Az én cicám 22 évet volt velem! Életem egyik legszebb ajándéka volt!! ☺️
@Kwy8294 жыл бұрын
Olyan tisztán ejted a szavakat és hangsúlyozol. "Hallani" a vesszőket és pontokat is.
@erinb61734 жыл бұрын
Igen ezzel egyetértek.❤
@sobamogera4 жыл бұрын
Képzett hangnak tűnik. Szívesen elhallgatnék vele bármilyen előadást. :)
@486964 жыл бұрын
Szerintem mesélhetnél sztorikat amikor a nagymamádnál voltál :) kérlek like old hogy eljusson hozzá!:)
@alexandratusz4 жыл бұрын
Nekem csak egy bajkeverőm van, de imádom, még ha sokáig azt mondogattam is, hogy nekem soha nem lesz macskám. 🙈 A kedvencem az, amikor hajnalok hajnalán Forma-1-es futamot rendez (mivel ezt a fajta randalírozást nem említetted, azt merem feltételezni, hogy kinövi idővel 🙏🏻). Ezt leszámítva imádom minden furcsaságával, csodás, hogy valaki mindig hazavár. 🥰 Ráadásul, amikor beteg voltam, el sem mozdult mellőlem, és persze én is mellette voltam, amikor nem volt jól. Bárhogy is nézzük, ez is egyfajta kapcsolat, amit ápolni kell ahhoz, hogy jól működjön az együttélés. 🐾❤️
@szokolaieva51054 жыл бұрын
Nálunk a kedvenc az "éjjel kergessük egymást ordítva, bírkózva, természetesen mindezt csak az után hogy a nagy csupasz anyu elaludt, nehogy véletlen ne mi legyünk a középpontban" című játék, amivel nettó 30 perc alatt lerombolják a fél lakást, és elűzik az álommanót is. De így se adnám őket senkinek, imádom őket! #szőrösgyermekek
@koska53104 жыл бұрын
Hát ezt imádtam!!! A végén olyan aranyosak vagytok.😘😘
@Szumido4 жыл бұрын
Hát ez eszméletlenül jó volt! Az egészben az a furcsa, hogy mindezek ellenére úgy imádja őket az ember. Nekünk 3 befogadott házi van, 2 nőstény, 10 és 9 , 1 fiú, 3 éves. Nálunk az az egyetlen probléma, hogy nem szerezik egymást. Természetesen a fiú az úr a házban és a kertben. Ivartalanítottak, van cicaajtónk, nagyon régóta kint végzik a dolgukat, pedig van bent alomtálca. Van egy mű perzsa szőnyegünk, azt imádják tépni, ezért nem cseréljük le, persze nincs semmi baja, bírja a gyűrődést. Sokba kerülnek, de annyira imádjuk őket, hogy arra nincs szó.
@slezaklizi4 жыл бұрын
imádom :D:D zseniális. Nálam is kettő van és a kaparászást ők is tökélyre fejlesztették :D:D:D ha vengéd jön akkor mindig kivétel nélkül + éjjel, amikor az egész lépcsőház alszik. Jó hangosan hogy mindenki hallja :D:D:D:D csodálkozom hogy még nem lázadtak fel a lakók :DDDD és igen, szőr szőr szőr mindenhol. Az előző lakásban fenntartottam nekik egy külön szobát, hogy fenntartsam a komfortot, de le se szarták. A szekrényben aludtak a ruhákon. Mert hát nyilván ki tudták nyitni a szekrényajtókat. Cserébe valamilyen csoda folytán sose kaparták meg a bútorokat, csak a kaparófáikat, vszont azokat félévente fogyasztják. És a kaját sem lopják az asztalról. #legjobbfejmacskákavilágon
@brigiszimmer-kale52454 жыл бұрын
Nálunk 4 cica van. :D Szóval bőven akad bosszúság, deee imádjuk őket ennek ellenére. 😍
@jucica4 жыл бұрын
Én nagyon jót nevettem! 😂😂 Nekem van egy cicám, volt korábban is, két különböző egyéniség!! De minden szavaddal tudtam azonosulni! 😂 A szőrgalacsin hányás... Csakis éjjel kellős közepén, amikor a legjobban alszok. A lakáson végigfetrengés is meg van nálunk! Én meg vagyok győződve arról, hogy a macskák nem szeretnek a saját szőrükben sem feküdni!! 😂Kaparás ügyben sikerült kompromisszumot kötni: a kanapén csak az egyik sarkát kaparta szét... Kár, hogy itt nem tudok képet megosztani... 🤦♀️🤣 Vokt idő, amikor az én drága Málna cicám a (szerencsére) friss alomban játszott, nem derült ki soha, hogy mi az oka! Leszoktattam... Rejtély számomra, hogy a hálószobába a kilincsre ráugrással be akar menni, de ugyanezt a fürdő ajtóval, ahol a macskaalom van, nem teszi meg. Leül szépen a fürdőajtóba, és addig nyávog, amíg valaki oda nem ér, és be nem engedi. 😂 És persze a kutyával mikor a legjobb játszani?? Na mikor?? Peersze, hogy éjfélkor vagy később, de mindenképpen akkor, amikor az ember lefekszik ALUDNI!!! 😂 😂 És azért a kajaidőről sem szabad megfeledkezni, amit általában fél órával előbb jelez, mint amikor szokott kapni, oly módon, hogy a kis dohányzó asztalon úgy ül le, hogy teljes test és vállszélességgel a tvképernyő kellős közepére kerüljön. És persze ezt mind a lehető legnagyobb nyugalomban! És néz bele a fejedbe! 🙈😂😂 De ha épp nem a tv és ember közé teszi a popóját, és nincs a látószögben, még akkor is érzékeli az ember, hogy nézi, mert idő van!!! 😂És persze a nem az igent jelent, az igen, az természetes, más opció nincs. Ja de, a hagyjál békén! Mármint én őt... 😂 Na, de a koronát a videóra az utolsó képkockák tették fel, az a tipikus macskafej, amikor az ember megtisztelve érezheti magát, hogy kézbe veheti a cicáját! 🤣
@ibolyaharanyi40774 жыл бұрын
Ohh bárcsak az én Cézárom hagyná magát így fésülni. 🙄 Beszéltél a bútor kaparászásról? Tavasszal vettem 2 fotelt. Borzasztóan néz ki a karfája. 3 macskám van. 3 kaparófa. Hol a fotel, hol a kaparófa. Ennek ellenére imádom őket, 😻😘
4 жыл бұрын
Eredetileg szerettem volna róla beszélni, de az enyémek szerencsére nem kaparásszák a bútorokat 😅
@viktoriacs.80914 жыл бұрын
Egyszerűen imádtam minden percét!...És..MEGÉRI! 🐈
@csucsu1304 жыл бұрын
Szívemből szóltál :) a videó minden részletével egyet értek , hangosan nevettem végig és mintha a saját macskáinkra ismertem volna... Ugyanúgy két cicánk van, a nagyobbik 2 éves Mia fehér alapon trikolor...kapar kapar.. de nem sikerül befedni a kakit :D. Két alomtálcájuk van a fürdőben és a wc mellett, és persze pontosan akkor kell kakilni, amikor párom hazaér és megy fürödni.. talán ez a "jaj de jó, hogy hazajöttél apa, most úgy megkönnyebbültem és fogok is mindjárt" kakilás :D Szőr szín szempontjából pedig nem a legjobb hogy fehér, mert a sok fekete ruhámon csak úgy tündököl a szőre... Ja és a hányás.. azt csakis a fehér szőnyegre lehet elvégeznil!!! Nem is mellé a parkettás részre... De persze mi vagyunk a bolondok, hát igazán le kéne cserélni azt a fehér szőnyeget, hiszen a futkározásuk miatt így is össze vissza áll a szőnyeg a lakásban... A kicsi Cirmi még csak 4 hónapos, ő viszont olyan jól elkaparja a kakit, persze ő is órákig végzi a műveletet..:D. És mennyit tanul a nagytól...ó jaj... Rossz és jó dolgot egyaránt. És öltözködés??? Ugyan, eszembe se jusson kinyitni a szekrényt, különben ugranak bele... Mindenesetre nem bántam meg cseppet sem hogy beköltöztek az életünkbe, nálunk ők a gyerekek. :)
@klarikovacsevics86294 жыл бұрын
Nálunk meg egy időpont van, amikor kakil: miután épp végeztem a kitakarításával! De figyi, Gabi, a tied legalább hagyja, hogy kifesüld! Egy kérdés amúgy: a Bársony székeket nem kapják szét? Nálunk ez a bosszantó, a bőr kanapé már rojtos.. a hangfal is nagy kedvenc volt egy időben, most már ‘csak’ ül rajta. A székeket szeretném lecserélni pont ilyen bársonyra, de az uram azt mondja tuti szétszedi azt is.. De a végével egyetértek, olyan cukik a cicák! És az a bunda!
@sylaryss93824 жыл бұрын
Kell valami, amire rárepülhet, az enyém pl kaparhatja a cserére szorult gamer székemet. Azért se dobom ki, mert az a kedvence, azt kaparássza, már megszokta. Ha ez nincs, másra megy. Én úgy vettem észre a bő 10 év alatt, hogy azt kapargatják, amibe jól belevájhatják a karmukat, pl horgolt puff meg műbőr szék. A bársony kanapét és 2 fotelt sohasem nyaggatták. Egyik sem. Azon csak szőröznek. :))
@fruzsee4 жыл бұрын
"𝕒 𝕞𝕒𝕔𝕤𝕜𝕒 𝕖𝕘𝕪 𝕙𝕒́𝕫𝕚 𝕠𝕣𝕠𝕤𝕫𝕝𝕒́𝕟"
@TheLambdaTeam4 жыл бұрын
Az embereknek nincs macskájuk - _a macskáknak van embere!_ És ez tényleg igaz: ők választják ki, ki legyen a gazdijuk.
@keg106094 жыл бұрын
6:15 ez nagyon jó volt. Olyan sokat röhögtem rajta.
4 жыл бұрын
Feldobtad a napom ezzel a videóval! :D
@zsuzsannaolgadukai-szabo20024 жыл бұрын
Az én macskám szerencsére nem preferálja a bútorokon való pihengetést, így a szőrtakarítás nem napi feladat. Annál nagyobb energiákat fektet viszont az alomtálca igénybe vételének tökéletes időzítésébe. Leülök enni, beülök a fürdőkádba (a fürdőszobában van az alom), a porszívózás befejezése után, az alomtálca kitakarítása után, sosem hibázik. Meghallom azt az utánozhatatlan hangot, ahogy a szilikongolyócskák neki csapódnak az alomtálca falának... Felbecsülhetetlen.
@viktoriaharai60534 жыл бұрын
Mèg lehetne több ilyen macskás videó.
@juliannaszalai48944 жыл бұрын
Nekem az a kedvencem, amikor a miénk a frissen kitakarított vagy egyszer használt alomban fetreng teljes boldogságban 😂 A fésülést meg sem próbáljuk már, pedig beszereztem egy csomó menő fésülő kesztyűt, de amint odanyúlok érte megérzi és elmenekül 😃😃
@puskasevaster4 жыл бұрын
Nagyon szépek és aranyosak a cicák, szeretem simizni őket, játszani velük, de csakis a máséval. Nem lenne idegzetem ennyi plussz takarításhoz. Voltak régen cicáink, imádtuk őket, nagyon sokat takarítottam utánuk. Legemlékezetesebb Bogyó nevű cicánk volt. Őt egy állatkereskedésből vittük haza. Kirakatban volt szegényke egy ketrecben. Ingyen elvihető volt. Édes gülü szemei voltak, kicsi volt és különlegesen nyávogott, nem hagyományosan. Jó vissza emlékezni.
@tikatika884 жыл бұрын
Jaj ez nagyon aranyos video volt. A kefelest nagyon élvezte :D
@tamasputnoki89903 жыл бұрын
Esküszöm a videó eleji finom kis prelogus alapján simán elmehettél volna színésznek. :) Zseniális!😀
@bogikorpai4 жыл бұрын
Hát nagyon átérzem ezt a videót :DD Az enyém is kis elkényeztetett dög, de annyira imádom XDD
@idatoth62114 жыл бұрын
2 hónapja van nálunk egy fiúcska és egy lányka cica. Hatalmas kert van, de persze bent laknak nehogy bajuk legyen... első perctől kezdve szobatiszták.... de durvákat trottyantanak, persze akkor mikor jön valaki 😂
@erikaerdelyi13114 жыл бұрын
Mintha csak Zoknit írtad volna le, minden egyes pontban (alom, gardrób, székek)😏 ráadásul még külsőleg is ugyan úgy néznek ki Gombóccal (szürke skót lógófülű). Nálunk bejött most az hogy teteje van az almosnak, előtte pedig egy speckó szőnyeg (fressnapf) amire kilép és azon marad az alom. Bár a kaparás mennyiségén ez sem segít, de legalább kevesebb alom van szerte szét a lakásban és nem kell porszívózni naponta.....kétszer! 🤗
@Mina_11254 жыл бұрын
2 cicám van, nemrég fogadtuk őket örökbe, és mivel a családnak szinte először vannak kiscicái, ezért mindenki elhalmozta őket ilyen olyan játékokkal. Francokat fognak vele játszani, de előszeretettel fosnak és hánynak rá a plüssnyuszijukra, a legeslegkedvencebb játékuk pedig egy random hajgumi. Simon kandúrom mancsából tépkedem ki a rongyosra csócsált hajgumit, hogy az ilyen izzasztóan meleg időben felkössem a hajamat. Imádják az ilyen plüssbevonatos gumikat, felhúzzák a lábukra mint valami karkötőt és kutyaként cipelik a szájukba mindenfele, pedig alig 4 hónaposak😂
@sylaryss93824 жыл бұрын
A hajgumi-fétis nálunk is megvan. Brutális xD Vehetsz neki bármit, ő a hajgumira esküszik és kész. Meg a kupak, fültisztító pálcika (lepiszkálták a dobozt, kb 200 ilyen pálcika volt a házban, random előfordulási pontokon XD)
4 жыл бұрын
Szia! :) esetleg meg tudnád mondani a nevét a szőrkefének, amit a cicára használsz? Annyi féle van es nehéz megállapítani, hogy melyik jó a cicáknak, és látom a tiéd nagyon jól működik :) Köszönöm 😊
@edinaflodung9814 жыл бұрын
Ez engem is érdekelne 😊
@erzsebetszabo4024 жыл бұрын
@@edinaflodung981 ,furminator a neve,nekem is van.
@justicer51154 жыл бұрын
A macskak apja:na gyerekek jojjetek el velem boltba *Soha tobbe nem kerulnek elo*
@anitakarkus73514 жыл бұрын
Hopp egy Army 💜💜helllooo😁✋
@csokistej223 жыл бұрын
I saw kim taehyung. I clicked💜💜
@dominikaszabo39564 жыл бұрын
jajj ugyan így vagyok a kutyámmal :D szívem szerint néha úgy alfelen tudnám billenteni hogy felszántja az udvart de mégis imádom
@anettladanyi47684 жыл бұрын
A hőn áhított macskás videó. :D
@angelanemes83444 жыл бұрын
Imádtam ezt a videód is! 😍😁
@Liv.Erpool4 жыл бұрын
Jajj de szereti a végén a fésülést 😻
@eszterke00054 жыл бұрын
Nemrég találtam rá a csatornádra (köszönet Holényi Zitának 😄), de ezzel a videóval engem most végleg megnyertél 😍😄 Azt szoktam mondani, hogy a rajtam levő apró fehér szálak nem macskaszőrszálak, macskaglitter 😂✨
@melaniszabo35434 жыл бұрын
Még az a szerencsétek, hogy szereti a fésülést.😄 a miénk main coon es irdatlan sok szőre van. És már csak a kefe láttán is bevadul
@puppi19744 жыл бұрын
ez igy van...az én maine coon Dollykám visit is kozben, mig a házi cica Ciluka imádja :)
@zsofiageczi18504 жыл бұрын
Huhaaa :D Én fésülés után elgondolkozok, hogy nem egy hanem 2 macska van, annyi szőrt kifésülök. Már ha kajakóma után sikerül elkapnom azt a 2-3 percet amég kezesbárány :D
@zsofiageczi18504 жыл бұрын
Az én kis dögömnek csak 1 rossz tulajdonsága van. Mégpedig az, hogy TIPIKUS MACSKA. Mindennek úgy kell lennie ahogy Őfelsége óhajtja. Ha meg akarom simogatni akkor rámfúj, odakap. Amikor nem tudom simogatatni, akkor persze jönd és dörgölőzik, hízeleg na meg dorombol. Ha felveszem az ölembe, akkor úgy sír, mint akit nyúznak. Szerintem van benne egy érzekelő ami jelzi ha 2 cm-re ember álltal eltávolodik a földtől.. De mindezek ellenére is imádom.
@csillapascaniucnails4 жыл бұрын
A szőrös gyerekek❤🥰 semmiért nem adnám, már 9 éve aranyozza be az életem 😁 ő még szőrös egy sziámi de fenem a fogam egy új csupasz barátra is 😂🥰 sphynx☝️ éljenek a szőrös dorombolós négylábú barátaink!
@biankatoth17864 жыл бұрын
A sphynxeket nagyon sokan nem szeretik, pedig szerintem ők is nagyon édesek, viszont azt mondják, hogy nagyon nagy a mozgásigényük, ezért egy ideig nekem nem lesz .
@lenahraschek89024 жыл бұрын
A mi macskánk azt hiszi jobb hogyha éjszaka dobja ki a taccsot mert akkor nem látjuk, viszont reggelre eszméletlen büdös lesz tőle és természetesen a szőnyeget is pucolhatjuk ki....
@beatabodoki54664 жыл бұрын
Hol lehet ilyen cicafésűt venni? 🤩
@TheLambdaTeam4 жыл бұрын
Kedves Gabriella! Nagyon szeretem a cicós videóidat, Gombóc és Cirma még mindig nagyon édesek, szétszeretgetném őket ha ott lennék, az biztos! Igen fontos, hiánypótló ügyben írnék: olyan videó nincs, ami a gazdikhoz szólna, hogyan dolgozzák fel a cicájuk, kutyusuk elvesztését (akár természetes okból, akár idő előtt). Rengeteg embernek nincs más társa, csak a házikedvence, és a haláluk adott esetben jobban megviselheti őket, mint egy emberé. Ha nem lenne túlságosan nagy kérés, esetleg ilyen jellegű videót is készítenél? Tudom, hogy nem túl vidám téma, viszont szükséges erről is szólnod a nézőidhez, mert előbb, vagy utóbb minden gazdinak szembe kell néznie ezzel is, és úgy érzem, te sokat tudnál segíteni...
@tepiske20303 жыл бұрын
ojan szép vagy!!👌😍
@katalinsebok83443 жыл бұрын
❤️❤️❤️❤️ Csodaszép cicusok 🥰🥰
@nikisz.59764 жыл бұрын
Az én cicám ötvözete a kettőt az álomban, kapirgál körülötte, a tálca egyik féléről átkotorja az almot de gondosan ügyel arra hogy még véletlen se fedje be a dolgot, aztán még kaparászik egy darabig a járólapon 😂❤️ Sir Mók 🐈
@tudorhappy16504 жыл бұрын
Sehr schön erzählte Katzengeschichten , ein Genuss zuzuhören . Zerkratzen die Katzen nicht die Möbel ? 🐈🐈🌹💐🌺🌷
@Iwantapookie3 жыл бұрын
Az mi amivel a szort szeded le a kanaperol?😅
@sik5953 жыл бұрын
Nekem is van egy macskám a neve: Mozsi olyan cuki! Sárgás narancsos a színe a szeme kék mint az enyém hát nem tökéletes? Olyan cuki aranyos 😻😻😻😻 amúgy csak kérdezem de telleg csak kerdezem valaki utalja a kutyakat csak kerdezem telleg kerdezem csak!
@sik5953 жыл бұрын
Amúgy még pici cica nem olyan nagyon pici de hat... Olyan nem tom pici de nem olyan pici nem ujj szulott
@milangazsi1404 жыл бұрын
Nálunk 3 macska van de néha jobb ha egyse lenne😅(imádnivalók)
@nikolettasavella95494 жыл бұрын
Szia a cicakefét hol tudom beszerezni. Mi a pontos neve? Köszi
@dorav84864 жыл бұрын
Isteneeeem az a gomboc feje 😍
@fruzsinagalan64014 жыл бұрын
Nekem törpenyulam van, úgyhogy a kaparást nekem sem kell bemutatni. Ráadásul az állandó kaparás kiegészül állandó bútorrágással is!
@alexandratk4 жыл бұрын
Nekünk is egy brit és egy skót van és annyi mindenben együtt érzek veled :D még a székek is így vannak nálunk felhajtva, a vendégek mindig furcsálják, hogy miért állnak így a székeink :D a brit nem ássa el kakit, de nagyon szépen körbetáncolja...általában cica wc oldalát kaparássza... a skót ráérősen kaparászik, elidőzik a wc-n, lehet ez valami fajta jellegzetesség :D
@patrick_asmr4 жыл бұрын
Nekem is 2 cicám van. Akkor nem csak az enyéim hánynak örökké a szőnyegre. Azt a szokásukat nehéz elviselni mikor egész nap döglenek és este 10 körül elkezdenek kergetőzni persze mikor aludnék
@inezkovacs43404 жыл бұрын
Nagyon jó vagy ☺️
@zsofiaiffiu47164 жыл бұрын
A csodakefe nagyon hatékonynak tűnik. Szabad megkérdeznrm, hogy honnan lehet ilyet szerezni? Milyen márka?
@csillaschannel4 жыл бұрын
Nem engem kèrdeztél, de nekünk ilyen van és a videòban lévô is ilyennek tûnik: www.petsmart.ca/featured-brands/furminator/cat/furminator-long-hair-undercoat-deshedding-cat-tool-49429.html?cgid=5000041 Furminator a neve :).
@orsolyavarga73493 жыл бұрын
Nagyon jó 😅
@beatamolnarova70774 жыл бұрын
Nekem szőrtelen cicám van😉2 "gondal" kevesebb😊😁
@biankatoth17864 жыл бұрын
Igazságtalannak találom ezt a videót, hiszen a macskák nem tudják elmondani, hogy őket mi idegesíti benned :D Amúgy teljesen megértek minden pontot, az én macskámat a menhelyről hoztam 2 évesen, úgyhogy volt már egy alap személyisége akkor is, de úgy két havonta kitalál valamilyen új dolgot, hogy ne legyen unalmas a macskatartás.
4 жыл бұрын
Mi idegesíti őket bennem?! Erre tudom a választ: MINDEN! 😅 hol késik a vacsora?! Miért kell már megint fésülködni? Mikor lesz már kicserélve az alom? Mi a francért ne aludhatna a vasalódeszkán a kivasalt ruhákon? Miért üvölt már megint a gyerekem?! a kérdések száma végtelen 🤣
@Lilyan974 жыл бұрын
A szuperül sikerült videó mellett engem érdekelne, hogy mi az a csoda-kefe, amivel a kanapét takarítottad és a cicust fésülted?! 🤩
@cintitelek35934 жыл бұрын
Annyira igaz minden :D
@viragkiss99134 жыл бұрын
Amikor örömükben folyik a nyáluk, ami persze foltot hagy a kanapén.... 😀
@arpadszeiff3 жыл бұрын
Igen ezt én is tudom. A macska legjobb barátja az ember. más. - És nem említetted, miért ajánlott a macskás lakásban a függőleges kilincs. Mert a normál vízszintest megtanulják kinyitni. - És nem említetted, miért jó éjszaka arra ébredni, hogy a ruhásszekrény ajtaját feszegeti a kedves, aranyos dög. 😸
@sabaruss31494 жыл бұрын
Asszonyosodsz Gabi😂😂❤❤
4 жыл бұрын
?
@Windlespoon4 жыл бұрын
A kutyákon még több szőr van, és valahogy jobban is száll. Direkt dobálják vagy nem tudom.
@belabalogh36003 жыл бұрын
Szép cicáid vannak!
@Sophiasebok4 жыл бұрын
Honnan van a csodakefe? :D isteni volt a video 💕
@juliannabalint60274 жыл бұрын
Az engem is érdekelne. :D
@sleepykitty15584 жыл бұрын
Ha jól tudom furminatort használ és kapható a fressnapfban, illetve interneten láttam még, mert én is tervezek venni egyet ;D
@kovacsszilvia14924 жыл бұрын
Én letakarnám valamilyen pokrócal a kanapét és a székeket mikor nem használjátok
@puppi19744 жыл бұрын
Két macskám van :))) nagggyon jóóóó :)))
@zeosz04844 жыл бұрын
hány m2 a lakás? wan pénz
@Liv.Erpool4 жыл бұрын
Egyrészt hogy jön ide, másrészt mi közöd hozzá? A van szót pedig szimpla v-vel szokás írni.
@renatafekete83024 жыл бұрын
Gombóc és Cirma meg szoktak karmolni? Szoktad őket versenyekre vinni?
@sung-hyoparkt-34forever854 жыл бұрын
Jaj Gombóc annyira Zabálni való a végén kész cica Wellness feeling Én úgy szeretnék macsek lenni Nálatok 💝💝💝💝💝🐱🐱🐱🐱🐱🐱😻😻😻😻😻 Imádjuk Gabi ahogy Gombócot Magaddhoz oleled cukiság faktor
4 жыл бұрын
Úgy érted, Cirma :)
@anikogampe77844 жыл бұрын
Hajnali 4kor nyávogás, hogy engedjük ki a kifutóba 😴
@regcusrunes4 жыл бұрын
Nekem is van egy cicám❤❤❤
@gmzsofi31904 жыл бұрын
Temaba vagoan... epp robotporszivo vasarlasa elott allok es mar teljesen belebonyolodtam a specifikaciok osszehasonlitasaba.. Ha meg vagy elegedve a tietekkel, (es belefer az idodbe.... ) megirod a tipusat? Elore is koszi, udv, zsofi Ja es persze jo lett a video. :)
@puskasevaster4 жыл бұрын
Én a robot gurut ajánlom. Nekünk onnan van, 5 éve vettük. I robot rumba a miénk. Bírja a strapát.
@bikfirc24 жыл бұрын
Xiaomi a legjobb ár érték arányban
@JAPANESEANIMEFAN4442 жыл бұрын
Bocsi én kutyás vagyok, ne haragudj meg de én nem szeretem a macskákat ( annyira) cukik, de én nekem inkább a kutyák a cukibbak. De attól még szerintem a videóid. Soha ne hagyd abba ❤
Mit csináljak ha az egyetlen macskám utál? Mit értek ez alatt? Fél, karmol, hátrál, fujjog, és nem akarja hogy ott legyek. Már elegem van és még a hörcsögömet is megölte. Mit kéne csinálnom?
4 жыл бұрын
Bár inkább a feliratos filmeket kedvelem, ám Téged annyira szívesen hallgatnálak valamilyen filmnek a szinkronhangjaként! Csodálatos a hangképzési technikád, ezzel szerintem foglalkoznod kellene! :))
@katikiti97614 жыл бұрын
Mi a macskánkat egyszer a kuka tetején láttuk meg és hoztuk haza. Azóta szép számban fogott egereket és néha patkányokat is. Kinti macska. Néha kap enni és amúgy ügyes mert soha be nem jött a házba és így nem kakilt a benti szőnyegekrere. De a nagydolgát el kell hogy végezze valahogy így vagy a lépcsőre fosik, vagy meg "trágyázza" anyukám kertjét. Legalább a növenyek szépen fejlődnek a macskának köszönhetően nem?😂
@mszeker884 жыл бұрын
Az én lánycicám sem ássa el, nem tudjuk miért. Gondoltuk azért mert kézzel nevelt cicmák.De ezekszerint nem egyedi. Néha a másik macs elássa helyette is, ha ideje engedi 😂❤️🙆♀️
@bernadettcseminekrausz42634 жыл бұрын
😘😍🤗😍😘
@annaszikora42134 жыл бұрын
Nekünk legek kiscicáink🐱🐱
@ksuzigirl4 жыл бұрын
Utalom a macskakat, de Neked nagyon szep macskaid vannak.
@babydoll1164 жыл бұрын
Szerintem ők a mi gazdáink néha! Miközben néztük a videós anyukámmal, hangosan helyeseltünk. Nekünk házi macskáink vannak. Manó 11 éves, egy imádni való teremtés, magának való, akkor szeretheted vagy tarthatod kézben ha ő azt megengedi, szeretné. Annyit tudnék róla mesélni, de abból egy könyv lenne azt hiszem, soha életemben nem találkoztunk még ilyen cicával. Szinte már félelmetesen emberi a viselkedése. Manó két kis szeretet gombócot hozott nekünk világra Július végén, akik mostanra már igen csak elevenek. Jobban szeretnek a zuhanyzó tálcából inni mint a kerámia tálból. Az új mánia a kuka kipakolás, szinte mindenen gyerek zár van. Leszedik a szárítóról a ruhát, és az alomtálas dolog itt is ugyan az, szét hordják, nem kaparják el, vagy épp szét kenik mindenhol. A kaparófát csak kerülgetik, helyette a radiátor mögötti szigetelést kaparják le. Rengeteg játékot kaptak tőlünk, sőt kaptunk is, Manótól is örököltek. De egyik sem olyan jó mint a mikró doboza, az alufólia galacsin vagy a hajgumi amit hetente kell venni lassan, mert a fürdőszoba szekrényből is képesek kilopni és eltüntetni. De annyira nagyon szeretem őket, főleg mikor dorombolnak és oda bújnak. Ilyenkor minden kis csintalanságot elfelejtek. Még azt is hogy a 24 éves bögrémet is összetörték, pedig a mosogató gépben volt.
@tulamore89434 жыл бұрын
Sep cicuskak ;)
@liliannjesuis96494 жыл бұрын
😄😄😄😄😄😄😄😄
@gilmorecsajszee4 жыл бұрын
Mi cicánk a ruhákon imád feküdni. Mivel a szekrénybe nem jut be, így a varrónőhöz összekészített ruhákat nevezte ki főhadiszállásául. Továbbá odavan az olyan ruhákért amiket tisztítóba kell vinni és sötét színűk végett meglátszik rajta a szőre. Bútorokat nem igazán szereti ellenben a könyveim jobbak bármely kaparófánál. Szóval ha lesz gyerekem nem örököl sértetlen állapotú mesekönyvet. Szőnyegre hányás nálunk is van, hisz hányi csak puhán állva lehet. Illetve éjszaka szeret lakberendezni a drága,azaz mindent is leverni hiszen miért alszik a gazdi ha az ő tálja nincs színültig tele vagy épp bújni támad kedve. Felfedezte ha a nappali szekrényéről nyávog csukott ajtónál is hamarabb felébredek rá, így sokszor alkalmazza. Táljából csak akkor eszik ha mindenhol tele van, hiába van félig, ha valahol az alját látja ő éhezik és meg kell etetni. Csak száraz tápot nem eszik, amilyen finnyás a drága nedvesből sem jó akármi. Így Glamour napok alkalmával mindig elsők között kap dolgokat. Játékokat hiába vettem neki. A legjobb játék a lábammal való fogócska. Illetve éjszaka befekszik az út közepére, ha kimegyek wc-re és a sötétben nem veszem észre akkor jól neki lehet menni. Folytathatnám még a felsorolást, de mind ezek ellenére nagyon szeretem és hiába 11 éves nekem mindig kiscica marad. :)
@milanvarszegi24044 жыл бұрын
atemacskád hányéves
@szonja95054 жыл бұрын
A macskám elfoglalta a kanapét hiába van fekvőhelye nem fekszik bele azután a szarba állandóan belelép amikor kaparja az almot enni is úgy eszik hogy kiveszi a kaját és az egészkonyhába széthordja a legújabb szokása hogy a kakás fenekét nem tisztítja meg hanem a csempén végighúzza úgyhogy nekem kell minden alkalommal feneket törölni és arról ne is beszéljünk hogy akkorát szarik hogy majdnem egy hosszúak a macskával.
@kataolah26724 жыл бұрын
Nincs cica nálunk, de nagyon jókat nevettem:)Egy 12 éves Yorkie-nk van, hál istennek ő nem hullajtja a szőrét
@nikolettapinter26384 жыл бұрын
Nekünk is a macskánk a k*ki mellet és a padlón ahol nincs semmi ott kapar 😂😒
@ilcsi734 жыл бұрын
Mintha a saját cicáimról beszéltél volna :D :p
@erzsebetfazekas47094 жыл бұрын
😍🥰😃
@doragogh61694 жыл бұрын
Hát nálunk nagyon rákapott a trutyira(= alutasakos vagy valami ilyesmi) és mindig amikor akar elkezd nyávogni de olyan ufó hangokat produkál...
@milanvarszegi24044 жыл бұрын
Nekem is van egy cicám pisze a neve fekete fehér színük még csak három éves de a tiédis cuki Milán a nevem
@nebakonyi90802 жыл бұрын
Érdemes megnézni! 😉🐈kzbin.info/www/bejne/omPIkGqEbbRsoJI
@erikag.834 жыл бұрын
Elvitte őket az apjuk.🤭😬😂
@orsizsigri61914 жыл бұрын
🤣🤣🤣
@erikajeczone18564 жыл бұрын
Én szeretlek de csinálhatnál mozgalmasabb videot is.😅
@kovacsszilvia14924 жыл бұрын
Huuuu, ahogy soroltad mikkel kényesztetitek a macskáitokat, kedvem támadt macskává változni
@vivienkovacs97584 жыл бұрын
Lehet babás videó? LIKE aki akar ♥️
@HUNRiaa4 жыл бұрын
Szerintem ostobaság ilyet kérni egy vloggertől, főleg, hogy a gyereknek IS vannak személyiségi jogai, ráadásul nem egyszer kifejtette Gabi, hogy nem nagyon szeretné a családját belerángatni, ezt tartsuk tiszteletben :)