Johannes Brahms:2.A-dúr Szerenád Op.16

[@davidrehak3539]

Az első tétel az egyik legkönnyebb és fárasztóbb hangfúvós dallammal kezdődik, amelyet valaha is hallhatunk, és folytatódik ebben a könnyed irányban

[@davidrehak3539]

Ezt a hozzáférést jól felhasználta, két zenekari szerenád komponálását és az 1854-ben megkezdett zongoraversenyen folytatott munkáját. Az Op. 16-os 2.A-dúr Szerenád 1859-ben Brahms zenekar zeneszerzőnek ezt a fejlődés első időszakát befejezettnek számította.

[@davidrehak3539]

Brahms kétszer felülvizsgálta a 2.Szerenádot 1860-ban feladta egy hegedű nélküli kis zenekar munkáját, 1875-ben pedig néhány felületes jelöléssel elenyészett.

[@davidrehak3539]

Johannes Brahms valamivel kevésbé volt hajlamos a zenekar zenére, mint a hangszeres kompozíció más változataira; mivel úgy tűnik, hogy kamarás és zongora formák és textúrák iránti érzelmével született.

[@davidrehak3539]

A nem hamarosan elkészülő 1. szimfónia alkalmi munkáinak kivételével, az 1873-as Haydn-variációkig nem írt újabb hangot a zenekar számára.

[@davidrehak3539]

Amikor Brahms az 1850-es évek végén elfogadta a kórusvezetői posztot a Lippe-Detmold-i bíróságon, rájött, hogy életében először zenekarral rendelkezik.

[@davidrehak3539]

Azt tapasztaltuk, hogy kénytelen volt kicsit egy időben kipróbálni a zenekari vizeket, és kerülni kell - valójában nagyon hosszú ideig kerülje el, mint bárki, aki ismeri első szimfóniájának történetét, amely igazolja - fejjel lefelé fordítva egy teljes körű szimfonikus kihívást.

[@davidrehak3539]

A Scherzo energikus vivace, az Adagio non troppo gazdag és komoly esszé; és a Quasi menuetto tétel abszolút nélkülözhetetlen és különös módon sztoikus.

[@davidrehak3539]

Összehasonlításképpen: a Rondo finálé (Allegro) örömteli és napos, és időnként nagyon közel áll a guruló paraszt tánchoz.

[@davidrehak3539]

A mű a hagyományos (vagy - ahogyan Brahms kritikusai szerint elavult) többtételes szvit-modellre épül.

[@davidrehak3539]

A végső pontozás inkább "szerenád-szerű", mint az 1.Szerenád, fúvós és alacsony vonósokkal. Ez megadja a műnek bizonyos érzékenységét, és kültéri hangokat idéző, fúvós hangot teremt.

[@davidrehak3539]

Brahms csak a fejlesztési szakaszban készít valódi szorongást, és csak ebben a szakaszban a vonósok állítják magukat.