Рет қаралды 27,245
Amikor megérted, hogy a nárcisztikus a fantáziavilágban él, és nem veled, a valóságban, könnyen el tudsz szakadni tőle, vagy legalábbis elhatárolódni az érzelmeidet illetően.
Merthogy vitatkozni valakivel, aki nem a valóságban él, az nonszensz, értelmetlen dolog. Pont olyan, mint vitatkozni egy kis csecsemővel vagy kisgyermekkel. Nem túl sok értelme van egy kisgyermekkel vitáznod, hiszen fel sem fogja, amit mondasz neki.
Munkám során arra specializálódtam, hogy segítsek az embereknek megváltoztatni rossz gyermekkori programozásukat. Kifejezetten olyan személyekre koncentrálok, akik zaklató, abúzáló otthoni környezetből jönnek. Az pedig, hogy ez az abúzus nyílt, vagy rejtett módon történt, nem is igazán számít, hiszen mindannyiunkban ugyanolyan lelki sebeket eredményezett. Közös bennünk az is, hogy valamilyen módon mindannyiunknak a tudatára adták, hogy az érzéseink igazából nem számítanak. Gyermekként a tudatalattinkat egy kerthez tudnám hasonlítani. A termőtalajba, amelyet szintén tudatalattink jelképez, pedig gyökeret eresztenek azok a hatások, gondolatok, melyek ilyen fiatalon érnek minket. Amit viszont kisgyermekként képtelenek vagyunk megérteni, hogy ezekből a hatásokból alakul ki az a keretrendszerünk, amely aztán életünk végéig kitart mellettünk.
A TKAK - TÖRJ KI A KODEPENDENCIÁBÓL - egy 12 hetes, heti 1 órát igénybe vevő online gyógykurzus, hetente csak egy órára kéri a figyelmedet. A szorgalmas munka meghozza az eredményét, hiszen 3 hónapon át dolgozol önmagadon, hidelmeiden, félelmeiden. (a következő induló csoportról emailben érdeklődhetsz)
A 12 modul tematikája:
1. rész: - Bevezetés a kodependenciába! - Nem te vagy a hibás!
2. rész: - Fájdalom vs öröm
3. rész: - Paradigmák a nárcisztikus kapcsolatban
4. rész: - Idővonal készítés az életutadról
5. rész: - Az önmagaddal szembeni empátiád
6. rész: - Az elszámoltathatóság, mint a fejlődés záloga
7. rész: - Önmagad hitelesítése
8. rész: - Az elengedés
9. rész: - Nézz szembe a félelmeiddel!
10. rész: -. A tudatalattid meghekkelése
11. rész: - Az egyensúly létrehozása az életedben
12. rész: - A kodependencia 10 parancsolata
Párok, házaspárok részére is ajánlott a kurzus, hiszen minden nárcisztikus személy kodependens, és mindenki, aki nárcisztikus vagy más abúzáló kapcsolatban él évekig, az egészen biztosan szintén kodependens.
Nárcisztikus vagy borderline szülők gyermekeként is jó eséllyel leszünk kodependensek.
A kodependenciát nem szabad félre magyarázni. Nem arról szól, hogy valaki nem tud élni a társa nélkül, hanem arról, hogy hiányos vagy kevés vagy egyáltalán nincs meg benne az önszeretet képessége, és bizony emiatt extrém erőfeszítésekre, áldozatokra is képes ahhoz, hogy a szeretetet pótolja, megszerezze valahonnan. A kulcs az, hogy meg kell tanulni kapcsolódni a belső önmagadhoz és letenni a régi paradigmákat, amelyek ebben akadályoznak.
Kezdj új életet, nyiss új fejezetet az életedben Barbarával, aki képzett lifecoachként és nemzetközi bestseller íróként a személyiségzavarokra specializálódva tud neked szakmai segítséget nyújtani.
Ha párként csatlakoztok, akkor Barbara ajándékaként - hiszen a fejlődés sokkal markánsabb lehet - egy befizetéssel, mindketten végig csinálhatjátok a programot, remélhetőleg a maximális fejlődést kihozva a képzésből.
A képzésre jelentkezés: iroda.lifechanger@gmail.com, narciszcoach@gmail.com
A nárcisztikusok számára vagy a nárcisztikussal a kapcsolatuk megmentéséért dolgozók számára a Cold Terápia elméleti képzést ajánlom, ahol mélyebb, pszichológiai betekintést nyerhetsz a személyiségzavar hátteréről.
Facebook oldalaim: Nárciszcoach, Lifechanger
Facebook zárt csoportom: Tükröm légy - nárcisztikusoknak és áldozataiknak - önsegítő csoport