Ebben a Teslában is a V10-es szoftver van! Mint a többiben! Szóval nyugodjon meg mindenki: a többi autóban is ez van! Èn csak megmutattam más körülmènyek között is!
@TomcsRc5 жыл бұрын
iPhone ban is ugyan az a szoftver /iOS/ van a hardver mégis évente változik. Ez mindig így működik fejlődnek a kamerák a processzorok /sebesség/
@TomcsRc5 жыл бұрын
@Gábor Lukácsik Légyszíves gondold már végig! Vagy olvasd el miről is van szó... Jelenleg Ugyan az a szoft van összes telefonon mert régit is lehet upgradel ni! Persze hogy változik de legfrissebbet mindig fel lehet rakni előző telefonokra is. Így van az iOS és Android on is és még sok más helyen is. Tehát attól hogy ugyan az a szoft. megy rajta a tudása más a hardvernek.
@bencze4655 жыл бұрын
@Gábor Lukácsik Android készülék nem létezik. Android os-el szerelt készülékeknél is igen, pár évig szokott lenni támogatás, mint az Apple cuccainál is. Kivétel, hogy az Applenél fogalmad sincs mikor szűnik meg a támogatás (end of life) mert nem kommunikálják. A cégnél most kellene 1 millió euróra vegyünk sürgősen új cuccokat mert kiderült, hogy kifutnak az ios 13-al de ezt előre sajnos nem tudtuk és nem lehetett költségvetést tervezni rá. Térünk is át ezerrel Android Enterprisera, ott van garantált 3 évig támogatás, havi frissítésekkel... eltart egy ideig és nem elsz olcsó de legalább megszűnik ez a garázscég működés.
@Rotary205 жыл бұрын
Az lehet, hogy a legújabb szoftver van benne, de nem lényeg melyik hardver dolgozik mögötte. De még ha a legújabb a hadver, akkor is órási különbség van egy amerikai és európai Tesla között. És nem csak a szabályozás miatt. Öntanuló szoftver dolgozik a háttérben, szóval lehet, hogy az alap szoftver ugyan az vagy a hardver is a legújabb, de mégis máshogy fog működni. Nézzétek meg a "Tesla autonomy day" bemutatót vagy olvassatok utánna az öntanuló szoftvereknek.
@Rotary205 жыл бұрын
Gábor Lukácsik Pont ez az ami téves. Minden felhasználó folyamatosan tanítja már évek óta, az is aki nem használja az önvezetést. Azt az évi 20 ezer kilométert szorozd fel az összes eladott Tesla számával. Öntanuló szoftvereket csak hatalmas adatmennyiséggel lehet tanítani, különféle szituációkból. Ezért mondják, hogy az összes többi gyártó óriási lemaradásban van. + Az amcsi önvezetés pont ezért is sokkal jobb, mert ott régebb óta áll rendelkezésre nagy mennyiségű adat. Európában még csak most indultak be igazán az eladások.
@kissbela74095 жыл бұрын
Komolyan mondom, ez az élmény, ahogy ezt is ilyen teljesen természetesen - emberei - módon mutatod, adod elő. Tudod, kedves Árpi, ez hiányzik az embereknek és ez a jó, amit te egy ilyen videóban, a videóidban is teszel. Köszönjük az újabb élményt és hangulatot! :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm, hogy nèzel! Szèp estét!😀😀😁
@jf12295 жыл бұрын
A leghitelesebb Magyar ember akit valaha a youtube on lattam!orulok ,hogy ilyen emberek is videokat csinlanak és őszintén minden betanult szoveg nélkül bujtatott reklamoktol mentesen az életerol mesel. Koszonom a videokat és sok sikert a jövőben a tovabbi munkahoz.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp estét!😀🥴🥴
@MrSperseus4 жыл бұрын
Hát azért ebben a videóban volt Tesla reklám rendesen :D
@cadvision54604 жыл бұрын
Annyira természetes volt, hogy ezt végig kellett néznem! Az autós műsorok meg sem közelítik ezt a minőséget! Gratulálok!
@andrashorvath89285 жыл бұрын
Erőt ad a hangod! Ma 3 napja nézem a videóid. Valamivel több, mint egy hete tértem magamhoz másfél hónap után kómából... a videoid feledtetik a gondjaim... sok jót kívánok nektek a jövőben!
@polgarnet5 жыл бұрын
Nagyon örülök, visszatèrtèl ès kívànok nagyon jó egèszsèget! 😀😀😀😀
@mikikiss93955 жыл бұрын
Most is sokat tudtam meg az önvezetörôl! Megint sokkal emberközelibb volt mint a többi ilyen. Azt is èreztem hogy több volt mint azok akik sponsor autóval kénytelenek csak jót mondani ès mutatni !
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp estét!😀😀
@Sirandrish5 жыл бұрын
Néztem már néhány videót a Tesla önvezetésről, de ilyen emberi és informatív módon még senki sem adta elő! Köszönöm !
@polgarnet5 жыл бұрын
Andrish Kostyál Nagyon köszönöm
@horwyz5 жыл бұрын
Annak ellenére, hogy tudom h soha nem lesz ilyen autóm (bár tesztvezetést régóta tervezek, erre van lehetőség némi zsetonért cserébe) nagyon szórakoztató a videó, mintha én is ott ülnék benne. Tetszett az első rész is, gratula a videóért, imádtam őket!
@silverlions5 жыл бұрын
Nincs önvezetés, csupán a sávtartó, tempomat, ráfutásvédelem, stb egyszerre üzemel. Ezt láttuk is a videóban. Köszönöm! Még nagyon sok idő fog eltelni a valódi önvezetés kifejlesztéséig. Zsákutca az egész, részfeladatokat akarnak megoldani és azokat párhuzamosan működtetni. Nem vagyok biztos benne, de talán az Audi próbálkozik önvezetéssel, de ők valódi önvezetést akarnak fejleszteni amiben minden feladatot egy algoritmus irányít. Szerintem az lesz a nyerő hosszútávon.
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀😀
@czillabp64325 жыл бұрын
Túl közel ment Dezső bácsi furgonjàhoz 😂😂😂 szakadok rajtad! 🙌😀
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀🥴
@norbert03205 жыл бұрын
Köszönöm az érdekes, informatív videót. Jó látni hogy"jómódú" emberekben is van hajlandóság a közösség hasznára váló dolgokat csinálni a szabadidejük "rovására". Még 1x köszönet.
@polgarnet5 жыл бұрын
norbert0320 Köszi, hogy megnèzted
@petibatyo5 жыл бұрын
Ő a kivétel. :-)
@IcemaN99465 жыл бұрын
Ebből egy hosszabb videót is megnéztem volna. Jó lett!
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot!😀😀
@-husk-13795 жыл бұрын
Jó kis verda meg minden,szépen elmagyarázva minden amit tudnunk kell és őszintén,nagyon szeretem az ilyesféle videókat mivel őszintén beszél a dolgokról és mikor fényezni kell akkor megteszi,de a rossz dolgokat is elmondja,külön sok időt szán ezekre a videókra és ez nagyon remek mivel kevés ilyen ember és "tehetős"ember létezik aki nincs magával eltelve,és ezt tisztelem!Remélem még jó pár évig fogja a fejünket gazdagítani ezekkel a dolgokkal és sok egészséget az egész családnak,csak így tovább!:D
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot neked!😀😉
@saabscania73875 жыл бұрын
Nagyon profi lett ez a videó is! Le az összes kalappal előttetek. Az önvezető szerintem csak be segít a vezetésben de nem helyettesíti a sofőrt (egyelőre). Lehet hogy egy túl képzet tempomat ..... valamijen szinten.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot neked!😀😀😉
@leventebartalis61234 жыл бұрын
Végre egy hozzáértő magyarázat! Gratulálok!
@zsovi185 жыл бұрын
Ez a videód számomra nagyon érdekes volt. Egész más elképzeléseim voltak az önvezető autóról... Kicsit csalódott vagyok, hogy nem lehet út közben pl. aludni vagy körmöt festeni. :D (Nah jó, vicceltem. )
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀😌😉😌
@poti7325 жыл бұрын
Egyelőre nem lehet de ez a cél. Amúgy az EU-n belül idiotan szabályozzák , Amerikában magától vált sávot is és odajön érted a parkolóból az áruház elé :D az EU-ban ezt nem lehet használni illetve a sav váltást meg kell erositeni
@boldizsarban83795 жыл бұрын
Nagyon jók a videók, csak így tovább!
@polgarnet5 жыл бұрын
Boldizsár Bán köszönjük
@ervingyaraki5 жыл бұрын
Nem tervezi a cserét a legújabb P100D Raven-re?
@Stewe21064 жыл бұрын
Végre valaki emberi nyelven mutatja be az autót!! Esetleg ha lesz egy model x-ed azt is bemutathatnád. Jó volt látni, és tényleg örömmel néztem meg ezt is és az előző Tesla videódat is. Nagyon tetszett. A többi autód is szép,de az én szívemhez a Tesla áll a legközelebb mert teljesen más mint a többi autó.
@forcewariation5 жыл бұрын
Remek a videó. Jó vol így látni az autopilotot működés közben.
@fecobogesz10575 жыл бұрын
Köszönjük a videót !Reális bemutatása annak hogy még életképtelen az önvezetés, de látni azt is hogy rövid belátható időn belül talán tökéletessé válhat ez a funkció ,amelynek a Tesla egy "úttörője "még ha lopta is :-)
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀👍
@professionalyamahastyles90345 жыл бұрын
Nagyon szuper és érdekes videó hálás köszönet érte...De nem tudom mennyire lehet "önvezető,,autónak nevezni ezt még pl: Terelésnél kéri,hogy fogja a kormányt....Akkor mitől önvezető ? Jól látom,hogy ez még nagyon gyerekcipő ? Tud menni 1000 km úgy ,hogy akár végig is alhatnám az utat ? 19:55 nél a záróvonalnal , és az előzni tilos tábla ellenére is megelőzni a traktort....Ejnye...... :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Stílusok Professional Yamaha aludni nem lehet, a traktor pedig rosszkor volt rossz helyen
@viktorvik19735 жыл бұрын
láttam már pár elektromos autó vlogot de ez vitt mindent, sok új aspektusa volt amit mások nem mutattak be és abszolút nem ilyen izgalmasan
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Örülök , hogy jòl làtod!😀👍
@aszandek5 жыл бұрын
Húú, nagyon para volt végig, a pályás rész is. Egy kicsit jó tempomatnak, de ez még komolytalan stádiumban van szerintem. Nagyon nem az én stílusomban hajtott. Persze ez csak az amit a videóból láttam, élőben más. Köszi, hajrá!
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot!😀
@kriszjo48525 жыл бұрын
Szervusz! Már vártam a videót, nagyon jó lett 😁 A Model 3 ban vagy az újabb Model S 100 D - Ben már kifinomultabb az önvezető rendszer, ha van lehetőséged Árpibá akkor próbálj ki egy ilyen típust is összehasonlítás képpen. Remélem lesz még folytatása a videónak! További szép estét!
@polgarnet5 жыл бұрын
Az önvezetô szoftver ugyanaz mindegyikben
@tiborferenczi23165 жыл бұрын
Pontosítanék a témában, a szoftver és a kamerás hardver az tényleg azonos, de ezeknek a belső hardvere (kis számítógépe) az első években egy lassabb típus volt ezért kevésbé pontosan dolgozik. Ajánlom Horváth András videóját aki részletesebben beszél erről: kzbin.info/www/bejne/mXfViYqlbLuCibc
@aszandek5 жыл бұрын
@@tiborferenczi2316 Az a Handras videó is para volt, de picurkát talán jobban viselkedett a 3-as mint az S, de hát az út is jobb volt és fel volt festve végig 2 oldalt, valószínűleg csak ezért.
@polgarnet5 жыл бұрын
aszandek ez a megfejtès!!
@zsoltjaksa57315 жыл бұрын
:DDDD nagyon vicces volt, tényleg olyan mint valami sport közvetítés... Meg Karcsibát követjük xD
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp estét!😀😌
@Avasallador1015 жыл бұрын
Ha van ütközés figyelő, akkor miért akar belevinni egy parkol autóba? Valami nem 100-as itt.
@eleonorahintersehr63835 жыл бұрын
Nagyon tetszett a videó, köszönöm!
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot! 😀😀👍
@laszloborka33335 жыл бұрын
Sziasztok😊 Köszönöm a feltöltést,nekem csalódás ez az önvezető funkció,azt gondoltam h 100% kontroll alatt tart mindent,ennek hiányában szerintem semmit nem ér,ahogy a videó elején mondtad,vagy te vagy ő vezet😊
@polgarnet5 жыл бұрын
Örülök , hogy jòl látod!😀😀😁
@mihalyaracsi82165 жыл бұрын
Azért mert Autopilot a neve a rendszernek ez még nem önvezető rendszer. Ahogy Árpi is mondta autópályán 70-80%-ba önvezető. 100%-ban is tud úgy önvezető lenni autópályán ha egész úton nincs sárga terelővonallal a sáv eltolva. (a sárga vonal megjelenésekor amikor a sáv sárga vonallal elválik a fehér vonallal jelölt eredeti nyomvonaltól ott nem fogja a sárgát követni, csak ha már a sárga sávban megy.) és megy előtted valami akár kamion . (autópályán elég gyakoriak) Szeged Bp között most hibátlan az út és kamion mögé beállva, egy súlyt helyezve a kormányküllőre végig felvezet az autó magától és se a kormányt nem kell fogdosni se a pedálokat nyomkodni. .
@Daniel-if9wr5 жыл бұрын
Hogy lehet ilyen ízesen magyarázni? 😂 Imadom
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot neked!😀😀❤️👍
@danielk.34115 жыл бұрын
Köszönjük a videót, sok hasznos dolgot tudtunk meg a Tesla önvezetéséről. Van ebben radar? Gyanus, hogy csak kép alapján dolgozik, mert majdnem elvitte az út mellett álló autókat. A betonfalban sem vagyok biztos, hogy egy index kirakása után nem-e akart volna rajta átmenni rajta.
@arpadpolgar76355 жыл бұрын
Igen van elöl hátul!😀😀
@UAntal5 жыл бұрын
Köszönöm a videót Árpád !!
@polgarnet5 жыл бұрын
Szèp napot 😀
@fortresscomm4 жыл бұрын
Le a kalapot, nagyon élveztem a videót! Köszönöm!
@lovasjanos94253 жыл бұрын
Remek volt! Néztem volna még! 😉 Amúgy ez egy " diplomás tempomat" 😁 pontosabban még lehet, hogy az sem, mert egy hasonló tudású eszköz sok konkurensénél van
@-happyjohn5 жыл бұрын
Végtelen szeretet és határtalan egészség minden csodálatos létezőben!!!!!!!!! Benned is!!!
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp estét neked!😀😉😌
@norbertbilko5 жыл бұрын
Nagyszerű videó! Tisztelt Árpád, remekül bemutatja a Tesla autopilot erősségeit és gyengeségeit, finom humorral fűszerezve és sok érdekes információval kiegészítve. Úgy vélem, a Tesla az önvezetési technikában a többi gyártóhoz képest az élenjár, de ha objektíven nézzük a dolgot, akkor ez most még csupán egy “diplomás tempomat”. Szerény véleményem szerint ez az autopilot dolog kétoldalú. Egyrészt hasznos, pontosabban hasznos lesz majd ha fejlettebb lesz, mivel gép módjára szigorúan tartja a szabályokat és így próbálja minimalizni egy baleset bekövetkeztét. Másrészt viszont sok szituációban jelenleg még igencsak “buta”, ami megkérdőjelezi az autopilot elnevezést. Utolsó sorban pedig szubjektív álláspontom szerint ez a szolgáltatás elsősorban azok érdeklődését kelti fel, akik alapvetően nem szeretnek vezetni és itt nyilván NEM Árpádra gondolok(lásd Rolls Royce). Akik pedig azért preferálják, mert rosszul vezetnek, azoknak ez nem megoldás. Először mindenki tanuljon meg vezetni! Az autóvezetés egy veszélyes üzem. Rábízni magunkat egy gépre, ami egy nejlonzacskót nem tud megkülönböztetni egy őztől... Köszönöm a videót!
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot! 😀😀😀😉
@JeLo1775 жыл бұрын
Köszönöm ezt az ismertetést. Igazán sosem jártam utána a Tesla önvezetőjének és most meglepődtem. Nekem egy alsó-közép kategóriás Volkswagenem van, gyakorlatilag ugyanezzel a rendszerrel felszerelve és mindig azt gondoltam, hogy ha az én autómban ezt tudja a rendszer, milyen lehet egy Tesláé? Ezek szerint alapjaiban ugyanilyen :) Nyilván sok apró dolog nálam nincs (pl. gps alapján odamegy, stb.) és a kéziváltó miatt csak 65 km/h feltett aktív. Arra lettem volna nagyon kíváncs, hogy mit csinál a Tesla, amikor teljes sávelhúzás van autópályán. Az enyém menne egyenesen a fehér mentén és ha követem a terelést, még kicsit ellentart a kormánynak, hogy ő akkor is egyenesen menne, aztán rájön, mit akarok és onnantól már beáll a sárgába szépen. Másik, amire kíváncsi vagyok, hogy a Tesla mennyi idő után jelez, hogy fogd meg a kormányt és mit tesz, ha figyelmen kívül hagyod? A Volkswagen szerintem ezt nagyon túlbiztosította, mert kb 1 perc után jelez. Ha nem reagálok, fél percre rá jön egy agresszívabb hangjelzés. Ha arra sem, akkor az autó satufékez. Országúton, ahol nincs út szélét jelző felfestés, nálam mintha kicsit kifinomultabb lenne a rendszer. Szépen középen tart. Valahogy felismeri az út szélét. Lehet, hogy a szín, vagy a textúra külömbségeket érzékeli. Viszont élesebb kanyarokat már nem tud bevenni sem országúton, sem autópályán. Említetted a havat. Mi a helyzet óriási esőben? Az enyém ott megbukott. Kiírja, hogy az érzékelők blokkolva vannak és visszaadja a vezetést. Összességében én azt gondolm: ez nem önvezető, hanem egy adaptív tempomat megspékelve egy sávtartó és holttér érzékelő rendszerrel. Vezetést segítő pluszok, amik kicsit tehermentesítenek az állandó figyelem alól, így jelentősen kevésbé fáradsz el egy 3 órás úton.
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀😁👍
@pergerpeter29055 жыл бұрын
Ezt csak így lehet, szívvel-lélekkel. Köszi, jó lett.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm Szèp napot 😀
@KriszPowerChannel5 жыл бұрын
Nagyon tetszenek nekem is a videóik! Én is videózom sajnos nem ilyen sikerrel de az életem se olyan sikeres mint ahogy azt én terveztem. Remélem minél hamarabb meg lesz százezres feliratkozó szám. Én is nagyin oda vagyok az órákért sajnos drága órát nem engedhetek meg magamnak így a nyeremény játékon tuti részt veszek majd.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! 😀😀
@davidkiraly49685 жыл бұрын
Nagyon jó lett ez a videótok is le a kalappal előttetek nagyon nagyon őszinték vagytok. Csak így tovább 😀😀😀
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp estét 😀😌
@krisztianandrasjiling61905 жыл бұрын
Halkan jegyzem meg a 20:00 percnél a traktor előzés konkrétan záróvonalon történt...
@HeroSima855 жыл бұрын
Árpi, ez isteni volt mint audio vizuális élmény, mint a régi sportkommentátorok.. :) Maradj olyan ember mint amilyen vagy, csiplek! :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot! 😀😀😅
@Szegedi.Attila5 жыл бұрын
nagyon jó videó volt :) hogy figyelt a kutya az elején :D
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀🤤
@oldfirehand7895 жыл бұрын
Elsö benyomás : autópilótával jobban "leizzad" az ember mintha saját maga vezetett volna.
@lovasjanos94253 жыл бұрын
Mert nem tudod mikor akar megölni 😁. Amúgy" diplomás tempomat" Amit ez túd ezen a téren azt gyakorlatilag másik gyártó is tudja.
@TiborMárton-s6n4 ай бұрын
Szia, Köszönöm az élmény beszámolót.😊❤🎉 A körforgalmas story nálam kiverte a biztosítékot. Költői kérdés: Hogyan kaphatót EU engedélyt ez a paripa... 😮 Kérdezem: Amerikában nincs körforgalom. 🤔 Üdv.: Tibci 🧢
@mihellerdavid94153 жыл бұрын
Üdvözlet. Az lenne a meglátásom, hogy mikor faluban haladt, es volt egy felra alt auto amibe bele hajtott volna, ott az index hianya miatt nem figyelt a gépjármű. Ugyanis mikor a pályán indexelt az oldalt lévő autokat is felismerte es itt is zarovonal atlepes történt. Lehet, hogy csak emiatt nem vette az adast az auto.
@mihellerdavid94153 жыл бұрын
Ujj tesztet akarok!!!! 🙄
@istvanliberal99855 жыл бұрын
Drága kutyu, imádom, szépséges! A tesla is bekön!
@gabornovak14984 жыл бұрын
Minden ami egyszerű az jó! Minden ami bonyolult haszontalan!
@istvann.37965 жыл бұрын
Jó az anyag! Mindenképpen Ön vezet! 😃 ui. Autopilot, egy a vezetést, vezetőt, segítő rendszer.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm örülök hogy itt vagy!😀👍
@zetsu81715 жыл бұрын
Én akkor nyomtam meg a like gombot mikor meghallottam Night Lovellt alatta! Baromi jó videó lett! :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm. Szèp napot! 😀😀👍
@zsoltgazdag78195 жыл бұрын
Király vagy, így tovább! Jók a videóid.
@polgarnet5 жыл бұрын
zsolt gazdag köszönöm
@csabaargyelan74384 жыл бұрын
Sziasztok mindenki! Kérdésem az , hogy a körforgalmat teljes mértékben nem ismeri, vagy mivel nincs körbe festve fehér vonallal, így nem látja? A műanyag terelőkúpokat képes-e érzékelni, vagy át hajt rajtuk?
@Karesz765 жыл бұрын
Köszi jó videó volt! Ha jól tudom akkor az újabb faceliftes verzió több szenzorral tájékozódik, ezáltal pontosabban tud automatán vezetni.
@polgarnet5 жыл бұрын
Ez az 😀😀😉
@halaszcsaba15 жыл бұрын
Életveszélyes!😀 Árpi, a következő autó is Tesla lesz? Egy Nissan Leaf negyed áron is tudja ezt.😀 De jó volt nagyon, látszik, hogy élvezed csak így tovább. Sokunkat inspirálsz.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm örülök, Szèp napot!😀😀
@mategazdag21395 жыл бұрын
Kié lesz a felelősség a balesetnél,az utszéli munkásé aki elcseszte a felfestést, vagy a szoftver laggol be, és majd azért. Persze ez még csak teszt , de elég sok kérdést felvet. Jó lett a videó, élvezhető nézni :)
@mategazdag21395 жыл бұрын
@Gábor Lukácsik Igen reméljük!
@skari735 жыл бұрын
Drága Árpi bácsi, hol és milyen szenzorok vannak az autóban? Parkolni is tud? Milyen költségekkel jár a töltés? Köszönöm!
@polgarnet5 жыл бұрын
skari73 tud önállòan parkolni, ès èn mèg töltök, mert ez egy 3 èves S ! Kamerák körbe vannak minden irányba
@zsoltpulai54005 жыл бұрын
Üdvözlet nagyon jó videó lett szerintem ez csak egy jó tempomat még itt Magyarországon Üdvözlet Somogyból és félig Zalából😀👍
@polgarnet5 жыл бұрын
Zsolt Pulai köszi! 👍👍
@evaronyai49235 жыл бұрын
Mindenek előtt leszögezném, hogy odavagyok a modern technikai vívmányokért (és imádom a régi tárgyakat is, lsd. a pár perccel ezelőtt megnézett roma poharadat), a Teslát is gyönyörűnek és egy igazi csodának tartom... pontosabban tartottam... eddig a filmig. Még mindig gyönyörű autónak látom, de az egyetlen kérdés, ami felmerült bennem, hogy tulajdonképpen mi értelme is van az önvezető funkciójának??? Mit kezdesz a kezeddel, amikor nem fogod a kormányt? Fogod, mert zsebbe úgy sem teszed. És folyamatosan figyelned kell a forgalomra, utakra, útszélén parkoló autókra, stb. hogy időben tudd korrigálni a tévedéseit... Szóval szép, szép, meg jó, jó, de összességében úgy gondolom, hogy egy még nagyon gyerekcipőben járó gondolat ez az egész. Mindenesetre nagyon köszönöm, hogy megtapasztalhattam, még ha csak így vizuálisan is. Egy igazi élmény volt :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Éva Rónyai Köszi, azèrt alakul ez majd mèg
@attilakonkoly19885 жыл бұрын
Az önvezetés azért még gyerekcipőben jár :) a szabályozás sincs még megvalósítva! De az önvezetés terén a Tesla áll a legjobb helyen ez szerintem tény! :) a lvl 5 még messze van (vagy talán annyira nincs messze) így még van mit fejleszteni!, Bár a lvl 5-tel elvész a vezetés élménye is sajnos! Meglátjuk mi lesz :) Ha eljutunk oda 30 év múlva hogy az átlag ember is megtudja venni az ilyen autókat akkor mégjobb lesz! :)
@jozsefbognar48275 жыл бұрын
Úgy tudom a Teslák folyamatosan adatokat gyűjtenek(még akkor is amikor nincs bekapcsolva az autopilot) és tanulnak, egymástól is, minél több helyen járnak minél többször és minél többen, ezek az autók, annál jobbak lesznek önvezetésben. Tehát nem csak a szoftver és hardver verziótól függ az önvezetési képességük hanem, úgymond a helyismeretüktől is.
@csvegso5 жыл бұрын
Én személy szerint nem rajongok az "általában okosan és jól működik, kivéve mikor nem, de akkor lehet meghalsz" rendszereket.
@adrianbalogh50185 жыл бұрын
Egy városi nagy forgalomban még azért kiváncsi lettem volna mit tud a “diplomás tempomat” ha egy futár kocsi bevág vagy jön a villamos (Imádom a videókat alig várom a következőt :D )
@polgarnet5 жыл бұрын
Felnyàrsal! 😀
@Kristof_Kertesz5 жыл бұрын
Informatív videó lett. Gratula! "Fogom kicsim, fogom!" Jót nevettem. 🙂 Már a frissített Tesla V10 önvezető szoftver fut rajta?
@polgarnet5 жыл бұрын
Igen ! A tesla nagyjàbol egyszerre frissiti minden autòját! 😀😀
@balazsberczi66115 жыл бұрын
@@polgarnet De javítsatok ki, ez nap AP1? Ez valami butított V10...
@Itneverendsnero5 жыл бұрын
Polgar net felszeretnék tenni egy kérdést.Persze,csak ha nem okoz problémát.A gallériát működteted-e még,továbbá mi a véleményed a műkereskedésről ebben a modern világban?Egy videót is szivesen megnéznék akár ebben a témában.Engem személy szerint nagyon foglalkoztat kiskorom óta a régiség s azok gyüjtése. Válaszod előre is köszönöm :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Nem mûkôdtetem. Nehèz helyzetben vannak, Videòt majd csinàlok errôl hiszen ez a szivem csûcske. Sok sikert hozzà csináld !😀😀
@mikikiss93954 жыл бұрын
Köszönöm, jó az hogy, egy olyan hiteles ember mututja be az önvezetôt aki tènyleg hasznàló ès nem sponsor film gyàrtó! 😁
@istvanfodor90525 жыл бұрын
Légyszives azt mutasd be hogy parkolóból érted jön az autó sofőr nélkül! Kiváncsi lennék erre is!
@polgarnet5 жыл бұрын
Ok 😀😀😀🤤
@istvanausch66925 жыл бұрын
Szuper! Köszi! :)
@polgarnet5 жыл бұрын
István Ausch Köszi, hogy megnèzted
@goldcoba98905 жыл бұрын
Szerintem csak egy nagypontosságú GPS szoftver kellene bele, hogy lássa a körforgalmakat is, így simán be tudná venni őket. Amúgy én mint kamionsofőr nagyon tudnék értékelni egy ilyen rendszert , a távolsági fuvarozásban lenne ennek igazán létjogosultsága. Az asszonyos-simogatós hasonlat nagyon ott volt Árpi, látszik hogy láttál már te is ezt-azt az életben.:)
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm örülök hogy itt vagy és nèzel!😀😀😀
@poti7325 жыл бұрын
Van kamion is már. Nézd meg ha értesz angolul a Tesla semi konferenciát. Nagyon sok kamionos problémára nyújt megoldást az új Tesla semi.
@goldcoba98905 жыл бұрын
@@poti732 Rá fogok kukkantani, viszont nekem ide Európába és szériajárműbe kellene ilyen rendszer.:) De ez durván a jövő zenéje még szerintem.
@poti7325 жыл бұрын
@@goldcoba9890 Európában is teljesen jól használható lesz , sajnos az EU limitálja a funkcióit de nézz rá mindenképpen.
@istvan94975 жыл бұрын
Jobban izgultam, mint egy horror filmen ;) :D (autóból lehet venni másikat, de Polgárcsaládból nem! vigyázzatok egymásra!) Egyelőre az állandó figyelem, hogy figyel e az autó, biztosan kifárasztja a sofőrt szellemileg. Maradjunk annyiban, hogy még csak nem is "diplomás tempomat", egy jó szakmunkás tempomat. Adott a munka, elvégzi amit megtanult/megtanítottak neki. Tanul a "drága", idővel lediplomázik :) Ez a jövő!
@polgarnet5 жыл бұрын
Jòl làtod Köszönöm!😀😀🥴
@HUZsombi5 жыл бұрын
Olyan megnyuktató a hangod😂🤙
@zoltanolah61095 жыл бұрын
Üdv Árpi báttya! Nagyon izgalmas volt. De azt nem értem, az autópályán ha lássa az autókat, akkor vidéken miért nem? "Diplomás Tempomat"
@polgarnet5 жыл бұрын
Csak a felfestett vonalakat làtja és ahhoz igazodik de ahol csak középen van ott elkalkulàlhat! 😀
@remakersaudio68485 жыл бұрын
Nekem egy mercedesem van amiben szinten van onvezetes, és ki lehet benne kapcsolni hogy ne lassitson le ha 30 as vagy akarmilyen sebessegcsokkento tablat lat. ilyen funkcio nincs a taslaban?
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀😅
@polgarnet5 жыл бұрын
Van, persze, de alapból szabálykövetô
@leonsió51815 жыл бұрын
Relatív gyorshajtást tud-e csinálni az önvezető?
@Ferujoe5 жыл бұрын
Én úgy látom, hogy nagyon gyerek cipőben jár még ez az önvezető rendszer! Nem hogy az életemet, de az autó épségét sem merném rábízni.
@polgarnet5 жыл бұрын
Autópàlyàn jól müködok! Pontossn ez a lényeg , hogy senki nem mutatta be màshol!
@Ferujoe5 жыл бұрын
@@polgarnet Hát igen, mindenki futtatja, hogy mekkora jövő előtt állunk. De olyanok mint mi, akik csak az úton látjuk ezeket az autókat, fogalmunk sincs mire képesek. Ezért is szeretem a videóitokat. Kicsit bele ülünk, kicsit ott vagyunk. Megint egy jó élménnyel több lett! Köszönöm!!
@laszlohorvath57395 жыл бұрын
Korekt videó!
@polgarnet5 жыл бұрын
László Horváth köszönöm
@aramystuxful73944 жыл бұрын
Az első,hogy láthattam ,hogy is megy egy ilyen autó forgamban. Nem ott amerre a madár sem jár félreeső utakon.
@adi-zx6nr5 жыл бұрын
Tűnde tegnap volt a híradóban 😀
@arpadpolgar76355 жыл бұрын
adi 211 👍👍
@TomcsRc5 жыл бұрын
Érdekes rész volt megint :) Úgy tudom új Tesla ban már komolyabb a pilot!?
@polgarnet5 жыл бұрын
Ugyanaz van mineggyikben! De latom hibat kovettem el , hogy nem mondtam el! 🥴🥴😁
@SteveHendrix735 жыл бұрын
Alapjában véve hasznos infók hangzanak el. Idegenkedem az elektromos autótól. Ha egyszer lesz alkalmam kipróbálni egy Teslat, akkor lesz teljes a kép számomra. Addig meg, marad a 4,2 V8, "mezei" abstandhalterrel... 😁
@robitusin23063 жыл бұрын
Furcsa kérdés:Mennyibe került az autó?Tesla?
@tiborweisz83165 жыл бұрын
Engem az érdekelne hogy a 6 év Teslázás alatt gondolom jó pár szoftver verziót kipróbáltál, egy-egy frissítésnél mennyire érződött a javulás? ez alapján te hány évre tippeled azt amikor vidéken is olyan biztonsággal fog vezetni az autopilot mint most autópályán?
@olivantprofesszor49435 жыл бұрын
Tiszteletem Árpi bá! Gratulálok, nagyon jó a vidi! Egy dologra kiváncsi lennék: Nyáron Montenegroban a Hondámmal elütöttem egy macskát. Olyan hirtelen ugrott ki elém hogy esélyem sem volt reagálni semmire. Annyit láttam hogy "megvolt" a dagadt macska, iszonyat koppanás, majd az alvázon kopogott végig. Namost egy ilyen esetben miként reagálna önvezető üzemmódban a TESLA ? Belefékezne, esetleg be satuzna, elrántaná a kormányt valamelyik irányba, esetleg átmenne a szembelévő sávba hogy ne kapja telibe a macskát, vagy ugyanígy telibeverné mint én ? Előre is köszönöm szépen a választ!
@polgarnet5 жыл бұрын
NRG Desmeon Szerintem elütnè! Túl kicsi, túl hírtelen
@endrehalasz5 жыл бұрын
17:24-nél takarásból lép le a házaspár a zebrára...hm...hm...kinek is van elsőbbsége?? És ha egy kisfiú lett volna gördeszkával?!
@jozsikiss66995 жыл бұрын
Mondjuk, egy kerékpárost érzékelne és kikerülné szabályosan, vagy "felnyársalná"?
@polgarnet5 жыл бұрын
Attol függ , ha mindkèt oldalon van felfestès akkor èrzi , motorosnak àbràzolja de ahol csak középen egy felfestès van ott lehet hogy igen. 🥴
@karolykerner64315 жыл бұрын
Ön vezet..és mindenki így jár jól. :)
@polgarnet5 жыл бұрын
Károly Kerner önös èrdekbôl
@karolykerner64315 жыл бұрын
@@polgarnet Így igaz.A film alapján hozzátenném "a jól fefogott önös érdekből". Mert egy elfogulatlan, promo mentes bemutató, melyből kiderül a lényeg. ☺☺☺
@davidvarga13925 жыл бұрын
Diplomás tempomat!! hat ez nagyon jo...... sztem add el a teslanak a megnevezést :-D
@polgarnet5 жыл бұрын
david varga Köszi
@ntg1585 жыл бұрын
ezt mondtam H András videójában is,hogy "önvezetés" alatt 3x akkora koncentráció kell a vezetésedre,mert ha nem teszed meghalsz.............ennek még kell 5-6 év ,de lehet inkább 10 amúgy az,hogy a kamera pusztán a sávok felfestéséből ítéli meg a helyzetet az meg vicc kategória ezt még így sem lenne szabad használni!
@roberttandari75455 жыл бұрын
pontosan. a tesla esetében igaziból csak álnok kereskedők állítják, hogy önvezető autók. inkább magasan fejlett vezetés támogató rendszer van bennük úttartó vezérléssel kiegészítve ütközés elhárítással és hasonlók. A most teszt alatt levő kocsik már nem csak a felfestett sávokat figyelik, hanem egyfajta lidar(letapogató lézerrel letapogatják a környezetüket, illetve van amelyik a kamera képet próbálja jobban feldolgozni, hogy megállapítsa mi van a környezetében és az úton) ma még nem bíznám rájuk az életemet, de kétségtelenül fejlödnek. egyre jobb érzékelők, egyre gyorsabb számítógépek, egyre több adat feldolgozása, pontosabb információ az önvezetéshez. na és persze egyre jobb programok, amelyek egyre több mindent figyelembe vesznek. 10-20 év múlva azt hiszem rájuk lehet bizni már az életünket.
@LogRol5 жыл бұрын
11:48 Amikor így elkezd csipogni akkor nem rá kell tenni a kezedet, hanem mint amikor sávot váltasz, egy picit jobbra-balra 'meglötyögtetni' és akkor érzékeli hogy ott vagy, mert ekkor már azt érzékelte, hogy nem vagy ott, nem figyelsz, és ilyenkor leáll, azért rakta ki az elakadásjelzőt.
@mihalyaracsi82165 жыл бұрын
nem kell jobbra balra lötyögtetni. Elég egyik irányba pici nyomatékkal terhelni. Pld mutatóujjal picit megnyomni.
@LogRol5 жыл бұрын
@@mihalyaracsi8216 Igen, erre gondoltam én is.
@ISimi-uf4yz5 жыл бұрын
Most őszintén, ez az önvezető mód, mire jó? Nekem már az is stress, ha egy bizonytalan sofőr mellett ülök. Az én kocsimban már második napon kikapcsoltam minden vackot, mert az idegeimre mentek. Csúszós úton hogyan fog megállni? A kátyúkat kikerüli?
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀😉👍
@antalbela10655 жыл бұрын
A kátyúkkal mit csinál? Mi felénk az is van.
@polgarnet5 жыл бұрын
Antal Béla nem veszi èszre, átmegy rajta
@roberttandari75455 жыл бұрын
@@polgarnet de vajon van más olyan okos, mint az emberek, akik ha átrongyolnak döngő futóművel a későn észrevett(vagy nem észre vett) kátyún, akkor ízes kifejezéssel küldik el meleg égtájra az útkezelőt? :) majd akkor lesz fejlett, ha egy másodperc alatt kideriti az autó, hogy ki a felelős az adott útszakaszért és újabb egy másodperc múlva el is küldi az autó a véleményét a felelős anyukájának emailjére. :) Hátha az szól a a gyermekének, hogy édes fiam csinálj már végre valamit a 245-ös út 16-os km-éterénél az úttal, mert mégis tűrhetetlen, hogy naponta 38 autó küld el átlagban a jó édes....-ba... :)
@moorgabor15 жыл бұрын
*Azért azt észben kell tartani, hogy az autó nem helyetted vezet, hanem segít a vezetésben. (Időnként akár kiválthatná a vezetőt, de ezen fejlettségi szinten még szükséges a jelenléte!) :)*
@polgarnet5 жыл бұрын
Igy van !😀😀😀
@nevnev30135 жыл бұрын
@@polgarnet Ezért nem szeretem az önvezetés kifejezést ezen a szinten, más gyártók csak asszisztensnek hivják nem önvezetésnek. Szerintem ez most nem sokkal több mint sávtartó asszisztens + adaptiv tempomat. Sokan meghallják önvezető autópályán akkor már azt hiszik aludhat is vezetés helyett.
@nfrici775 жыл бұрын
Azért, ha csak diplomás tempomat, az sem rossz :) 4 éve kamionozok. A 2-3 évesnél fiatalabb kamionokban már benne van a sávasszisztens. Ami ugyan csak figyelmeztet, de onnan már egy lépés csak a kormányzás átvétele. A távolságtartó tempomat pedig bizonyára sok életet mentett már meg elkerülvea ráfutásos balesetet. Már, ha be van kapcsolva. Mert több ismerőstől is hallottam, nem szeretik ezeket a modern huncutságokat. Azért a Tesla mindenképp úttörő az önvezető autók terén. Még ha nem is egy kész hibátlan rendszer.
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀😀🚔👍
@LaciYT5 жыл бұрын
Egy fejlett és összetett rendszer, ami itt, Európában egy kicsit haladóbb sávtartó-követő tempomattá van butítva. Ahhoz, hogy a felfestés nélküli szakaszok is menjenek neki, sok Teslának kell járnia arrafelé. Ugyanez lesz a körforgalommal is. Sok évig megy még az, hogy egyre több szituációt tud önállóan megoldani az autó, de a tényleges, mindenhol használható önvezetés még messze van. Szerintem hamarabb lesznek adott útvonalakra, városrészekre korlátozott robottaxik és önvezető buszok, ipartelepek között ingázó teherautók, mint bárhol használható önvezető autók. Betanított útvonalakon nem gond a padka, körforgalom, felfestés hiánya. A táblák, szabályok ismertek. Változások, telerések gyorsan taníthatók. Ha valamiért mégis megállna a tudomány, valami szokatlan helyzet miatt nem tud továbbmenni, akkor lehet távirányítással kisegíteni. Ez nagy flottánál működhet, egyéni, univerzális használatra szánt autóknál nem.
@polgarnet5 жыл бұрын
Köszönöm. Jòl làtod! 😌😀😀😀🤤👍
@leventegergozsinko68905 жыл бұрын
Nem is a körorgalommal lenne baj mert azt még feltudná dolgozni /észleni hanem inkább azzal, hogy nehezebben látná a többik közlekedő járművet pl:maga a körforgalom kitakarása miatt/közelekedési táblák miatt is ami igen megtudná zavarni. Meg rengeteg különbőző típusú ,bonyolutságú és elrendezásű körforgalom létezik. Igazból megoldható lenne csak a biztonsági kockázat igen magas lenne és azt a Tesla nem válahatja be a felhasználók biztonsága érdekébe.
@judithranek57873 жыл бұрын
Én már azt sem szeretem, ha más vezet én meg az anyósülésen. Sajnos vagy az a tipikus ember vagyok, aki szereti maga irányítani a dolgokat. Talán ezért félek kicsit amikor repülünk. Nem én irányítok, nincs beleszólásom a dolgokba. Nekem nem volt meggyőző a Tesla autó pilot vezetése.. Dezső bácsi furgonjánál simán nyomtam a féket a fotelben 😂 Én is mindig inkább eltartok a kamionoktól. Maradok annál a verziónál, hogy a kezemben és a lábamban van irányítás. Nő létemre szeretem az autós dolgokat és Árpi nagyon élvezetesen, érthetően magyaráz.
@szabopetya15 жыл бұрын
és azt tudja, hogy a sebességkorlátozó táblát a kereszteződés feloldja ?
@polgarnet5 жыл бұрын
Szabó Péter kipróbálom
@endrehalasz5 жыл бұрын
@@polgarnet Engem is érdekel!! Olyat is próbálj ki, ahol a kereszteződés a bal oldalon van (tehát onnan kanyarodhatnál ki a főútra). Ja és olyat is, ahol a keresztutca egyirányú befelé (tehát onnan nem kanyarodhatnál ki). És még egy probléma a gyakorlatban: Pl. felhajtasz az Árpád hídra háromból a legbelső sávban, de az út szélére a legkülső sávban lévő kátyú miatt kidobtak egy 30-as sebességkorlátozó táblát - persze feloldótábla sehol. Tesla harmiccal fog menni egész a Margit-szigeti lejáróig a belső sávban és nem is enged többel menni???! Eléggé le fognak dudálni...
@endrehalasz5 жыл бұрын
Amúgy a videóban 13:57-nél balról van egy kereszteződés, ami elvben feloldja a 30-at. Nem azért engedett utána gyorsítani?! Sőt, talán 14:08-nál is van egy utca balról. Ekkor viszont elég idegesítő, hogy nem állítja magát vissza 50-re...
@csovezetek5 жыл бұрын
Folteszem szazra, itt annyival lehet menni... mikozben elmesz a 80-as tabla mellett. Ezen rohogtem sokat :D
@polgarnet5 жыл бұрын
csovezetek már a szemem se a règi
@hansapils2225 жыл бұрын
Szia Árpi! Én tudomásom szerint ez egy nagyon jó sávtartó rendszer egy távolság tartó tempómattal! A Tidében benne van a V10 nevezetű frissítés? Handrásnak van róla egy videója az Ő állítása szerint sokkal jobban működik azóta a rendszer és a Ő bemutatója végén tényleg megoldott egy elég durva szituációt valamint elmondta még azt is,hogy jövőre már felfogja ismerni a piros lámpát és elvileg 1-2 éven belül képes lenne a majdnem teljes(egy útra fújt műanyag zsákot nem fog tudni megkülönböztetni egy őztől ez talán egy kivétel) önvezetésre legalábbis a programját tekintve illetve hardveresen igaz az modell3 és mivel újabb talán fejlettebb a rendszere is. Hirtelen ennyit tudtam hozzáfűzni a videódhoz ja még annyit mindenképp, jó volt látni az ablakból a 120-as skodát szerintem az is egy nagyon jó autó igaz a Teslának tuti nem fog úgy forrni a vize mint annak idején azoknak! :)
@arpadpolgar76355 жыл бұрын
A v 10 nekem is benne van mint mindenkinek a Tesla mindenkinek frissit. 😀
@mariannaolasz6135 жыл бұрын
Fentebb irta hogy igen
@peter71265 жыл бұрын
Handras a Tesla fizetett szószólója, nem mérvadó, amit mond róla.
@janina-is-ember27635 жыл бұрын
Én egy önvezető kamiont láttam ahogy a körforgalomban a parkosításon keresztül egyenesben ment tovább. 😀
@polgarnet5 жыл бұрын
😀😀🥴
@roberttandari75455 жыл бұрын
azért légy pozitív. sokkal jobb, ha egy tesla jön keresztül beléd hajtva egy körforgalmon, mint egy 35 tonnás kamion... :)
@roberttandari75455 жыл бұрын
bár egy 85 KW-os tesla is van 2,4-2,6 tonna, de az mindig sokkal kevesebb, mint a 35 tonna. :)
@BarcsanicsTech5 жыл бұрын
Nekem a véleményem az hogy sajnos még a ModelS nem nagyon tud elmenni magától, a Model 3 inkább, de igazából ez is nagy segítség hogy autópályán át tudja venni és nem kell annyi figyelmet áldozni a vezetésre.
@polgarnet5 жыл бұрын
Annyira aranyosak vagytok , hogy a model 3 többet tud ! Azisten szerelmere ugyan az a hardver a szovtver legfrissebb most a tesla egyszerre frisiti az összes autòjàt.
@BarcsanicsTech5 жыл бұрын
@@polgarnet ja De érdekes, hogy a Model 3 nem patkáz!...