Ebben a filmemben egy visító csikorgó hangot hallató kapálógépnek kerestem meg a hibáját és javítottam meg.
Пікірлер: 51
@szglazer4 күн бұрын
Imádom hogy mostanában ilyen sok a kapa! Köszönjük szépen! Reszemről a legjobb hajtások az rk02 robi 156 es a marci. Ezek batran vehetőek.
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
Igen, feltűnően többet hoznak javítani. Kb. nyolc éve volt nálam a mélypont, amikor egész szezonban talán hármat javítottam. Azt án ez egészen a tavalyi évig tartotta is magát. De tavaly óta ismét elkezdtek szaporodni a kapálógépek. Mondjuk ebben érezhetően van szerepe a KZbin-os jelenlétemnek is, mert viszonylag távolról is hoznak gépeket javítani. Az RK-02 volt az egyetlen kapálógép négyütemű motorral, ami szedte a lábát. (Értsd úgy, hogy gyorsan forgatta a kapáit) Én úgy szoktam fogalmazni, hogy a többi csak tollászkodott a földben. DE az RK-02 sajnos már csak a múlt. Úgy tudom, hogy a Szevafém végleg letette a lantot, megszűnt és már évek óta gyártás sem folyik.
@szglazer2 күн бұрын
Igen ez igy van az rk 02b egy eszmeletlen gép... A részemről a 2t gepeket szeretem.. minden hatranyukkal együtt! Ami nekem nagyon bejött robi 56 röpsúlyos hajtásra ráraktam egy pa80 motort... Isteni kis gép lett. Jó erőt Mester! Vájuk a tavaszt és a kerekpáros videókat is
@szglazer2 күн бұрын
Kedvencem mégis a terra t20ra rakott kapatagok 90 centi szélesen. Mint a bolondora ugy forog
@Horváth_MiklósКүн бұрын
@ A Terrának elég sok gyerekbetegége volt. Kezdve a gyenge főtengelycsapágyakkal (6203) a folyton kirepedő benzintankkal, vagy a kuplungharang párhuzamos tengelyre építésével. Ettől álandóan megmozdul a tengelyen. A váltóban is kiverte a felső csapágyfészket. Szóval nagyon sok hibája volt, amellett, hogy a 125-ös motor miatt volt ereje. Én is dolgoztam vele, de ma már nem biztos, hogy meg tudnám fogni. 🙂
@sandorkanyo19584 күн бұрын
Üdv. Mindig szívesen nézem a bemutatóidat. Köszönöm szépen!
@gyula95954 күн бұрын
Ahogy Gyulai Iván mondaná, mennyi munkát megspórolnánk magunknak ha hagynánk a természetnek végezni a dolgát. Ha jó vastagon lemulcsolnánk mindent,(mint erdőbe a fák) nem kellenének kapálógépek, a giliszták, vakondok megoldanák helyettünk. Ha nem hagynánk szabadon a földfelszínt akkor a csapadék se tömörítené össze. Ha lenne benne humusz, nem is száradna olyan könnyen ki. Metszeni se kéne a fákat ha nem permeteznénk. Akkor a tervek épp annyival fognák vissza a növekedést amennyit vissza vágnánk. Dehát az ember mindig okosabb akar lenni a természetnél.
@Horváth_Miklós3 күн бұрын
Én a mezőgazdálkodáshoz nem értek, csak a gépeihez. 🙂
@otigreengit97733 күн бұрын
Persze lehetne csak akkor 6 milliard embert elkene tuntetni a foldrol. Intenziv mezogazdasag nelkul komoly ehezesek lennenek es lazadasok. Lehet valasztani melyik legyen...
@szoszivanalevesbe4 күн бұрын
Üdv!az utóbbi 2videónál észre vettem hogy csak 480p, ez szándékosan ilyen vagy csak egyit bir a telefon?
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
Hú, de jó, hogy szóltál! Ez az én feledékenységem. Átállítottam a szerkesztőprogram kimeneti paramétereit, mert egy facebookról leszedett filmet vágtam meg. Ott eleve rossz volt a filmanyag, tehát felesleges lett volna a kimenetet nagy felbontáson hagyni, tehát visszavettem. A szerkesztő viszont az ilyen beállításokat megjegyzi és változatlanul hagyja. Így történhetett meg, hogy az utolsó két filmem emiatt kisebb felbontással készült. Köszönöm, hogy szóltál, már át is állítottam a filmszerkesztő programot.
@tomkomarom4 күн бұрын
Üdv Mester! Légyszíves leírni a szimmeringek méreteit és csapágyak számait ehhez a hajtásházhoz. köszönöm!
@Horváth_Miklós3 күн бұрын
Hát, amikre emlékszem :) A csigatengelyen fent az ominózus 6005 csapágy, amit a rozsda megevett. a csapágy felett volt a szimmering, amit kicseréltem, ez egy kissé érdekes méret, mert 34X47X7 volt. A 34 nem tévedés! Tényleg nem 35 volt. A csigakerék kétdarab 6205 csapágyban volt ágyazva, mellettük a 25X47X10 szimmeringek. Amire nem emlékszem, az a csigatengely alsó végén lévő kúpgörgős csapágy ennek méretét nem tudom. Nem az, de az egyszerűség kedvéért nevezzük kinyomócsapágynak, tehát a kinyomócsapágy volt a kétszer is említett 6008 -as csapágy.
@tomkomarom3 күн бұрын
@Horváth_Miklós nagyon szépen köszönöm! ha arra járok viszek valamit
@otigreengit97733 күн бұрын
@@tomkomarom Csak ne kapalogepet! :)
@ktpzima8924 күн бұрын
Köszönöm Miklós bátyám! Hagytam lájkot, már azt hittem Bonyhádival bográcsozott. Csarli végén nem vinnyogott. Kicsit mintha többet használnám ezt a fajta kisszéket én teszek párna alátétet. Volt néhány repedt sapkás berrzinkannám, hányféle? (nem tudnám) Alu anyaggal törött kupakkal forgácsoló meglátott, annyi gondját nyakamba zúdított, addig morgott el sem mondhattam "ez elromlott". Végül Husqvarna olajdoboz tekerője lett kannáim megmentője. Pöföghet Csarlika biztosított jövője.👋👌👍/Kommentelő láttad # Robi háttérbe milyen büszke, várja gazdáját bizonyítson, menne a kertbe.. imádom, jó ez a szerelde/
@kovacsj.jozsef94284 күн бұрын
18:52 itt fordítva van a vödör nem? Előrefelé áll a villa.
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
Hát persze, hogy fordítva van. Kíváncsi voltam rá, hogy hányan figyelnek.🙂 De a végére azért csak megtalálta a helyét.
@paradipiro24 күн бұрын
Kedves MIKI, A sokat emlegetett négyszögre hajazó hajtást Poligon profilnak hívják, P3 P4 P6 kialakítások vannak meghatározva. Csak tömeggyártásban terjedt el, alapvetően szeretjük, mert nagy nyomatékokat át tud vinni, éles sarkoktól mentes.
@Horváth_Miklós3 күн бұрын
De bizonyára vannak követelmények az anyagminőségre vonatkozólag . A kapálógépeknél az agy kivétel nélkül szürkeöntvénybe készül. A tetejére az általam már annyiszor emlegetett Robix gépeknél rendkívül kicsi volt az átmérő. Ott annyira alulteljesített ez a megoldás, hogy a gyártó kénytelen volt lemondani róla és váltani bordástengely bordásagy kombóra.
@nagydavid45523 күн бұрын
Hát igen mindig van jobb illetve "B" terv @@Horváth_Miklós
@paradipiro23 күн бұрын
@@Horváth_Miklós Természetesen, tekintettel a körtől nem túlzottan eltérő profiljától, az erőátvitel során nagyobb erők ébrednek, mint egy bordás tengelykötés esetén. A bordás agynál, a forgástengelyre merőleges felületek viszik át az ébredő erőket, itt a poligon oldalfala, amely kiegészül, sokszorozódik az ékhatás miatt. Ez az erő az agy szétfeszítésén fáradozik, rossz anyagminőségű agynál ez előbb-utóbb repedéshez, majd töréshez vezet.
@Horváth_Miklós3 күн бұрын
@@paradipiro2 Töréssel egyetlen egyel sem találkoztam. De mivel a csigatengely szerkezeti acélból volt, az agy pedig öntvényből, így a tengely mindig hengeresre munkálta az agyban lévő nyílást. Ezután már elforgott az agy a tengelyen. Egy ilyen fiaskó után senki sem akarta hasonló újra cserélni az agyat. Aztán a gyártó is rájött, hogy vagy szakít a dologgal, vagy elveszíti a vásárlóit. Így került a szemétre (a megérdemelt helye) a sokszögeszterga a Robix-nál.
@gyesza3054 күн бұрын
Üdv Mester Úr! Egy újabb jó videó, köszönjük! Esetleg egy következő videóban tudna beszélni arról, hogy a csigakerék / fogaskerék, derékszög hajtásnál, (remélem nem beszélek nagy hülyeségeket) miért van negatív íve a fogaskerék fogainak??? Erre valahogy nem jövök rá. Nem a ferde fogazásra gondolok, azt értem, hogy miért van, de hogy miért íveltek a fogak "végei" ezt nem értem. Ha egy következő videóban beszélne erről, azt előre is köszönöm! További jó munkát, és sok sikert!
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
A válasz egyszerű. Ez nem derékszöghajtás és nem is fogaskerék ami a filmen látszik. Ez csigahajtás és a bronzkerék ami látszik, maga a csigakerék. Itt nem legördülnek a fogak mint a fogaskerékhajtásnál (itt nincs is fogaskerék) hanem itt súrlódik a csiga a csigakerékben. Tulajdonképpen a csigakerék egy önmagába visszatérő anyacsavar, a csiga pedig a csavar. A csavart ha hajtjuk az anya odébb megy rajta. Hát itt is ez történik, de folyamatosan, mert az "anya" önmagába visszatér. Olyan ez, mint a siklócsapágy, és pontosan ezért készül a csigakerék bronzból, mint a siklócsapágyak. A csigakerék "fogai" azért íveltek, mert a csiga "csavar" menet inverze. Ebbe kell beleilleni a csigának, ami ugyebár forog. Remélem érthető volt így.
@gazsotamas4 күн бұрын
Gépek általános karbantartása, ismerősöknél, stb. gyakran eljátszom, persze ahol szerszám mentes, csak meglesem a levegőszűrőt, milyen állapotban van. Hát lehet látni csodákat, meg gondolkozni utána, hogy működik ez még. :) Ilyen tanksapkával én is harcoltam, csak Einhell régi sövényíróval. Bár nekem méret ügyileg jó volt, csak az első vásárlásomban nem volt tömítő gyűrű, így félre döntve szépen folyt a benzin, másodikban már figyeltem, azzal nincs is baj. Hálából utána a benzincső átvezetőnél kezdett el folyni. Persze ahhoz is venni kellett kettőt, mire okés lett. Aztán bemutattam neki, mire képes egy öngyújtó, szóval most jóba foglalta magát, különben bajban lesz. :D :D
@gezaficsori46885 күн бұрын
👍
@roci88174 күн бұрын
Szép munka ismét mester
@messerhun4 күн бұрын
A szöveget miért nem engedi beírni? Egy
@zsikai_adam4 күн бұрын
Tisztelt Miklós! A sokszög (poligon) tengelykötéshez lenne hozzáfűzni valóm,egyik szakmai tanárom szerint az a legjobb kötési mód.Csak a más szabványok (bordás,retesz tengelykötések) miatt nem terjedt el mivel másik géppark kellett volna a megmunkálásukhoz.Valószínűleg amit ön hozott példának a Robinál vagy itt az Mtdnél ott anyag van méretezési baj volt,elméleti szinten nem szabadna vele bajnak lenni. Zsikai Ádám
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
Más az elmélet és más a gyakorlat. A gyakorlatban csapnivalóan gyenge megoldás a sokszögesztergán készült agy és tengelykötés. Egyetlen indok van amiért mégis megpróbálkozott pár gyártó az alkalmazásával, ez pedig a gyors, ebből adódóan olcsó előállítás. ezzel be is fejeződött az előnyök sora, mert kizárólag csak hátránya van. Bár alakzárókötés, de azok közül a leghitványabb. Nem is értem, hogy magára valamit is adó gyártó hogy alkalmazhatja. Mint a filmben is említettem, én sok ilyennel találkoztam, és maga volt a kudarc. Kivétel nélkül mind rendkívül gyorsan tönkrement. Akkoriban a Robix kénytelen volt áttérni a bordástengely bordásagy árosra. a kis átmérő miatt nem jöhetett szóba a hatbordás megoldás, ezért sűrűbbet alkalmaztak. azokkal soha többé nem volt baj. Tényleg dühítő, hogy egy ilyen kezdetleges primitív megoldást bárki is komolyan beépít egy gyártmányba. Az orosz "mehamozg" a saját maga által átalakított esztergáján ennél fényévekkel komolyabb sokszögeket esztergál. annak a lapjai valóban síkok és a sarkai valóban sarkok. De ez tényleg egy végtelenül primitív megoldás. kzbin.info/www/bejne/iZfJc4GGod17oNE
@zsikai_adam4 күн бұрын
Értem az ön indokait és köszönöm a válaszát.Ezek szerint akkor a gyakorlatban nem szuperál annyira a dolog.
@repaircorner33224 күн бұрын
@@Horváth_Miklós Ilyen lapolási módszert sem láttam még... nem semmi! Az ilyen alakkal záró kötésekről az a véleményem, hogy ha nincsenek a forgásirányra teljesen merőleges bordák, amelyek átvihetnék a nyomatékot, ott mindig előbb-utóbb lenyalódnak a 90 foknél kisebb szöget bezáró élek/sarkok (kivéve ha valami brutál erős anyagot használnak). Pl. Imbusz kulcsból, vagy hatlapfejű csavarból már láttam sokat lekerekedett élekkel, de torx kulcsot csak eltörve :). A féltengelyek vége sem véletlenül úgy van bordázva, hogy a sok kis borda oldala nagy felületen érintkezzen. - Másik dolog: apám régi rotájánál (Robi kapa) még a kuplung úgy van megoldva, hogy indításnál be kell húzni és reteszelni a kart, majd kioldva elindul a gép. Na ez nem áll meg, ha az ember elengedi...
@tamastoth28794 күн бұрын
Mindíg precízen 😊
@belatoth41704 күн бұрын
Ezzel a kuplunggal igazán vicces lehet kerekes talicskaként használni a gépet.
@istvankiss57834 күн бұрын
❤😂
@messerhun4 күн бұрын
A tankszellőzéssel nem kell küszködni. Ki kell cserélni a tank benzincsővezeték felfogató gumipogácsát (de szépen írtam) 1 3 lyukutömitésre, amin van szuszogó. Amúgy ennek a gépnek a gazdája nem érdemli meg, hogy géppel dolgozzon. Egy kapa és egy ásó kellene csak neki. 🤔😁😁
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
Már elkészült a tanksapka, és az eredeti szellőző működik benne. Én nem véleményezem az ügyfeleket ilyen szempontból. Lehet, hogy nekem sem vetődik fel az agyamban, hogy a tisztításkor a kuplungházba bekerülő víz nem tud onnan kijönni. Arra pedig nagyon kevés ügyfelet tudtam rávenni, hogy szerelje le és tisztítsa meg a kapákat minden munka után. Én annyi retkes géppel találkoztam, hogy én a fűnyírómat is, meg a kapálógépemet is minden használat után elmosom magasnyomású mosóval.
@messerhun4 күн бұрын
🤔😁😁
@MrPityuuu4 күн бұрын
Biztonsági szempontból tényleg jó ez a fajta kuplung megoldás, de dolgozni vele agyrém. Én egyszer próbáltam ilyet, nagyon utáltam, hogy folyamatosan tartani kell. Nekem a KF-04-es kiengedős kuplungos van, gyümölcsfák alatt számtalanszor csinálom azt, hogy beengedem a gépet és csak az egyik karját fogom és sétálok a gép mellett, így nem kell a fa alatt bujkálni. Ez a kormány rögzítés csak nekem tűnik gagyinak meg gyengének mondjuk egy KF-hez képest? Elég hülyén alacsonyra is van rögzítve a kormány alja, meg az a csoroszlya is olyan idétlennek tűnik nekem.
@Horváth_Miklós4 күн бұрын
Nekem egy kis MPM-2 kapálógépem van. azon ugyanaz a szisztéma mint a KF-04 -en. valóban én is be szoktam engedni a fák alá, meg ahova én már nem fértem be, de a gép igen. Az meg egy nagyon kis ügyes gépecske. A csoroszlya itt ugyebár a keréktartókonzol, csak át kellene fordítani. Nekem is feltűnt, hogy ezen a gépen sértetlen a festés a csoroszlya végén, tehát sosem fordították át. :)
@MrPityuuu4 күн бұрын
@@Horváth_Miklós rohadt fárasztó lehet úgy kapálni, hogy nem fékezi a csoroszlya a gépet. Mikor kapál vele az ügyfél, karból tartja, hogy ne szaladjon el a gép? :D Vagy szalad utána, ahogy megy magától? :D Mindkét eset jó lehet. Főleg kemény földben, ahol a kerék nem süllyed el, így az nem fékez.
@tiborkoller28974 күн бұрын
Biztonsági ok ide vagy oda én úgy használom a kuplungot hogy egy ipari csipesszel behúzva rögzítem
@tamkarcsi3 күн бұрын
Én karból tartottam, idén kipróbálom csoroszlyával :)
@MrPityuuu3 күн бұрын
@@tamkarcsi jézusom :D a csoroszlya gyakorlatilag egy fék. Ha elengeded a karját a gépnek, akkor besüllyed annyira a földbe, hogy csak egy helyben fog kaparni a gép, ha nem túl kemény földben próbálod. Negyed annyira sem megerőltető úgy a kapálás, lényegében csak a csoroszlyával kell játszani, éppen annyit emelni a gépen, hogy haladjon előre. Ezért lehet fél kézzel gyümölcsfa alá is beengedni, mert azzal szabályzod a gép tempóját, nem erőből tartod vissza.