Рет қаралды 52,480
A Kuiper-öv, a Neptunusz pályáján túl található kisbolygó öv, amely Gerard Kuiper csillagász után lett elnevezve.
Kuiper 1948-ban valamint 1949-ben fedezte fel az Uránusz Miranda és a Neptunusz Nereida nevű holdjait, továbbá Ő mutatta ki először a szén-dioxid jelenlétét a Mars atmoszférájában, valamint a metánt a Szaturnusz egyik holdjának, a Titánnak a légkörében.
Számos kettős csillagot talált melyek a nevét viselik azonosítóként, továbbá ő vetette fel a Neptunuszon túl található kisbolygó öv létezését, amit annak bebizonyítása után Kuiper-övre neveztek.
A Kuiper-öv a Naptól számított 30 és 50 csillagászati egységre található, és jelenleg körülbelül 2000 darab objektuma ismert.
Túlnyomó részüket 1992 után fedezték fel, amikor számítógépes szimulációk alátámasztották az öv létezését.
ORCUS
A Orcus-ra nevezett objektum egy Neptunuszon túli törpebolygó-jelölt, melyet 2004. február 17-én sikerült felfedezni.
Felfedezése után kiderült, hogy az égitestet már 1951. november 8-án is látták, majd 2017 decemberéig összesen 542 alkalommal vizsgálták.
MAKEMAKE
A Makemake egy törpebolygó, mely a Plútót követően a második legfényesebb törpebolygó.
2006-ban kisbolygóvá minősítették, de két évvel később a tömege és gömbszerű alakja miatt, a törpebolygó kategóriába emelte.
ERIS
Az Eris a legnehezebb és a második legnagyobb eddig felfedezett törpebolygó az egész Naprendszerben.
Először 2005 januárjában találták meg és még ugyan ebben az évben bizonyították létezését.
A Napot 558 év alatt kerüli meg, egyetlen egy holdját pedig, a Dysnomia névre keresztelték.
SEDNA
A Sedna nevű égitest egy Neptunuszon túli kisbolygó, ami 2003. november 14-én lett felfedezve.
Az égitest egy hosszan elnyújtott elliptikus pályán kering, melynek legtávolabbi pontja 942, legközelebbi pedig 76,1 CsE távolságban található a Naptól.
HAUMEA
A Haumea a Kuiper-övben keringő törpebolygó, melynek tömege megegyezik a Pluto tömegének harmadával.
Egy Amerikában található obszervatóriumban fedezték fel 2004 december 28-án, majd nem egészen 4 évvel később törpebolygóvá nyilvánították.
TALÁLTAK 5 BOLYGÓT A KUIPER-ÖVBEN ❗🌎
Zene / Music:
Mysterious Ambient Background Music - The Rake
Peaceful Ambient Background Music - This Fascinating world
0:00 Kuiper-öv
1:03 Orcus
2:03 Makemake
3:17 Eris
5:31 Sedna
7:21 Haumea
#huniverzum #univerzum