Dr. Herpy Rendel 13: Hogy (ne) pakold az utánfutót?

  Рет қаралды 78,656

Totalcar.hu

Totalcar.hu

Күн бұрын

Békésen vontatod a rengeteg holmit, még a sebességkorlátozásra is figyelsz, amikor egyszer csak beleng az utánfutó, lényegében semmit sem tehetsz, csak reménykedhetsz egy szerencsésebb kimenetelű balesetben. Aztán elül a sokk és idővel kiderül, mindent jól csináltál, vezetés közben legalábbis. Valójában már sokkal hamarabb kiszúrtál magaddal, amikor rosszul pakoltad meg az utánfutót. Erről szól a Dr. Herpy rendel című műsor tizenharmadik epizódja.
#drherpy #totalcar #kresz

Пікірлер: 237
@laszlosusi820
@laszlosusi820 4 жыл бұрын
Nem mindegy, hogy milyen futó volt. Ha fék nélküli, akkor ilyen esetben pont nem szabad fékezni. Kis gázt kell adni, majd ha a szitálás megszűnik (csökken), akkor a gázt elengedve engedni kell kigurulni a szerelvényt, és ha már nem csóvál a futó, akkor óvatosan fékezni. Ha ráfékezel a futó meg fog tolni, és garantált a balaset. Ha fékezett a futó, akkor már a csóváláskor is lehet óvatosan! fékezni. Nem a levegőbe beszélek, húsz éve ezzel foglalkozom. 750 Kg össztömegig nem kell a futónak fékkel rendelkeznie, csak az ennél nagyobb össztömegű nehéz pótkocsinak (750 Kg felett ez a hivatalos neve minden utánfutónak). Az más kérdés, hogy Magyarországon senki sem figyel a futó össztömegére, még a hatóságok sem. Nem csak a "horrorkaravánok" a veszélyesek! És akkor a rakományrögzítésről nem is beszéltünk...
@HannibalHun
@HannibalHun 4 жыл бұрын
Egy probléma van a videóval: az utánfutó elejébe SEM JÓ a nehéz terheket pakolni. A tengelyre kell. Miért? Azért, mert ha a tengelye előtt van a súlypont, akkor a vontató autó seggét lenyomja, tehát az elejét megemeli, ami csökkenti a kormányozhatóságot és az első fékek hatékonyságát. Jártam már így, a kocsin a dobfékek szart se fogtak, majdnem nem tudtam megállni a parkolóban, amit kinéztem, a futó simán túltolt volna, főleg hogy a jobb kerék lement a murvára, visszakormányozva meg tudtam állni. Nem volt túlpakolva, csak elöl volt a súlypont. Nem jó játék az sem!!!!
@hackerman973
@hackerman973 4 жыл бұрын
Erre találták ki a horogterhelés fogalmát. Van rá érték, amitől egyik irányban sem kellene eltérni... (az csak az egyik, hogy a vontató autó eleje felemelkedik, és hasonlók, a másik az, hogy az átlag autó hátulját, és a horog rögzítését nem úgy találták ki, hogy függőleges irányban végtelen nagy terhelést elbírjon...)
@sanyi6450
@sanyi6450 4 жыл бұрын
Kérlek vegyétek komolyan hogy egy elszabadult utánfutó csúnya munkát végez. Egy utánfutóra nem kell sokat költeni de azt viszont illik rá költeni. Teljes világítás csere kb 10000ft Kerék csapágy 5000ft Vonófej 5000 ft Gumi 20000ft És ne sajnáld azt az 5000ft öt spaniferre hogy ne járj így. Én 10 éve futózok télen nyáron minden gond és baj nélkül.
@maestrohun
@maestrohun 4 жыл бұрын
Nem a karbantartás hiánya okozta a problémát.
@tituszbondar6997
@tituszbondar6997 4 жыл бұрын
Az sem a legjobb ha az utánfutó eleje van terhelve, mert akkor nagy lessz a súly a horgon. Inkább az utánfutó tengelye fölé kell pakolni hogy a teher el legyen osztva.
@szasza8
@szasza8 4 жыл бұрын
Nem az a lényeg, hogy mindent oda kell pakolni előre, hanem az, hogy a horgon ébredő erőnek lefelé kell hatnia ( tahát a vontató hátsó tengelyére kell terhelnie, nem elemelnie). Az utánfutó tengelyétől egy kicsit előrébb kell lennie a súlypontnak.
@borianm
@borianm 4 жыл бұрын
@@szasza8 Pontosan
@maestrohun
@maestrohun 4 жыл бұрын
@@szasza8 Plusz: A futón jelölni szokták, hogy mekkora terhelés között legyen a vonófej, ha jól emlékszem. Megpakolod a futót, próbálod emelni a vonófejet. Ha nagyon nem mozdul meg, jó eséllyel túl sok a terhelés elöl, ha nagyon könnyen megemelkedik, túl sok van hátul. Addig rendezzük a cuccokat, amíg érzetre nem lesz 40-60kg (400-600N) körül a vonófej "súlya". (Remélem jól emlékszem ez utóbbi számokra, de valószínű utánfutó mérete is válogatja mekkora ez az érték.)
4 жыл бұрын
A sebességhatáros rész érdekes és szomorú, hogy a jelentős többség soha nem tartja be..Gyakran az ilyen "szerelvényeket" győződ megelőzni, mert nyomja neki mint süket a csengőt. Mindenesetre egy újabb tanúlságos rész!
@gergelyfilotas2674
@gergelyfilotas2674 4 жыл бұрын
Az a baj, hogy a jelentős többség sajnos ezt nem is tudja, hogy ilyenkor hol és mennyivel lehet menni!
@MrDeadmau15
@MrDeadmau15 4 жыл бұрын
Teljesen jogos, csak az a baj hogy ha én (törvénytisztelő állampolgárként) felmegyek az autópályára és tartom a 80 km/h-át, valószínűleg fél órán belül fog letolni vagy leszorítani az útról egy kamionos, de minimum 1 méterre mögöttem jönni és villogtatni. Merthogy elvileg kamionnal is max 80-al lehet menni, ehelyett átlag 95-el haladnak.
@gaborkrammer
@gaborkrammer 4 жыл бұрын
@@MrDeadmau15 A tachográf ami a sebességet, vezetési és pihenőidőt rögzíti egy hitelesített mérőeszköz. A teherautók sebessége 90km/óràban limitàlt. Ez tényleg annyi, de a személyautók műszerei ennél többet mutatnak, ezért làtod hogy 95-tel mennek.
@kalmix88
@kalmix88 3 жыл бұрын
@@zsoltstix6498 Én rendszeresen csinálom. Főleg, ha tudom, hogy a következő kiállás lesz az enyém a pályán, akkor már az utolsó 2-5 kilométeren ugyan mit hősködjek?
@gaborkrammer
@gaborkrammer 3 жыл бұрын
@@zsoltstix6498 nem vettem észre vagy nem vàlaszoltam, bocsi :/ Egyàltalàn nem égő, menj úgy ahogy biztonsàgosnak érzed, mindíg a komfortzónàdban. Se nagyobb se kisebb nem lesz ha valaki gyorsan megy, mondjuk ez sokaknak nincs meg. Van akinek presztízskérdés, belefàjdul az egója ha megelőzik... Régen (2004-2008) volt hogy Pécs-Kisvàrda-Miskolc-Pécs kört csinàltam. Éjféli indulàs, több mint 1000km, 18-20 óra munkaidő. Ma màr nem akarnàm egyszer se, akkor volt hogy heti 3x is... Éjjel amikor nem volt forgalom tudtam 85-ös àtlagot menni az első 4,5 óràs vezetési időben. Pécsi telephelyről ki, àt a vàroson, Budapesten a nagykörúton keresztül. Na akkor tényleg oda volt ragasztva a mutató 90-re.
@taishudai1472
@taishudai1472 4 жыл бұрын
Nagyon durva kimenetele is lehetett volna ennek, nagy szerencséjük volt az érintetteknek. Elég sokat járok súllyal, vontatni nemigen szoktam, de egy sima dobozos furgon is tud érdekes dolgokat produkálni főleg ha határértékre van pakolva... nagyon észnél kell lenni - követési távolság, sebesség, fékintenzitás- és táv, kanyarodási sebesség, ívek, guminyomások - silyen apróságokra nem árt azért figyelni. És ez csak egy kis 3,5 t alatti játékautó. Arról nem is beszélve, hogy mit tud művelni egy szakszerűtlenül megpakolt, rosszul vagy semennyire nem rögzített, vagy magasan lévő súlypontú rakomány. Ma az M7-en jöttem pár percet egy autószállító trélerecske mögött, 115-120-szal húzta vígan a régi Transporterrel a kis trélerkét, rajta egy aranyos Suv-val. Nagyon ügyes és bátor volt, de legalább a jobbra tartást, meg az indexet ismerte.
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
Mégis sok furgonos vág be busz elé, hisz ők sietnek.
@szglazer
@szglazer 4 жыл бұрын
Kressz oktatáson egy árva szó sem esett hogyan kell futót pakolni csak hogy le kell rögzíteni...
@olimesei9293
@olimesei9293 4 жыл бұрын
@NoMoneyNoFunny Bezzeg arra van 200 kérdés, hogy mit kell csinálni a villamossal, amikor az emberek 90%-a csak képen lát olyat. Akkor lehetne erre is két percet szánni, egyszer elmondják, és rögzül.
@Krisztian1941
@Krisztian1941 3 жыл бұрын
@NoMoneyNoFunny Az általános iskolai fizikára a fene se emlékszik már, akkor is csak túlélni akartam. Ellenben a Kresz oktatás tele van fizikai ismeretekkel, pl. a féktáv is ilyen, sztem azt is tanítják fizikaórán, aztán mégis elmondják még egyszer. Nem baj az, ha van benne ismétlés.
@razgon
@razgon 4 жыл бұрын
Aki ezt a kezdő jogosítvány dolgot kitalálta, azt a letépett kezével kéne felpofozni. Az ELSŐ jogosítvány minősül kezdő jogosítványnak. Ha valaki levizsgázik motorra, majd 3 év múlva autóra, akkor abban a pillanatban amikor megkapja a B-s jogsit, rögtön húzhat futót is, azaz egy autóval minimális rutinnal rendelkező ember rögtön húzhat 5 mázsa szenet. Az autóvezetés tanfolyamon nincs szó még elméletben sem arról, hogy hogyan kell futóval vezetni, hogyan kell pakolni, rakományt rögzíteni. Élesben tanulja az ember egy csomó másik közlekedő között, és ez nem a közlekedők hibája. Az autóvezetők képzésének része kellene hogy legyen az utánfutóval való vezetés, nyugodtan vezethetnének 6-8 órát rakott futóval.
@icantrideslow
@icantrideslow 4 жыл бұрын
szerintem az alapképzésbe nem kell kötelezően beletenni a futót, mert az emberek 85-90%-a soha életében nem fog vagy akar futóval közlekedni. Inkább kiegészíteném a KRESZ-t azzal, hogy utanfutót csak az vontathat, akinek erre megvan a külön vizsgája. Az autós iskoláknál pedig külön lenne egy utánfutós tanfolyam, és akinek szüksége van rá, az kérheti és lerakhatja.
@norbertkiss8559
@norbertkiss8559 4 жыл бұрын
Nem 5 mázsa szenet, hanem akár autószállító trélert is vontathat, ha a szerelvény megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a 3500 kg-ot. Ha pl egy 1.5 t össztömegű autó vontathat a forgalmija alapján 2 tonnát, azt B kategóriás jogosítvánnyal vezetheted.
@krisztianborbely6743
@krisztianborbely6743 4 жыл бұрын
@@norbertkiss8559 Szerintem nem vontathat 2 tonnát, csak az autó őnsúlya lehet az utánfutó legnagyobb megengedett tömege, vagyis 1.5 tonnát vontathat. És ez is csak úgy működhet, ha az autó legnagyobb megengedett össztömege 2000kg. Ha ezt meghaladja, akkor már úgy kell venni, hogy túllépte a maximális 3.5 tonnát.
@eg3100
@eg3100 4 жыл бұрын
@@norbertkiss8559 Nem. Ha az utánfutó össztömege meghaladja a 750 kg-ot, akkor már +E jogosítvány kell. Egyébként mezei B jogsival 3500 kg autó + 750 kg utánfutó, tehát max 4250 kg lehet a szerelvény.
@norbertkiss8559
@norbertkiss8559 4 жыл бұрын
Akkor tegyük tisztába. A B kategóriás jogosítvány 3500 kg-ot meg nem haladó össztömegű gépjármű vezetésére jogosít fel könnyű pótkocsival (max 750 kg), tehát szerelvény össztömegben 4250 kg, illetve 3500 kg-ot meg nem haladó össztömegű szerelvényt vezethet. Itt már nem szerepel a könnyű pótkocsi (750 kg), csak a szerelvény össztömeg. Kicsit fikciós, de jogilag megáll, ha egy 1t megengedett össztömegű autó vontathat 2,5 tonnát, azt B kategóriás jogosítvánnyal vezetheted, nem kell hozzá E kategória. Jó példák erre az összkerekes autók, simán többet vontathatnak a saját össztömegüknél. De a nyerges vontató traktor is 18 t lehet maximum, a pótkocsi pedig 36 t jogilag, 39 t műszakilag (12 t nyeregteher + 24 t a tridem, de 9 t-ás tengelyek vannak alatta)
@lorekeeper666
@lorekeeper666 4 жыл бұрын
Egész végig azt vártam, hogyan hozzák ki a teherautó vezetőjét vétkesnek (a korábbi részekből kiindulva)...
@ronnellstringfellow1174
@ronnellstringfellow1174 4 жыл бұрын
azért így se gyenge, hogy félmillió plusszal ússza meg a tettes
@lorekeeper666
@lorekeeper666 4 жыл бұрын
@Gábor Lukácsik Nem érzed abszurdnak, hogy valaki a saját hülyesége miatt veszélyeztette mások életét és jelentős anyagi kárt is okozott, mégis fél milla plusszal jött ki a történetből? Más kérdés persze, hogy a furgonos miért is érte be bordatörésért csak 100 ropival...
@specibeci1432
@specibeci1432 4 жыл бұрын
@@lorekeeper666 "Más kérdés persze, hogy a furgonos miért is érte be bordatörésért csak 100 ropival..." Talán azért, mert nem volt olyan 1 bites mint te.
@lorekeeper666
@lorekeeper666 4 жыл бұрын
@@specibeci1432 legalább akkora "bizniszmen" vagy, mint a "máltai bizniszclassban lányok"...
@egrytamas509
@egrytamas509 3 жыл бұрын
@@lorekeeper666 Ezen felül a biztosító még fizetett további sérelemdíjat. Tehát 2 helyről kapta a Ducato-s a pénzt. Az 500 000Ft a gyermek helyretételére el is ment, az a fél millió az nem plusz.....
@982berti
@982berti 4 жыл бұрын
Gyakorlott vezetonek nagyobb eselye lett volna megakadalyozni/megelozni az utanfuto beszitalasat. Az egyszeruen NEM igaz, hogy ez a folyamat megallithatatlanul zajlik le, es az sem, hogy a semmibol indul el...
@982berti
@982berti 4 жыл бұрын
A nullánál több rutinod van, ha már két éve vezetsz autót. Addigra talán megtapasztalod, h milyen az, amikor télen az autó megindul valamelyik irányba, és talán lesz annyi gyakorlatod, h ne becsukott szemmel taposd a féket. Ennyi tapasztalattal valószínűleg előbb észreveszed, h túl gyorsan mész a futóval...
@danielwittmer3964
@danielwittmer3964 4 жыл бұрын
A rezonancia-frekvencia folyamat esetlenül hangzik meg nem is igazán ezt jelenti. Ez inkább egy pozitív visszacsatolású rendszer ahol a rezgés önmagát erősíti vagyis az adott gerjesztésre (lökésre) nagyobb lesz a válasz (kilengés) ezáltal instabil lesz a rendszer vagyis borulékony lesz a szerelvény.
@bolcskeianna7731
@bolcskeianna7731 4 жыл бұрын
eleg rossz a tipp az elöre pakolassal, mert akkor a kapcsolofej terheles lesz tul nagy. Lehetoleg a forgasponthoz (utanfuto tengelye) kell pakolni, ill. ennyival elörebb hogy a kapcsolofejterheles kicsivel a megengedett ertek(altalaban 60-100kg -> utanfuto es vontatojarmu forgalmijat megnezni) alatt legyen. kell hozza egy fürdöszobamerleg es egy darab tetölec/seprünyel
@borianm
@borianm 4 жыл бұрын
@@bolcskeianna7731 Kb. ez a lényeg, amit leírtál! Én ezt emelném ki. Kvázi akkor jó, ha kézzel még le tudod akasztani a fejet, de azért nyomja is (80kg-t mondjuk már csak mankókerékkel lehet leemelni).
@b4rb1
@b4rb1 4 жыл бұрын
​@@bolcskeianna7731 Annyira bírom amikor a fizikát csak középsuliban "tanulók" (pl.: Herpy) vagdalkoznak ilyen kifejezésekkel, illetve adnak tanácsokat mindenféle szégyenérzet nélkül. Ez az élet minden területén előjön, a hangos kontárok zajt visznek a rendszerbe, aki pedig tanulna valamit azt meg csak jól összezavarják.
@gaborkrammer
@gaborkrammer 4 жыл бұрын
Pontosan, a rossz súlyelosztàs (nincs elég súly/tapadàs az autó hàtsó tengelyén) miatt az autó hàtuljàt oldalirànyban picit el tudja tolni, majd az autó visszaàll egyenesbe. A vonófej is nyilván ugyanezt csinàlja, és emiatt a mozgàs miatt az utànfutó picit jobban kilendül, picit jobban elhúzva az autó hàtuljàt.
@zoltansinka7521
@zoltansinka7521 3 жыл бұрын
Az első vontatásom fél napot késett, mert utánanéztem dolgoknak, olyanoknak is, amiket korábbról "biztosan" tudtam. Mivel nem volt másik vállalkozó, duzzogva, de kivárták, míg elindultam. Én nem sajnáltam az időmet, a többieké meg nem érdekelt. Utólag sem fáj, cikinek sem éreztem sose.
@laszlopaksi6750
@laszlopaksi6750 4 жыл бұрын
Méghogy a biztosító megtérítette a furgonban keletkezett kárt. Hát egy tetőre rakott autó után biztos csak egy kis aprópénzt adnak, mert mindent leavultatnak. A furgonnal viszont pénzt keresnek, amit egy biztosító sem fog megfizetni.
@BotloB
@BotloB 4 жыл бұрын
A balesetet okozó sofőr által fizetett sérelemdíj számításába ilyenkor beleszámítják a kiesett jövedelmet is, úgyhogy azt nem is a biztosítónak kell megfizetnie.
@totti640
@totti640 4 жыл бұрын
@@BotloB a balesetet okozó sofőr jóvátételt fizet nem sérelmi díjat. A sérelmi díj és a kár a biztosító dolga. Pont erről beszélt az előző videóban az ügyvédúr.
@zoltannagy7161
@zoltannagy7161 4 жыл бұрын
Talán ha 2 év egy nap lett volna a jogosítványa, hamarabb felismeri az autó rendellenes menettulajdonságait, és nem okoz balesetet. Szerintem felháborító, hogy egy jó ügyvéd bármit elintézhet, ha meg tudod fizetni.
@gergodovak8828
@gergodovak8828 4 жыл бұрын
Csak egy kérdés. Attól,hogy 2 éves és 1 napos a jogosítványom már fixen tudok utánfutót és egyéb járművet vontatni? Legjobb az lenne,hogyha rutin pályán megtanítanák az embert a jogsi szerzés folyamata alatt utánfutóval közlekedni és pl lerobbant járművet vonókötél segítségével vontatni. Nem pedig azt mondani,hogy 2 év után már vontathatsz futót és lerobbant járművet. Én magam 3 éves jogsival és 60+ ezer km-el a hátam mögött mai napig nem mernék forgalomba menni futóval és lerobbant járművet se vontatnék. Mert oké,hogy levezettem X ezer km-t meg Y éve van jogsim. De lehet,hogy életemben nem vontattam/nem tapasztaltam,hogy milyen is az amikor a kocsi után még fel van akasztva egy utánfutó/vontató kötéllel húzok egy műszaki hibás járművet. Ezeket miér nem tanítják a jogsi szerzésnél? Sokkal hasznosabb lenne,hogyha ebben is lenne tapasztalata az ifjonc vezetőknek.
@pitta1978hun
@pitta1978hun 4 жыл бұрын
Az örök kérdés, mire jó az utánfutó biztosítása? Annak terhére lett kifizetve a kár, vagy a vontató fordéról?
@bolcskeianna7731
@bolcskeianna7731 4 жыл бұрын
az utanfuto biztositasa azokra az esetkre van, amikor vonojarmu nelkul törtenik a baleset. (pl. leallitott utanfuto elgurul)
@vftsforever
@vftsforever 4 жыл бұрын
@@bolcskeianna7731 ez komoly?
@gergelyfilotas2674
@gergelyfilotas2674 4 жыл бұрын
Én úgy tudom, hogy ilyen vontatmányos balesetnél mindenesetben a vontató jármű biztosítására terhelik ( hiába adsz betétlapot az utánfutóról szólni fog a biztosító, hogy a vontató járműé kell, gondolom szerepet játszik az is hogy utánfutóra nincs bónusz pont)
@BrouwerHungary
@BrouwerHungary 4 жыл бұрын
Ezt én se értem, hogy minek kgfb a futóra, ha mindig a vontatóét kell "használni". Nem mintha drága lenne, de akkor is...
@viktornagy7508
@viktornagy7508 4 жыл бұрын
Utánfutó bíztositás : tiszta nyereség a biztosítónak mert ha áll az utánfutó akkor nem történhet esemény. ha mozgásban van akkor viszont a vontató jármű felelőssége.
@hunorkenyeres4587
@hunorkenyeres4587 4 жыл бұрын
Suzuki és az audi nem kap kártérítést?
@siadammm
@siadammm 4 жыл бұрын
Ezt akartam én is kérdezni
@LaceszHU
@LaceszHU 4 жыл бұрын
Valószínűleg nekik is ugyan úgy fizetett a biztosító.
@vigergo
@vigergo 4 жыл бұрын
Ami alap hogy mindenki aki vétlen volt és sérült a járműve kapott kártérítést (a ford biztosítójától). Ezen felült aki nem (csak) anyagi kárt szenvedett hanem saját maga is sérült vagy bizonyíthatóan egyéb kára is keletkezett a balesettel kapcsolatosan további kártérítésre tarthat igényt - tudtommal ezt is elsősorban a biztosító fizeti. Nekem az nem volt tiszta, hogy az a külön 100E Ft-os fájdalomdíj amit a nőnek kellett fizetni azt miért nem a biztosító rendezte. Valószínűleg kártérítéseken felül volt még egy peres ügyük.
@krisztianborbely6743
@krisztianborbely6743 4 жыл бұрын
Képzelem, a suzukis kapott 150k-t. Aztán kezdjen vele amit akar. Az audis meg bukott jó pár milliót. Amikor a biztosító fizet, az nem mindig egy leányálom. A fiamnak a 6 napos kocsiját törték GTK-ra (piros lámpánál várakozott). És már 200k-val kevesebbet kapott. Aki meg hátulról belement, azt megbüntették ötezer Ft-ra. Ráadásul valószínűleg telefonozott, mert fékezés nélkül hajtott az álló kocsisorba.
@richardkorodi6860
@richardkorodi6860 4 жыл бұрын
@@krisztianborbely6743 nekem eddig szerencsém volt a biztosítokkal ezen a téren. Decemberben kihoztam az autót a szalonból, március elején egy áruház parkolójában belém tolatott egy hölgy. A vezető oldali ajtót kapta telibe, ami szépen behorpadt. Bejelentettem az esetet a biztosítónál, két nap múlva jött a kárszakértő és kiírt egy ajtócserét. Még meg is lepődtem, de azt mondta, hogy új autót nem fog gányoltatni. Bevittem a szalon szervizébe, kaptam csereautót és 3 nap múlva készen is volt. 500 ezret számláztak le a biztosítónak a vezető oldali ajtó cseréjére.
@laszlototh3079
@laszlototh3079 4 жыл бұрын
Az a szomorú,hogy minden tudás és agy nélkül lehet vontatni utánfutót bárkinek.A pakolásról vagy árurögzitésről már ne is beszéljek,ebben az esetben is látszik,hogy üljbe asszony és menjél oszt jólvan a telken találkozunk.A Ford is kb 25 éves rozsda kupac volt.
@waress4450
@waress4450 4 жыл бұрын
🤔🤔🤔 ha csak 1 fővel számolok / jármű , 5 ember életét kockáztatta . 100 ezret fizetett és 600 ezer kártérítést kapott + semmilyen következmény! Ez igen! A keletkezett anyagi kár.....OMG Gratulálok , további jó utat....
@biro.norbert.
@biro.norbert. 4 жыл бұрын
Jó ügyvéd
@kerenyiandor
@kerenyiandor 4 жыл бұрын
Nem rosszindulatból, de vezető -nő- simán felelőse- a balesetnek, mivel nem vizsgálta meg a rakományt indulás előtt! A nem hozzáértés nem mentesít! Valamint a kárszakértő és az ügyész is hibázott, hogy nem talált felelőst!
@bencze465
@bencze465 4 жыл бұрын
Szerintem a kresz vizsgában nincsz benne a szakszerű pakolás, egyszeűr átlagember aki nem szállít rendszeresen nincs honnét tudja ezeket a dolgokat. Bűnbaknak jó lett volna, de egyébre nem.
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
Miért nem vezetéstechnikai hiba, hogy nem tudja, hogy csak 60 km/.val menjen azon a szar 8-as úton, mert bemozog az utánfutó?
@csabyka88
@csabyka88 4 жыл бұрын
A pakolás az egyik tényező, nekem mégis egy másik, fontos(abb?) dolog jut eszembe. A futó merev tengelyes volt, vagy laprugós / lengéscsillapítós? A saját utánfutóm fékes + laprugós + lengéscsillapítós, megingathatatlan, úgy jön az autó után, mintha sínen menne. Korábban húztam merev tengelyes futókat, azok üresen és rakottan is sokkal könnyebben meginognak, mivel elpattognak az úton. Biztosan mentetek már olyan autó után, aki ilyet vontat, 10-20 centiket ide-oda ugrál az úton. Képzeljük el, ha ezt még meg is rakják, és legyünk őszinték, sokszor túl vannak pakolva... A fék se butaság, simán be tudja lökni a kereszteződésbe az autót egy 700 kilóra megpakolt futó! Szvsz aki biztonságosan akar közlekedni, el kell elejteni az obis - praktikeres biliacélból készült borzalmakat. Hiába olcsó, de egyrészt gyenge a felépítmény, másrészt veszélyes maga a vontatás is. Én nem is engedném forgalomba ezeket! Aztán felmerül bennem az is, hogy egy ropira tört futóról hogyan állapítják meg, hol volt a súlypont, de ez már másik kérdés.
@gege997
@gege997 4 жыл бұрын
47. § Teherszállítás (2) A rakományt a jármûvön - annak belsejében, illetõleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. c) egyenletesen és úgy legyen elhelyezve, hogy a jármû stabilitását számottevõen ne rontsa; Ezt a pagagrafust miért nem sértette a Ford vezetője? Ez nem jutott a rendőrség eszébe?
@Pety91
@Pety91 4 жыл бұрын
tippelek: a helyszíneléskor nem vizsgálták/nem lehetett rekonstruálni a rakomány elhelyezkedését Mivel nem lett bírósági ügy szakértők nem vizsgálták az esetet. Dr. Herpy is úgy említi, hogy ezen gondolkodott egy ideig és utólag belegondolva szerinte ez ez okozhatta a balesetet
4 жыл бұрын
@@Pety91 Az audi áthajtott az utánfutón...így már nehéz lehetett a rakományt ellenőrizni...
@ForWhhY
@ForWhhY 4 жыл бұрын
Kommunizmusban élünk, hogy csak így előhúzol egy kártyát egy pakliból és kérem erre büntetlek. Bizonyítható volt a dolog szerinted? Ez van mikor valaki nem értelmezi a szabályt de hivatkozik rá és nem biztos benne, hogy alkalmazható e...
@maestrohun
@maestrohun 4 жыл бұрын
És egyébként nem oktatnak B jogsinál rakomány elhelyezést, rögzítést. Hivatásosoknak úgy tudom, igen. Akkor nem értem a jogszabály miért követeli meg. Vagy miért engedik sima B jogosítvánnyal a vontatmányt és miért nem kötik plusz vizsgához, akkor? Mert, egyébként tényleg egy csomó galibát tud okozni, és azok is örültek, akik jelentősen túllépik futóval a sebességkorlátokat. Nem hiába korlátozzák erősen.
@eg3100
@eg3100 4 жыл бұрын
@@maestrohun 750 kg össztömeg fölött kell a +E vizsga, alatta B kategória elég.
@laszlojando7976
@laszlojando7976 4 жыл бұрын
Ha ezt a balesetet egy kamionos okozza akkor elveszik a jogsit, és esetleg még kap egy kis börit nem pedig "peénzjutalmat". Szuper.
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
@@cerberus3393 Ha a Veszprém-Tapolca busz elé rakja be az utánfutót a hölgy, akkor is ezt írod?
@Boba0514
@Boba0514 4 жыл бұрын
Ő sem kapott pénzjutalmat, de szerintem is százezernél nagyobb büntetés arányosabb lett volna.
@krisztianhuszti6449
@krisztianhuszti6449 4 жыл бұрын
A kamionosnál sajnos kapásból ott van két súlyosbító tényező. Ha az ügyirat úgy kezdődik, hogy "foglalkozáskörében gondatlanságból elkövetett..." Abból már nem lesz csak ejnye-bejnye. És ez nem csak a kamionosok ra vonatkozik. Aki veszélyes üzemben dolgozik az ne csak magára figyeljen oda mert mások életével játszik.
@laszlojando7976
@laszlojando7976 4 жыл бұрын
@@cerberus3393 És ha autóval vontat akkor veszélyeztetheti mások életét? Akkor is ezt mondanád ha a te családod elé vágódott volna az utánfutó? Te agyas.
@laszlojando7976
@laszlojando7976 4 жыл бұрын
@Gábor Lukácsik Teccik!! Az szerintem még rosszab hogy a felelőtlensége miatt a saját gyerekének okoz súlyos sérüléseket, aztán meg zsebre vágja a lóvét. Abból a 600-ból nevetve kifizeti a büntetést a maradékból meg elmegy nyaralni. Szuper. Ez tényleg komoly büntetés. Hol itt az igazság?
@zoli57
@zoli57 4 жыл бұрын
Egy iciripicirit az anyuka azért csak hibás volt szerintem, onnantól kezdve hogy nem is vontathatott volna a friss jogsijával.
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
Szerintem is a gyerek apja hibázott, aki csinált ennek a nőnek egy gyereket.
@Chukyka
@Chukyka 4 жыл бұрын
És mi van a többi károsultal? Suzukisal és az audissal?
@davidszoke5470
@davidszoke5470 4 жыл бұрын
Az Audi és a Suzuki sofőrje nyilván megkapja a járművük helyreállításához szükséges pénzt, viszont a Ducato sofőrje a furgonban keletkezett káron felül is kap kártérítést, o ugyanis gondolom 2 törött bordával pár hétre kiesett a munkából. Gondolom ezért hangsúlyozták, nehogy azt higgye a néző, hogy mindössze 100.000 forintot kapott, aztán viszlát.
@rocko44444444
@rocko44444444 4 жыл бұрын
lehet kérni hozzá román feliratot?
@tonbinszky
@tonbinszky 9 ай бұрын
😂
@stefanstefan1005
@stefanstefan1005 2 жыл бұрын
"Nyugaton" van rá gyógyszer, sokéves téma, sok videó szól erről németül pl! 1. Kilengés biztos kapcsolófej, vonófej a futóra!(A nagy műanyag amit tilos zsírozni!) Hihetetlenül nagy segítség! (500kg tól kötelezővé tenném!) 2. Lengéscsillapító a futó minden kerekénél! (Nem pattog, a kerekek kontaktja jobb lesz az úttestel. Kötelezővé tenném!) 3. Stabilizátor a vontató hásó tengelyén is! (Vonó vagy fékező erőknél kevésbé lesz az autónk önnállóan hátulkormányos.) Nem veletlen külföldön általában ez a 3 feltetele van a 100km/h nak is, csak elvagyunk itthon maradva... Amúgy ha elkezdi az ostorcsapást a futó, akkor szinte hiába minden! Se gáz se fék nem igazán használ! Tapasztalat, és nagy rutin kell hozzá, hogy a periódusából a hullámzo ritmusaból néhány általaban nam periódikus fék, rúgással és egyenesben tartássál kimozdítsd a ritmusából és egyenesbe jöjjön...70km/h alatt amúgy a jelenség nem szokott előfordulni. Igaz a súlyt kicsit mindíg előre kell pakolni, ugy hogy kb 50-150kg(rajta van az adattáblán horogfüggö !!! 3,5t nál 100-150kg kis futókon kb 50kg) -al nyomja a horgot lefelé, vagyis nem nagyon tudod könnyen felemelni, és lefelé feszül a horogra rakottan is, nem felfelé!
@szooist
@szooist 2 жыл бұрын
Én úgy tudom, hogy a vezető felelősége a rakomány megfelelő pakolása, rögzítése, és ha az nem megfeleő, akkor nem indulhat el a járművel. Ha mégis elindul, minden felelőségnek őt kellene terhelni. (mindegy, hogy a papa pakolta meg a futót zsalukővel.....) Erről egy szó sem esett. Végülis két gondatlanságból elkövetett súlyos testi sétés történt, és a bíróság csak úgy elengedte az egészet. Gondolom csak ügyvéd és díj kérdése :( Ez volna az igazságos eljárás? Nekem ez így nagyon nem tetszik.
@petertheboss2
@petertheboss2 4 жыл бұрын
Nekem bőven több mint két éves a jogosítványom, de erre nem gondoltam volna. Örülök, hogy elindítottátok ezt a sorozatot!
@JozsefKovacs-ht8gj
@JozsefKovacs-ht8gj 5 ай бұрын
Pedig benne van a kresz oktató anyagban (legalább is az online oktató tananyagban.) Még próba vizsgán megkaptam kérdésben is (1 pontos volt)
@danielhorvath3628
@danielhorvath3628 2 жыл бұрын
2:44 Csak jó embert kellett volna megkérdezni. Az általános gépészeknek oktatják ezt a jelenséget (egyébként shimmy jelenségnek hívják). BME, Műszaki Mechanika Tanszék.
@huzoro
@huzoro 4 жыл бұрын
Van bizonyíték, hogy az utánfutó súlypontja hátul volt? Lehet, hogy csak egy relatív gyorshajtás volt. Mindig figyeltem rakodásnál a súlypontra és a vonóhorog terhelhetőségére, de nagyobb súly már engem is sokszor berázott. Ilyenkor el kel venni a gázt, finoman korrigálni a kormánnyal és tilos fékezni. Ezt a kellemetlenséget úgy lehet megelőzni, hogy a sebesség megválasztásánál figyelembe kell venni a vontató és a vontatmány súlyának arányát. Sajnos az olcsó utánfutóknál a stabilizátoros vonófejet nem használják az ára miatt (kb.150Eft), pedig sokat segítene. Lakókocsikon ilyet használnak, ennek berázásához már tényleg gyorshajtás kell. ( Ez tulajdonképpen egy mechanikusan működtetett fék, amelynél kettő, illetve négy fékpofa több mint másfél tonna erővel rászorít a gömbfejre. Ez a fékerő nem akadályozza meg, hogy a vonóhorog és a kapcsolófej közötti szükséges elmozdulások (pl. kanyarban) létrejöjjenek, a felesleges lengéseket, bólogatásokat viszont azonnal lefogja.)
@szabolcsszilagyi729
@szabolcsszilagyi729 2 жыл бұрын
Ha egy fuvarozó csinált volna ilyet ,akkor rommá büntetik ... magán ember ,vagy nem de a rakomány helyes elhelyezését ,rögzítését neki is tudnia kell ...
@denesnagy4717
@denesnagy4717 4 жыл бұрын
Videó utolsó percei: bármit vontató járművekre és buszokra felhívta a figyelemt a szakértő. A 40 tonnás kamionok kimaradtak. Végülis mindegy. Az átlag magyar utánfutó: Kopottas barna vagy babakék szín. Legalább egy lapos kerék. A gumik 10-25 évet is megélnek a megfeszített éves egyszeri használattól. Fontos még, hogy a magasított acél oldalkeret hátul nyitható legyen, de ne lehessen rögzíteni.
@petike884
@petike884 4 жыл бұрын
40 tonnás kamion kimaradt... szerinted hova az anyámba sorolandó a 40 tonnás kamion, ha nem a "bármit vontató jármű"-vek közé ? :)
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
@@petike884 Éppen beszélt nála az asszony a háttérben, és nem értette. :)
@gaborpinter4523
@gaborpinter4523 4 жыл бұрын
15 éve vezetek rendszeresen, de még sosem vontattam. Nem tudom, mennyire bonyolult vagy nehéz, de ha létezne ilyen típusú képzés, akkor biztosan elmennék rá.
@laszlozsoltschneider579
@laszlozsoltschneider579 4 жыл бұрын
Jelentkezz BE kategóriára az ilyen képzés
@tuszmihaly
@tuszmihaly 4 жыл бұрын
Egyszerű a történet. Utánfutót úgy pakolunk, hogy a teher egyenletesen ellegyen oszlatva, hogy a horog függőleges terhelése a lehető legkevesebb legyen. Valamint sebesség határok betartása kötelező. Nekem sosem szitált még be és nem is feszegettem a határokat, minek? Megpakolom, spanival lerögzítem aztán 50/70-nel szépen elgurulok ahova kell. Nekem az jött le, hogy igazából nem tudták eldönteni, hogy hibás volt-e az anyuka vagy sem. Pedig bizony ő felelt a járműért. A kisfiútól nem sajnálom a kártérítést, nem ő tehetett róla. De kinyomoztam volna, hogy ki pakolta helytelenül a futót és azt is felelősségre vontam volna az anyukával együtt. A többi sérült autónak meg nem jár egyértelműen kártérítés, mert ilyenkor ki kell vizsgálni pl volt e megfelelő követési távolság.
@LaceszHU
@LaceszHU 4 жыл бұрын
Vezetésteknikai hiba: Rosszul megválasztott sebesség. 5-10km/h-val lassabban halad, akkor nem történik meg. Persze ehhez el kell jutni oda, hogy egyszer behullámozzon. Akkor megvan a max sebesség. Finom fékezéssel elkerülhető lett volna. És az a baj, hogy ezt senki nem tudja megállapítani egy ilyen balesetnél.
@csabyka88
@csabyka88 4 жыл бұрын
Elmondani könnyű. Ha egyszer becidrizik, kb megfoghatatlan. Ha 20-szal mész, akkor esetleg, 70-nél kizárt.
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
@@csabyka88 Laci jól írt le mindent. Az, hogy éppen hol mennyire szar az aszfalt minősége, azt neked kell mérlegelni. Csak az a kérdés, a rendőrség miért nem ellenőrzi az utak állapotát, és tesz feljelentést az üzemeltetőjével szemben, ha már a kocsi állapotát ellenőrzi.
@LaceszHU
@LaceszHU 4 жыл бұрын
@@csabyka88 Tudom, hogy mondani könnyű, de nem a levegőbe beszélek. Nem egyszer fordult elő már. És nagyjából ez a 60-70-es tempó amikor elkezd riszálni. Egyik ilyen volt pl. 2,50m-es futó megrakva 6m-es colos deszkával. 80szál volt kb, 3m-t lógott ki hátra. Transit hátulját emelte!! Másik ugyan így, csak egy swiftel és betonháló volt fent. Szóval még azt sem lehet mondani, hogy itt volt az autónak súlya ami kicsit korlátol.
@hackerman973
@hackerman973 4 жыл бұрын
@@LaceszHU mindkét vázolt eset vastagon kimeríti a hibás rakományelhelyezés fogalmát... Egy normálisan megtervezett (nem valami háztáji, skoda futóműves, zsigulikerekes borzalom) utánfutó, jól pakolva nem csóvál be csak úgy magától száraz, egyenes úton, ahhoz durva külső behatás kell...
@LaceszHU
@LaceszHU 4 жыл бұрын
@@hackerman973 nyilván. Ezzel tisztában kell lenni a helyzetnél, és ahhoz választani a tempót.
@attilabakos33
@attilabakos33 4 жыл бұрын
Azért a magyar utánfutó állomány nagy részének az állapota is megérne egy- két misét. A legtöbbjüknek a forgalmijába az egyedi típus van megjelölve, tehát nem nagy gyártó cég termékei, ahol azért van minőségbiztosítás, és minimum 25 évesek, Lada, Dacia stb felnivel, és sok éves repedezett öreg gumikkal. Magasítóval, mindenféle tákolt félmegoldással. És nyilván mindennel is megpakolják őket ráadásul rosszul, és még száguldoznak is vele. A rakományrögzítésről meg ne is beszeljünk, mert kevesen tudják, hogy hogy kell helyesen csinálni. Spanifer, élvédő, csúszásgátló és társairól nem is hallottak. Megelőzésként a kresz vizsgán kéne erre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni.
@arpadszeiff
@arpadszeiff 4 жыл бұрын
Nekem nincs saját utánfutóm, ezért, ha ritkán kell, kölcsön utánfutóval vagyok. Még nem volt két egyforma. Alacsony sebesség mellett egy biztonságos helyen be szoktam finoman hintáztatni, hogy érezzem, milyen stabilan jövök ki belőle. Erre azért álltam rá, mert előttem az M7-en egy tréleres vontatván beszitázott a besorolás sávváltásnál. Még úgy is félelmetes volt, hogy végül meg tudta fogni.
@Tomi-dc5sw
@Tomi-dc5sw 4 жыл бұрын
Hany olyan vontato van ami autopalyan vagy autouton nem 80al megy hanem valamikor meg 140-150 el
@Dzsotti13
@Dzsotti13 4 жыл бұрын
A rakomány elhelyezéséért és a rögzítésért a sofőr felel! Nem okoztam balesetet, de megbüntettek (600€), mert a targoncás hátsó tengelyesre rakta a kamiont! Nem tudtam mit, mennyit rak, mégis én voltam a hibás! Itt meg pénzt kap! 👍
@sakis73
@sakis73 4 жыл бұрын
3:35 Ezt a jelenséget rezonancia katasztrófának hívjuk. A vontatmány a rendszer rezonanciafrekvenciájával megegyező frekvenciájú gerjesztést kap.
@vargasandor8160
@vargasandor8160 4 жыл бұрын
Azt se feledjük hogy egy utánfutóval van súly határa ha meg felelően van pakolva ès a rávonatkozó sebessègel haladunk akkor nem kène hogy baj legyen. Persze utólag lehet okosnak lenni.
@istvant7930
@istvant7930 4 жыл бұрын
Ügyvéd úr kitalálta az okot, ami ott volt a szakértői véleményben. Utána beismertetett, pedig szerinte nem volt közrehatása az ügyfelének?! Volt egyébként, mert ha utánfutó nélkül vezet, nincs, ami berezonáljon.
@roland6206
@roland6206 4 жыл бұрын
Akkor is létre jön hogy ha túlsúlyos a futó!!! Meghaladja a utánfutó súlya vontató gépjármű súlyát!!! 1:12 látszik hogy szinte beleér gumi a sárvédőbe meg magasított volt amit nem nehéz túlpakolni.
@rocko44444444
@rocko44444444 4 жыл бұрын
ez a baleset utáni kép. érdemes lett volna előtte is megnézni.
@Atomcsak
@Atomcsak 4 жыл бұрын
és a többi résztvevővel milett? a suzuki és az audi kártalanítása az, hogy zajlott?
@adamkoran
@adamkoran 4 жыл бұрын
Többen is írják hogyan lehet a jelenséget felismerni és megállítani. Ha erre valóban van módszer, akkor miért az hangzik el a videoban és miért azt mondta a hatóság is, hogy nincs vezetéstechnikai mutatvány ellene, se hiba ami okozza?
@zoltantarjanyi3992
@zoltantarjanyi3992 4 жыл бұрын
Kedves Ádám! Ahol ezt tanítják úgy hívják "belföldi árufuvarozói engedély", ott tanítják a valós és látszólagos becsuklás közötti különbséget is és hogy melyikre mivel kell reagálni. A 2 éves jogsi azért kell, hogy ne kelljen a váltót nézni hol lehet a 3-as ilyen esetben, hanem kézség szinten menjen az autó kezelése és megszokd hogyan viselkedik az autó és feltűnjön ha valami nem klappol... (mert akkro azt valószínűleg a futó okozza) Itthon még a ráfutófék is ritka az utánfutókon, és azt sem tanítják hogyan kezeld, pedig szépeket tud rúgni beléd hátulról egy vészfékezésnél a kéttengelyes tréler főleg rakottan... (hogy élőállatról ne is beszéljünk, ami még rúgkapál is és hiába van 4 lába azokon is ide-oda topog) Ez két hiba volt, de mivel egyik sincsen törvénybe iktatva és nem kapott egyikre sem képzést, így nem is bűntethető érte, az egyik rakodástechnikai hiba (ebből 2 is közre játszott, az egyik hogy a vontatónak kell nehezebbnek lennie, a másik hogy mindig előre és a tengelyre terhelünk egyszerre, nem véletlenül nem a mértani közepén van a tengelye) a másik pedig vezetéstechnikai. A kamionosokat azért csapják meg érte, mert ők mindezt "foglalkozás körében" követik el és amikor a belföldit/nemzetközit megszerzik, akkor mindkettőre kapnak képzést és vizsgáznak is belőle... Amúgy a műszaki állapot ellenőrzése is megért volna egy misét, de gondolom a rendőröknek jobb dolguk is akadt ennél... pofátlanítani meg kintfelejtett 30/60-as tábláknál trafizni... pedig a nyakamat merem rátenni h a Fordban a fékfolyadék is vagy 10 éves volt, a gumik meg alhangon 8, az utánfutó meg fékezetlen volt, valószínűleg még zsiguliról mentett gumikkal... vmikor '83-ból...
@adamkoran
@adamkoran 4 жыл бұрын
@@zoltantarjanyi3992 Köszi a választ. Sok dologra rávilágított.
@zoltantarjanyi3992
@zoltantarjanyi3992 4 жыл бұрын
@@adamkoran Nagyon szivesen, ha tanulni szeretnél az esetből, arra is alkalmas, de ezt sem tanítják amikor B kategóriát szerzel: Ez egy tipikus jele annak hogy az utánfutó/vontatmány "öntudatra ébred", ez csak egyetlen egy esetben történhet meg, nevesül akkor ha nehezebb mint a vontató, nem véletlen hogyha jársz-kelsz az utakon akkor megfigyelhető hogy a "profi futósok" nem swift-el meg escort-al húzgálnak 1tonnás utánfutókat... nem egy kellemes érzés amikor egy álmos téli hajnalon meglök a vontatmány az emelkedő tetején majd letol a lejtőn, te meg tehetetlenül küzdesz hogy az úton tartsd a szerelvényt... Ha az escortban lett volna még pár száz kg, nem tudja beriszálni, a nyergesvontatók pótkocsiját azért nevezik "félpótkocsinak", mert a tömegének fele a vontató jármű hátsótengelyét terheli... (ezért nem tudja beriszálni, hiába nagyobb a tömege a vontatmánynak) Egyébiránt azt is tanítják hogyha szerelvénnyel viszel árút, akkor nagyon kell rá figyelni hogy először mindig a pótkocsi ürüljön le és ne a gépes, így elkerülhetőek az ilyen és ehhez hasonló esetek... De nem akarom tovább osztani az észt, a lényeg átment szerintem... A valós eset szerintem: Lomiztak, vagy nem tudom, de az utánfutó tuti nem 750kg-ot nyomott rakottan, más esetben nem tudta volna beszitálni a közel 1 tonnás escort-ot, anyuka csak kapta a kulcsot, tuti nem ő rakta meg a futót, hanem apuka (vagy más) megpakolta, aztán ment dolgára, "te meg Babám vidd el A-ból B-be"... Az egészben számomra egy rém szomorú mozzanata van a dolognak: Ha ezt én csinálom és az én gyerekemnek esik baja, tuti valamelyik menőmanó ügyvéd rámsüti a kiskorú veszélyeztetését és rámrohad a műanyaglakat, de hogy a gyerekemet elveszik az biztos... Ő megúszta szinte semmivel, a többieknek viszont abban igaza van, hogyha 2év 1 napos a jogsija se tudta volna kezelni, amint először beriszál félre kellett volna állnia, de valószínűleg ő továbbment, hogy aznap szélcsend volt, az csak a szerencsének köszönhető mint az is hogy nem akadt le a futó...
@JoelTRex
@JoelTRex 8 ай бұрын
Nem ugyanez, de hasonló. Én targoncás vizsgát végeztem. Ugyanez a szabály: a járműhöz legközelebb kell a túlsúlyt "viselni". Ehhez képest több targoncás balesetet láttam, ahol ezt nem vették figyelembe. A végén (targoncánál az elején) volt a túlsúly), és már borult is.
@symbiote6540
@symbiote6540 4 жыл бұрын
Tudnám, hogy ennek a 2 éves futó korlátozásnak mennyi értelme van. Ha 2 évig nem használ futót, és utána kezdi el, akkor nem mindegy? Futóval ugyanúgy rutintalan lesz. Inkább valami külön lehetőség kellene ehhez jogsiszerzés alatt, mint választható opció.
@bolcskeianna7731
@bolcskeianna7731 4 жыл бұрын
2 ev utan legalabb a kocsit biztonsaggal vezeti es tud figyelni a futora
@attilaschmidt84
@attilaschmidt84 2 жыл бұрын
Vègig kisèrve az összes rèszt,elèg èrdekes jogszabályok vannak!De ami zavaró az a hiányos keresz ès rutinvizsgák!Már a jogsi szerzès is a pènzről szól,bezzeg annó 2001ben mèg rutinvizsán autót is kellett szerelnem ,mert a Suzuki oktaó autó tolató lámpa test hibás lett!Mivel a test kábel több helyen is hibás illetve sèrült volt,szervíz lett a vège ,de elötte jól megszívattak!De mivel a helyszínen nem lehetett javítani,nem volt bukás😉
@scorpyx777
@scorpyx777 4 жыл бұрын
Aha , tehát nincs felelős. Vagyis ha valamivel életveszélyessé teszek egy járművet és balasetet is okoz akkor nincs felelős ? A nő nem vezethette volna eleve, de ha nem ő a hibás akkor az aki rakodta az utánfutót. Szóval hogy hogy nincs felelős több személy súlyos sérülését okozó tömegbalesetnél, ha tudjuk hogy mi volt az ok ???
@Chukyka
@Chukyka 4 жыл бұрын
@Gábor Lukácsik Azért én csinálnék egy interjut a 3-4 vétlen sofőrrel (suzukis, audis, furgonos, kamionsofőr) hogy mit éltek át.
@gaborsalamon1325
@gaborsalamon1325 4 жыл бұрын
Ne mondjon olyan butaságot hogy az utánfutó elejére pakoljanak.... A rakomány súlyát eloszlatjuk egyenletesen mint elől és hátul illetve ha egy nehezebb tárgyról van szó a tengely felé rakjuk! Ideális súly mellesleg ha a vontató félre kB 50kg teher nehezedik a tökéletes futashoz.
@nagynorbert7168
@nagynorbert7168 4 жыл бұрын
Az Audinak a Szuzukinak ki fizet ijenkor ki a kárát ?
@mise00
@mise00 4 жыл бұрын
az escort kötelezője
@peterstifter4348
@peterstifter4348 4 жыл бұрын
Ha már beleng akkor valamit elb...l 2 dolog lehet gyorsan mentél és sokat raktál rá. EGY JÓ ÜGYVÉDDEL EBBEN AZ ORSZÁGBAN MINDEN BŰNÖST TISZTÁRA LEHET ÉS MOSNAK IS.
@totti640
@totti640 4 жыл бұрын
100 ezer forintból ezt megúszni azért elég meredek. Ha bíróságra került volna az ügy vezetéstől eltiltás és többszöröse a büntetés.
@ForWhhY
@ForWhhY 4 жыл бұрын
Milyen 100 ezer? Még ő kapott 600 ezret. Abból adott 100at a másiknak.
@totti640
@totti640 4 жыл бұрын
@@ForWhhY azt ugye a gyerek kapta így nem vonnám ebbe bele. De ennél jóval nagyobb büntetést kapott volna a bíróságon
@petike884
@petike884 4 жыл бұрын
@@totti640 mert a gyereknek "szavazott" 600 kihez megy? Nem hinném, hogy a gyerek vett volna magának abból a zsetonból másnap egy PlayStation-t...
@Boba0514
@Boba0514 4 жыл бұрын
@@petike884 lényegtelen, akkor is annak járt...
@krisztianborbely6743
@krisztianborbely6743 4 жыл бұрын
Hát ez megint a jó ügyvéden múlt. Mondhatták volna azt is a bíróságon, hogy érvénytelen a jogsija erre a "járműkategóriára". Kb. olyan, mintha buszt vezetett volna B-s jogsival.
@ForWhhY
@ForWhhY 4 жыл бұрын
Tehát a hibás kapott 600 ezer ftot. Ebből 100at adott a másik áldozatnak mert az egyik a fia volt. A többit a biztosító fizette...
@ronnellstringfellow1174
@ronnellstringfellow1174 4 жыл бұрын
ezen kiakadtam én is
@slaszlo9088
@slaszlo9088 2 жыл бұрын
EZ A MAGYAR IGAZSÁGSZOLGÁLTATTÁS! CSAK NEHOGY MÉGEGYSZER LEMÁSOLJÁK UGYAN EZT , MERT AKKOR MÁR 1 000 000 FORINT HASZNUK LESZ.
@robertteremi2564
@robertteremi2564 2 жыл бұрын
Azt nem tudom hogy sikerült bizonyítani, hogy rosszul volt megpakolva az utánfutó
@krisztianvasarlas9010
@krisztianvasarlas9010 4 жыл бұрын
én anyakamat tettem volna h tengelyre pakolunk ...
@982berti
@982berti 4 жыл бұрын
Fugg a rakomany sulyatol, meretetol, alakjatol. Nagy altalanossagban ugy, hogy a rakomany tomegkozeppontja az utanfuto tengelye ele keruljon annyival, hogy a vontato jarmu tengelye ne legyen tulterhelve, de lehetoleg a maximalis megengedett legnagyobb tengelysulyra torekedjunk. Magyarul: legyen suly a vontato jarmu hatso tengelyen, de ne alljon ugy, mint a motorcsonak.
@krisztianvasarlas9010
@krisztianvasarlas9010 4 жыл бұрын
@@982berti thx!!!
@Mr.Bearded.Mechanic
@Mr.Bearded.Mechanic 4 жыл бұрын
Kapcsolófejen, -ha fékes- a ráfutóféken fel van tűntetve a maximális orrterhelés ("S" érték szokott lenni). Ez általánosságban az utánfutó megengedett összsúlyának 10%-a. Értelemszerűen a vontató jármű forgalmijában megengedett fékezetten- illetve fékezetlenül vontatható súly, ha kisebb, akkor az a mérvadó! Ekkor elkerülhető az ilyen jellegű becsóválás.
@MrSzanlev
@MrSzanlev 4 жыл бұрын
Láttam én olyan vontatást Debrecen mellett a 4-es főúton, hogy súlyos bontott vasat szállított az utánfutó elejében egy régi Lada Niva-val valaki. Természetesen másal is meg volt pakolva a hátulja, de nagyon nagy súly telepedett az utánfutó elejére, ami a Niva-n is látszott. Az autó eleje a sofőr mellkasával egy síkba került, ugyanis a nagy tömeg leültette teljesen az autó hátulját, a hátsó kerék szerintem súrolta is a kerékjáratot. Többszörös életveszély, és megtekintve a sofőrt, egy jól szituált 30+-os férfi volt. Vannak nem normális emberek... :')
@norbist2
@norbist2 3 жыл бұрын
Mostmár tudom miért kezdi mindig úgy az eseteket, hogy: "egy gyönyörű napon" Munka van, amivel jól lehúzza az áldozatot, vagy áldozatokat, vagy aki életben marad. Na most, itt Romániában úgy mennek a használt autó szállítók, hogy pattognak az autók a traileren ezen a rossz úton. Szerintem még a szállított autók felfüggesztése is cserés lesz mire hazaérnek velük.
@BarnaPeter
@BarnaPeter 4 жыл бұрын
Jó lenne ha a futókat lehetne vizsgáztatni külön és akkor mondjuk nem 80 hanem 100 lenne a tempó a pályán. Nyilván nem tartja az ember, ki szereti ha a futó mögött 20 cm-el egy 40 tonnás vas villog meg kürtöl eszeveszettül...
@lacikeri3102
@lacikeri3102 4 жыл бұрын
Na basszus, ezt én sem tudtam. Jó az a modell kísérlet a súlyponttal. Bár nekem alapvető volt eddig is, hogy a horgot lefelé kell nyomnia picit, de csak annyira hogy kézzel le tudjam akasztani.
@cenci6184
@cenci6184 4 жыл бұрын
nagyon nem értem ezt... nem lett felelősségre vonva senki. Nem tudom hogy ki pakolta meg a futót de azt kéne szerintem valamilyen szinten felelősségre vonni. Mert ha mondjuk egy kamionról le esik valami akkor a sofőrt veszik elő hogy nem jól rögzített, szerintem itt is ilyesmi mondón kellene eljárni (igen nem esett le semmi tudom), az hogy nem volt 2éves a jogsija egy dolog, 30éve vezető ember se fogja meg ha beszitál :/ Ugyan akkor 7éve van kb jogsim kocsira meg moci meg C is van. De nem emlékszem hogy egy ilyen alapvető dolgot bármikor is meg említettek hogy egy futóra hogyan kéne pakolni.
@bolcskeianna7731
@bolcskeianna7731 4 жыл бұрын
a söför felelös a rakomany megfelelö rögzitesert. B-nel nem emlitik, mert amit B-vel lehet huzni ott csak optimalizalt jarmuszerelvenynel nehez a futo es jarmuszerelveny aranya is csak akkor kritikus. az en kocsi az nagyjabol kritikus keresztmetszet(optimalizalt jarmuszerelveny: 1400kg sajat tömeg 1900kg össztömeg 1600kg huzhat tehat meg pont huzhatsz B-vel egy 1600kg futot ugy hogy közben ures a kocsi 1400kg-val. BE-nel szerintem megemlitik a rakomanyrögzitest (?) CE-nel viszont biztos (azt csinaltam 10eve). csak erintölegesen, de az akapokat elmondjak es vizsgapont is (többihez GKI kell)
@fanaticpass
@fanaticpass 4 жыл бұрын
öcsém fiatal korában hosszú deszkákat vitt friss jogsival a hídon lefelé jött a gebasz mivel rosszul pakolta fel a deszkákat és a súl elemelte a kocsi hátsó kerekés a földről. nekem is csak mesélték ,hogy bicskázott össze a futó és a kocsi..... sokkoló élmény volt. senkinek nem lett baja...
@bartazoltan6024
@bartazoltan6024 4 жыл бұрын
Amikor beindul ez a folyamat azonal kell folyamatosan lasitani mivel ez a folyamat akkor kezdődik mikor nő a sebesség!!!
@horvathsandor420
@horvathsandor420 4 жыл бұрын
Azért ha észreveszem hogy az utánfutó kileng egy kicsit is, és nem csökken, vagy már érzem hogy rángat az az első hogy megállok.
@kristofvero7972
@kristofvero7972 4 жыл бұрын
A végére én még a kamionokat is bele raktam volna, hogy eléjük sem célszerű bevágni.
@klaraviragos4002
@klaraviragos4002 4 жыл бұрын
40 tonnás teherautót láttál már itthon?
@Boba0514
@Boba0514 4 жыл бұрын
mondta, hogy a vontató járművek...
@ezengondolkozom3700
@ezengondolkozom3700 4 жыл бұрын
törekedjünk a 60/40 arányra a súly elhelyezésekor.
@mokanszkigabor1605
@mokanszkigabor1605 4 жыл бұрын
Én azt hiányoltam a videóból hogy ha bekövetkezik ( rosszul van megpakolva az utánfutó és elkezd rázni) akkor mi a teendő hogy ne történjen ilyen.?
@gaborkrammer
@gaborkrammer 4 жыл бұрын
Azért mondjàk sokan hogy gàzt kell adni, mert minden jàrműszerelvény stabilabb ha húzott. Ezzel csak az a baj hogy ha a túl nagy sebesség okozta a beszitàlàst, akkor pont nem oldja meg a problémàt, és itt beszélhetünk akàr 70km/óràról is mint túl nagy sebesség. Helyzettől is függ szerintem hogy sík úton, emelkedőn vagy lejtőn történik, van hogy a gàzadàs meg tudja szüntetni, de olyan is amikor csak rosszabb lesz tőle és hagyni kell kigurulni, esetleg nagyon enyhe fékkel lassítani.
@SirDrakeNewcanon
@SirDrakeNewcanon 4 жыл бұрын
3:05 ezt mindenkinek látnia kell!
@BotloB
@BotloB 4 жыл бұрын
Az azért érdekes részlet volt, hogy a rendőrség nem igazán tudta megállapítani a baleset okát. Talán kellett volna kirendelni egy szakértőt, kéremalássan. Ha meg ő sem tudta megmondani, akkor inkább hagyjon fel a szakértősködéssel.
@Chukyka
@Chukyka 4 жыл бұрын
Ez is egy vicc. Akkor minek van a rendőrség.
@M4RV1NY0
@M4RV1NY0 4 жыл бұрын
Ha lett volna bírósági ügy, lett volna szakértő. Értő hallgatást javaslok videók megtekintésekor.
@whistle194
@whistle194 4 жыл бұрын
Sokan írjátok a kamion vs. utánfutó esetet. "bezzeg, ha kamionos lett volna...". OK, de neki ez a szakmája, kapott oktatást, naponta ezt csinálja, ha valami nem kerek akkor figyelmetlen, gondatlan volt. Ez a munkája, ez a dolga elvárhatjuk, hogy jól végezze. A Ford vezetője meg béretlt egy futót és az obiból haza akarta vinni gipszkartont.(Nem tudom, csak képzeljük el.) Nem mentegetni akarom a Fordost, mert azért van egy-két érdekes dolog a történetben, elég ellentmondásos és nem rajta múlott, hogy senki nem szenvedett maradandó sérülést, de rá hárítani az összes felelősséget az nem jogos. Ha nem vontathat 2 évnél frissebb jogsival futót (én nem is hallottam még erről) , akkor nem, azért ezt szankcionálni kellett volna, nem pingvinezni. Nem az a a kérdés, hogy mi lett volna, ha 2 éves és egy napos a jogsija, hanem, hogy mi a rá vonaktozó törvény. Mindenesetre, ha beszitál az utánfutó ne a féket nyomjátok, hanem a padlógázt. Meg kell húzni ahogy bírod, kisimul, aztán óvatosan lassítani.
@dorottyatamasnekecskesdoro3848
@dorottyatamasnekecskesdoro3848 4 жыл бұрын
Az igen mielyen öaszetet balaeset.
@hukocsit
@hukocsit 4 жыл бұрын
És az Audis?😱
@The0Kory0
@The0Kory0 4 жыл бұрын
követési távolság. Csak magát okolhatja, de szerencséje volt. Ha belecsapódik valamelyik járműbe, akkor még őt is elővehetik mint károkozó.
@Chukyka
@Chukyka 4 жыл бұрын
és a suzukis?
@pt1976
@pt1976 4 жыл бұрын
@UCLCdrRBnvXkwyFnopXKt0Vg Jó volt az ügyvédje
@hukocsit
@hukocsit 4 жыл бұрын
@@The0Kory0 Ha a szembejövő telibeveri az utánfutót és az a másodperc töredéke alatt áll meg, akkor féktávon beül semmivel se állsz meg... A követési távolság a vészfékezésekre van méretezve, de ott feltételezik, hogy ugye fékez az előtted lévő, tehát 90- ről lineárisan lassít 0-ig. Nem 90-ről 0 egy másodperc alatt, sőt, még a szembejövő az ellenkező irányba is megtolhatta ütközéskor mivel a futó súlya könnyebb volt... ott megint cseszheti a követésit... Bár, lehet, hogy tényleg a seggében volt, nem tudom. Mindenesetre szerintem bele lehetne kötni, ha szabályosan és életszerűen közlekedett az Audi.
@somoskoujfaluiegon6664
@somoskoujfaluiegon6664 4 жыл бұрын
@@Chukyka Suzukis nem szímít hukicsit-nak audija van :).
@Gaben-yf1mr
@Gaben-yf1mr 4 жыл бұрын
köszi
@adminenburkollak9893
@adminenburkollak9893 4 жыл бұрын
Tanulságos videó és magyarázat. Na ezért nem futózok a főnöknek semmit!!! Vigyék a többiek.(nem azért mert béna vagyok)
@istvanhamvai7005
@istvanhamvai7005 4 жыл бұрын
magyar lomisok is fulra pakolják az utánfutót 3tonna is van hátul a 350 kg helyet tapasztalatbol mondom + busz ful pakolva
@kovacsbarni732
@kovacsbarni732 4 жыл бұрын
1000.😌
@VitanyiGyula
@VitanyiGyula 4 жыл бұрын
A forgalmiban meg határozott utánfutó súly értéket és a sebesség határt hogy lehet módosíttatni hogy ne szegjem meg a sabályt? Mert 1100 valamennyit húzhatok a kocsival de 2 tonnát simán húzok vele és semmi bajom nincs vele az úton már több vizsgán érdeklődtem de nem hajlandók módosítani legalább a súlyhatárt vicces tartsam be a sabályt de a plusz fordulókat nem fizetik ki nekem
@VitanyiGyula
@VitanyiGyula 4 жыл бұрын
Ép ez az csak azért vegyek IFÁT mert a szabály nem engedi kocsival a szállítást Gratulálok Szabályba foglalom vedd meg az IFÁT ÉS Te fizeted a kőiségeket komolyan ezt a rablást még véded is
How To Get Married:   #short
00:22
Jin and Hattie
Рет қаралды 25 МЛН
Как мы играем в игры 😂
00:20
МЯТНАЯ ФАНТА
Рет қаралды 3,3 МЛН
Please Help This Poor Boy 🙏
00:40
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 23 МЛН
Watermelon magic box! #shorts by Leisi Crazy
00:20
Leisi Crazy
Рет қаралды 62 МЛН
Dr. Joe Dispenza - Ezzel a módszerrel biztos, hogy megkapod amire vágysz! 3 nap alatt!
39:27
Az üreges Hold elmélet - égitest, vagy űrhajó?
24:27
A Veritas Akták
Рет қаралды 6 М.
Exkluzív interjú a 4-es főúti baleset túlélőjével
14:19
Magyar Közút
Рет қаралды 407 М.
How To Get Married:   #short
00:22
Jin and Hattie
Рет қаралды 25 МЛН