TÜKÖR- Molnár Piroskával

  Рет қаралды 24,449

Szféra Péterfi Judittal

Szféra Péterfi Judittal

3 жыл бұрын

#tukor #molnarpiroska #peterfijudit
Molnár Piroska, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő ötven éves pályafutása alatt, a több mint 200 színpadi szerepe mellett, számos klasszikus filmben is feltűnt: emlékezetes alakítást nyújtott az Indul a bakterházban, a Csinibabában, a Meseautóban és a Sorstalanságban, de az elmúlt évek olyan sikerfilmjeiben is, mint a Liza, a rókatündér és a Pappa pia. Bár az év elején úgy nyilatkozott, hogy fizikai állapota miatt nem vállal új szerepeket, szeptemberben két színházi bemutatója is volt, amelyek nem kívánnak nagy fizikai megerőltetést.
Sohasem mondott nemet egyetlen felkérésre sem, ennek is köszönhető, hogy több mint kétszáz színpadi alakítással ő a legtöbb regisztrált bemutatóval rendelkező színésznő. Ám hiába a szakmai sikerek és a rengeteg elismerés, amit mostanáig megkapott, a magánéletben már kevésbé volt szerencsés. Piroska teljes mértékben a szakmának adta a szívét, de ez áldozatokkal járt. Magánéletét sohasem tárta a nyilvánosság elé, azt mondja, az igazán nagy döntéseket mindig az élet hozta meg helyette.
Iratkozz fel itt KZbin csatornánkra! ►
bit.ly/2ty9smG
#csinibaba #sorstalansag #indulabakterhaz #molnarpiroska
Kövess minket itt! ►
Facebook: bit.ly/301OFEo
Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
Web: www.szfera.com | hamarosan
Együttműködő partnereink:
PATIKAWEB
www.patikaweb.hu/
IMPERITY PROFESSIONAL MILANO
imperity.hu/
HOTEL NEMZETI BUDAPEST

Пікірлер: 58
@smaragd51
@smaragd51 3 жыл бұрын
Valahogy nem találtátok meg az összhangot a művésznővel. Őt a felszínes dolgok nem érdeklik. A kérdéseid nehezen találtak célba. Briliáns tehetség Molnár Piroska, nem bonyolult lelkű ember. Sokszor láttam színpadon játszani, meghívott vendégként művelődési házban. Oly lelkesen, érdekesen, tiszta szívvel mesélt az életéről, hogy teljesen lebilincselte a közönséget. A róla készült képeslapot is mindannyiunknak egy - egy rövid mondat kíséretében írta alá. Végtelenül kedves volt. Személyesen is készült kettőnkről fénykép pár évvel ezelőtt, az Andrássy úton, amikor néhány színház ízelítőt adott készülő darabjából. Hatalmas élmény volt nekem ez akkor, s azóta is őrzöm a fotót a számítógépemen. Nincs olyan neki szánt szerep, amit kimagaslóan el ne tudna játszani. Nagyon kedvelem a művésznőt, s kívánom, még hosszú évekig szórakoztassa a közönséget! Jó egészséget kívánok!
@tundetedd1039
@tundetedd1039 3 жыл бұрын
Szép, nemes és embertpróbáló feladat Molnár Piroskával interjút készíteni! Ő már nem akar tetszelegni, eladni magát, másnak vagy másként látszani/játszani. Ő már önmaga és pontosan ezt az önmagát mutatja. Nekem élmény őt hallgatni, még akkor is, ha nem volt csacsogós kedvében. További jó egészséget és sikereket mindkettőtöknek! ❤️
@Zazinda
@Zazinda 3 жыл бұрын
❤️❤️❤️ Molnár Piroska Őszinteség.. Lélek... Ember.... Csodálatos gondolatok,bölcsességek... Isten éltesse egészségben🙏💞
@Rezgalic
@Rezgalic 3 жыл бұрын
Csodálatos. ❤️❤️❤️❤️ Ritka alázat. Igyekszem tapsban és hálában visszaadni a munkáját. Imádom amennyire egyszerűen kezeli az életet.
@65jancsika
@65jancsika 3 жыл бұрын
Molnar Piroska nagyszeru muvesz , nagyon szeretem ! De mostanaban az interjukban nagyon turelmetlen a kerdesekkel a kerdezovel . Valoszinu a testi fajdalmak ennek az okai ! Jo egeszseget kivanok a muvesznonek !
@zsuzsaistenes2924
@zsuzsaistenes2924 3 жыл бұрын
Molnár Piroska, mindig felüdülés Őt látni, most pedig hallgatni a véleményét, meglátásait...egészséges, kiegyensúlyozott gondolatok, világlátás. Ritka kincs ebben a felszines, elkonzumálódott világban.Juditnál főként az első néhány percben úgy éreztem vissza-visszahőköl, miként is fogja meg a helyzetet, nem ehhez a mélységhez van szokva.
@gaborlenart8244
@gaborlenart8244 3 жыл бұрын
Természetes egyszerűség, méltóság, bölcsesség, emberi tartás, önfegyelem , tehettség, szorgalom. Ilyen "egyszerű"! Bárki lehet Molnár Piroska, mondjuk eddig egyedül neki sikerült de ez ne szegje senki kedvét!
@eszterkarpati9686
@eszterkarpati9686 3 жыл бұрын
Molnár Piroska egy legenda. Őt hallgatni megtiszteltetés. Ami számomra hiányzott, az az összhang. A riporter és a riport alany közötti kémia ezúttal nem működött. Külön-külön mindketten zseniálisak, de sajnos együtt a riportban inkább zavart éreztem, mint kellemes hangulatot.
@borbelyzoltanne6687
@borbelyzoltanne6687 3 жыл бұрын
Mennyire szép vagy még mindig, Piroska! ♥️
@CrushTeeth
@CrushTeeth 3 жыл бұрын
Koszonjuk, hogy elmentetek hozza, es nem rangattatok el sehova, hanem maradhatott a sajat, megszokott kenyelmi kornyezeteben. Mindig szerettem Molnar Piroskat, es kivanom - gondolom sokak neveben -, hogy meg sokaig szerethessuk!
@bakajudith
@bakajudith 3 жыл бұрын
Zseniális a mentalitása a mai rohadó világban, nagyon szeretem.
@dreamzs-9291
@dreamzs-9291 3 жыл бұрын
Az egyszerűség és a természetesség a legszebb smink, a legszebb ruha. Nagyon jók ezek a TÜKÖR-portrék.
@martapolacsek6107
@martapolacsek6107 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem Molnár Piroskát. Egy végtelenül egyszerű Ember. Semmi manír. A munkaügyekben is zseniális. Jó volt látni. Köszönöm!
@anitasasvari7993
@anitasasvari7993 3 жыл бұрын
Szenzációs! Minden elismerésem! Ebben a felszínes, értéktelen világban annyira jó ezt látni. Csak a lényeg, az igazi dolgok, ami fontos. Annyira tetszik, hogy gyakorlatilag kineveti a fiatalok üres és saját maguk által kitalált problémáit.
@bmt9811
@bmt9811 3 жыл бұрын
Színészkirálynő! Igaz Ember,nagyon szeretem!! Példakép! Csodálatos művész!
@erikadebreceni4050
@erikadebreceni4050 3 жыл бұрын
Az oregsegnek ara van ,meltosagal viselni tiszteletre melto, igazi peldaja az idos-kornak .Nagy tisztelettel es szeretettel gondolok ra mindeg . 🙏❤
@gabriellabodi218
@gabriellabodi218 3 жыл бұрын
A bölcs, a normális, a hiteles. 🦋
@borsosmaria8017
@borsosmaria8017 3 жыл бұрын
Érdekes és rendhagyó beszélgetés volt. Ennyire póztalan, bölcs interjú alanyt még nem láttunk.Kár, hogy szomorú!
@agnessulyok286
@agnessulyok286 3 жыл бұрын
Igen, ezt éreztem én is, örömtelen...:(
@juditkolba8753
@juditkolba8753 3 жыл бұрын
Attól szomorú, hogy megöregedtünk😄❤😚😄
@csikosjutkaveresne
@csikosjutkaveresne 3 жыл бұрын
Szeretem, becsülöm, anyukám földije... 😘
@13schwiiz76
@13schwiiz76 3 жыл бұрын
Molnár Piroska zseniális színésznő,de Judit ezt most nem igazán kapta el. A művésznő a maga hiteles egyszerűségével és szakmai alázatával nem tudott mit kezdeni számára idegenül hangzó kérdésekkel. P.J. nevetgélése,belebeszélése sem tett jót az interjúnak. Egy ilyen nagy formátumú művésszel más hangot,stílust kell megütni,a bulvár szintje itt nem játszik.
@monikalukacs5275
@monikalukacs5275 3 жыл бұрын
Teljesen egyetértek. Mindemellett még az merült fel bennem, vajon a művésznő miért vállalta a beszélgetést. Úgy érzem, nem sokat "adott" magából. Talán a kérdések milyensége miatt...., amikre nehéz volt "igazi" választ adni.
@takacsemilia3547
@takacsemilia3547 3 жыл бұрын
​@@jannas6989 Kifejezetten undok volt!
@erzsebetkiszel737
@erzsebetkiszel737 3 жыл бұрын
@@monikalukacs5275 mert Ö ilyen típus,munka,kötelesség,csinálja ezerrel, semmi lelkizés..
@picturesdiamond9974
@picturesdiamond9974 3 жыл бұрын
Nagyot csalódtam Molnár Piroskában (másodjára is)! Pedig nagyon szerettem! Nézzétek meg a Lillás reggelibe hogy mennyire undok volt a Paor Lillával úgyszintén! kzbin.info/www/bejne/n5PJeqaag7F0aqM
@zsenimusic
@zsenimusic 3 жыл бұрын
@Károly Norbert egyetértek. minden tiszteletemmel együtt, én is úgy éreztem, hogy a Művésznő nem együttműködő, hanem inkább türelmetlen :( Dehát ilyen is van.
@jankikrisztina1543
@jankikrisztina1543 3 жыл бұрын
Olyan csodálatos érzés hallgatni a Molnár Piroskát, és reklám. Folytatja a történetet, reklám. Mesél életéről, reklám🤨 borzasztóan rontja a beszélgetés élményének minőségét🤨 megkapja az ajándékot, reklám🤨 Elhiszem hogy szükség van a reklámra, de ennyi reklám kell egy interjúba? 🤨😒
@roxinbarcelona
@roxinbarcelona 3 жыл бұрын
Krisztina, ha telepítesz egy Ad Block-ot, megoldódik a probléma :)
@juditkolba8753
@juditkolba8753 3 жыл бұрын
Én nézem, most 2021.juniusában es egy darab reklám sem volt😄
@evakelemen7071
@evakelemen7071 3 жыл бұрын
Imádom Molnár Piroskát, pörgős volt a videó a sok-sok gyors kérdéssel. A hangulat hol komolyabb, hol vidámabb, de végig remek. Színvonalas volt ez a rész is, mint ahogyan a többi is mindig. Köszönöm!
@blondemiss7513
@blondemiss7513 3 жыл бұрын
Nagyon tehetséges Szinész a mai napig mind a szinhàzban és tévében egyarànt. Csodàlatra méltó az alàzatossàga ,elhivatottsàga ami az életét végigkiséri. Nem hiàba mindenki szereti Őt. Remélem még sokàig làthajuk a szerepeiben.
@zanetabogacova2657
@zanetabogacova2657 3 жыл бұрын
Csodálatos volt nézni! Köszönöm, hogy elkészítetted. 💐👏
@jeanettewilhelm8464
@jeanettewilhelm8464 3 жыл бұрын
Tetszik ahogy a termeszetes 'egyszerusegevel' ramutat hogy milyen felszines is a vilag❤️
@cseriagota
@cseriagota 3 жыл бұрын
Nagyon kedvelem a beszélgetős műsorokat, de ez ékes példája annak, amikor jobb lett volna abbahagyni, belátva azt, hogy a két fél abszolút nincs egy hullámhosszon. Nekem Judit személyisége alapból túl cserfes, bakfisos ehhez a műfajhoz (a sok közbevetett erőltetett nevetés, kacaj), kamaszlányos megnyilvánulás, tettetett könnyedség és barizós hangvétel sok (vagy inkább kevés, mert nem attól lesz jó egy interjú, hogy úgy csinálnak, mintha ezer éve ismernék egymást és összejárnának 7végenként sütögetni, miközben nyilvánvalóan nem, hiszen J is többször azzal kezdi, h elmondja: nem ismeri a riportalanyt), ezzel együtt most sokkal jobban viseltem az ő stílusát, mint a művésznőét. Az egyik kedvenc magyar színésznőm, mégis azt éreztem, hogy unja, nyűg az egész; meg sem hallgatta a kérdéseket, lesöpörte Judit gondolatait az asztalról és inkább keltette azt az érzetet, hogy "legyünk már túl ezen a beszélgetésen". Fura kontraszt, mert a művésznő miatt indultam neki a videó nézésének, de a 10.percben annyira irritált az elnyomó stílusa, hogy feladtam. Lehet, kár volt és később jobb lett, de nekem fájt, ahogy bánt a riporternővel, pedig alapesetben Judit kommunikációs stílusán faragnék 10-ből 8 esetben és nem a riportalanyén. Ezzel együtt maradok hű rajongója a műfajnak és nézem a többit, de itt nagyon nem volt meg a kémia a két ember között sajnos.
@muccinable
@muccinable 3 жыл бұрын
Mennyire egyszerű és alázatos nő. És mennyivel intelligensebb, mint sok más ember. Amikor úgy magunkba vagyunk szakadva, hogy mit csináljunk, hát csak erre a nőre kell gondolni és nem bonyolítani feleslegesen az életet. “Divatos marhaságokat” csinálunk.
@leticiabauer339
@leticiabauer339 3 жыл бұрын
Imádom ! ❤️
@dorigyeraj3117
@dorigyeraj3117 3 жыл бұрын
Nagyon szeretjük a művésznõt!
@evabalazs2101
@evabalazs2101 3 жыл бұрын
Nagyon nagyon tetszett!!
@stohrtekla
@stohrtekla 3 жыл бұрын
Nincsenek szavak....csak az, hogy köszönöm! 💐
@gaborlenart8244
@gaborlenart8244 3 жыл бұрын
Judit ez most nem sikerült. Talán a kérdések...... nem tudom.
@mariagyebnar5081
@mariagyebnar5081 3 жыл бұрын
Legenda!
@anettdorka
@anettdorka 3 жыл бұрын
Gondolom amiatt a sok reklám, mert egy ilyen igényes műsor elkészítése ennyire sok pénzbe kerül és a youtube nézettségből befolyó párezer Ft kevés lenne rá. Az sem véletlen, hogy a neten megy, a TV-k nem tartanak igényt egy ilyen igényes műsorra. De nekem is 90-es évekbeli Szerencsekerék feelingem van ettől a sok reklámtól. Judit a műsorban mindenkinek feltett kérdéseket tette fel, szépségápolás + lelkizés.Ez a műsor tematikája. De ahogy előttem írták, Molnár Piroskát ezek nem érdeklik. Nem tudom, miért vállalta. Talán nem tudta pontosan, mire vállalkozik...Talán emiatt is zárkózott be és viselkedett ilyen mogorván. A vége felé a magánéleti kérdéseket kár volt erőltetni....
@TheNadragulya
@TheNadragulya 3 жыл бұрын
Látatlanban nyomtam egy lájkot,mikor megláttam Molnár Piroskát.Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni egy olyan emberről aki nagy ívben tesz a reggeli rutinra,aki olyan erős egyéniség,hogy nem csábul el minden csip-csup kence láttán.Teljesen helyén van az értékrendje,nem akar megfelelni a világi hívságoknak(mondjuk a laptopon,iphone-on mosolyogtam) Egyszóval élveztem a riportot,nagyon köszönöm! ☺
@Dnvr8083
@Dnvr8083 3 жыл бұрын
TheNadragulya A laptop, iphone szükséges még az ő életéhez is, és valószínűleg még élvezi is őket, a kenceficékkel és napi szépségrutinnal ellentétben.
@flokkola
@flokkola 3 жыл бұрын
Ez most nem sikerült. Piroska nem az könnyed bájcsevegős típus és nemcsak a kora miatt sem. Szerintem próbált udvarias lenni Péterfivel de ennél sokkal jobb és tartalmasabb kérdéseket kapott már (lásd Kadarkai Endrével), a Für Anikós se volt rossz bár meglepődtem, hogy ő ilyet elvállal. Ami egy modellnek megy egy színésznek lehet hogy nem annyira.
@franksztojka
@franksztojka 3 жыл бұрын
Szerintem, nagyon szigoru, eroltetett beszelgetes volt.Muveszno, nem nyilt ki. = igen, nem.
@MsShilon
@MsShilon 3 жыл бұрын
👍
@zsuzsabolla8711
@zsuzsabolla8711 3 жыл бұрын
Csodálatos művésznő. Ha festmény lenne, ő lenne a minimal art gazdagon. Egyébként szóról szóra megegyezik a véleményem cat surgery véleményével.
@noemiszabo2612
@noemiszabo2612 3 жыл бұрын
Nehèz dió volt, nem is sikerült igazàn feltörni..
@jannas6989
@jannas6989 3 жыл бұрын
Nem hagyta nagyon magát "feltörni".
@takacsemilia3547
@takacsemilia3547 3 жыл бұрын
Kifejezetten undok!!!
@theremay
@theremay 3 жыл бұрын
@@jannas6989 Mert nem a felszínes hülyeségek érdeklik? Elég lapos kérdések voltak
@Csaban23
@Csaban23 3 жыл бұрын
Ez most nagyon gyenge volt Judittt
Tükör- Für Anikóval
45:58
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 63 М.
Khó thế mà cũng làm được || How did the police do that? #shorts
01:00
МАМА И STANDOFF 2 😳 !FAKE GUN! #shorts
00:34
INNA SERG
Рет қаралды 4,8 МЛН
Nutella bro sis family Challenge 😋
00:31
Mr. Clabik
Рет қаралды 11 МЛН
I Can't Believe We Did This...
00:38
Stokes Twins
Рет қаралды 85 МЛН
Végszó Csáki Judittal, vendég: Molnár Piroska
1:10:27
Spinoza Színház
Рет қаралды 28 М.
Szavakon túl - Pokorny Lia (Klubrádió)
56:07
Kadarkai Endre
Рет қаралды 163 М.
Szadguru Mi az a Kála?
3:48
Shanti Jóga-sziget
Рет қаралды 6 М.
Dr. Csernus Imre : Interaktiv Csernus-est
1:51:23
Ercsei Vilmos
Рет қаралды 68 М.
Tükör - Dr. Csomai Zitával
56:03
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 15 М.
Tükör- Kánya Katával
52:47
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 88 М.
TÜKÖR- Csuja Imrével
51:11
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 95 М.
Tükör- Jakupcsek Gabival
56:06
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 129 М.
Tükör - Keresztes Ildikóval
1:08:40
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 27 М.
当小孩上学后,路飞太开心了#海贼王#路飞
0:25
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 6 МЛН
Heavy package 🤭🤣 #demariki
0:25
Demariki
Рет қаралды 2,8 МЛН
ЕНЕШКА 2 СЕЗОН | 2-бөлім | ТОКАЛ АЛЫП БЕРЕМІН
23:12