Úgy mondom, hogy Lendvai Ildikó néni is megértse. Két-har-mad.
@halec38612 жыл бұрын
Sotet vagy, bolsi, mint a kerti-budi.. ;)
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Ja. De még mindig nem a szavazók kétharmada. 12 év agymosás, felelőtlen az államkasszát kiüresítő választási osztogatás után. 12 évig nem adtak 13. havi nyugdíjat, amjit amúgy a szocilaisták 3-szor megtettek. Elvették, de ők is vezették be, erről valahogy nem szóltak a fideszes óriásplakátok.Bajnai spórolt, próbálta rendbe tenni a kasszát úgy adta át. A fidesz kiüresítette, jutalmul kétharmad. Ez egy ilyen ország.
@MrPuffin752 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv végre egy kultúrált ellenzéki válasz. Szerintem az "agymosásnak " most látszott meg az eredménye. Mindenhol erősödött a Fidesz. Ellenzéki barátaim, öt közeli barátom szavaztak a Fidesz -Kdnp-re mert ugyan nem tetszik nekik a nemzeti politika, liberálisok, globalisták de a saját érdekeiket, pénztárcájukat, családjukat szem előtt tartva szavaztak. Mindegyikük azt mondta, hogy soha nem éltek ilyen jól. Akinek rosszabbul megy az elmúlt 12 év agymosás alatt az valamit nagyon rosszul csinál. Az államadósság pedig valóban magas, viszont ennyi befektető soha nem érkezett Magyarországra akik ki is termelik a hiteleket. A világ legeladósodottabb országai közül az USA, Japán vezetik a listát. A Bajnai kormánynak nem volt miből spórolnia. Nézze meg Szili Katalin interjúját. Bokros Lajost küldték a Bildenberg csoporthoz az IMF hitelért mert államcsőd volt szép csenben. 14 000. milliárd forintot vettek fel és tüntettek el. Annak fejében, hogy elveszik a 13. havi nyugdíjat és privatizálják a kórházakat. 6000 orvost küldtek el és közel 600 egészségügyi intézményben voltak bezárások. Ezeknek a listáját meg lehet nézni a neten. 12 év alatt ezek kifizették az IMF hitelt, kormányváltás után kifizették az összes önkormányzat és egészségügyi intézmény köztartozásait. Ez utóbbiakat minden évben kifizetik. Több mint 600 kisebb nagyobb egészségügyi intézmény épült, illetve újítottak fel. Hetente adnak át fontosabb útszakaszokat ami megkönnyíti a települések fejlődését. A vidékfejlesztési pénzekről még nem is beszéltem. Tudom, hogy ezek sem szentek. Olvasok baloldali híreket, kapok közvetlenül híreket, hogy ki mekkora sumákságot követ el, hova tűnnek közpénzek. Ebben egyik kormány sem különb a másiknál. A nem mindegy, hogy mindent ellopnak vagy nekünk is adnak belőle. Ez a kisebbik "rossz". ...és mielőtt bármi is felmerül, hogy én könnyen beszélek elmondom, hogy öt éve özvegy vagyok, az egyetemista fiamat is eltartó (nem kell dolgoznia mert megtehetem) bútorasztalos szakmunkás vagyok. Kívanok önnek is hasonló jobb életet mint amit én kaptam az elmúlt 12 év agymosás alatt.
@laszloilles522 жыл бұрын
Mégpontosabban: 4-x k é t h a r m a d!
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
@@MrPuffin75 Hát én ezt teljesen másképpen látom. A nemzeti politika nekem nagyon is tetszene, de nem ez. Ez a "nemzeti" politika álnemzeti politika. A külhoniakat szavazatszerzésre használja, pénzeli, de az állampolgárságuk milyen jogokat ad nekik, ha amúgy pl. Csikszeredán élnek? Milyen jogukkal tudnak élni? A szavazatival. És közben semmiféle teherben sem osztoznak. Nemcsak az adóról van szó.Se honvédelemre, se polgári védelemre, se semmi másra nem kötelezhetők. Ilyenkor hirtelen mégis számít a lakhely. Valahogy itt mégis lehetséges a kétféle állampolgárság. Azt tudom támogatni, hogy ápoljuk a helyben maradásukat, de a pénzért cserében, el van véve tőlük az önrendelkezés joga, az önálló politikai arculat. Az RMDSZ mára egy fidesz-erdélyi tagozattá süllyedt, meg lettek vásárolva. Másik dolog, hogy jobban élünk-e. Ja, csak a barátok figyelmébe ajánlom, hogy nem a fidesz miatt, hanem annak ellenére. A jobban élés nem a fidesznek, hanem a kedvező világgazdasági környezetnek és a soha nem látott uniós támogatási ciklusnak köszönhető igazán. Magam is jobban élek mint 2008-ban, de akkor volt egy világválság, komolyan elhisszük, hogy fordított esetben ma rosszabb volna, ha most másik párt kormányozna akkor meg a fidesz lett volna? Minden környező országban jobb, mint 12 éve, pedig egyikben sem a "csodálatos" Orbán Viktor a kormányfő, lássunk már ki a Kárpát-medencéből? Nevetséges, mindig a Gyurcsány-korszakhoz viszonyítani. Az ellenzék nagy része sehol nem volt akkoriban és Gyurcsány ott van köztük, de nem igaz, hogy ő a "FŐNÖK" ezt csak a fidesz mondja, mert így tudja eladni ezt a múltra mutogatást. Mikor látunk már át ezen? IMF hitelt kifizették? Ja, mert másikat vettek fel helyette. Egyik kormány se különb? De, ilyen rendszerszintű lopás soha nem volt. Ilyen gyakorlatilag leválthatatlanná tevő választási rendszer soha nem volt. Ilyen gyülőletkeltő és egyoldalú kormányistenítés, ellenzékgyalázás a közmédiából soha nem folyt. Nem véletlen az újabb kétharmad, most mondom, 2026-ban ugyanez lesz. Senkit nem tudunk mondani a korábbi kormányok idejéből. aki pár év alatt többszázmilliárdossá vált mint Mészáros vagy Tiborc. A kormányfő haverja és veje. Igen, én is jobban élek az ellopott morzsákból, de én vagyok olyan "hülye" hogy az ország érdekeit nézem a szavazáskor nem a saját rövid távú érdekeimet. Erre a magyarok többsége a történelmi tapasztalatai és a szűklátókörűsége miatt nem képes. Pedig csak meg kellene nézni, mennyit fejlődött Lengyelország, Csehország, Szlovénia és igen, Románia.Mészárosok nélkül versenyben volnánk a többi V4 országgal, de le vagyunk maradva. El kellene felejteni már a szavazásnál a Gyurcsány időket, nem ez számít.
@zsoltbarna28752 жыл бұрын
Kende Péter le a kalappal👍Tökéletesen igaza van! Végre valaki őszinte és korrekt 👍
@z.sz.53322 жыл бұрын
Így utólag igen, de előtte milyen volt 😉
@nev13872 жыл бұрын
apró rész igazság még a rendszer se sikerült beazonosítani amiben a halmazt elemzi
@zsoltbokor24642 жыл бұрын
Siker receptje az ilyen nyanyákat a politikai közelébe se szabad engedni de a médiába se!!!
@zsoltbokor24642 жыл бұрын
Ezek után normális ember nem szavazna az ellenzékre én se undorító amit most csinálnak egymás anyját is megölnék mi lett volna ha hatalomra kerültek volna!
@laszloilles522 жыл бұрын
@@csabahuber3846 Balatnöszödi-Nemleszgázáremelés Ildikónak annál inkább.
@robertkiss99312 жыл бұрын
Viszonylag ritkán értek egyet Kende Péterrel, de most brutálisan. 😅 Elmondta, amit mások elhazudnak. Ennyi.
@ernovaller54252 жыл бұрын
Most igaza van. Én is furcsállom, de igaza van.
@lionheart83732 жыл бұрын
Engem egyáltalán nem érdekelnek a magyargyűlölők okoskodásai.
@juditszakacs9432 жыл бұрын
Végérvényes !
@Ezustliliom2 жыл бұрын
@@lionheart8373 Kuss, gomba! Te csak egyed a szart!
@Ezustliliom2 жыл бұрын
@@juditszakacs943 Na, megjelent a másik gomba is...
@hagyjukezt2 жыл бұрын
Nagyon jól ismeritek a vidéket, valóban! Kunhalmi képződmény is ha "LE"megy vidékre, akkor átmegy az előadásmódozat színiparasztba. Úgy égett a pofám helyette, hogy végig sem tudtam hallgatni. Fogalmatok nincs arról, hogy gondolkodik a vidék, teljesen igaza van Kendének! Egyet mondok csak a sok közül, mert nem is szeretném, hogy legyen fogalmatok... Fogalmatok nincs arról mi volna a problémánk azzal, ha 9 hónap lenne az álláskeresési, ha emelnétek a CSP-t, mi több azt hiszitek, hogy ezzel megfogni lehet minket, nem elriasztani! Nem értem, hogy a rendszernek mi köze ahhoz, hogy az ellenzék leírja magát? Értem én, hogy szerintük jobboldali médiatúlsúly van (amivel vitáznék, de lényegében felesleges volna), azonban bődületes baloldali médiatúlsúly volt akkor, amikor másodjára nyert a Fidesz 2010-ben! Hogy történt? Szóval, hogy az átformált választási rendszer és a jobboldali médiatúlsúly együtt ellehetetleníti a baloldalt abban, hogy nyerjen? Kérem, ha nem hülyék, akkor hülyét sem lehet belőlük csinálni, azzal csináltak magukból hülyét, amit tettek és konkrétan ami a szájukat elhagyta!!! Hogy lehetetleníti el a jobboldal azt, hogy én a baloldalra szavazzak, engem a baloldal megtudjon győzni? Nincs is hozzám intézett üzenete! Egy darab sem! Mi? Hogy Orbán egy g...? Hogy lopnak??? És ezzel érjem be? Összeálltatok azzal, akik szintén loptak, anno, mikor még eltudtak érni valamit, ami mozdítható... most akkor úgy gondoljátok ennyivel meglehet győzni? Nem kell még azt is elhiggyem a jobboldali médiának, hogy most is loptok, így is loptok, hogy nem vagytok kormányon! Fölhívnak telefonon azért, hogy elmondják, Dr. Hargitai már egy vén f... és inkább nyugdíjban lenne a helye, ezért szavazzak a jövőre, a Schwarcz-Kieferre! Hát egy nagy lósz...t! Huszonéves kisgyerek azzal próbál nyerni, hogy az ellenfelét levénemberezi? Milyen stílus ez?
@smile8222 жыл бұрын
megfogalmaztad a gondolataimat, köszi! ;)
@gabornagy44112 жыл бұрын
zseniális-így igaz
@generonam2 жыл бұрын
👍
@generonam2 жыл бұрын
Baromira nem érdekli őket a vidék. Budapest se. Az ország nem érdekli őket, úgy, ahogy van. Londonban jobbak a ruhák, Párizsban az éttermek, Lisszabonban a kilátás. Ez a hely itt kissé szegényes, koszos PÉNZFORRÁS. Nem ismerni kell, hanem meríteni belőle, kiaknázni ügyesen és jobb helyeken elkölteni a zsákmányt. Lehet, hogy Te ismered a vidéket, ők meg ismerik New Yorkot. Te a családi pótlékról beszélsz, ők meg karibi hajóutakról. Persze, hogy nem értitek egymást.
@gaborszakacs62532 жыл бұрын
Köszönöm! Az embereket biológiai és mentális lényükben sem tekintik semminek.
@annaviranyi55822 жыл бұрын
"Végérvényes", drága Kende úr, köszönöm.
@csaszarileveltar2 жыл бұрын
Gondolom abbéli örömödből fakadóan értesz egyet a Kende Úrral hogy a bűnöző gazdáid agyonyerték magukat egy 90 fokban nekik lejtő pályán.
@kalmanmikorka13302 жыл бұрын
drága? Hu de udvarias kedves Anna 🙂
@vtamaslaszlo11752 жыл бұрын
Köszi kende .
@ernovarga60782 жыл бұрын
Kendénél a pont. Lendvai csak maszatol!
@charlienemeth13422 жыл бұрын
Lendvai próbál legitimitást találni a hülyeségeire meg hogy kell még ilyen párt, hogy mszp...:/
@ernovaller54252 жыл бұрын
Gyurcsánnyal 1000 év alatt sem lehet.
@yensza2 жыл бұрын
Reméljük 2026ig valaki végre észreveszi
@attilakovacs15122 жыл бұрын
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom, hogy Kende Péter minden szavával egyet kell érteni! Megfogalmazásával lényegével, stílusával!
@nev13872 жыл бұрын
hamis vigasz egy maffia túléléséhez
@peternemes67702 жыл бұрын
Kende :. Nem azt mondták Ildikó! Kell még valamit mondanom,Ildikó?
@yamaicaman2 жыл бұрын
Média túlsúly ugye? A MiHazánk is annak köszönheti a győzelmét! Ugye???
@juditkiss74912 жыл бұрын
A covidnak és a Jobbik dk-ás összenövésének. Szégyen
@gaborhorvath99552 жыл бұрын
Miért a mi hazánk győzőtt?Hosszú ideig ilyen kicsi marad!Ez a 300-400.000 szavazóbázissal!Minden politikust elzavarni,mert egyik se jobb a másiknál(csak lop,hatalommal visszaél,pökhendi stb) Csak tiszta szakértői kormányt!!!!
@DevEagle2 жыл бұрын
Vagy a behajtó maffiának. Azt tenyleg ők göngyölték ekkora lufira.
@MadDog-vt1kw2 жыл бұрын
Milyen győzelme volt a mihazánknak?
@evahorvath81352 жыл бұрын
Sokan a kisebbik rosszra szavaztak, annyira irtóznak ettől az ellenzéknek nevezett akármitől.
@jenooliverscheftsik35422 жыл бұрын
A múmia megint félre beszél az ilyenek miatt vesztenek
@fefeeeere96752 жыл бұрын
A szarházi cenzor már megint osztja az észt
@evahorvath81352 жыл бұрын
Szörnyű!
@janosfarkas49712 жыл бұрын
2018-ban közel 1 millió szavazója volt a jobbiknak. Ha a fele megmaradt volna, akkor legalàbb 1 körzetet hoznia kellett volna. Most is mosdatjàk a Jakabot. Hiteltelen emberek.
@csaladkiss36442 жыл бұрын
Az útszéli stílusú emberek a parlamentben is hozzátették a magukét a zuhanórepűléshez.
@fefeeeere96752 жыл бұрын
A hazaáruló jobbik felesküdött a Szen Koronára.Ezután elárulták azt.Méltó helyük a pöcegödör....
@Wolfe1392 жыл бұрын
Ne haragudj, de nem értem a logikádat. Hol nyert 2018-ban vidéki körzetben a Jobbik olyan szinten, hogyha levesszük akkori szavazataik felét, majd hozzáadjuk az akkori baloldali szavazókat, akkor nyertek volna. Szeirntem sehol. Nem akarom mosdatni a Jobbikot - gyalázat amit művelnek -, de nem stimmel amit mondasz.
@nicuaurora56192 жыл бұрын
Kende 👍vilagosan beszelt .
@nyugger28242 жыл бұрын
A múmia visszatért !
@zsoltkarikas6422 жыл бұрын
Most Kende Péter-ben kellemesen csalódtam, a választások óta egy őszinte hang! Lendvai Ildikóban pedig most sem csalódtam "Lassan mondom, hogy mindenki megértse...", még élénken emlékszem rá, azóta egy szavát sem hiszem el, még akkor sem, ha elnézést kér!!!
@atilanimrod88722 жыл бұрын
De mindazon hazugságok ellenére amit gyurcsótány mellett összerikácsolt most azt próbálja megmagyarázni, hogy Orbán jogtalanul sajátította ki a biztonságra történő hivatkozást, ígéretet! Talán igazat kellett volna mondani és nem hazudozni bolsi módon össze-vissza! Kell még valamit mondanom Ildikó?!
@Daviiiids2 жыл бұрын
Múmia Ildi néni mit keres egy ilyen műsorban? Szerepeltessék még és garantált a 4/5öd...
@forgacstamasgergely2 жыл бұрын
Kende úr nem a leg szeretettebb, de tökéletes megfogalmazásokat adott👌
@Fdex212 жыл бұрын
Csak egy kérdésem van! Mi a búbánatért kellett ezekre a felismerésekre ennyi időt várni?! Normális ellenzék, program, hiteles emberek!!! Ezekkel nem fog menni!
@pontikischristos39272 жыл бұрын
És most, hogy ezt kimondtuk, előrébb vagyunk? Az ellenzék marad, Feri marad.
@nev13872 жыл бұрын
mert még mindig nem jót kérdezel tele van a tökünk megmondókkal, megoldás keresők kellenek, mással már nem érdemes szóba állni ezért nyert mzp az előválasztáson nem azért mert alkalmas volt hanem meg megoldásnak gondolta magát
@martabanki5342 жыл бұрын
Basszus, ezt mondjuk már legalább fél ève! Mit keresnek a parlamentbe?
@Potkulcs2 жыл бұрын
Hallottad, kettő milliót.
@smile8222 жыл бұрын
@@Potkulcs ennyi.. érdekes, mikor fizuemelés van, lapít mind, mint szar a fűben.. közben Jakab elvtárs eljátssza a parizeres-zsömle zseni marketingjét, és most meg megy a hüppögés, meg a mutogatás MZP-re.. :D és természetesen a vidékieket nézik ostobának.. :DDD
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Ja, Orbán megfizeti őket, hogy fenntartsa a demokrácia látszatát. Juncker nem véletlenül mondta amit mondott.
@monikabarna42922 жыл бұрын
"Fogalmunk nincs róla, hogy milyenek a vidéki emberek!" - Hát gyönyörű, azt így akartak ezek kormámyozni? Pfú, alja banda!
@horvathgyula64552 жыл бұрын
Igaza van Ildikó néninek. Nem mutatkoztak kormányzóképesnek.
@karolyhorvath12492 жыл бұрын
És többek között ö volt az elíndítója a mélyrepülésnek.Nem lesz gázáremelés,hány évre ígérjem meg?Többé hazug szó Mszp-s politikus szájából nem fog elhangzani,tetszenek emlékezni?Horn Gyufa bácsi pörög a sírjában
@Violetta333262 жыл бұрын
A banya vèdi a vèdhetetlent! "Orbàn kisajàtìtotta a biztonsàgot!" ??? Kimondta a szàjàval ez a mùmia! Őrület, hogy itt tart! Kende nem a kedvencem, de most reàlis volt!
@laczkoattila2 жыл бұрын
Kende Péter a második józan hang a választás óta Mérő László után.
@zoltannagy41602 жыл бұрын
😀🤣😂
@evahorvath81352 жыл бұрын
Schiffer is jó általában.
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Mérő Lászlónak igaza van, nem ismerték a vidéket a pestiek. Azt hitték csalás van, pedig nem. Ezek tényleg elhitték, hogy MZP másnap vinné az embereket Ukrajnába harcolni. Májusra pedig átműtenek minden óvodást.
@enyemezis2 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv Dehogy. Csak az alapigazságot. A bal rossz, proli, liberálnáci és eu egyesült államokat akar...stb... a jobb jó. Háború? Gyerekmegrontó baloldal? Dehogy... Pedig AZ is igaz.
@future_892 жыл бұрын
Még sok Ildikó nénit, és garantált a következő 2/3 is.
@tamasszabo89332 жыл бұрын
Egyem meg Ildikót olyan értelmesen pislog mint a nem lesz gázáremelés idejében!😄
@terezelek2772 жыл бұрын
hitelesség, hitelesség....
@zoltanvarga75232 жыл бұрын
👍😂😂😂😂
@evuful2 жыл бұрын
Kende Péter tökéletes pontossággal írta le a helyzetet és az ellenzéket. Minden szava valóságos és igaz. Ellenzékváltásra és Macron effektusra van szükség valóban.
@PROMETHEUS20832 жыл бұрын
Macronról csak annyit, hogy ő sem alulról jött innovatív építkezés :D Ő a Rothschild bankház egyik vezető bankára volt. Őt felépítette ez a háttérhatalmi struktúra!!!! Nem a nép gyermeke, hanem a háttérhatalom embere! Ennyi!
@zsb792 жыл бұрын
Ti, a múlt vagytok ezt fel kéne fogni végre.16 éve. Példa rá (MSzP. 1% os párt)
@feri76992 жыл бұрын
Ti pedig a régmúlt. Tapsikoltok a feudalizmus újraélesztéséhez.
@andreamarcso27832 жыл бұрын
Fidesz, 60 éves vezetőkkel. Azért nem a jövő emberei ők sem.
@zsb792 жыл бұрын
@@andreamarcso2783 Hát még biden..meg a pelus
@andreamarcso27832 жыл бұрын
@@zsb79 Trumpli se mai kakas.😁
@petergaborwagner59702 жыл бұрын
Megélhetési politikusok.
@stephengopp97342 жыл бұрын
Ja most az volt a baj hogy hatpártos buli nem jött be! Ez az Orbán hibája.
@zsb792 жыл бұрын
Péternek igaza van!!! Ha piros pólóba ,ha kék be,ha zölde indultuk se kelletek.Mégegyszer, hogy mindenki megértse a rossz múlt vagytok !! Nektek, még mindig a hatalom megszerzése a fo ntos .Csak a többség ezt nem akarja.Vegyétek már észre.
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Hát igen, a fidesznek nem fontos a hatalom megtartása. Nyilván ezért ürítették ki az államkasszát és ezért van a valaha legnagyobb csúcson az államadósság, miközben osztogattak SZJA-visszatérítést, felújítási támogatást, Jövőre meg nem lesz ilyen. Á, nem, ez nem a hatalmi mániájuk miatt volt.
@zsb792 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv 2006 .4 órával az államcsőd elott.fleto
@istvanhadnagy90082 жыл бұрын
A mamánál félrecsúszott az alsó sor. Diszkréten meg kéne igazítani,mert még kiesik.
@miklospanczel35842 жыл бұрын
😆
@noraszentgyorgyi42792 жыл бұрын
🤣😂
@zoltanvarga75232 жыл бұрын
Ez jó! Szét röhögtem magam!!! 👍😂😂😂😂😂😂
@borbalabucsy45442 жыл бұрын
Fogorvosok gyöngye ez a két ember.
@tiborhideg87782 жыл бұрын
Én azt gondolom, hogyha ennyi pénzem lenne, már implantátumban gondolkoznék, vagy egy új fogorvosban. És, ha ki tudnám mondani, hogy.. "Sajnos, a sarki fűszerkereskedésben, sem tubusos, sem üveges mustár nem kapható! De schebaj, szeretek másch schawanyúságokat isch!" akkor köznyilatkoznék.
@CsakZoltan2 жыл бұрын
Szerintem meg kell ferivel próbálni újra mert ő nem lehet hibás 🤣🤣🤣
@Potkulcs2 жыл бұрын
Feri hibátlan.
@brozjoszip64012 жыл бұрын
Bizony. :) 😀 😃 🙂
@leorogerkisztihand52932 жыл бұрын
tökéletes, én 2006 óta tudom!
@oszkarvastag21472 жыл бұрын
@@Potkulcs má igy ,a jelenlegi állapotában is,ha meg leszokna a piáròl ...
@bodo85452 жыл бұрын
milyen rendszer? Mindenki oda xel ahova akar! Önálló felnőtt emberek vagyunk.
@pajcsi782 жыл бұрын
Egy olyan, ami a fidesznek kedvez. 54%-kal 2/3 lol A választási körzetek átalakításáról akkor még nem is beszéltünk. Okosan ki lett ez találva. Persze a győzelemhez kell Gyurcsány a másik oldalon.
@xbqchm2 жыл бұрын
Minek az 54%-ával, te ökör?
@denesmolnaraimusic2 жыл бұрын
@@pajcsi78 sajnos, ez nem igaz. Már többen elmondták/bevallották baloldali körökből hogy ez amit állítassz egy baloldali hazugság - volt. A jelenlegi választási rendszerünk a brit és amerikai választási rendszer másolata ahol a "nagyobb párt" nyer. Tehát nem a kormányzó pártnak kedvez hanem a több szavazatott kapottnak. Ennek értelme pedig az hogy elkerülje a kisebbségi vagy szerény többségű, un. "béna kacsa" kormányzást és nagyobb politikai stabilitást adjon. Ha az amerikaiaknak vagy a briteknek ez többszáz éve jó, nekünk miért nem jó? Megmondom miért : mert az a politikai erő aki tudja hogy soha nem fog szignifikáns többséget elérni választáson az hátrányt szenved - ezért balhéznak érte a balosok. Ez kb. olyan aljasság mint azzal vádolni Orbánt hogy hülyeség árstoppozni az üzemanyagot. Aztán meg az megvan hogy Macron is meglépte már ezt? Értem én a logikát: ami Orbántól jön az mindig rossz. Ha nyugatról hozza a példát akkor is. Legyen már elég a baoldali hazudozásnak mert nagyon fárasztó...
@generonam2 жыл бұрын
Lassan már ötven éve, amikor Lendvai Ildikó ugyanennyire ellenszenves beszédében logikai eszközökkel vizsgálható elemeket feltételezhetett a jóakaratú megfigyelő. De az már végérvényesen a múlt.
@tomcsanyiferenclaszlo47772 жыл бұрын
Köszönöm szépen minden Fideszes honfitársaimnak és honfitársnőimnek és az aktivistáknak és azzoknak az embereknek akik hozzá segítette a Fideszt a negyedik 2/3-os győzelméhez!!!
@gabordomonkos24482 жыл бұрын
Gratulálj a további orszagromboláshoz. Büszke lehetsz rá.
@tamasszabo89332 жыл бұрын
Hajrá fidesz!
@tomcsanyiferenclaszlo47772 жыл бұрын
@@gabordomonkos2448 te a fasisztákra, a kommunistákra, és a szélső baloldalra, és a libernyákokra szavaztál, még ti beszéltek összefogásról, amikor nincs is a vereségettek után Gyurcsány és Jakab Péter, kit támadt be csúnya vereségért, hát Márki Zay Pétert, szóval ennyit rólatok, a negyedik sima 2/3-os vereségért, nem megmagyaráznotok kénne, hanem kicsit magatokba kellene nézni és a gyökerének az okát kénne megnéznétek és nem másra újjat mutogatni!!!
@kissistvan82682 жыл бұрын
Elég Gyurcsánynak megköszönni..
@tamasszabo89332 жыл бұрын
@@gabordomonkos2448 Negyedik 2/3!Magasan győztünk!Nektek meg csak annyi ami nem megy azt nem kell erőltetni!
@gkh93052 жыл бұрын
Annak azért van egy bája, amikor Lendvai “cenzor” Ildi a média manipulálásáról beszél.:-)
@westunion54812 жыл бұрын
Tisztán játszottak a fityeszes médiák ? Megafon - vágott videók egy nap ezerszer ?? Mint a Russia Today propaganda tv !
@frozen-m4n2 жыл бұрын
@@westunion5481 a Majom meg 5 ször többet költött a facén mint a Lázár
@westunion54812 жыл бұрын
@@frozen-m4n Deák Daniellara gondoltál ?
@frozen-m4n2 жыл бұрын
@@westunion5481 nem, hanem az elmebeteg Márki Zajra, de mindegy is a lényeg h 4 × 2/3
@generonam2 жыл бұрын
az obsitos hóhér ellenzi a halálbüntetést.😀
@zoltanvarga75232 жыл бұрын
Jé a múmia! Megszökött!........ és "beszél" ! 😂😂😂😂
@sandordudas96642 жыл бұрын
Ha egy kupleráj nem megy nem a drapériát kell lecserélni, hanem a lányokat, Ferenc testvért Lendvait, Kendét, stb!
2 жыл бұрын
Bocsi, nem olvastam a bejegyzést, és egy kicsit durvábban ismételtem meg...
@ticsuv76962 жыл бұрын
Ha nem lett volna háború akkor sem nyertek volna! Ahhoz gyökeres változások kellenek ha valaki ezek után bármit is szeretne!
@gaborf.33522 жыл бұрын
Kedves Kende Úr! Minden magyar állampolgár nevében köszönöm, hogy baloldali emberként őszintén, érthetően elmondta az igazat!🤝 Ui.: Ildinéni...nem kell itt megpróbálni szétkenni a 💩-t...mert attól még büdös marad😚
@zsoltszeredi61312 жыл бұрын
Ezek nem fognak lemondani! És azt sem hagyják,hogy mellettük egy másik valami izé nőjön ki.Akkor pedig nem marad más csak a Fidesz.Hozzá teszem az én izlésemnek a Fidesz eléggé baloldali.
@juditszakacs9432 жыл бұрын
Ja . Azt mondja Kende , hogy a nullából kell jöjjön valaki, valami Macron szerű izé.🤣🤣🤣🤣🤣 Elképzelem, ha nyertek volna, még akárcsak kis többséggel, hogy akkor már Kende is másképp beszélne. Előveszem Kende régebbi megnyilvánulásait, de ha emlékem nem csal, ez az ember nem szereti úgy allesz cuzamen az egész magyarságot.
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
A fidesz minden. Rezsit csökkent, államosít mint a komcsik, szélsőségesen uszít a legkülönfélébb kisebbségi csoportok ellen mint a szélsőjobb, egykulcsos adót vezet be, mint a libsik, növeli a társadalmi különbségeket és konzerválja azokat, a parasztgyerek ne nagyon legyen más, az elit gyerekei kerüljenek a szülők helyébe. Keresztény kultúráról papol, közben az emberei a legelképesztőbb módon hajszolják az anyagi és testi élvezeteket. Elsorvasztja az elitoktatást, gimnáziumok, egyetemek, mindenkiből szakmunkást szeretnének csinálni, prolikat akar, akiken uralkodhat, akik nem foglalkoznak jogvédelemmel, alkotmányos jogokkal, szabadságjogokkal, akik elfogadják, hogy van egy változhatatlan elit a fejük felett, ha nekik is van annyi, hogy ehetnek, lakhatnak.
@frozen-m4n2 жыл бұрын
imádtam, a múmia , meg a szőlősi lefagytak rendesen az igazságon, Schiffer mondata után ez vitt mindent
@gensaserenity42002 жыл бұрын
Hogy hova tűntek a jobbik szavazók. Eredetileg a jobbik Gyurcsány ellen jött létre, és mikor a halálos ellenfelével összeállt, akkor lehetett tudni, h ezeknek annyi. Azon túl, h identitás válság alakult ki, mélységesen elárulták a szavazóikat.. nem is értem, h ez miért nem tiszta, h ezen mit csodálkozik bárki is. Viszont legyen örökre minden pártnak tanulság, h aki elárulja a szavazóit, az megy a levesbe. Ezzel küzd Gyurcsány, ebbe bukott meg az MDF, az SZDSZ és sorolhatnám. Azon csodálkozom, h ennyien rájuk szavaztak, de szerintem az EU választáson már mérhetetlen lesz… ja, és a neve, amit méltatlanul visel, legyen inkább balik, mert semmi köze a jobboldalhoz…🤔🤔🤔
@222erat2 жыл бұрын
Igaza van. De könnyű a végén bármi okosságot mondani. Hol voltak ezek az okosságok a folyamat elején vagy közepén?
@xbqchm2 жыл бұрын
Akkor még nem lehetett kibeszélni a kórusból, mindenki reménykedett pár leeső koncban.
@szekereszsolt73702 жыл бұрын
Ildikó kell még valamit mondanom..........Miért nincs még mindíg múzeumban ezek miatt tart ott az ellenzék ahol...
@MrAhalmai2 жыл бұрын
Lehet itt műsort csinálni, hogy mi történt, de az az igazság, hogy még Lendvai Ildikó néni szája is jobbra húz!
@oszkarvastag21472 жыл бұрын
A Kendéé meg pláne...😂
@zsb792 жыл бұрын
Biztonság cimkéje???...A nem lesz gázáááremelés ...Ne má .Nem kelletek , értitek..
@kevhynaleks26312 жыл бұрын
"Mi már ugyse fogjuk megérni azt, hogy nem Fidesz kormány lesz" - drága Kende úr, hosszú életet kívánok! Egyébként az évszázad showja most ATV-t nézni...
@bethel55902 жыл бұрын
Szóval maga nem szégyelli, hogy a fidesz orbitális csalással győzött. Ennek örül?? Ez a jobboldali erkölcsi fölény?
@kevhynaleks26312 жыл бұрын
@@bethel5590 😂😂😂😂😂Orbitális csalás miii, eszetlen! 3 millió kontra 1,8 millió… Jajj te szegény….
@bethel55902 жыл бұрын
@@kevhynaleks2631 Tudja maga , hogy milyen rendszerben "győzött" a fidesz????
@kevhynaleks26312 жыл бұрын
@@bethel5590 Olyan rendszerben ahol Budapesten 47:42 szátalékos előnnyel a 18-ból 17 körzetet elhozott az ellenzék... Abszólút demokratikus rendszerben, viszont illene tiszteletben tartani a választói akaratot, ez a demokrácia alapja...
@bethel55902 жыл бұрын
@@kevhynaleks2631 Demokrácia????? Akkor miért írták át a választási törvényt magukra??? Miért 5 percet kapott az összellenzék 4 év alatt a köz(!)médiában, ja falun csak ezt nézik. Miért nincs semmi pénze az ellenzéknek, miközben a fidesz nem tudta elkölteni sem a pénzünket kampányára? Ez magának korrekt verseny???? Doppingolva nyerni az az igazi,ugye??!!
@annakisfaludinebaan2 жыл бұрын
Ildikó a nihilt képviseli!
@laszloilles522 жыл бұрын
Megbízható cenzor volt a kádári időknen.
@szavinlaszlo4882 жыл бұрын
"nem mennek a sustorgós szavak"
@zoltanvarga75232 жыл бұрын
😂😂😂😂😂😂😂
@gaborherman31402 жыл бұрын
Süket Duma Elkurtatok volt nektek is lehetőségetek , Viktor nyert Ennyi !!!
@jocibanderas38852 жыл бұрын
Hogy mondta Moldova? Botoxildi😂 Botoxildi már mosdatja finoman fletot….
@sdkfeldfwerer67512 жыл бұрын
Igaza van persze, de akkor is nehéz hányinger nélkül a gyűlölettől lottyadt fejét nézni
@Vakmajom12 жыл бұрын
Csodàlatos Kende!
@frzangel2 жыл бұрын
Birom a senior tagozatot! :D
@bd48112 жыл бұрын
Gyurcsany meg mindig nem fogadja el ezt
@juditkiss74912 жыл бұрын
Itt csak a dudva fog ki nőni semmi más, Ildikó lásd a mi tanyánk mozg. jó példa erre!
@Antrek-World2 жыл бұрын
Igazat kell adjak Kende Péternek, teljes mértékben (sajnos)! Lendvai Ildikó árnyaltabban látja, ami nem jó mert nem felel meg teljes mértékben a valóságnak és ez téves következtetésekhez vezethet a későbbiekben (is)!
@laszlonagy98822 жыл бұрын
Szerintem a baloldal túl borúsan látja a helyzetet. Mégiscsak szereztek kb 57 parlamenti helyet, ez pedig 57-el több, mint amit bárki megérdemel, aki szövetségre lépett Gyurcsánnyal. Akik pedig nem jutottak be a parlamentbe, azoknak is lehet egy nagyon jó életük, elmehetnek dolgozni, például a mezőgazdaságba, ott egész nap friss levegőn lehetnek.
@gkh93052 жыл бұрын
:-D
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Igen, láttuk, hogy a fideszes képviselők ottlétének mennyi értelme van. Kb. ők a gomb. A sok egyéniség, igaz? Szerinted, ha nem lenne ellenzék volna bármi amit nem egyhangúlag szavaznának meg? Van ennek értelme? Ez egy demokratikus párt? Most is oda kellett járulni mindnek a felcsúti házhoz?
@laszlonagy98822 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv egy áthidaló megoldást javaslok: az ország legnagyobb épülete, az országház mellett igénybe vehetnénk az ország második legnagyobb épületét, a Lipótot. Oda telepíthetnénk ki a liberális-fasiszta pártszövetség minden tagját, s Gyurcsány lehetne a házelnök, alelnök pedig Napóleon Bonaparte. És MZP is mondhatna ott minden nap beszédet, napi másfél órát beszélhetne. Szerintem ők jól éreznék ott magukat, s mi is jól éreznénk magunkat, hogy ők ott vannak.
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
@@laszlonagy9882 Ugye a Napóleon Bonaparte az Orbán Viktor? Ott ő is felolvashatná mindig a leírt szövegeket és végre kormányozhatna valaki, aki egyrészt ki tudná használni az ország lehetőségeit, nem feltétlen a maga örökké tartó uralmát rendezné be, és mondjuk békét teremtene. Nem azzal kormányozna, hogy folyamatosan harcban áll a mindenkivel, hogy mindig jól legyőzné a kisebbeket és a gyengébbeket, nem akarná visszavinni ezt a nemzetet Ázsiába és nem képmutatóan játszana csak segítőt, amúgy az anyját is eladva a rezsicsökkentésért.
@KoczekaZolee2 жыл бұрын
Nagyon egyetértek!
@huiwei21902 жыл бұрын
Legfobb ideje.... ildikora nincs szukseg
@tamasszakal1362 жыл бұрын
Ildikó, nem kell semmit sem mondani.........
@zoltanborbely56942 жыл бұрын
Én egy konzervatív keresztény beállítottságú ember vagyok. (nézem az atv és a hír TV műsorát, olvasom az indexet és az origót...) Franciaországban élek 16 éve. Akkor mentem el amikor Gyurcsány azt mondta, hogy akinek nem tetszik az ő politikája az el is mehet... Macronnak sikerült mindkét oldalon megszólítani az elégetlenkedőket. Mindkét oldalról beálltak mögé politikusok. Nem mínősítette a választókat, hanem megnyerte az évtizedek óta hatalmon lévő korrupt politikusokban (jobb, és baloldali) csalódott embereket... Holvan ma ilyen politikus a mi országunkban?
@JTomi862 жыл бұрын
Üdv. Hogy àll most Macron a vàlasztàs előtt? Le Pennek lehet esèlye? Egy kint èlő ember talàn jobban làtja. Nincs időm mostanàban utànaolvasni. Köszönöm.
@zoltanborbely56942 жыл бұрын
@@JTomi86 Szerintem nem felejtették még el neki a FREXIT-et,amit az előző választásokon erőltetett. Kérdés, hogy maga mellé tudja állítani a szélső balos antiglobalistákat. (harmadik legerősebb párt pillanatnyilag) Ezért is kevesebb az esélye. Bármennyire igyekszik nem felejtetik el neki hogy honnan indult, (szélső jobb) hiába törekszik jobb középre. Nagyon sok fog azon múlni, hogy fog sikerülni a tv-s vita Macronnal.
@pajcsi782 жыл бұрын
A gondolatmeneteddel csak az a gond, hogy Gyurcsány nem ezt mondta. A fidesz ragadta ki az "el lehet menni, itt lehet hagyni bennünket" részt egy szövegből, ami így más értelmet nyert. Fent van a vágatlan videó, keress rá.
@smile8222 жыл бұрын
@@pajcsi78 mond ilyet egy Miniszterelnök úgy általában? és a vállalkozói rétegbe rúgott épp akkor bele, ha jól emlékszem, de én nem nézem vissza, mert nincs kedvem megint elokádni magam..
@enyemezis2 жыл бұрын
Konzervatív keresztény beállítottságú ember nem lehet Macron hívő. Ez nem olyan hogy igen de... alapelvek vannak. A Föld nem lapos, a moslék moslék, MZP nem jobboldali, had ne soroljam. A franciák liberálisak... náluk ez az ebolához hasonló társadalmat mérgező métely terjed évszázadok óta... ezek nem olyan dolgok amin túl kellene lépni, nem szabad. Annyira tetszett az a videó amikor Macron odalépett egy utca emberéhez a kordonhoz és egy ÓRIÁSI pofont kapott tőle. OKKAL. Most hogy választás van, Macron más lett? Komolyan? A baloldalon nem szabad olyanokat szajkózni amivel ezek választást akartak nyerni, mert a normális emberek tudják és nem hiszik el hogy a baloldalban létezhet a becsület szikrája. Nincs is. Önmagában a baloldal létezése a volt közép keleti blokkban, sértés az emberek számára...
@laszlonagy98822 жыл бұрын
Egyszerűen többet kellene mutatni a riporternőt. Önző, esztétikai okokból.
@sandordombovari29592 жыл бұрын
Nana.💃
@ildikototh61242 жыл бұрын
😀
@gaboraradi59382 жыл бұрын
Sajnos nincs végük.. Ezek sosem fogynak el!
@smile8222 жыл бұрын
akkor '26=4/5...
@molnartibi2 жыл бұрын
Kimondta, hogy "végérvényes" és betöltött egy űrt a gondolataimban. Pontosan így van.
@gezakardos70852 жыл бұрын
Megint nem sikerült megszerezni a merőkanalat!
@somijudit2 жыл бұрын
Macron persze nem a "nullàból" jött (Kende Péter), François Hollande kabinetjének főtitkárhelyettesévé nevezte ki, 2014-ben gazdasági, ipari és digitális gazdasági miniszter. 2015-ben a növekedést, a tevékenységet és a gazdasági esélyegyenlőséget szolgáló törvényt is "Macron-törvényként" ismerünk.
@kisscsaba79892 жыл бұрын
Ez azért elég pontos. Egyikre sem vagyok hajlandó szavazni.
@kukubenko20222 жыл бұрын
"Agyonmanipulált"? Kedves Asszonyom, ha megnézi az ország választási eredményt tükröző térképét, akkor Önnek látnia kell, hogy a manipuláció nem mutatható ki, mert a narancssárga szín beteríti az országot. Az objektivitás és realitás nem az erőssége Önnek.
@generonam2 жыл бұрын
A szemlőhegyre Lenin is visszajár kísérteni, vagy csak Krupszkája?
@hatkesz49882 жыл бұрын
2:58 "ebben az agyon manipulált választási rendszerben" mondja ezt az a személy, aki egy kommunista cenzór volt. "Kell még valamit mondanom Ildikó?" Ildikó mondjad csak, segítsd a 26' 4/5-t. Semmit nem értett meg.
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Tök mindegy, hogy mi volt, attól még ez a rendszer nem elsz demokratikus és tisztességes. Érdemes megnézni, hogy ugyanolyan aránynál hány mandátumot kap a fidesz a magyar és az Európa parlamenti választáson az ellenzékhez képest. itt már kisebbségből is kapott kétharmadot a fidesz, ami szégyenteljes.
@andrasbajkai62152 жыл бұрын
Éljen a csodálatos, örök és végérvényes BOTOX! Kell még valamit mondanom?
@editkiss51272 жыл бұрын
Nem lesz gazemeles , lassan mondom, n e m l esz gáz e melés.🤣
@generonam2 жыл бұрын
Majdnem kamionos. Igen. A fogpótlástan hihetetlen mértékű fejlődéséről.
@csabi1152 жыл бұрын
Igen, ha már így kérdezed, például mondhatnál valamit, aminek van érdemi tartalma, ahelyett, hogy a beszélő kinézetét szidod. Mert ezt a szintet a legtöbb ember úgy tizenpár évesen meghaladja. Egyeseknek persze nem sikerül.
@generonam2 жыл бұрын
@@csabi115 Lendvai Ildikó esetében a külcsín és a belbecs teljesen egyenrangú, mi több, egymás precíz kifejeződései. Pont annyi esze van, mint ahogy kinéz. A moralitása ezen értékek inverze, negatív tartományban. Jellemtelen, görény hóhér.
@arpadtorma31302 жыл бұрын
KENDE PÉTER ateljesigazságot mondta
@hegeduskristof97612 жыл бұрын
Aranyos emberek...elszállt az idő. Jó egeszséget és további boldog éveket kívánok nekik.
@xbqchm2 жыл бұрын
Hosszú, boldog, politikailag eredménytelen életet kívánunk, még sok hasonló, terméketlen nyenyergéssel, mint amit itt hallottunk!
@forgacstamasgergely2 жыл бұрын
Még mindig itt a cenzor hölgy(vk), aki nem tudta gyakorolni már, amit megszokott….
@xx-hz2rt2 жыл бұрын
Azt azért elárulom, hogy sokan nem maradtak otthon, mivel a választáson való részvétel aránya nem maradt el az előző évekhez képest, SŐT. Erre nem lehet ráfogni az eredményt.
@istvanbarnabas57462 жыл бұрын
Minden van még mindig , Ildikó .? De egyetlen program nélkül mit is akarnak az alkalmatlanok ?
@mihalyandrassinka35912 жыл бұрын
csak így tovább széthúzás marakodás, és kőkemény beleszállás az ellenzékbe, nincs esély, menjen a balhé a végtelenségig.
@Sorosgyorgybaloldal2 жыл бұрын
Már ez is valami változás, valami újdonság. 12 éve, és lesz ez 16 is, folyamatosan igérgetik, hogy kormányváltás lesz, miközben ugyanazok az emberek akarnak alternatívaként szolgálni a fidesznek és orbánnak, akiknek a fidesz és az orbán voltak az alternatívájuk a katasztrófális kormányzást követően. 12 év alatt a teljes ellenzék annyit tudott felmutatni egy történelmi vereség után, hogy elmondják ők a hibásak, felelősséget senki nem vállal, és most aztán nagyon magukba fognak nézni (kérdéses, hogy sikerül-e) Neharagudj de ez siralmas, és azt a fideszesek is megmondják már évek óta, hogy amíg van gyurcsány addig kizárt. Emellett tele vagyunk elvakukt, irónikus mód ostoba ellenzéki szavazókkal akik a médiákat szidják mert bemutatták az összefogás sötét oldalát, hibáit és nem ugyanazt csinálták mint a fidesz, hogy magunkról csak jót , róluk csak rosszat. Megy az atv, telex, 444, partizán, fókuszcsoport szidalmazása, ócsárolása mert rosszat mertrk mondani, holott ez volt a kötelező tájékoztatás. De visszatérve 12 év csúfos sőt, történelmi vereség után ugyanúgy szájba köpik magukat a "politikusaink" és gond nélkül beülnek a parlamentbe a zsíros fizetésért, ahogy azt az úr is elmondta és ez szánalmas. Panaszkodnak, hogy nincs jogállam, demokrácia, elnyomás van és nincs szabadság, a állami média uralom van éstbéstb, nem szabad ehhez aszisztálnunk, de mit is várhatunk tőlük? Hisz ők is emberek, fizetésből élnek és tudják, hogy egyrészt alkalmatlanok a kormányzásra, másrészt pedig ilyen fidesz uralom alatt alig kell valamit csinálni a jó pénzért, hisz alig lehet csinálni valamit. Most a szavazótáborunkon van a sor, hogy belátjuk-e alkalmatlanságukat és aszisztálunk-e a pénzért való semmittevésükhöz vagy keresünk egy másik utat, mert 12 év alatt a legjobb ötletük, ami megvalósíthatatlannak tünt, nagyobb vereséget hozott mint valaha. A gerinctelenség fogalmát pedig kimerítették már akkor is, amikor mindenkit elkezdtek besározni akik nem szövetkeztek velük, például a kutyák és a mh, holott abszolút érthető, pláne utólag. Arról ne is beszéljünk, hogy ezzel nem kevés szavazót felhergeltek ellenük, ahogy a médiáinkat is betalálták. Lehet elgondolkozni. Nem a fidesztől kell most már követelni, hanem az ellenzéktől a váltást. Eg, demokratikus szabad országban nem csak a fidesz bukott volna bele a dolgaiba, hanem az ellenzék is.
@evahorvath81352 жыл бұрын
Ennek az ellenzéknek tényleg nincs esélye.
@zoltanvarga75232 жыл бұрын
Amikor nyakig xszarban vagy, adj hálát Istennek! Köszönöm uram, hogy nem hullámzik! 😜😂😂😂😂
@zoltanvarga75232 жыл бұрын
@Karoly Szabo 👍😂😂😂😂
@123_12 жыл бұрын
a diszpintyeknek a parlamentben az lesz az első dolguk, hogy megszavazzák a fizetésemelésüket
@g78sz342 жыл бұрын
Az már megvolt a múlt héten
@123_12 жыл бұрын
@@g78sz34 igen? erről lemaradtam, persze nem meglepetés...
@g78sz342 жыл бұрын
@@123_1 aha azt hiszem kedden
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Ki is szokta az előterjeszteni és biztosítani hozzá a többséget? Ki is emelte a polgik fizetését is, amit többen nem akartak elfogadni, mert pénzt nem adtak hozzá?
@sandordombovari29592 жыл бұрын
Lassan irom,hogy mindenki el tudja olvasni.L.I.még van.?🤔
@Goethetractor2 жыл бұрын
Siralmas belterjesség!
@enyemezis2 жыл бұрын
Ránézésre pedig beltenyésztettség... Mindegy miről van itt szó... és Ildikó legalább következetesen korcs... K.P. pedig gyalázatos hogy abban tetszeleg ami neki kedvezőbb. Tudjuk ki ő, hiteltelen és unszimpatikus, sőt egyenesen árulásnak tűnik ha a baloldalra egy rossz szót is kiejt. Maradjon ő csak ott ahová tartozik. Nem a vereség után kell vallomást tenni. A választók 2/3 része tudta ezeknek a dolgoknak a kimondása nélkül is azt amiről itt szó van. Semmit sem jelent olyan dolgokat kimondani most, amik örök hallgatásban maradtak volna akkor ha ez a korcs beltenyésztett prolihad nyer.
@linuxer11442 жыл бұрын
Kende Péter epic!
@Schlkathy2 жыл бұрын
arról sincs fogalmatok, hogy mennyi pénzből élnek a vidéki emberek
@gaborroth75162 жыл бұрын
Legyen igaza Kende úr!
@Garabonciaas2 жыл бұрын
Kende Péter RuLz! ✌️ Amúgy végigröhögtem. 😂 Nekem is az a véleményem itt vagy elbukik a Fidesz ezer dolog miatt, vagy egy teljesen új erő kell, egy Orbán 2.0. M.Z.P. sehol se volt hozzá képest. Ha Orbán egy level 99-es super hero, akkor M.Z.P. egy level 30. Sajnos így kell ezeket nézni.
@peterjakab28752 жыл бұрын
Sajnos nem "végérvényes". 2022. 04. 12-én L. Ildikót látom főműsoridőben. Ez "kiábrándító".
@enyemezis2 жыл бұрын
ezért van a 2/3... mindenhol ez lenne... ezek még a Czinege Lajost is elővennék ha még élne... ha kormányra kerültek volna. Tessék megnézni kiket foglalkoztat a sértett hülyegyereknek látszó sértett hülyegyerek mint Bp főpolgármestere... Pontosan lehet tudni kik kerülnének elő... demszky kuncze had ne soroljam... Ocsmányak.
@metaldadhu2 жыл бұрын
#NemAztMondtákFeri
@zsb792 жыл бұрын
Felkéne fogni.Ti a múlt vagytok ennyi
@tibor15932 жыл бұрын
"Kell még valamit mondanom, Ildikó ?? " Öszöd, nem öszöd nem kapsz mást :-). Valóban, abszolút hiteltelen ez az ellenzék. ABSZOLÚT.
@laszlodeak29052 жыл бұрын
😂😂😂😂😂😂nagyon gáz ez a magyarázkodás
@enyemezis2 жыл бұрын
Nem gáz... náluk mindig CSAK EZ van. Ha kormányoznak (soha többé) ha nem, akkor is....
@istvannemogyorosi32002 жыл бұрын
Az egyedüli leg főbb ok szerintem a Brüsszelben gyakorolt ármánykódo baloldali politika Magyarország ellen. A többi csupán hab a tortán.
@gabordomonkos24482 жыл бұрын
Itt csak Orbán ármánykodik Magyarország ellen. Folyamatosan Brüsszelt provokálja, aztán meg megy pénzt kunyerálni, mert az mégis csak kellene. Ha egyszer nem arra költik a pénzt, amire kapjuk, hanem kijátszák a haveroknak, akkor ha erre valaki rávilágít, az nem ármánykodik.
@Kaugar2 жыл бұрын
Nem ármánykodnak, hanem engem képviselnek, aki azt szeretné, hogy Orbán ne tudjon még több pénzt lenyúlni. Ez olyan nagy probléma? Amúgy meg, ha meg a fidesz narratíváját elhisszük akkor semmi szükségünk Brüsszelre meg az intézményeire, nem igaz?
@zsomkati552 жыл бұрын
@@Kaugar Bizonyítsd már be, hogy mit lopott és mikor? Konkrét tényeket kérek! Ha nem tudsz, akkor hallgass, aljasság ilyet híresztelni!
@Kaugar2 жыл бұрын
@@zsomkati55 Elios ügy megvan? Konkrétan az adófizetők pénzéből kellett visszafizetni EU-s támogatásokat. Orbán apja, Dolomit Kft. Lánya BDPST Koncept Kft., tessék csak rákereseni, nem tudok mindent ideírni.
@gabordomonkos24482 жыл бұрын
@@Kaugar Vicces, mikor bozonyítékot követelnek, mikor épp csak a szemük nem veri ki. Ebből látszik, hogy nem tájékozódnak. Nekik csak az van, amit Orbán mond, a többi meg hazugság, és aljas rágalom. Biztos azért vizsgálódik az EU os.
@zoltangall85322 жыл бұрын
Ha nem letvolna covid +háború akor se lehet 6pártal kormányozni. Mindenben egyeztetni stb.
@OregonHu2 жыл бұрын
Milyen választási rendszerben? Abban amelyikben vitték Budapestet? :)
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
Na, most képzeld, ha nem kényszerültek volna összefogni, hanem kétfordulós a rendszer mint 2014 előtt és nem riaszt el sokakat, a kényszerű egy jelölt állítása? Akkor a fidesz lehet 30% alatt lett volna.
@enyemezis2 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv Te ezt elhiszed? Vicces...
@filctollas2 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv ezt a szófordulatot hogy "összefogásra kényszerülés" nem tudom hova tenni. Egyetlen pártnak sincs megtiltva hogy egymagában baromi népszerű legyen. Ez egy beismerés mint a "Félénk vagyok, de hódítani akarok", avagy jelen esetben: Kevesek vagyunk, de kormányozni akarunk
@ghdzhetsgv2 жыл бұрын
@@filctollas Persze, hogy nincs megtiltva. csak egy demokratikus társadalom nem ilyen. Egy demokratikus társadalom sokszínű. Sokféle érdeket jelenít meg. Ezért van egy demokratikus társadalomban többpártrendszer vagy két egy mással valóban pariban lévő kétpártrendszer. De amikor egyvalaki népszerű önmagában ott mindig van valami bibi. A kommunisták is persze elmondták, hogy 1949-re milyen népszerűek lettek. De valójában felszalámizták a többieket. A fideszben vajon miért van annyi volt mdf-es, volt kisgazda, volt miépes, más volt jobbikos is? Mert belátták mennyire jó az 1988-ban alakult fidesz? Nem azért, mert a fidesz hol ere, hol amarra tett irányváltást, arculatváltást és a hatalmi struktúrájával ellehetetlenítette a többi jobboldali párt megmaradását? Emlékszünk még miképpen kerültek át a régi konzervatív arcok a fideszbe, akik libsiként indultak és hirtelen pont egyszerre világosodtak meg huszonévesen és vettek fel nyakkendőt. Mostanra a jobboldal kisajátításával, amit a Jobbik megingatott egy kicsit, de a 600 milliós ÁSZ-bírság megoldotta - ez is egy teljesen jogállamisággal ellentétes lépéssel - és most a bal és liberális oldal felszámolása folyik. Most már a baloldali intézkedések is bekerültek a populista demagóg pártirányultságba a rezsicsökkentéstől a hatósági árig. Ez egy jobboldali párt? És akkor nem beszéltünk az igazán liberális egykulcsos adóról - amitől Fodor Gábor is megnyalja az ujját - és a multiellenes dumákat mondó, amúgy meg a Munka Törvénykönyve módosításával a munkásokat a multiknak kiszolgáló szabályokról. Építve most már az egypártrendszert. Persze, lehet másik párt is népszerű. Ha mondjuk a választás előtt elmondhatta volna a köztévében is a programját. Ha a szakterületek képviselő megvitathatták volna a programjaikat nyíltan. Ha MZP főműsoridőben is élőben válaszolhatott volna arra, hogy el akarja-e venni a 13. havi nyugdíjat, privatizálná-e a kórházakat és szeretne-e belépni a háborúba. Egy gondolkodó társadalom szerette volna-ezt tőle személyesen hallani, nem origós meg influenszeres, rosszindulatúan összevágott módon, részleteket elhagyva. Ahol fel lehetne tenni a kérdést, hogy életszerű-e hogy pont a miniszterelnök haverja az ország leggazdagabb embere? Hogy középázsiai diktatúrákra vagy Európára emlékeztet-e a miniszterelnök másfélezres falujában a háza melletti többezres focistadion? Hogy ha jobban élünk az valóban ennek a Kormánynak köszönhető, vagy inkább az elmúlt 12 év egy elrontott lehetőség, hiszen jóval előrébb is járhatnánk, mert Románia lassan utolért bennünket. Ilyen volna egy nyílt társadalom, ami az emberek tájékozódását és nem az átverését szeretné szolgálni. De ez nem ilyen. Persze, demagógiával, egyoldalú informálással, hazugságokkal meg lehet vezetni a népet meg felkeltve az önzőségüket, gyakorlatilag a szavazókat is korrumpálva a rövidlátásukra alapozva meg lehet venni egy társadalom jelentős részét. Ők is tudják nem véletlenül most lett 13. havi nyugdíj, nem véletlenül most lett szja-visszatérítés, nem véletlenül most volt csak és nem is lesz később lakásfelújítási támogatás meg a hatósági ár. De ez nem egy felelős kormányzás, főleg ilyen államadósságot produkálva, ez maffia, amiből sokan kiveszik a részüket, közösen égetve fel a jövőt. És mindezt nehezíti, hogy nyilván a másik oldal se makulátlan. Mindennek ellenére mégis minden harmadik szavazó azt mondta elég ebből. Az a csoda, hogy ennyi is van. Igen, népszerű a kormánypárt. Ahogy Kádár alatt is az volt, ahogy Oroszországban is az vagy Észak-Koreában is az. Igen, erre az útra léptünk.
@filctollas2 жыл бұрын
@@ghdzhetsgv rossz hasonlat a Kádározás meg hasztalan a kommunista párt egykori népszerűségének felvetése ott ahol x-et rakhatsz általad szuper demokratikus, etalonnak vélt pártra. Olyan pedig a bezzegországokban sincs hogy minden indulónak ugyanolyan ugyanannyi erőforrása legyen (ez nem nascar inkább f1). A bezzegpéldát a fidesz mutatta pont. Első 2/3-a előtt mekkora médiahátszele volt? Hírtv (bővített családi csomag) és Magyar Nemzet napilap ami említést érdemelt. Ahhoz képest az egyenlőtlen feltételek miatt visító ellenzék most kész Krőzus. Nem beszélve a hogy a nyugat is őket tolja.
@generonam2 жыл бұрын
Kende megáll egyedül a lábán, még Holle anyóval a hátán is. De egyedül többet beszélhetett volna.
@tiborhideg87782 жыл бұрын
Egy csomagban vannak!
@generonam2 жыл бұрын
@@tiborhideg8778 persze! azért mondom.
@PéterWágner-i4f2 ай бұрын
Tisza párt, Kende Péter nagyon okos ember.
@22Vasika2 жыл бұрын
Vidéki vagyok. Egyszerű, reggel 10-kor részeg vagyok. Akárhonnan nézzük: Ha egy vidékit pofán vágnak, az puszikát nem fog adni. Ameddig ezt nem értik, addig halott a fidesszel minden. Mégegyszer: Ha sértegetsz egy olyan embert, akinek a tyúkjai tojásaiból, ha tudsz sütit sütni, akkor ez van. Egymást meg ne öljétek, mert engedjétek el. Vereséget nem kell magyarázni. Sportolóktól vegyétek a példát!
@halec38612 жыл бұрын
Kende a legnagyobb!!! Szivesen latnam jogi-szakertokent(igazsagugy-miniszterkent?) egy baloldali, 2/3-os Schiffer-kormanyban! ;)
@gaborlenart82442 жыл бұрын
"Nem mutatkoztunk rokonszenvesnek" és ezt Lendvai Ildikó mondta, nem Rogán Antal
@gradit272 жыл бұрын
Feri gondoskodni fog róla, hogy Kende Péter vágyott forgatókönyve ne valósuljon meg.
@emokeanikopora38582 жыл бұрын
A magyar népet nem érdekli a nácizás és a karlengetés, sőt, sőt, sőt!!!!!!!!!!!
@gaborhorvath99552 жыл бұрын
Pedig érdekelhetné,mert olyan,hogy fajmagyar nincs és nem is volt!Főleg belső Ázsiából jöttek nehezen!Anatómiailag és topográfiailag is barnák viltak őseink!!!Ezt sok nép megénekelte!!!.Plusz volt itt munden nemzet,nép,népcsoport!És akkor a tatárjárásról ne is beszéljünk(50-70%-át,legyilkolták az itt élőket) Akkor karlendítés???Kis pöcölőt azt!
@evahorvath81352 жыл бұрын
Ha túl gyakran mondják, kontraproduktív.
@kabodipal2 жыл бұрын
@@gaborhorvath9955 Ne szégyelld, hogy ekkora butaságokat írsz, mert az akadémikusaink sem különbek. A magyar az kultúrnemzet, magyar fajról beszélni értelmetlen (Petőfi, Madács, Zrínyi, Herceg Ferenc, stb.). De! A Kárpát-medencében élők legalább a felének 30.000 éve folyamatosan itt éltek az ősei. A lovasnomádok (szkíták, szarmaták, hunok, Árpád népe stb. leszármazottai teszik ki a népek másik felét. A nép a keveredettsége miatt eleve nem lehet rasszista, maximum a szomszédjára haragszik, de arra sem faji okokból. Ezért az ilyen karlendítés butaságot sem tudja értelmezni.
@gaborhorvath99552 жыл бұрын
@@kabodipal Köszönöm a kioktatást!De!!! Torockay "úr" minden szempotból rasszista és felettébb hangoztatja,hogy micsoda Magyar ősöktől származik(és itt megint de!!!)csak hogy ilyen nincsen és nem is volt!!!A magyarságkutatók is ellentmondanak folyamatosan maguknak és egymásnak is!Nem tudják elfogadni,hogy törzsi rendszerben éltek,folyamatosan keveredtek!De!!!Az itt élő csoportok,amikor mi több hullámban bevonultunk a Kárpát medencébe,úgy írták le a "MAGYAROKAT",hogy alacsony,olajos barna bőrű,sötét hajú,itt ott mongoloid vonássokkal rendelkező szép arcú,nomád nép(ek) voltak!Számomra ez a leghitelesebb!!! Még egy adalék:Torockai úrnak a felesége Román (OLÁH),ortodox...a gyerekek pedig?! Akkor mire is az antiszemitizmus,rasszizmus,nacionalizmus?!
@zsb792 жыл бұрын
Ez már az előváladék kiválasztás elött is gáz volt..Utólag megnézve..Sajna
@andreamarcso27832 жыл бұрын
De sok időd van.😁
@enyemezis2 жыл бұрын
Sajna? Dehogy. Éppen megfelelő hogy így alakult... 1/3-ot így is megvezettek. Miért hiszi el bárki hogy a baloldal (nem egy 3-ik alternatíva, mert ők nem azok!!!!!) megfelelő lett volna? Vicces. Szó szerint moslékok. Lehet hányni a narancstól, de nem lehet utána szájat öblíteni a moslékkal. Márpedig ezek a legalja moslékból álltak össze... kivétel nélkül.