkezni. Az inflacios hatas szerintem nem lenne akkora, amitol mindenki tart. Nyilvan lenne mindenhol, de pl az alapelelmiszereket most is ki kell valahogy gazdalkodni, ezekbol pedig nem fogsz 2x annyit venni, ha 2x annyi a penzed. Illetve a gazdasag siman fedezne a megnovekedett igenyt, hisz oriasi az elelmiszerpazarlas, igy az eroforrasok szukossege miatt se kellene arat emelni. Amire nagyobb eselyt latok az alapjovedelem eseten, hogy a lecsuszott retegek csak meg jobban felgyorsitjak az onpusztitasukat, hisz sokaknal a cigi-pia-szerencsejatek harmasnal folyik el a penz, igy pedig vegso soron teljesen felesleges ennyi penzt szetosztani, ha a tobbseg elherdalna.
@lavina887
@lavina887 Жыл бұрын
RENDSZERVÁLTÁS UTÁN NEM EMELKEDNÉNEK AZ ALBÉRLET ÁRAK. DE HA TE A NEMZETI ÖSSZVAGYON RÁDESŐ RÉSZÉT HAVONTA MEGKAPNÁD EZ ÉVES SZINTEN KB 15,600,000 FT, MARADNÁL ALBÉRLETBEN, VAGY SAJÁT HÁZBAN?
@bakosgaborpal
@bakosgaborpal Жыл бұрын
Ez a video ennél sokkal többetmondó, ne azt vizsgáljátok mennyi lesz az albérlet, benzin vagy étel. Ihász az alapjövedelem mindenre elég lesz. Heti 3 nap minkában eltöltött idő símán elég lehet a többletkiadáshoz. Imádom ezt az epizódot! Millió köszönet érte!
@lavina887
@lavina887 Жыл бұрын
@@bakosgaborpal: NEM LÁTTAD AZ ALAPJÖVEDELEMRŐL SZÓLÓ VIDEÓT A FACEBOOKON? ÉN IGEN. 100,000 FT EGY FELNŐTTNEK 50,000 FT EGY GYEREKNEK.
@laszlovarga1145
@laszlovarga1145 10 ай бұрын
Fantasztikus videó. Köszönöm szépen.
@yarrowisaac
@yarrowisaac Жыл бұрын
Én biztos nem tudnék aludni meg semmit tenni egész nap. Az alapjövedelem felszabadítaná a stresszt ami a megélhetés biztosítása miatt jár és maradna hely a gondtalan aktivitásnak. Kevesebbet dolgoznék másnak, ez igaz, viszont amit csinálnék azt sokkal több kedvvel végezném, hiszen nem lenne kötelező. Kicsit olyan ez, mint a hobbi. Azt se jövedelem miatt csinálja az ember, mégis csináljuk, mert jól esik. Rengeteg olyan dolog van, ami engem érdekel, szívesen csinálnám, viszont mint munka nem fizet eleget így nem vállalom be egy jelenlegi felállásban. Az alapjövedelem ezt biztosan megváltoztatná és sokkal bátrabban állnék neki új dolgok kipróbálásának, hiszen nem a megélhetésemet kockáztatom velük. Pusztán azt, hogy kevesebb időm marad henyélni :D Biztosan nincs egyöntetű válasz, azért ez sokban függ az ember alapszemélyiségétől is. Én nem tudok csak nyugodtan heverészni, ha nem fáradtam el semmiben...
@carnivorecaveman
@carnivorecaveman Жыл бұрын
Hát én azok közé tartozom akik komolyan aggódnának az alapjövedelem bevezetése esetén! Nyilván, NEKEM nagyon jó lenne ha jönne az ingyenpénz. Sőt, még abban SEM kételkedem, hogy rengeteg ember továbbra is hajlandó lenne dolgozni. Mert az emberekben benne van a vágy hogy kiemelkedjenek a tömegből, hogy NAGY házuk legyen, meg luxuskocsijuk stb, hogy „valakik” legyenek, sőt a szexuális kiválasztódás is ebbe az irányba hatna, mert számos nő egyszerűen nem menne hozzá ahhoz a pasihoz akinek csak az alapjövedelme van, de semmi komoly „extra” bevétele! Ez mind igaz. De a baj az, hogy azok akik továbbra is dolgoznának, azok mind valami magas társadalmi presztízsű munkát akarnának végezni! Azaz bankigazgatók szeretnének lenni, meg politikusok, esetleg mérnökök, közgazdászok, vagy valami izgalmas munkát akarnának mint a mélytengeri búvár, sarkkutató, űrhajós... vagy élsportoló, csillagász... Ezen munkaköröket nem félteném. DE KI FOG VÉCÉT PUCOLNI? Most sarkítva tettem fel a kérdést de remélem érthető. Ki megy majd el alacsonyan fizetett szállodai takarítónak? Ki lesz utcaseprő?! Sőt, kubikos, azaz nehéz fizikai munkát végző segédmunkás?! És ki fog olyan életveszélyes feladatokat vállalni mint tűzszerész, aknamentesítő?! Sőt, én már abban se vagyok biztos, egyáltalán ORVOSBÓL lesz elég! Mert szó se róla, ott a fiztés nagy, és meg is becsülik azt a szakmát (Oké, talán nem Orbanisztánban, de általában...) de túl nagy a felelősség most, amikor minden a műhiba-perektől hangos. Egyetlen rossz döntés és a doki mehet börtönbe. Én biztos nem vállalnám. Ami engem illet, ÉN biztos nem dolgoznék az alapjövedelem mellett! Eleve, egy évvel ezelőtt a minimalista életvitelre váltottam. Most 14 négyzetméteren élek, beleszámítva a fürdőszobát is, de még mindig úgy érzem, túl sok a cuccom, s arra törekszem mindenem ami van beleférjen egyetlen nagy katonai hátizsákba. Azt tervezem hogy 10 éven belül abbahagyom a munkát s megspórolt pénzemből élek életem végéig, off-grid módon, lényegében a vadonban, egy szál sátorban. A sátor és a hátizsák már meg is lett véve... Tanulom is szorgalmasan a mindenféle bushcraft-trükköket... Nekem tehát nagyon megfelelne az alapjövedelem, azonnal kivonulhatnék a civilizációból! Nyilván az én esetem nem általános, magam is tudom. De RENGETEGEN gondolkodnak így mint én, még ha nem is ennyire szélsőségesen. Ezek TALÁN dolgoznának életük elején, mondjuk 30 vagy 40 éves korukig, de aztán már nem, elég lenne nekik annyi amennyit addig összegyűjtöttek, ez viszont nem lenne elég a társadalom működtetésére, hogy előteremtse az alapjövedelmet mindenki számára. És ismétlem, még így is hiány lenne bizonyos szakmákból. Sőt nagyonis sokból. Már azt is kétlem, mozdonyvezetőből elég lenne-e. Egyáltalán, tudjuk hogy a 3 műszak egészségkárosító és nagyon megterhelő idegileg. Megjósolom, ha bevezetik az alapjövedelmet, azonnal drasztikusan visszaesik azok száma akik hajlandóak éjszakai műszakba menni dolgozni, lényegében senki nem lesz ilyen, esetleg talán az éjjeliőrt meg portást kivéve mert azok ha éjszaka is dolgoznak de nem sok mindent kell csinálniuk. Én például MÁR MOST SE lennék hajlandó 3 műszakozni. Ha a mostani helyem megszűnne és csak 3 műszakos állás lenne, inkább megkockáztatnám hogy már mostantól nem dolgozom, és mennék a vadonba azonnaltól. Kockázatos lenne, pengeélen táncolna a dolog hogy elég-e már most is a pénzem életem végéig, de nem lehetetlen, szóval inkább azt választanám mint a 3 műszakozást. Mert csináltam már azt és tudom milyen pocsék érzés. Belerokkanna ebbe a világgazdaság. Vagy azon ország gazdasága amely bevezeti. Volna termelés továbbra is, igen, de sokat mondok ha az eredeti 30 százaléka megmaradna... Nem lenne munkaerő egyetlen olyan területre se ami nehéz, vagy 3 műszakos vagy veszélyes vagy undorító. Konkrétan tudom, már jelenleg is az USA-ban a szállodai takarítók bő 80 százaléka bevándorló, és ezek nagy része is kifejezetten illegális bevándorló! De nem piszkálják őket a hatóságok, mert született amerikai egyszerűen nem vállalja azt a munkát. Mi lenne ha még az alapjövedelem is be lenne vezetve ott?! Nekem nagyon jó lenne, én örülnék neki... de magasabb nézőpontok szerint kész katasztrófa lenne.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Alaptalan félelmek ezek, hiszen ma is vannak emberek, akik elvállalják az alantasabb munkákat is, az alapjövedelem ezen nem változtatna.
@carnivorecaveman
@carnivorecaveman Жыл бұрын
@@gaborl6837 Ellentmondás van a szavaidban. Mert persze hogy vannak manapság akik elvállalják ezeket a munkákat, de ÉPP AMIATT mert NINCS alapjövedelmük, azaz mert muszáj nekik! Hogy miért muszáj, hogy miért nem vállalhatnak más munkát, annak számos oka lehet, de az biztos hogy akik e munkákat elvállalják, nem hobbyból teszik hanem mert kell nekik a pénz. De ha van alapjövedelem, akkor máris van pénzük... Tehát nem muszáj akkor már „alantas” munkaköröket is bevállalniuk.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@carnivorecaveman Ma sem tartanak senkinek a fejéhez pisztolyt, hogy márpedig te kukás leszel, vagy hullamosó. Választhatna más munkát is, mégis inkább ezeket az "alantas" munkákat választja. Az alapjövedelem pedig nem olyan nagy összeg, hogy mellette ne kellene dolgozni, tehát nem hatna a munkavállalás ellen.
@bi3927
@bi3927 Жыл бұрын
Nagyon jó meglátások. Ha kapnék havi 150 ezret, azonnal tanyára költöznék, és önellátó gazdálkodásba kezdenék. Biztos vagyok benne, hogy a most csak a megélhetésükért gürcölők is hasonlóan tennének. Pedig nekem nem rossz a munkám, jó a főnök, kollégák. Amíg nem tudnak minden nehéz fizikai munkát robotok csinálni - márpedig ez még kb. 20 éven belül nem reális - addig kár lenne bevezetni az alapjövedelmet. Nagy bukta lenne, és később (amikor már fennállnak a feltételek) is kétségekkel fogadnák az emberek. Ugyanezért nem lehet már lenyomni a torkunkon a kommunizmus magasztos eszméjét. Tudjuk, milyen lett a megvalósítás. Amúgy ez az alapjövedelem is erősen emlékeztet a kommunista eszmékre - "mindenki képességei szerint dolgozik (itt még elvárás volt), és szükségletei szerint részesül a megtermelt javakból"
@bi3927
@bi3927 Жыл бұрын
@@gaborl6837 Ezt az állításodat vajon mire alapozod? Manapság azért vállalják el egyesek az alantasabb munkákat (amúgy egyre kevesebben, ezért kell pl. indiai, filippino munkaerőt importálnunk), mert valamiből meg kell élniük.
@kissrobert5908
@kissrobert5908 Жыл бұрын
Sok embernek van ilyen jövefrlme.Csak jó nagyra kell nyitni a száját vagy a lábait.
@adamcsiri2153
@adamcsiri2153 Жыл бұрын
Sokan rosszul képzelik el, most a dolgozók 80%utalja a munkáját, gondolj bele mekkora munkaerő növekedés amikor azt csinálhatod amit akarsz, amikor nem főnököd utasítása miatt kell többet termelnek hanem mert kedved van hozzá hisz volt 2éved ideálisan megtalálni a munkát amit szeretsz.
@joccmocc
@joccmocc Жыл бұрын
Vagy mivel a takarítónő elsőként mondott fel az alapjövedelem bevezetése utáni másodpercben, s azóta sem sikerült senkit találni a mosdó kitakarítására az álommunkahelyeden, ezért a szeretett munkád elvégzése után ott maradhatsz még 2 órát takarítani :) Kevésbé ironikusan fogalmazva, nem a jó életminőséget/fizetést nyújtó pozíciókban lenne munkaerőhiány, hanem az alulfizetett, rossz munkakörülmenyeket nyújtó pozíciókban. S mivel az irodaház éjszaka történő feltakarítását pl nehéz vonzó pozícióként eladni, valószínűleg egyszerűen hirtelen azon kapnád magad, hogy a takarítónő fizetése jóval magasabb, mint a kellemes irodai munkát végző munkatársé. Persze sosem cserélnék el egy olyan munkát, amit szeretek, de nem fizet olyan jól egy olyan munkára amit rühellek, de jól fizet. Viszont valszeg a kellemes munkakörben dolgozók kisebb arányban is mondanának fel.
@gyurivarga2781
@gyurivarga2781 Жыл бұрын
​@@joccmocc Itt jön elő a társadalom értékítéletének deformáltsága. Kiderül, milyen fontos munkát végez a takarítónő. Kellemes munkahely pedig nagyon kevés van, egyetértek.
@Order89Hun
@Order89Hun Жыл бұрын
Meg 8 óra helyett csak 4-et dolgozol pl. mert eloszlana a munka meg lenne annyi pénzed hogy csak enyit keljen.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 11 ай бұрын
@@gyurivarga2781 A nagy munkanélküliség idején először a takarítónő annyit keresett, mint a mérnök. S ha ez nem volt elég, hogy felmondj, akkor repült a takarító,s a mérnök munkaidő végén "magad uram, ha szolgád nincs" kitakaríthatta munkahelyét. Ha nem találtál másik állást, akkor durvábban sürgettek távozásra.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 11 ай бұрын
@@Order89Hun A 4 óra munkaidő feladásban pedig néger bozótlakókkal helyettesítenének. Gondolom, arra képesek, mint te.
@evakassai37
@evakassai37 Жыл бұрын
Nagyon érdekes téma, mi család szinten is beszélgettünk ilyesmiről, csak lottó 5-ös formájában, de mi továbbra is dolgoznánk
@fchris82
@fchris82 Жыл бұрын
Indiában volt egy érdekes kísérlet. Megkérdeztek férfiakat, hogy közbelépnének-e tömegközlekedési járművön, ha azt látják, hogy vki zaklat egy nőt - ez ott gyakori sajnos. Erre szinte mind azt mondta, hogy 'NANÁ'. Aztán végeztek élesben is egy tesztet, és az esetek többségében SENKI nem lépett közbe. Az emberek hajlamosak rosszul elképzelni, hogy egy hipotetikus helyzetben hogyan reagálnának, amíg nem voltak még hasonló helyzetben. Mindenki szeret értetlenkedni, meg azt gondolni, hogy ő bizony más lenne, de aztán mikor abba a helyzetbe kerül, hirtelen megváltozik a világ. Senki sem úgy házasodik, hogy a válásra készül, tényleg elhiszi, hogy majd 'jóban-rosszban mindhalálig', aztán meg kell nézni a válási statisztikákat. Ilyen az, amikor az ember elképzel vmit, meg aztán amikor szembetalálkozik a valósággal.
@rolandvoros6016
@rolandvoros6016 Жыл бұрын
Szerintem is kell a munka, bár egy fél évig ellennék biztos az itthoni munkákkal is!! 😉 De ez a csak kapod a pénzt havonta ingyen dolog szerintem nemjó, tuti hogy ellustulna mindenki, és mégannyira se lenne munkaerő sehol!!!!!
@Order89Hun
@Order89Hun Жыл бұрын
Igen de nem annyit mint most:)
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Nyugodjon meg, továbbra is dolgozni fog. Mert senki sem akarja eltartani ezt a munkakerülő bandát!
@biroistvan4693
@biroistvan4693 5 ай бұрын
Abszurd !!! - Már nem az , amelyet aképpen említ amint a Grimm mese helyett - Egyébként , tény a terv ,s nem lesz máshogy amig mi nem tesszünk bármit - , a nem ill .,hanem Luciferianus rotchfeklervartjpmorgan.... Ergo , ez a kislány ,mondjuk a mesében , tanulhatna mondjuk ,kertészet ,de bölcsész is ,csupán ek kellene fogadnia a realitást !!! - Ugyanis mi ,ti is Ismeretlen fogalommal találkozunk ,nem dolgozni?? - Szellemileg ??:')
@petertoth5577
@petertoth5577 Жыл бұрын
Én tavaly év eleje körül döntöttem úgy, hogy előnyugdíjazom magamat. Ezt azt jelentette számomra, hogy van minden hónapban munka nélkül kb. 100-120 ezer forintom, ami fedezi a rezsit, hitelt, élelmet és egyéb szükséges szükségleteket, persze lehet nyaralni nem fogok elmenni belőle. Viszont ez a státusz kinyitotta előttem az élet egy másik szintjét. Így kb. egy év elteltével viszont már kiküldtem az önéletrajzomat. Az élet nyugodt, jól érzem magamat, de vannak az embernek más vágyai is mint a ház körüli teendők megoldása. Én mindig azt vallottam, hogy az ember nem tudja saját magát megtagadni, és amivel szeret foglalkozni azzal fog is, mindegy milyen életkörülményben van éppen. így az eltelt egy évben tovább fejlesztettem szakmai tudásomat és ismereteimet teljesen automatikusan, észre sem vettem, hogy mennyit tanultam. Most munkakeresésnél azt tapasztalom, hogy az elvárásokkal szinte szinkronban van a tudásom. Még egy apró megjegyzés: mennyire érdekes azt megélni, hogy a környezetemben lévő emberek azt mondják nekem, hogy jól döntöttem, hogy nem vettem "Ferrari"-t, azaz nem költekezem felesleges dolgokra és ezért tudok ilyen körülmények között élni. Ezt az irányt ők is szívesen követnék. Az alapjövedelem kérdésére adott válaszom pedig az, hogy szerintem egy, maximum két generáció alatt kiütné a bűnözés és korrupció nagyon nagy szeletét, ami miatt már bőven megérné a bevezetése.
@k-pax8704
@k-pax8704 Жыл бұрын
sajnos az emberi természet egyik két, és egybeforró tulajdonságát nem fogja kiütni holmi liberrált "alapjövedelem", sőt.
@norbertelek2334
@norbertelek2334 Жыл бұрын
Es nem volt kényszered. (gondolom mentálisan is könnyebben elviselhető) - Most érted el a szabadságot. - Gratulálok. 👍 Amúgy ez mar le van tesztelve a felső 10%-on. - Nem úgy tűnik, hogy milliomosok ugrálnak ki az emeletről, mert unatkoznának. :)
@bakosgaborpal
@bakosgaborpal Жыл бұрын
Nekem nagyon tetszett amit Péter írt. Teljesen egyetértek. Uncsitesóm a rendőrségtől ment el 37-évesen nyugdíjba 5 évig csak pihent horgaszott a ház körül ténykedett. De megunta már 10 éve ismét dolgozik. Boldog és kiegyensúlyozott élete lett! Nem aggódik minden apróságon. Megtehette és ezután is megtehetné hogy otthon maradjon.
@norbertelek2334
@norbertelek2334 Жыл бұрын
@@sandors.5526 Ez csak propaganda amit tolsz. A valóság kicsorbul az elméleteden. Mert nem úgy tűnik, hogy milliomosok ugrálnak ki az emeletről, nap mint nap, azért mert unatkoznának.
@norbertelek2334
@norbertelek2334 Жыл бұрын
@@sandors.5526 Nem azt gondolom, hogy mindenki milliókat kap az alap jövedelemmel, (hosszú lett volna kifejteni) de azért egy emberhez méltó eletet lehet élni az optimumon. - Amúgy hogy jön ide a mely szegénység? Pont ennek felszámolására van az alap jövedelem, es az emberi szabadságért. - Évezredekig a munka nem volt becsület dolga. (Hol élsz?) "ha mar személyeskedsz" - Ne az utóbbi 100-150 évből indulj ki. (részemről a vitat lezártnak tekintem) - Es igazam van! 🙂
@Kareszrk
@Kareszrk Жыл бұрын
Ha holnaptól nem kellene a pénzen aggódnom, attól még ugyan úgy dolgoznék, hisz szeretek dolgozni. Azonban megszűnne az összes stressz az életembe, hisz bármin is stresszelek az minden, MINDEN alkalommal visszavezethető a pénzre. Szóval én nagyon de nagyon örülnék neki, kevesebb stressz, kevesebb megbetegedés, hosszabb élet, egészségesebb élet.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Így igaz! 👍
@SacSamy
@SacSamy Жыл бұрын
Ez az igaz út. 🏓🍀
@preprocessor
@preprocessor Жыл бұрын
Nagy örömmel konstatálom, hogy habár egyelőre még kissé kételkedve, orrfelhúzva, és "bottal piszkálva", de mégis egyre inkább komolyan vett téma az alapjövedelem. Az utópia mindig ott kezdődik, ha egyáltalán hajlandóak vagyunk megkérdőjelezni bizonyos vágyaink lehetetlenségét (vagy bizonyos szenvedéseink szükségességét). Szóval köszi Csenge, hogy próbálod bevonni az alapjövedelmet a társadalmi diskurzusba! Akit érdekel a téma, az említett kísérletek, vagy egyéb utópisztikus kezdeményezések (mint például a 15 órás munkahét, a nyílt határok, vagy az érték-követő adók), annak ajánlom Rutger Bregman - Utópia realistáknak című könyvét.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Egyre kevésbé utópia ez már.
@preprocessor
@preprocessor Жыл бұрын
@@gaborl6837 És legyen is így! Bevallom, engem személy szerint nem kicsit irritál, hogy az emberi alapszükségletek közel automatikus kielégíthetőségének korában többet dolgozunk, mint valaha...
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@preprocessor 👍✌️
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Haladjunk sorban! Először a reál minimálbért megduplázni, a minimálnyugdíjat (5 ezer Ft is van!) megsokszorozni (mindehhez az adókat is megsokszorozni, mert semmiből nincs bérkiáramlás, vagyis mindehhez munka fedezet kell.) Kezdjük mindjárt az adóemeléssel, mert csak a van-ból lehet osztogatni. 80 %-os adóelvonást a munkához ragaszkodóknak!
@zoltangasparek8755
@zoltangasparek8755 Жыл бұрын
Ha a gépek termelnének, akkor az emberek alkothatnának, ötletelhetnének, tanulhatnának, fejlődhetnének személyiségükben is az idejük nagy részében. Ha azt vesszük alapul, hogy az emberi élet véges, akkor arányában a munka és az alvás irreálisan sok időt vesz el belőle. Ha a munkaidőn tudunk csökkenteni, akkor ez az első lépés az élet jobb kiteljesedéséhez szerintem.
@texascoeu
@texascoeu Жыл бұрын
Nagyon jó ötlet + 4 napos munkahéttel megfejelve.Állítólag kiegyensúlyozottabbak lennénk kevesebb stressz. könnyebben k kiharcolnánk a fizu emeléseket.
@KiVala-nh2fo
@KiVala-nh2fo Жыл бұрын
Csenge előre menjél, ne hátra! Az alap fizetés káoszhoz vezet. A négy napos munka meg fedné a termelést, amit nagyon sok robot segít már.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Ingyen nő, ingyen sör...
@zoltannagy3944
@zoltannagy3944 Жыл бұрын
Alapjövedelem, ingyen sör, örök élet 😂
@Throrma
@Throrma Жыл бұрын
+20 év
@LEK-we2hh
@LEK-we2hh Жыл бұрын
Alap jovedelem = penz
@LEK-we2hh
@LEK-we2hh Жыл бұрын
Pedig nem szoke 🤭
@raytebkgb
@raytebkgb Жыл бұрын
teljes adócsökkentés
@flydog003
@flydog003 Жыл бұрын
@@Throrma De mást is iszol akkor +30 év
Жыл бұрын
Abban a pillanatban abbahagynám a munkát. :) Dolgoznék a ház körül, a kertben és tolnám tovább a KZbin-ot, abból még jönne is egy kis plusz pénzmag az alapjövedelem mellé. ;) ...mondjuk a 154k az kevés, de 254k már oké lenne alapjövedelemnek. ;)
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Ingyen pénz, ne kicsinyeskedjen! Adjanak mindjárt 1 milliót !
@Kloy9
@Kloy9 Жыл бұрын
Én vállalkozóként biztosan tovább dolgoznék, maximum nem csak egyfajta szolgáltatásra összpontosítanék, hanem felszabadítanék időt új dolgok tanulására, amire most a kikényszerített adónem-változatás miatt most nincs sok lehetőségem. Korábban volt, amiért hálás lehetek a sorsnak. :)
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
Nagyon jó videó, sok dologra reflektálsz, tetszik, hogy a kísérletek torzitó hatására azzal, hogy nem végleges. Kimaradt azonban sok minden pl az ingatlanárakra gyakorolt hatása (szerintem még drágább lenne a lakás és az albérlet). Canesnek az elképzelése várható volt, de sajnos azért nem lett sokkal kevesebb a munkaidő, mert a hasznot emelik inkább, a megnövekedett produktivitást választják a munkáltatók, nem pedig a munkavállaló megkímélését. A megnövekedett termelést pedig olyan dolgokkal adják el, mint a konzumerizmus, és az igények mesterséges felkeltése. Emellé hozzájön az, hogy az emberi fejekben még mindig olyan elképzelések vannak, hogy hát de a 8 óra munkaidőnek meg kell lennie, mert ha nem 8 óra legalább egy munka akkor az nem is rendes munka (közben pedig szenved ettől, sosincs semmire ideje, esetleg a munkaidő jelentős részét nem is munkával tölti). Egyébként az alapjövedelem munkáltatónak is jó lenne (alkalmazhatna kevesebb pénzért embereket mint a minimálbér) és a munkavállalónak is (megteheti, hogy otthagyja azt munkáltatót aki nem becsüli meg).
@fchris82
@fchris82 Жыл бұрын
Vagy azért nem csökkent a munkaidő, mert közben nőttek a munkavállalók igényei és a megnövekedett igényből nem akartak alább adni. 50 éve ha a családnak volt egy kocsija, az már nagy szám volt, most már nem ritka, hogy 2-3 autó van egy háztartásban, amiket sokkal gyakarabban használnak és cserélnek is. Sokkal gyakrabban is utaznak az emberek, sokkal messzebbre. Emlékszem, hogy gyerekkoromban milyen volt Velence mondjuk, most meg már ott tartanak, hogy belépődíjat akarnak szedni, hogy csökkenjen a túristák száma. Szóval volt itt közben egy masszív életszínvonal emelkedés a háttérben. Elmész megnézni, hogy hogyan éltek 100 éve az emberek és visszatérsz ahhoz, heti 8 óra munkából biztosítható, vagy még kevesebből is. Csak hát ki akar apukával, anyukával, meg a gyerekekkel egy másfél szobás lakásban élni? Nagytétényben vannak látogatható barlanglakások, vagy megnézhetsz néhány régebbi korszakról szóló filmet, könyvet, mint a Tanú, Kincskereső kisködmön, Hannibal tanár úr. Mindjárt látni fogod az ordító különbséget.
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
@@fchris82 Részben azért nőttek az igények, mert konzumerizmussal felkeletették az emberek vágyait olyan dolgokra is amikre valójában nincs szükségük. Lásd 2-3 autó, vagy wellness hétvégék és társai. (de írhattam volna azt is, hogy ciki egy 2-3 éves mobil miközben sok százezres tétel). A rengeteg fölös lehúzás, netflix, spotify stb. Szerintem ma egy napi négyórás állásból sem lehet igazán megélni, nemhogy heti 15 órai munkával. Az említett régi filmekből az 1969-es Bacsó féle tanút többször is láttam, de jöhettél volna még sok példával, csak ezek egy vesztes világháború utáni szocialista hiány terv gazdaságot mutatnak be, szóval mint nem várt esemény utáni hatás tükröztek. Ha mondjuk a '70-es évek svájcával jöttél volna az szerintem egy sokkal korrektebb összehasonlítás lett volna. De mást mondok : Az 1950-es években amerika igazán jól élt, saját ház mindenkinek (átlagban 2 évnyi fizetésből meglehetett venni egy saját házat, ez a szám ma sokkal magasabb!) családonként 2-3 autó, 1-2 évente cserélt autók, stb. Mindenki 8 órában dolgozott, de nem azért, mert annyira akart, hanem más konstrukció nem nagyon volt. Arányaiban sokkal nagyobb teljesítményt kell nyújtani kicsit több pénzért. Sőt, ma ha a tényleges vásárlóértéket nézzük még lehet kevesebb pénzért. Másik aspektus : A Kádár rendszerben megvolt a saját ház, egy autó, és egy nyaraló, alkalmanként 1-1 nyaralás, napi 8 órai munkával átlag fizetésen. Ma csak a saját ház része a dolognak 20+ év. Pedig többet állítasz elő, mint egy 50 évvel ezelőtti munkás, mégis arányaiban kevesebbet keresel. Nemrég olvastam, ha a ház árak ma is úgy aránylodnának a fizetésekhez mint a Kádár rendszerben, akkor ma olyan 850 ezernyi nettot kellene keresnie annak aki minimálbért keres. Pont ma látom azt, hogy rnegeteg fiatal apukával, anyukával él egy fedél alatt, mert esélye sincs, hogy sajáthoz jusson. (nekem is úgy lett saját, hogy rengeteget kellett ezért külföldön dolgozzak) De ha belegondolsz a tulajdonosi rétegnek sem lenne ez érdeke, hiszen ha napi 1-2 órát dolgoznának az emberek akkor sokkal kevesebb hasznot termelnének mint 8 órában, az meg, hogy ezért jelentősen lejjebb kell vigye az órabért, hogy az emberek rá legyenek kényszerülve a sokkal hosszabb munkaidőkre, már csak hab a tortán.
@Order89Hun
@Order89Hun Жыл бұрын
@@fchris82 2-3 szakadt autó a másik véglet meg a legújabb.Van aki nem nyaral nincs autója se.
@HUNCSA1
@HUNCSA1 Жыл бұрын
@@fchris82 "50 éve ha a családnak volt egy kocsija, az már nagy szám volt, most már nem ritka" Jó szar és ósdi példát sikerült előhoznod. Semmi gond nem kell, hogy áram folyó víz legyen a lakásodban vagy házadban szóval nem kell neked a benti WC jó neked a kiásott gödörbe is. Akkoriban egy autó előállítása több időbe és több pénzbe került azért ezt nem kellett volna elhazudnod.
@peterlukacs4261
@peterlukacs4261 9 ай бұрын
@@fchris82 50 éve a gyári munkás és a takarító házat tudott építeni, ma két mérnöki fizuból is nehezen. Szeretem mikor romanticizálva van, hogy bezzeg régen milyen nehéz volt, azt közben akkor 10x annyi ház épült, mint most, a kamat meg valahol 2,5% környékén járt... (ugyebár államilag szabályozott volt a lakossági hitelezés, nem létezett piaci verseny) Halkan megjegyzem, hogy itt sokszor akkoriban 20-on éves emberekről beszélünk...a mai 20-on évesek hol járnak? CSOK, Babaváró meg ződhitellel mehetnek egy 200 nm-es telekre az új házikóba és indulhat a gyerekgyár...(mielőtt felmerül a standard érvelés, hogy a mai fiatalok lusták, bezzeg régen még meló után is nyomták az emberek...na próbáld ezt meg most a mai jogszabályok között..) 2-3 autó áll a háztartásoknál igen, nagyjából egy dolgozó főre jut egy. Budapestet leszámítva melyik városnak van élhető infrastruktúrája, esetleg melyik falunak..? Saját példámból is látom, hogy a 19 km-re lévő munkahelyemre kocsival 15 perc, busszal/vonat 1 óra 14 perc legjobb esetben (ez mindennap 5:20 és 18:40-kor esedékes járatra érvényes egyéb esetben 1,5 óra)
@rikaristudio
@rikaristudio Жыл бұрын
Kismillió kérdést kinyit a dolog. Én a mai helyzetemben biztosan tovább dolgoznék, mert finanszírotni kell a jelenlegi élethelyzetemből adódó kiadásokat. De amúgy nekem a szabadidőm sokkal többet jelent, mint a karrier, szóval simán lehet, hogy csak egy részmunkaidős állást vállalnék. És munkahelyváltásbál is sokat jelentene, nem lennék nyomás alatt, hogy három hónap alatt kell új állást találni, különben éhen halok. Jó, testhezálló állást három hónap alatt nem lehet találni, így az emberek többsége kénytelen súlyos kompromisszumokat kötni e téren. Amúgy társadalmi szinten egy csomó kérdést kinyit a dolog. Szerintem a társadalom és a gazdaság, illetve a munkaerőpiac állapotától is függ, hogy mennyire működne a dolog.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igazad van. A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@pledrunner140
@pledrunner140 Жыл бұрын
Az ember alapjában véve egy tevékeny állat. Ha unatkozik és nem tevékeny, akkor hülyeségeket csinál intellektustól, habitustól függően. Én is alapjövedelem párti vagyok elsősorban az elv miatt, hogy mindenkinek joga van egy normális éltekörülményt biztosító élethez. De valahol ez a fajta mesterséges foglalkoztatás ami része a kapitalizmusnak ezt megoldja. Igen, erőszakosan módon ami ugye sok frusztrációhoz, fizikai és mentális problémákhoz vezet, de eléri azt, hogy az emberek figyelme le legyen kötve és ne csináljanak hülyeségeket. (vagy csak részben) Persze a kényszer és a nélkülözés is kitermelheti a maga problémáját. Mert a jelen kapitalista rendszerünk a fogyasztásra van kihelyezve. Pont ezért lenne jó a FNA. Mert ez a fajta kényszer megszünne. Mert a Maslow piramison az első kettő szint biztosítva lenne. Ehhez ugye szükséges a megfelelő edukáció is, mert ha jók az alapok, akkor az ember képes az önfejlesztésre és proaktív lesz, ami elősegítheti a további tevékeny életvitelét.
@senki-kq6ot
@senki-kq6ot Жыл бұрын
Korrekt
@arosamia
@arosamia Жыл бұрын
ki mondta, hogy jogod van egy normális életkörülményt biztosító élethez? Ki mondta, hogy ez Neked jár, főleg ha nem teszel érte semmit? :D Csak a nyugati típusú ember mániája, hogy neki joga van méltó életkörülményekhez és eljutott odáig, hogy neki az alanyi jogon jár...vagyunk annyian, hogy kábé mindegy, holnap élsz-e vagy halsz, nem hogy alanyi jogon követelj ingyen pénzt. A világ nagyobbik fele értelmezni sem tudja a méltó életkörülmény kifejezést, nem hogy azt magának követelje. Senki nem olyan bolond, hogy ingyen tartson el Téged a két szép szemedért, vagy szerinted Te vagy olyan értékes, hogy ez Neked járjon? :) Csak kérdem...
@pledrunner140
@pledrunner140 Жыл бұрын
@@arosamia Örülök neki, hogy így ismeretlenül rögtön véleményt formálsz rólam. Azonnal egy érvelési hibával kezdesz ez már bőven beszédes. De csak, hogy egyet említsek -> "„Minden dolognak mértéke az ember” (Prótagorasz)
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@arosamia A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
@@arosamia Igen, a nyugati típusú ember mániája - nem véletlen, hogy ők ott tartanak, mi meg itt. Hegyeshalom térképen csak mintegy 320 kilométer ide, a valóságban meg fényévek milliárdjaira van...
@zoltanlukatsovics5845
@zoltanlukatsovics5845 Жыл бұрын
Első körben a tömegközlekedést tenném ingyenessé. Előnyei: 1. Azok részesülnének belőle legjobban, akik leginkább rászorultak. 2. Nőne a tömegközlekedés vonzereje, kisebbek lennének a dugók. 3. Zöldebb lenne a világ.
@Ary634
@Ary634 Жыл бұрын
Ez is olyan kérdés, ahol előbb a feltételeket kell megvalósítani. A tömegközlekedésben kb. mindenhol munkaerő hiány van, a BKV-nál a sofőröket már most is túlhatják, egy jelentősen megnövekedett utasforgalmat már nem bírna el a szolgáltatásuk. Amúgy a BKV kifejezetten olcsónak számít, mivel már 10+ éve nem nyúltak a jegyárakhoz. Félig off, de a kedvencem az "elvi bliccelő", aki igénybe veszi ugyan a szolgáltatást, de b@szik érte fizetni, mert sz@r és amíg nem lesz jobb, addig ő ehhez nem járul hozzá. :D
@zoltanlukatsovics5845
@zoltanlukatsovics5845 Жыл бұрын
@@Ary634 Ha emelnék a sofőrök bérét, vonzóbb lenne a szakma. Pl az ellenőrök, jegyautomaták stb költségét kapásból megkaphatnák.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Ettől jobb megoldás a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése.
@zoltanlukatsovics5845
@zoltanlukatsovics5845 Жыл бұрын
@@gaborl6837 Mitől jobb? Sehol a világon nem vezették még be.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
@@zoltanlukatsovics5845 Szaud-Arábia... 'Nuff said.
@noquierometerlo2059
@noquierometerlo2059 Жыл бұрын
Kedves Csenge. A világon van már pár ország, ahol alapjövedelem létezik, persze nem mindenkinek, csak a helyieknek. Ezek az öböl menti arab országok. Biztosan vannak itten sokan akik arrafelé dolgoznak, talán ők elmondhatnák a tapasztalataikat, hogy ez az alapjövedelem mennyire motiválja a helyieket, hogy bármit is dolgozzanak. Ha pedig dolgoznak, ott milyen minőségű munkát végeznek, milyen a hozzáállásuk a munkához, mennyire lehet bármit is rájuk bizni...stb,sbt.
@farkasabel
@farkasabel Жыл бұрын
Ehhez kell olyasmi amit el lehet adni. Az arab országok ezt a kőolajból fizetik. Ha más emberektől veszed el ehhez a forrást (adó) akkor elkezdik majd feladni a munkájukat és a rendszer dominó szerűen osszeomlik.
@noquierometerlo2059
@noquierometerlo2059 Жыл бұрын
@@farkasabel Ezzel egyetértek, de itt most abból a szemszögből közelitettem meg, hogy ha mindenkinek jár alapjövedelem egy rakás ember nem fog semmit sem dolgozni, vagy majd csak mimeli a munkát, mert minek is dolgozzon, ha egyszer jár egy alapjövedelem.
@madmax871203
@madmax871203 Жыл бұрын
A világgazdasági fórumon sok minden elhangzik ezzel kapcsolatban is és nincs is titkolva igazából, hogy miért akarják ezt a közeljövőben bevezetni!
@friciworld
@friciworld Жыл бұрын
Én tuti dolgoznék. De valószínűleg valami rengeteg szabadidőt biztosító helyen. Jelenleg kamionos vagyok. Viszont abba is biztos vagyok, hogy széles réteg lenne aki a dologtalanságot választaná. És így hatalmas munkaerőhiány lenne. Amitől összeomlik az egész rendszer. Ha nincs elég dolgozó, adófizető, akkor a nyugdíjasok máris hoppon maradnak.
@adamfarkas1687
@adamfarkas1687 Жыл бұрын
Ezért kell mellé megfelelő oktatási rendszer és önismeret. Mert ezek az emberek nem lusták, hanem perspektívátlanok, soha senki nem foglalkozott azzal, hogy miben jók, milyen munka okozna nekik örömet, milyen munkával tudnának azonosulni. Az egy szégyen, ami itthon oktatás és pályaorientáció címén megy, hogy befenyítenek, rommá stresszeltetnek, utána pedig nagy ívben leszarnak. Ha a finn tanár megtalálná, hogy miben jók és mit csinálnának szívesen, simán dolgoznának. Jó, persze tudom, ott a kulimunka, amit senki sem csinál szívesen és csak a társadalmi hasznuk motivál maximum az elvégzésére, de pont azok lesznek olyanok, amiket első körben automatizalnak és elvesznek majd a robotok.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
"összeomlik az egész rendszer" Igen, ami nem is ártana, hiszen rengeteg baj van a rendszerrel, ráfér az átalakulás. A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@friciworld
@friciworld Жыл бұрын
@@gaborl6837 az a baj, ami most alapvetés, pár évtized múlva lehet nem lesz. És egy ilyen változás eléggé kényelmetlenül érinti az embert. Egy példa. Igaz a napfény és lebegő ingyen van most. De 30 éve falun a víz is ingyen volt mindenkinek a saját kútjából. Jó, ha vödörrel kézzel húzta fel. Azért a többség házi vízművet épített, annak már van költsége. De egyszercsak állambácsi azt mondta, nem egészséges a víz, arzénos, hidrátos. Tilos meginni, ezáltal mindeki rákötött a vezetékes vízre. Amit egy falusi elképzelhetetlen tartott, megvalósult: fizetni kell azóta az addig ingyenes, alapvetésnek tartott vízért.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
@@gaborl6837 Kiirtani a felesleges embereket! Akinek nem jut munka, az minek éljen ? Micsoda sírás volt 20 éve a munkahelyért. Most pedig a felesleges munkahelyek ellen kiabálunk. Szuper adókat kivetni, amit aztán az ingyenélőknek osztanának ki. A környezetszennyezést pedig nézzük meg a Rózsadombon s a putrik világában!
@zoltandomjan4764
@zoltandomjan4764 Жыл бұрын
❤A FÖLD NEVŰ BOLYGÓ MINDENKIÉ EGYFORMÁN EGYENLŐEN!!!MINDENKI A FÖLDI JAVAKBÓL EGYFORMÁN EGYENLŐEN RÉSZESÜL BELŐLE!!!❤
@leh5593
@leh5593 Жыл бұрын
Én úgy gondolom, hogy az ember mindkettő. Vannak, akik egyre többet és többet akarnának és tennének ugyanúgy, és vannak, akik "élősködnének", ugyanúgy, ahogy most is teszi... Ugyanaz lenne, ami most van. Csak mindenki nagyobb biztonságban lenne. Szerintem egy sokkal igazságosabb, fairebb világban élnénk. Azt mondtad, igazságos-e, hogy valaki "munkaképes" és mégis kapna alapjövedelmet? Definiáljuk a munkaképességet. Ha valaki művésznek születik, és nincs szerencséje, akkor nagy valószínűséggel nyomorogni fog, de nem tud ezen változtatni, mert ehhez ért a legjobban. Lehet, hogy 200 év múlva fogják felfedezni, mint ahogy láttuk ezt a múltban. Vagy, ha valaki depressziós/mentális betegsége van, nem látják el normálisan az állami szférában, de dolgoznia kell, és nem rak senki a segge alá semmit, az vajon hogyan fog így élni? És nem pakolnak-e az állapotára tovább a megélhetési gondok?
@fchris82
@fchris82 Жыл бұрын
Az a baj, hogy nem ment bele teljesen, hogy mit is jelent az FNA. FNA esetén megszűnik a hagyományos szociális háló, csak FNA van. Azaz a festő barátod, a havonta milliókat kereső üzletember, és a toloszékbe került gyerekét nevelő anyuka ugyanannyit kapna, attól függetlenül, hogy mennyire lenne valójában szükségük. Erről szól az a kép, amin az emberek a dobozon állnak, hogy ezért egy sokkal igazságtalanabb helyzetet teremt az FNA, mert míg a jelenlegi rendszerben a rokkant gyerekét nelevő anyuka kap bőséges állami támogatást, hogy legyen pénze speciális autóra és lakásátalakításra, a milliomos üzletember meg nem kap semmit, addig az FNA-ban az anyukától veszed el a támogatást, hogy azd odaad a milliomos üzletembernek, mert szerinted a festő barádot megérdemli. Sztem a milliomosnak nem jár támogatás, a festő tanuljon ki egy rendes munkát, amiből megél, az anyukának meg a rendszer biztosítson kellő támogatást, hogy a gyereke a lehető legkevesebb hártányát szenvedje el helyzetének, amiről nem tehet. Azért ne vegyünk már el egy rokkant gyerektől, hogy a festő elmaszatolgathasson hobbiból, a milliomos meg nem is tudom, hogy mire költse. Ez nem egy feneketlen zsák, ez egy torta, és az a kérdés, hogy ki mekkora szeletet kap.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igazad van! 👍
@born2tech564
@born2tech564 Жыл бұрын
Lenne több időm a hobbi projektemre :D
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 11 ай бұрын
Csak valaki tartson már el, ha apám már nem tud ! Ott a szomszéd, adózzon többet, s adják nekem alapjövedelemként a többlet adóját!
@Deszpy1
@Deszpy1 Жыл бұрын
Több rétegű a dolog, pl ha létezne az elepjövedelem, akkor a munkáltatóknak is máshogy kéne a munkaválalókhoz állni, mivel a nem megbecsült dolgozó nem maradna egy alúlfizetett de cserébe kizsákmányoló munkahelyen. Az átlagembernek sokat javítana a helyzetén, a lelki és talán a fizikai állapotán is.
@SacSamy
@SacSamy Жыл бұрын
Tökéletes látás mód! 👍 ❣
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
Pontosan ezért nem akarják megvalósítani. Me' olyan nincs, hogy az átlag kisember valaha is jól járjon. Még mit nem!?
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Bizony! A német munkás sem maradt ott alulfizetetten. Vittek helyette magyart. Amelyik fele annyiért is boldogan vállalta.
@zsenyusz
@zsenyusz Жыл бұрын
Ez egy utópia a modern komunizmus. Elvileg jól hangzik de gyakorlatilag a világ legvéresebb diktatúrája volt. A segélyen élők nagyrésze alkoholista vagy drogos és csak szaporodnak ész nélkül. Nagyon jó vagy, köszi a videókat!
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
A feltétel nélküli alapjövedelemnek már ma is megvan a fedezete, mert kiváltja a nyugdíjat, a családi pótlékot, gyest, táppénzt, stb. ezerféle pótlékot, segélyt, satöbbit, amellyel most az állam béklyóban tartja a társadalmat.
@deneszagonyi
@deneszagonyi Жыл бұрын
Egy biztos, a mostani 28 ezres segély mellett csak meghalni lehet. Hiába volt 40 évig munkahelyed, 3 hónapig kapsz normális segélyt. Már 55 év felett sem vesznek fel senkit szinte új munkahelyre. Nem mindnki és nem minden munkahelyen lehet kibírni 60 év felett. Az alapjövedelemhez viszont sokmindennek, értékrendeknek meg kellene változnia, amihez idő kell. Az ember önbecsüléséhez viszont mindenkinek szüksége van valami tevékenységre, alkotásra. Fogyasztói társadalom értérendje szerinti folytonos fejlődést fel kellene adni, főleg a mennyiségi fejlődésre gondolva.
@7name315
@7name315 Жыл бұрын
Érdekes és egyben jó téma !
@emb3rke
@emb3rke Жыл бұрын
Mo-n már most is sok százezer -többnyire beduin- ember él lényegében feltétel nélküli alapjövedelemből (leánykori nevén "segíly"), általában megspékelve időnként egy kis mellékes 'üzlettel'.
@avolenter
@avolenter Жыл бұрын
Első gondolatom hasonló volt nekem is. Az integráció is hatalmas pénzkidobás volt csak.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
A segély azért elég sok feltételhez van kötve, éppen ezért rossz, kártékony, egészségtelen, mert kiszolgáltatottá tesz, de említhetjük a nyugdíjat, mint alapjövedelmet, amelynek szintén van feltétele, és nem kapja mindenki, éppen ezért elég nyomorúságos az összege, de a nyugdíjasok azért mégis egész nyugodtan eléldegélnek még akár húsz-harminc évet is nyugdíj mellett, sokuk utazik, vásárol, szórakozik. A fiatalság pedig nem jut egyről a kettőre, csak robotol. Éppen ezért sokkal méltányosabb és igazságosabb lenne, ha kortól, nemtől, vallási hovatartozástól, bőrszíntől függetlenül mindenki kapná a feltétel nélküli alapjövedelmet.
@brenorbrots
@brenorbrots Жыл бұрын
Maximálisan támogatom az FNA-t és optimista vagyok abban, hogy inkább sikeres lenne, mint sikertelen. Sokat szoktam vitázni emberekkel erről és azt vettem észre, hogy azok az emberek ellenzik az alapjövedelmet akik nem szeretik az embereket, abban nevelkedtek, hogy senkibe se bízhatsz meg csak a családodban, sokszor lehet azt hallani, hogy "nem azért tanultam annyit, hogy a szomszéd munkanélküli segélyben tengődő mihaszna cigány vígan éljen és eligya eldrogozza a pénzt". Azt veszem észre, hogy a magyar társadalom nem barátságos egymással nem tarsadalomként funkcionál, hanem tömegként, ahol csak az egyén számít közösségi érték inkább ne legyenek. A fidesz politikája még egy lapáttal is tesz erre, mert folyton egybemossa az alapjövedelmet a segéllyel és folyamatosan uszít a dolgozó és nem dolgozó emberek között. Ha lenne hatalmam én semmikép se írnék ki erről népszavazást, hanem bevezetném és próbálnám enyhíteni az ezzel járó feszültségeket.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Teljesen igazad van! ✌️👍
@TheAcreDnB
@TheAcreDnB Жыл бұрын
ezzel szemben itt vagy te, a tokeletes szolgalelku falanszter csinovnyik, a hangyaboly leghasznosabb dolgozoja! mit is szamit az hogy almok, eletcelok, kivalosag, ha mar en dzar semmirekello vagyok, legyen az mindenki!
@brenorbrots
@brenorbrots Жыл бұрын
@@TheAcreDnB Igen semmirekellő vagyok a ti pénzetekből élek segélyen. Olyan jó nézni ahogy izzadva dolgoztok és mi röhögünk rajtatok miközben piálunk és füvezünk ezzerrel. 😁 Nekünk libsikomcsiknak ez az életformánk, imádjuk a naplomást és a semmittevést. 🥱😴
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@TheAcreDnB Te nagyon el vagy tévedve.
@TheAcreDnB
@TheAcreDnB Жыл бұрын
@@gaborl6837 fejtsd ki kerlek
@bucbuc472
@bucbuc472 Жыл бұрын
Egy haverom most képzi át magát, mert egyrészt támogatják, másrészt nem jár a végtelenségig a segély. Alapjövedelemmel sz.rt se csinálna, saját bevallása szerint a tiktokról se jönne le egész nap. Ha nincs kényszer akkor nincs teljesítmény. Ne magadból indulj ki. Az alvégi kultúra így is meglehetősen random jár dolgozni. Mikor elfogy a pénz mennek, ha van meg se mozdulnak. Egyébként meg a legjobb esetben is pont annyit inflálódna a pénz, amennyit ér a plusz, ellenszolgáltatás nélküli alapjövedelem. Lásd a nyugdíjemeléseket.
@milerik
@milerik Жыл бұрын
A jelenlegi tarsadalmi kornyezetbol indulsz ki. Egy alapjovedelembol elo tarsadalom homlokegyenest mas lehet. Sokkal tobb emberi tarsulat lenne ( kirandulasok, utazasok, tanc, beszelgeto korok, kulonbozo foglalkozasok) ezekre napi 8 orak szabadulnanak fel. Sok ember sok szituacioban, sokkal boldogabb es kreativabb ami egy jo kis pozitiv lancreakciot indit el. Annyira sok emberi kapcsolat , szervezodes , kozos program alakulna ki, hogy ezt a mai idohianyos eletben el se tudnank kepzelni. Minden ember tarsas leny ... es ezek a tarsas kapcsolatok a mai munkavilagban teljes csodben allnak. Rengeten szenvednek celtalansagban, depresszioban, szer hasznalattol , kilatastalansagban, mokos kerek erzesben, minden nap ugyan az. Ezek mind mind ahhoz kothetok, hogy az ember nem szan eleg minosegi idot magara es a kornyezetere. Mert amikor 'kapsz' egy kis piheno idot, akkor mindent is akarsz csinalni es lehetoleg minnel intezivebben, nehogy mar karba menjen az a kis szabadidod is ami megmarad munka utan.
@bucbuc472
@bucbuc472 Жыл бұрын
@lab22johnny Rengeteg embernek pont elég. Nem mindenki azt a színvonalat éli amit te gondolsz alapnak. Az alvégen van olyan életforma amit ez konzervál. Ráadásul ha a gyerek is kapja alanyi jogon, akkor barátom, be is ütött a vége az egésznek. Olyan ütemben fog szaporodni, hogy mire észbekapsz össze is omlik az egész, csak lesz pár semmittevésre kondicionált generáció. Egyébként is, ez a motivációk többségét elveszi, sokkal egyszerűbb a tanulás meg a munka helyett csak lenni, esetleg ha kell "valahogy" kiegészíteni.
@milerik
@milerik Жыл бұрын
@lab22johnny Itt a koncepcio a lenyeg, nem a hardcore szamok . Ha nem lesz munka, mert mindent algortimus es automata vegezz el, akkor az embereknek igy sem ugysem lesz bevetele. Errol kell gondoskodnia a kormanyoknak . Egyik ilyen otlet a "robotokat" hasznalo cegek beveteleinek a megadoztatasa es azok visszaosztasa a munka nelkuli tomegeknek, hogy tudjanak mibol vasarolni , fogyasztani. Mint anno Henry Ford is megemelte a gyari munkasok fizeteset, hogy megtudjak venni az altaluk gyartot kocsikat. Mukodo dolog ez, elhatarozas/automatizacio elorehaladotsag kerdese ez inkabb mint naivitase .
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Miért is gond az, hogy "az alvégi kultúra random jár dolgozni"?! Lehet, hogy ezzel éppen jót tesznek, mert amúgy olyan termelésben vennének részt, ami pazarló, környezetszennyező, embertelen. A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@bucbuc472
@bucbuc472 Жыл бұрын
@@gaborl6837 Tök mindegy mit képzelsz erről a dologról, az hogy a társadalom működésében fenntartóként vagy parazitaként vesznek részt az nagyon nem mindegy. Ráadásul ez a kultúra robbanásszerűen terjed, szaporodik. Az északi civilizáció pedig azért tart ott, mert nem élősködőként vettek részt a tagjai ebben a folyamatban. El lehet jutni afrika alsó szintjére pár generáción belül. Ebben kvára sokat tud segíteni az alapjövedelem. Tök jó hogy emmlíted a napfényt emg a levegőt. Ugyanis a mérsékelt éghajlatnál melegebb tájakon pont azért tartanak ott ahol, mert nem képesek előre tervezni társadalmi szinten. Ha nem tartalékol sem fagy meg télen, ha meg kevés a forrás akkor mészárolgatják kicsit egymást. Ez itt északon nem működött. Arról nem is beszélve, hogy a napfény ingyen van, a kaja meg nem. Köszi én nem akarok eltartani heréket.
@richybayer6098
@richybayer6098 Жыл бұрын
Szia, Nagyon tetszik a lelkesedésed és a tömörítési képességed és a hangod is jó hallgatni, ja és szórakoztató is. Csak így tovább! És egy ajándék beszélgetés a 24. századból helyszín a Föld a társalgás egy Ember és egy 21. századi Földéhez hasonlatos technológia/erkölcsi fejlettségű nem Földi Lénnyel (Mindketten Hölgyek).: -Várjon, ha nem kötelező munkát vállalni akkor minek dolgoznak? - A Jó munka akkor is élvezetet ad ha nem jár érte fizetség. Érdekes technológia fejlesztések és a számtalan kultúra ellenére, ezen a részleten szokott megrökönyödni az újoncok többsége. -Igen, mert ez nálunk egy alapvető dolog, aki dolgozik az megél, aki nem az éhen hal. -Régen a Földön is így volt. Amíg fel nem találták az anyagszintetizátort, ez volt történelmünk egyik legmeghatározóbb pillanata. Ha az ember ingyen hozzájut az anyagi szükségleteihez, az mindent megváltoztat. -Akkor miért nem heverésznek egész nap és lógatják a lábukat? -Mert nincs benne annyi élvezett mint a cselekvésben, persze a láblógatás is fontos tevékenység, de ami ennél is fontosabb, hogy unalmas a túlnyújtott pihenés. A maga bolygóján a pénz képviseli az értéket, a Szövetségben pedig a hírnév. Tehát, ha csinál valamit, bármit ami társadalmunk javát szolgálja, akármit ami hasznos másoknak és keményen dolgozik érte, akkor Gazdag. Akármit választhatsz, lehetsz kitűnő tudós, vagy akár orvos, szakács vagy pincér, mind értékes, becsüljük őket. -Ez elképesztő! -Vagy tanulmányozhat egy témakört egy adott területen, tanulhat történelmet, fizikát és el vészhet az irodalom és a mű vészetek terén, puszta kedvtelésből, ezt is sokra tartjuk. Csak akkor sivár az életünk, ha csak semmittevéssel töltjük, persze azt az egyén dönti el mi számít semmittevésnek. -Tehát azt csinálok, amit csak akarok, ha ezzel másoknak nem ártom? -Aha. -Szórakozni is szoktak, hogyan rúgnak ki a hámból, hogyan kapcsolódnak ki? -Ezer meg ezer mód van rá, nagy a választék, a lista végtelen. Puszedlee
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
👍 Remélhetőleg ez már nincs annyira távol.
@HuTuber
@HuTuber Жыл бұрын
Nagyon király a videó szerintem. 👍 Csenge függetlenként szerintem hozza azt a szintet, amelyet az erre szakosodott (közoktatási, média stb.) intézményeknek illene a komolyabb költségvetésükből. Csenge alapos, érvel, ellen-érvel:), számol, elgondolkoztat, kérdez. És fontos témát választ ismét: elsősorban a rengeteg nagyon szegény, mélyszegénységben élő, kilátástalan helyzetben lévő ember miatt itthon és világszerte. Nyilván vannak bőven, akik otthon maradnának/kevesebbet dolgoznának felt. nélk. alapjövedelem esetén, és lassulhatna a gazdaság, csökkenhetne az adóbevétel cet. par. Ami egyébként nem feltétlenül lenne probléma környezetterhelési szempontból, sok alternatív közgazdasági iskola már egyébként is a nem növekedésben látja a megoldást. De a szükséges finanszírozási oldal (értsd: erre fordítható jövedelem/gazdasági teljesítmény) hiányában ez csak utópia a legtöbb országban, talán a leggazdagabb országokban képez valamilyen szintű realitást jelenleg az alapjövedelem. Egy kis kitekintés (robotok szerepe, FNA, utópia, irodalom): Asimov utópisztikus történetében pont a robotok jelentik a megoldást sok regényében erre, őket fogják munkára a story finanszírozási oldala megoldására, az embereknek már nem kell dolgozniuk... 😄 Nagyon sok munkára fogható robotjuk van, és mindent ellátnak a ház körül és a földeken, stb. 😆 Ezekben a regényekben el lehet olvasni, hogy mire fordítják kreatív szabad vegyértékeit az emberek, nekem is vannak középszerű és vadabb ötleteim, hogy mi mindent csinálnának az emberek ilyen esetben, de nem féltem a kedves olvasókat sem ötletek tekintetében...😆 A robotokkal kapcsolatos utópiákkal kapcsolatban viszont attól tartok az AI fejlesztések ütemét/eredményeit látva, hogy a robotika 3 törvénye nem lesz sokáig betartatható, mert nem kell sok idő, és a robotok sokkal intelligensebbek lesznek, mint egy átlagos képességű ember (generálisan is), és itt (sajnos?) nem fog megállni a történet! Tehát nem valószínű, hogy az emberek szolgálata lesz a AGI/tech. szingularitás megvalósulása esetén a "robotok" célja hosszú távon :), és Asimov utópiája legfeljebb részlegesen, illetve rövid időre fog megvalósulni, ha jól tippelek... 🤔
@zsoltigieszer9983
@zsoltigieszer9983 Жыл бұрын
Szerintem meg elfogult, mivel szó sem volt az ellenkezőjéről. Erről semmilyen vitát sem szabadna indítani, mert ez rabszolga tartás lenne. Kik adnák a pénzt, milyen jogon lenne a birtokukban annak a lehetősége, hogy korlátlanul döntsenek? Nem veszed észre, hogy akik ezt akarják, azok istent akarnak játszani és sokkal többre tartják magukat mindenki másnál.
@HuTuber
@HuTuber Жыл бұрын
@@zsoltigieszer9983 Szia Zsolti! A rabszolgaságot átvitt értelemben érted? Én úgy értelmeztem, hogy ezt az összeg feltételek nélkül, tehát munka nélkül is járna, és nem vonna el jogokat az állampolgároktól... A rabszolgaság régen nem pont így működött, tehát ebből gondolom, hogy ezt átvitt értelemben írtad, és valamiféle gazdasági, társadalmi kiszolgáltatottság növekedést értettél alatta? Köszi, ha pontosítod, mert nem szeretnék szalmabábérvelést folytatni úgy, hogy még nem értem pontosan, hogy mit értettél rabszolga tartás alatt. Én azt írtam egyébként, hogy Csenge független, nem azt, hogy elfogulatlan... :) Nem tudom, hogy Csenge elfogult-e ebben a kérdésben, ha igen, akkor jól leplezi szerintem. Én úgy éreztem, hogy ugyanúgy nem jutott még végkövetkeztetésre ezzel kapcsolatban, ahogy én sem. Említette, hogy nincs meg a finanszírozási háttere az alapjövedelemnek, továbbá, hogy nem egyértelmű a gazdaságra és az egyénekre gyakorolt pontos hatása, mert csak rövid időre próbálták ki itt-ott; esetleges negatív hatások az inaktívvá váló embereknél; ezekre jutottak eszembe, de szerintem volt szó az ellenkezőjéről/tehát a kontra tényezőkről a videóban, ahogy a példáim is mutatják. "Kik adnák a pénzt?" -- kérdésre: gondolom azok, akik adóztatnak. Ezért is a költségvetésben kereste rá Csenge a forrást. Ki más adná? "Nem veszed észre, hogy akik ezt akarják, azok istent akarnak játszani és sokkal többre tartják magukat mindenki másnál." -- nem tudom, szerintem van ilyen is, olyan is. Emberek, egyének vagyunk, mindenki más. El tudom képzelni, hogy olyanok is vannak, akik nálam sokkal többet foglalkoztak ezzel, sokkal határozottabb véleményük van erről, és a jószándék vezérli ebben őket, például a mélyszegénység vagy a létbizonytalanság csökkentése egy világszerte és itthon is túl széles társadalmi réteg esetében. Ha az én véleményem bármit számít, akkor én nem adnám feltétel nélkül, pláne nem a "gazdagoknak", illetve jómódúaknak, csak azoknak, akik és ameddig tényleg rászorulnak erre/ilyesmire, és nyilván, ha volna rá fedezet a gazdaság aktuális teljesítménye alapján. De ez nyilván már nem FNA, hanem szorosabbra font szociális háló lenne... 😄 Köszönöm, hogy hozzászóltál ahhoz, amit írtam! Nem baj, hogy nem értünk egyet mindenben. Én sem feltétlenül szeretek "vitázni", de szerintem a vita/beszélgetés lehetőségét meg kellene hagyni jelen esetben. Nyilván okod volt arra, hogy hozzászóltál, és kíváncsi is vagyok a véleményedre (pl. ez a "rabszolga tartás" vonal/analógia? nekem teljesen új volt ebben a kontextusban ), hátha tanulok belőle valami, amíg a vita nem durvul el, de ennek szerencsére jelenleg jelét sem látom. Az én véleményem csak egy vélemény, ráadásul formálódik, ha új információkkal, érvekkel, körülményekkel szembesülök bármilyen témában: nyilván változik a véleményem, ez pl. a viták egyik fontos/építő funkciója szerintem.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@zsoltigieszer9983 Alaptalan a félelmed. A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, ésszerűtlenek, szükségtelenek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük az embereknek a megélhetésük megoldására, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására, és bizonyos gazdasági- és politikai érdekkörök csak ilyen embernyomorító rendszerben tudnak gondolkodni. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@kaktusztea
@kaktusztea Жыл бұрын
Alapvetően nekem szimpatikus az FNA, de szerintem van még pár faktor, amit érdemes megfontolni. Ez nem csak egy elvi dolog - egy jól működő modell kell (a Pokolba vezető út is ugye jó szándékkal van kikövezve). 1. Néplélek: ez saját, egyéni vélemény, de szerintem nagyon eltérő, hogy hogyan viselkednek egyes népek tagjai nagy átlagban (nyilván nem homogének a társadalmak). A magyarokra erősen jellemző az irígység és a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" gondolkodás. Így pl. aki már nyugdíjas, az esélyesen nem támogatná, hiszen "én ledolgoztam/végigszívtam egy életet, akkor dolgozzák le ők is." Másrészt a nyomorban levők felé jó "lenézni", mert úgy különbnek érzik magukat sokan - nem örülnének, hogy felemelkednek melléjük a nincstelenek. Sokaknak (csak) az ad tartást, hogy ők egyáltalán dolgoznak, míg mások nem. Az önbecsülés erejét nem szabad alábecsülni. 2. Mi van, ha az állam - pár jó év után - bajba kerül, mondjuk egy válság miatt és hirtelen túl nagy terhet ró rá ez a juttattás? Simán el tudná inflálni az FNA-t - kivéve ha erre szigorú szabályokat nem hoznak. Viszont ha vannak szigorú szabályok, akkor meg benne van egy államcsőd lehetősége. Elég "kétkapcsolós" és nem túl sokk-tűrő a rendszer. 3. Úgy tudom az FNA kiváltaná a nyugdíjat is, de igaz, hogy több féle modell van rá.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
A magyar néplélekben, az irigységben és a munka, mint önbecsülésben igazad van, a sokk-tűrésben viszont szerintem kissé pesszimista az álláspontod. Az új trend az, hogy a bankok trezorjai helyett a lakosság zsebében képezzen az állam tartalékot, hiszen gazdasági hullámvölgy esetén inflációval, és egyéb pénzügyi eszközökkel onnan is könnyedén vissza tudja szívni, konjunktúra idején pedig újra fel tudja tölteni. Ezért szerintem elég jó sokk-tűrése lenne az fna rendszerének.
@adambirtalan4821
@adambirtalan4821 Жыл бұрын
Komoly kockázatát érzem annak, hogy sokak életcélja majd kimerül a 18. életév betöltésében, illetve az első alapjövedelem felmarkolásában. Hiszen az ember hajlamos a könnyebb út irányába menni, főleg fiatalon. Ha valaki emiatt 15-16 évesen elveszti a motivációját akkor behozhatatlan hátrányba kerül. Később hiába döbben rá, hogy az alapjövedelem számára kevés, csapda helyzetben van. Arról nem is szólva, hogy ha valami kedvezőtlen gazdaság esemény miatt az alapjövedelem elveszíti értékét. Szóval én nem támogatnám az alanyi jogon járó alapjövedelmet csak úgy, hogy az valami teljesítményhez van kötve. Ez lehetne mondjuk 10 év munka vagy oktatásban való részvétel. Úgy értve, hogy 10 éven belül vagy dolgozik a delikvens (és kapja az alapjövedelmet) vagy tanul valahol (és kapja az alapjövedelmet). Ennyi idő alatt már (majdnem) mindenki felnő, és megfontolt döntés tud hozni az élete irányáról.
@hagica1192
@hagica1192 Жыл бұрын
Ez a felvázolt hatás maximum az újdonság ereje volna, hiszen az emberek nagyon hamar rájönnének, hogy szükségük volna plusz bevételre, ami munkával szerezhető meg. Viszont a bértárgyaláson a munkavállaló nem kiszolgáltatottként venne részt, hiszen nem a megélhetése (élelmezés,lakhatás) múlik rajta. Ebből pedig az is adódik, hogy az adott munkát esetleg kevesebb munkabérért is elvállalná.
@bucbuc472
@bucbuc472 Жыл бұрын
Hát ha nem csak 18. év után jár, ugye. Vannak ilyen elképzelések.
@zsoltfilep2346
@zsoltfilep2346 Жыл бұрын
Az alapjövedelem a ma született csecsemőknek is járna. Szép elképzelés! :))
@madmax871203
@madmax871203 Жыл бұрын
@@hagica1192 persze pont ilyen minden ember..?! Figyi van alapjövedelmem, úgyhogy ha havi 90 adtok az már nekem jó! ????? Az emberek 95% -ának semmi nem elég!!!! És nem lát és gondol kéthéttel előre, de nemhogy 2 héttel valaki a holnapra sem tud előre gondolni!! Elfelejtitek ilyen csodaszép dolgoknál az emberi tényezőt és azt is hogy a világ gazdaságilag, értelmileg, biztonságilag egyre instabilabb! Nem az a célja azoknak a szuper gazdagoknak akik ilyeneket kitalálnak sajnos, hogy mi kis emberek lelkileg meg mindenhogy jaj de mennyire kiegyensúlyozottak és nyugodtak legyünk, hanem hogy még több hatalmat gyakorolhassanak felettünk, mert, ha annyid van csak amennyit mi adunk neked és nem több akkor jobban abba az irányba mész amit mi akarunk, mert ha nem akkor még annyit sem adunk!! Így válik az ember szobanövénnyé és ehhez még a 95% vakon éljenezni és aszisztálni is fog minden ellentmondás és gondolkodás nélkül!! ÉS EZ A BAJ, MERT ŐK GONDOLKODNAK ÉS ELŐRE LÁTNAK ÉS JÓL MEGÁGYAZNAK HOSSZÚ IDŐN KERESZTÜL A MÉDIÁVAL, A SZÉP SZAVAKKAL AZ ILYEN DOLGOKNAK A TÖBBSÉGÜNK MEG KÉT KANÁLLAL ZABÁLJA MEG AZ EGÉSZET MINDEN KÉRDÉS NÉLKÜL SAJNOS!!
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@zsoltfilep2346 Az alapjövedelem mindenkinek járna, aki ember, azaz újszülöttől aggastyánig mindenkinek, és ez így van jól. Nyilván az újszülött pénze egy számlára kerül, és ott gyűlik nagykorúságáig, aztán eldönti, hogy mihez kezd vele. Amúgy alaptalan attól félni, hogy az alapjövedelem kártékony hatással lesz az emberekre. Nem lesz kártékony, éppen ellenkezőleg: mivel csökkenti a kiszolgáltatottságot, ezért növeli a közjót, jobban tudja majd érvényesíteni a kisember is az érdekeit, ez mindenkinek jó, ráadásul az alapjövedelem növeli az általános cash-flowt, amely csökkenti a szegénységet és a nélkülözést a világban.
@remixpizzazabalo
@remixpizzazabalo Жыл бұрын
CBDC érdekesebb. A fizetésed ből ami megmarad hó végén az visszakerül az államkasszába. Kínába már működik és egy afrikai országban is már bevezették, most nem tudom hogy Kongóba vagy Nigériába pontosan de ott még lehet 200 $ készpénzt használni havonta fejenként. De ki fogják ezt is vezetni ha azóta ki nem vezették. Na az lesz egy érdekes világ. Erről mesélj nekünk Csenge
@Throrma
@Throrma Жыл бұрын
Nálunk a cégnél is úgy van, ha egy osztály nem használja ki a költségvetését, akkor legközelebb annyival kevesebbet kap. Ezért minden év végén a fennmaradó összeget teljesen felesleges dolgokra költik el...
@csehszlovakze
@csehszlovakze Жыл бұрын
Nigéria, és szerencsére elutasították!
@brdfsz9142
@brdfsz9142 Жыл бұрын
Ugyan nem vagyok Csenge, de szerintem ne akarj kizárólag CBDC formában elérhető pénzt használó országban élni a jelenlegi tolvaj/korrupt/pszichopata/demens vezetőkkel bíró országok példáját tekintve. :( A kizárólagosan használandó CBDC a kontroll tökéletes eszköze és biztos lehetsz benne, hogy nem a te érdekedben fogják használni a lehetőségeit. Nem véletlen, hogy olyan, _fejlett_ _demokráciák_ járnak benne élen, mint pl. Kína. Ha nem világos, szívesen írok gyakorlati példákat, de egyelőre egy elvi problémán gondolkozz el: jelenleg egy nyugati országban csak körülményes technikai lehetőség van arra, hogy megmondják, mire költheted a munkádért kapott pénzed (jogi persze bővebb van, tehát, ha pl. az adott országban tiltott kábítószert vásárolsz, a törvény keze valószínűleg utol fog érni). CBDC-vel viszont technikai is lesz a kezükben. Azaz egyik pillanatról a másikra pl. lefoglalhatják a pénzed és semmire nem tudod elkölteni (vagy csak arra, amire ők mondják). Vagyis a szabadság csorbításának eszközét jelenti ez a vezetők kezében, mert a bizonyítási kényszer onnantól fordított lesz: neked kell bizonyítani, hogy nem tettél olyat, ami az aktuális vezetésnek nem tetszik és nem nekik azt, hogy tettél.
@vplaca
@vplaca Жыл бұрын
@@Throrma Nálam meg úgy van, hogy ami hó végén megmarad, az tartalék. Próbálom jól befektetni stb. Hogy minél több gyűljön össze, minél függetlenebb legyek a rendszertől. Na ez az amit nem szeretnének, ezért kell a CDBC, hogy kiszolgáltatott birkák legyünk.. Ha a maradék havi pénzünk visszavennék, hogy tudnék utazásra gyűjteni? Vagy autóra? Persze hitelből mi? Az anyjuk p..-ját azt.
@krisztiankiss2124
@krisztiankiss2124 Жыл бұрын
@@Throrma Ráadásul hogy lehetne gyüjteni nagyobb dologra, mint autó vagy lakás/ház ha elvennék a fel nem használt pénzt a fizuból?
@gablen23
@gablen23 Жыл бұрын
Ez a 154 ezer Ft nekem pl. elég lenne a rezsi+kaja, esetleg még pár kisebb dologra, de nyilván még emellett dolgoznék is, hogy ne csak a létminimumon éldegéljek. Viszont akkor is sokat jelentene, hogy nem kéne emiatt aggódnom, hogy ezek meglegyenek, plusz nem kéne annyit dolgozni, mint most, így inkább csinálhatnám azt, amit szeretek. Egyébként meg minden ember más, nem hiszem, hogy általánosan ki lehet jelenteni, hogy lusta, vagy szorgalmas, így azt is nehéz megmondani, hogy milyen hatással lenne ez a társadalomra, de nekem az a megérzésem, hogy inkább pozitív lenne.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 11 ай бұрын
A munka melletti alapjövedelem minden polgárnak járna. Vagyis ennyivel nőne a fizetőképes kereslet, ami ennyivel növelné meg az árakat. A természetben nincsen ingyen vacsora.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 8 ай бұрын
@@istvanpesti5758 Ármaximálással elejét lehetne venni annak, hogy felverjék az árakat.
@balint_szoke
@balint_szoke Жыл бұрын
Én nagyon-nagyon híve vagyok már jó ideje, méghozzá azért, mert így nem rabszolgatartó társadalom lennénk, hanem valóban szabad társadalom és állampolgárok, akik szabadon dönthetnek tevékenységük felől, és nem kényszerből. Nagyon fontos! Mivel nem kényszerből cselekszel, vagyis azt csinálod, amit szeretnél, ezért aki dolgozik, az sokkal jobban teljesít, és nagyobb hozzáadott értéket termel, vagyis kevesebb ember több összprofitot hoz létre, ráadásul nincs annyi kényszerű futószalagszerű munka és mozgás se, ezért még a környezetterhelés is kisebb, s mivel az embereknek több idejük van, ezért a társadalom maga is jobban működik, kiegyensúlyozottabb, hiszen a társadalom egyes építőelemei, az ember maga kiegyensúlyozottabb. Már rég ennek kéne működnie, egyedül azért nem működik még, mert a politikusok többsége (a többség beteg, a pénz és a hatalom megbetegíti elméjüket, cselekedeteiket) irányításra vágyik, és így ezt az irányítási vágyat nem kapják meg, ezért nem vezették be. Egészséges ember viszont belátja, hogy igaz, amit mondok, hisz ez az ember természetes igénye, valamint egyben közgazdasági alapvetés is. Gondolkodjatok róla, szeretnék erről beszélgetni! Ez lenne a ' Köztársaság+ ' új társadalmi rendszer és államforma nálam.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Teljesen igazad van, ugyanígy gondolom én is! 👍✌️
Жыл бұрын
Amikor nincs szükségem másra, arra használnám, hogy hobbikkal foglalkozzak, tanuljak olyat, amire nem volt eddig idő, esetleg önkéntes munkát vállaljak a pihenés mellett. Amikor meg többre van igény, akkor dolgoznék, amíg látom értelmét az elköltött pénz/befektetett munkának. Egyetértek azokkal a hozzászólásokkal, hogy a munkaerőpiacot javítaná. Könnyebben menne az átképzés, vagy munkahely váltás, ha valaki nem elégedett az aktuális állásával. A megvalósításával két lehetséges problémát látok: 1. Bevezetni egyik napról a másikra lehet, de a szokásainkat és a kultúrát nem lehet ilyen rövid idő alatt hozzáigazítani az új körülményekhez. Emiatt két esélyes, hogy sikeres lesz, vagy sem. Az hogy jól használjuk fel a felszabadult időt, bizonytalan. 2. A gazdasági része nem biztos, hogy működne. Arra gondolok, hogy ha pl. az alap élelmiszereket áruló cég látja, hogy mindenki zsebében ott lapul ez az összeg, lehet árat emel, ami miatt emelni kéne az alapjövedelmet is, ami egy ár spirált okozhat. Vagy idővel beáll az egyensúlyi állapot. (példa a közelmúltból: CSOK bevezetése utáni ingatlan ár emelkedés)
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
Már van ármaximálás, működik is. A boltot tehát meg lehetne akadályozni az áremelésben.
Жыл бұрын
@@TheLambdaTeam Ha az "ársapka" alkalmazására gondolsz, az csak rövid távon lehet megoldás közgazdászok szerint.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
@ Igen, az ársapkára gondolok. Fenntartani pedig addig tartanám fenn, amíg szükséges. Amelyik közgazdász ilyet állít, bizonyára fel volt mentve történelemből.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
@@TheLambdaTeam Az ársapkás termék gyártója pedig abbahagyná a termelést, s elmenne alapjövedelemre. Vajon Buza Géza mit szólna, ha az alapjövedelem mellé elmenne dolgozni, s 80 % adóelvonást tennének a keresetére ? Mert valamiből fizetni kell az ingyenélőket is.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 9 ай бұрын
@@istvanpesti5758 Ha a termék a létfenntartáshoz szükséges, nem hagyhatná abba...közellátás veszélyeztetése.
@oreg1965
@oreg1965 Жыл бұрын
Én biztosan akkor is dolgoznék, ha nem is folyamatosan, 40 éven át, de akkor lenne lehetőségem időnként hosszabb kirándulásokra, és új dolgok megtanulására is.
@drgmoonlight
@drgmoonlight Жыл бұрын
Remak téma, remek videó! Szerintem számos problémát megoldana (esetleg máshogy mint elsőre gondolnánk), valamint új problémákat teremtene (legfeljebb másokat mint elsőre gondolnánk). A társadalmi külömbözőségeket valószínűleg enyhítené. A szegényebbeknek nagy segítség lenne, lehetőség hogy képezzék magukat. A tehetősebeknek viszont ez csak apró lenne, amit mondjuk ha felajánlanának közcélokra, akkor extra társadalmi megbecsültség illethetné őket. Egy pár generáció alatt bekövetkezhetne hogy születésükkor mindenkinek ugyanakkora esélye lenne a boldogulásra. A munka terén szerintem az egyenlőtlen eloszlás lenne a legnagyobb probléma, ha az alap jövedelem végett mindenki bátrabban foghatna bele amibe szeretne. Mert ami munkákat szívesen végeznek az emberek, azt túl sokan akarnák csinálni (pl.:színész, programozó, influenszer), a kevésbé kedvelt munkakörökre, amik viszont még elfogadhatóak a plussz pénzért cserébe, megfelelő mennyiségű jelentkező lenne (pl.:bolti eladó, kombájn vezető), a nem kedvelt, gyakran alja munkákat viszont senki nem akarná elvégezni még sok pénzért sem, mert akkor már inkább hever otthon szerényen az alapjövedelemből (pl.:csatorna karbantartó, takarító, utcaseprő, kukás).
@tunyodi_ildo
@tunyodi_ildo Жыл бұрын
Nekem is az jutott eszembe, h az alja munkat senki nem csinalna meg pl 500e ft fizetesert sem. Mondjuk nem is akarom elkepzelni a vilagot szemetszalitas nelkul. (Neha meg is koszonom a felenk dolgozo kukasoknak, h elviszik a szemetet.) De erre pl szerintem lehetne olyat, hogy aki csak az alap jovedelemet veszi igenybe tehat az adott evben nem dolgozott mondjuk legalabb x orat vagy nem jart kepzesre esetleg nem vegzett onkentes munkat (allatmenhelyen, betegszallitokent, idosotthonaban stb barmi), az a kovetkezo evben x napra, hetre, honapra "befoghato" ilyen munkakra mondjuk ugy h irnak ra vmi programot, aztan lassuk mit dob a gep. Ha nem jelenik meg az adott munkara, lehet kovetkezmenye (pl nem kap csak kevesebb penzt). Bar lehet, hogy akkor pont a lenyeget vesziti el az alapjovedelem.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
A mai kukások és utcaseprők is választhatnak más munkát, ha akarnak, tehát ezt nem érinti az alapjövedelem bevezetése. Nem lenne kevesebb jelentkező az alja munkákra az fna bevezetése esetén sem.
@Wedge1971
@Wedge1971 Жыл бұрын
Enyhitené.... lehet részletre én is vennék egy BMW-t, mint más polgártársaink :) Persze a Mazda marad.
@bonisistvan
@bonisistvan Жыл бұрын
@@Wedge1971 Hát persze! Arról hallottál már, hogy 2030-ra "nem lesz semmid és boldog leszel"?
@Wedge1971
@Wedge1971 Жыл бұрын
@@bonisistvan A föld alatt biztos... Ez a Schwabe-zsiráf dumára gondolsz?
@gmlgml780
@gmlgml780 Жыл бұрын
Én tuti nem lennék lusta, olyan aktív lennék, mint soha. De többet nem dolgoznék. Legfeljebb jövedelmezne a szórakozásom.
@zsomborfogasi9734
@zsomborfogasi9734 Жыл бұрын
Ha lenne alap jövedelmem, szeretnék kicsit természetközelibb életet élni, állatokat tartani , gyümölcsfákkat gondozni, vetni , szántani aratni, megtermelni azt amit eszek vagy iszok .
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Nagyon igazad van! 👍✌️
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Miért nem szegődik el egy nagy paraszthoz ?
@peterfarsang1248
@peterfarsang1248 Жыл бұрын
06:28 rossz a kérdés a céljától függetlenül. Nem lenne olyan állás ami csak kicsit fizetne többet. Csak olyan állás lenne amelyik annyit fizet, hogy megérje otthagyni a biztos keveset. Sima alkalmazkodás, nem varázslat. Még csak a felénél járok, de gyanítom nem fog elhangzani később sem az a szomorú tény, hogy a családon belüli erőszak jellemzően a pénz hiányával kezdődik. A pénztelenség aránytalanul megnehezíti az életet, tönkreteszi a szociális kapcsolatokat.
@kamarton
@kamarton Жыл бұрын
Hibás a megközelítés. Nem a pénz hánya, hanem annak megléte a probléma. Bár nem könnyű még akár elképzelni sem, de egy pénz nélküli világ eleve mellőzné a gazdasági bűntényeket ill. az értelmetlen felhalmozást is - amely a jelenlegi világ fő problémája. Minden problémát nem oldana meg, de az alapjövedelem biztos nagyobb nyomorba döntené a világot.
@Daredevil19790921
@Daredevil19790921 Жыл бұрын
Köszönjük Csenge ezt a hasznos videót. Annyi észrevétel lenne ezzel kapcsolatba hogy ha az alap jövedelmet 154 000 Ft akkor azt aki elkölti az kapásból áfát fizet tehát az államnak valójában nem 154 000 Ft-ba kerül nem sokkal kevesebbe kerülne ez az alapjövedelem ráadásul nem segítenek ki azokat az embereket akiknek a bevételei csak erre korlátozódnak
@g3ff01
@g3ff01 Жыл бұрын
Ez ott sántít, hogy ÁFÁt most is fizetsz. És akár nagyobb fizetésből. Legalábbis ha feltételezzük, hogy lenne olyan, aki mégis otthon maradna, azok sok esetben kevesebb pénzt kapnának kézhez. Ráadásul ott az SZJA is kiesik. Cserébe, ha megfelelően tág körben lenne bevezetve, akkor pl. a segélyek elbírálását végzik azok munkaerejét megspórolná az állam, ahogy pl. Pogátsa Zoltán hívja fel a figyelmet.
@bonisistvan
@bonisistvan Жыл бұрын
Miből gondolod, hogy az ÁFA megmarad? Nem tudtad, hogy egy szuperkommunizmust akarnak bevezetni, ahol nincs szükség adókra?
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
@@g3ff01 Orvosi ellátás, gyógyszer ?
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
@@bonisistvan Mi viszont tudjuk, hogy a kommunizmus egyedül a család szintjén müködik.
@g3ff01
@g3ff01 9 ай бұрын
@@istvanpesti5758 mire vonatkozik a kérdés?
@budaycsaba
@budaycsaba Жыл бұрын
Első hallásra nagyon elleneztem az alapjövedelmet. De ahogy elkezdtem rajta gondolkodni, úgy jutottam arra a következtetésre, hogy valójában egy zseniális ötlet. Egyelőre csak ötlet, mert széles körben soha nem volt kipróbálva. Gondoljunk bele egy kicsit jobban: - aki dolgozik, annak az alapjövedelem nem más, mint adócsökkentés. Mivel a gyerekekre is érdemes kiterjeszteni, ezért a gyerekek utána járó adókedvezménnyel egyenértékű. - aki nem dolgozik, annak helyettesíti azokat a juttatásokat, amiket EGYÉBKÉNT IS ki kell a társadalomnak fizetnie, hiszen akármekkora munkakerülő valaki, éhenhalni nem lehet hagyni. Szerintem nem jó a munkával szembeállítani az alapjövedelmet, mert nem az lenne a célja elsősorban. Jól hangzik, hogy "nem kell dolgozni", de ez egy szociális biztonsági intézkedés. Azt pedig évről évre meg lehet határozni, hogy mennyi legyen az alapjövedelem. Ha túl sokan nem dolgoznának, akkor csak csökkenteni kell. A mai világunkban pedig - a magyar sztereotípiák ellenére - egyáltalán nem biztos hogy célszerű a teljes foglalkoztatottság. Számos hátránya van. Nincs munkaerőpiaci tartalék. Nem lehet embert felvenni. És mivel annyira a teljes foglalkoztatottságra hajtunk, ezért sok bullshit munkát is létrehozunk, olyan embereknek, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne azokban a pozíciókban. De ha egy reális választás az, hogy átképzem magamat, addig elvagyok alapjövedelemmel, akkor egy sokkal rugalmasabb munkaerőpiacot lehet kialakítani. Az emberekből még nem sikerült kiölni azt, hogy mindig többet akarjunk mint a másik, erre épül az egész piacgazdaság. Ezért én nem tartanék az ingyenélőktől. Nyilván az ötlet egy dolog, de rengeteg múlik a konkrét megvalósításon, azon áll vagy bukik minden. Példa: lehet az alapjövedelemnek egy életkorral arányos része (nyugdíj helyettesítés). Vagy lehet regresszív, ha sok évig lenne valaki alapjövedelmen, akkor csökken.
@FilmGamerHUN
@FilmGamerHUN Жыл бұрын
Spanyokoknál 2 éve van kb
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Teljesen jól látod a dolgokat, egyetértek veled, annyi különbséggel, hogy nem szabad feltételhez kötni az alapjövedelmet, mert akkor elveszíti az értelmét, sőt, nagyon káros folyamatokat indítana el a társadalomban. A nyugdíjat pedig teljes mértékben ki lehetne (sőt kellene!) váltani az alapjövedelemmel.
@SacSamy
@SacSamy Жыл бұрын
🏓🍀
@techatival
@techatival Жыл бұрын
Erről eszembe jut az egyik kedvenc mondásom: "Tétlen kéznek az ördög ad munkát."
@koszazanafar635
@koszazanafar635 Жыл бұрын
Köszi!
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
A feltétel nélküli alapjövedelem nem kárhoztat tétlenségre, hanem éppen ellenkezőleg, felszabadít, és megnyitja az utat az emberek számára a kiteljesedés felé.
@koszazanafar635
@koszazanafar635 Жыл бұрын
@@gaborl6837 kellemes kiteljesedést kívánok. Olyan dojcsosat,olyan 10 év házasság után swinger partyra járósat,olyan multikultúrálisat
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@koszazanafar635 Nem mindenki vágyik olyasmikre, mint te, de azért köszi! 👍✌️
@koszazanafar635
@koszazanafar635 Жыл бұрын
@@gaborl6837 hát dehogynem 😃 nagy kiteljesedés lesz éhbérért dolgozni aztán alig előbbre tartani mint a sok csöves. Ilyen életet kívánok neked,akaratod szerint 😃
@zsigmondz
@zsigmondz Жыл бұрын
Nagyon érdekes, elgondolkodtató téma! Nem lehetne megjósolni, hogyan fog hatni az életünkre, annyi biztos, hogy gyökeresen megváltozna. Még szerintem nincs itt az ideje mert nagyon sok olyan munka van amit meg kell csinálni mert létszükség de szerintem mindenki szívből gyűlöli: pl Mekis diákok, Call center ügyintézők, Multinál (Auchan, Tesco, stb.) pénztárosok, stb... Ha ezeket már lehetne Mesterséges intelligenciával (Call Center IVR rendszereket) üzemeltetni, vagy pl robotokkal a pénztárosokat helyettesíteni akkor ezek a munkások csinálhatnák amit igazán akarnak! Pl lehet tök sok művész vagy énekes van közöttük, csak nem tudnak kibontakozni mert mindig fáradtak, kimerültek, stresszesek. Nagyon adnék egy olyasmi világot ahol nem kell dolgoznod és az lehetsz ami csak akarsz, mehetsz önkéntes munkákra amit szívből csinálnál, ha érdekel a festészet / művészet akkor lenne rá időd beletanulni, vagy lehetnél nagy harcművész, stb... Annyi biztos még, hogy 154e Ft az szinte semmi, így mindenki vállalna plusz melót de legalább olyat amit szeret és mondjuk csak 6-7 órában... Köszönöm a videót, újabb gyöngyszem! ;)
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Jó gondolatok! ✌️👍
@DracoDatura
@DracoDatura Жыл бұрын
Jó gondolatok, de sajnos látjuk, hogy pont a művészeket könnyebb és gyorsabb lecserélni AI-ra mint a pultosokat és ügyintézőket... :(
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@DracoDatura Á, nehogy azt hidd! Az emberi kézzel alkotott dolgok fel fognak értékelődni majd az agyongépesített világban.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
@@DracoDatura Ja, csak épp az a "termék" amit kinyomnak magukból, vállalhatatlanul szar...
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 11 ай бұрын
Az ország egyik fő gondja, hogy kevesen akarnak kis pénzért rossz munkakörülmények között dolgozni. Pl az automata pénztárgép sok pénztárost az utcára tett. Táncdalénekesünk, meg celebünk alig van, menjenek showmüsorokba a volt pénztárosok. De elmehetnek bányásznak, orvosnak vagy egyik távolkeleti multi korbáccsal hajtott munkásának.
@petrovaymihaly571
@petrovaymihaly571 Жыл бұрын
A helyzet az, hogy én egy bútorgyár szinterező üzemében dolgozok mint festék szórós. Tipikus szalag meló. Betanított munka. Jön a cucc a szalagon be a kamrába, kezemben a szórópisztoly a feladatom pedig mindössze annyi, hogy a szórópisztoly segítségével lefújjam az érkező cuccokat. Van a szalag sebessége, van a szórópisztoly és az én képességeim amelyek meghatározzák azt, hogy a kamrába kerülő cuccokat milyen minőségben fújom le. Szeretem a dolgomat úgy végezni, hogy az mindenki számára kielégítő legyen mégpedig azért mert azon a szalagon amelyen én dolgozok nem én vagyok az egyetlen. Rajtam kívül vannak ott más dolgozók is ugyanazon a szalagon mint én csak ők más tevékenységet végeznek azzal a munkadarabbal amit én lefestek. Van egy modell, abból le jön több száz darab. Azt menet közben betanulom. A mozdulataim idővel automatikussá, már-már robotikussá vállnak. Aztán jön az újabb modell amely ugye már más mint az addigi. Új mozdulatokat kell felfedezzek, begyakorolnom, hogy annak a modellnek a többi darabját a tőlem telhető legjobb minőségben fújjam le még pedig azért, hogy a szalagon utánam következőket ne szivassam meg a pocsék teljesítményemmel. Viszont azon a szalagon nem csak utánam vannak dolgozók hanem előttem is. Így megtapasztalhatom azt, hogy milyen nehézséget okozhat számomra az ahogyan ők a dolgukat végzik. Szólhatok nekik, hogy az amit eddig csináltak az nem jó. Tegyék azt valahogy másképp vagy csinálják úgy, hogy... Igazából ez a munka igen büdös, zajos és koszos. Tehát megvannak a negatívumai viszont azoktól függetlenül én szeretem mert nap mint nap újabb és újabb kihívások elé állít mind a modellek mind pedig a kollégáimmal kapcsolatban. Nagy valószínűséggel e kihívás nélkül az életem uncsivá és egyhangúvá válna. Ha Magyarországon bevezetnék a feltétel nélküli alapjövedelmet nem valószínű, hogy ott hagynám a munkahelyemet, hiszen azzal elveszne a hétköznapjaim ezen összetevője, amely igazából amellett, hogy megszínesíti mindennapjaimat még a fejlődésemhez is hozzájárul mind kézügyesség mind pedig kommunikáció terén. Szóval ez nélkül az életem üressé és lapossá válna. Egyébként meg nagyon cuki vagy ez pedig egy érdekes videód volt.
@robertnagy2456
@robertnagy2456 Жыл бұрын
Higyjük azt, hogy értelmes dolgokat festesz nap mint nap és nem olyan vackokat, amik pár nap/hét/hónap után a szemétdombon kötnek ki. Mert a kapitalizmus a folyamatos költésről szól, abba meg nem igen fér bele a tartósság mint olyan.
@adambalogh1
@adambalogh1 Жыл бұрын
Szia Csenge! Alapjövedelem már régóta létezik: -nyugdíj -családi pótlék -rokkantsági segély -munkanélküli segély..stb. Alapjövedelemnek nevezném azt a fajta jövedelemforrást is, ami nélkül az emberiség tovább létezne. Például:dohányipar,energiaital gyártás.....stb. Rengeteg inproduktív munkahely létezik,ahol a szerep kedvéért mindenki eljátssza,hogy mennyit dolgozik,pedig ha otthon maradnának előrébb jutna a világ. Az emberiség legnagyobb átverése,hogy a jövedelem megszerzését összemosták a munka szóval. "Aki nem dolgozik,ne is egyék!" Remélhetőleg sikerül ezen túljutni és csak akkor és azt fogjuk dolgozni amire valóban szükség van. A Facebookon ezt leírtam ,egy összeszedettebb formában.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igen, csakhogy az általad említett "alapjövedelmek" feltételhez kötöttek, míg a feltétel nélküli alapjövedelem éppen az alapelvénél fogva teljesen máshogy hatna a gazdaságra és a társadalomra. Sokkal pozitívabban. A feltétel nélküli alapjövedelem azt segítené elő, hogy csökkenjenek az igazságtalanul kialakuló hatalmas anyagi különbségek ember és ember között. A munkavállalók széles rétege kerülne jobb alkupozícióba az alapjövedelem segítségével, kevésbé lenne kizsákmányolható, emberközpontúbb életet élhetne. "Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet!"
@adambalogh1
@adambalogh1 Жыл бұрын
@@gaborl6837 Szerintem egyről beszélünk.Ha az alapjövedelmet behelyettesítjük a jogosultság kifejezésre ami most is működik,nincs különbség a véleményünk közt.
@andraswizard1
@andraswizard1 Жыл бұрын
Tegyük fel, hogy a piac nem reagál rá áremeléssel. Ebben az esetben tényleg jó ötlet, hogy az alapvető szükségleteket kielégítő jövedelmet biztosítanak mindenkinek. Talán többen lehetőséget kapnak arra, hogy kevesebb kockázattal vágjanak bele újító ötletek megvalósításába. Olyanba, ami az egyénnek is több örömet okoz. Ez még akár fel is gyorsíthatná a technológiai fejlődést. Másrészt viszont az ember nem hibáztathatna mást, ha rosszul mennek a dolgai, csak saját magát. Ehhez meg még nem vagyunk felnőve. Mi történne a nemzetünkkel, ha nem lenne mire/kire panaszkodnunk 😅
@gcsonka73
@gcsonka73 Жыл бұрын
Igen, a piac már csak ilyen kis kedves, főleg ha szépen megkérik. 🤣
@Throrma
@Throrma Жыл бұрын
Az emberiség 0,00001%- lenne ilyen talán. De az ilyen kimagasló elmék a jelen rendszerben is ki tudnak törni sok esetben. Persze igen, sok esetben előfordul, hogy egy zseniális elmének nincs anyagi háttere... de akkor is az nagyon nagyon kis százalék.
@Retiarius83
@Retiarius83 Жыл бұрын
A piac nem reagálna rá áremeléssel? Hát hogyne. Tulajdonosként eddig fizetek x embert y munkáért, majd most vegyek fel plusz embereket, mert kevés az x, vagy ne vegyek fel, de akkor x kevesebbet termel. -Ha felveszek, az plusz bérköltség, akkor emelnem kell.Vagy mindenki kevesebb bért kap. -Ha nem veszek fel embert, akkor kevesebb munkaidő miatt kevesebb a termelésem, tehát a bevételem. Tehát bért kell csökkentenem vagy nem csökkentek , de akkor árat kell emelnem hogy kifizessem a plusz embereket. *Ha eljátszunk a gondolattal, hogy x ember heti 4 napban holnaptól annyi javat állít elő mint 5 napban tette eddig, akkor ezek szerint egy napnak nincs jelentősége. Akkor miért nem dolgoznak 3 vagy sőt csak 1 napot? Hiszen ilyen logika mentén; havi 21 nap munka=16 nap munkával egyenlő, akkor pl a boltnak se kell árat emelni, csak mert holnaptól plusz embereket kell alkalmazni, mondjuk a heti 2 munkanapos rendszer miatt
@aleksandarlazar7286
@aleksandarlazar7286 Жыл бұрын
@@Throrma Van olyan lehetőség amellyel bárki korlátlan szabadídővel rendelkező anyagilag független emberré válhat. Ez a lehetőség bárki számára elérhető, befektetés és kockázat nélkül. És szívesen segítek annak akit érdekel ! Keressen meg messengeren ! 🙂
@Throrma
@Throrma Жыл бұрын
@@aleksandarlazar7286 köszi scam, nem kérek, nincs ingyen pénz, kamu átverés piramisjátékos.
@PityuGeri
@PityuGeri Жыл бұрын
Ha lenne FNA, én fixen vállalkoznék. Nem kell aggódnom az alapvető szükségleteim finanszírozása miatt - nekem ez már elég erre. Dolgoznék, ahogy eddig és a teljes összeget befektetném, hogy a pénzügyi műveletek eredményéből tudjak fenntartani vállalkozást. Nyugodtabban utaznék a világban mindenfelé, gyakrabban választanék hazai desztinációt is kikapcsolódásra. Családot is nagyobb biztonságban mernék gyorsabban alapítani - bár már időben vagyok hozzá :D
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igazad van! ✌️👍
@gyulasipos3165
@gyulasipos3165 Жыл бұрын
Szerintem simán dolgozhatnánk 15 órát, ha a jósláskor elterjedt életszínvonalat akarnánk tartani. Foltozott ruhák, ütött kopott csorba edények nagyszüleinktől örökölve (mert jobban megbecsültük ami van. Több gerenáció egy fedél alatt. no telefon, no internet, minimális fűtés. Háztáji a hátsó kertben. Ezt az életstílust sztem simán lehetne hozni heti 15 óra tisztességesen fizető szellemi munkával. De már utazunk, mobilunk van, net van, ami már nem divatos azt kidobjuk, ami kopott azt kidobjuk, az ebédet a mekiből szállíttatjuk az irodába, moziba járunk stb... Nem hozok értékítéletet a mostani életformánk fölött, csak azt mondom, hogy a kevesebb munka helyett ezt az életet választottuk. Lehetett volna a másikat is
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Van benne igazság, de biztos, hogy vissza kellene térnünk arra a szintre, amelyet felvázoltál? Biztos, hogy attól élünk "magasabb életszínvonalon", hogy az életidőnk nagy részét egy sokszor felesleges holmit termelő gyárban töltjük, ráadásul úgy, hogy a munkaidőnknek csak a 60-70%-át töltjük effektív munkával?
@gyulasipos3165
@gyulasipos3165 Жыл бұрын
@@gaborl6837 Teljesen egyetértek veled. Rngeteg előnyét (kényelmét) látom ennek az életnel. Pl nem kell "mosós nap"-ot tartani, ahol az egész napnak a ruhák kimosása volt a programja. Szóval köszönöm, nekem jó a modern orvostudománnyal és az összes többi kényelemmel ellátott mai élet. Pusztán csak annyit mondok, hogy a társadalom nem "megbukott", mert nem dolgozunk 15 órát, hanem továbbfejlődött.
@SacSamy
@SacSamy Жыл бұрын
Heti 4 nap és napi 5 óra ! Vagy 7°°-12°° vagy 12°°- 17°° . Alapjövedelem és egy ilyen munkaidős meló.
@biroozoltan
@biroozoltan Жыл бұрын
Szerintem már az is megoldás volna, ha nem hajszolnánk állandóan a gazdasági növekedést. Mert ennek a hajszolása minden probléma alapja. Nem lenne mindegy ha azért élnénk, hogy dolgozhassunk, vagy hogy azért dolgozzunk, hogy élhessünk. Gondoljunk bele mi lenne a gazdasági rendszerrel és az emberiséggel, ha a föld azt mondaná, hogy csak akkor biztosítja számunkra az élelmet és erőforrásokat, ha fizetnénk érte. Nekünk is jó volt az elmúlt több ezer évben, hogy mindenki számára ingyen nyújtott élelmet és nyersanyagokat. Az más kérdés, hogy primitív módon és dolgokra használtuk.
@kissbela7409
@kissbela7409 Жыл бұрын
Valami ilyesmi van az én gondolataimban is, főképp az első résszel a mondandódban.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Így igaz! 👍
@attilavaszil8307
@attilavaszil8307 Жыл бұрын
Alapjövedelem jó ötlet aki szereti a munkáját ugyan ugy dolgozna meg nyilván lennének akiknek nem lenne elég az alap emiatt vállalnának munkát. Szerintem nem lenne nagy baj. Én személy szerint örülnék neki mert tudom hogy biztonságba vagyok akkor is ha esetleg nem dolgozom :) Az általános hangulaton biztos javitana valamelyest
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Akkor is jó ötletnek tartaná az alapjövedelmet, ha attól kezdve a munkabére 80 százalékát levonnák alapjövedelem kifizetéshez. ? Viszont a nemzetiség 2 milliós tábora tartaná a markát.
@MrMufics
@MrMufics Жыл бұрын
Ha holnaptól nem kéne a pénzért aggódnom? Hmm... jókérdés, lássuk csak most így kapásból ez jutott eszembe. - Félévig élnék a hobbijaimnak (erdőjárás, sátrazás..stb ) vagy kipróbálnék új dolgokat. - Elvégeznék pár tanfolyamot csak kedvtelésből vagy előadásokra járnék. - Kipróbálnám magam különböző munkaterületeken vagy elmennék 4 órába melózni valahova. - Nyáriszünetben meg utazgatnék. Sosem voltam luxuspárti így nincsenek nagy igényeim, meg bulizni amúgy se szeretek már. :)
@DavidDavid-un5yy
@DavidDavid-un5yy Жыл бұрын
Szerintem egy tökéletes életett írtál le
@csehszlovakze
@csehszlovakze Жыл бұрын
CBDC, 15 perces városok, modern technokrácia... csak pár tipp topiknak :)
@PityuGeri
@PityuGeri Жыл бұрын
A 15 perces városokról tanulunk a BGE-n, és valóban jó lenne ha nem csak a közgazdasági felsőoktatásban lenne róla szó.
@csehszlovakze
@csehszlovakze Жыл бұрын
@@PityuGeri és milyen színben tüntették fel?
@PityuGeri
@PityuGeri Жыл бұрын
@@csehszlovakze nem volt állásfoglalás, csak hogy ez is lehet egy fejlesztési cél. Mindennek megvan a maga előnye és hátránya.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
@@PityuGeri Röghöz kötni a jobbágyokat !
@laszlosimonics29
@laszlosimonics29 Жыл бұрын
Szerintem remek indítás lehetne egy efféle társadalmi átalakuláshoz, ha a nemzetközi bankházak, és befektetők elengednék az államok adósságait.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igen, afelé haladunk, pl. a 3%-os költségvetési hiányt is már elengedték.
@arpadjuhasz7160
@arpadjuhasz7160 Жыл бұрын
Ha az alapjövedelem a havi minimális fogyasztási szintre van beállítva, akkor minden "fillér" visszakerül a körforgásba. Bevétel a fogyasztókat kiszolgáló cégeknek, adóbevétel az államnak. Lehet, hogy működne?
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igen, biztos hogy működne!
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Pláne, ha megvan az az árufelesleg, amelyik ellentételezné az alapjövedelmet. Mert nem pusztán pénzről lenne szó, hanem annak vásárlóerejéről. Ha nincs ennyivel több pl élelmiszer, akkor az alapjövedelem egyszerüen megemelné az árakat.
@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn
@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn 10 ай бұрын
Szerintem heti 4 napban,napi 6 órában dolgozva sokkal boldogabb lenne mindenki. Az alapjövedelem lehetne 3000€. Nem fogunk már túl sokat újítani. Szerintem szükség van alapjövedelemre,a munkaórák csökkentésére,a szakképzés fejlesztésére, magánnyugdíjpénztárakra. Ez egy szociális utópia része. Szerintem megvalósítható.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Alapjövedelemből magánnyugdíj ?!
@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn
@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn 9 ай бұрын
@@istvanpesti5758 Simán lehet.
@gaborl6837
@gaborl6837 9 ай бұрын
az alapjövedelem kiváltja a nyugdíjrendszert
@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn
@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn 9 ай бұрын
@@gaborl6837 Nem feltétlenül váltja ki a nyugdíjat. De lehet, hogy hozzá tud tenni.
@gaborl6837
@gaborl6837 9 ай бұрын
@@HunorImreHacknauer-Sillo-yf6wn nyilván magánnyugdíj-rendszer még működhetne mellette, de az nem tömegeknek fogja megoldani az időskori ellátását, csupán a társadalom egy vékony szegmensének. sajnos a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, mert "rossz üzletté" tette a gyerekvállalást, és emiatt demográfiai katasztrófa felé száguldunk. a fiatalok bérrabszolga-sorban sínylődnek. a nyugati társadalmak is demográfiai hanyatlásban vannak, ezért szipkázzák el a fiataljainkat. az alapjövedelmet viszont életkortól függetlenül mindenki kapná, újra stabilizálódna a születési ráta, mert a fiatalok bátrabban alapítanának családot, felpörögne a gazdaság is.
@rolcsi7697
@rolcsi7697 Жыл бұрын
Ha valóban bevezetnék ezt a dolgot akkor én biztosan dolgoznék tovább. Tanulnék valami új szakmát, olyan területtel kapcsolatban, amire nagyobb igény van most a munkaerő piacon (pl. informatika), meg persze amit szeretnék. Bátrabban lehetne lakásfelújításba kezdeni. Nem mondom, hogy nem lennének anyagi korlátok, de nekem jelentős mértékben segítene az alapjövedelem bevezetése.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Az alapjövedelem mindenkinek segítene, még azoknak is, akik nem hisznek benne.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 11 ай бұрын
Aki elégedett a munkahelyével - s a szabályzók engedik - biztosan tovább dolgozna. Az árak épp annyival nőnének meg, mint a fizetőképes kereslet.
@gaborl6837
@gaborl6837 10 ай бұрын
@@istvanpesti5758 Nem emelkednének az árak annyival, mint a fizetőképes kereslet.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Hullamosás ? Mert ha mindenki csak azt amit szeretne...
@gaborl6837
@gaborl6837 9 ай бұрын
@@istvanpesti5758 ma sem tartanak senkinek pisztolyt a fejéhez, hogy hullamosó legyen, mégis el van látva ez a munkakör
@MonguftaFamily
@MonguftaFamily Жыл бұрын
Jó videó lett köszönjük
@jozsefgyorgykiss352
@jozsefgyorgykiss352 Жыл бұрын
"Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk." Az élet, a létünk alapfeltétel, hogy tegyünk, hogy érdemesek legyünk rá. A világért, a nemzetért, a családért. Ettől vagyunk társadalom része. Bármit is tesz az ember, a közért teszi elsősorban. Az utcaseprő biztosítja, hogy tiszta helyen lépdeljek. A pék, hogy a napi falathoz hozzájussak. A tanár, nem végez anyagi, fizikai teremtő munkát csupán a jövő generációját építi fel. A művész, a zenész, hogy a lelkünket táplálja. A tudós, a feltaláló, hogy megkönnyítse fizikai létünket. A felszabaduló tettrekészségünket a tovább fejlődés érdekében használjuk fel. Egyik nélkül sem lenne folytatás. Mindenkit becsülni kell, aki értéket teremt. Burokban születtünk. Amikorra felnövünk, sok védelmet, támogatást kapunk. Amit kaptunk, a további idő alatt, illik visszaadni, vagy annak a többszörösét. Az ember, munkára teremtésre született. "Isten saját képmására teremtette az embert".
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igen, az ember valóban teremtésre született, és ehhez bizonyos feltételeket ingyen meg is kapott: napfény, levegő, víz, termőtalaj stb., most megteremti a további fejlődéshez szükséges dolgokat, pl. a feltétel nélküli alapjövedelmet.
@edinababa6523
@edinababa6523 Жыл бұрын
Ha lenne alapjövedelmem, lehet nem feltétlen mennék ki külföldre dolgozni, hisz a plusz jövedelmet félre tudnám tenni hogy később házat vehesek, meg hasonlók 😊😊
@fchris82
@fchris82 Жыл бұрын
Az alapjövedelmi rendszerben aki dolgozik, azt nem a jövedelmen felül kapja. Ugyanannyit fogsz keresni, ugyanis növelni kell az adókat, hogy a rendszert finanszírozni lehessen. Az alapjövedelmet tehát csak az érzi meg, aki nem dolgozik, vagy kevesebbet keres annál. Ez szépen le van írva az FNA-s tanulmányban, ami pár éve készült. Ez egy félreértés, hogy az FNA-val neked nőne a fizetésed. Nem nőne, max az infláció miatt, amit az generál. Van erről egy magyarnyelvű, Magyarországra szabott tanulmány, ott szépen elmagyarázzák az FNA hívei, hogy mit is jelent az FNA és hogyan valósítható meg, aztán a végén felsorolják a 'veszélyeket' és 'problémákat' is. Pl konkrétan említik, hogy ha az FNA és a minimálbér között nincs tetemes különbség, akkor senki nem fog dolgozni alacsonyabb munkakörben, mert ahhoz a plusz 20 ezerért senki nem fog heti 40 órát gürcölni. De ha ott meg drámai béremelések indulnak, az infláció fog generálni, miközben megugranak a jövedelemkülönbségek, és rövi idő alatt ott fogunk tartani, mint most. Nincs ingyenebéd, soha nem is volt.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@fchris82 Amit itt előadtál, az egy fna-ellenes propaganda, és nincs valós alapja. A feltétel nélküli alapjövedelemnek pont az az értelme, hogy munkabértől függetlenül jár mindenkinek. Tehát, aki dolgozik, annak nem csökken a keresete akkor sem, ha feltétel nélküli alapjövedelmet kap. A többi, általad felsorolt félelmek is megalapozatlanok, az fna egyértelműen egy hasznos és kívánatos dolog. Megértem, hogy bizonyos nagytőkés és politikus-körök ezt nagyon ellenzik, hiszen egyesek nem tudnak másban gondolkodni, csupán emberek elnyomásában és kizsákmányolásában, de aki kicsit is érettebben gondolkodik, az tudja, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem tiszta haszon mindenki számára.
@Glee7506
@Glee7506 Жыл бұрын
Nos 154000 ft os alapjövedelemnél szerintem szükséges lenne , hogy dolgozzál. Mert az ember olyan ,hogy szeret lakni valahol,az se árt ha van a lakásában folyóvíz, áram, meleg ,ez az összeg szerintem nem sokat változtatna a dolgokon..
@Ary634
@Ary634 Жыл бұрын
Ez a része valóban érdekes a kérdésnek, vajon egy országszerte stabilan fix összeggel mennyivel lennénk egyenlőbbek. Városban a megélhetéshez ez az összeg nem elegendő, míg bőven vannak olyan leszakadt települések is, ahol ennyi pénzt még senki nem látott egyszerre.
@gyulamolnar8971
@gyulamolnar8971 Жыл бұрын
Pont a gazdaság miatt nem jöhet el soha a jó világ. A gazdaság miatt kell gyarapodni, amiatt nem lehet megmenteni kihaló lényeket, amiatt kell kihalniuk, amiatt kell egyre értelmetlenebb, károsabb munkát csinálnia mindenkinek. Nagyon furcsa, hogy az emberek mit tartanak hasznosnak, mert ezt tartják hasznosnak. Hogy növekedni kell a népességnek, és gyártani, eladni, és venni kell, minél többet. Kb. sáska módján élni. Most így hirtelen erről eszembe jutott, hogy tán a Függetlenség napjában ezt mondták az idegenekre, pedig az emberiség csinálja ezt. Mindent a gazdaság irányít, még a vallásos országokban is van az a pénz. Nem a világot kéne megpróbálni a gazdasághoz igazítani, hanem a gazdaságot a világhoz. Nem azt kéne nézni, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerben mi érné meg, hanem úgy alakítani a gazdasági rendszert, hogy abban az érje meg, hogy minden élőlénynek meg legyen ami neki kell, annyi ember legyen, hogy egy főre hatalmas terület jusson, ne kelljen szívni a szomszéd füstjét, a szomszéd ne gyomirtózza a másik kertjét, stb.. És a tudást, és technikát ne arra használják, hogy minden a termelésről szól, hanem hogy az a sokkal kevesebb ház ami akkor lenne az a legmodernebb anyagokból lenne összerakva, és jól szigetelne, kevés energiát fogyasztana de nem spórolással. Ötvözve lenne a lehetősége mindennek, lehetne fával, gázzal, árammal sütni főzni fűteni. Lehetőleg senkinek ne kelljen függni az államtól! Most ugye a világon nincs olyan terület ami nem valakié. És olyan sincs ami valakié, mert ami valakié, az nem az övé, hanem azé az államé, amelyik polgára. Konkrétan bérled a megvásárolt telkedet is az adókkal. Nincs olyan, hogy te szabadon élsz, vadászol, halászol. Mész a böribe, meg a csövesszállóra. Mert az az erdészeté, ott erdőgazdaság, vadgazdaság van, az ő területük, tulajdonuk. Szerintem az lenne jó, ha minden embernek akkora területe lenne, hogy azon természetesen, nem termesztve, vadkárral együtt megterem mindene beleértve ami az állatainak kell, baromfival, disznóval, tehénnel, kecskével, kutyával macskával. És mindenki meg tudjon élni önállóan a saját területéből! És elsődlegesen ezek kellenének, hogy ne létezzen silány minőség. De ha létezik, az a káros szar legyen drága, ne a jó! A legalapabb problémája akinek tényleg problémája van, az a hideg, a meleg, az egészséges vagy egyáltalán evés, ivás, és az egészségügy, pl. fog. És a jelenlegi gazdaságnak nem célja ezt megoldani, ezért hiába csinálnak bármit egyre hatékonyabban. Jelenleg azért vannak munkahelyek, hogy pénzt adjanak. Munkahely teremtés. Az lenne jó, ami egy kis közösségb en lenne jó. Otthon, senki sem úgy akarna megoldani szerintem semmit ahogy a világ jelenleg megoldja. Van egy közös érdek, pl. a kaját meg kell termelni/vagy vadászni tojásra, őrizni a tüzet, valami tényleg szükséges dolog, és azt megcsinálja aki tudja, és csak annyit amennyi elfogy. És nem akarnak több éhes szájat, mert épp eleget dolgoznak annyira is amennyi van. És ha ezeket a munkákat elvégeznék a gépek, akkor nem kéne elküldeni valakiket értelmetlen haszontalan dolgokat csinálni, csak hogy csináljanak már valamit azért hogy vannak. De a jelenlegi gazdaságban el kell. És ha lenne alapjövedelem, akkor nem kéne. De akkor kaját csinálni se kéne. Alap ellátás kéne, mindenkinek csak a legjobb ellátás mindenben. És nem lenne mindenből ezermilliárd féle, meg nem tartanák vissza a technológiai fejlődést, hogy előbb eleget vegyenek az előző platformból. Szerintem az lenne szép világ, ha nem tartaná magát csövesnek egy orvos, miközben másnak foga sincs. Szerintem az lenne szép jó világ, ha az lenne az alap, hogy mindenkit a legjobb tudás szerint gyógyítunk, és megadunk neki mindent, ha világjárvány van, akkor kontakt nélkül is el van otthon, és megteheti. Jelenleg, ha jönne egy üstökös a Föld felé, az is pénz kérdése lenne, hogy mivel próbálnák eltéríteni, és mikor. Szerintem egy jó világban ez nonszensz. De itt, hol mindenki pénzből él, és annyiból, amennyiből, minden annyiba kerül, amennyibe. Mindegy, hogy esőerdőt kell irtani, vagy világot menteni. Szóval röviden, az alapjövedelemtől még nem lesznek szépek és jók a munkák, bár a kapálás is hasznos, de nem szép és nem jó, kólát gyártani biztos kényelmesebb. De amúgy tényleg, ilyen alapvető dolgokra nincs is normális eszköz. De kb. semmilyen munkánál, semmilyen szokásnál nincsenek tekintettel az ember felépítésére, igényeire. Talán minden munka káros az egészségre. Az ülő is, az álló is. A hosszú utazások is, ha illendően egy helyben maradsz. A kapálás a görnyedéssel mindenképp. De a ruha is ilyen. A ruha arra való, hogy annak legyen jó, aki hordja, pl. melegíti, vagy védi. Ehelyett mások miatt kell hordani, akkor is, mikor jobb lenne nélküle. Akkor ott vannak a dolgok bent tartásai, az izzadásgátlás, hogy az emberek undorodnak egymástól, és maguktól, csak frissen mosva kivasalva nem, akkor is csak talán. Szerintem az alapjövedelem kevés ahhoz, hogy változtasson. Attól szerintem is kevesebben dolgoznának. Ami nem kéne, hogy baj legyen, annak kéne a célnak lenni. De mivel nem az a cél, így baj lesz. De nem hiszem, hogy sokat változna, hogy akit ma leingyenélőznek, azt miért ne ingyenélőznék le akik dolgoznak. Akkor is azok pénzéből kapják a pénzt, ha ők is kapják. Jó, enyhülhet, de akik veretni akarják, azok úgy is így állnának hozzá. És alapból nem értem ezt a felvetést, hogy az ember lusta rossz és nem dolgozik, vagy jó, és dolgozik. Minden azért csinál mindent, hogy neki jó legyen. Jobb esetben csinálni is jó. Pl. a macska egér vagy sáska fogása. Hogy ki szerint mi munka az is változó. Általában az a munka amit a kérdezett csinál, és azt is csak ő csinálja, a többiek ingyenélők. Ha az influeszerkedés munka, akkor sokan dolgoznak, és folytathatják alapjövedelemel is, mert ugyanabból a pénzből az alapjövedelemmel együtt több dolgot tudnak csinálni. De itt megint az jön be, hogy az akar dolgozni, aki ki akar emelkedni, el akar különülni a csőcseléktől. Szerintem meg pont ezt az igényt kéne megszüntetni. Hogy mindenki elégedjen meg azzal, ha mindene meg van ami tényleg kell.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Igazad van! 👍✌️
@richardkasza8155
@richardkasza8155 Жыл бұрын
Megmondom őszintén kedves Dörner Csenge, hogy már rég be kellett volna vezetni egy ilyen alap jövedelem izét. Oké, kifejezhettem volna magam kissé kevésbé parasztosan, de Dévaványa kis város, 2000 előtt még falu volt az. 28 éves vagyok munka nélküli, és vagy 5-6 éve nem dolgoztam, talán több ideje. Akkor se vót pénzem. De komolyra fordítva a szót, csak azt akarom mondani, hogy vezessék is be az alap jövedelmet, és akinek nincs számlája az kapja készpénzben, mert azt nem nyúlja le a kib@szott kormány, meg a bankok. Csodálkoznak, hogy annyi a bűn, mikor se munka, se esély, se pénz, sem pedig megbecsülés. őszintén vállalom, hogy kormány ellenes vagyok szívemben, és lelkemben, de ettől függetlenűl, jó lenne a pénz, mert nincs semmilyen jövedelmem. Ajánlom a kormánynak, hogy 2 éven belül oldja meg ezt az ingyen pénz dolgot, köszönöm. :)
@tamasposta6178
@tamasposta6178 Жыл бұрын
Megmondom én mi lenne: - Bevezetik az alapjövedelmet, mondjuk a havi 150.000 Ft-ot. Eleinte (sok) mindenki örül, több pénzem van, végre megvehetem ezt, azt, többet vehetek ebből, abból. - Bizonyos embertípusok (c kategóriások például) azt mondják megy a f*szom dolgozni, hát inkább dőzsölök = kevesebb bevétel az államnak, amit valahonnan be kell hajtani - Mivel az államnak több bevétel kell, hogy ezt biztosítsa, jobban meg kéne adóztatni azokat, akik dolgoznak. Emellett a többletköltekezés azt eredményezi, hogy drágul minden (infláció). A végén kevesebbet keresel és drágább lesz minden. - Szóval a legvégén oda jutnánk, hogy a szorgos ember azért dolgozna, hogy a társadalom alját el lehessen tartani. Nincs ilyenre szükség, szerintem pont elég a mostani támogatási rendszer arra, hogy aki kicsit nehezebb helyzetben van kapjon egy kis segítséget. Az meg utópia, hogy mindenki intelligens ember lenne és dolgozna úgy is. Látszik, hogy sok értelmiségi ember nagyon elkerüli a ténylegesen buta embereket és fogalma sincs, milyen nagy sötétségben vannak ők. A mostani rendszerrel is visszaélnek, azzal meg főleg. :D
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
A kokerók már most se dolgoznak, szóval ez nem érv.
@TheBojda
@TheBojda Жыл бұрын
Az egyik legjobb hasonlat, amit a témával kapcsolatban olvastam, hogy az állam olyan mint egy nagy részvénytársaság, ahol minden felnőtt korú ember alanyi jogon részvényes. Az alapjövedelem pedig az osztalék, amit havi szinten kapnak a részvényesek. Így nézve nem is annyira vad vagy ördögtől való ez az egész.
@MrMate12345
@MrMate12345 Жыл бұрын
Innen nézve nem, de az osztalék általában függ a cég nyereségétől, az államoknak pedig ha plusszos is a költségvetése, az a lakosok között szétosztva nem lesz szemmel látható összeg.
@TheBojda
@TheBojda Жыл бұрын
@@MrMate12345 Nyilván. De ha alapjövedelmet akarnak osztani, akkor annyival plusszosnak kell lenni a költségvetésnek, amit elosztanak alapjövedelemként. Szóval ezzel nem a forrás problémája lett megoldva, csak a hozzáállás. Amúgy is sokat segítene szerintem ha az emberek szolgáltató cégként fognák fel az államot. Például nem úgy gondolnák, hogy a juttatásokat az állam vagy egyenesen az államfő személyesen adja nekik. Ez egy cég bevételekkel, kiadásokkal, ami szolgáltatásokat nyújt. A vezetők nem királyok vagy földesurak, hanem alkalmazottak, akiket ki lehet onnan dobni, ha nem tetszik ahogy a közös cégünket működtetik. Ha ezt eleve így tanítanák az iskolákban, egészen más lenne az emberek hozzáállása.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@TheBojda Igazad van, csak sajnos Magyarországon a puszták népe a feltétlen tekintélytiszteletben él, urának és parancsolójának tekinti a kormányt, amelyik vele bármit megtehet.
@CabStar
@CabStar Жыл бұрын
Köszi a videót!
@sved111
@sved111 Жыл бұрын
Tudnál egy videót csinálni arról, hogy mennyi értékteremtő ember van Magyarországon? Az érdekel persze, csak közelítőlegesen, hogy hányan nem eltartottak. Közalkalmazottak, nyugdíjasok, rokkantak, gyerekek, munkanélküliek, stb.. A témához kapcsolódva, lényegében egy látszatrevékenységet végző ország vagyunk most is, rég nem jön ki a matek, arról nem is beszélve, hogy aki most dolgozik kérdéses meddig akarja vagy tudja működtetni ezt a .......
@Ghoost73
@Ghoost73 Жыл бұрын
.... az oligarhakat kihagytad! xd azok is csak a penzt viszik!!!
@balazsjancsik6928
@balazsjancsik6928 Жыл бұрын
Az "értékteremtő" szó helyett alkalmazzuk szerintem a "pénztermelő" szót. A tanár is az adófizetők pénzéből él általában az óvónő is, a múzeumi dolgozó is, a szociális munkás, meg még egy csomó más ember akinek a munkája értéket ad a társadalomhoz, de nem lehet fél éven belül profitra átváltani.
@sved111
@sved111 Жыл бұрын
@@Ghoost73 Azt már nem mertem írni😀
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 Жыл бұрын
Nem fog . Csak amit tanul.. Csak a sablonokat de érdemi megoldásokat nem NER ahhoz ellenpéldát kell felhozni. Îgy viszont nem adok 1évet és a csatorna a hitelességét elveszti. olyan lesz mint egy szockomcsi népnevelő gazdasági videós.
@sved111
@sved111 Жыл бұрын
@@balazsjancsik6928 A tanárok csináltak belőlem igazán jó rabszolgát és persze magukból is😆
@dexter2424
@dexter2424 Жыл бұрын
Az alapjövedelem most is elérhető csak épp befektetésnek hívják. Pont az a lényege, hogy ha te minél többet beletettél valamibe, vagy minél kitartóbban spóroltál, melóztál és nem dobáltad szét a pénzt a 25.új iPhonera akkor te okosan befekteted a pénzed, diverzifikálsz, és részvényektől állampapíron át ingatlanokig mindenből jön a bevételed, amivel te kvázi hátradőlhetsz, amit nem fogsz, mert ha lusta ember lennél, akkor el se érted volna ezeket. Viszont ha olyan embereknek adsz pénzt, akik alapból lusták, azok még lustábbak lesznek, és semmit nem fognak csinálni az égvilágon. Legjobb példa erre az angol Furlough. Dióhéjban az a lényeg, hogy akinek a covid miatt zárták be a munkahelyét, pl hotel, az megkapta a fizetése 80%-át és nem kellett dolgozni, összevetve azzal, akinek nem zárták be, 100%-ot kapott. Én személy szerint nagyon igazságtalannak éreztem, hogy én havi 160 órában melózok +20%-ért, és nem lehetett választani, nem mondhattam, hogy kapjam a 80%-ot. Ezen juttatás eredményeképp viszont, akik eddig is csináltak valamit a munka mellett, gondolok itt vállalkozásra, kondira, bármire azok többnyire ennek tudták szentelni a teljes szabadidejüket. Azok viszont, akik eddig se csináltak semmit, berendelték házhoz a kaját és feküdtek egész nap. Egy barátom mesélte, hogy ő annyira ellustult, hogy még arra se volt képes, hogy a youtube-on kiválassza mit akar nézni, ami jött mint egy TV-ben nézte. És ez elég általános volt. Több ismerősöm panaszkodott, hogy a munkába visszamenve rengeteg kollégájuk kiesett mert májzsugorral kezelték, vagy épp a függő emberek nagyon túltolták a szerhasználatot, és egy év alatt gatyára itták/drogozták magukat, és nem tudtak visszamenni dolgozni. Ezen logikát követve semmiképp sem támogatnám a nem egyenlő elosztást. A kép ami a videó végén volt azért hamis, mert ott a legalacsonyabb nem tehet róla, hogy ő a legalacsonyabb, viszont a társadalomban a fogyatékos embereket leszámítva mindenki számára elérhető a jólét. Itt nem arra gondolok hogy egy romatelepen felnőtt ember Elon Muskkal fog üzleti értekezéseket csinálni, de saját képességeihez mérten kitanulhat szakmát, egyetemet végezhet, és kemény melóval egy nagyon jó élete lehet. Amit én javasolnék az alapbér helyett inkább a heti 4 napos munkahét, és ott alapfeltétel lenne a meló, mert közelebb lenne a szabadságok száma a munkanélküli segéllyel élők heti 7 napos szabadságához. Igy csábítóbb lenne az embereknek valahogy átszenvedni a 4 napot 3 szabadért cserébe. Csenge, csinálhatnál egy videót a TB hozzájárulás igazságosságáról is, mivel úgy érzem, ott is egy fix összeget kellene belőni felső határral. Én olyan 300K körül fizetek havonta, de ugyanazt a szolgáltatást kapom mint az aki 15k-t fizet. Semmi szinkülönbség nincs. Ez olyan, mintha kötnék egy utasbiztosítást és nekem azért lenne 20x annyi, mert többet keresek mint a munkanélküli. Ilyen járulék mellett úgyis elmegyek privát orvoshoz, mivel a katasztrofális magyar egészségügyben minden hónapokig tart. Én ezt úgy csinálnám meg, hogy lenne egy felső határa a TB-nek, ami mondjuk 150k lenne, és az afölötti részt szabadon elkölthetném bármilyen egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatásra. Abból fizethetnék gyógyszert, mehetnék gyógyfürdőbe, rehabilitációra, szemműtétet is saját zsebből fizettem, pedig ilyenek is simán benne lehetnének, privát fogorvos stb, és akkor úgy érezném hogy igazságosabb a rendszer, mert én az évi 3,6 millió TB befizetésemmel másnak a kezelését fizetem. A kötelező biztosításnál is közös a felelősségvállalás, pl ha soha nem karamboloztam, annak a balesetét fizetem, aki igen, viszont az én biztosításom így alacsonyabb, míg a balesetveszélyesebb söfőré magasabb, viszont az övé se 20x ilyen magas. Ha akarok cascot vagy valamit, mert úgy gondolom megengedhetem magamnak, akkor többet is kell fizetnem, de kapok valami extrát a pénzemért, viszont a TB-nél nem kapok semmivel többet ha munkanélküliként esek be a kórházba, vs ha 25 milliót fizetek be havonta...
@TD19978
@TD19978 Жыл бұрын
Nagyon érdekes videó lett:) Ebben a témában Orwell 1984 regénye jutott eszembe és az oligarchikus kollektivizmus elmélete és gyakorlata 1. Fejezet: A tudatlanság: erő része.
@zoltanaty
@zoltanaty Жыл бұрын
És milyen hatással lenne a az inflációra? A plusz pénzmennyiség, véleményem szerint egyszerűen beépülne a termékek és szolgáltatások áraiba.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Nincsen plusz pénzmennyiség, csupán a mindenhol jelenlévő (számlákon, párnacihákban stb.) parlagon heverő pénzt helyeznénk vissza a körforgásba, és így sokkal hasznosabb lenne mindenki számára, mint passzív állapotban.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
Az biztos, hogy _valamire_ szükség lesz. Vagy alapjövedelem, vagy bérunió. Máskülönben az utolsó értékteremtő is szépen lelép Schweindorfba utcán seperni a magyar fizetés ötszöröséért, idehaza meg majd mutogathatnak egymásra a politikusok, nyuggerek meg a buckalakók, hogy ki tartsa el a többit.
@rgrg77
@rgrg77 Жыл бұрын
Azon már régóta dolgozunk élő közösségekben és kertekben, amire tényleg szükség van. Az emberek bérrabszolgává és elkényelmesedett városi elemekké konvertálása sok évtizedes folyamat végterméke. A Modern idők - 1936-os film, Mátrix, A gyönyörű zöld stb. stb. Friss beszélgetés: kzbin.info/www/bejne/rpelhH6NqruBpsU
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Minden ember értékteremtő, csak éppen a mai gazdasági rendszer pazarló. Elsősorban az embereket tékozolja el. A feltétel nélküli alapjövedelem fedezete már most is megvan, hiszen az állam százféle járadékkal, segéllyel, pótlékkal, satöbbivel tartja béklyóban a társadalmat, és ezek mindegyike kiváltható a feltétel nélküli alapjövedelemmel. A feltételekhez kötött segély és járadék mind kidobott pénz, ellenben a feltétel nélküli alapjövedelemnek minden fillérje megtérül.
@Maximum_Game_Hun
@Maximum_Game_Hun Жыл бұрын
Ha az alapjövedelem 1 embernek szól, akkor lakasodert cserébe, kapsz alap jövedelmet. És a gyereked már csak lakás nélkül fog élni, nem hagyják majd lakáshoz jutni. Persze akinek nincs lakása az kevesebbet kapna. Így 100ev alatt minden a bankok kezébe lenne, és csak bérlő emberek lennének örökre.
@emb3rke
@emb3rke Жыл бұрын
Érdekes lett volna megemlíteni, hogy Svájcban egy népszavazáson az emberek elutasították jópár éve az átszámolva kb. havi 1 millió forintos (2.500 CHF) alapjövedelmet 2016-ban. És milyen jól tették.
@viktor-dy9tr
@viktor-dy9tr Жыл бұрын
Miért lett olyan jó nekik nélküle?
@petertakacs3402
@petertakacs3402 Жыл бұрын
@@viktor-dy9tr Mert nem hülyék! Tudják, hogy akkor az árak az egekbe mentek volna, emberek egy része elbutulna. Ha nincs verseny nincs fejlesztés sem.
@viktor-dy9tr
@viktor-dy9tr Жыл бұрын
@@petertakacs3402 Magyarországon 4 emberből 1 funkcionális analfabétaként jön ki az iskolarendszerből. És itt ugye "verseny" van. Alapjövedelemmel ez még rosszabb lenne?
@petertakacs3402
@petertakacs3402 Жыл бұрын
@@viktor-dy9tr Szerintem sokkal rosszabb lenne, mert aki ma noszogatva is, de megcsinálja legalább az érettségit az hogyan lenne motiválva azzal, hogy élete végéig megélne tanulás és munka nélkül?
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@petertakacs3402 Marhaságot írtál, mert az fna nemhogy romlást nem okozna, de éppen ellenkezőleg: testi es szellemi épülést eredményezne mindenhol a világon. A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@fchris82
@fchris82 Жыл бұрын
[Tárgyi tévedés a témában] Az a helyzet, hogy az alapjövedelem sok helyen már évtizedek óta létezik, leginkább olajban gazdag arab államokban, Alaszkában is van "ingyen pénz" az ott élőknek - szintén olajból, bár ott kínosan ügyelnek rá, hogy ne lehessen belőle megélni -, szóval nem teljesen igaz, hogy ez utópia lenne és az sem, hogy csak rövidtávú kísérletek lennének. Az utópia csak az, amit sokan várnak tőle. Ausztráliában nagyon sok háztartásban a nő nem dolgozik, anyukám is volt kint fél évet távoli rokonoknál, mivel kertészük és házvezetőnőjük is volt, a nők az utcából összejártak brazil sorozatokat nézni, és ezzel meg pletykálással telt a teljes nap. A brazil sorozatok annyira meghatározták a mindennapokat, hogy még a vitorlázást is ahhoz igazították. A szaudi országok sem arról híresek, hogy az alapjövedelem mellett az emberek nagyon szeretnének önmegvalósítani, tanulni új dolgokat vagy fejlődni, leginkább csak b****k a rezet egész nap. A munkanélküli segély egy jó hasonlat, Spanyolországban volt időszak, amikor 24 hónapig járt, aztán kiderült, hogy az emberek többsége csak 18 hónap után kezdett munkát keresni, addig szükösebben, de nem csinált az ég világon semmit. Lement a tengerpartra, elsörözgetett, vagy ült a TV előtt. Sokaknak ez idő alatt romlott még az egészsége is, mivel egészségtelenebbül élt. Nyilván nem mindenki, de a többségre ez volt a jellemző. Szóval nem igaz, hogy ne lennének hosszú távú adataink, hogy az ember hogyan reagálna. Igenis vannak. Rövid távúak, középávúak és hosszúak is. És mind ugyanabba az irányba mutat. Sajnos. [Kimaradt] A nyugdíj eredetileg csak egy kis összegű támogatás volt nagyon időseknek, ez kevesebb, mint 100 év alatt már oda vezetett, hogy politikai eszköz lett, amiben a vezető politikusok könnyen csapdába kerülnek, ha gazdasági okokból hozzá kell nyúlni. Pont most Franciaországban mekkora balhé van abból, hogy szükségessé vált a korhatár növelése. Ez egy szavazatszerző eszköz lett - nyugdíjemelés, korhatár csökkentés (jóval korábban, nem mostanában) -, és gyakorlatilag több millió ember élete vált függővé az államtól, politikusoktól. Ez egynagyon nem elhanyagolható szempont, hogy a bevezetése után kivezethetetlenné válik, és válságos időkben demokráciákat még mélyebb válságba sodorhat, ha a kormány nem mer hozzányúlnia dologhoz, félve, hogy elveszíti a választók bizalmát, miközben a kontár populisták kezében szavazatszerző eszköz. [Szegénység] A szegénység sokszor tünet, nem maga a baj. Tünete lehet annak, hogy vki nem ért a pénzhez, tökmindegy, hogy mennyit keres, tünete lehet annak, hogy szerencsejáték függő, vagy alkoholista, drogfüggő. Tünete lehet annak, hogy alulképzett, vagy nincs munka a környéken. Ezek közül egyiket sem oldja meg az alapjövedelem, ha pusztán a pénz adásával meg lehetne szüntetni a szegénységet, a célzott támogatásoknak is működnie kellett volna, mégse működött. Önmagában az, hogy adsz pénzt szegényeknek, nagyon drágán, kb semmi eredményt nem fog jelenteni. Zuglóban Karácsony be akart vezetni vmi hasonlót, felkereste az ELTE szociológia tanszékét, hogy segítsenek a részletek kidolgozásában, és arra jutottak a kutatók is, hogy a feltétel nélküliség hülyeség. Komoly feltételekhez kötötték az önkormányzati támogatást, de a feltételeket személyre szabták. Nyilván, aki azért szorult támogatásra, mert vak volt, annál nem volt semmi feltétel, de aki azért, mert gyógyszerfüggő volt, ott látogatnia kellett rendszeresen a szakembert ezzel kapcsolatban, különben megvonták a támogatást. Aki munkanélküli volt, annak munkát kellett keresnie. Stb, stb. Szóval az önkormányzat biztosított alapjövedelmet, de a lényeget vették ki: a feltétel nélküliséget. Mert az egyetemi kutatók is hamar rájöttek, hogy a pénz adás önmagában nem old meg semmit. Volt egy szegényekkel foglalkozó alapítvány, aki szintén kipróbálta vidéken, volt család, aki nagyobb adóságba keveredett, mint előtte volt. Ezek messze nem olyan nyitott kérdések, mint ahogy sok esetben sejtetve van.
@brightonkenny6491
@brightonkenny6491 Жыл бұрын
Sok mindenben igazad van, én csak egy dologgal vitatkoznék. Spanyolország sokáig arról volt híres, hogy igencsak magas volt a munkanélküliség, azt hiszem Olaszország is, talán Görög és Portugál is. Persze, fel lehet fogni úgy is, hogy lusták voltak, de máskép is. Nem volt elegendő munkahely, és ami volt is, alacsony minőségű volt. Oda persze, hogy nem akart menni senki sem. Ez talán még ma is így van, főleg a fiatalok körében. Hallottam adatokat, még a 2oo8as váláság és után, a fiatalok munkanélkülisége simán volt 2o-25 %. Nyilván szar politikai elit évtizedekig, amiatt szar gazdasági szerkezet, szar oktatás, és meg is van a probléma. Hasonló akár a mai MO -i helyzettel? Oké, nincs nagy munkanélküliség, de van egy csomó szar állás, amit nem csak fiatalok csinálnak, hanem idősebbek is. Nem szereztek jobb képzettséget, és beragadnak alacsony minőségű munkákba, és szépen rámegy az idegrendszerük...láttál már sok bunkó eladónőt? Vagy semmihez nem értő, lekezelő papírtologató ügyintézőt. Ha itt lenne 2 éves munkanélküli segély, szerinted mennyire kapna egy ilyen hely munkavállalót???
@arpadnyilas1980
@arpadnyilas1980 Жыл бұрын
A másik, ma nagyon sok alibi állás van, szóval az hogy már nem dolgozunk heti 40 órát az megálja a helyét. Pl létező pozik: régen az input papíron jött rögzítették és össze kellett nézni. Ma már elektronikusan jön de a pozi nem szünt meg. Szóval én az állami szférára 50%ékot mondanék a többi csak genrált feladat, hogy kilegyen a 40 óra. Dolgoztam már 2 olyan cégnél is ahol, ha dolgozni akartál csúnyán néztek rád. A volt lakótársamnak is volt olyan munka helye ahol évi 2-3 hét volt amikor valóban dolgoznia kellett. Persze volt olyan munkahelyem is hol ha éjfélkor le léptél akkor szerencsés nap volt. Szóval ha a 15 nem is de a 20 valahol valóság lenne, a többi amolyan pótcselekvés. Ez az utópia akkor tudna megvalósulni, ha az állam bevétele nem adókból és pénznyomtatásból lenne, hanem tudna önmaga is értéket teremteni. Ha ez eljönne, akkor szerintem mindenki aki most kariert épített vagy válalkozott tovább dolgozna, de aki bejár vegetálni a munkahelyre vagy csak túlélni a napot az nem dolgozna, a társadalmi olló tovább nyilna és menne a rinya, hogy de már a merci is alapjog nem csak a lakhatás, az embernek sosem elég ami van. Szerintem ha lenne ennyi pénz abból mindenkiből lehetne egy csiszolt gyémánt mindenkinek lehetne egyénileg segíteni hogy megtalálja a saját értékét, és ha ez meg van akkor már jóság lenne.
@KultAnarchist
@KultAnarchist Жыл бұрын
Érdekes, hogy mindig csak a szellemi munkákkal kapcsolatban jön elő az "alibi állás"-ozás. Mert az a narratíva, hogy ha nem heti negyven órás konstans elfoglaltság a meló, akkor az alibizés, felesleges állás, stb. Erre két dolgot mondanék: 1. Ezzel az erővel a szobafestő melója is alibi, aki mondjuk két nap alatt kifesti százötvenért a kérót, aztán azon a héten már nem is kell dolgoznia. Mert nem 40 órát melózik. 2. Az értékteremtés nem azon múlik, hogy valaki a 40 órából 40-et dolgozik. Sőt. Ha valaki a rábízott feladatot heti 30 órában magabiztosan elvégzi, az jobb mind neki, mind a cégnek, mintha egy gyengébb képességű ember 40 órát dolgozva is csak vért pisilve tartja a határidőt. Körömreszelgetéssel együtt is jobban megéri az első alakot foglalkoztatni, nem a másodikat.
@arpadnyilas1980
@arpadnyilas1980 Жыл бұрын
Egyébként én úgy látom, hogy a fizikai munkánál nehezebb alibi feladatokat kitalálni. Max pakolás takarítás. De amikor van egy feladat, saját tapasztalat, egy reportot megcsinálni félkészre majd elhazudni késznek és remélni, hogy soha senki nem fogja használni. Az csak azért kitalált munka, hogy lekössék az embert. Nem jobb lenne csak a termelő munkát megcsinálni pl 30 órában és foglalkozni családdal hobival?
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@arpadnyilas1980 A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@arpadnyilas1980
@arpadnyilas1980 Жыл бұрын
@@gaborl6837 Biztosan az én kommentemre akartál válaszolni?
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
@@KultAnarchist Teljesen igaz, hogy az ún. "szellemi" munkások közt jóval több a hóhányó, semmittevő, akiket már most is ki lehetne váltani automatával. A bürokraták, aktakukacok pl. mind ilyenek, de bőven ide kívánkoznak a mindenféle lótifuti médiás kamuszakmások, akik pl. soha egyetlen hangjegyet nem vetettek kottára, egy betűt nem írtak könyvlapra, deeeeee amikor jogdíjakat kell beszedni, akkor tartják ám a markukat... Nos, ezeket miért nem lehet kirúgni a jó büdös nuniba? És mireföl kapnak kétszer-háromszor annyi zsetont, mint mondjuk egy pék, vagy egy kukás?
@alakeli
@alakeli Жыл бұрын
jó volt, köszi
@attiladezso8508
@attiladezso8508 Жыл бұрын
Köszönöm a videót 😇 Az utolsó képnek van ám egy harmadik változata is: nem adunk mindenkinek ugyanannyit, nem adunk mindenkinek rászorultsága szerint, hanem eltűnik a kerítés - azaz a rendszer változik. Utópia lenne ez is?
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Vannak nemkívánatos munkakörök, amelyeket csak kellő ellentételezés után töltenek be az emberek, mert nem egy öröm ott dolgozni.
@mikisragner3709
@mikisragner3709 Жыл бұрын
Én 50 év és hét nap igazolt munkaviszony után négy éve vagyok nyugger és nagyon bírom! A fiaim az átlagjövedelem több mint kétszeresét keresik és nincsenek vele megelégedve! Az alapjövedelemmell sem érnék be.
@SkalleMedia
@SkalleMedia Жыл бұрын
Középosztályi emberként azt mondanám hogy dolgoznék tovább mert van hobbim, vannak dolgok amikből pénzt csinálok de ahhoz szintén pénz kell. Én olyat képzelnék el hogy lennének cikkek amiknek a megvásárlásához szükséges munkaviszonynak lennie, például prémiumabb telefonok, ezzel is buzdítva hogy igen, ellátunk és nem kell a megélhetés miatt aggódni, de ha szeretne jobb dolgokat az ember az életben akkor tegyen érte.
@nagyattila8019
@nagyattila8019 Жыл бұрын
Szerintem ez az a dolog, ami jó ötletnek tűnik, de aztán sosem működik. Az a baj, hogy semmi nincsen ingyen. Ez olyan, mintha a társadalmat alkotó embereket gyerekként kezelnénk. Az államnak nem feladata az atyáskodás az én véleményem szerint.
@JosephCsikos
@JosephCsikos Жыл бұрын
Ez pont olyan mikor egy osztályban mindenki azonos pontszámot kapott tudás vagy szorgalomtól függetlenül.Egy idő után a szorgalmas és a jó tanulók is inaktívak lettek,nem erőltették magukat többet.Sajnos ebben az esetben is ez lenne a végeredmény!Szép lassan elmenne a kedvük azoknak akik eddig rendszeresen dolgoztak látván a többiek semmit tevését....
@gvagear
@gvagear Жыл бұрын
Nem, nem olyan.
@sved111
@sved111 Жыл бұрын
Igen, pontosan olyan.
@gvagear
@gvagear Жыл бұрын
Jól hangzik, de hülyeség, mert vannak olyan iskolák, ahol nem pontozással oldják meg a visszacsatolást, és nem igaz, hogy motiválatlanok lennének a tanulóik. Mert nem a pontszám azonosság a probléma, hanem a visszacsatolás hiánya. Ráadásul ez az egyenlőség és az esélyegyenlőség összekeverése.
@danifeldman8884
@danifeldman8884 Жыл бұрын
Szerintem a semmit tevés csak akkor vonzó ha az alternatívája igazságtalan, méltatlan, érdektelen, megalázó, eredménytelen, indokolatlanul túl időpazarló, stb. Rengeteg tantárgy (akárcsak munkahely) például ilyen, érthető a példád. Melyik gamer gyerek nem akarna egy alap játékot leprogramozni / lemodellezni / sztoriját megírni / folyamatokat menedzselni megtanulni például? Nem hiszem, hogy csak vegetálna ha lennének izgalmas opciói. Az egy nagyon depressziós gyerek kéne legyen.
@gvagear
@gvagear Жыл бұрын
@@danifeldman8884 Ráadásul ha egy ilyen érdekes feladat csoportfeladat lenne, ahol mindenkinek van saját részfeladata ott teljesen értelmezhetetlen az, hogy én attól legyek motiválatlan, mert a feladaton belül más is jó pontokat kap. A legnagyobb probléma a magyar munkavállalókkal is, hogy nem tudnak kooperatívan feladatokat elvégezni, mert az egész oktatás lineáris egyéni versengésről szól.
@ribosari
@ribosari Жыл бұрын
Érdekes videó volt és jól adtad elő, de jobboldali, kapitalizmusban erősen hívő emberként semmiképp sem szeretnék alapjövedelmet. Az ember természeténél fogva lusta és mindig keresi a kibúvókat, kiskapukat, katasztrofális következménye lenne ennek hosszútávon. Elég csak megnézni most "kicsiben" mi folyik a segélyek körül. A mai gazdaság pont jól van felépítve, ahhoz, hogy élj meg kell teremtened magadnak a betevőt, viszont ha odateszed magad, akkor nem csak stagnálni hanem ténylegesen jól is fogsz élni. Akkora szeletet kapsz a közös tortából amennyit te is beleraksz. Aki meg csak lébecolni akar meg a világgal eltartatni magát az meg vessen magára. Itthon is teljesen jó a rendszer, 3 hónapig kapsz álláskeresési járadékot, az pont annyi idő - talán még több is - amíg fellélegzel, keresel állást és lezavarod az interjúkat, viszont ebből garantáltan nem élsz meg hosszútávon és nem leszel egy púp a társadalom hátán. Elcsépelt téma, de ha ez a példa még továbbra sem győzött volna meg valakit, elég csak megnézni nyugaton a migrik mekkora kedvvel dolgoznak és hasznosak a társadalomnak olyan segélyek mellett. Egy szó, mint száz szerencsére nagyon úgy néz ki, hogy erre esély sem lesz - legalábbis a mi életünkben biztosan nem - . Ui.: Jelen gazdasági rendszerben magadnak megtudod teremteni az alapjövedelmet, csak megkell tanulni bánni a pénzzel.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Sok igazság van abban, amit írtál, de a talán túlzottan pesszimista az álláspontod. Amúgy valóban, az embereknek elsősorban fejben kell változniuk ahhoz, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem bevezethető legyen, de hát efelé haladunk: egyre többen ismerik fel, hogy az életidejük a semmire megy el egy felesleges holmit termelő gyárban, a valóban értékes dolgokra, mint család, kreatív tevékenység, önmegvalósítás stb. pedig nem marad idejük. Tehát én optimistább vagyok: a jelenlegi elnyomó rendszer ráébreszti az embereket arra, hogy át kell venniük az irányítást a saját életük felett, különben úgy járnak, mint a mátrixban, zombik lesznek egy kapszulában. Rajtunk múlik, hogy ki tudjuk-e harcolni a jobb életet, vagy sem. Én azért is vagyok bizakodó, mert látom, hogy erre a videóra is rengeteg hozzászólás érkezett, tehát az embereket érdekli a téma, és minél többet beszélünk róla, annál több embert ébreszthetünk fel.
@smile822
@smile822 Жыл бұрын
Kedves Csenge! Mindig imádtam a kontentjeidet, erre muszáj reagálnom, ahogy kérted is. :) Laikusként még egy "apróságot" említenék, mintpedig az infláció.. Ez a "csodás" piacgazdaság, amit inkább vadkapitalizmusnak neveznék ( jelen helyzetben a kereskedelmi láncok mérhetetlen visszaélése a háború kapcsán, vagy szintén a hiéna építőipari kereskedelmi egységek visszaélése a családtámogatások kapcsán, stb.. ) szerinted mekkora mértékben okozna inflációt?? Te pontosan tudod a választ, gyakorlatilag az "alapjövedelem" lenne nagyon hamar az "egymilliárd milpengő"... A felvetésedre pedig a válaszom: igen, én azért járok dolgozni, és becsülettel végezni a munkám, mert így tudom eltartani a családomat.. Azért hozzáteszem, alkalmazotti státuszban persze.. Magyarán a válaszom, ha nyernék a lottón, azonnal elintézném a befektetéseimet, biztos alapot adva a folytonos jövedelemnek, amiért SEMMIT nem kell csinálnom.. Ha a hobbimból meg tudnék élni, akkor nem érdekelne az "alapjövedelem".. De válaszolok a dolgozó lakosság 80 %-a helyett szívesen: SENKI nem dolgozna, ha lenne alapjövedelem.. ( Persze ugye látjuk, hogy 1000 sebből vérzik, szóval csak egy elméleti dolgon agyalunk, nem valósulhat meg, és nem csak a pénzhiány miatt, ami természetesen exponenciálisan tovább gördülne szépen.. :) ) Aki még esetleg nem érti, az gondolkozzon el csak azon, hogy a semmiért kapott pénzéből hol tudna vásárolni, akol nincs kasszás, mert ugye ő sem dolgozik, meg az árufeltöltő sem, aki a polcra tenné a terméket, amit nem készít el Jolika néni, mert van lóvé így is.. :D Ez amúgy jó vitaindító téma Csenge, örülök, hogy Te is rámentél, de valljuk be, 60 IQ felett még közgáz nélkül is átlátható, hogy ez csak egy bullshit, politikai célra használt maszlag néhány szavazatért, a "mély" rétegekből.. ( Ja, és ezt is nagyon cukin adtad elő, imádom a videóidat.. ;) )
@gyurivarga2781
@gyurivarga2781 Жыл бұрын
Hogy az emberek 80%-a nem dolgozna, ha lenne alapjövedelem. Mi azt tanultuk annak idején az iskolában - igaz ez még a kommunizmusban volt - , hogy a munka teszi az embert emberré. Valószínű tehát, hogy alapjövedelem nélkül is dolgoznânak az emberek, csakhogy nem a kőbányában csákányoznának napi 8 órát, hanem ki a kis kertjét kapálgatná, ki otthon főzne a családnak, ki a kerítését festegetné stb. Kérdés azonban, hogy a kőbányában akkor ki csákányozna. Régen annak volt becsülete, aki " dógos embör vót". Ma annak, aki ki tudja ügyeskedni, hogy kevés munkával de sok pénze legyen.
@smile822
@smile822 Жыл бұрын
@@gyurivarga2781 Egyetértek, ezért írtam is egy mondatot, miszerint ha hobbiról van szó, nem érdekelne az alapjövedelem.. Ezt pontosan azért írtam, mert alapból a normális ember nem bírja a semmittevést, így, ahogy említetted is, van, aki kertészkedne, van, aki művészkedne, stb, stb.. Mert ugye lenne az alapjövedelem, sőt, a hobbijával extra pénzt is keresne.. DE, ahogy Te is írtad, ez is egy fő probléma, hogy a nem tetszős melókat senki nem végezné el, mert úgyis jön a lé.. Amiből ugye van nem kevés, és hanyagolhatatlan..
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@smile822 A gazdaságban ma rengeteg olyan kapacitást tartunk fent, amelyek pazarlóak, környezetszennyezőek, működtetésük ilyen-olyan okok miatt sok emberi szenvedést okoz. Csak éppen azért működnek, mert az emberek bele vannak kényszerítve (kényszerülve) a működtetésébe, fenntartásába. Ez főleg azért van, mert nincs jobb ötletük, nincs meg az innováció a szenvedés, pazarlás kiváltására. Az alapjövedelem kényszereket szüntet meg, sokkal egészségesebb és emberbarátabb szisztémába strukturálja át a gazdaságot, csökkenti a pazarlást, a környezeti erőforrások felesleges felélését és legfőképpen az emberi szenvedést, ezért egyértelműen hasznos a bevezetése. A napfényt és a levegőt is alapból kapod, nemigaz? Bár ezeket nem az ember állítja elő, de ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy az alapjövedelem is egyfajta természeti adottságként bevezethető legyen.
@peterszabo3897
@peterszabo3897 Жыл бұрын
A kapitalizmus legnagyobb vivmanya a kiszolgaltatott tomegek, munkara kenyszeritese. Sztem az alapjovedelem a kiszolgaltatottsag megszunese, ami azt jelenti, hogy nagyon meg kell valtoznia a munkahelyi kukturaknak.
@papattila22
@papattila22 Жыл бұрын
csak igy tovább 👍 nagyon tetszik hogy nem mindennapi témákat feszegetsz. szerintem túl nagy a külömbség a társadalmi osztályok között. valaki vagy szegény, vagy pedig túl gazdag és az olló csak nyilik. és nagyon nehéz fellépni. sokszor a sok munka sem tesz gazdaggá 😔
@hudumannaia
@hudumannaia Жыл бұрын
Én tuti tevékenykednék. Nem bírok a seggemen ülni. Szórakoznék is persze, de nagyon hamar elunom magam és több ugyan ilyen szabad emberrel biztos alkotnék valamit. Csak hogy ne a levegőbe beszéljek: dobolnék, táncolnék, zeneírásba fognék, programkódot kódolnék, barkácsolnék/építenék és tanítanám azt amit már tudok olyanoknak akik szeretnének tanulni tőlem... talán kapásból ezek.
@brightonkenny6491
@brightonkenny6491 Жыл бұрын
Ez lenne a cél, és jó lenne, ha lenne hozzá ilyen emberiség, de az biztos , hogy az emberiség a mai állapotában nem képes élni ezzel a lehetőséggel.
@KovacsZoltan12
@KovacsZoltan12 Жыл бұрын
@@brightonkenny6491 honnan tudod, üres kijelentés
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
@@brightonkenny6491 Már ma is van olyan emberiség, amely képes jól élni ezzel a lehetőséggel.
@hamaregyusernevet
@hamaregyusernevet Жыл бұрын
Ez egy nagyon összetett kérdés, amit nehéz modellezni, és országonként is nagyon eltérő lehet a hatása. Pl. a magyar gazdaság jelentősen a külföldi tulajdonú gyárakra épül, akiknek most is probléma az elegendő munkaerő biztosítása. Jelenleg is külföldiekkel pótolják a hiányt (azok nem migránsok). Alapjövedelemmel biztosan sokan ott hagynák a melót, és ez a probléma tovább eszkalálódna. Hozzunk be még több ázsiai munkaerőt? Egyáltalán, ők is kapnának alapjövedelmet? Könnyen lehet, hogy egy ilyen helyzetben sok cég elköltözne, és jelentősen csökkenne az új beruházások száma is, ami alaposan megvágná az államkasszát. Annyi ismeretlenes ez az egyenlet, hogy képtelenség megmondani a középtávú hatásait.
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
és vajon a sok kivonuló gyár nekünk mennyire lenne rossz? Egyébként épp a közvetlen közelembe terveznek most egy akkumulátor gyárat, ami nagyon nem hiányzik.
@hamaregyusernevet
@hamaregyusernevet Жыл бұрын
@@TheLordKROK Hogyhogy miért lenne rossz? Ezek termelik a GDP-t.
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
@@hamaregyusernevet Sajnos a GDP-nek és a népjólétnek semmi köze egymáshoz. Ha nem hiszed, akkor nézz utána :)
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Az nem is lenne baj, ha megvágnák az államkasszát, ugyanis orbán és sleppje éppen magánvagyonokba szervezi ki a közpénzen létrehozott javakat, új feudalizmust építve. Nem kellene hagyni, hogy új nagybirtokos réteg telepedjen rá a magyar társadalomra, kizsákmányolva és cselédsorba taszítva az embereket.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam Жыл бұрын
Nem is lenne baj. A külföldieknek miért is kéne robotolnunk, pláne hogy kb. negyedannyit fizetnek mint az anyacég az anyaországban az ottani munkavállalónak? Köszi szépen, csináljanak más országból rabszolgatelepet.
@kari31
@kari31 Жыл бұрын
154 ezer Ft-ból csak éhen halni lehet. Tehát dolgozni mindenféleképpen kellene továbbra is. De viszont nagyon nagy segítség lenne például a lakás bérleti díját meg a rezsit kifizetni, és több maradna minden másra . Szerintem az alapötlet jó lenne. És aki eddig nem dolgozott soha az azután se fog.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Az ingyen pénz mindenkinek jól jönne. Csak valaki teremtse elő a fedezetét ! Mondjuk kényszermunkára hurcolni a politikai ellenlábasokat, s a munkájuk gyümölcseként alapjövedelmet osztani ? Egy kis malenkij robot jó ötletnek tünik. S ha mukkanni mersz, akkor politikai ellenlábas vagy ugye...
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 8 ай бұрын
@@istvanpesti5758 Mondjuk, nem kell Kiskunvalagra meg Fosófalvára stadion. Nem kell Plágium Pali nyúltenyésztési szakkönyve. Nemigen kell bibó olimpia se. És lehetne még sorolni, hány féle baromságra pisálja el a pénzünket a kormány, amiből semmilyen formában nem látunk viszont egy petákot se.
@Guruka81
@Guruka81 Жыл бұрын
Én ugyanazt a munkát csinálnám, mint most.
@istvanpesti5758
@istvanpesti5758 9 ай бұрын
Ideje lenne elkezdeni dolgozni!
@Guruka81
@Guruka81 9 ай бұрын
@@istvanpesti5758miből gondolod, hogy nem dolgozom? Mielőtt bármit állítasz nézz utána légy szíves. Ha meg valami nem tetszik, akkor takarodj valaki másnak beszólogatni!
@szaszij7848
@szaszij7848 Жыл бұрын
Érdekes téma felvetés! Én nagyon szeretem a munkámat, így biztosan dolgoznék továbbra is, de azt gondolom ez a már fiatal felnőttt generációktól lefelé lehetne jól működő társadalmi minta, a már "rendszerben lévő" egyéneknél valószínű komoly alapproblémák merülnének fel mire kiforrja magát a rendszer. Alapvetően azt gondolom nem változna semmi. Aki élősködő, az még magabiztosabb élősködővé válna (és valljuk be sajnos ígyis igen nagy ez a társadalmi szegmens). Aki dolgozó, önmegvalósító, becsületes adófizető, az a másik oldalon meg nem tartaná fairnek az élősködést akkor sem, ha szerelemből csinálja a munkáját. A társadalmunkból olyan alapvető vezérszálakat kéne ehhez kiiktatni, ami a mostani generációkban szerintem nem teszi működőképessé az alapjövedelem bevezetését.
@gaborl6837
@gaborl6837 Жыл бұрын
Nem tartaná fairnek? Miért? Irigyelné azt az aprópénzt, amit a létfenntartásra kapnak az emberek? Nincs olyan ember, aki semmilyen hasznot nem hajt. Mindenki része a rendszernek, azok is, akiket "élősködőknek" neveztél. A robotizált világban miből vásárolják meg az emberek a termelt javakat, ha nincs munkahely, nincs fizetés? A gazdasági szisztémát strukturálja át az alapjövedelem egy élhetőbb, emberközpontú formába, mert a jelenlegi fölött eljárt az idő, fenntarthatatlan. Szükség van alapjövedelemre.
Közeleg az újabb pénzügyi válság?
14:38
Dörner Csenge
Рет қаралды 103 М.
A magyar járványgazdaság
16:54
Dörner Csenge
Рет қаралды 115 М.
إخفاء الطعام سرًا تحت الطاولة للتناول لاحقًا 😏🍽️
00:28
حرف إبداعية للمنزل في 5 دقائق
Рет қаралды 52 МЛН
Un coup venu de l’espace 😂😂😂
00:19
Nicocapone
Рет қаралды 4,6 МЛН
CDO | A találmány, ami romba döntötte a világgazdaságot 2008-ban
15:27
Hogyan teremt a jegybank pénzt?
13:31
Dörner Csenge
Рет қаралды 92 М.
Az eurózóna válsága
29:55
Dörner Csenge
Рет қаралды 133 М.
ADÓFIZETÉS = SZOLGASÁG?
19:49
Dörner Csenge
Рет қаралды 43 М.
Ezért Vagy Mindig Fáradt - 7 Alvás Tévhit
17:23
Siker Kapszula
Рет қаралды 247 М.
Összedől a nyugdíjrendszer?
13:32
Dörner Csenge
Рет қаралды 34 М.
Mit kell tudni a kötvényekről?
14:47
Dörner Csenge
Рет қаралды 60 М.
Infláció | Hogyan veszíti el az értékét a pénz?
12:00
Dörner Csenge
Рет қаралды 143 М.
What do Germans Do on a Sunday? | Easy German 574
12:29
Easy German
Рет қаралды 88 М.