Emlékezők és emlékek. Az első Európai Iskola-kiállítások (1973, 1984) az újrafelfedezés jegyében

  Рет қаралды 133

Ferenczy Museum Center

Ferenczy Museum Center

Күн бұрын

Résztvevők: Kovalovszky Márta, Kovács Péter, Passuth Krisztina, Pataki Gábor
A háromrészes beszélgetés-sorozat első alkalma az Európai Iskola meglehetősen rögös Kádár-kori utóéletét veszi számba. Az 50-es évek végén, a 60-as évek elején született, meglehetősen izolált rehabilitálási kísérletek után, először Németh Lajos kísérelte meg értékelésüket a híres Új Írás-vitában. Az ekkor körvonalazódó kompromisszumos vélemény szerint az Iskola művészei ugyan izgalmas műveket alkottak, de irányítóik ideológiája zavaros volt. A fehérvári múzeum legendás művészettörténeti kiállítás-sorozatában Kovalovszky Márta és Kovács Péter próbált kiállítást rendezni az Európai Iskola művészetéről, de erre több éves huzavona, hivatali packázás után csak 1973-ban kerülhetett sor. Ettől az eseménytől számítható az Európai Iskola tudományos, elfogulatlan értékelésének kezdete.
Az Európai Iskola - Veszélyes csillagzat alatt (1945-1948) 2024. április 7. - július 28-ig, szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható a MűvészetMalomban.
Ferenczy Múzeumi Centrum
www.muzeumicentrum.hu
@muzeumicentrum

Пікірлер
Európai Iskola - Veszélyes csillagzat alatt (1945-1948)
59:09
Írók Boltja
Рет қаралды 302
My daughter is creative when it comes to eating food #funny #comedy #cute #baby#smart girl
00:17
GTA 5 vs GTA San Andreas Doctors🥼🚑
00:57
Xzit Thamer
Рет қаралды 28 МЛН
Budapest az 1930-as években
6:26
Ferenczy Múzeumi Centrum
Рет қаралды 64 М.
A sztárpap kettős élete: Bese atya tündöklése és bukása
9:32
Pottyondy Edina
Рет қаралды 709 М.
How does a Tank work? (M1A2 Abrams)
9:49
Jared Owen
Рет қаралды 55 МЛН
Régészeti ásatások a szentendrei Spar áruháznál
5:52
Ferenczy Múzeumi Centrum
Рет қаралды 2,6 М.
My daughter is creative when it comes to eating food #funny #comedy #cute #baby#smart girl
00:17