No video

Technikától súlyos a Nissan 300ZX 2+2 Twin Turbo (Z32), cserébe ma is tudja, amit kell

  Рет қаралды 18,901

Gentleman Drives

Gentleman Drives

Күн бұрын

Пікірлер: 147
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
Mindenkitől elnézést, hogy Kori hullafáradtan és naptól megsütve bebólintott mellettem, sajnos túlságosan be kellett volna nagyítani a kamera képét, hogy kivágjam teljesen - de mivel a forgatási nap jóval több, mint az a kétszer negyed óra, ami alatt a belső dumákat felvesszük, higgyétek el, ő is kiélvezte eléggé a kocsikat 😀
@mementomori4371
@mementomori4371 11 ай бұрын
Szerintem az égvilágon semmi szükség mentegetőzni valami olyasmiért, ami abszolút emberi és megejtő dolog, még akkor sem, ha a fotel kényelmét élvező sok képmutató kibic és fiatalságát régen elfelejtő, kárörvendő 21. századi nyárspolgár ezt szóvá teszi. Kornél teljesen rendben van, így álmosan is, ezt úriember szóvá sem tenné, észre sem venné. Nem kell megfelelni a lihegő netes csordaszellemnek, bocsánat. Csak így tovább György, hiánypótló videók ezek!
@user-ri3lo4fb2h
@user-ri3lo4fb2h 11 ай бұрын
Szerintem senkitől nem kell elnèzèst kèrnie George bácsi. Èn jómagam 40 múltam, az ő korában èn is csapattal rendesen. A vègtelensègig úgy sem bírja az ember.✌️
@endlosz
@endlosz 10 ай бұрын
nekem az jött le belőle, mennyire andalító lehet, nem az a mazoista üvöltő rázkódó, recsegő, csattogó szokványos sportkocsi
@Marc530d
@Marc530d 10 ай бұрын
Ne törődj azokkal akik ilyen szőrszálhasogatóak, mindenki volt tini én is voltam rengetegszer romon amikor feszegettem a határaim, ez teljesen természetes. Ha valaki a művi videókat kedveli annak van más lehetőség, mindenesetre én köszönöm a tartalmat és a munkát amit beletettetek, egy újabb fantasztikus videó lett fantasztikus autókkal csak így tovább 😉
@zzn
@zzn 8 ай бұрын
Kicsit megkésve de: Nem kell ezt kivágni, nagyon adja a feelinget hogy apja fia együtt csinálnak valamit a gyerek pedig olyan állapotban van ahogy illik lenni ;)
@jackblack8698
@jackblack8698 11 ай бұрын
Szerintem a legszebb a korabeli Japánok közül 😍👌
@gaborriba3413
@gaborriba3413 11 ай бұрын
A Nissan fenykora, mikor meg nem Renault-ot gyartottak ❤❤❤
@makingastardestroyer3066
@makingastardestroyer3066 11 ай бұрын
Nem tudom ki a srác de nagyon jót aludt. Legközelebb hívj meg engem vendégnek, esküszöm sokkal boldogabb leszek, hogy ilyen autókban ülhetek!
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
A srác a fiam és odafele a Miniben is aludt - ilyen az, ha tini és egész éjjel bulizik
@makingastardestroyer3066
@makingastardestroyer3066 11 ай бұрын
@@bollagyorgy sejtettem, hogy valami ilyesmi állt a háttérben.
@markbadenszki1821
@markbadenszki1821 11 ай бұрын
Mondjuk ezért kàr volt elmennie.
@zoltanberta5487
@zoltanberta5487 11 ай бұрын
Ha nekem szólna Gyuri hogy másnap megyünk két 300ZX Nissant meghajtani 8kor úgy aludnék mintha kötelező volna. Ezekből látszik, amit Vályi mond hogy az új generációnak az autózás már prio15.
@gergopalyov3367
@gergopalyov3367 11 ай бұрын
​@@bollagyorgyÉn meg naívan a sok tanulásra gondoltam ! 😂 Vagy annyira élvezte a flót hogy csukott szemmel járta át ! 😅 Legközelebb egy countach bemutatón éber marad! 😜❤
@rajmundk.6394
@rajmundk.6394 11 ай бұрын
Kornél elvitte a Show-t 😀 De a lényeg a tartalom, ami nagyon minőségi lett. Anno a Turbo rágóban mindig ezt a kocsit vártam amikor bontottam a csomagolást.
@mementomori4371
@mementomori4371 11 ай бұрын
Csodálatos lett ez a videó is, köszönöm! A legjobb autós tartalom, toronymagasan! Ez a NISSAN pedig a kedvencem volt mindig is. Kéne. Talán a legkívánatosabb NISSAN. És mi lett belőle mára!? Mi lett az autózással? Mi lett a világból?! TIIDA , SUV-ok és társaik. Tragédia.
@user-ri3lo4fb2h
@user-ri3lo4fb2h 11 ай бұрын
Ember az vègig rottyon a jobb 1ben!😂 am. gyönyörű mindkèt autó!
@747I8
@747I8 11 ай бұрын
Néma Bob..
@user-ri3lo4fb2h
@user-ri3lo4fb2h 11 ай бұрын
🤣🤣🤣 aki èjjel legèny, annak nappal after!
@zsidakabraa
@zsidakabraa 11 ай бұрын
​@@user-ri3lo4fb2hAki éjjel legény, legyen nappal is éjjel!
@noobkillah1975
@noobkillah1975 11 ай бұрын
Srác pont az ellentéte Winkler Józsijának: Józsi nem látszik, de néha szól és érdekli a téma, ez a tag meg néha látszik, sosem szól és beleszarik az egész műsorba😂
11 ай бұрын
@@noobkillah1975 a srácnak volt egy kemény éjszakája, ez bizony tény (nem tudná tagadni...). Viszont a legtöbb - vagy talán az összes - Bolla-videóban dolgozik, operatőrködik meg még ezerféle dologban segít a faterjának. Szóval egészen biztosan nem szarik bele.
@molnarbarnabas5285
@molnarbarnabas5285 11 ай бұрын
Benne van a top 10 legkívanotasobb autok között😍😅Kösz, hogy bemutattad király a csatorád
@MrRobis1967
@MrRobis1967 11 ай бұрын
Bakker el sem hiszem, hogy ilyen fiatal vagy. Én 92-ben már 25 éves voltam. Ez a Nissan az egyik legjobb a Patrol mellett.
@zssbei
@zssbei 11 ай бұрын
Őszintén szólva, szeretem a videóid! De ebben az esetben a srácot kár volt bevágni... Amúgy nagy pacsi!!! 🙂
@ati6812
@ati6812 11 ай бұрын
A fiad jó rottyon volt.😂Kemény buli lehetett ha így offra tette magát.Nem baj ahogy a fater parkettázott egyből magához tért és vigyorgott😂Ismét nagyon szinvonalas volt az egész.Az egyik legszebb formaterv szerintem abból az időböl,a Calibra Turbo mellett..Élvezet nézni.Csak így tovább.🙂
@mementomori4371
@mementomori4371 11 ай бұрын
1989-ben szinte csak kívánatos gépek voltak. Akkor jött ki a VW Corrado, ott volt a 480 Turbo, a kisebb Porschék, szinte nem is volt szerethetetlen vagy ronda kupé. Még egy Fuego is egy csoda volt és ma is volna újra.
@ati6812
@ati6812 11 ай бұрын
@@mementomori4371 most hogy írod tényleg:Fuegok,Porschek,480as Volvo,Hondák,Toyoták,Mazdák,Nissanok,Fiatok,Alfák,Gsi-k .Minden magára valamit adó autógyártónak volt valami dögös verdája..Micsoda időszak volt.Gyerek és fiatalkorom vágyálmai..Coupe 6hengeres Bmw-k..e21,e30..Mivé lett a világ..:-(Régen sokminden jobb volt,de tényleg.Nem kicsit.Most mi van?Szopott gombóc tablettel,valami.porszívó motorral,meg vért köpö tüdejű 3 hengeres rettenettel.És behszudják hogy ez jó nekünk(haha)meg környezet védő (muhaha)főleg ha az akupakk elköszön,és elfog.
@kornelbolla8310
@kornelbolla8310 11 ай бұрын
Hát nem kicsi volt az nem tudom tagadni😂 6kor ertem haza fel 8kor indultunk. De amugy a formaterv a mai napig megállja a helyét szerintem es az biztos hogy mikor ez kijött egy idő utazásnak lehetett erezni. Bár akk9r japánban azert szepen előre haladtak a korral
@ferenczidaniel
@ferenczidaniel 11 ай бұрын
@@kornelbolla8310 11:05 😂😂😂😂
@kornelbolla8310
@kornelbolla8310 11 ай бұрын
​@@ferenczidanielezt nem is láttam 😂😂😂 rottyon voltam az fix😂
@andorandreotti1705
@andorandreotti1705 9 ай бұрын
Most néztem meg 2 adásodat egymás után. Fiatalkorom álomautói voltak ezek, s a másik adás Audi kombija! Istenem..! Köszi Gyuri!
@galantaithomas5540
@galantaithomas5540 9 сағат бұрын
Túllépted a Totalcart, sokkal jobb vagy szólóban! Gratulálok! / A 300ZX hiányzik a gyüjteményemböl. (1998-3000GT VR4, 1991 Supra Turbo, WRX STI 2001 és egy Celica Turbo 1991-böl) A 90-es évek eleje óta nagy kedvencem a 3000ZX. Sajnos valamit el kellene adnom ahhoz, hogy egy ZX-et vegyek. A Supránál rfezeg a léc, (MK3, nem 4…) de nehéz szívvel válnék meg töle. Jó lett a teszt, reális. A 3000GT egy nagyon hasonló karakter. Nekem a 300 sokkal jobban tetszik mint a 350 vagy 370Z. Már önmagában az a tény, hogy nem szivó, hanem twin turbo a motor.
@szentnagy
@szentnagy 11 ай бұрын
Ez volt a kedvencem a 2000-es években. Futurisztikus, álom kinézet. /Néha használj többes számot, ha valakivel utazol/
@cliogta
@cliogta 11 ай бұрын
Az egyik legszebb japán kupé! Volt nekem is egy 2+2 TT 3 évig egy 93'-as, japán belpiacos, itt Angliában. Voltak apró kûlönbségek, pl az enyém automata volt, így le volt fojtva 285LE-re, de az is elég volt. A japán belpiacon szokás volt meghagyni a virsli hátsó kereket , 7,5J-s, 205-ös gumival, gondolhatod mennyit tapadt. Egyébként a Supra, RX-7 ugyanígy volt. Szintén japán belpiacosban volt máshol az elsö index kiosztás, a kettö front az ködlámpa volt és helyzetjelzö, az oldalsó az index, meg egy-egy plusz lámpa, ami bevilágított a kanyarba, ha indexeltél-kanyarodtál-felkapcsolt fényszóròval. Valamint az enyémben be lehetett hajtani elektromosan a tükröket, a középkonzolon levö gombbal. Nekem még hidraulikus HICAS volt benne, tudott meglepetést okozni, nem mindig azt csinálta a hátulja, amit vártál. Valamint nagyon imádtam a full, vastag plüss belsöt, szerintem az illett hozzá nagyon. Ami meglepö volt, hogy amikor benzinpumpát cseréltem, rá kellett tanítani az ECU-t, valamint volt külön a Hicasnak, a váltónak, az squat controlnak is ECU-ja...😮 Európában és Japánban is volt 2+0, nem csak az USA-ban, viszont 2+2 szívó csak ott létezett. Anno baromi drága volt itt Európában, nem is adtak el sokat, viszont az USA imádta, nemhiába van belöle ott még viszonylag sok, és ott jobb az alkatrész ellátás is.
@-gr4phon545
@-gr4phon545 10 ай бұрын
Szuper teszt, és és külön kiemelném a video alatti leírást, műszaki adatokat és az időhivatkozásokat. Alapos munka! Nagyon komoly mindkét autó, a kezdetektől imádtam ezeket a gyönyörű gépeket. Anno, huszon-évvel ezelőtt dolgoztam autókozmetikában, ott ülhettem először egy twin turboban, amivel el is vitt a gazdája egy rendesebb karikát. Totál kész lettem a vadászrepülő-szerű pilótafülkétől, a kanyarsebességektől és ahogy nagyobb tempóról is megindult, mellé a hangok... nagy élmény volt. Aztán visszaültem a Berlingoba:)
@zoli124mb
@zoli124mb 10 ай бұрын
Egyrészt kurva jó a tartalom, másrészt imádom a hátsókerekes japán kocsikat. Harmadrészt pedig simán tarthatnál beszédtechnikai tréninget a kollégáid számára
@kelemenkaban2505
@kelemenkaban2505 11 ай бұрын
Némá!!!!!! Egy Lamborghini Diablo fényszóródonor!!!! Még szerencse, hogy a saját jogán is nagyon különleges ez az autó!
@hhy2k
@hhy2k 9 ай бұрын
Ez egy gyönyörű autó....
@ZolaBola666
@ZolaBola666 11 ай бұрын
Nagyon jó a teszt, nem unalmas, mint a többiek! Olyan vagy mint egy gyerek, aki most kapja meg az ajándékot, de mégis részletes az egész, k.rvajó :) nem vagyok japán autó fan, de ezek tényleg szépek! Grat a tulajoknak!!!
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
köszi. nem kell tettetnem, tényleg ilyen érzés :-DDD
@mihalybognar6775
@mihalybognar6775 11 ай бұрын
Az első "csoda autók " egyike amit nap mint nap láttunk , felfoghatatlan adatokkal , a trabi meg a skoda után elég ütős volt :) , aki nem tapasztalta meg ezt az érzést annak hiába magyarázod , szuper választás köszi
@R0nix
@R0nix 9 ай бұрын
Már nagyon várom, hogy eljusson hozzád pár 90-es Japán limuzin (főleg egy KA7 Legend kizárólag manuális váltóval 😎)
@hummelzsolt-intimitasgourmet
@hummelzsolt-intimitasgourmet 11 ай бұрын
Talán az egyetlen japán amit szeretnék egyszer. Ifjú voltam a mikor megjelent és nagyon nagyon jól öregedett.
@gabriellaanonim6142
@gabriellaanonim6142 11 ай бұрын
Köszönöm szépen a videót! Megint egy tartalmas , jól felkészült tesztet kaptunk! Tamás
@TheBBandi
@TheBBandi 11 ай бұрын
Az egyik kedvenc japán kupém, valahogy nekem olyan, mint a kereklámpás naked motorkerékpárok, ez a sziluett egyszerűen nem öregszik :) nem mellesleg '94-ben 24 órás Daytona futamot nyertek a versenyváltozattal, ugyanazon évben Le Mans-ban kategóriát nyert, összetettben meg az ötödik lett a kocsi, köv. évben motorszabály változtatás miatt 4.5-es V8-al küldték harcba. Továbbá Bonneville-ben is remekelt, '91-ben 419 km/h-t mentek egy majd' 1000 LE-s (de gyári motoros!) JUN-Blitz tuningváltozattal, ami ha jól tudom a maga "súlycsoportjában" a mai napig rekord :)
@csabajoszai5719
@csabajoszai5719 11 ай бұрын
Üdv! Gratulálok színvonalas tartalom megint. Isteni gépek, gratulálok a tulajoknak. És írigykedek is😂
11 ай бұрын
Imádom a Z32-t, neked meg egyszerre kettő is jutott belőle....irigykedem😀 Szuper videó, köszi szépen!
@tamaslitz7609
@tamaslitz7609 9 ай бұрын
Gyönyörűek! Talán csak akkor lennének szebbek, ha gyári felnigarnitúrán gurulnának. :-)
@user-oe1po4uf1q
@user-oe1po4uf1q 11 ай бұрын
Udv, koszonom szepen! A tema maniakusakent es tobb ilyen peldany tulajdonlasa utan kis hianyerzet maradt bennem a technikai parametereket es par kortorteneti pillanatkepet illetoen, de valoszinuleg ez az en hibam. :) Az "...igen a motorja nem annyira kulonleges..." kijelentessel vitatkoznek. :) VG30DETT: "twin turbo, twin intercooler, twin throttle body, efi, direct ignition, nvtcs, forged crankshaft, forged connecting rods, high flow oil pump with piston cooling jets..." Egy jo allapotu bontatlan gyari motorbol van aki 600LE-t presel ki amerikaban, de turbo nyomas novelessel (1 bar-ra) a 400LE-t gyarilag tudta... Itt be is fejezem az okoskodast. Tenyleg koszonom hogy elkeszult egy ilyen video! Hianypotlo itthon...
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
öhm, sejtettem, hogy az nem lesz teljesen érthető, leírva értetted volna. "nem annyira különleges, mint az Eunos Cosmoé" így hangzik az a gondolat rendesen, csak ezúttal tökéletlenül fejeztem ki magam, bocs :-D
@Bandee91
@Bandee91 10 ай бұрын
Atyám de gyönyörű autók ezek, köszi a tesztet!
@gaborbicskei543
@gaborbicskei543 11 ай бұрын
Sziasztok, a tartalom nagyon jó, a videóban kicsit zavaró, hogy a kölyök be alszik, ájuldozik, mert egy ilyen autóban élvezni kéne az utazást, de hát kinek mi.
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
Köszi. Gyereknek majd mondon, h éjjel aludjon 🤣
@gaborbicskei543
@gaborbicskei543 11 ай бұрын
@@bollagyorgy Renben, amúgy jók vagytok nagyon👍
@boriszur1669
@boriszur1669 11 ай бұрын
​@@bollagyorgySzia Gyuri! Én már 22éve mondom neki és szinte mindig fordítva van !🤣
@csibi31
@csibi31 10 ай бұрын
Az első perctől az utolsóig zseniális a tartalom…meg az autók!! Órákig néztem volna még…😉☺️ Gratulálok Gyuri!! Csak így tovább!! 🤘🏻
@mihalyarmos9460
@mihalyarmos9460 11 ай бұрын
Az egyik álom autóm, köszönöm a műsort!!
@gaudisandor9586
@gaudisandor9586 11 ай бұрын
Szuper mind a kettő grat. a tulajnak,a fiad jó nagy buliba lehetett máskor főzz neki egy kávét....😂😂
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
Ilyen ez 🤣
@cliogta
@cliogta 11 ай бұрын
Ennyi idösen amikor 6-kor hazaèrtem, Apám 8-kor keltett. Na de nem 300ZX-et tesztelni, hanem betalicskázni a 3t termöföldet, amit a ház elött boríttatott le.....aztán mikor a másodikat borítottam ki félúton, mert kb elaludtam közben, akkor zavart el, kb hogy feküdjek vissza a f@szba, mert alkalmatlan voltam mindenre 😅😅😅😅 szóval teljesen rendben van a gyerek, tini, ez a dolga 😅
@zenojankus1225
@zenojankus1225 10 ай бұрын
jó kis gep ez nagyon tetszik! igaz 370 z használok de erre beneveznek...........
@ATTIS54
@ATTIS54 11 ай бұрын
FIAT Uno volt anyai nagypapám utolsó autója, imádta, hogy minden ott van a kormánynál. 🙂 Kornél, a te korodban, ha apám két óra alvás után kivitt volna egy ilyennel tuti, hogy még el is rókázom magam. 😃
@juliuscreed1985
@juliuscreed1985 10 ай бұрын
Mindig is ezt tartottam az nsx mellett a legszebb japán utcai sport autónak.
@YELLOW-Official
@YELLOW-Official 11 ай бұрын
Engem is megkínálhatnának vele a tulajdonosok. Hiányzott már Kornél bóbiskoló fizimiskája. Próbáltam elképzelni, hogy biztos csak átadja magát az érzésnek (ami lehet tényleg így volt), de én egy percre nem hunynám le a szemem az biztos. Az egyik fékezésnél, és kanyarban azt hittem kiesik a székből. 😀De nagyon nevetek itt az egyik kommenten, hogy a fiad komolyan vette az álomautó kifejezést. Na de nem akarom cinkelni, emlékeim szerint régen láttam már így autóban. De lassan kezd komoly férfi ember kinézete lenni.
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
gyúr a gyerek, már lassan félek tőle :-DDDD
@YELLOW-Official
@YELLOW-Official 11 ай бұрын
@@bollagyorgy akkor csak normálisan vezetgessél... 😅
@zolizubi1252
@zolizubi1252 11 ай бұрын
Szia Gyuri nagyon jó volt ez a vidi is!!A fiad nekem is feltünt hogy egy kicsit ellfárdt!Lexus sc430-ról nem akarsz bemutotót csinálni??Érdekelne figyelmedbe ajánlaném a zöld pokol csatit neki lessz szombaton!!Hajrá csak igy tovább várom az angolbetegről is az infokat::
@laszloblue3611
@laszloblue3611 11 ай бұрын
De szépek! ❤
@zoltanberta5487
@zoltanberta5487 11 ай бұрын
Gyuri fia ott alszik miközben ül az egyik bakancslistás álomautómba ami egy 90" japán ikon. Kabaré😅 igaza van Vályinak, a mai fiatalokat nem érdeklik az autók még ha azt is mondják látni rajtuk, hogy nem
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
erre a kommentre már egyszer válaszoltam, hogy nem, nincs igaza Pistának ebben, általában is vitatható, de Kornél esetében pláne :-)
@zoltanberta5487
@zoltanberta5487 11 ай бұрын
@@bollagyorgy mi csak ezekból a videókból tudunk ítélni, megítélni és ez az általános jelenség ezt nehézbtagadni és ezért az előítéletért nem lehet megharagudni. Csak örülünk ha nincs így.
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
@@zoltanberta5487 ott ült mellettem a Lotusban is például, már úgy értem ott is látszott, nagyon is ébren😀
@istvanszabo9115
@istvanszabo9115 11 ай бұрын
Szép munka ismét! 🙂✌️
@hevergyarmati2078
@hevergyarmati2078 10 ай бұрын
Amikor huszonéves voltam és valamiért volt pénzem, akkor egy ilyet, és egy fehér, automata toyotasuprát nézegettem. Lett belőle egy mk3 honda prelude 2000i 4WS, mert kiderült, hogy csak arra volt pénzem. Akkor még mertem nagyot álmodni, ma már mások az álmok. :)
@belatoth4170
@belatoth4170 10 ай бұрын
Hú! Egész délelőtt porcosodva ültem melóban ettől a két autótól. Sokat tanulhatna a másik két csatorna a mikrofon elhelyezésről is. Bár az én faterom is ilyen módon kezelte volna a másnaposságom az erdei faszedés helyett :D
@bollagyorgy
@bollagyorgy 10 ай бұрын
:-DDD erdőben fát szedni is jó amúgy
@belatoth4170
@belatoth4170 10 ай бұрын
@@bollagyorgy Hát még másnaposan :D
@szandras3211
@szandras3211 11 ай бұрын
Zseniális… 20-as éveim kedvence🫠
@mementomori4371
@mementomori4371 11 ай бұрын
Volvo 480 Turbo is lehetne majd esetleg. ;)
@peterr6761
@peterr6761 11 ай бұрын
Üdv! A tartalom, a tudás, információ átadás, a hangminőség mind nagyon jó, ezért is nézem a videókat rendszeresen. Viszont (és nem bántásképp) számomra sajnos elég zavaró az operatőr remegő keze. :( Esetleg egy gimbal vagy optikai/szoftveres képstabilizás megoldható lenne? Nagyon szuper változást hozna. 😊
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
köszi, a másik dolgon meg dolgozunk :-)
@NZotyoka81
@NZotyoka81 11 ай бұрын
Nekem mindig a Sebesség lutra album jut eszembe erről az autóról (1990)mert ez volt a címlapján. Persze sosem telt be az album…
@finisttechnoavia4849
@finisttechnoavia4849 11 ай бұрын
A fiad komolyan vette hogy alomauto
@miharviani
@miharviani 11 ай бұрын
Nagyon jó anyag lett 🤘
@rocko44444444
@rocko44444444 10 ай бұрын
a B2 Audiknál is pár kapcsolót felhelyeztek a műszerfalra.
@adamlucas18
@adamlucas18 10 ай бұрын
Köszönjük! :)
@mickadatwist1620
@mickadatwist1620 11 ай бұрын
Kuri jo design kivul-belul
@kommentelek.
@kommentelek. 11 ай бұрын
Álomautó.
@belakgabor2963
@belakgabor2963 11 ай бұрын
Talán az S 2000 Honda volt még ilyen kormány körül elhelyezett kapcsolokkal hogy ne vonja el a figyelmet a közép konzoli gomb rengeteg. Ennek elődje amúgy anno még nem a Datsun 260 z volt?
@zsoltkoltai2018
@zsoltkoltai2018 10 ай бұрын
Menő. Javaalom, próbálj ki egy volvo 480-ast, az még egy jópofa autó... A turbós méginkább.... A műszerfal igazi mileneum falcon ❤😂
@boriszur1669
@boriszur1669 11 ай бұрын
Azért 30évesen is kapar a kacat az aszfalt + gyürödik mögötte ! 🤣 👍
@hauchtomi
@hauchtomi 10 ай бұрын
Szia, Az Insta 360-ból ennyi jön ki képileg? Borzalmas, zajos, nem elég részletgazdag. Bocsi, én is küzdök hasonló problémával, ezért írom. A videó, rulez!
@bollagyorgy
@bollagyorgy 10 ай бұрын
szia, ne tekitsd azért ezt teljesen mérvadónak, hiszen ahogy mondtam, most használtam először és sok helyen használtam a belenagyítás lehetőségét - amit amúgy a gyári app tök jól megad - hogy lássuk az autót közelebbről. Nekem alapvetően tetszett, amit látok, és van benne lehetőség érdekes és látványos autós dolgokra, :-)
@csabeszhudak2698
@csabeszhudak2698 11 ай бұрын
Lehet nagyon korán forgattatok? Még álmos volt.😅 Nagyon jó a műsor!
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
korán ja :-DDDD már odafelé is aludt a gyermek, ez ilyen
@illeslaszlo9950
@illeslaszlo9950 10 ай бұрын
92 ben én is mentem egy fekete 300ZX-el, hát a daciám után egy rakéta volt. Különösen a fékhatás az lenyűgöző volt.
@kisscsaba1688
@kisscsaba1688 2 ай бұрын
A kispolszkinak is az óracsoport ket szélén vannak egyes kapcsolói😁
@bollagyorgy
@bollagyorgy 2 ай бұрын
de nem rögtön induláskor, csak később került oda - a '80-as években ez divatos megoldás volt. Lásd még Fiat Uno, Audi 80
@kisscsaba1688
@kisscsaba1688 2 ай бұрын
@@bollagyorgy Amúgy is csak poénnak szántam. Hol van az ettől dizájnban,minőségben😉. A Nissané még ma is nagyon gusztusos,a P126-é meg sose volt.
@Yorgos2007
@Yorgos2007 11 ай бұрын
Szegény srác, miért nem hagytad otthon, hogy kialudja magát? 🙂 A videó szenzációs megint! Álomautó(k)!
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
részben éppen Kornélnak köszönhetően jó a videó - akár hiszed, akár nem, amikor a kocsi mellett állva magyarázok, ő az operatőr. Mindegyik videóban amúgy :-D Tehát az, hogy te látod, miről beszélek, neki köszönhető :-D
@Yorgos2007
@Yorgos2007 10 ай бұрын
@@bollagyorgy Nem semmi, hogy ilyen fáradtan is tud koncentrálni az operatőri munkára 🙂
@attilagere6186
@attilagere6186 11 ай бұрын
A sok paci etetéséhez irgalmatlan mennyiségű zab(benzin) kell. 650+ még egy kicsi / literért nem biztos hogy ez a legjobb hobbi. Persze a szem kívánja nagyon.
@kommentelek.
@kommentelek. 11 ай бұрын
Drogozhatsz is. A minőségi abból is drága lesz. A horgászás meg nem ad ilyen élményt.
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
munkába járni nem éri meg autóval olcsóbb bármi más. hobbinak azonban továbbra is kitűnő. Hiszen abból a 650/literből mosoly, sőt vigyor lesz, és úgy máris megéri :-D
@galantaithomas5540
@galantaithomas5540 8 сағат бұрын
Még valami! A 3000GT-hez is van minden az USA-ból! Van olyan USA cég, (3SX Performance) ami kimondottan 3000GT-re van specializálva. Az utolsó csavarig. Az EU piacon semmi. De a 300ZX vagy Supra MK3-hoz sincs szinte már semmi a gyártótól az EU-ban. A 3000GT messze nem annyira problémás mint azt sokan hiszik. A hajtásláncal tudnak galibák lenni, ha az ember egyszer megcsinálja, nagyon megbizható.
@ldsman1global587
@ldsman1global587 11 ай бұрын
Az az épphogy nem alvő kiscsávő NAGYON GÁZ!!! Elég markáns ellentét a fater lelkesedése, meg gyerek érdektelen bealvása... Ezért kár volt elhozni, pláne mutatni....
@istvanalbert9196
@istvanalbert9196 11 ай бұрын
Azt hittem, a 2+2 ülés pont usában volt lényeg, hogy egy sportautónak is olcsóbb lehessen a biztosítás... 🤔
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
amúgy szerintem igazad van, de ettől még így van a Z32-vel. Talán azért, mert az S30 az USA piacon szólt igazán nagyot, ott volt kereslet kétüléses Nissan kupéra
@istvanalbert9196
@istvanalbert9196 11 ай бұрын
@@bollagyorgy, nem tudom megmondani, ki taglalta a témát, hogy a 2+2 (úgy bármilyen márkában) azért született, hogy kedvezőbb legyen a biztije usában... 🤷🏼‍♂️
@rolandszerenyi3466
@rolandszerenyi3466 10 ай бұрын
A Zoldpokol csatornán a Zoli.@@istvanalbert9196
@Bereczki_Gabor
@Bereczki_Gabor 10 ай бұрын
Bakonybél felé forgattatok? 😁
@bollagyorgy
@bollagyorgy 10 ай бұрын
igen, bár asszem ez el is hangzik, vagy kivágtam azt végül? mindegy, lényeg hogy igen
@Bereczki_Gabor
@Bereczki_Gabor 10 ай бұрын
@@bollagyorgy nem tudom, lehet elhangzott, de megismertem, mert szoktam arra csapatni az FN2-vel 😁
@DanaLLLL
@DanaLLLL 11 ай бұрын
Hicar rendszer működött? :D
@Penge526
@Penge526 11 ай бұрын
Fiatalkorom autója 🫡
@janosszabo3645
@janosszabo3645 4 ай бұрын
Ugyan ilyenem volt 1993 ban. Grafit metál. 2+2 üléses. És mechanikjs váltós. Az autómata, az tiltott 250 nél. Én nem egyszer mentem vele 290 et. 2 évesen, és 36.000 km el vettem. Az amerikainak teljesen más futóműve, és a fékje is más volt. Állítólag sokkal gyengébb volt, mint az európai. Egy ember volt akkorjában, aki hozzá tudott nyúlni. A Hunyadi Jancsi. Sok sok mindent nem mondtál el róla. Mi az hogy alig dőlt???? Nem dőlt egy mm sem, mivel elektrónikus volt a szint szabájozás. Az enyém Győrbe került. Átfényezték jégkékre. Vagy kékes szürkére. Egyszer láttam, de már nem emlégszem. ERX 830 volt a rendszáma.
@attilatakacs5036
@attilatakacs5036 11 ай бұрын
A Datsun Z kimaradt a felsorolásból.
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
öhm... dehogy maradt kzbin.info/www/bejne/r4TZgHSPgd1qi9Esi=8pS6_2rS_K-Tr3-y&t=81
@tamaskovacs5034
@tamaskovacs5034 11 ай бұрын
Srácnak teljesen felesleges volt beülni… Vagy mondjuk ki is vághattad volna, nagyon gáz…😕
@griffin-zl2bd
@griffin-zl2bd 11 ай бұрын
Állat, papucsállat. Godzilla apucija rexi, T-rexi.
@user-br1pl1ry2l
@user-br1pl1ry2l 10 ай бұрын
Igazi élmény faktor, besz@rás, imádnivaló dögök…..na ezt nem értik meg a NŐK……⭐️⭐️⭐️⭐️😂
@adamg.6393
@adamg.6393 11 ай бұрын
Ezt a gyerek nem élvezte melletted ! 😂
@gabornagy3937
@gabornagy3937 6 ай бұрын
gyerek bekómált melletted 🤣🤣🤣
@74pityke
@74pityke 11 ай бұрын
japán auto,nem csoda higy elaludt😂
@gabordekany4687
@gabordekany4687 10 ай бұрын
gyereknek legközelebb vegyél már egy redbullt te rabszolgahajcsár ,gyermekkizsákmányoló :D
@laszloantal8836
@laszloantal8836 11 ай бұрын
Nem tudom miert cipeled magaddal a gyereket csak lehuzza a musor szinvonalat lesir rola hogy szarik bele
@bollagyorgy
@bollagyorgy 11 ай бұрын
ellenkezőleg, ő az operatőr minden részben, és imádja a kocsikat :-D
@csorvassypeter5722
@csorvassypeter5722 11 ай бұрын
Van egy barátom, aki akkora japán autó “fan”, hogy szerinte ezek sz@r autók és csak a Supra, Lancer autók jók, minden más japán kukába való és vacak. Nem, nem viccelt. Vélemény?
@beepboy7963
@beepboy7963 11 ай бұрын
Én is ilyen voltam, úgy 15 éves koromig. Tehát ha gyerek, akkor ez még rendjén is van hogy így gondolja. Ha felnőtt, akkor bajok vannak.
@arpadtoth5056
@arpadtoth5056 11 ай бұрын
Az MK4-es Supra jó, de az 4 évvel később jött ki. Volt idejük rágyúrni. Viszont a sor6 miatt nem tudja hozni azt a szép lapos elejű kupé formát mint a zx. Kinek mi jön be...
@mementomori4371
@mementomori4371 11 ай бұрын
A barátod egy csőlátású majom, elnézést. Ez a kirekesztő korlátoltság az, ami annyira jellemző a magyar mentalitásra, és amitől hányni támadna kedvem. Irritálnak az ilyen okoskodók. Óvodában még elmegy, utána gáz.
@JesusismyAirBag0
@JesusismyAirBag0 11 ай бұрын
👏🙌🫶💫✨️✨️✨️✨️✨️ LOADING Bo00OOOST🐌
@peterhajdu6470
@peterhajdu6470 11 ай бұрын
Kormánya rettenetesen hasonlit az opel kormányra
Igazi gran turismo a BMW 635 CSI. Álomautó?!
22:14
Bolla György
Рет қаралды 23 М.
Before VS during the CONCERT 🔥 "Aliby" | Andra Gogan
00:13
Andra Gogan
Рет қаралды 6 МЛН
Joker can't swim!#joker #shorts
00:46
Untitled Joker
Рет қаралды 40 МЛН
Yum 😋 cotton candy 🍭
00:18
Nadir Show
Рет қаралды 6 МЛН
CHOCKY MILK.. 🤣 #shorts
00:20
Savage Vlogs
Рет қаралды 30 МЛН
When A Gang Leader Confronted Muhammad Ali
11:43
Boxing After Dark
Рет қаралды 7 МЛН
Building a VG30 block | Mazworx billet episode 5
18:10
VIP Nismo Soul
Рет қаралды 8 М.
Nissan 300ZX (Z31): Titkos tippet valaki? - Speedzone desszert
30:48
We Drove The Beast // A 27-Liter V12 Spitfire-Powered Monster
22:27
Throttle House
Рет қаралды 2 МЛН
Nissan 300ZX (Z32) 1990 - Totalcar Erőmérő
12:42
Totalcar.hu
Рет қаралды 57 М.
Before VS during the CONCERT 🔥 "Aliby" | Andra Gogan
00:13
Andra Gogan
Рет қаралды 6 МЛН