No video

Száraz-Magura - A Nyitra mentétől a Báni-medencéig

  Рет қаралды 5,707

Hazajáró

Hazajáró

Күн бұрын

„Az Északnyugati-Kárpátok belső, alacsonyabb, szerteágazó vonulatának egyik méltatlanul járatlan tagja.” Így jellemeztük itt jártunkkor a Sztrázsó-hegységet. Ha ez így van, akkor mit szóljon a hegység egyik déli leágazása, a Száraz-Magura mészkőgerince, ami alig 1000 méteres magasságból ereszkedik a Nyitra és mellékvizei völgyeibe. Sűrű turistaút-hálózatát ritkán tapossák magyar turisták. Pedig olyan beszédes csúcsokat hordoz, mint a Kossuth-szikla vagy a Rokos. Ráadásul a hegyet szegélyező Nyitra völgyébe és a Báni-medencébe már több mint ezer éve megtelepedtünk, ahogy a török elől északra húzódó magyar főurak kastélyai is egykori jelenlétünkre emlékeztetnek. Ennyi elég is ahhoz, hogy a Száraz-Magura vidékét felhelyezzük a Hazajáró turistatérképére.
Felsőbodokról indulunk. Szeptencújfalu után betérünk Vitkócra, majd Tavarnokon át Nagytapolcsányba. Felfűzzük Nyitrakorost és Nyitrazsámbokrétet, majd Bán után Zayugróc következik, melynek várából emelkedünk fel a Száraz-Magurára. Előbb a Nagy-Csihocs, majd a Rokos-csúcsát másszuk meg, hogy a Kossuth-szikla érintésével érkezzünk végül Kesnyőre.
Látnivalók / Felvidék / Nyitra

Пікірлер: 6
@janosgruner3163
@janosgruner3163 Жыл бұрын
Nagyon jó túrázni! Szép tájak friss levegő, minden táj más élményt nyújt!
@igazsagotmagyarorszagnak463
@igazsagotmagyarorszagnak463 Жыл бұрын
Nagyszerű érzés nézni az összes részt, de közben megszakad az ember szíve, ahogy látja mit is loptak el tőlünk 1920ban! :(
@fazakasiuliu613
@fazakasiuliu613 Жыл бұрын
Gratulálunk
@erikabagonerittberger8322
@erikabagonerittberger8322 Жыл бұрын
@VALHALLA_CarP
@VALHALLA_CarP Жыл бұрын
Nagyon sok helyen jártam ami itt a videóba látt ható de nagyon ritkán találkozni magyarral sajnos :/
Felső-Nyitravidék - A Nyitra forrásvidékén
26:26
Hazajáró
Рет қаралды 3,3 М.
Kalota-havas - Felszeg Vigyázója
26:17
Hazajáró
Рет қаралды 12 М.
Kind Waiter's Gesture to Homeless Boy #shorts
00:32
I migliori trucchetti di Fabiosa
Рет қаралды 13 МЛН
Чёрная ДЫРА 🕳️ | WICSUR #shorts
00:49
Бискас
Рет қаралды 5 МЛН
A világ leggazdagabb országa
10:38
Pandora HU
Рет қаралды 428 М.
Felföldi tájoló, Körmöcbánya
23:57
Felföldi tájoló
Рет қаралды 14 М.
Szilágysági-dombság - Advent a Kraszna vidékén
26:29
Hazajáró
Рет қаралды 11 М.
A titokzatos Badacsony
23:14
Túrák Magyarországon
Рет қаралды 8 М.
A Kárpátok bércei
52:40
Dextra Media
Рет қаралды 444 М.
Szepesség - Branyiszkótól a Lőcsei-hegységig
26:19
Hazajáró
Рет қаралды 10 М.
Fogarasi-havasok 3. - Az Urlea-Dara-hegytömb
26:25
Hazajáró
Рет қаралды 9 М.
Kind Waiter's Gesture to Homeless Boy #shorts
00:32
I migliori trucchetti di Fabiosa
Рет қаралды 13 МЛН