Anya/apa vagyok ismerkednék - Adri és Ági

  Рет қаралды 1,009

Kiborító (Ürömlány)

Kiborító (Ürömlány)

Күн бұрын

Erre a videónkra: • Nem apukát/anyukát ker...
érkeztek a hozzászólások:
"Magával a gyerek helyzettel nincs gond, hiszen szeretem a gyerekeket.
Amikor kisebbek, örömmel viszem őket a nyakamban, meghallgatom a véleményüket mindenről, amikor nagyobbak, tanulásban próbálok segíteni stb.
Számomra 2 hatalmas probléma adódik ezzel a helyzettel.
Egyrészt az anyuka számára sose leszek első, miközben ő elsőséget vár el tőlem az irányában vagy sose lesz igazi mély kötődés. Ebből adódóan a megbeszélt dolgokból könnyen farol ki a gyerekére/gyerekeire hivatkozva.
Másrészt pedig sokkal kevésbé szeretne közös gyermeket, amely által megajándékozhatna az apai érzéssel, szereppel - nemcsak segítői, alkalmazkodó szerepközben - miközben őt megajándékozta az egyik férfi az anyai érzéssel, szereppel.
Nem pejoratív és abszolút értelemben írtam az elsőséget, hanem társként a másik felé tett ígéretek és betartott cseleledetek, továbbá az egymásra számítás tekintetében.
A kölcsönösség hiányára és az elvárás viszonzatlanságára kívántam felhívni a figyelmet.(Harmadik hely az első helyért cserébe.)"
A gáz, hogy ez fel sem merül, mint probléma, ha .....
Ha tetszik a csatornánk, itt tudsz bennünket megdobni egy virtuális kávényi összeggel. Vagy többel.
www.buymeacoff...
Adrit, aki személyes és üzleti coachingot is vállal, itt találod:
pagonyiadrienn.hu
pagonyiadrienn...
Ha állást keresel/karriert váltanál, akkor engem itt tudsz elérni:
uromlany.com/
NoBullshitZone. Nem kényelmes, amiket mondunk, cserébe transzparens és ha velünk gondolkodsz, még akár önmagaddal is sikerül szembe nézned.
Külön köszönet neked, Veress Gábor Balázs, hogy a Kiborító megszületett és folyamatosan inspirálod! #hála #veressgaborbalazs #veress_gabor_balazs #geeveress
#ürömlány #kiborító #podcast #nobullshitzone #pagonyiadrienn
#házasság #hazugság #monogámia #fosbirodalom

Пікірлер: 10
@borosbotond6200
@borosbotond6200 2 ай бұрын
Jól van az😊
@djpitmen6642
@djpitmen6642 2 ай бұрын
Sziasztok! Szingli 30 éves Férfi vagyok 31 éves 3 gyerekes anyukával volt kapcsolatom nem gond a gyerek dolog , mivel családcentrikus vagyok tudom rugalmasan kezelni a dolgokat. Nálam nem hátrány ha a Nőnek van gyereke.
@uromlany
@uromlany 2 ай бұрын
Vannak fehér hollók, sosem mondtuk, hogy nincsenek.
@zoltangasparek8755
@zoltangasparek8755 Ай бұрын
Erről már leírtam a tapasztalataimat. Még akkor is, ha ezt kifordítjátok. A sorozatosságról, a rendazerességről írtam. Ha 13 órakor alszik a gyerek, akkor ne csak az én meghívásom legyen a megbeszélt idő előtt 5 perccel kilőve, mert 13 órakor alszik. Hanem legyen kilőve anyuka programja is és legyen kilőve a 11-15 óra között játszódó bábszínház is, hiszen azok is felül írják a gyerek 13 órakor történő alvását. Bár lehet én a Marsról jöttem, de folytathatom a listát.
@pagonyiadrienn
@pagonyiadrienn Ай бұрын
Az, hogy következetességet vársz, az teljesen rendben van. Ezzel nem vitatkozom egy percet sem.
@zoltangasparek8755
@zoltangasparek8755 Ай бұрын
@@pagonyiadrienn mivel vitatkozol, miben nem értesz egyet, mi okból nem? Ezek segítenék a te nézőpontodat megérteni.
@andreiszodorai5479
@andreiszodorai5479 2 ай бұрын
Sziasztok a hawk tuah lányról mit gondoltok ? Csináltok erről vélemény kifejtést ?
@uromlany
@uromlany 2 ай бұрын
Fogalmam sem volt róla, hogy mire gondolsz, ezért tegnap ránéztem. Fiatal, szőke, amerikai, a riport idején nem józan lány. Ez a véleményem.
@Napersze
@Napersze Ай бұрын
​​@@uromlanyközépkorú, barna, szín józan magyar nő is csinál ilyet😂🙂
@uromlany
@uromlany Ай бұрын
@@Napersze nem az volt a kérdés, hogy ki csinál még ilyet, hanem hogy egy videóban szereplő valakiről mi a véleményem. Máskor is szívesen értelmezek neked magyar szöveget 😘🎉
Tinder - milyen férfiakba futunk bele? Adri és Ági #kiborítóExtra
4:44
Kiborító (Ürömlány)
Рет қаралды 1,8 М.
A merevedési gondok alap oka és a megoldása
6:50
Ujhelyi Szabolcs Zoárd
Рет қаралды 56 М.
Angry Sigma Dog 🤣🤣 Aayush #momson #memes #funny #comedy
00:16
ASquare Crew
Рет қаралды 48 МЛН
女孩妒忌小丑女? #小丑#shorts
00:34
好人小丑
Рет қаралды 100 МЛН
Ki vele! Meztelenség és prüdéria
44:10
WMN Magazin
Рет қаралды 138 М.
A sztárpap kettős élete: Bese atya tündöklése és bukása
9:32
Pottyondy Edina
Рет қаралды 485 М.
Európa egy része már keresi a kiutat a migránscsapdából
3:32
M1 - Híradó
Рет қаралды 1,4 М.
Nem tágítunk- vagy ha igen, akkor hogyan? Adri és Ági #kiborítóExtra
8:06
Kiborító (Ürömlány)
Рет қаралды 4,6 М.
Bese Gergő tündöklése és bukása - mi állhat a botrány hátterében?
14:43
Dauermüde: Der wahre GRUND weshalb du immer MÜDE bist
14:36
Dr. med. Ulrich Bauhofer | ganzheitlich gesund
Рет қаралды 620 М.
A vibrátor és szexuális segédeszközök - Adri és Ági #kiborítóExtra
11:57
Kiborító (Ürömlány)
Рет қаралды 41 М.
10 módszer a határok felállítására nárcisztikusokkal szemben
21:28
Pornómítosz: édeshármas Adri és Ági #kiborítóextra
7:21
Kiborító (Ürömlány)
Рет қаралды 23 М.