Férfi és Nő - Emlékem vagy - BÁSTI JULI, CSERHALMI GYÖRGY, KULKA JÁNOS, UDVAROS DOROTTYA

  Рет қаралды 271,657

apaka54

apaka54

Күн бұрын

DÉS-BEREMÉNYI: FÉRFI ÉS NŐ
BÁSTI JULI, CSERHALMI GYÖRGY, KULKA JÁNOS, UDVAROS DOROTTYA
és
Dés László, Bereményi Géza és Horváth Kornél
Hét Kossuth-díjas művész neve fémjelzi a "Férfi és Nő" koncertsorozatot, amely 2008 folyamán 14 állomásos, telt házas országos turné után szeptember elején négy Művészetek Palotájában megrendezett koncerttel zárult. A különleges szeptember 3-i zenei est rögzített változata melyet az RTL Klub 2009 december 26.-án sugárzott.
Dés László és Bereményi Géza szerzeményei hallhatók, melyeknek egy részét eredetileg a művészek a '80-as, '90-es években megjelent albumaikon énekelték. A régi, jól ismert slágereken kívül a Dés-Bereményi szerzőpáros erre az alkalomra vadonatúj dalokat is írt a négy színésznek.
A lemezen olyan klasszikusok hangzanak fel, mint a "Vetkőzés", a "Tíz kicsi bűnjel" vagy épp a "Botladozva".
A művészek három-négy szóló dalon kívül duetteket is énekelnek, valamint felcsendül "A szerelemről" és az "Emlékem vagy" című dal mind a négyük előadásában.
Dés László, a dalok szerzője minden számban jelen van: egyrészt csodás szaxofonszólókkal, másrészt, mint zongorista, sőt, néhány dalát saját maga adja elő, így énekesként is köszönthetjük, valamint ő a produkció zenei vezetője.
Kiváló zenészek kísérik a dalokat, a zenekar tagjai: Dés László, Erdélyi Péter, Sipeki Zoltán, Boross Attila, Gyenge Lajos, Horváth Kornél, valamint a vokalisták Nádasi Veronika és Péter Barbara.

Пікірлер: 87
@evavincze
@evavincze Жыл бұрын
Színészek, s nem énekesek. S mégis, a mai kis magukat énekesnek nevező celebkéket egyszerűen magasból átugorják a tehetségükkel, az alázatukkal, a hozzáállásukkal, a zsenialitásukkal! Nincsenek szavak! S Dés László professzionalista zenéje, dalai... Hát elmondhatatlan csoda! Köszönöm szépen a csodás élményt! ❤️❤️❤️❤️
@szabolcsekker5193
@szabolcsekker5193 5 жыл бұрын
23 éves férfi létemre azt kell mondanom hogy semmi sem fogott még meg így mint ez a dal!!
@juditkepes-harjay6906
@juditkepes-harjay6906 2 жыл бұрын
Gyermek vagy. Helyes
@agneskolozsi8425
@agneskolozsi8425 Жыл бұрын
Így van ez….ami csodadal mindegy milyen korban íródott és milyen korban hallgatod megérinti az érzelmes, nyitott lelkű és szívű embereket….😊❤️
@aranyosjanosne
@aranyosjanosne 8 ай бұрын
​​@@agneskolozsi8425"nyitott lelkű és szívű ez a lényeg. Engem is megfogott,10évvel ezelőtt IS,ma is,pedig az ember VÁLTOZIK-de a lelke rezdülése MEGMARAD,HA ŐRZI A LELKÉT valaki.😊
@juliannatoth4947
@juliannatoth4947 2 жыл бұрын
Annyira szeretem Őket , hogy nagyon ! A libabőr futkározik rajtam , a fejem búbjától a lábam kisujjáig ! Köszönöm szépen , hogy hallhattam , láthattam !
@Feri23060
@Feri23060 5 жыл бұрын
Csodálatosan kiegészíti egymást ez a négy hang, amely hazai színművészetünk e négy óriás egyéniségének lényéből, ajkáról árad. Mily érdekes, hogy négyőjük közül Básti Julinak van a legmélyebb hangja. Róla írtam a Szimfonia Blog Alma a fájától 2. című tanulmányomban. Zenei életünk nagy találkozása, hogy Dés László dalaiban így összejött ez a négy remek színész-énekes! Különleges élmény ez - különösen ebben a dalban - ahogy megszólalnak!
@ildikodr.pilaszanovich8856
@ildikodr.pilaszanovich8856 Жыл бұрын
De jó látni az elegáns Kulkát. Apjához méltó úriember kinézete, mandzsettás inge,nyakkendője mind a szép-férfi-eszmény, tudós apját idézi. Köszönjük a megható előadásmódot mindnégyüktől!
@horvathnetoth54
@horvathnetoth54 5 ай бұрын
❤❤
@erzsmama8266
@erzsmama8266 2 жыл бұрын
Zseniális, Imádom!! Zseniális színészek, zseniális zeneszerző, zseniális zenekar!!Köszönöm ❤❤❤🙏🙏🙏
@pctolna
@pctolna Жыл бұрын
Időnként zene-estet tartok. Ilyen alkalmakkor mindig meghallgatom. Nagy kedvencem. Nagyon megindító Dés László a végén. Köszönöm!
@szilviakiss5816
@szilviakiss5816 8 ай бұрын
Én ugyanigy 🎉
@beatamarko4463
@beatamarko4463 3 жыл бұрын
"hátad mögött ott jár egy néma gondolat, azt én küldtem neked..." hát ennél szebbet! lehet nem sírni?
@gabriellapogany699
@gabriellapogany699 5 жыл бұрын
Összeszorul a torkom, ahányszor ezt meghallgatom!
@donben5353
@donben5353 2 жыл бұрын
Remélem, HOGY VALAKI NAGYON FONTOSNAK ÉN IS ÖRÖK EMLÉKE MARADTAM 💔😭🌹...
@istvanneszoka7545
@istvanneszoka7545 3 жыл бұрын
Csodálatos dal ők négyen énekelnek, és varázsolnak a zene erejével .csodás dal , es csodás zene, köszönjük.
@violkaibike6517
@violkaibike6517 2 жыл бұрын
Csodálatosan szép szép .....!!!! KOSZONOM!!!!
@TheVali55
@TheVali55 Жыл бұрын
Lenyűgőző ! Fantasztikus eladókkal egy csodálatos dal. Köszönöm!
@KorneliaIzeli
@KorneliaIzeli 10 ай бұрын
Zseniális zene, rendkívüli előadás. Köszönöm.
@placipici
@placipici 5 жыл бұрын
Sokan fognak még sírni erre a csodás dalra:)
@imresalamon4006
@imresalamon4006 5 жыл бұрын
Csodálatoos!!!Javasolnám,hogy mindenki hallgassama és tanuljon belöle,valamint emlékezzen! Bocsi nem látok
@aranyosjanosne
@aranyosjanosne 8 ай бұрын
@imresalamon4006 Az érzések,a LÉLEK FINOMSÁGA,NEM FÜGG A LÁTÁSTÓL! Minden jót!(nekem is nagyon tetszett-én is rosszul látok szemüveg nélkül-!)
@istvanneszoka7545
@istvanneszoka7545 3 жыл бұрын
Nagyon felemelő érzés őket , és ílyen zenéket hallgatni, köszönet érte nekik és a szerzőnek is!!!!!!
@janosbagyin
@janosbagyin Жыл бұрын
Ez nem Kulkáról szól!!Ez DÉS gondolatai!!
@reveszagi1
@reveszagi1 8 жыл бұрын
Kiváló zeneszerző, kiváló színészek, kiváló előadás. Kulkának mielőbbi teljes gyógyulást!
@irenjellineknepocsai8067
@irenjellineknepocsai8067 5 жыл бұрын
Imádom ! Csodàlatos tehettsèges emberek.
@editwilkne2034
@editwilkne2034 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem a dalt ,a szerzőt és a csodálatos színészeinket is ! Csodálatos!
@CsorgoEmoke
@CsorgoEmoke 3 ай бұрын
Egy rėgi de el nem múló szerelem emlėke nekem ez a csodås dal.Nincs olyan nap,hogy ne hallgatnåm meg. Köszönet a szerzőnek és az előadóknak!❤
@evam.7607
@evam.7607 5 жыл бұрын
Mégis érezni fogod,az emlékem vagy! Csodálatosan szép,mély érzelmekkel teli dal.Köszönöm szépen,nagyon sokat hallgatom!
@gabriellapogany699
@gabriellapogany699 6 жыл бұрын
Én ezt már rongyosra hallgattam!Csodálatosak!
@zoltantoth4364
@zoltantoth4364 3 жыл бұрын
Óriási, gratulálok!!!!!!
@gyulanenagy2014
@gyulanenagy2014 4 жыл бұрын
örök szerelem ez a dal!!
@erzsmama8266
@erzsmama8266 2 жыл бұрын
Óriási, csodálatos!! ❤️❤️
@mariamagyar9956
@mariamagyar9956 7 жыл бұрын
Köszönet érte. Nem lehet elégszer meghallgatni.
@hellobello8720
@hellobello8720 7 жыл бұрын
Dalszöveg Cserhalmi György: Ha most majd hazamész, Vagy bárhová is mész, De tudd meg elkísér egy gondolat, Mi bántja azt ki itt maradt… Udvaros Dorottya: Hogy vajon mi történt, Hogy veled mi történt, Míg engem forgatott a szédület, Az vajon hogy történt veled…. Cserhalmi Gy. És Udvaros D. együtt: És ha éppen hazamész, Vagy bármerre mész, Tudd meg elviszel most engem is… S hogy elfelejtesz majd, ha elmúlt egy nap, De majd velem maradsz akkor is… S én az asztalra teszem, a lábam s nekem itt vagy s hátradőlök székemen, Az Emlékem vagy… Básti Juli: Majd az leszek neked, Mit magaddal viszel Az érzés amit majd, most elviszel és holnap talán elhiszel… Kulka János: Mert én úgy akarnám, Hogy Emlékezz majd rám, Már érzem tőled függ az életem, Majd hátradőlök székemen… Bási Juli és Kulka János együtt: És míg magam maradok, csak rád gondolok, Nekem az lesz majd a módszerem, hogy rólad álmodok, És így bejutok, majd a gondolataid közé.. Mert majd érezni fogod, hogy rád gondolok, És majd megtalál a gondolat, Az Emlékem vagy… Udvaros Dorottya és Básti Juli: Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész, Nem kell, hogy hátra nézz mégis érezni fogod.. Cserhalmi György és Kulka János: Nem kell, hogy visszanézz csak érezni elég, Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat.. Cserhalmi György és Básti Juli: Azt én küldtem neked és ott marad veled és Bármerre is járnál majd magaddal viszed… Udvaros Dorottya és Kulka János: Ha most majd hazamész és nagyutcákon mész, Nem kell, hogy hátra nézz, mégis érezni fogod… Az emlékem vagy… (Dés László) Négyen együtt: Nem kell, hogy visszanézz, Csak érezni elég, Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat, Az emlékem vagy… (Dés László) Azt én küldtem neked és ott marad veled és Bármerre is járnál majd magaddal viszed… Az emlékem vagy… (Dés László
@HARGITA11
@HARGITA11 2 жыл бұрын
Csodálatos. Köszönöm Dés László és Bereményi Géza. Mind a 4 színész-énekes nagy kedvencem. Sajnos a kellemes orgánumú Kulka most kafonóviával küzd
@anamarirudolf5566
@anamarirudolf5566 2 жыл бұрын
Hátborzongatóan csodálatos!
@katasuto8698
@katasuto8698 4 жыл бұрын
Csodálatos dallam, szöveg, előadás. Köszönöm szépen 🌷!
@TheGaborkati
@TheGaborkati 10 жыл бұрын
Csodálatos dalok, nagyszerű előadókkal!! Gyönyörű!
@imresalamon4006
@imresalamon4006 5 жыл бұрын
Akkor mégegyszer .Én már függő vagyok és mindíg ujra is értelmezem néha,noha nincsis mit!?
@ilikissne2076
@ilikissne2076 9 ай бұрын
Köszönöm,az emlékeinek 73 évnek
@zsuzsannakis9508
@zsuzsannakis9508 Жыл бұрын
Csodálatos volt hallgatni es nézni!!!!****
@anikobanda7056
@anikobanda7056 6 жыл бұрын
Kulka csodás benne, a többiek is, de tudnia kell milyen fenomenális, most is...akármi is történt vele, a tehetség benne van most.
@beatamarko4463
@beatamarko4463 3 жыл бұрын
nem lehet megunni, a szöveg is csodás!
@Laci-pl4zn
@Laci-pl4zn Жыл бұрын
Zseniálisak!👏👏👏
@miklosborsi8512
@miklosborsi8512 Жыл бұрын
Köszönöm.Egyszerűen:SZÉP és Szívhez szól
@szemdne3474
@szemdne3474 5 жыл бұрын
💖💖💖💖 imádom hallgatni! ❤❤❤❤
@ilonadoczi2973
@ilonadoczi2973 2 жыл бұрын
Super imadom Oket
@katnagy5305
@katnagy5305 Жыл бұрын
Egyszerűen nagyszerű!!! :) Imádom!!!
@agnesszocs9699
@agnesszocs9699 8 жыл бұрын
Kb. 123. alkalommal néztem meg. Ennél nincs följebb. Vagy ritka szerencse, ha mégis...
@irenpataki3818
@irenpataki3818 5 жыл бұрын
Kalai ferenc megmontam egy piros rozsa szalnak
@laszlonepopjak8520
@laszlonepopjak8520 2 жыл бұрын
Már rég hallgattam meg! Kb.. 2éve többször meghalgattam!!
@ildikodr.pilaszanovich8856
@ildikodr.pilaszanovich8856 Жыл бұрын
Nagyon emberi! Nagyon igaz!❤❤❤❤
@zsoltaranyi379
@zsoltaranyi379 2 жыл бұрын
My Hungarian friend said me I lost of my Hungarian language skills after staying 17 years in Scotland so now on I am writing my feedback by English language this is song it is a beautiful I am sorry guys I could say that by Hungarian language after my Scottish whiskey even now 🥃 in my off days after my job.
@leaszabadi9802
@leaszabadi9802 8 жыл бұрын
Nem lehet elégszer meghallgatni!
@belaneracz6305
@belaneracz6305 5 жыл бұрын
Nagyon szeretem,kicsit fajdalmas de szamomra is igaz!
@katasuto8698
@katasuto8698 5 жыл бұрын
Fajdalmasan szep, szivembol szol...nagyon szepen koszonom! 🌷🐶
@gabornebeller7846
@gabornebeller7846 8 ай бұрын
❤️🌹❤️
@mariaklaradr.schaffer4781
@mariaklaradr.schaffer4781 11 ай бұрын
Nagyszerű ! Köszönöm szépen!❤
@gyulanenagy2014
@gyulanenagy2014 6 жыл бұрын
ezzel a dallal nem tudok betelni!naponta nagyon sokszor hallgatom!!
@beatagodl4254
@beatagodl4254 4 жыл бұрын
ma dvd-éről nézem, élőben 2x láttam, élmény, élmény, élmény
@margitcsne
@margitcsne 5 ай бұрын
❤❤❤❤❤köszönöm
@cubaisalsa
@cubaisalsa 10 ай бұрын
Imádom ❤❤❤❤
@palfabian9949
@palfabian9949 Жыл бұрын
Nagyon tetszik.
@eliza6055
@eliza6055 5 жыл бұрын
És mégezerszer imádom.
@zoszil
@zoszil 6 жыл бұрын
A pillanatot nagyon meg kell becsülni! Ma már nem jöhetne össze.
@janosbagyin9765
@janosbagyin9765 6 жыл бұрын
Szívfájdító!!!Szükség van erre????
@imresalamon4006
@imresalamon4006 5 жыл бұрын
A múlt és a szeretet nem vész el!!!
@imresalamon4006
@imresalamon4006 5 жыл бұрын
Ha gondolod válazd bketté
@Toni4836
@Toni4836 8 жыл бұрын
Hálásan köszönöm!
@erzsmama8266
@erzsmama8266 2 жыл бұрын
Imádom!!!
@janosbagyin
@janosbagyin Жыл бұрын
Hiányzol
@eliza6055
@eliza6055 5 жыл бұрын
Imádom.
@editwilkne2034
@editwilkne2034 3 жыл бұрын
Nem lehet megunni !
@zsuzsabolla1767
@zsuzsabolla1767 2 жыл бұрын
Örök emlék.
@pavelschwarcz4224
@pavelschwarcz4224 7 ай бұрын
Nerozumím ani slovo,ale úžasné 👍🇨🇿
@anikoboldog4239
@anikoboldog4239 2 жыл бұрын
❤️❤️❤️🙏
@erzsmama8266
@erzsmama8266 2 жыл бұрын
❤️🥰
@zsoltaranyi379
@zsoltaranyi379 2 жыл бұрын
Correction after my feedback I couldn’t say my previous feedback by Hungarian language 😊😃
@hakovacslalyos
@hakovacslalyos 5 жыл бұрын
Ki volt az a barom, akinek ez nem tetszik?
@peterlingua6405
@peterlingua6405 8 ай бұрын
Ez a műfaj nem a kedvencem, de ennyi zseniális művész (Bereményi, Dés és az előadók) szinte csodát alkottak ezzel az előadással.
@katasuto8698
@katasuto8698 4 жыл бұрын
Macinak...
@eliza6055
@eliza6055 6 жыл бұрын
Es ha éppen hazamész.............
@janoskukorica9944
@janoskukorica9944 8 жыл бұрын
parazitak
@janoskukorica9944
@janoskukorica9944 8 жыл бұрын
negatív
@belatoth7529
@belatoth7529 2 жыл бұрын
Na! ez nekem már, túl /nyálas/! Sorry!
Férfi és Nő - Ez a hely -  KULKA JÁNOS
4:48
apaka54
Рет қаралды 331 М.
Life hack 😂 Watermelon magic box! #shorts by Leisi Crazy
00:17
Leisi Crazy
Рет қаралды 67 МЛН
How To Get Married:   #short
00:22
Jin and Hattie
Рет қаралды 27 МЛН
HOFI: A MAFFIÓZÓ
11:19
CLOWN2000
Рет қаралды 702 М.
Básti Juli és Cserhalmi György: Tíz kicsi bűnjel
3:46
Udvaros Dorottya ArcKép (1. rész)
24:02
Kadarkai Endre
Рет қаралды 50 М.
Dés László: Nagy Utazás
1:15:05
Butus Tutus
Рет қаралды 99 М.
Kulka János a stroke után
10:14
Julian Markus
Рет қаралды 127 М.
Dés László - Vigyázz rám!
3:54
Szőke Lovas Benedek Official
Рет қаралды 2,2 МЛН
Férfi és Nő - Nagy utazás - KULKA JÁNOS
7:56
apaka54
Рет қаралды 81 М.
Dés 2018 (A Pál utcai fiúk) - Mi vagyunk a Grund
6:38
Norii Nagy
Рет қаралды 391 М.
Life hack 😂 Watermelon magic box! #shorts by Leisi Crazy
00:17
Leisi Crazy
Рет қаралды 67 МЛН