Sziasztok ezt a videót jó volt làtni. Remélem Lerlerc valamikor bajnok lesz mert megérdemli. Nehezen látnám azt hogy a pályája végén úgy tekintsünk rá mind akiben megvolt minden de mégsem ért fel a csúcsra.
@gel_rt Жыл бұрын
@@worldmusichungary485 Nem hinném, hogy bajnoki cím nélkül fejezné be a pályafutását, a kérdés szerintem inkább a mennyiségen van, illetve hogy kivel? Azt hiszem 25-ig, vagy 26-ig van szerződése a Ferrarihoz, ha addig nem tud egy bajnoki címet összegyűjteni, szerintem könnyen benne van, hogy lelép, de ha a következő szezonok is ilyenek lesznek, mint ez, és a Ferrari elcsesz egy rakat pontot, akkor talán hamarabb is. Valószínűleg sok helyen szívesen látnák, de hogy ez akkor is így lesz e, ha 2-3 szezonnak később ugyanígy fog állni, cím nélkül ami meglett volna benne, nagyon jó kérdés, hogy hol lenne esélye, könnyen lehet belőle hasonló helyzet, mint Vettelnél, vagy Ricciardonál. de bárcsak ne így legyen. Meg hát ugye a Ferraritól élcsapatba nem tud igazolni, mert mindenhol van már elsődleges pilóta, max hogyha középmezőnyből valamelyik csapat feljönne az élmenőkre.
@krisztianrigo7102 жыл бұрын
Jók ezek a videók. Csinálhatnátok esetleg 2005-06-07-08-ról is egy hasonlót😁
@AnnaCsuzda2 жыл бұрын
Tetszett a zeneválasztás, tökéletesen leírja Leclerc idei szezonját.🙃
@zsoltnyari59712 жыл бұрын
ép akartam írni hogy a requiem for a dream találó zeneválasztás lett :D
@szaszrobi032 жыл бұрын
Minőségi videó mint mindíg!
@robertbarath7982 жыл бұрын
Őszintén? Mint tifosi állítom, sajnos nem volt esélye. Az elején talán, de ahogy kiderült, ezt - szomorú kimondani, de tény- nem az autónk miatt, hanem a Red Bull súly és némi technikai hiba miatt. Charles is hibázott- többet, mint amennyit szokott, frusztrált is lett emiatt is- a fatális stratégia és a motor is megbízhatatlan volt. Sokat fejlődtünk- volt is honnan- ,de még messze sem vagyunk olyan erősek, hogy önerőből- még- meg tudjuk verni a Red Bull-t. A fejlesztések sem voltak elég hatékonyak, és most, hogy "sikerült" ismét némi káoszt okozni a csapaton belül Mattia lemondása, így kétséges, jövőre mi lehet. Azért bízom, mert egy igazi drukker- lényegtelen, melyik csapaté!- nem adja fel szeretett csapata iránti szeretetét. Legalább másodikok lettünk mind egyéniben, mind csapatban, de ahogy Senna mondta: a második első a vesztesek között, de hiszek a csapatban, a pilótákban, hogy haza hozzák a bajnoki trófeát!
@gel_rt Жыл бұрын
Szerintem mint Charles kész lenne címet nyerni, mind Carlos támogatni ebben, az egyetlen, ami ennek releváns akadálya az a Ferrari töketlensége. Meg hát a többi csapat nyilván. Jövőre szerintem sem, de ha az új crew jó választás volt és megtalálja a helyét, akkor 24-ben és azután talán lesz esélyük. 26-ban pedig ismét generációvált!s, ergo a gyári csapatok lehetnek majd az erősebbek.
@mlnhh2 жыл бұрын
Mexikóban Leclercnek motorproblémái voltak időmérőn és a futamon is.
@barnabassomfalvi64852 жыл бұрын
Hol a kibeszelö?:(
@ssomtom2 жыл бұрын
KEdd-szerda, ezt írták a csatorna közösség menüjében.
@tamasotvos97912 жыл бұрын
Nagy hiányérzetem van azzal kapcsolatban, hogy a nyári szünet előtti technikai direktíva említésre sem került. Így utólag egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a júliusi T.D. bevezetése hozta ekkora fölénybe a Red Bullt (nem azt mondom, hogy bajnokot akart csinálni belőlük az FIA, de az esélyt is elvették az izgalmasabb őszi versenyekre). De abban teljesen igaza van Lacinak/igazatok van, hogy amíg: - két kézzel hajigálják ki a pontokat az ablakon a versenystratégák, - amíg a hátsó felfüggesztés nem tudja kezelni a gumikat (ez kb. 10 éves probléma), - amíg megbízhatatlan a blokk, - több éves előkészület kell a komplett csapatnak hogy lereagálja a nagy szabályváltozásokat (jellemzően rosszul), ha meg év közben jön T.D. akkor széttárják a karjukat és annyit bírnak kinyögni hogy "merda", addig tök felesleges VB-címről álmodozni, és ezért zseniális a Requiem egy álomért c. film soundtrack-je a háttérben.
@viccez31222 жыл бұрын
Ha jól emlékszem pont a Mercedes sírta ki a szabályváltozást (trükkös padlólemez) .
@grabowsky782 жыл бұрын
Felesleges számolgatni, amíg a Mercinek és a Redbullnak ilyen politikai befolyása van addig a Ferrari nem lesz bajonok, de mondok jobbat senki más sem, mert ha valami csoda folytán valaki betalálna, majd jön a T D. és év közben változik az erőviszony! A biztonságra hivatkozva! Egy percig sem gondolom, hogy ezen múlt az év, de ha ezen múlna akkor is belenyúlnának!
@randomcomment99922 жыл бұрын
A block csak addig volt megbízhatatlan, amíg indokolatlanul feltekerték, ez egyértelműen látszik abból, hogy a 9. versenyen került be a 4. motor és az első rajthely büntetés is itt jött, azaz amíg 8 futam alatt ettek meg 3 motort volt esélyük a Red Bull autóival harcolni, amikor kevésbbé feltekert motorral mentek máris 14 futam alatt ették meg ugyanezt a 3 motort, de így csak a Merci volt az egyetlen akivel harcoltak..
@adatkabel2 жыл бұрын
@@grabowsky78 Lol, szerinted a minden második évben kivonulással fenyegetőző Ferrarinak nincsen politikai befolyása?
@tamasotvos97912 жыл бұрын
@@viccez3122 Ahogy mondottam volt, nem az volt az FIA szándéka, hogy direkt bajnokot csináljon a Red Bullból, valamit nem ezen múlott a Ferrari VB-cím. Ergó nem releváns, hogy a Mercedes vagy más csapat kezdeményezte a szabályváltozást, a végeredménye az lett hogy a RB brutálisan domináns lett.
@safranyikmartin2 жыл бұрын
Igen lett volna esélye Leclerc a bajnoki címnek ha Binotto nem basza volna el a egészet
@deaklaszlo82532 жыл бұрын
És ezt miből számolta ki? Matematikus ön?
@balazsbenke2 жыл бұрын
Ebben csak annyira volt Mattia a ludas, hogy nem hozta meg 2020-ban a megfelelő döntéteseket és személyzeti menedzsment nem volt megfelelő, ebbe elégelt bele a vezetőség. Maga az autó nagyon jó lett (kb. 19-es Ferrari szintre visszajöttek ami nagy szó 3 éves motorhátrányt lefaragni). Remélem nem lesz itt nagy bojgatása a csapatnak csak apróbb finomítások néhány nem megfelelő ember lecserélése.
@danielvesei65232 жыл бұрын
Jó ez az új műfaj. Érdekes fantasy-F1. Egy sörben fogadok, hogy nem meritek megcsinálni ugyan ezt a tavalyi szezonra.
@racingcrashes50652 жыл бұрын
Már van !
@kovacs-barczadonat24742 жыл бұрын
Buktad a sört
@kemenyb2 жыл бұрын
Elvesztetted :D
@danielvesei65232 жыл бұрын
Én azt arra értettem, ha ezután merik megcsinálni :D
@viktorschandl44762 жыл бұрын
@@danielvesei6523 miért csinálnák meg újra, tavaly dec 28-án került fel a videó amit keresel. ;)
@pannipolczman4659 Жыл бұрын
csak azt tudom mondani, hogy ezt a Ferrari rontotta el magának. stratégiailag jobb döntések mellett talán ha nem is nyert volna, jobb csata lehetett volna a címért.
@zsigmondtoth48232 жыл бұрын
Nem jön ma a kibeszelo? :(
@ssomtom2 жыл бұрын
KEdd-szerda, ezt írták a csatorna közösség menüjében.
@alexgaal13172 жыл бұрын
Azert szamomra ami a lenyeg, az benne van a videoban is. Nem altalanositva, de a Hamilton szurkolok szeretik hangoztatni statisztika alapjan, hogy az idei Red Bull dominansabb volt, mint Hamilton barmelyik Mercije, pedig ez egyaltalan nem igaz. Ha lenne egy ilyen video Hamilton bajnoki eveirol (17-18 leszamitva, de arrol amugy is van), valoszinuleg az jonne ki, hogy sokkal simabban kellett volna nyernie. Gyanithatoan az idei ev is maskepp alakul, ha a nyari szunetre minimalis elonnyel vonul a Red Bull. Nem azt mondom, hogy akkor Leclerc behuzza, sem azt, hogy Verstappen megremeg vagy a Red Bull belehibazik, de kielezett is lehetett volna, Leclercnek biztos extra motivacio lett volna. Lenyeg a lenyeg, nem volt ez annyira dominans auto, hiaba kabitjak magukat a Lewis fanok. Verstappen a dominans elsosorban, nem a verda. Ilyen keves hibaval ilyen konstans pokoli tempoban en meg senkit nem lattam vezetni, meg Schumi es Hamilton is belehibazott neha, elotte pedig sajnos nem kovettem a sportot. Egyedul Leclerc lehet kepes felvenni vele a versenyt, ha osszeall a tokeletes csomag, mert a monacoi is piszok gyors, nyers tempoban talan meg Verstappen elott is van. Mas kerdes, hogy a nyomast viszont nem birja annyira. Legyen jovore egy jo szezonunk, legalabb harom bajnokeselyes csapattal.
@gel_rt Жыл бұрын
Volt ott azért autó is, legalábbis Spaban és utána, mikor kiderült, hogy a fejlesztések masszívan a mezőny fölé helyezték őket. De természetesen amit Max idén művelt az zseniális volt, viszont annyiban nem értenék egyet, hogy csak Leclerc lenne képes megállítani. Ott van Russel, akinek ez az első éve volt topcsapatban, egy-két év múlva ő is keményen beleszólhat, meglátjuk, hogy jövőre milyenek lesznek az újoncok, akik majd Verstappen karrierjének második felében szintén beleszólhatnak, valamint akiben szerintem még reálisan lenne bajnoki cím a jelenlegi mezőnyből, az Norris. A bajnoki mentalitása egyelőre nincs meg, az autó meg még annyira sem, de én még őbenne látok esélyt, mivel tempóban ő is nagyon ott van, bár inkább csak időmérős tempóban, mivel a McLaren gyengébb autója miatt középen nagyon könnyű beragadni. Szerintem sem Checonak, sem Sainznak nincsen konkrét esélye, de még talán Hamiltonnak sem, max egy olyan cím, mint Rosbergnek. Ezen kívül nem tudnék mást mondani az idei mezőnyből, akiben látnék potenciált egy bajnoki cím megszerzésére.
@SpurtasBarat2 жыл бұрын
Ha már következtetések... Verstappen nem hinném, hogy tudott volna olyan tempót diktálni, mint év vége fele, mivel nem nyert volna annyit, ezért annyi önbizalma se lehetett volna, tehát lehet, hogy Leclerc behúzta volna címet :D De hát nem így történt. Majd jövőre! :)
@alexgaal13172 жыл бұрын
Verstappen amugy is az az onbizalomhianyos tipusu gyerek, akit megzavar a nyomas