Agyalás helyett így beszélgess magaddal

  Рет қаралды 30,973

Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor

Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor

Күн бұрын

Пікірлер: 17
@Angyalszív
@Angyalszív Жыл бұрын
Szerintem nagyon hasznos információkat tartalmaznak a videók, igaz, még nem sokat néztem meg. Úgy hiszem, hogy azok az emberek, akik negatív hozzáállást tanúsítanak, sokkal nehezebb helyzetben vannak, mert még nem képesek szembenézni a saját korlátaikkal, problémáikkal. Minden egyes vélemény a saját lelkiállapot tükre, nem a másik fél ellen szól. Úgy hiszem, hogy nem szükséges a védekezés lelki szinten, mert sok energiát el tud venni az emberből. Nem könnyű átnézni az ítélkezések felett, de én mindig próbálom úgy látni az adott szituációban elhangzottakat, főleg, ha azok negatívak és felém irányulnak, hogy ez csak egy védekezés. Akkor már nem magamra veszem, hanem átlátom az egész helyzetet. A szeretet csodákra képes! Számtalanszor találkoztam olyan helyzetekkel, ahol a másik fél mérges, vagy beteg, vagy szomorú volt, minden esetben próbáltam átirányítani a témát egy pozitív oldalra, ha meg tudtam tenni, akkor a szeretet felé. Persze ez is attól függ, hogy nekem mennyi energiám van, mennyire tudok ráhangolódni, de mindig próbálom ezt az irányt követni. Ezt én is most kezdtem el tanulni. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel....
@Annula0928
@Annula0928 Жыл бұрын
De jo ez a video. Köszi
@alexandramako8448
@alexandramako8448 Жыл бұрын
Szia Erika nagyon imádom a videóidat! örülnék ha lenne lehetőség veled beszélni privátba 🙏😘
@erikahuba5356
@erikahuba5356 Жыл бұрын
Erika nagyon igazad van!
@anitacsernyik5180
@anitacsernyik5180 Жыл бұрын
Kikkel szemben ? Akiknek nincs igazuk? És sorolhatnám:)) tenyleg nem kötekedni akarok, de szerintem ez a csat.nem az igazsagrol szól, hanem megvilagitja a működest. S talan egyszer hozza juthatunk vele az elmén túl... Bocsiii, de vmiert irni akartam itt neked ✌️✌️✌️✌️✌️🙂
@BiroZsofia
@BiroZsofia Жыл бұрын
@@anitacsernyik5180 Egyetértek veled.
@baracskatibor1898
@baracskatibor1898 Жыл бұрын
Sajnos ez az amit mindannyian újra és újra elkövetünk...!
@anitacsernyik5180
@anitacsernyik5180 Жыл бұрын
Tibi akkor mi mind elkővetők vagyunk? Oo jesszus 🙈🤦 Tod Tibi h csak viccelek :)))
@baracskatibor1898
@baracskatibor1898 Жыл бұрын
@@anitacsernyik5180 Tudom Anita, hogy csak viccelsz :)))
@f.p.1931
@f.p.1931 Жыл бұрын
Nálunk az volt a baj, hogy véletlenül láttam mit művel a hátam mögött, amikor nem látom, hallom, munkában vagyok. Ugyanis nem törölte le a Facebook hozzáférését az én tabletemről, amit kölcsönadtam néhány hétre. És mikor bekapcsoltam, nini, az én szerelmetes menyasszonyom unatkozik ezzel-azzal. Mert NEKI csak fiú barátai vannak, egyik sem nő. 😱Szóval tények voltak, nem agyalás.
@tiborneantal-mo8mh
@tiborneantal-mo8mh Жыл бұрын
Szégyen,h.igy akarsz másokon segíteni, kihasználni mások szenvedését, akkor azt őszintén, szívből, ingyen tedd! egy vízöntő
@tudat-omstudio-nemethierik737
@tudat-omstudio-nemethierik737 Жыл бұрын
Kedves Antalné! :D :D Te engem tartasz pénzéhesnek?? 500 ingyen videóm segít itt azoknak, akik igénylik, 600 ingyen cikkem, amit ha mind végignézel, kb 6000 perc film és 3000 oldal könyv. Szóval ez a vád biztosan nem valós rám. Rólad viszont sokat elárul ez a számonkérő, kritikus, vádaskodó stílus Ha ezt mindet végigtanultad, utána bátran számonkérhetsz. A legtöbb ember a segítséget nem várja ingyen, mert az egészséges csere benne van az értékrendjében. Én 5 éve ezt itt ingyen adom. Még ebből a videóból is tanulhatsz ingyen, csak a folytatásért kell fizetni havi 990.- forintot. Nevetségesen alacsony összeg. Azt gondolod, hogy a videókat elkészíteni ingyen van??? Az ingyenélő olyan mérhetetlenül BUTA és önző, hogy azt gondolja, mindenki őt kell, hogy szolgálja, és képtelen felmérni, hogy a másik oldal (mi) milyen időt, pénzt, tudást, energiát teszünk ebbe. A kommented olyan butaságot, önzőséget és erőszakosságot tükröz, amiből MI NEM kérünk. Örülj, hogy nem tiltalak ki innen, az ingyenes csatornáról... Még! De, még egy gonosz komment, és ez is megtörténik. :D :D Legalább tájékozódnál, mielőtt mások torkának esel! Erika
@akosbaranyi5627
@akosbaranyi5627 Жыл бұрын
Én szégyelném magam a helyedben, hogy megbántasz egy végtelenül aranyos nőt, aki ezzel a videójával is épp a segítségünkre van. Úgy gondolod, hogy továbbra is ingyen kéne dolgozzon? Az emberek alapjában úgy vannak programozva, hogy ne kérjék el az adott szolgáltatásaikért a vele egyenértékű fizetségüket. Mi emberek, tömegével küszködünk, kisebbségi és megfelelési komplexusokkal, hála ennek az oktatási rendszernek és a neveltetésnek. Tehát minden magáért kiálló nőnek, férfinak alapból le kell győznie egy sor hiedelmet és a belső hangokat, amik azt sugalják, hogy "nem vagyok elég jó abban amit csinálok" vagy "nem is érdemlek ennyi pénzt" stb. Biztos, hogy ezek a belső harcok Erikában is lezajlottak vagy még mindig zajlanak. Ezek után, még vannak emberek akik szégyen érzetet akarnak kelteni egy olyan emberben, jelen esetben Erikában, aki nem csak hogy jó minőségben nyújtja nekünk a szolgáltatásait, de teljes mértékben meg is érdemli azt a "fizetést" amit kiszabott magának/maguknak(mivel nem csak egyedül dolgozik a videók elkészítésében)! Van egy mondás: " Aki sajnálja a pénzt a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel." Vagy pl. aki sajnálja a pénzt az egészséges ételekre az később egészen biztos, hogy jobban ráfizet!
@Bibortatrai
@Bibortatrai Жыл бұрын
Elme vagy az ego, ami az agyalást generálja?
@ferencnesamson6151
@ferencnesamson6151 Жыл бұрын
Sajnálom,hogy csak fizetős válasz kaphatok.🥺Sok-sok videóját megnéztem és sokat egítettek nekem.Mégegyszer írom,sajnálom,hogy fizetős lett. Megértem de nem követhetem.
@tudat-omstudio-nemethierik737
@tudat-omstudio-nemethierik737 Жыл бұрын
Kedves Ferencné! Sajnálom! :( Csak havi 1000.- ft. De, itt sem láthattál még mindent, kb.500.videóm van, 5 lejátszási lista szerint rendezve. Ezeket az ingyeneseket még sokáig követheted és még sok felismerést fogsz nyerni általuk. Szeretettel: Erika
@izapolinszki6148
@izapolinszki6148 Жыл бұрын
Amikor már aggódni kell!!
Hogyan teremts békét az ész és szív harcában?
19:13
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 45 М.
Áldozatszerepből nem lehet nyerni
20:14
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 34 М.
$1 vs $500,000 Plane Ticket!
12:20
MrBeast
Рет қаралды 122 МЛН
Sigma girl VS Sigma Error girl 2  #shorts #sigma
0:27
Jin and Hattie
Рет қаралды 124 МЛН
Как Ходили родители в ШКОЛУ!
0:49
Family Box
Рет қаралды 2,3 МЛН
Az elengedés harcai, csapdái - nem kell, hogy ennyire nehéz legyen
20:15
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 74 М.
A szakítás nem kudarc, hanem valami egészen más...
15:51
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 30 М.
Érdekességek a szerelmi 3szögekről...
24:22
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 23 М.
Hogyan szeress jól? Vajon Te jól szeretsz?
18:51
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 42 М.
Mérgező kapcsolatok?
21:06
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 41 М.
Az önbizalom 3 pillére
10:59
Szabó Péter
Рет қаралды 77 М.
Hogyan motiváld magad? 13 Tipp (És hogyan győzd le a halogatást)
17:17
Mit tesznek veled a félelmeid?   www.tundersziv.hu
17:19
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 37 М.
Hogyan NE... hogyan NE agyalj, hogyan NE félj, hogyan ne sértődj meg... stb
14:12
Tudat-OM Stúdió - Némethi Erika & Földi Gábor
Рет қаралды 47 М.
A siker miért változtatja meg az emberi kapcsolatainkat?
15:54
Szabó Péter
Рет қаралды 27 М.