Dízelpárán él ez az öthengeres Volvo V60?!

  Рет қаралды 22,782

Vezess TV

Vezess TV

Күн бұрын

Пікірлер: 51
@gerlaip
@gerlaip Жыл бұрын
De jó, hogy ezt a kocsit választottátok, nagyon sokat nézegettem ilyen autókat. Ha most dízelt vennék, biztos, hogy elgondolkodnék rajta.
@demenypeter
@demenypeter Жыл бұрын
Mint a kocsi tulaja, csak megerősíthetem ami a videóban elhangzik. Bár nekem nagyon ritkán sikerül ennyire szép számokat kicsikarni belőle. Alapjában véve, én inkább egy kicsit dinamikusan használom, viszonylag sok várossal, és úgy a nagy átlag 6,3 szokott lenni. Mint minden rendesebb, prémiumabb kocsi, ez is kéri a törődést, amit meg is kap (igen a porlasztók ki lettek cserélve elővigyázatosságból 240e Km környékén). Kötelezően 10000Km-ként olajcsere (Castrol Edge Titanium FST 0W-30), 40000Km-ként gázolajszűrő csere, és a szokásos szűrők cseréje a 10000-es köröknél. Futóműve nem egy szenzitív valami, bírja a magyar utakat, pedig már volt neki is találkozása kátyúkkal rendesen. Mellesleg a kocsiban, még a gyári kuplung, és kettős tömegű dolgozik, nem is értem hogy bírja. Ami a tárhelyet illeti, sajnos abban nem egy Skoda Octavia, a maga 430 literes kapacitásával, bár az utastérben van hely pakolni mindenfele. A kényelem viszont fejedelmi. Ezzel a kocsival, még nem utaztam úgy, hogy kiszállás után bármiféle elvásottságot éreztem volna magamon. És a végére a motor... Aki még nem vezetett 5 hengerest, az próbálja ki, mert megéri, össze nem hasonlítható egy 4 vagy 6 hengeres hanggal, terhelve kezd igazán borzongatóan szólni. Tényleg olyan mint a mozdony, megy-megy-megy, és nem akar fogyni az ereje. 1700-3500-ig 400nm van a talpad alatt, és ezt egy kellemes morgással hozza a tudtodra, amint belenyomod a pedált a padlószőnyegbe.
@dani0113_hun
@dani0113_hun Жыл бұрын
Ültem már pár autóban, de egy 2012-14 körüli ( nem emlékszem már) S60 volt eddig a legkényelmesebb autó amit vezettem. Hihetetlen jók az ülések!:)
@gyurkesz
@gyurkesz Жыл бұрын
Gondolom tankolással ellenőrizted, hogy nem mutat a fedcomp 1 literrel többet, mint a valós fogyasztás. Mert itt ezt próbálják előadni.
@daniel007680
@daniel007680 Жыл бұрын
Nekünk egy 2008-as S80 van a családban, a fedélzeti folyamatos 5,5-es fogyasztáson áll, jórészt országút, autópálya. A hétvégén elkocsikáztunk vele 4-en, csomaggal bő 500 km-t, 5,8-as étvággyal, pályán 120-szal. 145 ezerrel vettük 5 éve, most fog belefordulni a 300-ba a napokban. Kell rá költeni, de utazni, hosszúkat autózni világbajnok.
@demenypeter
@demenypeter Жыл бұрын
@@balagepeter Kedves Péter... Ha figyelmesen nézed a v videót, nem csak az átlagfogyasztás hangzik el, hanem más érdekes tapasztalatok. És a másik hozzászólásodra is reflektálnék itt egyben. Halkan jegyzem meg neked, hogy a gázolajban, megtalálható egy habzás gátoló anyag ami az általad felvetett tézist felül írja. Ha ismernéd a tankoló pisztoly működését, és az üzemanyag adalékolás rendszerét nem mondanál ekkora badarságokat.
@demenypeter
@demenypeter Жыл бұрын
@@balagepeter Úgy látom még mindig demagógiában szenvedsz. 1. A pisztolyban a gázolajhoz egy pici levegő keveredik, amitől még nem habzik, ugyanis a Venturi cső adottságai miatt a vákuum levegőt szív fel a betöltő nyílásból. Ez a rendszer működési elvéből adódik. 2. Ami fontosabb, mivel a forgatás menet úgy zajlik, hogy indulás előtt, ugyanazon a kúton, ugyanannál a kútfejnél, ugyanazzal a módszerrel töltik meg a tankot. Így ha tényleg lenne habzás, kb ugyanannyit csalna a 2 tankolás. (akinek a kocsiját vizsgálják, meg is kérik, hogy kb majdnem tele tankkal adják oda nekik) Tehát akkor tegyük fel...habzik is valamennyire... akkor a 2 tankolás miért is tér el egymástól, miért "habzana" jobban? Talán tudja az üzemanyag mikor kell "csalnia"?
@Hobbbyt
@Hobbbyt Жыл бұрын
2013-as faceliftes S212 E300 CDI (3L V6) érdekel? Kíváncsi vagyok, hogy ezen a körön milyen matekot adna. :D
@ervin2778
@ervin2778 Жыл бұрын
Na újra jönnek az epizódok🙏 jöhet sok hasonló videó! Egy automatára is kíváncsi lennék🤞
@komalaca
@komalaca Жыл бұрын
V60 FL 2015 D3 öthenger 136 LE 275ekm: 60% Orszagut 30% Palya es 10% varosi atlaga comp szerint 5,3 utana szamolva 5,6L Mindketto szerintem parades adat
@laszloszentirmai2280
@laszloszentirmai2280 Жыл бұрын
Az enyém hegyekben és városban vegyesen használva 7 litert eszik, országúton 4-4,5. 2013-as facelift előtti 136 lóerős d3 5 henger 6-os kéziváltó (165 ezer km) R-Design. Típushiba még a klímakompresszor (350-400 ezer), a hátsó fékeket zabálja (2-3 garnitúra betét iután tárcsacsere, az elsőket hullámosra cseszi a hegyekben, eszi az akksit (2-3 év), futómű említésre került. Nekem sportfutómű van benne, imádom az útfekvését, nem ráz (225/40 R18-al sem), de belefeszül a kanyarba, napi szinten a Ranga László úton járok a Mecsekben vele. Ide való. Kicsit kicsi a beltere, de még éppen elmegy, ha több kell ott az v70/XC70/XC60... Összességében eléggé sokat kellett ráköltenem, de nagyon szép autó és szeretjük. Lassan mindent kicseréltetek benne, úgyhogy gyakorlatilag új... :D
@killersigma1540
@killersigma1540 8 ай бұрын
Szia.A klímakompresszor hibának mi a kezdődő jele?Csak mert nekem egy 2013 5 hengeresem van autómata 136 lovas.De semmi hibája a klímának.150.000 km.
@laszloszentirmai2280
@laszloszentirmai2280 8 ай бұрын
@@killersigma1540 Nekem hangos lett, megnézettem és ott derült ki, h szorul. 165 ezer kilométernél feküdt meg.
@AzenNevem
@AzenNevem Жыл бұрын
Nagyon jó! Külön tetszik, hogy 130-nál csak 2000-et forog a főtengely.
@salgonorbert2000
@salgonorbert2000 Жыл бұрын
Nekem a régi s60 automata van ott együtt megy a 2 mutató 5ik ben de nagyjából ugyanez
@robertlaszlo5811
@robertlaszlo5811 Жыл бұрын
A műszerfal kijelzője az nem 2011-es modellé 2014-től jött a digitális. Az enyém 2013 és a régi órák vannak benne.
@svarhalmi1
@svarhalmi1 Жыл бұрын
Kb 2 hónapja van tulajdonomban egy szinte ugyan ilyen V60. Annyi különbséggel, hogy R-Design és aisin automata. Őszintén szólva ha közép méretű kombit akar venni az ember, akkor szerintem ebben az árban nincsen jobb a V60-nál. Vannak apró típus hibái, (ide értve a szélvédő tömítést, a tönkre menő ajtó zárakat és egyéb pár 1000 Ft-os problémái) de alapvetően egy erős, dinamikus motorról van szó amire tényleg nem kell sokat költeni. Egyébként nekem a vegyes fogyasztásom 5,5 körül mozog. Ha nyugodtabb kedvemben vagyok akkor szokott 5,1 is lenni, de volt hogy 6,7 volt. Ugyan így rátankolással mérve.
@norbertrovid9942
@norbertrovid9942 11 ай бұрын
Most is elegedett vagy?
@svarhalmi1
@svarhalmi1 11 ай бұрын
@@norbertrovid9942 Szia! Azóta nagyjából 30.000 km-t mentünk az autóval. Az előzőleg leírt típushibák javítva lettek. Ezen kívül volt még nyáron egy szintén típus hibának számító turbó cső repedés. Ennek a javítása nagyjából 15.000 Ft volt. Ezen kívül csak az időszakos szervizek voltak. Nyilván, egyszer nem kizárt, hogy valami meghibásodik, ami zsebbenyúlós, de én még a 2005-ös Swiftemnél is tételesen követtem, hogy mennyit kellett rákölteni és azt kell, hogy mondjam, hogy 30.000 km alatt közel a 2x-ese volt. Pedig ez ugye egy Volvó, amiről mindenki tudja, hogy "drága a fenttartása".
@TheDavidking94
@TheDavidking94 Жыл бұрын
Nyílván sok minden jobb láb, tapasztalat, meg forgalom kérdése, de egy ekkora autó, ekkora teljesítménnyel, az szerintem kiváló eredmény. Szintén volvózok, régebbi szériából, viszont csomag az van benn szinte mindig. Benzinkutat ritkán lát, szerelőt meg még annyit sem, ennyit nem tudnék vele etetni, éhesebb azért, de nagy átlagban 5,4. Február 1566 km-en 5,21 lett. De 6 fölé is csak nagyon kicsit megy ha szügyigrakva, túlsúlyosan, kizárólag a német autópályán 150-el pályázok. Szóval valamit csak tudnak ezek a svédek, legyen az renaultos, fordos, kínai, vagy akár milyen vérvonalon. Nagy átlagban viszont úgy tervezték ezeket az autókat, hogy egy 1000km/tank teljesíthető legyen, és többnyire sikerül is.
@killersigma1540
@killersigma1540 10 ай бұрын
1.170 km v60 5 henger
@zoltanberta5487
@zoltanberta5487 Жыл бұрын
Ugyan ez a motor az XC60 AWD automatában nálam 2 személyet teletabktól teletankig számolva OMW gázolajjal, 6.9literes fogyasztás jött ki autópályán 125 tempomattal 850km-en mérve. De városba megvan a 8-8.5liter.
@andrasangyal8287
@andrasangyal8287 Жыл бұрын
Na ezt nem tudom, hogy csináltad, de vidd el a 325d-met. 3 ezer dízel automata. Nekem 7.5 körül megy.
@FodyG
@FodyG Жыл бұрын
1,6 c-maxot is teszteljétek pls !
@expamandro
@expamandro Жыл бұрын
Nekem ilyen van 6 éve, 2011-es, 1.6-os Dizel, Titanium. Mit szeretnél tudni róla?
@FodyG
@FodyG Жыл бұрын
@@expamandro leginkább a fogyasztást 🙂
@expamandro
@expamandro Жыл бұрын
@@FodyG Nálam vegyesben 4.9L/100km a fogyasztás télen/nyáron.
@FodyG
@FodyG Жыл бұрын
@@expamandro az szép 🙂
@RebornRider1983
@RebornRider1983 Жыл бұрын
Engem érdekelne, hogy melyik autó órája mennyit csal és szeretném, ha a jövőben GPS szerint haladnátok a a megengedett sebességgel, mert sok autónál tapasztalok 8-10%-os eltérést a valós sebességhez képest. Autópálya tempónál, ahol a menetszél már sokkal jobban számít, szemmel láthatóan jelentkezhet ez a dolog a fogyasztásban is.
@VezessTVChannel
@VezessTVChannel Жыл бұрын
Szia, minden autó kicsit másként mér és az is számít, hogy mekkora kerék és gumi van rajta. Nem fogunk GPS alapján mért sebességgel közlekedni, mert az autósok jelentős része sem használ ilyet hétköznap, köztük a szerkesztőségből egyikünk sem.
@Quercuscerriscerris
@Quercuscerriscerris Жыл бұрын
Hát igen, a Volvo még 2011-ben is tudott jó autót gyártani.
@lakatosa1
@lakatosa1 Жыл бұрын
Én azt gyanítom hogy ez a mérési módszer pontatlan, és nagy a szórása. Értem én hogy első kattanásig tankolod, mindig ugyanannál a kútnál, de én azt gyanítom hogy az első kattanás történhet felfröccsenés miatt is, de persze azért is mert elérte a benzinszint a töltőpisztoly elejét. A két állapot között akár fél liternyi is lehet a különbség, szerintem. A Volvók elég pontosan mérik a saját fogyasztásukat, amit az autó menet közben mutatott, az pont megfelelt a spritmonitor átlagadatainak. Furcsa hogy ezután egy fél liter kevesebbet mész a kútnál. Ha kb. egy fél tank üzemanyagot használnátok fel a teszt kedvéért, egy nagyságrenddel pontosabb lenne a mérés. Lehet hogy az is javítaná a pontosságon hogyha inkább a harmadik kattanásig töltenétek a tankot.
@SuperKpal
@SuperKpal Жыл бұрын
ML W164 350CDI is szivesen megnéznék
@Mong00se
@Mong00se Жыл бұрын
sztem ezt a "gyertek" szöveget hagyjátok, ezen kívül jók szoktak lenni a videók. nekem b omega van, sajnálom hogy csak 5-ös váltó van benne, mert pályán 3,5ezret forog 140-nél...
@tamassimon8906
@tamassimon8906 Жыл бұрын
Ha rendesen pályázol vele, akkor azért simán igaza van a spritmonitornak. Városon kívül tényleg nem eszik sokat, ott tényleg ritkán kell tankolni
@Csetanszapa
@Csetanszapa Жыл бұрын
A D3 , D4, D5 csakis 5 hengeres lehet . A D2 és a d 4 hengeres .
@SAABo86
@SAABo86 Жыл бұрын
Meglepően csendes ez a kocsi a többihez képest.
@arturtombi2094
@arturtombi2094 Жыл бұрын
Ez egy családi kombi. 5 - en + csomagokkal mást mutatna.Ez így nem annyira életszerű. De ez az én szubjektív vélemény em.
@saruszoltan3
@saruszoltan3 Жыл бұрын
4,918-as fogyasztás ne 4,1-nek mondjuk és írjunk a listába, hanem 4,2-nek.
@expamandro
@expamandro Жыл бұрын
Melyik listában látod a 4,1-et? A listában én 4,9-et látok..
@LászlóSzidoly
@LászlóSzidoly 2 ай бұрын
😅 1:16
@lovasjanos9425
@lovasjanos9425 8 ай бұрын
6.7-és átlag fogy jön ki? 2.4-és 5 hengeres nem kért annyit vegyesben. Az itteni adat hihetiőbb.
Nejstrašidelnější místo v Indii - VLOG
20:35
Vagabundi na Cestách
Рет қаралды 11 М.
Speedzone műhely: Euro 6 - jó ez nekünk?
22:08
speedzone.hu
Рет қаралды 58 М.
Friends make memories together part 2  | Trà Đặng #short #bestfriend #bff #tiktok
00:18
小蚂蚁会选到什么呢!#火影忍者 #佐助 #家庭
00:47
火影忍者一家
Рет қаралды 123 МЛН
REAL 3D brush can draw grass Life Hack #shorts #lifehacks
00:42
MrMaximus
Рет қаралды 12 МЛН
🕊️Valera🕊️
00:34
DO$HIK
Рет қаралды 15 МЛН
7 KRESZ-kérdés, amit nem valószínű, hogy te is tudsz.
17:16
Benzinpárával beéri az ÚJ SUZUKI SWIFT??? - MEGMÉRTÜK!
11:26
Mivel fűthetünk a legolcsóbban? - Így spórolj  ha tudsz!
24:15
úTRAVELók
Рет қаралды 222 М.
Volvo V40 (2015) 2.0 T3 | A BIZTONSÁG útján | Használtteszt
15:24
Friends make memories together part 2  | Trà Đặng #short #bestfriend #bff #tiktok
00:18