Hogy lesz MÉREGDRÁGA az e-autó és MENŐ egy régi lakás?

  Рет қаралды 67,686

Magyarósi Csaba

Magyarósi Csaba

Күн бұрын

Пікірлер: 125
@Handras
@Handras 2 жыл бұрын
Van aki szerint 2025-re 40 százalékkal drágábbak lesznek az autók. Nem csak az elektromos, mindegyik. Egy éve még nevettem volna ezen, most azt sem tartom kizártnak, hogy akár még nagyobb mértékű lesz a drágulás, nem beszélve az energiáról, ami hajtja az autókat, legyen ez benzin vagy villany. Közben meg napi 10-20 milliárd dollár ég el a háborúban. Szó szerint. Vajon mennyi mindent lehetne kifejleszteni ennyi pénzből, ahelyett, hogy drága tűzijátékot csinálunk belőle, nem mellékesen pedig ezrek, tízezrek meg is halnak közben. :(
@Antrek-World
@Antrek-World 2 жыл бұрын
@Benő Hapci mint pl. Amerika? Akinek a gazdasága a háborúskodásban teljesedik ki? Persze, van az a háború, amit már Amerika sem akarhat. Ezt a mostanit. A 3. világ égést. Mert ez az utolsó nagy háború lehet. A végső. Az atom háború. Eltulzom, de nyilván van reális nem is minimális esélye. Sajnos itt tartunk! Két éve kezet mosni tanult a világ, ma meg nem kipuszúlni próbál az emberiség. F@sza, hogy ilyen gyökér brigád irányítja a világot.
@Handras
@Handras 2 жыл бұрын
@@Antrek-World az USA nem nyer annyit ezen, inkább Kína.
@Antrek-World
@Antrek-World 2 жыл бұрын
@@Handras igen, már nem tud nyerni (ezen). De ugyan azt a nyersanyagot képes lehet szállítani amit az oroszoknak most nem lehet. Csak drágábban. Kína meg, olyan pozícióban van, hogy nem tud veszíteni.
@Handras
@Handras 2 жыл бұрын
@@Extremesport0com hat ez ilyen jol megmondos, bezzegusazas. Usa bukja az orosz piacot, az olaj ara az egekbe szökik, ami inflaciohoz vezet. Kinan kivul igazabol senkinek nem jo ami most tortenik.
@Antrek-World
@Antrek-World 2 жыл бұрын
Hosszú távon szerintem, ha a szemembe sütő napot kezemmel eltakarva a távolba tekintek, úgy látom innen, hogy senkinek sem lesz jó.
@danielmarcellnagy4551
@danielmarcellnagy4551 2 жыл бұрын
Egyre lehetetlenebbnek tűnik az élet a mai (magyar) fiatalságnak. Egyet lépsz előre, három lépéssel távolodnak a célok.
@lacitoth97
@lacitoth97 2 жыл бұрын
Egy példa.. ,,Nekem ilyen idősen már házam volt" stb ezek a kedvenceim, csak arányaiban nézve vagy 10-15x drágább ez a téma mint a szüleink idejében..
@kaszas5
@kaszas5 2 жыл бұрын
@@lacitoth97 azért annyival nem egyszer kiszámoltam pontosan mennyi lenne ! Akkor anyamek 900 ezer forintért vettek lakást ! Valahogy úgy jött ki hogy 3 évvel több átlag kereset kell hogy ma lakást vegyél mint 1984 Ben tehát 3 évvel több persze ez csak a fizetes teljes összege felre rakva :)
@kaszas5
@kaszas5 2 жыл бұрын
@@lacitoth97 igazából a fizetésed is 10-15 szor drágább mint akkor szóval nem érdemes így számolni de biztos hogy több idő gyűjteni
@panaktibor
@panaktibor 2 жыл бұрын
@@lacitoth97 Nem hiszem, hogy annyival olcsóbb lett volna arányaiban, ha az akkori társadalmi és gazdasági viszonyokat vesszük alapul (a mostani drágulást ne számoljuk bele). Inkább a lehetőségek a nagy különbségek. Anno, pl. az én szüleimnek sokkal könnyebben teljesíthető céljaik voltak arra, hogy saját lakásuk legyen. Maga a ház akkor is álom volt, de a lakásra volt elérhető jövőkép, elfogadható állami támogatások révén is. Fenntartani akkor is nehéz volt, de legalább hozzá tudtál jutni. Ma meg... egy fiatal az önerőt képtelen összegyűjteni egy hitelhez, aztán még a többiről nem is beszéltem (felújítás, azt a lakást berendezni stb). Totálisan esélytelen, ha nincs stabil és az átlagnál jobban élő családod akik segítenek és/vagy egy nagyon jól fizető állásod. Albérletről nem is beszélve... van egy szaros lyukad és ha ketten élek, egyikőtök teljes fizetése elmegy csak az albérletre. Aztán itthon a főbérlők kb akkor raknak ki, amikor akarnak és szemétkednek és azt gondolják nekik semmi kötelezettségük nincs. Jobb országokban ha rendesen fizetsz, akkor akár életed végéig is elélhetsz egy bérlakásban (amilyen rendszer pl. itthon nincs).
@lacitoth97
@lacitoth97 2 жыл бұрын
@@panaktibor igen így értettem Én egyedül fizetek egy 32 nm-es garzont de berendezni sem tudom 🤣. Kanapé, egy matrac a másik sarokban, egy virág. Ennyi
@mofeta8737
@mofeta8737 2 жыл бұрын
Mindig érdekes amikor a lakberendezős cégedre is kitérsz, és eddig mindig tetszettek, de ez a mostani nagyon tiszta, katalógus szerű, túlságosan műnek, élhetetlennek tűnik. Persze ha a megrendelő örül, akkor minden rendben, övé a lakás, de nekem nagyon fura volt ezt nézni.
@gergoszita
@gergoszita 2 жыл бұрын
Egyetértek, teljesen mű a hatás. Viszont mivel teljes munkaidőben airbnb-re lett kitalálva, úgy már érthető, hiszen majdnem hotel hatású lett és a külföldiek - pláne az angolok ezt imádják valamiért.
@gyorgynemoda297
@gyorgynemoda297 2 жыл бұрын
Hát igen,ez nem egy otthonos lakás, inkább olyan ahová influencerkedő lányokat viszel fel akiknek se izlése se agya.
@attilakaman8766
@attilakaman8766 2 жыл бұрын
Köszönjük!
@requiembkp
@requiembkp 2 жыл бұрын
Ha kocsi a tét a kedvem sötét... :D
@petersziraki7672
@petersziraki7672 2 жыл бұрын
Nagyszerű lett a lakás!
@nyirogero
@nyirogero 2 жыл бұрын
A Dacia Spring sem számít versenytársnak?
2 жыл бұрын
Csaba, szerintem egy nagyon érdekes téma lehetne és lehet, hogy többeket érdekelne az, hogy te/ti Dórával ebben a helyzetben hogyan beszéltek a gyerekeitekkel a szomszédban zajló háborúról?
@magyarosi
@magyarosi 2 жыл бұрын
keressük a módját, de szerintem ennek a háborúnak a kapcsán nemcsak magáról a háborúról, hanem az emberek fejében kialakított zavarról is muszáj beszélni, hogy ők ne kerülhessenek ilyen helyzetbe
@nimbusz1971
@nimbusz1971 2 жыл бұрын
Jó a videód, időszerű, fiatalos.👍
@tamassitkei7316
@tamassitkei7316 2 жыл бұрын
Az elektromos autózás a mostani körülményektől függetlenül is vicc kategória számomra már egy ideje. A téma megközelítése pontosan ugyanúgy történik, mint minden egyéb probléma megközelítése a világban. Tenni kellene valamit, meg is van a jó megoldás, csak aztán hirtelen fordítva kezdünk el ülni a lovon. Mert az elsődleges cél az lenne - szerintem legalábbis - hogy megfizethető, kis elektromos autókkal töltsük meg a nagyvárosokat, élhetőbb környezetet, sokkal kisebb zaj- és füstszennyezést, könnyebb parkolást, és hosszútávon csökkenő egészségkárosodást, csökkenő egészségügyi kiadásokat teremtve ilyen módon, stb. Ehhez képest soktízmilliós sportkocsikat és SUV-okat gyártanak a gyártók szakmányban, ami minden szempontból felesleges és szükségtelen. (Pl. a Skoda is csak kvóta kényszerből, kerekítési hibaként dobott piacra pár száz citi go modellt..., pedig az városban és agglomerációban tökéletes megoldás lenne sokaknak, ahogy Csaba is bemutatta ezt már több videójában.) Ez lehetne a következő lépés, amikor az elsődleges cél megvan. A gyártóknak sem most kellene szarrá keresniük magukat, és az embereknek sem most kellene trendinek és gazdagnak mutatni magukat, hanem mindenkinek el kellene fogadni, hogy a közös cél érdekében közösen kell tennünk, ami akár lemondással is megvalósulhat. Ha a fő elvtárs ott keleten esetleg nem nyomkodja meg a piros gombot, majd a konzumidiotizmus kicsinálja a világot...
@MrGombino
@MrGombino 2 жыл бұрын
Én azt olvastam, hogy először azért gyártanak nagy és/vagy luxusautókat, mert az új tehát drága technológiát így éri meg legyártani, ezen van némi profit. Amikor kiforrottabbá válik a technológia így olcsóbb lesz, akkor fogja megérni egyre lejjebb menni a kategóriákban a kis és olcsóbb autók felé a gyártónak. (aztán az is lehet h. ez úgy hülyeség ahogy van) Személy szerint én nem hiszek abban h. valaha is lesz 6-7 millió forint környékén normális hatótávú villanyautó amennyiért most kaphatsz egy kis benzines/dízel autót, ne így legyen.
@kogermt
@kogermt 2 жыл бұрын
@@MrGombino Egy fele akkora autó gyártási költsége nem fele :) Alapvetően kis nyeresége miatt egy átlag (szinte mindegyik) autógyár nem is fogja erőltetni. Abszolút igazad van, így kerül a fenti polcról lejjebb minden az autókba.
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
az elektromos autó azért lett "megoldás", mert az autókra lehetett a legkönyebben ujjal mutogatni. nem az egyéni közlekedés adja a légszennyezés legnagyobb százalékát, viszont az van szem előtt. tehát mit csinál egy jó politikus? támogatja a gyalogolható, tömegközlekedhető, biciklizhető város ötletét? nem! támogatja az ingatlan energiagazdálkodásának modernizálást? nem! támogatja a távmumkát? nem! betiltja az autót, mert ez a legegyszerűbb megoldás, ami egy tollvonással megoldható, és leveszi a válláról a felelősséget. a gyártók amúgy nem keresik magukat szarrá, kb. 10%-os a nyereség az eladott autón. egy luxsmárkánál ez akár felmehet a szédítő 15%-ra is.
@Barna1988
@Barna1988 2 жыл бұрын
az elmúlt fél-egy évben milliókkal drágultak az új autók. egy fapados dacia 4,5 millio egy clio 5 millio Ft, az átlag magyarnak az uj autó elérhetetlen lett 2022 re. De ha a trendek maradnak maga az autózás is luxussá fog válni.
@nehal3m
@nehal3m 2 жыл бұрын
Én a rendszeren kívül vagyok mint egy boldog 3-as Golf tulajdonos, első és utolsó autóm szerintem :D
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
1.9 TDi-vel örökélet, plusz egy nap. az a gond, hogy kitiltják majd mindenhonnan.
@nehal3m
@nehal3m 2 жыл бұрын
@@rocko44444444 enyém 1.4 benzin, egyszer már volt motorfelújítva, azóta tökéletes.
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
@@nehal3m az nem gyors, ellenben lassú. :)
@nehal3m
@nehal3m 2 жыл бұрын
@@rocko44444444 Igen az, de engem nem zavar, eddig még mindenhova odaértem. :D
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
@@nehal3m :)
@sulczr
@sulczr 2 жыл бұрын
@07:43 ha 10 millió az EUp akkor lehet jobb vétel a kifutó Renault Zoé vagy a Peugeot e208, Opel Corsa E (ez utóbbi kettő 11m körül indul)
@sulczr
@sulczr 2 жыл бұрын
@09:40 az orosz piac felszámolása nem jelentene eladási problémát ... Mert azt európában el tudnák adni a chiphiány miatt... a gond ahogy utána kifejted, hogy alapvető alkatrész problémák jelennek meg amik eddig nem voltak (chiphiány2)
@zfilipcsei
@zfilipcsei 2 жыл бұрын
Szerintem meg jobb a környezetnek, hogy ha az emberek nem cserélgetik úgy az autókat, mint más a gatyáját. Kevesebb gyártás, fejlesztés, kevesebb károsanyag. Most ha egymás mellé rakunk egy régebbi autót meg egy újat, sokkal több a fölösleges extra, tyúkbelek, elektronikák, chippek és műanyagok, mint a régiben. Ha valaki megkérdez egy bontóst/méhtelepest, mit mond? Azt, hogy az új autóknak alig 30%-a újrahasznosítható. Vegyünk egy régi autót, no azt szinte egyben lehetett tolni a kohóba. Amennyivel egy új autó kevesebbet fogyaszt, gyártásban pont annyira kitolja a károsanyagot. Nem mellesleg fölöslegesek a batár autók, batár motorral, 2 tonna "extrával". Régen egy kis trabantban elutaztak az emberek? El. Igaz, nem pont ergonomikus, de a dolgát tette. Ahogy a Toyota is mondta, nem a villanyban van a jövő. No meg nem lenne rossz egy jobb tömegközlekedést kialakítani bizonyos helyeken. Tisztelem azokat, kik a kényelmet feladva az autó helyett inkább tömegközlekedésre szállnak. Szeretem az autókat, de jobban csak a régieket. A mostani "sportautók" sem sportautók már, nincs mechanika, nem érezni ahogy dolgozik a gép, csak steril közlekedőedények, durrog-csattog persze egy új valami, de már csak színház az egész. Ha számítana a környezettudatosság, nem itt tartanánk. Mennyi repülő van az égen? Hány üres járat megy ide-oda? Hol a szelektívkezelés? Sok transit és transport, mert a hazai helyett a külföldi a jobb (sajnos minőségben sok esetben ilyen). Volna mit változtatni, de abban hol a haszon? No, ez a baj.
@Lazz-1006
@Lazz-1006 2 жыл бұрын
Szia Csaba. Sose volt jó a háború. De vannak emberek akik ebből nagyon sok pénzt nyernek. Pont le tolják az asztalról ,hogy mi lesz jó a szegény népnek . Pénz beszél.... Nekik lesz kis autó a nappaliban is .
@Krisztian2626
@Krisztian2626 2 жыл бұрын
Üdv Csaba 🤘Tenyleg jol nez ki a lakas de sztem nem elhetö... inkabb egy bemutato terem vagy valami hotel konyhaval... A vilag pedig tenyleg atalakuloban van. A kerdes,h merre, merre tartunk...? Mert sokszor olyan erzes mintha egy szupergyors japan vonattal a pokol fele...
@tibischmidt
@tibischmidt 2 жыл бұрын
A video mellett a kapucnis felsod nagyon meno? Lehet tudni a markat esetleg hol lehet rendelni/megvenni? Udv
@aurora7208
@aurora7208 2 жыл бұрын
Már kezdődik az Auminium Hiány mivel a Csehek a orosztoktol kapják az ércet és nincs nekiksem mit őtvőzni ipari aluminiumá
@eztmostnemmondodkomolyan
@eztmostnemmondodkomolyan 2 жыл бұрын
Új világrend van kialakulóban. Amiben a szegények még szegényebbek lesznek, a gazdagok még gazdagabbak, a középréteg eltűnik, mert vagy lemorzsolódik vagy feltör valahogy. Egyre inkább beigazolódik Klaus Schwab “jóslata”.
@olahneerikalovas5380
@olahneerikalovas5380 2 жыл бұрын
Sajnos ez pontosan így van.
@eztmostnemmondodkomolyan
@eztmostnemmondodkomolyan 2 жыл бұрын
@Matyi hogy jön ide a Mi hazánk te szerencse csomag?
@mateosking
@mateosking 2 жыл бұрын
És ebben mi az új? Ez inkább a régi
@fezlergabor
@fezlergabor 2 жыл бұрын
Ez ugyanaz az új világrend, aminek a kialakulásával már legalább 30 éve riogatnak egyesek?
@antalbonfini9318
@antalbonfini9318 2 жыл бұрын
@Matyi Ha tényekből akarunk kiindulni, - ami a lehető legjobb megoldás vitás kérdésekben -, akkor érdemes a Világgazdasági Fórum elnökének könyvét (Klaus Schwab: The great reset) elolvasni, amiben pontosan leírja a felvázolt képet. Tehát, nem egy helyi kis politikai erő rémálmai kerülnek beoltásra a fejekbe, hanem egy rendkívül befolyásos ember víziója a világ jövőjéről, aki nem mellesleg a világ jelenlegi vezetői közül nagyon sokat fiatal korától mentorált. Ha sikerült elolvasnod és megértened, akkor szólj hozzá ismét ehhez a témához, mert addig nem vagy kompetens. Mindössze egy keresés választott el attól, hogy ne beszélj butaságokat, de még most sem késő elkezdeni. Hajrá! ;)
@gergoe78
@gergoe78 2 жыл бұрын
Hàát Csabi.Szebb lett a felújított lakás,de hasra nem estem tőle.Kicsi az a tv oda,minimum egy 70 colt el tudnék képzelni.Ráadásul ferdén is áll egy picit.A szinek valóban visszafogottak,és az a belmagasság..jo mondjuk azzal nem egyszerű mit kezdeni.Kiváncsi lennék mennyit költöttek rá.
@ExistentialSadness
@ExistentialSadness 2 жыл бұрын
Pár év és luxus lesz autóval járni.
@zoltannagy8677
@zoltannagy8677 2 жыл бұрын
Jó a téma. Az jól látszik, hogy a földön a nyersanyagokon többen osztozunk mint akár két évtizede. És azért az autóipar sem afelé halad, hogy kevesebb matériából készít járműveket. Annak meg ára van. És innen jön a következtetés, hogy kevesebb vevő esetén egy főre jóval több fejlesztési költség jut.
@krisztiankeresztes7287
@krisztiankeresztes7287 2 жыл бұрын
Hűha.A menőtől ez nagyon messze van :( A bejárati ajtó az direkt maradt ennyire elavultan semmilyen? Akkor az a fehér fényesre festett ajtó vagy mi, az kritikán aluli. Rettenetesen bántotta a szemem. Az egész olyan lett, mint egy kicsi cégnek az elegánsabb irodája. Nekem ez nem otthonos és nem kellemes. Inkább komor hangulata van. Olyan semmilyen :( Bocsánat de kénytelen voltam leírni a véleményem. ( a régi sokkal kellemesebb volt és színesebb, otthonosabb)
@kovacsbalint1459
@kovacsbalint1459 2 жыл бұрын
Javitsatok ki ha tevedek, de nem az a legjobban kornyezetbarat modszer ha nem vesz az ember uj autot? Hiszen az autogyartas azert nem 2 eldobott papirzsepi az erdoben. Aztan fene tudja, a lenyeg hogy en remekul elvagyok a 33 eves 2es Golf-ommal es nem tervezem egyhamar levaltani.
@iraf.official
@iraf.official 2 жыл бұрын
2022.03.16. 7:33
@imremarmarosi8122
@imremarmarosi8122 2 жыл бұрын
az árukhoz képest loszar anyag van bennük,a harmadát sem érik meg.nagyon drágák.amig megveszik addig drágitanak rajta.stb..
2 жыл бұрын
Vw e-up régebi 18kwh újabak 36kwh és most hogy vissza hozák akkor talán egy kicsit még nagyob aksija lesz tán.
@lorantgyorgyevics435
@lorantgyorgyevics435 2 жыл бұрын
Szia Csaba! Bár lehet érteni amit mondasz, kicsit zavaró, hogy a grafikonok irányát magadnak mutogatod és nem a nézőnek, főleg hogy raksz is be grafikonokat. Érdemes lenne ha mindkét esetben a nézőknek menne balról jobbra. (Remélem nem veszed leszólásnak, szuperek a videóid, és én így is hibátlanul értettem, csak a jövőben esetleg eszedbe juthat, ha meg nem akkor is jó 🙂 )
@simontemplomos
@simontemplomos 2 жыл бұрын
Autóban és kereskedelmében jártasként+józan ésszel gondolkodóként, sosem hittem el, hogy érdemben olcsóbbak lesznek az elektromosak+egyértelmű volt, hogy a belsőégésűeket fogják hozzájuk drágítani. Apró kiigazítások>az autókból hiányzó chipet sosem szerelték kenyérpirítóba-sem, nem ezért van hiány. Nem írom most ide, mert hosszú lenne, de kérlek olvass utána, mert ez így butaság. Sajnos az Orosz piac hatását is rosszul, pont fordítva látod. Az ott nem értékesített autókat kiszáradt szivacsként szívja fel az 1-1,5 éves várólistákkal tengődő Európai piac. A vezetékkötegek 17-20%-át készítik Ukrajnában és a gyárak beszerzőinek több fős listájuk ilyen beszállítókból>előre lép a következő a sorban, a következő legolcsóbb, ami picit drágább. A háború kapcsán, én inkább az alap élelmiszer termelés>gabonák>kiesése miatt aggódnék, ha aggódós lennék.
@CSIKOSKA007
@CSIKOSKA007 2 жыл бұрын
A szilícium-lapka az egyik oka a chiphiánynak. A bányák nagy része Oroszországban van. A másik Kínában.
@lajoshorvath6768
@lajoshorvath6768 2 жыл бұрын
Az Oroszországban gyártott autókat egyik gyártó sem hozza Európába. Ennek több ok is van. Az egyik legfőbb, hogy az ott készülő modellek kimondottan belpiacra készülnek. Sok esetben nem felelnek meg az EU-s kibocsátási normának sem, de felszereltségükben és minőségükben is vannak jelentős eltérések. A másik ok, hogy az ott készülő autókat vám terhelné az EU-s piacon. De legfőbb ok, hogy a gyártással állt le szinten minden EU-s gyártó Oroszországban. Ez alól kivétel a Renault, mert ők nem álltak le, de ennek az is oka lehet, hogy részesedésük van a Lada-ban. A vezetékkötegekkel kapcsoltban. Teljesen igaza van Csabának, ugyanis a kábelkötegeket nem lehet egyszerűen pótolni. A Volkswagen konszern már múlt héten leállt a termeléssel elektromos autók terén, de a többi modellnél is problklémás a dolog. Elektromos autókhoz pl. csak a beszállító ukrán üzemében készültek ilyenek. Nyílván át lehet helyezni a gyártást, de ez se nem gyors, se nem egyszerű feladat. Amit a beszerzésre írsz, az azért nem állja meg a helyét, mert ilyen gyorsan nem tudnak reagálni a beszállítók. Hiába készülnek máshol ilyen kábelkötegek, minden üzem maximális kapacitáson dolgozik, mert a beszállítók csak így tudnak nyeregesésen működni. A maximális kapacitást pedig nem lehet hova tovább növelni, még drágábban sem.
@simontemplomos
@simontemplomos 2 жыл бұрын
@@lajoshorvath6768 Nem az Oroszországban gyártott, elenyésző számú modellről van szó, hanem pl. a Skodaról, ami nagyon népszerű Oroszországban, de nem ott gyártják. A jelentős számú, oda exportált autók szállítását is felfüggesztették. Az országokra kiosztott pl.Octavia kvóta Orosz volumenét most örömmel veszi föl az EU piaca. A Mercedes>rettenet E Klasse hiány>BMW esetében ugyan ez a helyzet. A kábel korbács ügy magyarázatáról, a valóságról, ajánlom figyelmedbe pl.a tegnapi Szpíkzone adást, Göbölyös Doki flottul megvilágítja>ez a szakmája, a napi munkája>a valós viszonyokat, a beszállítói láncolat működését.
@simontemplomos
@simontemplomos 2 жыл бұрын
@@CSIKOSKA007 Ha ennyi lenne, akkor az ezer más termék gyártásához szükséges chipekből is hiány lenne, de (egyenlőre) nincs.
@lajoshorvath6768
@lajoshorvath6768 2 жыл бұрын
@@simontemplomos a SKODA teljes palettáját, amit árulnak Oroszországban, illetve Ukrajnában gyártják. 2 nagy gyára van ott a VW konszernnek, Kalugában (SCALA/RAPID ami teljesen más, mint az itteni) és Nyizsnyij Novgorodban (OCTAVIA, KAROQ, KODIAQ), valamint Solomonov Ukrajnában, ahol FABIA, SUPERB, KAROQ, KODIAQ készült. Európai gyárból nem ment oda SKODA, és onnan sem jött ide. Illetve volt egy rövid időszak, amikor KODIAQ jött, de az csak pár ezer darab volt. Tehát az Orosz leállás semmit sem fog segíteni az EU-s piacon. Ami a Speedzone-t illeti. Valóban, egy gyár nem csupán egyetlen beszállítóval dolgoztat, és vannak olyan alkatrészek, amit könnyen lehet pótolni más gyártótól. De mint mondtam, a VW elektromos autóihoz a kábelek csak Ukrajnában készültek. Nyílván meg fogják oldani, hogy átkerüljön máshová a gyártás, de ez idő. És nem is kevés. Addig állnak a szalagok. És érinti a VW csoport teljes elektromos modellkínálatát. Egyébként értem én, hogy Göbölyös mindent (is) tud, de én meg a rögvalóságot ismerem. Hónapokig tartó restrikciók sorát egy-egy rendelhető extrára: világos szövetkárpit, tetőablak, sőt könnyűfém felni. Pedig abból annyi gyártó van, mint a fene. És ezek gyártása nem "rakétatudomány".
@ottoolah5968
@ottoolah5968 2 жыл бұрын
Megmondja valaki milyen órája van most Csabának ? Nem találom sehol , Garmin ?
@halmosgyorgyi1986
@halmosgyorgyi1986 2 жыл бұрын
kzbin.info/www/bejne/oIeci3epe6lmrLM
@petererhardt7061
@petererhardt7061 2 жыл бұрын
én örülnék ha egy kicsit leállna a habzsi dőzsi ! évente dobáljuk a szemétbe az műszaki elektronikai biszbaszokat térjünk már észhez , van két kezünk lábunk használjuk már azokat is ! a kapcsolót is hang üzenettel kezeljük ! érted"kezeljük " szánalmas ez az egész
@Robykee84
@Robykee84 2 жыл бұрын
Menő a pólód 🍻🍻🍻Ha kicsi a tét,kedvem sötét😁🍻
@014kodika
@014kodika 2 жыл бұрын
Zárcsökkentést!
@csabaandras4585
@csabaandras4585 2 жыл бұрын
A lithium(az akkuk alapanyaga)ára kúszik a magasakba akár a gáz meg olaj. Itt(nl) ma E95 benzin2,41€/l. Rekord ár és minden drágább lesz.
@Ch405S
@Ch405S 2 жыл бұрын
Na látod. Itt a helyed. Itt 1,2EUR/L a 95-s! Kedves polgártársaim! Nem kellenek az 'erős' válaszok. Sajnos tudom mért jön ki ezaz arány és - hidd el - én is jobban örülnék ha NL életszínvonal mellett kellene fizetnem a 2,5EUR/L-es benyát.
@Balazs04
@Balazs04 2 жыл бұрын
Kábel hiàny miatt sajna èn se dolgozom màr március 4-e óta,mèg jövő hèten se kell menni dolgozni.☹️ Most keresnek màs honnan alapanyagot, de hiàba lesz ha a kinti autó összeszerelő üzemek meg leàllnak. Jó indult az èv ès az elmúlt kèt hónap anyagilag is jobb volt màr..erre itt van ez.
@Nationeee
@Nationeee 2 жыл бұрын
A VW konszern épp most veszítette el az amcsi flottát, konkrétan szénné égtek egy teherhajó belsejében. Ennek okán érthető, hogy visszavezetik azt a modellt amit amúgy is kívánt sok ember megvásárolni, de mivel kvóta autónak készült így erre nagy lehetőség idáig nem volt. Na most már visszavezetik a modell gyártását, ellenben kell a gyors lóvé, hisz bár gondolom biztosítva voltak az elégett autók, de az évekbe telhet mire pénzt látnak belőlük. Na ilyen egyszerű a magyarázata.
@szori89
@szori89 2 жыл бұрын
Egyes nyomdák szerint akkora papírhiány van, hogy elképzelhető, áprilisban megszűnnek az újságok...
@endtrisz8334
@endtrisz8334 2 жыл бұрын
Gondolom a reklám-újságok...
@szori89
@szori89 2 жыл бұрын
@@endtrisz8334 nem csak...
@Ch405S
@Ch405S 2 жыл бұрын
Én nem bánnám, hogy a hetente postaládába kapott 200-300 oldalnyi reklámújságot olvasatlanul nem kellene beledobnom a szelektív kukába. (Igen ki van írva, hogy nem kérek szórólapot és szóltam is annak aki kihordja) A könyvek viszont maradjanak!
@vhatuma
@vhatuma 2 жыл бұрын
Az kimaradt az egyenletből hogy an infláció miatt minden drágább. Nem cska a forint inflálódik, hanem az euro és a dollár is vesztett kb 10%ot az értékéből a covid kezdete óta. Még mindig nem tudom elképzelni hogy a forint hogy tud minden más pénz romlásán túltenni.
@bakator
@bakator 2 жыл бұрын
A forint azt is megérzi ha Guatemalában lemond a faipari miniszter.
@Lancelotlovag
@Lancelotlovag 2 жыл бұрын
Nem drágák az autók. Mi keresünk sz.rul. Csak egy országgal nyugatra, Ausztriában 3-4-szer ennyit keresnek átlagosan. Azaz nekik egy autó megvétele akkora teher, mintha nálunk a mostani áraknak a negyedébe kerülnének.
@johnbodo
@johnbodo 2 жыл бұрын
Nem eppen negyedebe. naluk magasabbak a koltsegek is
@kalmanstube
@kalmanstube 2 жыл бұрын
Amit nem veszünk meg szankciók néven az oroszoktól, azt majd megveszi kína, mi meg megvesszük tőlük drágábban és elégedetten mosolygunk, hogy miénk az erkölcsi győzelem.
@gaborcsapo9837
@gaborcsapo9837 2 жыл бұрын
Érdekes! Tegnap este Vályi Pistáék nem ilyen drasztikusnak festették le az orosz autóipar és kereskedelem hatását, nagyságát!
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
Várkonyi Gábort ajánlom a témában. precíz és naprakész.
@horvathzsolt2134
@horvathzsolt2134 2 жыл бұрын
Egyre olcsóbb az elektromos autó egyre jobban zöldülünk Ahha.. 😄
@pelephotography
@pelephotography 2 жыл бұрын
Vissza fog jönni a tömegközlekedés divatba. Vagy majd 2 szomszédoddal összedobod egy kis autó árát és felváltva használjátok.
@pelephotography
@pelephotography 2 жыл бұрын
@Benő Hapci sajna nincs
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
nem divat, hanem élhető alternatív. gyalogolható város, tömegközlekedés, biciklizés, távmunka.
@tonesz7575
@tonesz7575 2 жыл бұрын
Ízlések és pofonok. A hálószoba olyan mint egy kórterem. Másik nézetből, a falak mintha mind ajtók lennének keskenyebbek-vékonyabbak. Borzasztó🥴 De a lényeg, hogy a tulajnak kell hogy tetszeni, nem másnak🙂
@magyarosi
@magyarosi 2 жыл бұрын
nézd, ízlések és pofonok, de ha valakinél ez a "borzasztó" kategóriába esik, az szerintem már nem az "ízlések" rész.
@Kudo_Gaming
@Kudo_Gaming 2 жыл бұрын
Nem akarok beszolni és bocs az offert, deee.. Hajad már tényleg durva. Banyatank adja 😆🥥
@mateosking
@mateosking 2 жыл бұрын
Szerintem néhány luxus cikk (igen a személyautó az), 20-30%-os drágulása, az nem nagy ár azért, hogy kiálljunk a demokrácia és az emberi jogok mellett. Na nem azt mondom, hogy most ez egy kiállás, de ha az lenne nem lenne nagy ár.
@mateosking
@mateosking 2 жыл бұрын
@@tamasdenem7892 mint például?
@davidnok4441
@davidnok4441 2 жыл бұрын
Ne aggódj. Az autó lesz a legkisebb gondod, ami drágulni fog. Ukrajna az egyik legnagyobb gabona exportör például. Aztán arról nem is beszéltünk, hogy az egyes cégek mekkora exportja ment ki, akár orosz, akár ukrán kivitelre. Ezek a szankciók csak saját magunk tökön lövése. Akár van együttérzés, akár nincs szerintem.
@napoleon23232
@napoleon23232 2 жыл бұрын
@@mateosking Mozgássérültek például, hidd el, sokaknak tényleg az egyetlen lehetőségük a mobilitásra (és most nem a vadiúj villanyautóra gondolok, hanem a használtpiac árai is emelkednek).
@laszlojanecsko8843
@laszlojanecsko8843 2 жыл бұрын
@@mateosking Tömegközlekedési jármű vezető,(pl) aki viszi az első busszal az embereket dolgozni reggel 4 kor(ilyenkor álltalában ő nem 4kor kell indulnia), vagy viszi őket haza az utolsó busszal és 11-01 óra közt végez ... s nincs lehetősége reggel 4 ig várni az első busszra hogy hazajuthasson
@rocko44444444
@rocko44444444 2 жыл бұрын
ez lesz a második kedvenc kommentem a héten, rögtön azután, hogy "engem nem érdekel az Euro, én forintban fizetek!".
@rolikoteles
@rolikoteles 2 жыл бұрын
Dél Koreai kenyérpirító 😅😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂
@Riska6500
@Riska6500 2 жыл бұрын
Mi az a bika a hátérben OMG nekem is kell ijen
@lokiadam
@lokiadam 2 жыл бұрын
Ilyen. Könyörgöm...
@johnbodo
@johnbodo 2 жыл бұрын
@@lokiadam OMG mar megvan..... A ilyen-olyan meg nincs :(
@lokiadam
@lokiadam 2 жыл бұрын
@@johnbodo ott van a hátérben ;)
@wetrzwqgrh
@wetrzwqgrh 2 жыл бұрын
Szerintem a jövőben jóval kevesebb autó fog fogyni, és ennek az oka inkább az, hogy nem lesz rá igény. Persze ez attól is függ ki hol lakik. Itt például Budapesten remekül el van az ember autó hiányában is, egy kis eldugott faluban már más a helyzet.
@Himeiros
@Himeiros 2 жыл бұрын
Póló rulez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! XD XD
@ricardovellera
@ricardovellera 2 жыл бұрын
Szia! :) Verjen arcon engem valaki , most az h lessz e nyers anyag vagy nem ,szinte mindent újra lehet hasznosítani , nem értem egy vasat nem lehet be olvasztani ? Menyi roncs van ? az h szilícium hiány van az h orosz-ukrán harc menyire avatkozik Belle biztos volt oka ;) kicsit tisztábban kellene látni nem azt u BAZ+ most mi lessz 😱 10 000 000 vagy nem , már rég meg lehetne oldani sokkal olcsóbb és szinte több száz km meg lehetne tenni az hogy lehúzás az egész és nem veszi észre senki . :/ kzbin.info/www/bejne/Y2mqYn15iZeWbZo Ezért sok embert halhattak el vajon miért 🤔 és ez alap amivel el lehet indulni :)
@kristofmolnar7703
@kristofmolnar7703 2 жыл бұрын
Látva hogy az eddigi jóslatok nem igazán váltak be, reméljük a mostaniak is ellentétesen alakulnak...
@jakab-hajdoklaszloinviair4125
@jakab-hajdoklaszloinviair4125 2 жыл бұрын
Köszönjük!
Ocsmány kórházi kaják, avagy mitől gyógyul a magyar?
13:44
Pottyondy Edina
Рет қаралды 194 М.
Így csináltunk a WC-ből KONYHÁT!
16:29
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 151 М.
MI OLYAN VICCES az állásinterjúban?
48:26
Kovács András Péter
Рет қаралды 100 М.
Bátor Mongóliából érkezett és öltönyöket gyárt Debrecenben
21:53
FELKÖLTÖZTÜNK egy 10 méteres erdei FAHÁZ tetejére!
22:19
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 138 М.
Okosotthon? - Handras költözik E12
18:19
Andras Horvath
Рет қаралды 186 М.
Így élnek hosszan és boldogan a spanyolok!
29:43
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 84 М.
3000 km-es UTAZÁS az Alpokba egy 40 ÉVES AUTÓVAL!
33:47
Draskovics Andris
Рет қаралды 83 М.
1200 ló, úszik, és laposra taposná Európát a BYD YangWang U8
22:43