Világ életemben utáltam a történelmet. Aztán a csatornádra rátalálva jöttem rá, hogy erről javarészt a tanáraim tehettek. Köszönöm a videókba fektetett munkádat!
@wolxfxgirl2 ай бұрын
Igen, ez nagyon sok esetben így van. Én egészen 8-ig utáltam a törit aztán volt egy tanár váltás és láss csodát, most én korrepetálok embereket. (10 dikes vagyok)
@istvansovari42082 ай бұрын
Azért utáltad,mert a politika ezt akarta! Ne ismerd meg a múltadat,ne legyél büszke az őseidre.
@196252 ай бұрын
@@istvansovari4208 Nem. Azért utáltam, mert a töri tanáraimnak ez a munkája volt, nem a hivatása. Az egész arról szólt, hogy be kel magolni X évszámot és helyszínt (amit aztán számonkérés alkalmával gépiesen ellenőrizni tudnak); nem arról, hogy mi az összefüggés az események között.
@silverhand-b2 ай бұрын
Értelmes ember tanárok nélkül is érdeklődik az őt körülvevő dolgok iránt. Könnyű ezt a szülők vagy tanárok nyakába varrni. Én egy dél-borsodi parasztcsaládból származom, ahol sokkal inkább a paraszti-, mint a magaskultúrát láttam nap mint nap. Könyvek talán még az utcánkban sem voltak. Nekem ma könyvtáram van itthon, szereztem néhány diplomát, de az éhségem a világ megismerésére nem hiszem, hogy csökkent volna. Könnyű más embereket hibáztatni a sorsunk miatt.
@196252 ай бұрын
@@wolxfxgirl Nálam ilyen fordulat az irodalom esetén jött el. A gimis tanárom arra fektette a hangsúlyt amiben jó vagyok ( (vers)elemzés, fogalmazás), nem arra amiben nem (magolás). A töri tekintetében sajnálom, hogy kicsit szakbarbárrá váltam (reál beállítottságú vagyok vagyok, ilyen pályát is választottam). [ha dupla választ hagytam bocsi, az előző nálam nem jelenik meg]
@byhisoft2 ай бұрын
Köszöntjük az eddigi munkádat, így tovább!
@DyaaPetrovszkiАй бұрын
Én a régi tankönyveimről is meghallgatnék hasonlót :) Az nagyban megkönnyítené az ítélkezést. Ez pusztító..... mármint nem az előadás, hanem az, hogy ilyenről születhet egy videó. Ennek meg se lehetne történnie :(
@d3v0s542 ай бұрын
Kedves Bence! Először is valahol örülök, valahol pedig nagyon szomorú vagyok a videó láttán és csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz. "Szerencsére nem most vagyok diák". Annak idején történelem-latin szakos tanárnak készültem. Szerbiában a jugoszláv időkben sokra tartották a magyar tankönyveket ( habár előadni külföldi tankönyvekből hivatalosan ma sem szabad). Én Hahn Istvan Történelmi Olvasó könyvén keresztül és Polányi Imre Az ókori világ története c. könyvei után szerettem meg a történelmet. Erről a vágyálomról édesanyám, aki szintén történelem tanárnő volt és a gimnáziumi történelem tanárom térített el. Azóta csak egy lelkes rajongója vagyok a történelemnek. Rövid kitekintés a gimis történelem oktatásunkra. Szerbiában a gimnáziumokban régen három irány volt választható. Természettudományi, társadalomtudományi és általános. Én az utóbbiban tanultam. A 9. Osztály év őskori és ókor. Çatalhöyüktől Róma bukásáig. A 10. osztály csak középkor. Róma bukásától Boszniai királyság bukásáig (1482). Ezt követően 11-ben nagy földrajzi felfedezések, felvilágosodás egészen a berlini kongresszusig. Közben átvettük az orosz, a török, a német, francia, angol, olasz és amerikai történelmet is ( mindazt, ami fontos tudni, nemzetállamok, jelentősebb uralkodók, függetlenségi háborúk stb). Az utolsó év az a Berlini kongresszus után függetlenedett országok eseményeire fókuszált. Az utolsó anyagrész pedig Josip Broz Tito VII. felszabadító offenzívája volt. Nálunk a történelem 1945 nyarára véget ért. Elvileg társadalomtudományi szakirányon 1989-ig vették az eseményeket. Tovább nem. A magyarázat az, hogy nincs egységes álláspont az utána következett eseményekben és még sok tanú él így nagy a szubjektív torzítása tényező. Ezeket az eseményeket csak 30 vagy 50 év múlva lesz lehetőség csak tanítani. A kortárs történelem neve pedig politikatudomány. Egyetemi végzettséget Magyarországon szereztem és mindig is csodálkoztam azon, hogy sok esetben mennyire félretájékozottak a környező országok eseményeit illetően a kortársaim. Magyar történelmet nem tanultam. Így elhatároztam, hogy egyetemi éveim alatt bepótolom ezt. Így volt szerencsém a Herbert Attila által írt könyveket olvasnom. Sajnos csak később szereztem tudomást arról, hogy nem ezekből a könyvekből tanítanak és évről évre egyre minősíthetetlenebb az, amit történelemből/ről tanulnak. Ezzel nem a tanárok munkáját akarom minősíteni, csak azt, hogy a feléjük támasztott elvárások elrugaszkodottak és nem a megfelelő korcsoporthoz vannak idomítva. Mindezt te sokkal jobban kiemelted a videóban. Ilyenkor jut eszembe George Santayana egyik idézete ,,azok, akik nem képesek emlékezni a múltra, arra ítéltetnek, hogy újraéljék."
@laszlonagy43292 ай бұрын
Némikép kissé már itt van ...az ,, űjraélés ,,
@Ubermensch7622 ай бұрын
Sokkal jobban tetszik ez a természetes beszédmódod, mint amilyen felolvasó módon eddig előadtál. A legnagyobb bajom eddig a tankönyvekkel, kiadástól függetlenül, hogy általában mindig ahelyett, hogy objektivitással fejlesztené az igazságérzeted, mindig teljesen feleslegesen a fennálló hatalom ideológiája alapján (még az utóbbi 35 évben is) állítja minden konfliktus kapcsán a jó és rossz harcát. Mintha a valóságban lenne ilyesmi. Így például ha egy háborúról van szó, akkor a háború története helyett mindig igyekszik a könyv kioktatni, hogy melyik háborús fél, miért cselekedett jogosan, és hogy a másik fél mennyire sátáni volt vele szemben. Általában mintha mindig a győztes oldal lenne szentesítve, de ha a vesztes oldalnak netán több köze volt valamilyen keresztény értékhez, a nyugati világhoz, vagy kifejezetten a magyarsághoz, akkor pedig kiérdemli a tankönyv szerzők sajnáltatását. Na meg kínosan ügyelnek arra hogy ne legyen kimondva, hogy a magyarok valaha hibásak lettek volna a következményekért. Ez a már-már propaganda mesélés, mintsem oktatás, szerintem biztos sokat befolyásolt a hazai romlott közbeszéden.
@kozekozos26955 күн бұрын
Ennek az a bővített változata, mikor a történelem tanárod is elkezd politizálni óra közben
@Csakegyfocista122 ай бұрын
Nagyon jó lett! Szívesen meghallgatnék egy középiskolás verziót is.
@zsuzsakomor96682 ай бұрын
Hasonlóan katasztrófa
@Chica19372 ай бұрын
Ezek a NAT 2020 tankönyvek olyan rosszak, hogy még a Fideszes töritanárom (Debrecen alpolgármestere volt) is azt mondta hogy használhatatlanok
@petererki90852 ай бұрын
Egy hulladek! A Mozaik kb 3 ligával focizik jobban…
@zsofiafekete9802 ай бұрын
18 éves történelem fanatikusként szeptemberben az első dolgom volt az ötödikes kishúgom történelem tankönyvét átnézni. Nem voltak nagy elvárásaim de még így is nagyot csalódtam. Mostmár tényleg csak a pedagógusokon fog múlni, hogy szigorúan a tankönyvek anyagához ragaszkodnak vagy behoznak más forrásokat is. 8 éves történelem tanulás után (valamennyire az egyetemen is folytatva) ki tudom jelenteni, hogy a kerettanterv anyagára, főleg általános iskolában egyszerűen nincs idő. Ötödikben az Árpád-ház kihalásáig kellett volna eljutni, Róma bukásáig sikerült. Hatodikban pedig a teljes egyetemes középkort átugrottuk hogy elkezdhessük a magyar történelmet. Ez a sok elvárás a diákok és tanárok felé irreális és szinte már lehetetlen, miközben szépen lassan sikerül elbutítani a mai gyerekeket.
@justsomething07 күн бұрын
Az a cél. Ha elégé barmok lesznek a gyerekek akko majd azt csinálják amit a kormány mond gondolkodás nélkül.
@Yunsha742 ай бұрын
Szia. Jó a videó! Én még a '80-as években jártam általánosba, de annyira imádtam a történelmet, hogy amikor kiosztották a könyveket, akkor a törit még iskolakezdés előtt kiolvastam. Valamiért érthető, tanulható volt.
@kondacsgothard3962 ай бұрын
Igen. Én, aki szakdolgozatomat a 20. századi általános iskolai történelem tankönyvekből írtam (főleg a Szent István és a 48/49-es témákat érintve) ki merem jelenteni, hogy a kádár kori könyvek jobbak voltak.
@raszkoАй бұрын
38 vagyok. Anno, középsuliban nem kimondottan szerettem a történelmet. (de a földrajzot meg különösen nem) Amikor estin letettem a gimit, volt ott egy tanár, nagyon jól magyarázott, nagyon mélyrehatóan boncolgatta a témákat... imádtam. 😄 Ő közölte a tanév elején: A Törikönyvet nyugodtan otthon lehet hagyni,nem fogjuk használni. Úgy is volt. 2 évig könyvet a kezünkbe nem vettünk, hanem jegyzeteltünk abból, amit a tanárúr mesélt a témában.
@Szofikkkaa2 ай бұрын
Emelteztem töriből, jártam töriszakra, aztán termtud területen kötöttem ki. Így van annyi rálátásom mindkettőre, hogy (én még régi korszakban tanultam normális tankönyvekből), a mai, fent taglalt történelem tankönyvek mellett egészen egyszerűen hasonlóan siralom a mai fizika, kémia, biológia és matematika tárgyú tankönyvek is, hogy a természettudomány nevű összevont csodáról ne is beszéljek... Tele pontatlanságokkal, összeissza logikátlan felépítéssel, hol egyetemi színtű magyarázat, hol irtózatos bugyuta megfogalmazással operál... Őszintén nem tudom, hogy azok a gyerekek, akiknek nem vesznek normális tankönyvet, és tanára se dobja a sarokba, mihez kezd ezekkel a vacakokkal, ha netán tervei lennének, egyetemre menne...
@szabocska1Ай бұрын
@@Szofikkkaa Sejthető, hogy éppen ott nem tud, akar majd a szülő az itt ismertetettektől eltérő tankönyvet venni a gyerekének, aki fejből sem tudja ellensúlyozni a tankönyvekben leírtakat. Aztán, bármilyen hihetetlennek tűnik, akadnak szaktanárok, akik szivesen terjesztik ezt a ködös gomolygást
@tundeszakacs27302 ай бұрын
Szuper videó. Nem tanárként hallgatlak, csupán egy nyolcadikas anyjaként és nem mellesleg imádom a történelmet. Jó volt hallani, hogy sokszor, amin hüledezek, az szakmai szemmel sincs rendben.
@KissJudit-l3hАй бұрын
Köszönjük a tartalmas videót,újra! Felkészülhetek legalább, hogy mire is figyeljek ha a kis unokám ezt fogja tanulni.Még bölcsis, van időnk !
@antalhorvath84052 ай бұрын
Szerintem a legideálisabb történelmi tankönyv: Machiavelli - A fejedelem. Miért? Mert történelmi példákon keresztül szemlélteti a hibás és helyes tetteket. (Sajnos nem erkölcsi alapon.) És mindenből leszűri a tanulságot. A hangsúlyt a tanulság szóra helyezném. Már az én gyerekkoromban is hiányoztak a tankönyvekből a ok és okozati fejlemények valóságon alapuló bemutatásai, és a tanulságok levonása. Csak ennek van értelme! Ehelyett a történelmet arra használják, hogy a mindenkori politikai berendezkedésben olyan identitást adjanak a fiataloknak, ami által a hatalom szempontjából jó állampolgárokká válnak. Mire van most szükség? A legyarmatosított iparnak szalagmunkásokra, a politikának pedig összefüggéseket fel nem ismerő szavazótáborral. Ebből a szempontból semmi baj nincs a tankönyvekkel. Hiszen pont arra készíti fel a következő generációt, amire épen szükség lesz.
@szentendre66552 ай бұрын
Konkrétan történelemhamisítás zajlik állami szinten. Szép.
@laszlonagy43292 ай бұрын
Jobb egy szép sikeres történelem a számunkra
@borbasattila1899Ай бұрын
Ajánlom utánanézni a román, szlovák történelemkönyveknek. Na ott teljes science fiction irodalom a tananyag. Nem hiszem hogy akkora baj ha a gyerekek buszkék a származásukra. Itt konkrétan szôrözés van. Ahány történelemtanár annyi ilyen videó lehetne.
@laszlonagy4329Ай бұрын
@@borbasattila1899 Igy igaz , mint felvidéki 80 -as mondom.. Méég a felvidéki magyar gimnáziumolban se tanitottak a 60 -as éveknben magyar történelmet.. Csak csehet , szlovák nem nagyon van.. Lehet hogy most már van , kitaláltak valamit..
@hagymascsiposgyros57809 күн бұрын
@@laszlonagy4329attól még kamu lesz te majom
@bierbauercsaba30496 күн бұрын
@@borbasattila1899 Attól még, hogy más országokban is van hasonló, nem lesz jobb az itthoni helyzet. Ja, és mondjuk van más mód is arra, hogy büszkék legyünk a származásunkra, mint az, hogy a saját nézetünknek megfelelően hamisítjuk meg a történelmet. Igenis szembe kell nézni az igazsággal, abban pedig jócskán van olyan rész is, amire büszkék lehetünk, de nincs hiány abból sem, ami miatt pedig szégyenkezhetünk.
@laszlovszky12342 ай бұрын
Én mint történész szégyellem magam a szakma nevében. Illetve helyette. Illetve azok helyett, akik nem szégyellik magukat. A probléma sajnos nagyon régen kezdődött. Az én fiam 2011-ben lett ötödikes, amikor történelmet kezdett tanulni. Bár talán szerencse volt, hogy sokat beszélgettünk arról, micsoda marhaságok vannak a könyvében, mert az akkori beszélgetéseink hatására találta meg élete célját, és jár most altajisztika szakra az egyetemen.
@MetalizedClassicalPoems-de1ru2 ай бұрын
Maximálisan egyetértek. Többek között ezért hagytam ott a történelemtanári pályát.
@petererki90852 ай бұрын
@@MetalizedClassicalPoems-de1ru Mar en is inkabb uszodamesterkedem :)
@janossandor6517Ай бұрын
39:09 Hatalmas tisztelet a kiállásodért, mint pedagógus engem is frusztrál az, ha nincs elegendő idő esetemben a művészettörténet elmesélésére, kulcsfogalmak tisztázására. Más esetekben - ez a művészettörténetre is vonatkozik - lásd: keresztény művészet és ellenreformáció meg nyújtják, mint a rétestésztát és arra amiről érdemes lenne egy felnőtt embernek (18 éves korosztály) hallani nem eshet a NAT alapján szó, mint 20. század második fele és a "kortárs" vagy "neo-avantgárd", mint fogalmak tisztázása.
@Horvath_Botond2 ай бұрын
Nekünk jól megoldotta a történelem tanárunk még általánosban (most vagyok kilencedikes, és nálunk vezették még be anno az új könyveket). Nem használtuk az újakat, hanem mindig kiosztotta nekünk a régieket.
@unpaved-family12 ай бұрын
Nálunk se adták oda az újakat. Mindig csak másfajtát vagy régit kaptuk.
@B4lazs1232 ай бұрын
Légyszi csinálj egy munkafüzetes videót! Ez nagyon király volt!
@prekambriumchannel2 ай бұрын
Rendesen forgatom a szemem a példák alapján. Borzasztó, hogy a mai gyerekeknek ezt a katyvasz "fost" kell tanulni. Csodálkoznak, hogy nem értik a történelmet és majd középiskolába is bután mennek el 3 év múlva? Szerintem nincs ezen mit csodálkozni.... bezzeg, amikor mi gyerekek voltunk....
@Rudolf93232 ай бұрын
Nem szoktam kommentelni, de ennél a témánál úgy érzem, muszáj. Most leszek 19, emlékszem rá, hogy anno már mi sem a tankönyvekre támaszkodtunk, így szereztünk elegendő tudást a középsulihoz, ahol ugyanilyen összecsapott könyvekből kellett volna tanulni. Valahogy itt is sikerült elég tudást összegyüjteni, de aztán jött az érettségi. Na az is megérne egy misét, irreális követelmények, olyan témakörök amikről alig vagy semennyit nem tanultunk (időhiány miatt). Töri érettséginél konkrétan felcserélték a közép és emeltszintű kővetelményeit. Szóval a mostani általános és középiskolás diákoknak kitartást kívánok! Könnyebb nem lesz, de rajtatok fog múlni, hogy meg lesz-e reformálva az oktatás a távoli jövőben
@izabelladaroczi235Ай бұрын
2020ban ballagtam általánosból,és nagyon boldog vagyok,h nem ilyen könyvből tanultunk.Utána gimiben,pedig nem egészen a tk szerint haladtunk,amiért nagyon hálás vagyok a toritanarunknak.Mindig igyekezett nem csak adatokat,hanem az összefüggéseket is megmutatni.
@Pityike702Ай бұрын
Nos a tapasztalataim alapján nem hittem volna, hogy létezik még ilyen pedagógus, mint Ön. Le a kalappal és gratulálok mind az erőfeszitéseinek, mind pedig a bátorságához.
@vajkvincze802 ай бұрын
Azon mondjuk meglepődtem hogy általános suliban egyáltalán nincs őskor. Nálunk 9.-ben sem kellett volna vennünk. Innen is hálát adok a töri tanáromnak. Mert ő pl. tanított nekünk segédtudományokat, tanultunk az ősemberekről, neolitikus forradalomról és csak utána jött az Ókor, és Mezopotámia. (Kismillió idegen szavat tanulunk de mindet jelentéssel. Pl. Mezopotámiát úgy kezdtük hogy fél oldalnyi vázlatot írtunk csak az "állam" definíciójáról, működéséről stb. Egy 5.es gyereknek aki előszőr tanul történelmet ne büfögjenek már oda olyan fogalmakat mint "köztársaság" mindenféle magyarázat nélkül. Ha nem is érti hogy miről tanul egyáltalán hogy tudná megszeretni azt a későbbiekben?) A tanárom is azt mondja hogy már évről évre egyre kevesebbet tanít meg az anyagokból. Eddig nekem minden töri tanárom rühellte a tankönyveket. Mi mindig vázlatokat írtunk. Így mondhatni átugrottuk a problémát.
@nandiq86902 ай бұрын
Érdekelne a Gimnáziumi történelem tankönyvekről is a véleményed!
@szisziszilvi2 ай бұрын
Egyrészt nagyon alapos munka, gratt. Másrészt csalódtam, mert arról esik a legkevesebb szó, hogy MIÉRT szarok a tankönyvek. Mi okozza? Miért nem javítják? Szóval engem ilyen terjedelemben nem érdekel a hibalista, de az érdekelt volna, mi az a rendszer, amiben ez létre tud jönni és még büszkék is rá.
@BenjáminFekete-w7y2 ай бұрын
Nagyon köszönöm ezt a tartalmat, én jelenleg a közoktatásunk 9. Évét élvezem. A történelem tankönyvel itt is jelentős problémák vannak. Esetleg szívesen látnám a közép sulis tankönyveket is, de a általános suli munka füzetet is szívesen megnézném Mégegyszer köszönöm a videót Szép hétvégét
@antalhorvath84052 ай бұрын
Szeretném megjegyezni, hogy ha egy tanár nem tudja befejezni a tantervet az adott tanévben, akkor a következő évre átcsúszik a tananyag befejezése. Csakhogy ekkora már vissza kell adni az előző évi tankönyveket! Tudom, hogy interneten elérhetőek a könyvek, de ez még egy olyan szálat jelent, ami alapján nem tudjuk a gyereket elvonni a számítógép elől...
@HulkuvEesti2 ай бұрын
Hát ez van, ha politika ideológiailag szervezik az oktatást a saját képükre, és méginkább céljaikra.
@NZDFirecomedyАй бұрын
Remek videó lett! Nekünk tanitották ötödikben az őskort pedig nem volt benne a könyvbe. De a kedvencem mindig az volt amikor törin Időutazót néztünk.
@UnoVerzum2 ай бұрын
Én a történelmet az Egyszer volt sorozatok miatt tudtam megszeretni,mert hát azokon nőttem fel. Na meg azért is tudom szeretni mert sok történelemmel foglalkozó csatornát,filmet,sorozatot, animét, könyvet nézel, hallgatok és olvasok. És emellett az is hozzátartozik, hogy egy nagyon jó történelem tanárom van.
@petererki90852 ай бұрын
@@UnoVerzum Nalam oktatasi segedanyag volt ;)
@kovatsferenc48622 ай бұрын
Hálás vagyok az Univerzumnak, hogy nem mostanában vagyok diák.
@Kris619veg2 ай бұрын
Miért, régen nem volt rossz?
@kovatsferenc48622 ай бұрын
@@Kris619veg átgondoltabb tankönyveket használtam. Ráadásul volt választék is. A tanárom nem ragaszkodott az általa előírt tankönyvhöz. Csak az számított, hogy a megkövetelt tudást a dolgozatoknál megmutassam.
@istvange11ai2 ай бұрын
Nem bizony. Mi a műszaki kiadó könyvéből tanultunk, és nagyon jó volt. Felépített témák, források, kiemelések. Az ellentéte ennek. De nekünk a tanárunkkal is szerencsénk volt. Mostanra ebből csak a szerencse maradt amiben bízni lehet.
@peterferenc3671Ай бұрын
Nem volt egyáltalán jobb a komcsiknál sem, sőt. Volt olyan MTA elnök/ Glatz/,aki kiadott egy könyvet ,amiben görbe lábú csecsemő gyilkos,makogó,barbár , primitív állatoknak írta le az ősinket. Amit tanítanak ,messze áll a dicsőséges múltunktól. A genetika, ès az eltitkolt bizonyítèkok sorra kerülnek elő melyek kezdik helyère tenni, a meghamísított múltunk. kezd feltárulni.
@hoestermeloeАй бұрын
Mindig rossz volt, de nem ennyire... ☠️💩☠️ @@Kris619veg
@AronBrawl2 ай бұрын
Mi a mozaikból tanultunk 😁👍
@chruchyn2 ай бұрын
@@AronBrawl Szerencsés. 🙃
@Optimistic771828 күн бұрын
Olvassatok👍❤️
@petrapetrakoliou8979Ай бұрын
Mint a népvádorláskor és a késő ókorra specializált kutató, az 5-es tankönyveket kész katasztófáknak tartom, főleg a hunok és a magyarok kapcsolata miatt és a nyelvészek és régészek lejáratása miatt.
@botaistvan2 ай бұрын
Sajátja a mai Magyarországnak, hogy jóformán ingyen, ugyanakkor sokkal lekiismeretesebben végzel el olyan munkát, aminek az összecsapásáért mások komoly honoráriumban részesültek. Kár, hogy ez így van. Nem hibakeresés okán, viszont mivel rengeteg dícséretet kapsz, amihez én is csatlakozom, szeretnék egy észrevételt tenni. 17:03-nál, én kimondottan örülök annak, hogy le merték írni, hogy a magyarok korai történelméről csak ősi mondák maradtak fenn, mert lényegében ez így igaz. Amennyiben korai történelemnek a honfoglalás előtti időket tekintjük. Igaz természetesen, hogy vannak arab és ótörök nyelvű, bizonyíthatóan, illetve vélelmezhetően a magyarokra vonatkozó források, azonban ezek információ tartalma elhanyagolható jelentőségű ahhoz a közléshez képest, hogy idejében felhívják a gyerekek figyelmét arra, hogy a magyar eredettörténet a hét vezérrel bezárólag több századdal később íródott mesékre épül. Szerintem ez nagyon fontos információ, és talán segíthet abban, hogy később, felnőttként helyén kezeljék ezeket a - sokszor tényként említett - identitás-mondákat.
@alexgyorgy99012 ай бұрын
Épp ezen gondolkodtam amikor megjelent a videó👌
@dbsartcoreАй бұрын
Nagyon szépen kirajzolódik a kormánypolitika a vázolt témák mentén. A spártaiak esetében a gyereket nem vállalók megszégyenítése, az athéni demokrácia helyett a gyerekeik nevelésének részletezése, Jézus több oldalon keresztüli részletezése, a magyarság őstörténete... mintha az elvárásokhoz akarták volna igazítani az anyagot.
@gyongyiolah1609Ай бұрын
Vajon kik irtak a konyveket? Van pedagogusi tapasztalatuk az adott korosztallyal? Miert konyv amugy? Milyen korszeru anyagok vannak az oktatasnoz? Az Idoutazo nezese azoknak, akik meg merik tenni?
@Wetflower444Ай бұрын
Szeretnèk tanköny alternatìva utàn èrdeklődni,(àltalànos 5. osztàly) amiből rendesen lehet tanulni,mert jelenleg a füzetbe jegyzetelnek, ami az èn 10 èves gyermekemnek kihìvàs,mivel nem tud pontosan jegyzetelni sajnos. Tankönyvből szeretnènk tanulni,nem a NAT2020 nevű rettenetből. Köszönöm a tippeket, hàlas lennèk ajànlàsèrt. Vagy ìrj te egy tankönyvet kedves Időutazó àlnèven persze,h a rendszer ne kezdjen ki.
@adriennparay36772 ай бұрын
Nekem szerencsére nagyon jó történelem tanárom volt általánosban és középiskolában. Mindig szerettem a történelmet. Történelem könyvre nem emlékszem az órai vázlatból tanultunk. A Kádár korszakban volt. Hála volt tanáraimnak haló poraiban is. Rémes hogy milyen tankönuvekből kell tanulni manapság. Nagyon jó és részletes elemzés volt.
@TheSkulo2 ай бұрын
Az tényleg marahaság, hiszen mindenki tudja, hogy Lenin írta a Toldi-t IS!
@laszlonagy43292 ай бұрын
igy igaz ,ha jol tudom
@gyongyiolah1609Ай бұрын
@@TheSkulo Jo lesz vigyazni, mert az AI ebbol ( is ) fogja osszerakni a kovetkezo tankonyvet a meg kevesbe hozzaerto "szakertonek", aki mar nem fog a megirassal faradni...
@TheSkuloАй бұрын
@@gyongyiolah1609 Sebaj, akkor IS vicces lesz. :)
@gyongyiolah1609Ай бұрын
@@TheSkulo Lenin, a hoos ki csak neepenek elt... - ahogy annak idejen enekeltuk.
@Lidael_Menel_BraveheartАй бұрын
Igen, de Julius Caesar is segített. 😂
@gaborcsordas42652 ай бұрын
Én vilàg életembe szerettem a történelmet .. de ezek a tankönyv botràny.. annak idején olyan tankönyvek voltak amiből annyit meg lehetett tudni hogy közép iskolàban is meg éltem
@L4sz10Ай бұрын
Amúgy a Stephenson helyes angol kiejtése /ˈstiːvnsən/, szóval a könyv a v hanggal ejtéssel nem téved.
@Zup012 ай бұрын
Én hetedikes vagyok, de még a hatodikos anyagnál tartunk, mert a tanárunk megtanítja az általad is említett fontos dolgokat. Ő is mindig szidja a tankönyvet, úgyhogy ahelyett, hogy azt használnánk, inkább minden évben teleírunk egy füzetet, és érdekes módon jobb tankönyv lesz belőle, mint az eredeti. Szerencsére a mi tanárunk jól tanít, úgyhogy szeretem a törit... mondjuk itt vagyok, úgyhogy gondolom ezt kitaláltad. Tudom hogy sok gond van velünk (meg persze a könyvekkel), de kitartást! 😅(egyébként én szívesen végignézném a munkafüzetes videót is)
@dmbenett2769Ай бұрын
Ami a négy részre szakadást illeti: A kuruc felkelők vezetőjének, Thököly Imrének az akaratából 1682 nyarán ráadásul egy újabb országrész került török ellenőrzés alá, így a középkori Magyarország területe 1685-ig már négy részre szakadt. Írja Pálffy Géza, a korszak egyik legjelesebb és díjakkal elismert kutatója…
@petrabarath293Ай бұрын
A 11.-es tankönyvet 12. félévére sikerült átvenni tavaly...
@aronszekely7688Ай бұрын
Engem személyesen Dr. Nánay Mihály tanított gimiben anno (az ofőnk is ő volt), és bár sok mindenben nem egyezik a véleményünk, egyébként az egyik legprofibb tanárnak tartom! Hihetetlenül jó töri órákat tartott, olyan részletességgel élte bele magát minden egyes órán, hogy az csak na! Persze, az elvárás is megvolt nála, de olyan nem volt, hogy nem adta le a tananyagot időben, érthető, és élvezhető módon. Ebből mindenki azt von le, amit akar! :)
@s.ladislawcornelius92612 ай бұрын
Amit Álmosról írtak, az leginkább a Gyaloggalopp című örökbecsű, középkort bemutató dokumentumfilm Szent Kézigránátról szóló szakaszának paródiája lehet. Ami önmagában elég vicces, de egy tankönyvben inkább sírni való.
@tiborjarfas2926Ай бұрын
Ostoba vagy, és a faxt sem értesz semmiből! Az általad említett "örökbecsű" Gyaloggalopp című Monthy Phiaton film GeG, egy önirónia , mint dokumentum film! Aki,a műfajok között nem tud különbséget tenni, az hogy akar különbséget tenni történelmi korszakok között! Faxfej!
@bierbauercsaba30496 күн бұрын
@@tiborjarfas2926 Huh, hát te sem álltál kétszer sorba, amikor az eszet és a jómodort osztották...
@SpecialAgentWTaylorАй бұрын
Ezek már azok a változatok amikben az orosz barátaink kiűzik a náci ellenforradalmárokat 56-ban, vagy még nem azok?
@zoltandemeter919Ай бұрын
Örökre belém égett élményt okozott mindkettő, amikor szegény, értetlenkedő nagylányommal próbáltam végigvonszolni magamat rajtuk.
@rekarostas43782 ай бұрын
Szomorú, hogy 28 éves fejjel elszomorodtam azon, hogy kihagyták az angol polgári forradalmat. Szegény Cromwell! (Ha jól emlékszem, az egy- és kétkamarás parlament működése is ennél a témánál került szóba.) Ez iszonyatos mennyiség! :( A középiskolai évfolyamokat is szívesen megnézném így, összefoglalva.
@kovacs-barczadonat2474Ай бұрын
Tök jó lenne ha ezeknek a könyveknek az lenne a céljuk hogy a diákoknak segítsen összefüggésekben látni a világot, ok okozati összefüggések mentén.
@gyongyiolah1609Ай бұрын
Vajon az kovetelmeny a "kimeneteken" kivul, hogy a gyerekhez is igazodjon. Ugy tunik az ertekeles alapjan, hogy nem...
@AmelieBerthier633Ай бұрын
34 vagyok. Szüleim történelemtanárok is. Tisztán emlékszem, hogy szinte minden évben úgy fogták meg a törikönyveimet, mintha minimum lócitrom lenne és bármikor átnézték, kikérdeztek, kiszúrták benne a hibákat és mondták, hogy ez hülyeség, ezt ne így tanuld stb.
@trunksajovobol3792Ай бұрын
Gondolom a kommunizmusban legyártottal semmi bajuk nem volt a szüleidnek.
@andrasbradacs6016Ай бұрын
Ők úgy tanulták. De valszeg nem voltak ők sem távolabb, vagy közelebb az igazságtól/hoz, mint bárki más.
@zozi3205Ай бұрын
@@andrasbradacs6016 ha valaki nem a tényeket tanulja meg, hanem fikciókat akkor de
@nefelejtselirniАй бұрын
Nem sok emlékem van az általános iskolás Töriről mert 1993-2001 közt jártam... de ennyire amikre rávilágítottál, hogy hiányzik az úgy beugrott, hogy biztos tanultam.
@zsebi66Ай бұрын
A történelem értése, tudása, ok-okozati összefüggései - szóval a kritikus gondolkodás kialakítása - nem célja egy autokratikus rendszernek. Ennyire egyszerü. Nyilván nem való mindenkinek, a lakosság 70%-át untatja, és rátettünk még egy lapáttal. Bármi ami megingathatja a tekintélytiszteletű gondolkodást az egyszerüen kitörölhető. A vallással, hittel kapcsolatos dolgokat - hiedelmeket meg képtelenek vagyunk leválasztani a történelmi tényekről. Az hogy hogy keletkezett az ó és újszövetség (Biblia) és mennyire lehet hiteles - még csak véletlenül sem kerül elemzésre pedig a dogma nem történelem. A hiedelmek, vallások részei a történelemnek azok jó és rossz oldalával egyaránt. De hát nyilván kifejezetten nem cél hogy gondolkodjunk.
@gabormarkhardy73242 ай бұрын
Kiraly vagy, mint mindig!
@Kacsabeszél2 ай бұрын
Szép napot! Köszönöm a videót.
@lonelyplane912 ай бұрын
Hála a jó istennek, hogy nem most vagyok gyerek 🙏 az a cél hogy a gyerekeket minél jobban lebutítsák
@trunksajovobol3792Ай бұрын
LOL
@arminkabai662918 күн бұрын
Ezek alapján olyan a tananyag, mintha én akartam volna hatodikban elmagyarázni osztálytársaimnak az 1842 M Augustin működését.
@Koppany_18632 ай бұрын
20:17 Na kérem, én itt felborítottam a székem. Hadtörténelmet tanulok 14 évesen, de azt még én is tudom, hogy az egy *Turul madár*, mindíg azt mondják az osztálytársaim hogy: na ha anyira ,,tudod a törit akkor mondjad" én a hadtörténelmet imádom, és fel voltam háborodva,(fun fact az ,,A" verziós könyvből tanult az osztály) hogy a Makedónokat meg a gadviselésüket tanítják *nagyvonalakban* egy elvileg Római és Görög harcmodorról szóló fejezetben🤦♂️ Hát nagyon nagy problémák vannak emberek... Majd a jövő generációi ennél is nahyobb vonalakban fogják a történelmet tanulni? (6.-os tankönyben egy oldal a napóleoni háborúk, A vonalharcászatról, Napoleoni hadviselésről, annak Hadtestrendszerezéséről, vagy Marshaljairól egy szó nincs. Katasztrófa...)
@petrapetrakoliou8979Ай бұрын
Nagyon fontos munka ezek a tankönyvek kritikája, hisz a politikát keverték bele a történeti oktatásba. Viszont a makedónokról meg kell jegyezni, hogy bizony görögök voltak: görög dór nyelven beszéltek, a dórokat és a makedónokat felváltva is használják a forrásokban mint fogalom. Az összes sír feliratuk görög és a neveik is. Időnként azért nevezik őket barbároknak az athéniak, hogy rágalmazzák őket, meg még mindig királyságban éltek mint a többi állam a bronzkorban, vagyis lemaradott peremvidéki görögök voltak, de azért nem kell az ellenségeik csapdájába esni, hogy barbárokról lenne szó. Észak-Makedóniába persze ezt máshogy gondolják, dehát az ókori makedónok és a szlávok között nincs semmi kapcsolat sem.
@DyaaPetrovszkiАй бұрын
Jó napot! Én..... nem igazán találom a szavakat.... Tudom, rengeteget felejtettem az érettségi óta jómagam is. De ez akkor is nonszensz. És csodálkozunk azon, mi az idősebbek (32), hogy a diákok úgy érzik magukat a suli után, mintha az alsóneműjüket centrizték volna össze a kedvenc pólójukkal???? :O Agyzsibbasztó volt ezt az elemzést hallgatni; főleg úgy, hogy a java részét még élénken értettem / tudtam, követni és az összefüggéseket is helyre tudtam rakni. Sőt, teljesen jogosnak tartottam a megfogalmazott kritikát arról, hogy bizonyos események - és vagy történelmi személyek kihagyása vagy rövidítése mekkora pontatlanságokat szülhet. Egy dolgot hiányoltam csak, ha szabad egy megfigyeléssel élnem: sok helyen volt említve, hogy mik az elvárások egy számadásnál pl., szóval egy picit jobban árnyalta volna ezt szerintem, ha már itt behozza azt, hogy ezzekkel a ferdítésekkel szemben mit várnak el az érettségi példák. Mert, ha már általános iskolában kihúzzuk a történelemből XIV. Lajost, akkor mit várunk el egy diáktól, hogy felépített; ok-okozati esszéket fogalmazzon meg témákról, aminek a lényegét nem - vagy csak részben tanulta???? Vagy ott vannak azok a feladatok, amikor jellemzés alapján kell felismerni adott uralkodót / történelmi személyeket. Ha nem ismerik a principátus fogalmát, akkor, ha valami úgy kezdődik, hogy ....római császár.... majd fejből kéne felismerni, akkor szóba jöhet a fél ókor! :O Arról nem is beszélve, hogy az a minimum alap, hogy legalább a történelmi személyekhez tartozzon 1 ismert fotográfia, vagy felismerhető festmény róluk. Már, akiről ugye maradt természetesen. No comment.
@bundzsi2 ай бұрын
Engem érdekelnének a munkafüzetek/feladatgyűjtemények is. Valahogy sosem értettem őket és mindig nehezemre esett a bennük lévő feladatok megoldása, hisz olyan dolgokra kérdeznek rá benne, amik se nem órán, se a tankönyvekben nem kerülnek elő, hiába csatolnak hozzá valamiféle forrást.
@lllamaface3047Ай бұрын
Nektek volt munkafüzetetek? :D
@zoltandeveny95992 ай бұрын
Mindeképpen legyen szó a munkafüzetekről is, ha lehet.
@FootballAkos186952 ай бұрын
Történelmet ne Tankönyvből hanem internetről és töri könyvből a legjobb tanulni
@juditbagi64242 ай бұрын
Mint nagymama egyet kell értsek a véleményével. De amíg a telefonokat, számítógépeket bugyuta játékokra használják főként, addig esély sincs rá. Mert a történelem csodálatos, izgalmas , kár lenne őket ettől megfosztani.
@attilaneszabo37542 ай бұрын
Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja. Ez változott: Aki nem tudja, az tankönyvet ír/ja...
@gyongyiolah1609Ай бұрын
Aki gyereket se latott meg, az lektoralja! Bar, ahogy erkolcsileg allunk, a lektoralast valami csokos kapja, aki meg se nezi, csak a penzt felnyalja.
@liz-ot3bs2 ай бұрын
Nagyon, nagyon érdekes volt hallgatni, hogy ténylegesen mennyi probléma van ezekkel a könyvekkel. Én már nagyrészt felsőben ezekkel tanultam, 3 éve érettségiztem. De általánosban is gyakran körmöltünk egész órán. Mindig hallottuk, hogy panaszkodnak a tanárok (főleg történelem) a tankönyvekről de így most ezt hallgatva lesújtó azért.
@HulkuvEesti2 ай бұрын
Szerinem a következő kiadást Szántai Lajosnak es Bogár Laci bácsinak kellene készíteni, abba talan bele kerülnének az Atlantiszról származó Turul nemzetségi királyaink is.
@istvanpesti57582 ай бұрын
Bogárnak ennél több esze van!
@niverius25842 ай бұрын
Egyet értek. Bogár még a szíriuszi származást is bele venné.
@HulkuvEesti2 ай бұрын
@@niverius2584 És lektorálhatná a végén Szaniszló Ferenc, úgy lenne az igazi
@trunksajovobol37922 ай бұрын
szar komment
@gyongyiolah1609Ай бұрын
Eleg lenne, ha megneznek Hadhazi Laszlo humorista sztorijat, aki talalkozott a Pilisben a ferfival, aki Budat kereste. A csunya szavakat ki kell sipolni, es mehet!
@luminen_Ай бұрын
Algoritmust nagyon nagyon nagyon támogató comment!:)
@bierbauercsaba30496 күн бұрын
36:42 itt mondjuk vitatkoznék egy kicsit, a ph-t egyértelműen v-nek kell kimondani ebben a névben. A magyar ajakkal is még nagyjából helyesen kiejthető forma talán a 'sztívnszon' lenne.
@garushun95412 ай бұрын
Az a gond ezzel a könyvekkel, hogy olyan mint, ha én írtam volna, első neki ülésre.
@Lidael_Menel_BraveheartАй бұрын
A biosz tanárom a sátán találmányának titulálta a könyvet.
@tobcotab2 ай бұрын
Édes istenem... jómagam is történelem szakon végeztem, a történelem és a régi korok mindig is lenyűgöztek, a tanáraim pedig kifejezetten megszerettették velem. A sírás kerülget ahogy hallgatom a videódat hogy ennyire kizsigerelték a történelemoktatást. Tudtam hogy szar a helyzet de hogy ennyire....
@mopsz172 ай бұрын
nem értem hogy évtizedek óta miért nem tudtak a szakemberek egy jó tankönyvet elkészíteni, az elmúlt 50 év alatt nem sokat változott a történelem
@zozika2 ай бұрын
Volt, elkészítették, eltörölték. Ilyen a narancsbolsevik rendszer. A szülőknek ez tetszik.
@gyongyiolah1609Ай бұрын
Arrol nem beszelve, hogy mar nem csak konyvnek kellene lenni, hanem a mai technikat kihasznalo info anyagoknak. Ez szoba sem jon?
@MusaRókás-c1nАй бұрын
Az atlaszt meg nézed?
@2pacaltettem2POE2 ай бұрын
Mert politikusok szemszögéből ìrodnak .A történelem nem korrupt politikusok ,kiràlyokròl szòljon hanem a népről .Nekem fontosabb a kisemberek mint a hajcsàr !
@Bodrovszky27 күн бұрын
Nálunk emiatt van az, hogy nem csak törit, de szinte minden tantárgyat úgy tanuljuk, hogy egy tanár által készített PPT-t nézünk, és mellé magyaráz. Néha megemlíti, hogy a tankönyv ezt meg azt írja, de azt nem tartja fontosnak annyira. Ami rosszabb: van egy kezdő tanár is nálunk, aki szinte szó szerint mondja a tankönyvben írtakat. Annyiban szerencsénk volt 5.-ben, hogy a tanáruk tanította az Őskort, bár így fél évet lemaradtunk😢
@KisHeszusz2 ай бұрын
5.-es fiam van. Szeretem a törit és a gyerek is, de amit vissza kell hallanom amikor fölmondja a leckét az valami rettenetes! Az ókori Athén legfontosabb infója az volt, hogy a hegyekben kecskét és juhot tartottak, meg korán házasodtak. Demokrácia nuku.
@kkjj63252 ай бұрын
Athénnak, akárcsak a az állítólagos demokráciának nagyjából ennyi a jelentősége... SEMMI. Egy taknyosan fiatal nép új formát adott a rabszolgaságnak ennyi történt, semmi több.
@KisHeszusz2 ай бұрын
@@kkjj6325 A történelmi kontextusából kiragadva és retrográd szemléletében igazad van. De ha azt nézzük, hogy a keleti istenkirályok és a nyugati törzsi királyságok idejében a lakosság akár 15% is közvetlenül is beleszólhatott a törvényhozásba és maga választotta végrehajtói és igazságszolgáltatói intézményeit, az elég nagy fegyvertény. Ezt a taknyosos korú népet meg igazán nem értem.
@SilverDave985Ай бұрын
@@KisHeszuszA sziriuszi kipcsak hunszkítamagyarokhoz viszonyította a kocsmatörténész... 😅
@pinterlaszlo61326 күн бұрын
@@SilverDave985 Na pont ez az ideológia vezérelt gondolkodás amit csinálsz. Aki nem azt mondja amit elvársz az mind bolond. Vannak hülyék mindenütt, de a hun-magyar azonosságot ide venni azért elég hajmeresztő. Az összes krónikánk ezt állítja. Biztos az összes krónikásunk kocsmatörténész volt. De nem csak ők, Német-Római császárok, Pápák amikor hunoknak meg szkítáknak neveznek minket, ők is biztos szíriuszi ősmagyarok mi? Persze amit ebben a formában a tankönyvekben leírnak most az is hülyeség. De amit előtte írtak az is. Észre sem veszitek azt a sok képtelensééget. Én még a 90-es években azt tanultam, hogy a besenyők által szétvert és üldözött magyarság, menekülés közben véletlenül elfoglalta a Kárpát medencét. Na ez aztán simán felveszi a versenyt a szíriuszi ősmagyarokkal.
@vadermc_the_deer4581Ай бұрын
Az én történetem tanárom minden év elején elmondja, hogy a töri könyvet legjobb esetben a billegő asztal alátámasztására jó, mert más haszna nagyon nincs (a tartalma miatt)
@hynkeladenoid2 ай бұрын
Üdv , egyszerü szakmunkás vagyok. 48 éves. Nagyon szeretem a történelmet. A fiatal munkatársak olvasni sem tudnak.
@Thean102 ай бұрын
Nézőpont kérdése hogy a makedonok görögök-e. A többségi álláspont amúgy az hogy igen. ...Bocsi, tudom, hogy egyáltalán nem ez a videó lényege, (és amúgy a lényegével teljesen egyetértek és nagyon hasznosnak tartom, hogy valaki szembesíti ezzel a helyzettel a nagyérdeműt), de mégis úgy érzem muszáj belekötnöm ebbe az apró részletbe. Kétszer is, kihangsúlyozva hangzik el a videóban az a mondat hogy " a makedónok nem görögök". Na most ez önmagában egyébként még akár lehet is egy valid állítás de egy olyan kontextusban ahol pont a tudományos korrektséget és a fogalmak tisztázását kérjük számon (amúgy jogosan) egy tankönyvön ...ott egy ilyen határozott kijelentés ráadásul megismételve és kihangsúlyozva elég problémás. Nem vagyok történész vagy történelem tanár, és biztos hogy te a történelem nagy egészéről sokkal többet tudsz nálam. Nekem ez csak egy érdeklődési kör, egy hobbi, de speciel ebben a témának eléggé utánanéztem különféle helyeken, lévén részben macedón, részben görög származásúként, különböző rokonaim ellentétes állásfoglalásai közepette, ez egyfajta identitás kérdés is volt számomra főleg fiatalabb koromban. Ezek alapján pedig azt kell mondanom nincs egyértelmű válasz arra hogy kik voltak a makedeonok, illetve hogy görögök voltak-e. A dolog pikantériája hogy ez már II. Filiposz és Nagy Sándor korában is vita tárgyát képezte például Athéni politikusok között, amikor is azon vitatkoztak hogy "ezek most akkor barbárok-e vagy sem". Hogy maga a makedonnak nevezett törzs honnan vándorolt a későbi Makedón Királyság területére ...erre létezik egy-két elmélet de pontosan nem tudjuk. Abban viszont elég nagy az egyetértés hogy maga a név görög eredetű és azt jelenti hogy "magas ember" ...vagy "magasan élő (hegyi) ember". ...Az igazi kérdés az hogy mit jelent az hogy görög? Na nem ma a nemzetállamok korában, hanem az ókorban. Ha azt hogy annak a bizonyos 4 törzsnek az egyikéhez tartozik, akik a görög nyelv ősét beszélték, és akik elterjesztették ezt a nyelvet a későbbi Hellász területén, akkor jó eséllyel valóban nem voltak görögök ...na de valójában elég jó eséllyel tudjuk hogy akik akkor bevándoroltak oda azok jóval kevesebben voltak mint azok akik már eleve ott éltek. Tehát mondhatnánk a görögök (már az ógörögök is) csak kis százalékban voltak görögök ...de nyilván több értelme van azt mondani hogy amikor ez a négy törzs bevándorolt oda és összekeveredett a helyiekkel akkor jött létre az hogy "görög". Vagyis ahogy ez más akkori "népek" esetében is, alapvetően kulturális fogalom volt. Pont úgy mint a kelta, vagy az illír. Nyelv, életmód, vallás, esetleg politikai berendezkedés, stb. Na most a politikai berendezkedésen kívül (hiszen ez egy classic királyság volt nem városállam vagy azok szövetsége) II: Filipposz korában a makedonok semmiben nem különböztek a többi görögtől. Fogalmunk nincs milyen nyelvet beszéltek eredetileg de eddigre az a nyelv eltűnt, írásos emlék nincs róla ...valószínűleg egy egyszerű törzsi kultúra egyszerű nyelve volt, amit a görög nyelv "megevett reggelire". Görögül beszéltek, görög istenekhez imádkoztak, a görög műveltséget importálták be tudatosan tanítókon és művészeken keresztül és az elve görög származású királyi családjukba még be is házasítottak görög előkelőségeket. Mondhatjuk tehát hogy hellenizált "barbárok" voltak de ...mennyire van ennek jelentősége Kr.e. 4 századra, illetve mennyiben tér ez el más görög identitású területek történetétől?
@HiHiHungary27 күн бұрын
Én még legalább anno tudtam használni a Mozaikos könyveket, mert utána már kiszedték azokat a könyveket az ingyen használhatós listáról és onnantól OFI/ Oktatási hivatalos könyveket használtunk...
@ragnolcristian29872 ай бұрын
Velem az AC videojátékok szerettették meg a történelmet, aminek hatására kezdtem el filmeket nézni, könyveket olvasni, mert az iskola totálisan megutáltatta velem, hogy magoltam a hülye dátumokat, neveket, meg az összetett körmondatokat, de semmit nem értettem az egészből. Különösen a görög történelem bőséges magolása lökött a legmesszebbre, de a francia forradalom jelentőségét sem értettem, mert az volt a fontos hogy hányba született, halt meg és lett jakobinus elnök Robespierre... Kiskoromban is érdekelt, mert a tata történelembuzi volt és sokat mesélt róla, egészen addig amíg el nem kezdtem tanulni. Persze a társadalomban most is én vagyok hülyének nézve, mert felnőttként játszom, és nem a fb, tiktokot görgetem órákon át hogy megtudjam milyen kenyér vagyok.
@masu332 ай бұрын
Hiánypótló elemzés, köszi! Csak ki ne derüljön, hogy ezzel a magyar emberekre támadtál...
@rivielpriest23222 ай бұрын
Én nem nagyon szerettem annó a törit, de elég sok dolpg megragadt, mikor kèsőbb művèszet történet soràn is ùjra taglaltuk. Ez valami felháborító! Hogy erre kényszzzerítik a diákokat és a tanárokat is, hogy ebből tanuljanak/tanítsanak! Nem elég hogy .indkét fél le an terhelve, a szülő is kénytelen besegíteni, mert nem halad a gyerek! És csodálozunk, hogy mindenki ki van égve! Mérhetetlen dühöt érzek ezekkel a 'könyvekkel' kapcsolatban! Fel nem tudom fogni hogy ez éles helyzetben hogyan néz ki! Szerencsére nem Magyarországon élek, ezért nem tudom milyen ez a helyzet. Köszönöm szépen a videódat és köszönöm az is hogy a videóid miatt kedveltem meg a történelmet!
@qwerte92 ай бұрын
A bemutatott példák alapján egyértelmű, hogy komoly bajok vannak a könyvekkel. Egy gyakran felhozott hibára azonban szeretnék reagálni. Szigorúan elvi síkon, mert egyértelmű, hogy ezek a könyvek nem jó példák erre. Ez a kronológiai sorrend lenne. Alapvetően nem tartanám tragédiának, ha egyes fejezetek egy téma mentén csoportosulnának (pl. jobbágyság helyzete, ipari forradalom, szocializmus,stb.). Lehet pár témában az aktuálisan tanult időpontokon túli kitekiténtés sem ördögtől való. Természetesen ezt az adott korosztály számára megfelelően érthetően megírni komolyabb átdolgozást igényel. Ami több az egy-egy random fejezetnél, hanem a NAT teljes átgonfolását igényelné.
@matekorsos48612 ай бұрын
Mi lett a régi Mozaikos könyvekkel ? Annyi mindent tanultunk általánosba hogy , szinte semmit nem tanultam töriből közép suliba
@Karez2 ай бұрын
Beszántották, eltemették. :(
@kondacsgothard3962 ай бұрын
Elvileg még készülnek belőle újabb kiadások a friss követelményekhez. Én Szegeden láttam főképpen a Lírában árusítani őket.
@Csirke726Ай бұрын
@@kondacsgothard396 Talán azért, mert a Mozaik székhelye szegeden van.
@zsoltbodnar_borsod19 күн бұрын
Beszél erről 2:58-tól 3:19-ig.
@ZsomborIvádyАй бұрын
Nánay Mihály iszonyatosan hiteltelen ember, már nagyon régóta vissza kellett volna vonulnia a közoktatásból!
@IstvánTóth-y5s2 ай бұрын
Én mint 7.osztályos tanuló hasonló véleménnyel állokhozá én mgé mondjuk megmértem a kifejezéseket mert komolyabban is érdekkel a hadtörténelem, történelem, de a diák társaim sokszor nem értik mi van az anyagban a tanköny szavak tömkelege. Amivel talán a tankönyvek mellett álnké az az hogy a szöveg kiemelést tanuljuk mert ugye az nagyon fontos a késöbbiekben is persze ez tanár függő nagyon jó, hogy fel hívtad erre a figyelmet! 😊
@vonyisz7205Ай бұрын
Hát ezek mind és még ezer hiba van. Ezért használok mindig a diákjaimmal középiskolai töri könyveket. A magyar nép eredete illetve a 3 részre sz o korokhoz kapcsoljuk, h nézd, hallgasd, erről többet is megtudhatsz, mármint arról, hogy nem tudunk semmit szinte, de az tuti h a tk 🚫 persze csak, akit érdekel, többieknek mini vázlat. És középiskolai töri+földrajz atlasz. Egyébként nagyon várom, hogy 8 évre széthúzzuk már végre a törit, sok ismétléssel. És lehetne kezdeni 4.-ben egy gyorstörit, majd 18. századtól napjainkig 5.-ben kicsit részletesebben, így több tantárgyhoz lenne valami háttér. 6-11 azaz 6 év alatt őskor-napjainkig. 12 érettségire készület, jogi ismeretek.
@contactazizaАй бұрын
Hiányoltam a könyvekből a wikipédia utalásokat (tudom azokat bárki szerkesztheti) és a QR kódokat, de arról meg beugrott, hogy már középiskolában sincs telefonozás (5ik high-tech ország ugyebár). Hogy is mondják mindig? Szakmaiság? Bolsi trükk!
@Mici2 ай бұрын
Nekem a legnagyobb próblémám a töri tankönyvekkel, hogy legalább a 2/3 része a magyar történelemről szól. Jó, én értem hogy magyarországon vagyunk és tanuljunk a történelmünkről, de pl. a 12.-es tankönyvben 1 bekezdés volt a Szovjetunió felbomlásáról és 0 mondat a 2001.09.11.-ei terrortámadásról, illetve 1 mondat a balkáni háborúkról. Az egész könyv a hidegháború korszakáról beszél, de szinte csak Magyarországról. Még Kennedy megöléséről sem volt szó, vagy Martin Luther King Jr. törekvéseiről/megöléséről.
@attilasomogyi71562 ай бұрын
Hm... annak idején mi még gimiben is szidtuk a tankönyveket (meg a követelményeket, nem csak töriből), de valahogy volt egy olyan érzésem, hogy az ált. iskolás tankönyvekre is lesz panasz... na de ennyi? Sírva röhögtem és fogtam a fejem felváltva azon, hogy milyen dolgokkal traktálják szerencsétlen gyerekeket... az már más kérdés, hogy bizonyos részeknél (mondjuk a hun-magyar rokonság erőltetése) több-kevesebb átpolitizáltságot szimatolok (gimiben is volt panaszom erre), de ezt hagyjuk... Mindig is szerettem egyébként a törit, de a jelen oktatási rendszerben leginkább azok követhetnek ebben engem, akiket normális tanárok tanítanak és lehetőség szerint kerülik az állami tankönyvek, munkafüzetek használatát (mondjuk nincs tapasztalatom egyéb kiadók munkái kapcsán, megérne ez is egy videót, akárcsak a középiskolai OH-s tankönyvek) és ehelyett saját vázlatokat, ppt-ket készítve tanítanak az órákon... És még valami: az atlaszok is annyira átláthatatlanok, túlzsúfoltak, hogy kifejezetten erős idegzettel kell bírni ahhoz, hogy legyen a diáknak kedve kibogozni azokat a katyvaszokat... Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy látod a nem állami munkák, a középiskolai tankönyvek és az atlaszok minőségét, bár utóbbi kettő kapcsán nagyon nem vagyok bizakodó... (Ja, és ha mondhatom így, hatalmas pacsi, amiért a tanítás mellett a csatornára is van idő, energia. Köszönet a videókért, amik a sok változó mellett is fenntartják az érdeklődésem a történelem iránt és arra ösztönöznek, hogy folyton mélyítsem a tudásom!)
@trunksajovobol3792Ай бұрын
Anyádat kerüld ki!
@trunksajovobol3792Ай бұрын
buzi belpesti műzsidó
@bierbauercsaba30496 күн бұрын
@@trunksajovobol3792 Köszönjük az értelmes hozzászólást.
@flomaster03152 ай бұрын
Én most vagyok diák (7. es) és az a baromságot írják hogy Galamb József tervezte a T Fordot vagy olyan pontatlanság van hogy a király tigrist csak tigris nek nevezik. Ezek csak azok amit első kézre vettünk észre.
@namelessmedicmain5 күн бұрын
Német vagyok, de vannak 6. osztályos magyar rokonaim. A tankönyv Német-Római Birodalomról/Német-Római császárságról beszél, annélkül, hogy azok keletkezését elmagyarázná. Ugyanez a Bizánci birodalomról. Fogalmuk sincs, hogy hol van, hogy jött létre, stb…
@speed.of.light.618Ай бұрын
Végzős Gimnazista vagyok és azt kell hogy mondjam hogy a tankönyveink túlnyomó többségét egyáltalán nem használjuk, csak irodalomból a szöveggyűjteményt és a tankönyvet ezeket is ritkán. A fontosabb tantárgyakból a tanár kinyomtatja a 20 tételt egy egy lapra ezért így nincs is szükségünk például történelemből tankönyvre, a matek és az informatika tankönyvekhez pedig szó szerint 4 év alatt még csak hozzá se nyúltunk. Azt hogy általános iskolában miket tanítanak tankönyvekből de lehet jobb hogy nem is tudom. Egyébként én azt is hallottam az új Történelem tankönyvekkel kapcsolatban hogy egy két helyen állami propaganda is fellelhető bennük.
@attilafurjan794Ай бұрын
Én régen voltam általános iskolás. Akkor is csapnivaló volt a töri oktatás. Akkor most is.
@TacskondaАй бұрын
Köszönöm hogy elmondtad miért nem értettem ötödikben mikor mi történt és hogy elmondtad hogy milyen borzalom vár rám (7.-es vagyok)
@Toca.Luca7Ай бұрын
Én sajnos most vagyok iskolás és a könyveim borzalmasak