No video

Kis-Kárpátok 3. - A Csejtei- és Berezói-Kárpátok

  Рет қаралды 3,082

Hazajáró

Hazajáró

Күн бұрын

A Kis-Kárpátok háta mögé is érdemes eltekintenünk, mert érdeklődését kielégítheti itt nemcsak turista, hanem tárgyat talál a történetíró, a természetkutató, a néprajzgyűjtő, a nemzetgazdász is. Maga a vidék egyike hazánk szebb tájainak, hol erdőkoszorúzta hegyek, gyönyörű rétekkel tarkított tágas völgyek és elég termékeny szántóföldek váltakoznak. Két évszázadon át ezek a helyek voltak a védőbástyák az édes hazánk épsége ellen folytatott harcokban. Nem tudta őket megtörni semmiféle támadás, ostrom vagy furfang.
Bizony, nyugati védőbástyánk, az Északnyugati-Kárpátok kezdő vonulata, a Morva lapálya és a kis magyar alföld között jó 70 km hosszan húzódó Kis-Kárpátok annyira gazdag történelmi emlékekben, hogy megismerése nem kis falat a turista számára. Ezért tértünk immár harmadszor is vissza, hogy ezúttal a hegység északi tömbjeit, a főgerincétől a medence felé eső Csejtei- és Berezói-Kárpátok szirtjeit látogassuk meg, melyekről legendás váraink néznek farkasszemet a múló idővel. Közben olyan útitársaink lesznek, mint Stíbor vajda, Báthory Erzsébet, Nádasdy Ferenc, Benyovszky Móric vagy éppen Ludwig van Beethoven.
Vágújhelyről indulunk, Csejte községe után megnézzük a várát is, majd Verbó után a Nagy-és Kis-Kemence szirtjeire túrázunk. Lancsár és Vittenc következik, aztán Dejte és Alsókorompa után a Nahács feletti Katarinka romja. Meglátogatjuk Jókő várát, hogy végül a Hodinova veza sziklaképződményei érintésével a Klenova melletti kilátón zárjuk túránkat.
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.

Пікірлер: 2
@fazakasiuliu613
@fazakasiuliu613 Жыл бұрын
Gratulálunk
@rekakovacs8789
@rekakovacs8789 Жыл бұрын
A hagyaték sorozatot nem ti készítettétek,mert hangulatát tekintve hasonló.Nagyon jó volt..Miért lett letörölve KZbinról???
Miavai-dombság - Átmenetek a nyugati gyepűvidéken
26:31
Hazajáró
Рет қаралды 3,1 М.
Fehér-Kárpátok 2. - Morván innen, Vágon túl
26:17
Hazajáró
Рет қаралды 3,9 М.
Running With Bigger And Bigger Feastables
00:17
MrBeast
Рет қаралды 144 МЛН
Чёрная ДЫРА 🕳️ | WICSUR #shorts
00:49
Бискас
Рет қаралды 5 МЛН
Yum 😋 cotton candy 🍭
00:18
Nadir Show
Рет қаралды 7 МЛН
Ungvidék 2. - Ungvár és környéke
26:29
Hazajáró
Рет қаралды 6 М.
Fogarasi-havasok 3. - Az Urlea-Dara-hegytömb
26:25
Hazajáró
Рет қаралды 9 М.
Csejtei vár / Čachtický hrad
3:57
Légitávlat
Рет қаралды 117
Alsó-Morva-Sík - A hegyen túl a nyugati gyepűn
26:16
Hazajáró
Рет қаралды 3 М.
Telecska - Bácska szívében
25:44
Hazajáró
Рет қаралды 6 М.
Marosszék - Marosvásárhely és környéke
26:26
Hazajáró
Рет қаралды 3,7 М.
Orbaiszék 2. - A Lakócától Zaboláig
25:55
Hazajáró
Рет қаралды 11 М.
Felső-Gömör 2. - „Hol a szép Gömör halmos képet ölt”
26:26
Running With Bigger And Bigger Feastables
00:17
MrBeast
Рет қаралды 144 МЛН