Sosem érdekelt különösebben a repülés világa de ez a csatorna és a tartalmak felkeltették az érdeklödésem és már igyekszem potolni a lemaradásom mert egy rendkivül izgalmas rendszer ez.
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Ennek igazán örülünk! Köszönjük szépen. :)
@kozlekfantube41784 ай бұрын
@@aeroparkbudapest köszönöm a reakciót! Ez pláne megnyerö hogy a tartalom gyártás mellett jut energia a kommentek kezelésére is! 🙂 A müsorvezetö hangja lassan egyet jelent számomra a repüléssel. Mint anno Szaloczy Pál a Vasutazással 🙂
@hunoresik17774 ай бұрын
@@kozlekfantube4178 Hasonlóképpen voltam/vagyok én is 😄
@horvathmiklos73544 ай бұрын
Ezek a történelmi részek lenyűgöznek. Belegondolni, hogy micsoda kihívás volt feltérképezni majd lerepülni ezeket a távolságokat azzal a technikával, ekkora, mármár nevetséges hatótávval, amiket már egy nagyobb dízel autó is tudott 25 évvel ezelőtt. Az meg a másik elképesztő tény, hogy ugyanazt a távolságot most 1 felszállással teljesítik a mai gépek, tizenpár óra alatt. Hihetetlen. Köszönjük ezt a részt is!
@valeriadr.plichta87764 ай бұрын
Ebben a témában ilyen csodálatos összefoglalót még nem láttam. Nagyon alapos, szépen összegyűjtött munka.❤Köszönjük szépen!😊
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Köszönjük szépen! :)
@ViLLaMVaDaS24 ай бұрын
Ez megint egy igen színvonalas rész lett! Köszönöm szépen!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Örülünk, ha tetszett. :) Köszönjük szépen.
@ViLLaMVaDaS24 ай бұрын
@@aeroparkbudapest egy kérdésem még lenne. A Lujó riportfilmről jutott eszembe, hogy Révi László munkásságát is be lehetne mutatni, ha még nem tettétek meg. Sokat tett a magyar repüléstörténet fennmaradásáért!
@D_Zerkovitz4 ай бұрын
Hogy a bánatban nem fogytok ki az ilyen témákból, amit az ember egyszerűen nem tud "letenni"... :)) Az (utólag) színes kép a régi Fokkerről valami gyönyörű... Köszönjük!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Szerencsére nagy az a tarsoly, a repülés szerintünk kimeríthetetlen témakör. :D Köszönjük szépen.
@endrefarsang5203Ай бұрын
Ez egy nagyon szuper rész volt, köszönet érte. Micsoda korszak, zseniális.
@sandorkurucz4954 ай бұрын
De jó volt látni a hőskort. Remek videó, köszönöm! 🙂💯🔝
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Köszönjük szépen. Egy rendkvül izgalmas időszakot próbáltunk megidézni. Mai szemmel szinte elképzelhetetlen az utazás ilyen formában. :)
@szglazer4 ай бұрын
A legjobb csatorna
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Köszönjük szépen! :)
@GeryGarazsa4 ай бұрын
Ismét egy nagyon érdekes adás lett! 🙂
@ketyosz4 ай бұрын
Úgy vártam már egy Zainkó-videót. Köszönöm, remek volt!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Tolmácsoljuk Gézának! ;)
@krisztianlaszlohoflinger52924 ай бұрын
Ma már hihetetlennek számító kihívások' nem is gondolnánk! Remek videó' köszönjük!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Komoly felfedezők voltak az expedíciós járat emberei, az biztos. :) Örülünk, ha tetszett az epizód.
@beresattila22224 ай бұрын
Már remegés volt mikor jön az új rész... .tartalmas és nagyon érdekes rész volt ez is..mint mindig 🙏🙂
@markgyarmathy81284 ай бұрын
Köszönjük a videot
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Nagyon szívesen. :)
@rutydeee2 ай бұрын
Nagyon jó lett! Ha valakit érdekel a kor repülése, mindenképpen nézzen be egy nyílt napon az egykori londoni Croydon repülőtérre. Innen indultak az Imperial járatok. A terminálépület és az irányítótorony is látogatható.
@aeroparkbudapest2 ай бұрын
Nekünk is rajta van a bakancslistánkon! :)
@istvankalanyos62014 ай бұрын
Ez nagyon szép volt!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Köszönjük szépen, örülünk, hogy tetszett. :)
@faltopfake4 ай бұрын
Elképesztő! Köszönjük!
@frankfiala69304 ай бұрын
Ez ismét remek lett! Mlnt midig...👍Köszönet!❤
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Köszönjük szépen! :) Örülünk, ha tetszett.
@boldizsarkomaromi86664 ай бұрын
Mi a közös Amsterdamban, Budapestben és Jakartában? Pofon egyszerű, mindhárom városban éltem éveket 😀. Mikor Jakartába költöztem, egyik Dubai-i átszállásnál volt egy mini kiállítás, és a Dubai reptér történetét mutatták be, képekkel, makettekkel. Ott volt egy London - Sydney (ahova később szintén volt szerencsém pár évet élni) járat plakátja. Sok nap, sok leszállás. Azóta vártam hogy egyszer talán feldolgozza majd ez a csatorna is ezeket az útakat. Köszi a videóért, személyesen nagyon jól esett :-) .
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Hát valóban, ez is egy izgalmas aspektus a három város szempontjából! Gratulálok hozzá! :) Jövőben még foglalkozunk a hosszútávval, hiszen az is mérhetetlenül érdekes terület. Köszönjük szépen. :D
@bareszsopte4 ай бұрын
A Fortepan-on van fenn egy fotó a szombathelyi repülőtér kezdeti időszakából. Ott is szamarak húzzák a benzines hordót, meg a hasra szállt Junkers-nél is látható, ahogy lefejtették az üzemanyagot. Akármilyen csotrogánynak és lassúnak tűnnek ezek a régi repülők, akkor is jóval gyorsabbak voltak, mint egy hajóút. Ugye a dugattyús motorok miatt hívhatók igazi repülőgépeknek. Láttam én is a Graf Zeppelin-es felvételeket a világkörüli útjáról. Durva volt, amikor rendesen le kellett metszeni a száz, vagy 200 literes víztartályokat, hogy a hegyek fölé tudjon emelkedni. Mikor várták vissza New York-ban, a kamerás emberke az épülő felhőkarcoló acélvázán ott egyensúlyozott a háromlábúval, aztán fogta magát és rágyújtott. Meg nem csak a léghajó volt nagy szám, hanem a hangár is, mivel azt jóval nagyobbra kellett építeni, hogy beférjen. A repülőhajóknál a Do-X-re 12 db V12-est szereltek.
@goforitpainting4 ай бұрын
Nagyon klassz. 👍
@lallerkiraly4 ай бұрын
Szuper video ismét. Nagyon érdekes. (Örültem a találkozásnak a kéklámpás napon az Aeroparkban, köszi a szelfit):) No és Zainko Úr is pont ott volt legnagyobb örömömre.
@TamasLaszlo-834 ай бұрын
Érdekes volt ez a videó is! Nos, bizony ők fektették le a mai transzkontinentális repülés alapjait. A fejlett navigációs rendszerek világában sokan megmosolyogják az akkori próbálkozásokat, pedig le a kalappal ezen aviatikusok és szervezők előtt...👍
@Cuccos194 ай бұрын
Micsoda kaland lehetett a repülés hőskora is! Akár csak a vitorláshajók kora. Az Imperial Airways Handley Page gépei de gyönyörűek voltak a maguk kissé groteszk módján. A FW-200-as azért egészen másról lett híres, pár évvel később...
@zoltanvarga19674 ай бұрын
❤koszi Balazs es az Aeropark Budapest osszes kozremulkodoinek!👍🇭🇺❤️ 💯💗❤️💗❤️
@TheLordKROK4 ай бұрын
6:05 remek animáció :)
@erikpeitl5624 ай бұрын
Szia Balázs! Megkérdezhetem hogy lesz e a Wizz Air el videó? Amúgy megint egy nagyon összeszedett videót kaptunk. Köszönjük!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Igen, várható! :) Örülök, ha tetszett a mostani epizód is! :)
@balazsvydra22022 ай бұрын
Nagyon érdekes volt a hőskor, kalandos lehetett akkoriban egy "long hól" repülés, az biztos!
@aeroparkbudapest2 ай бұрын
Múlt hónapban voltak budaörsi sétáink. Ott is igyekeztük megidézni azt a hangulatot, amikor megérkezett oda a batáviai járat. :) Nagyon érdekes volt pont abban a környezetben mesélni róla.
@balazsvydra22022 ай бұрын
@@aeroparkbudapest Jól hangzik, érdekes túra lehetett. Remélem, lesz lehetőségem majd részt venni egy budaörsi sétán, ha lesz a jövőben.
@foravar4 ай бұрын
Lányomnak lesz októberben egy nagy turnéja. ahogy vége a párizsi divathétnek megy londonba London-Perth Perth- Sidney ott pár napig van Sideney-Auckland ott is pár nap Auckland-Tajpej ott 3 nap Tajpej-Szingapúr és Szingapúr-New York haza(neki) Ma is fárasztó lesz de akkoriban ez hetekig tarthatott volna
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Ohhhhhh. Ez aztán a túra a kék jelzésen!!! :D
@zoltancsendor51533 ай бұрын
Nagyon érdekes, köszi! Annyi észrevétel csak, hogy Israel akkor még nemigen létezett.
@fajos198204264 ай бұрын
Jakarta! Wow. Decemberben megyek ismét!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Jó utat! :) Izgalmas hely.
@fajos198204264 ай бұрын
@@aeroparkbudapest az tuti! Utoljára az akkoriban újonnan átadott terminálban úgy eltévedtünk Baliról hazafelé tartva, h csak a szerencsének (+ az indonéz nejemnek + egy grab sofőrnek) köszönhettük, h haveromat sikerült feltenni a Qatar dohai járatára. Szerintem nélkülük azóta ott bolyonganánk 🤣 [Jakarta-t szeretem de, nekem Yogyakarta a favoritom Jáván.]
@boldizsarkomaromi86664 ай бұрын
@@fajos19820426 Jakartát szeretni igazán hardcore, sok élmény, és nagy tolerancia szint kell hozzá, de azon kevesek között vagyok akinek sikerült 😀. Az én személyes kedvencem Java-n Bandung ... Yogya nekem kicsit már túl túristás, ennek ellenére kevésbé modern, és (ez nagyon szubjetív) de a helyi kaják (az édes ízek) nekem borzasztóan nem jöttek be ...
@zoltanvarga19674 ай бұрын
❤❤❤❤❤
@CalculatorWish4 ай бұрын
Az elején reklámozott reptérlátogatás valóban páratlan látványosság. Aki teheti, nézze meg!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Örülünk, ha jól éreztétek magatokat! :)
@CalculatorWish4 ай бұрын
@@aeroparkbudapest És akkor még beszélgettünk is! A repülőtér éjszakája előtt, amikor egy fél óráig esett az eső, én kérdeztem, melyik fanatikus csatornarajongó mire kért már dedikálást? Változatlanul fenntartom ama kijelentésemet, miszerint ennek a csatornának a videói magasan vernek is tv-s műsort. Szerintem lazán el lehetne adni a kész videókat helyi kábeltévéknek, vagy akár nagyobb csatornáknak.
@CalculatorWish4 ай бұрын
@@aeroparkbudapest További sikeres és jó munkát kívánok!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Ohhh, igen! :) Így már emlékszem. Köszönjük szépen! Egyébként van néhány kábelcsatorna rendszeresen adja az epizódokat. Remélem, hogy egy újabb reptérlátogatáson is találkozunk majd!
@CalculatorWish4 ай бұрын
@@aeroparkbudapest Egy éjszakai jövőre tervben van. Az egész aeroparkos csapat nagyon empatikus volt. Még egy kicsit sajnáltam is, hogy nem budapestiként limitált volt az idő, amit eltölthettünk ott.
@MiklosGrof4 ай бұрын
Informatív, érdekes, lenyűgöző, elgondolkodtató - magyarán szuper. Ki lesz az, aki feltámasztja a régi repülést és az eredeti stílusban létrehozza a Lassú Repülés Korabeli Légitársaságát, hogy a földrészek átrohanása helyett épp az alacsonyan, lassan repülés szépségeit élvezhesse az utazóközönség transzkontinentális távolságokon - ismét ?
@ampervadasz824 ай бұрын
Transzkontinentális távolságokon? Nem tudom elképzelni, hogy erre lenne valós igény. Sétarepülésnek egy kicsit durva :)
@zsoltnagy69914 ай бұрын
Szia Balázs! Lesz valami tartalom a tegnap esti/ma hajnali rendkívüli eseményekről? Két Emirates A380, két 777. Kemény lehetett és izgalmas. Jó lenne belátni a kulisszák mögé.
@Ocean_sun-e5n4 ай бұрын
Hihetetlen 2 hét ? 2 hetente megyek fodrászhoz😊 Remek video 😊
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
:D :D
@HottenTorta4 ай бұрын
Szuper lett, mint az eddigi anyagok is. Nagy grat!
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Köszönjük szépen! :)
@lenardcservid55023 ай бұрын
Na, a Hercules az nagy FORMA volt. Eszembe is jutott, hogy miért is ne lehetne ugyanilyen formában restomod gépeket csinálni? Vagy akár le is gyártani.... 😉
@christianszilagyi21464 ай бұрын
Ha lenne idöutazás a gyüjteményemből kivennék egy flawless - Lupenrein 3 karátos brillt azt elmennék hajoval az USA-ba 1934-be aztán az USA-ban felülnék egy Boeing 247 - re és New-yorkból lemennék Floridába. Mekkorát szolna márt mekkorra élmény lenne? Ráadásul a Boeing 247 az márt 2 motoros volt két elsö behuzható fütomüvel rendelkezett. Az 1950-es években nem szeretnék a világ elsö sugárhajtásu repülön utazni. Egyépként a De Havilland Comet ugyan azt tudta mint a mai repülök de az anyaguk elfáradt és 1953-1954-ben sorba lezuhantak.
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Elég vagány időutazás! ;)
@TheLordKROK4 ай бұрын
13:55 azt alighanem csak repülő csónakokkal vállaltam volna akkoriban ... habár, azokból is sok eltűnt menetközben
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Azért azokkal egyszer csapatni, hatalmas élmény lenne. :)
@TheLordKROK4 ай бұрын
@@aeroparkbudapest Ebben egyetértünk. Csak azért nem óceánátkelést, hanem valami kisebb vízen.
@peti19483 ай бұрын
Kedves Kránitz Balázs! Már sok filmjét megnéztem. Rendkívül érdekes volt mindegyik. Ez a történeti visszatekintés meg különösen értékes! Én nagyon értek a repüléshez, rengeteg papírrepülőt hajtogattam már gyermekkorom óta. Ez nem vicc, ebből (is) lehet tudni, hogy a repülés nem egyszerű dolog! Az Ön filmjeit nézve csak ámuldozok! Műszaki ember vagyok, tudom és értem, hogy mitől repül. Ennek ellenére amikor egyszer a frankfurti reptéren alulról láttam egy hatalmas Boeinget, akkor minden érzékem azt kiabálta, hogy ez a "háztömb" nemhogy repülni nem tud, de még elmozdulni sem! Aztán az üvegportálon keresztül láttam, ahogy nekilódul a pályán, és könnyedén "felugrik" az égbe! Ennyit az érzékekről. A tartalmas és igényes filmjeihez csak gratulálni tudok! Sok ilyet kérek még! Olvasgattam alant a kommenteket, s a néha nagyon agresszív és bunkó hozzászólásokat... Külön elismerésem Önnek az ezekre adott mértéktartó és kulturált válaszokért!
@szaky86064 ай бұрын
Szia Balázs. Imádom a videóidat, és igazából az érdekelne (nem tudom hogy volt e már ilyen adás, ha igen kérlek linkeld be) hogy Bécs, reptér. Sokat járok arra es látom, hogy a repülők az OMV felett szállnak konkrétan le. Van e erre bármiféle biztonsági dolog, amire figyelni kell a pilótáknak, illetve miként van erre engedély? Mindannyian tudjuk, ha ott valami nem adja ki, hatalmas katasztrófához vezethet, mondjuk ha egy repülő nem tud leszállni és becsapódik az olajfinomítóba. Engem izgat ez a téma. Ha esetleg van rá igény én szívesen kiváncsi lennék rá, mire kell odafigyelni stb :) további szép estét!:)
@dankotibi3 ай бұрын
Azokon a Fokkereke volt budi?
@z.gergoa.2164 ай бұрын
A Qantas már nem repüli a hosszú járatait? Sydneyből Londonba meg New Yorkba?
@z.gergoa.2164 ай бұрын
Istenem! Most nézem, hogy már 5 éves ez a videó is, pedig mintha tegnap láttam volna! Szörnyű ilyen tempóban öregedni! 😪 kzbin.info/www/bejne/m3uzamarbNNohc0si=syNwmNvaOZiq63xF
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
De repülik, sőt az lesz az érdekes, amikor valamikor a közeli jövőben elindul menetrend szerint is a szingapúri leszállás nélküli London-Sydney és New York-Sydney. 2020-ban három kísérleti járatot csináltak a pandémia előtt. Akkor a Dreamlinerek több, mint 22 órát voltak folyamatosan a levegőben. Project Sunrise ennek az elképzelésnek a címe. :)
@danielkovacs90074 ай бұрын
És jelenleg közvetlen járat van Perth London között a Qantasnak. Ami 16 órás út majdnem. Naponta repülnek át a magyar légtér felett.
@karolydr.stefani45594 ай бұрын
Nagyon érdekes volt a videó. Nekem az a kérdésem, hogy ha a film elején elhangzik az, hogy a járatok Amszterdamból akkori nevén Batáviába mentek, akkor a járattérképen a megállóhely városok nevét miért a jelenlegi államokban levőnek tünteti fel? Európát elhagyva ugyanis a KLM - Sziámot kivéve - az angol befolyás alatt álló országok városaiban szállt le, beleértve 1927-ben Irakot és Iránt is. 1927-ben sem Izrael, sem Pakisztán még nem létezett és Mianmart is Burmának hívták (Jugoszláviáról nem is beszélve, de ez még Európa).
@aeroparkbudapest4 ай бұрын
Jogos a felvetés. Az animációs program sajnos csak a mai országokat ismeri, az 1930-as állapotokat sajnos nem, ez az oka annak, hogy nem teljesen "korhű" az útvonal ábrázolása. De léptékek és a távolságok érzékeltetésére talán megteszi. :)
@karolydr.stefani45594 ай бұрын
@@aeroparkbudapest Köszönöm, értem, érzékelhető volt a filmből az a hatalmas erőfeszítés, amit tettek a repülés érdekében. A videótényleg nagyon érdekes volt
@Vladtempt82714 ай бұрын
Nagyon sok a felesleges információ. Ha a repülés hőskoráról akarunk hallani, akkor nem a modern gépmadarakkról akarok információt felvenni. A felesleges költői kérdések is csökkentik az érdeklődést, ha nem megfelelően vannak használva.
@aeroparkbudapest3 ай бұрын
Köszönjük. A modern gépek azért kerültek be az anyagba, hogy érzékelhető legyen, hogy egy hasonló útvonalon hol tart ma a technika, és mekkora bravúr volt akkoriban a rendelkezésre álló gépekkel a fél világot körberepülni.
@balazsegressy37884 ай бұрын
Ezek a hősies tettek számomra azért elismerésre méltóak, mert a legnehezebb a része a repüles végrehajtásnak a navigációs kihívások voltak. Nem volt VOR/DME hálózat. Nem volt GPS Nem volt Inetciális navigációs rendszer Nem volt Weather radar És Flight .Management Computer se. Ja és robotpilóta se segítette a pilóták munkáját.
@attilagere61864 ай бұрын
Ne felejtsük el a Concord hihetetlen sebességét megemlíteni ami igazán az ilyen transzkontinentális utakon lekörözött mindenkit. Azóta se tudott a nyomába lépni senki. A kanyarban sincs az Airbus és a Boeing se hozzá képest. Az tény hogy fele-harmada sebességgel repülve és többszörös utaslétszámmal sokkal gazdaságosabbak.
@LajosAntal4 ай бұрын
Egy kicsit árnyaltabb a dolog. A Concorde csak és kizárólag az Észak-Atlanti útvonalakon repült menetrendszerűen, az angol-francia együttműködés pedig megágyazott az Airbusnak. A Boeing kanyarban volt hozzá képest, de kiszállt a versenyből, mert látta, hogy nem hoz majd hasznot.
@robertnagy24914 ай бұрын
Az az angol gep erdekes.
@padospados564 ай бұрын
brutális belegondolva hogy mennyi üzemanyagot eléget a repülö egy ilyen ut alatt.mennyi olajat elégetünk szinte feleslegesen.csak azért hogy pár tehetös ember elmehessen nyaralni.
@christianlitavsky88394 ай бұрын
Nem is használják mások repülőgépeket , csak a tehetősek és azok is csak nyaralásra 😂 ( Mennyi olajat használtak el arra -IS- , hogy ruházkodj , étkezz stb stb és arra is, hogy megnézd ezt a videót és kommentess ) 🤔