Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom | Mindenségit! #23

  Рет қаралды 32,751

Mindenségit!

Mindenségit!

Жыл бұрын

Ezúttal (is) jól föl volt adva a lecke a mindenségites csapatnak, tudniillik egyikük sem egy matekzseni, erre meghívták az ország legismertebb matematikusát, Mérő Lászlót, és már az első percben megadták az alaphangot a beszélgetéshez, amennyiben kiderült róluk, hogy még 23-ig sem tudnak elszámolni. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének professor emeritusát ez a legkevésbé zavarta, sörkorcsolyázgatva mesélte el, hogy kb. a mesterséges intelligenciának köszönhetően lett belőle pszichológus is, hogy szerinte korunkban mennyire fontos a pénz, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, amikor Sárazsadányba ment szavazatot számlálni, illetőleg, hogy miért nem tart a globális felmelegedéstől. Spoiler: statisztikailag elég gyatra eredménnyel szokott sikerülni, amikor az emberiség jóslásokkal próbálkozik, még akkor is, ha tudományos adatokból indul ki. Mérő hatalmas intellektusú ember, ám az sem mellékes, mennyire könnyedén, a világgal harmóniában éli mindennapjait. Ezt is tanulni lehet tőle.
#mindenségit #podcast #boldogság #tudomány #mérőlászló #pszichológia #mesterségesintelligencia
Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Támogatni itt tudjátok a munkánkat: / mindensegit
Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019
(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")
Facebook: / mindensegitpodcast
Instagram: / mindensegitpodcast
Spotify: open.spotify.com/show/7vAnzuZ...
Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast...
TikTok: vm.tiktok.com/ZML46gJrX/
RSS-feed: media.rss.com/mindensegit/fee...
Műsorvezetők:
Varga Tóth Róbert
Pázmándi Gergely
Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila
/ attila.szavics
/ szavics_attila
Drón: Salamon Zalán
/ salamon.zalan
Hangtechnikai partnerünk:
MicroSound Kft.
/ microsound.hu
Helyszín: Úri cipő - kaptafa
/ kaptafabar
welovebudapest.com/cikk/2022/...
Mindenségit! © 2022

Пікірлер: 71
@katalintar6328
@katalintar6328 27 күн бұрын
Nagyon igaz, hogy a gondolkodás is és az eredménye is tényleg (főleg agyi) ÉRZÉS, tehát, amit szorosan érzelemként "érzékelünk". Nagyon jó gondolat, és nagyon igaznak érzem, köszönöm a tanítást. És talán éppen ebből tud eredni a JÓ és a ROSSZ minősítésű dolgok. Legalábbis az emberi közös legfontosabbak, és az eredetüktől (mástól v. a magunk gondolatától) függetlenül. És talán ezek lehetnek a különböző kultúrák közös etikai alapjai. Nagyon-nagyon klassz beszélgetés!
@zsuzsannaszasznemolnar2070
@zsuzsannaszasznemolnar2070 Жыл бұрын
Megint egy remek beszélgetés, szemlélettágítás, rugalmas, de tényszerű gondolkodás bemutatása - szellemi élvezet, lubickolás egy üdítő, frissítő szellemi közegben. - Ez volt most. Köszönjük szépen. 🤩🥰💝💖
@matevigh8418
@matevigh8418 Жыл бұрын
Fantasztikus, sziporkázó, élvezetes!
@kissrobert5908
@kissrobert5908 Жыл бұрын
Sziporkázó?Uhh hol élsz egy barlangba ahol elrepül egy denevér és azt a föld 10ik csodájának nevezed?Eleje főleg kínos és majdnem nyomasztó volt Secunder szégyen érzet...később normalizálódott
@laszlobizsok26
@laszlobizsok26 5 ай бұрын
@@kissrobert5908 ...így valahogy, semmi konkrétum , szaggatott , széttagolt gondolatmenet, zavaros, követhetetlen szócséplés... gratula...
@laszlobizsok26
@laszlobizsok26 5 ай бұрын
...az "asztrológia" Mérő szerint tudomány ?... miért nem ment asztrológusnak ennyi ésszel ?... akár még a kaló-tv-ben is szerepelhetne...
@belatorok5630
@belatorok5630 4 ай бұрын
Itt elég jó helyen vagyunk, Magyarországon, havi pár 10 ezerből meg lehet lenni, ha van hol laknod. Én nem csinálok semmit csak egész nap ezt a rengeteg jó videót nézem többek közt, nincs egy fillérem se, amikor kell néha egy kevés, hogy a következő hónap is kijöjjön, akkor egy kicsit mozgolódok a pénz után, aztán megint jöhet a vég nélküli szabad lét élvezete, szinte folyamatos boldogsággal vagyok feltöltődve, amíg betegség nincs legalábbis biztos, örülök hogy vagyok. Kell ettől jobb ? Nem. A Föld megsemmisülésének egyik eléggé valószerű esélyét leginkább csillagászati ok okozhatja, ami kivédhetetlen, akkor menne a lecsóba mindenki ... Példának okáért a galaktikus térből egy kóbor pár ezer kilométeres bolygó ha épp a Földet találná el, akkor nem sok esély lenne a menekvésre. Ráadásul egy ilyen veszedelem bármikor előkerülhet észrevehetetlenül, csak mikor már aránylag közel érne, lenne meglepődés. Ehhez képest az atom háború szinte jelentéktelen méretű pusztítást tud csak okozni.
@parolalogopediaistudio3216
@parolalogopediaistudio3216 6 ай бұрын
Sziasztok srácok! Hívjátok már meg Info Bubble -t! Nagyon érdekes lenne. Jó a műsor! Puszi! 😘
@kamukaze0
@kamukaze0 6 ай бұрын
Kedvelem, minden könyvét elolvasom. Az első Észjárásokat fősulin 1989-ben olvastam, az abból vett MI-gondolatokat választottam akkor egy beadott esszéhez...Ma már mennyi mindent lehetne kibontani abból, oooó.
@batka50515051
@batka50515051 Жыл бұрын
Srácok, a műfaj legjobbjai vagytok számoomra! Köszi! Pogátsás, Mérős, Laáros, stb... MIND karaydi jó!!! :)
Жыл бұрын
Köszönjük, Attila! Az ilyen szeretetteljes reakciók rengeteget jelentenek nekünk. Jó egészséget!
@batka50515051
@batka50515051 Жыл бұрын
@ :)
@janoskokai8173
@janoskokai8173 7 ай бұрын
A pénzkeresés kérdésére már Csíkszentmihályi Mihály megírta a választ a Flow című könyvében. És a könyv második részét is érdemes elolvasni, mert nagyon sok téma található benne amin érdemes elgondolkodni!
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 3 ай бұрын
Csíkszentmihályi összes könyvét érdemes elolvasni 😊
@peterkrenn9051
@peterkrenn9051 Жыл бұрын
Nagyon nagyon tisztelem Mérő Tanár úrat. A Játékelmélet azért nagyon élvezetes ága a Matematikának, mert egy idő után nem bírja nélkülözni a Mátrixelmélet mellett a Lineáris Algebra egyéb elemeit sem. Értem ezalatt pl. az elemi bázistranszformációt, és társait. 🙂🙂🙂🙂🙂🙂 De voltaképpen egy nagyon Aranyos kis Mátrixelméletről van szó.
@selgirr
@selgirr Жыл бұрын
őszintén szólva az aranymetszést vártam :) de így sem lett rossz... szerteágazó kérdésekre jöttek válaszok!
@brittagersnap8441
@brittagersnap8441 Жыл бұрын
Nagyon jó beszélgetés volt! Köszönjük 🙏🏼👍🏻🤗
@laszloszabo556
@laszloszabo556 6 ай бұрын
Köszönjük!
6 ай бұрын
Köszönjük szépen a támogatást, kedves László!
@zsuzsannapocsi7953
@zsuzsannapocsi7953 Жыл бұрын
Csodás segítség volt🙏
@marika-cn5kc
@marika-cn5kc 6 ай бұрын
Orulok hogy meghalgattam az megszívlelendő beszélgetést koszonom. 42:07
@dallaszkorben
@dallaszkorben Жыл бұрын
Talán ebből a riportból is kiderült, hogy tudós embereket a saját kutatási területéről kell kérdezni és nem a világ általános helyzetéről. "Lator országok"??? Az Isten szerelmére
@brittagersnap8441
@brittagersnap8441 Жыл бұрын
Gratulálok a 4000feliratkozóhoz! 🙏🏼🤞🏼☀️
Жыл бұрын
Köszönjük szépen a gratulációt és a megtisztelő figyelmet! 🙏💚
@gyyky8157
@gyyky8157 6 ай бұрын
Remek interju alanyok. Javaslom, jobban Ti viszont készüljetek föl a kérdésekre. Talán célszerű lenne leírni és rejtve felolvasni. Azt, hogy ott találjátok ki, fogalmazzátok meg, igen rossz fényt vet rátok.
@balarambelaborzak2855
@balarambelaborzak2855 Жыл бұрын
Azt a mindenségit ! A 'lényeg' megint kimaradt, pedig már majdnem...
@laszlobizsok26
@laszlobizsok26 5 ай бұрын
...megy a határtalan, összefüggéstelen szövegelés, semmiről semmit nem lehetett kiszűrni... lélegzetállító... miről van szó ?... járt iskolába ?...
@HakapesziM
@HakapesziM Жыл бұрын
Lator ország? Az USA?
@lilalali6753
@lilalali6753 4 ай бұрын
Én csótánnyal kifesteném az iskolát. Olyan lenne, mint Budapest 1918 május elsején.
@AquilaTheHun
@AquilaTheHun Жыл бұрын
A jobb oldali srácnak kéne jobban exponálnia magát, a bal oldali, hogy is mondjam csak, kissé darabos gondolkodású...
@AquilaTheHun
@AquilaTheHun Жыл бұрын
"Például nem kell innia" Hehe
@veroniquewillon6580
@veroniquewillon6580 Жыл бұрын
Hosszabb gondolkodásból eredő kérdésekre kapásból válaszol.
@tamasherzog
@tamasherzog Жыл бұрын
Szerintem az butaság, hogy az evolúció véletlenszerű. Éppenhogy a sok millió éven keresztüli környezeti kihívásokra adott legjobb válaszok kikristályodása, amely folyamat ma is tart. Ettől függetlenül érdekes volt a beszélgetés. A KZbin-on látható kezdőképen esetleg nemcsak a vendég nevét, hanem titulusát is feltüntethetnétek Pl. Mérő László, matematikus, pszichológus.
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl Жыл бұрын
Az evolúció xefiniativ eleme a véletlenszerűseg. Ellenkező esetben összeesküvés elmélet van.vagyis teremtés
@tamasherzog
@tamasherzog Жыл бұрын
Igen, de a véletlenszerű változások közül csak azok maradnak meg hosszú távon, amelyek adaptívak az éppen aktuális környezeti kihívásokra.
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl Жыл бұрын
@@tamasherzog vagyis a vétlen a véletlen eszköze. Véletlenül
@tiborbalogh4181
@tiborbalogh4181 10 ай бұрын
@@samisami-qb5tl és ezt képes voltál leírni! Ráadásul azt hiszed, hogy értelmes dolgot írtál. Az evolúció véletlenszerűsége nem zárja ki a teremtést. Önmagában evolúcióról beszélni értelmetlen, lévén nincs meg az alany. Ha megvan, akkor pedig teremtés van. - De szerintem ebből egy betűt sem fogsz érteni.
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 9 ай бұрын
@@tiborbalogh4181 aha. Az isten segizett darwinnak? Trockij lesz az uj pápa?
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl Жыл бұрын
Pl politika?
@gabriellakiss4856
@gabriellakiss4856 11 күн бұрын
Azon gondolkodni, hogy mit kellene mondani annak a csajnak hogy megkapd? Nem tudod -tudós létedre- hogy az a csaj is gondolkodik? Lehet hogy fontosabb dologról mint te.
@fazorok
@fazorok 5 ай бұрын
2:30 Valaki világosítson fel, hogy ez a "mecizálható" kifejezés hol található meg.
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 3 ай бұрын
Metrizálható 😊
@ernokiss8333
@ernokiss8333 Жыл бұрын
Mert a sátáni usa nem lator kicsit sem. Ugye?
@tamasszekely4895
@tamasszekely4895 Жыл бұрын
Olyan értelemben, mint pl. É-Korea, nem. Ez persze nem jelenti azt, hogy kismillió okból ne lenne teljesen megalapozott a kritikája, de tényszerűen tudjuk, hogy képes olyan háborúkat, amelyekbe már rengeteg energiát befektetett, és amelyek elvesztése óriási presztízsveszteség számára, úgy elveszíteni, hogy fel sem merül és szóba sem kerül atomfegyver alkalmazása. Nem az atomfegyvereivel való fenyegetőzés révén akar a valós súlyánál lényegesen nagyobb játékossá válni, ellentétben a "latorállamokkal". (Ez szimpla leírás, nem értékválasztás, mielőtt bárkinek eldurranna az agya.)
@tiborbalogh4181
@tiborbalogh4181 10 ай бұрын
Az USA-t ugyanúgy ilyen görögök vezetik, mint Mérő László. Tehát szóba sem kerül, hogy lator állam lenne. Meg félre kell vezetni az embereket. - Az USA jó, Oroszország rossz. Egy valódi Orwell történet. Úgy tűnik Orwell sokkal általánosabb dologról írt, mint a kommunizmus lélektana. Bár végül is a kommunizmust is ezek hozták létre.
@tekerjnudli1355
@tekerjnudli1355 9 ай бұрын
Asztrológia…??? 😮 valaki homályosítson fel, hogy ezt miért hozta be, mint tényezőt és miért nem fejtette ki? Ugye ez nem komoly 😳
@tekerjnudli1355
@tekerjnudli1355 9 ай бұрын
Hogy bizonyos gyerekeknek kifejezetten az autoriter nevelés jó? 😮 Hát egyik ámulatból a másikba esem 🙄 Gondolom az a szerencsétlen gyerek, akit Pannonhalmára küldtek, ma elég komoly traumákat igyekszik épp ápolni/elnyomni 😢
@agnescsermely2979
@agnescsermely2979 Жыл бұрын
A két riporter szánalmas. Még kérdezni sem tudnak.
@selgirr
@selgirr Жыл бұрын
az első két adásban kapsz választ a kijelentésedre!
@SirZepha
@SirZepha 4 ай бұрын
Az ég kék, a víz nedves, a libsik vergődnek, a 2/3 meg jön. 🤭😘
4 ай бұрын
Egy-egy politikai oldal sikere kapcsán boldogságot érezni: irigylésre méltó attitűd! :)
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 3 ай бұрын
​@a csoporttal való teljes azonosulás kiváló példája 😊
@endremolnar3524
@endremolnar3524 Жыл бұрын
Sajnos azt kell gondolnom, hogy ennyi esszel ilyen ostobanak lenni az ajandek lehet. Majd oldjak meg az unokak a problemakat, amiket mi hagyunk nekik......nincs itt gond, minden szuper.......
@tiborbalogh4181
@tiborbalogh4181 10 ай бұрын
Nem sikerült megérteni azt a részt! Az unokáink olyan problémákkal fognak küzdeni, amikről nekünk fogalmunk sincs. Ahogy 100 évvel ezelőtt sem tudták, hogy mi milyen problémákkal fogunk küzdeni. Ezért jobb, ha a saját problémáinkat oldanánk meg, és nem az unokáink problémaival törődnénk, amikről egyébként sem tudjuk, hogy micsodák.
@uvyxxctoxirwugi9935
@uvyxxctoxirwugi9935 4 ай бұрын
szerintem meg igen is előre látható ha hülye vagy belebuksz,
@gigimagy
@gigimagy Жыл бұрын
Az országot először Medgyessi osztotta meg, azóta meg maradt úgy.
@selgirr
@selgirr Жыл бұрын
valamelyik egybites meg a kokárdával példálózott... távol áll tőlem a politika, nem tudom már a nevét. de szerintem ott nagyon nagy szakadást okozott az "irgalmatlan eszével"...
@tiborbalogh4181
@tiborbalogh4181 10 ай бұрын
@@selgirr az egyik szdsz-es nagyokos, Katona Tamás találta ki. Azon az alapon, hogy látta, hogy az olasz kokárda is piros, fehér, zöld. Hozzágyártott egy kitalációt, hogy zavart keltsen. Az olasz zászló függőlegesen csíkozott, és a zászlórúdhoz van közelebb a zöld. Így ha körbeforgatod, akkor piros, fehér, zöld. A magyar zászló vízszintesen csíkozott, piros, fehér, zöld. Ha meghajlítod, akkor piros, fehér, zöld. Bennem semmilyen törést nem okozott, csak dühöt a hülyeség. Azon kívül, hogy nem kell találgatni milyen volt a 1848-as ifjak kokárdája, mert megvan Petőfi kokárdája.
СҰЛТАН СҮЛЕЙМАНДАР | bayGUYS
24:46
bayGUYS
Рет қаралды 752 М.
ELE QUEBROU A TAÇA DE FUTEBOL
00:45
Matheus Kriwat
Рет қаралды 20 МЛН
Mérő László: A 21. század motivációi
56:10
Bolyai János Matematikai Társulat
Рет қаралды 49 М.
A nemevés üzenet - Túry Ferenc az evészavarokról | TÖLTSD VELÜNK! S1E7
41:30
Lélek, matek és élet. Beszélgetés Mérő Lászlóval
40:27