No video

Így repültek 75 évvel ezelőtt a magyar városok között (Ep. 244)

  Рет қаралды 42,921

Aeropark Budapest

Aeropark Budapest

Күн бұрын

Debrecenbe és Szombathelyre indult az első két járat. 75 évvel ezelőtt az ország két vége másfél óra alatt elérhetővé vált Budaörsről. Utast, postát, árut egyaránt vittek a Li-2-esek és a Po-2-esek. A flotta mérete folyamatosan nőtt. A hosszabb belföldi járatokra 120-140 forintba került a repülőjegy, de Miskolc és Debrecen között csak 40 forintot kellett fizetni. Milyen városokat kötöttek össze a Maszovlet gépei? Mit kapott az utas a pénzéért? És milyen különleges szolgáltatásokat nyújtott a PO-2-esekkel a Malév jogelődje?
A számítások szerint a 21 személyes repülőgépeken legalább 18 utas kellett ahhoz, hogy ne termeljen veszteséget a járat. Később tovább csökkentették a jegyárakat, hogy ezzel is növeljék az utazási kedvet. De voltak más eszközök is. Még pedig a sétarepülés. Számos alkalommal hirdettek ilyen programokat a vidéki repülőtereken is, hogy kedvet teremtsenek az utazáshoz. 1948-ban csak a főváros felett 280 sétarepülést teljesítettek a gépek, 4300-an láthatták Budapestet felülről.
A Li-2-esek sorozatgyártása 1939 és 1952 között zajlott, ezalatt több mint 6000 példány készült. A gépek üres tömege 7700 kg, maximális felszállótömegük valamivel 11 tonna felett volt. A gazdaságos utazósebesség 240 km/óra környékén mozgott, hatótávolságuk pedig elérte a 2500 km-t. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
További adatok itt: www.aeropark.hu

Пікірлер: 52
@janosengler2029
@janosengler2029 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen Kedves Balázs a Tájékoztatást . Egy álandó nézö, aki a 70-es-80-as években Rengeteget Repült a Malév járatain ,
@tiborbertalangosi819
@tiborbertalangosi819 2 жыл бұрын
Köszönöm Balázs a Remek Malév Li2 és Po2 Történelem órát! Gratulálok! Üdv:Tibi
@kosalaszlo7196
@kosalaszlo7196 2 жыл бұрын
Imádom ezt a csatornát. Örülök hogy van nekünk. Ezt a minőségi tartalmat, hozzáértést alázatot ahogy végzitek, komolyan mondom megirigyelhetné a Nat Geótól kezdve a Discovery chanelen keresztűl bármelyik csatorna! Köszönjük! 👍🏼🙏🏻
@abelsos1573
@abelsos1573 2 жыл бұрын
Köszönjük a videót! Ti igazi hiánypótlók vagytok a magyar KZbin-on!
@selilaci1514
@selilaci1514 2 жыл бұрын
A 80-as években volt szerencsém a békéscsabai reptér irányadóját megismerni. Még a németek által itt hagyott adó müködött (talán még ma is) .A csöves készülék végfokozatára a Telefunken márkanév volt irva, valamint a birodalmi sasocska karmai közt a horogkereszttel. A gyártási dátum talán 1936 volt. Izgi volt.
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 2 жыл бұрын
Akkoriban adtak a minőségre...másképp nem lett volna a határ az Atlanti óceán pártján , Afrikában és a Kaukázusban.
@fradistaify
@fradistaify 2 жыл бұрын
Azért szeretem ezeket a videókat mert van mögötte történt és munka rengeteg munka van benne! Köszönöm szépen ! ♥️
@laszlobalogh4239
@laszlobalogh4239 2 жыл бұрын
Dicséretes a naprakészséged, Balázs! Ugyanis az Aeromagazin jelenlegi számának címlapján a felújított HA-LIX szerepel, illetve foglalkoznak egy cikk erejéig vele. Up to date a javából! 👏
@Kedvespatikus
@Kedvespatikus 2 жыл бұрын
Az a 90 - 140 Ft, amibe a Budapestről kiinduló jegyek kerültek, egy négytagú család egyheti megélhetését simán fedezte. De lehet, hogy kéthetit is. Ilyen szemmel nézve viszont nem voltak olcsók a jegyek. Valamelyik Latabár-filmben (már nincs meg, melyik) Latyit megbünteti a rendőr mert tilosban szalad át az úton. Tíz (10) kerek forintra. És sokallja is a megbüntetett. :))
@TheLordKROK
@TheLordKROK 2 жыл бұрын
Arányaiba véve ma sokkal olcsóbb repülni szerintem. Amikor 3200ftért már Debrecenből Ciprusra mehetsz, de hasonlóan olcsón van Milánó, Palermo stb.
@bogika98
@bogika98 2 жыл бұрын
Állami Áruház film volt az. A tíz forint cirka egy százaléka volt egy akkori fizetésnek.
@TheLordKROK
@TheLordKROK 2 жыл бұрын
Remek videó volt, és belefért egy kis LI2 ismertető is :)
@klacirtg
@klacirtg 2 жыл бұрын
Nagyszerű, igazán informatív kisfilm volt, köszönöm szépen! (Azon meg jót derültem, hogy Kránitz Balázs akár az (iker)testvérem is lehetne, Zainkó Géza pedig Dr. Jan Pol, a híres állatorvos hasonmása 😉 )
@rolifiu555
@rolifiu555 2 жыл бұрын
Repülős Gizi tudna erről mesélni :)
@benedeknagy5781
@benedeknagy5781 2 жыл бұрын
Nagyon jó lett !
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
Ismét megnéztem a videót, azt hiszem talán egy év alatt már harmadjára, de még mindig nagyon tetszik és nagyon informatív :)
@zsorzsor7258
@zsorzsor7258 2 жыл бұрын
Nagyon jó videó, il2/dc3/c47, az egyik kedvenc repülőm, jó volt videót látni róla.
@kareszszabo
@kareszszabo 2 жыл бұрын
Még repülnek :) en.wikipedia.org/wiki/Buffalo_Airways
@TurquiseViking
@TurquiseViking 2 жыл бұрын
Nagyon szuper lett!
@lajoskovacs1052
@lajoskovacs1052 2 жыл бұрын
Hosszú volt a szünet. Már vártam az új adást :)
@user-tv9hb6ns6t
@user-tv9hb6ns6t 2 жыл бұрын
Érdekes. Köszönöm.
@fehauntoubeylaszlo
@fehauntoubeylaszlo 2 жыл бұрын
10:23 “Ezen a számon előfizető nem kapcsolható.” 😂
@thaifold
@thaifold 2 жыл бұрын
Már nagyon hiányoztatok!
@davidnagy2894
@davidnagy2894 2 жыл бұрын
Li2 repültem már nagy élmény volt.
@Thejano1998
@Thejano1998 2 жыл бұрын
Idényjellegű, vagy iskolai Pécs-Siófok-Veszprém járat ma se lenne elvetemült ötlet. 3-4 órás buszút maga a pokol, autóval is több, mint 2 óra. Biztosan veszteséges lenne, de Pécs a Balatonnal való összeköttetésében kulcsszerepet játszhatna. Úgyis elmegy sok felesleges dologra a pénz.
@lszlpesti
@lszlpesti 2 жыл бұрын
Kaposvárra hová érkeztek a gépek? Kaposújlakra, vagy Taszárra? Mert úgy tudom, hogy a háborúban állítólag volt egy a belvárosban is a Szabadság-park (mai Berzsenyi-park) helyén is volt egy "tábori" reptér, csak azt gondolom a háború befejeztével meg is szüntették. De javítsatok ki, ha tévedek. :)
@SwoleDoge
@SwoleDoge 2 жыл бұрын
De jó lenne ha ma is lennének ilyen járatok.
@SkywalkerTibor
@SkywalkerTibor 2 жыл бұрын
Nem véletlenül nincsenek.
@TheLordKROK
@TheLordKROK 2 жыл бұрын
15:45 "11 hölgyet választottak ki, akiket beiskoláztak, majd következő évben 10 stewardess állt szolgálatba" - egy hölggyel vajon mi lett?
@princzroland--1837
@princzroland--1837 2 жыл бұрын
A hánytatott sorsú HA-TSA is hasonlóan nézett ki.🙂
@sirenato27
@sirenato27 2 жыл бұрын
Mit gondoltok manapsàg megèrnè csak az orszàgos jàrtok miatt ismèt üzemeltetni a Malèvet? Plusz kèrdès : Szerintetek hol tartana a Malèv 2021ben ha mèg működne?
@grafo5861
@grafo5861 2 жыл бұрын
A nertrekkeren láthatod a járatokat.
@peterpergel9160
@peterpergel9160 2 жыл бұрын
Király videó lett. Volt a MASZOVLET-NEK JU-52-ese?
@gezazainko4081
@gezazainko4081 2 жыл бұрын
Nem, a MALER használa azokat, de háború végére nem maradt egy sem.
@gezazainko4081
@gezazainko4081 2 жыл бұрын
Kimaradt egy T, helyesen MALERT.
@peterpergel9160
@peterpergel9160 2 жыл бұрын
Köszönöm, Csak mert azok is szuperül néznek kj
@lajosgelencser903
@lajosgelencser903 2 жыл бұрын
Kérdezem: 14:22-nél mi az a szerkezet a függőleges tengelyű nagy kerékkel?
@markohonti746
@markohonti746 2 жыл бұрын
👍
@Magyarfatime
@Magyarfatime 2 жыл бұрын
👌👌👌
@gaborsponga9657
@gaborsponga9657 2 жыл бұрын
A belföldi járatokon volt ellátás?
@csabavincze9783
@csabavincze9783 2 жыл бұрын
Zsíroskenyér... Jaffa.... Fröccs.... Mohai Ágnes ásványvíz..... Munkás... ) Kossuth .. ) cigaretta Fecske.. ... )
@bogika98
@bogika98 2 жыл бұрын
@@csabavincze9783 Jaffa, nemá, gondolom Bambira gondoltál. Jaffa nevű palackozott üdítő egyébként sem létezett, csak szörp, de mire a jaffaszörpöt feltalálták 1970 környékén, már amúgy sem volt belföldi repülés. Egyébként a jaffa valódi narancsból készült és messze verte fanta meg hasonló szarokat.
@bogika98
@bogika98 2 жыл бұрын
Tök mindegy, a nép jó része most úgyis proli fapadoson utazik, ahol úgysincs ellátás.
@GaborBerecz
@GaborBerecz 11 ай бұрын
éjen a maszovlet
@TheLordKROK
@TheLordKROK 2 жыл бұрын
16:20 és a QR kód a LI2-esen, ez biztos nem eredeti :D
@GaborBerecz
@GaborBerecz 11 ай бұрын
po2.-pacsirta xd
@attikajuhasz2476
@attikajuhasz2476 2 жыл бұрын
Béna minden yutub videó azért mert nem tőlt be
@aeroparkbudapest
@aeroparkbudapest 2 жыл бұрын
Akkor nálad a probléma, mivel van olyan videónk, amit 400 ezren néztek meg.
Ferihegytől Timbuktuig: 25 ezer dolláros történetek (Ep. 250)
26:42
Aeropark Budapest
Рет қаралды 45 М.
ПОМОГЛА НАЗЫВАЕТСЯ😂
00:20
Chapitosiki
Рет қаралды 28 МЛН
КАКУЮ ДВЕРЬ ВЫБРАТЬ? 😂 #Shorts
00:45
НУБАСТЕР
Рет қаралды 3,2 МЛН
A SOFIA obszervatórium  |  #87  |  ŰRKUTATÁS MAGYARUL
16:23
Űrkutatás magyarul
Рет қаралды 51 М.
Boeing 737: 55 éve az égbolton a légitársaságok igáslova (Ep. 268)
20:34
A HA-LCA Tu-154, vagyis Aladár születésnapján jártunk
9:18
BombexHome
Рет қаралды 1,7 М.
Egy kibelezett repülőben megtaláltuk a feketedobozt
26:14
Gyetván Csaba
Рет қаралды 76 М.
Malév 75: vidéki történetek, belföldi járatok (Ep. 214)
22:35
Aeropark Budapest
Рет қаралды 37 М.
Miért hegy a Ferihegy, ha lapos? És ki az a Feri?
14:22
ATV Magyarország
Рет қаралды 202 М.
SÁMÁN: a MAGYAR repülő, ami SZÁZAKAT mentett ki AFGANISZTÁNBÓL
22:42
45. Hazai égbolton: A (Maszovlet/Malév) belföldi járatok
25:21
Aeropark Budapest
Рет қаралды 38 М.
XTRACTOR/GRIPEN: a magyar TOP GUN!
26:31
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 143 М.
Kecses volt és úttörő: a DC-8-as a légibuszok elődje (Ep. 192)
16:57
ПОМОГЛА НАЗЫВАЕТСЯ😂
00:20
Chapitosiki
Рет қаралды 28 МЛН