Az egyetlen tételbe sűrített több szakaszos formai ciklus látszólag különböző témáit egy zenei gondolatból vezeti le a Lisztre jellemző tematikus transzformációs eljárások segítségével. Fauré maga így jellemezte ezt a formát: „Egyetlen tételben valójában három tétel hangzik el.”

A Ballada formai koncepciója Liszt h-moll szonátájához áll közel. (Ahogy Schumann is zavarosnak érezte ezt a koncepciót, ugyanúgy zavarosnak ítélték a francia kritikusok is.)

Liszt nem udvariaskodott, nem is volt álszerény. Fauré jellegzetes zongoratechnikája eltért Lisztétől, aki ugyan ismerte ezt a technikát, de tudta, hogy ezt legjobban Saint-Saëns tanítványai képesek alkalmazni.

Tartott tőle, hogy túl hosszú a mű, de Liszt megnyugtatta, hogy az „lehetetlen, ha azt írta, amit valóban érzett”. Fauré visszaemlékezéseiben így írta le a találkozót: „Öt vagy hat oldal után Liszt abbahagyta a zongorázást, mondván, hogy nincs több ujja, és megkért, hogy folytassam, amitől egy kicsit megrémültem.”

A Parsifalért Bayreuthba is elzarándokolt, egy levelében így írt: „Ha valaki nem hallotta Wagnert Bayreuthban, az semmit sem hallott!” 1882-ben Saint-Saëns társaságában ismét találkozott Liszttel és megmutatta neki a Balladát.

1879-ben, a Ballada komponálásának évében a teljes Ringet meghallgatta Münchenben. Mint korának valamennyi francia muzsikusa, ő sem tudta kivonni magát Wagner és Liszt hatása alól.

Fauré 1877-ben járt első ízben német területen. Saint-Saëns társaságában Weimarba utazott a Sámson és Delila ottani premierjére. Saint-Saëns ekkor mutatta be Lisztnek, egy évvel később pedig Kölnbe utazott a Rajna kincse és a Walkűr előadására.

Amit mi félreismerhetetlenül franciásnak (fátyolos líraiság, könnyedség, elegancia) hallunk e viszonylag korai Fauré-kompozícióban, az nyilván elkerülte honfitársai figyelmét, s számukra a mű német romantikája tűnt erősebbnek.

A Balladában manapság a legjelentősebb francia zongoraművek egyikét látjuk. A korabeli bírálatokat mindazonáltal ezúttal nem kell a „megbukott kritikák” sorába tennünk.

Fauré a meghangszerelt változatot mutatta be a párizsi közönségnek, a kritikusok meglehetősen hűvösen fogadták a darabot, zavarosnak, homályosnak bélyegezték.

Gabriel Fauré (1845-1924) Balladája 1879-ben készült zongorára. 1881-ben a szerző átdolgozta zongorára és zenekarra. A kompozíciót egykori mesterének Saint-Saënsnek ajánlotta.

💚❤💚

David Garrett a kedvenc hegedűművészem és ő általa ismertem meg Kreisler zenéjét. Beleszerettem. Én csak a klasszikus zeneszerzőket ismertem akiket a zeneiskolában megtanítanak az embernek.

A szimfónia a zenészek személyiségének legfrissebb és spontán megnyilvánulása, és tartós népszerűsége teljesen megérdemelt.

Itt a levegő lottáló gesztusai visszafordulnak, néha egy boglyás rigaudon mienjével, és olyan emlékekkel, amelyek fokozatosan felidézik a mű többnyelvű átalakításának forrását.

Az Andante-ban a levegő latting formája kitágul a kiterjedt lírai repülésre. A dallamos töredékek felváltva váltakozva - mostanában ragyogóan, mostanra körvonalazódott - ugrálják a fülét a finálé animatói kinyilatkoztatásaira.

A lambently csökkenő második téma bizonyítja a pásztor dallamának méltó fóliáját; a pompásan megnyerő párbeszéd jelentős fejlődést jelent a kora előtt, amelyet a angolkürt vezet be.

A tremolo légköri vonósa alatt a pásztor levegője hangosan hangzik az angolkürtön, fertőző felvonóval terjed a másik fafúvósokra és a vonósokra, majd a zongorára, amely szárnyaló ragyogással borítja.

Berlioz Fantasztikus Szimfóniájában (1830) nyilvánvalóan előtérbe került egy „ciklikus” téma használata, amelyben a melodikus kontúr megmarad, bár a ritmus és a karakter drasztikusan változhat.

Hasonlóképpen több mint véletlen egybeesés volt, hogy a Szimfóniát ugyanabban az évben állították össze, mint Saint-Saëns 3. szimfónia premierje, amely a orgona és a zongorák zenekari szerkezetében való nagy integrációjáról figyelt.

D'Indy-t Franck Les djinns (A dzsinnek, 1884) és Variations symphoniques (Szimfonikus variációk, 1885) ihlette, amelyekben a zenekar gazdag zongoraszámlapokat tartalmaz.

A zongorához és zenekarhoz tartozó Fantaisie-ként kezdte meg a szimfónia végül a három tételes szerkezetét - Franck és Chausson szimfóniáit várva -, miközben megtartotta a zongora fontos szerepét.

Mivel D'Indy intenzíven részt vett a párizsi zenei életben, Martin Cooper észrevétele, hogy „tudatos szakmaisága ellenére egyik oldala patriarchális honfitársa volt, valami párizsi látogató levegőjével és hátterével egészség és földesség."

Elkezdte észrevenni a népi dalokat, amiket találkozott az országban zajló rabjaival; az a dallam, amelyen a szimfónia alapul, egy pásztor dallama, amit hallott "a Tortous tetejétől, Saint-Péyrau és Toulaud között."

A Szimfónia egy francia hegyvidéki dal témájára (1886) az első nagy lépés a zeneszerző szögletes járásában egy megkülönböztető zenei nyelv felé. A gyermekkorától d'Indy nyárjait a családi kastélyban töltötte a Chabretben a Cevennes-ben. Az 1880-as évek közepén egy villát vitt a közeli Faugsbe, ahonnan megpillanthatott Mont Blancra.

Kicsit csoda, hogy az anyagnak az általa való megfelelésnek problémája kellett volna lennie karrierje minden szakaszában, vagy hogy a harmincas évekbe került, amikor egy jellegzetes stílust alakított ki.

Habár nagyon tehetséges és meggyőző tanuló, Vincent d'Indy nem volt csodálatos. Úgy döntött, hogy egy határozott szellemi hajlítással született, és kénytelen volt szisztematikusan értékelni a romantikus örökséget, amely elsősorban Beethoven, Berlioz, Wagner és saját mentora, César Franck volt.

Köszönjük!!!

Von Square

Az öt tétel címe: Kožich (Szőrme), Kalamajka (Kerek tánc), Trojky (Hármasok), Silnice (Út) és Rozek (Kis Sarok).

Ez az öt elragadó tánc. méltó utódai a Dvořák szláv táncoknak és a különféle cseh ihletésű Smetana táncoknak.

És felfedeztem a számomra eddig ismeretlen táncok nemes és kedves, de lendületes mozdulatait!

Láttam benne egy idegen elemet, amely kíméletlenül rágja sajátságunkat. Nem tudom leírni azt az örömöt, amit akkor éreztem, amikor egészen véletlenül egy valácsi faluban találtam magam, amelyet még viszonylag érintetlen a modernitás.

Munkatársa volt a Morva népdalcsokor és a Morva nemzeti táncok későbbi kiadásainak is. Mint mondta: Bevallom, hogy addig valami leplezetlen megvetéssel néztem le a táncot. Csak a szó zavart, és még inkább az, ahogy táncoltak.

A Morva táncok 1889/90-ből származnak, amikor is Janáček különféle etnozenei tevékenységekkel foglalkozott. Bevezetőt írt Morva népdalok című gyűjteményének Bartos átdolgozott kiadásához.

Brams Hungarian Dance No 5 ❤❤❤❤

Gyönyörű, különleges darab, Liszt legkiemelkedőbb munkái közé tartozik, efelöl már nincsenek kétségeim. Nagyon jó volt a zenehallgatás közben olvasni az igen értékes tájékoztató szövegeket. Köszönöm ezt a felejthetetlen élményt, még sokszor meg fogom ismételni.

Szép zene❤

Annyi helyesbítés hadd álljon itt: Berlioz csak feldolgozta, hangszerelte a már meglévő dallamot, nem ő komponálta. A dallamot sokan feldolgozták, köztük Erkel Ferenc és Liszt Ferenc is. A világ azonban valóban Berlioznak köszönhetően ismerte meg.

Emotions as edvard Grieg in troolshaugen hazam

Orban te telekvalvar

A hetedik, egyben utolsó variáció eleve álomszerű, majd élénkebbé és színesebbé válik, ami a nyitótéma újbóli megjelenéséhez vezet.

Az ötödik és a hatodik pedig, bár visszafogottan, Schumann és Brahms legérdekesebb keverékét tartalmazza, a páros közül talán az utóbbiban van a mű legmélyebb zenéje.

A második gyors és izmos, míg a harmadik játékos és gondtalan ugráló oachalban. A következő variáció impozáns, de hamarosan viharossá válik.

A téma szelíd és Schumann-szerű, tükröződő és karcsú a maga takarékos hangzásában. Az első variáció lendületes, de nem kapkodó, hangulatát nem nagyon szakítja meg a témától.

A zene aligha jellemző Janácek kiforrott stílusára, Schumann és Brahms hatását tárja fel zongora írásában és Smetana szelleme cseh árnyalatú tematikus árucikkeiben. Ennek ellenére a zene még mindig elég vonzó és jól kidolgozott.

Ajándékba írták egy volt zongoratanulmánynak, a 14 éves Zdenka Schulzovának (1865-1938), akit a zeneszerző 1881 júliusában vett feleségül.

Az operáiról és zenekari zenéjéről ismertebb Leoš Janáček kis, de jelentős zongoramuzsikát írt. Ahogy az itteni opusszámból sejthető, ez az első fennmaradt billentyűs próbálkozásai közül.

Ha nulla az agyam őt halgatom akár órákig zseniális !

Gyönyörű zene!! ❤❤❤❤ mesteri módon meg van írva hangszerelve a basszuszmenetek csodalatosak es minden❤❤