Náray Tamás - BARCELONA

  Рет қаралды 51,110

NARAY TAMAS

NARAY TAMAS

Күн бұрын

Náray Tamás - Barcelona
Náray Tamás magyar kolorista festőművész. Művei az absztrakt expresszionista stílust képviselik. Pályáját a külkereskedelemben kezdte, majd ösztöndíjjal Párizsban töltött jó pár évet, hogy megtanulja a divattervezés művészetét. Tudását hazahozta Magyarországra, és 30 évet töltött a divatiparban, ahol megalapozta saját védjegyét és szakmájának nemzetközileg elismert mesterévé vált. A divat mellett már 20 éve foglalkozott festészettel is, amikor a nagyközönség előtt 2016-ban bemutatkozott a "Koridor" című kiállítással. Ezt követően minden évben új kiállításokon láthatta a közönség legújabb olajfestményeit, bemutatva személyes művészi fejlődését a korai figuratív kompozícióktól a mai absztrakt-expresszionista stílusú darabokig. A festészet mellett 2013 óta írással is foglalkozik, nagy sikerrel. A 2010-es évek végén a festészet és az írás lett a meghatározó önkifejezési formája. 2019-ben Spanyolországba, Barcelona közelébe költözött.
Náray Tamás olajfestményei és reprodukciói megvásárolhatók a
www.tamistarte.com
oldalon.
A honlapon megtalálhatják Náray Tamás korábbi, már magángyűjteményekben lévő festményeit, kiállítási képeit és legújabb megvásárolható alkotásait, a művei giclée nyomatait vászon-, és papírkivitelben, valamint egyedi plexikép formájában.

Пікірлер: 58
@irisztigzirt
@irisztigzirt 5 жыл бұрын
Egy ilyen tehetséges,szorgalmas ember,mint Ön megérdemli a Boldogságot.Rengeteg embernek teremt csodálatos ,felejthetetlen élményeket munkásságával.A jó Isten áldja meg érte .
@dreamzs-9291
@dreamzs-9291 4 жыл бұрын
Náray Tamást nagyon lehet becsülni, tisztelni és szeretni. Ő a jó embereknek van kitalálva.
@borivardayevetovics7060
@borivardayevetovics7060 5 жыл бұрын
Olyan jó volt látni ezt a kis filmet. Valahogy olyan nyugalom szállta meg a lelkem nekem is. Önnek "sajnos" ott a helye. Megvan mindene az ujrakezdéshez Isten áldotta tehetség aki bármihez nyúl abban sikeres . Legyen nagyon boldog Tamás!!!
@juditserger
@juditserger 5 жыл бұрын
Egészen rendkívüli, tehetséges Embernek tartom!!! Szeretem a művészetét, legyen szó bármiről, amit alkotott!Minden tiszteletem az Övé!
@katalinfekete5054
@katalinfekete5054 5 жыл бұрын
Imádom. Ragyog! Annyira, annyira inspirál, feltölt. Az a szürke fátyol, ami itthon Magyarországon vmi fura filterként rátelepedett az arcára ... Végre! Végre! Mostanra szertefoszlott. Más mozdulatok. Más energetika. Nagyon sok sikert kívánok!
@mariannaajtai2581
@mariannaajtai2581 5 жыл бұрын
A Boldogság Haza talált. Gratulálok. Gyönyörűséges minden. Megtiszteltetés, hogy látthattam az életének egy pillanatát. Köszönöm. Siker, Béke, Nyugalom, Boldogság. ❤️❤️❤️❤️❤️
@zsuzsivarga9613
@zsuzsivarga9613 4 жыл бұрын
A művész, az Ember és a belőle áradó alázat és művészi finomság megérintette a lelkemet. Boldogsággal tölt el, hogy N.T. végre az lehet, aki valójában, és őszintén örülök az örömének. 😊
5 жыл бұрын
Kedves Tamás! Meghatódva szép ez a kisfilm! Fogadja szívből jövő jókívánságaimat és kívánom , hogy további élete is sikeres és boldog legyen!
@agnesdavid4184
@agnesdavid4184 5 жыл бұрын
Csodálatos film, egy csodálatos emberről! Végig libabőröztem az egészet. Az valóban egy kegyelmi állapot, amikor vlki őszintén boldog.
@editlamacky746
@editlamacky746 5 жыл бұрын
GYÖNYÖRŰSÉG !!! A Teremtő nagyon szereti Önt kedves Tamás, a változás mindig jót hoz csodálatosak a képei és a szerénysége ! 💜
@tamasneligeti4481
@tamasneligeti4481 4 жыл бұрын
MINDEM SIKERT megerdemel!
@udygabi
@udygabi 5 жыл бұрын
Nagyon szeretem Nárayt. Ritka értelmes ember szeretem hallgatni azt ahogy és amit mond. Sajnálom hogy M. o. nem tudta megbecsülni:-(( A kinti életéhez sok sikert kívánok remélem hallunk még Róla.
@anna46karina
@anna46karina 5 жыл бұрын
Nagyon jó döntés volt....kivánom ,hogy az Isten még nagyon sok csodát adjon ..... köszönet mindenért ....
@hanna591000
@hanna591000 5 жыл бұрын
Kedves Tamas !! Eloszor is szivbol gratulalok a dontosehez !! Annyira jo Ont hallgatni, hogy en is kedvet kaptam egy nagyobb valtoztatasra az eletemben !! Koszonom, es varom a tovabbi hireket Onrol es a kornyezeterol !!! On egy super talentum .
@zsoltradosza9298
@zsoltradosza9298 5 жыл бұрын
Kedves Náray Tamás! Köszönöm ezt a gyönyörű filmet! Meghatódtam..... Igen, bevallom, könnyes lett a szemem. Annyira kedves és ezzel együtt fenséges és kellemesen békés az Ön élettörténetének folytatása, hogy tényleg ez már a boldogság és ez az igazi szeretet. Fogadja szívből jövő jó kívánságaimat szeretettel és mindezzel együtt kívánom, hogy továbbra is úgy teljenek napjai, ahogyan szeretné! Őszinte tisztelettel: Radosza Zsolt, hű követője
@renieathos240
@renieathos240 4 жыл бұрын
❤️ from finland nagyon szép lelked van 😘
@nicobaby0502
@nicobaby0502 4 жыл бұрын
Köszönjük ezt a lélekmelengető videót. Tamás inspiráló, tehetséges, csodás művész és nagyszerű Ember! Az hogy állatbarát, már csak hab a tortán! Kívánom, hogy Barcelona legyen boldogságos örök otthona, ahol békét, szeretetet, elfogadást talál. Ha a sors lesz olyan kegyes, hogy eljutok Barcelonába, egy fix állomásom már biztosan lesz - és viszek citromos sütit is ;-)
@monikagyorfi4115
@monikagyorfi4115 4 жыл бұрын
Csodálatos EMBER!💝
@jolanmaczonkai5589
@jolanmaczonkai5589 4 жыл бұрын
Ez egy Isteni ajándék.A tehetség is, meg a sors is.
@andreagaborffy2694
@andreagaborffy2694 5 жыл бұрын
Nagyon szeretlek Tamás, annyira fantasztikus ember vagy! Legyen csodálatos a további életed!
@acapulco5483
@acapulco5483 5 жыл бұрын
Gratulálok a bátor döntéshez, a folytatáshoz. Nagyszerű tehetsége , sokoldalú munkásságának egyedisége örök értékeket teremtett eddig is. Kívánok jó egészséget, sok sikert, boldogságot, további alkotói, művészi tevékenységet, nyugalmat, békét. Várom a további híreket, a folytatást.
@zsuzsannagyongyosi2241
@zsuzsannagyongyosi2241 4 жыл бұрын
Csodálatos, aranyember! Most ismertem csak meg a youtube által, nagyon sok oldalú tehetséges művész embert hallgatni, látni olyan felemelő,! Sok sikert kivánok Tamás továbbra is! Isten áldja meg. Hálás vagyok hogy rátaláltam, nagyon inspiráló az egész lènye! Köszönöm
@BettyBali
@BettyBali 5 жыл бұрын
Köszönöm a filmet, már vártam a csatornát. Kívánok nagyon sok szerencsét az új élethez. 😘
@g.bojanaandrassy1965
@g.bojanaandrassy1965 4 жыл бұрын
Csodálatos ez a videó. Őszinte, ezért nemcsak szép, de szívet-lelket melengető. Köszönöm.
@rudolfbea
@rudolfbea 5 жыл бұрын
Nagy örömmel töltött el ez a kisfilm. Sok sok sikert, boldogságot kívánok szeretettel.
@andrealegendi9000
@andrealegendi9000 5 жыл бұрын
“Egyébként meg...tökjó sütik vannak!” ❤️🙏 (imadnivaloezapasi 😂)
@DrBokor
@DrBokor 4 жыл бұрын
Gratulálok hogy ilyen jól safarkodik a tehetségével!
@bodiserika3544
@bodiserika3544 5 жыл бұрын
Kedves Tamas , sok sikert es tovabbi boldog pillanatokat kivanok Onnek!😊
@annavarga6290
@annavarga6290 5 жыл бұрын
Debrecenből gratulálok Tamás, nagyon tehetséges művész vagy,nemcsak divattervezőként,íróként, de festőművészként is!Az absztrakt festészetben most kezdem a szárnyaimat próbálgatni, hasonló képeket szeretnék alkotni. További gyönyörű alkotásokat szeretnénk látni Tőled Barcelonában és Budapesten is!
@DrTodi-1994
@DrTodi-1994 5 жыл бұрын
Egyszóval mindenhez is ért ez a fijú, ha azt mondja hogy még vakolni is tud, dobok egy hátast.
@laszloneerdey1255
@laszloneerdey1255 5 жыл бұрын
Gratulálok! Csodálatos a hely, imádom. Megérdemli a változást. További sok sikert az új életéhez
@bobeerosne1163
@bobeerosne1163 5 жыл бұрын
Kedves Tamás! Irigylem a spanyolokat, mert ott élsz. Fáj a szívem, hogy ilyen csodálatos embereknek el kell menniük, hogy békében és nyugalomban alkothassanak. Remélem az új írasaid itthon is olvashatóak lesznek, nagyon várom. Hiányoznak az ízléses, csodaszép ruháid. Ha egyszer Barcelónába járok biztosan megkeresem a galériádat. Szép életet és minden jót kívánok.
@gabriellaanonim6142
@gabriellaanonim6142 5 жыл бұрын
Szeretem, koszonom. ♥️♥️♥️
@krisztinahafner6901
@krisztinahafner6901 5 жыл бұрын
Légy boldog! Bárhol. Mert megérdemled.
@user-hk54pk68
@user-hk54pk68 5 жыл бұрын
Nagyon tetszik,kedves Tamás,az egész filmet párás szemmel néztem végig,de Őn is párás szemmel mesélte,ha jól láttam Nagyon szeretem,biztosan jól döntött,és boldog,sikeres ember lesz ezután is,sőt,,:)
@7310Erika
@7310Erika 5 жыл бұрын
Imadom ezt a videot! Az a szerencses ember vagyok aki ezt szinten megelhette es megelheti . 3 eve erkeztem ugyanide, ugyanott setaltam a 4 kis szőrös gyerekemmel. Megtalaltam az otthonom itt ( kb 15 percrnyire levő kis tengerparti települesen ). Az életet itt élni lehet es nem szenvedni, mint Budapesten. Idegenkent 1 honap alatt több figyelmet es segitseget lehet kapni az itteni emberektől, mint otthon egesz korabbi eletem alatt soha sem (ez 43ev). Es mindig süt a nap!! Kivanom, hogy itteni élete minden varakozast felülmúljon boldogságban es sikerekben!! - es ez itt nem nehez.
@andrealegendi9000
@andrealegendi9000 5 жыл бұрын
-Majdnem 7perc szomorúság,boldogság,aggodalom,bizakodó optimista remények, új élet! Szemsarkában pici csillogó könnycseppszerű amiben visszaköszön az, amit ebben a majdnem 7percben érzek....bár lehet,hogy csak a nap sütött túl hirtelen,és túl erősen..talán még nem szoktad meg,s ettől van ez...meg az a sok nevetés...!!! nnna az lesz az... 🌞 A legjobbakat kívánom,de tényleg!
@Tibor-Travel
@Tibor-Travel 5 жыл бұрын
Inspiráló videó! A legjobbakat Önnek Spanyolországban!
@195508121
@195508121 5 жыл бұрын
Gratulálok!! Nagyon sok sikert és boldogságot kívánok!! Ölelés
@csabanebiro9410
@csabanebiro9410 5 жыл бұрын
Jó döntés volt,mindehhez:erőt-egészséget-sok örömmel teli alkotásokat!
@ivetthajdune1041
@ivetthajdune1041 4 жыл бұрын
Szinte elszorult a torkom a videót nézve. Sokra értékelem Nárai Tamàs eddigi munkàssàgàt, s a következő időszakban még feljebb tör. Úgy él végre, olyan környezetben, ahol nyugodt körülmények közt élheti ki több területen megnyilvànuló kreativitàsàt, művészi tehetségét. Ehhez kívànok neki sok sikert, hosszú, boldog életet! ☃🎄🍾🍸
@ildikoevagelencser7679
@ildikoevagelencser7679 4 жыл бұрын
Ha egyszer eljutok Barcelonába, tuttira viszek neki citromos sütit, amik én készítettem!! ;)
@beatoth6496
@beatoth6496 5 жыл бұрын
Sok szerencsét kívànok ❤❤👍
@katasuto8698
@katasuto8698 5 жыл бұрын
Kedves Naray Tamas gratulalok. Csodalom Ont es sok sikert kivanok!🌷
@adriennmagyar2713
@adriennmagyar2713 5 жыл бұрын
Gratulálok Önnek és a film készítőjének. Sok sikert kívánok!
@mariannkomives4689
@mariannkomives4689 5 жыл бұрын
Sikerekben és boldogságban gazdag életet kivánok!❤️❤️🇬🇧
@zanetabogacova2657
@zanetabogacova2657 4 жыл бұрын
Légy nagyon boldog bárhol is élj tiszta szívből kívánja egy "Nanny " aki külföldön tálalta meg a nyugalmát és boldogságát.
@zsoltkovacs1549
@zsoltkovacs1549 4 жыл бұрын
Tök jó !!!!!!!!
@andicsbernadett7254
@andicsbernadett7254 4 жыл бұрын
Sírtam és megint erőt adott...
@neee1443
@neee1443 4 жыл бұрын
Példaértékű!
@BalintGulyas
@BalintGulyas 5 жыл бұрын
Nagyon jol szerkesztett vagott video! Kifejezetten tetszettek a dronos felvetelek! ( Milyen drone-t hasznaltatok? ) Tamas on egy kincs orommel kovetem!
@margitszasz5963
@margitszasz5963 4 жыл бұрын
Imadom .....
@ildikoborbel4056
@ildikoborbel4056 4 жыл бұрын
Azon gondolkodom, miért van az, hogy azután kezdünk tisztelni, becsülni egy feltalálót, tudóst, írót, költőt, és jelen esetben egy multitálentumot,egy művészt miután elmegy a hazájábol? MIÉRT????....... késő bánat....
@zsoltkovacs1549
@zsoltkovacs1549 4 жыл бұрын
Milyen Spanyolországban ?
@DrTodi-1994
@DrTodi-1994 5 жыл бұрын
Nyugtasson meg Tamás ugye nem pizzafutár, vagy ilyesmi lesz?Önnek itthon a helye, azt mondta a Gyurcsány elvtárs ha ők nyernek kerül amibe kerül haza hozzák.
@TheMagyarvagyok
@TheMagyarvagyok 4 жыл бұрын
te tuskó tódi! te vagy a tapló Elek Mekk is, ugye?
@emilianagyfarkas8287
@emilianagyfarkas8287 4 жыл бұрын
Szìvből kìvànok mèg sok-sok boldog, alkotò èvet!
KultTér #3 | Náray Tamás: Zarah álma
10:51
Libri Könyvesboltok
Рет қаралды 71 М.
Náray Tamás: Viva Espana - Almatorta
15:13
BOOOK Publishing
Рет қаралды 8 М.
GIANT Gummy Worm Pt.6 #shorts
00:46
Mr DegrEE
Рет қаралды 113 МЛН
🍉😋 #shorts
00:24
Денис Кукояка
Рет қаралды 3,7 МЛН
小路飞嫁祸姐姐搞破坏 #路飞#海贼王
00:45
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 17 МЛН
Náray Tamás Zarah álma könyvbemutató riportfilm
15:38
NARAY TAMAS
Рет қаралды 42 М.
Műterem Náray Tamással - S02E04 - "MediaMix"
23:49
NARAY TAMAS
Рет қаралды 9 М.
DTK: Elviszlek magammal - Náray Tamás (újra)
42:18
WMN Magazin
Рет қаралды 803 М.
Naray Tamas 2013aw
19:00
Istvan Gyenes
Рет қаралды 29 М.
Műterem Náray Tamással - S01E04
33:32
NARAY TAMAS
Рет қаралды 12 М.
Műterem Náray Tamással - S01E03
27:29
NARAY TAMAS
Рет қаралды 17 М.
Náray Tamás - Hispánia tárlatvezetés 2024.06.01.
11:15
NARAY TAMAS
Рет қаралды 36 М.
GIANT Gummy Worm Pt.6 #shorts
00:46
Mr DegrEE
Рет қаралды 113 МЛН