Nekem a kis RKF volt az első motorom. 6000 kilométert raktam bele, végig vezettem a fogyasztást és 2.3-ra jött ki. Ezalatt az időszak alatt nem volt semmi komoly probléma, 1x volt egy garis javításom, de korrektül intéztek mindent. Ha lehet negatívumot említeni az a nyers váltó, de mivel a Duke árának a felébe kerül, ezért egy szavunk nem lehet.
@1wd_adventure5103 жыл бұрын
A rugós bicska szerű indítókulcs már a 2004-es Keeway-emen is megvolt. Legfeljebb a design volt más. A blokk alatti idom nagy előnye, hogy a magasabb járdaszegélyről lefelé jövet azonnal össze is törik (tapasztalat). Nekem nem nagyon jön be a "hátsó ülés mögött elfogyott az anyag" formavilág, de valakinek ez tetszik. Ha dobozt nem is tud rá tenni az ember, de még oldaltáska is csak bajosan szerelhető fel egy kisebb túra erejéig. A Keeway minőséggel nincs gond. 6 évig hajtottam napi szinten különösebb gond nélkül. Tetszik a színe is. A "jó láthatóság"-nak teljesen megfelel.
@istvanvarszegi86442 жыл бұрын
Nekem tetszik a motor,még a színe is,már csak a A1-et kell letennem,jelenleg (AM-es vagyok).Tetszett ahogy bemutattad a motort,néztem már idegen nyelvűt,de ez azért érthetőbb,mondhatnám ,,profi"szintű volt.
@ab3l9163 жыл бұрын
Jöhetne a 390 es én nagyon várom.
@MotorStudio3 жыл бұрын
Ha érdi beszerzés, akkor Motorcentertől van? 190 cm magasság környékén (szinte) az összes Keeway kicsi, egyedül a TX 125 vállalható. EURO 4 készleteket lehet még jó áron megkaparintani, utána drágulni fognak (ha egyáltalán lesz belőlük EURO 5). A gumik a kínai Roadking gyártótól érkeznek, róluk semmit nem lehet találni. Megnéznék róla egy tesztet több ezer kilométer után, ha van rá lehetőséged, készíts róla folytatást! Széles utat! ✌
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Igen, Érdről származik. Én 184cm vagyok, nekem már hosszú távon kényelmetlen lenne szerintem.
@nevemsemmi58373 жыл бұрын
Helló nekem az ismerősi körömbe tartozik ez a motor, (unokatesomé) azota belevan tekerve 4kkilométer."letszgó" csak igy tovább RedRider!(ez a motortulaja a unoka testvérem)
@yamaha33573 жыл бұрын
Szerintem egész kis pofás vas 👍
@istvancseri3 жыл бұрын
Nekem keeway fact 50es robogómban 20000km van. Eddig ami elromlott rajta az a gyertyakupak volt! Nagyon megbízható márka.Az enyém 75-80 at tudja ha sietek, 115kgommal!👍😉
@norbert54013 жыл бұрын
Lehet, hogy én vagyok az ország állatkertje, de 125 köbcentivel lehet jókat túrázni. Honda PCX-m van, szoktam vele szaladgálni, igaz egyenlőre csak Békés és Csongrád megyében, de most a hosszú hétvégére tervezek egy Orosháza-Debrecen túrát megejteni!
@adamcseros75253 жыл бұрын
Én még most csinálom a B125-ös jogsit. De az SR 50-emmel is gond nélkül mentem fel a Kékesre, szóval szerintem nem a köbcenti határozza meg az örömöt. Legalábbis nem mindenkiét.
@d.gaben94693 жыл бұрын
Jövőre kezdem a B125 mert nekem bőven elég lesz hamár a 100at lehet tartani. Szerintem simán lehet ezekkel menni túrázni simsonnal is voltam 500 km túrán na az kin volt.😅
@peterschmidt36455 ай бұрын
125 ös Suzuki burgmannal én is jól elturázgatok. 90et tudja szinte mindenhol, autópályára nem vágyom motorral, úgyhogy én is elégedett vagyok a kicsi robesszel.
@benedekkocsis13973 жыл бұрын
4000 km-t tettem mar bele a sajatomba. Nagyon szeretem, pofas kis gep es ha huzod neki gyorsan felkuszik a mutato . Ajanlani tudom a kezdo motorosoknak , varosban tokeletes dinamikusabb kozlekedesre is varoson kivul azert mar szamolgatod a kilometerkoveket.
@agstn.egervari3 жыл бұрын
Hol a vége? 120 körül?
@benedekkocsis13973 жыл бұрын
122- nel tiltott le 6-os ban , persze csalassal egyutt. Varoson kivul 100-at birja tartani .
@agstn.egervari3 жыл бұрын
@@benedekkocsis1397 hogy erted h csalással együtt?
@krisztianlentulay55213 жыл бұрын
@@agstn.egervari Nekem is ilyen motorom van és szerintem arra gondol, hogy az enyémen például 10km/h csal az óra. Azaz faluban 60-al megyek azon kívül pedig 100. Mivel így megyek 50-el és 90-el. Az elején furcsa is volt mert nagyon kevésnek tűnt azaz 50km/h aztán hamar rájöttem hogy egy 10-est rápakol a motor. :D
@olasajan3 жыл бұрын
Nekem ilyen motorom van, fehér színben. Városi cirkálóként használom. 2000 Km-t tettem bele eddig. A tapasztalatom az, hogy városban, dugóban nagyon jó választás, de országúton már kevés, letolnak a kocsik, oda minimum 250 ccm-et ajánlanék. Amennyi a városi forgalomban kell, annyit tud, szedi a lábát lámpánál is, lámpától-lámpáig tökleletesen tudja azt, amit kell, utána fogy el. Gumikat még nem cseréltem le, de le fogom! Néha életveszélyesnek érzem, esős időben meg már ment is ki alólam, semmit nem tapadt a gumi. Ami a márkát illeti, szerintem nem kell félni a Keeway-től, nem gondolom, h sokkal maradna el a többi márkától, árban viszont tényleg verhetetlen! Anno használt japánban gondolkodtam, szintén 125 ccm-ben, végül ráakadtam erre a motorra, és megvettem 0 km-esen. Korábban olcsóbb volt, bőven 7K alatt volt az ára. 2 év garancia jár hozzá! Én nem bántam meg, hogy ezt a motort választottam, ár-érték arányban tényleg nem találni jobbat a piacon. Ha valaki gondolkodik ezen a motorn, hát rajta! Nem kell tartani tőle! Van fb-on is egy keeway-es csoport, egyre több taggal. Van aki már 20 000 Km felett jár ezzel a géppel :)
@GexoRNG3 жыл бұрын
Most csinálom az A1-es jogsim B mellé, én is ezen a motoron filózom, de 190cm-el és 95kg-al nem lennék túl nagy rá? Neked mennyire jön be méretekben?
@olasajan3 жыл бұрын
@@GexoRNG Neked kicsi lesz, 100%!
@GexoRNG3 жыл бұрын
Tudsz esetleg javasolni mást, van 125ös ami 190cm-hez illik?
@olasajan3 жыл бұрын
@@GexoRNG Szerintem a Honda Varadero 125 jó lehet. Másik most nem jut eszembe a te paramétereidhez.
@yodahun4240 Жыл бұрын
Teljesen jó kis motor amire való :) Nekem is van a TRK502X melett :D Melóba bejárni városba tökéletes :D
@sandorzsoltjuhasz48523 жыл бұрын
Ha jól tudom, a Qianjiang vállalat vette meg a Benelli-t. Így a keeway tesója lett. Benelli van 752ccm is. Szerintem hasonlóság is akad :)
@akosmeszjar67983 жыл бұрын
Van a családban egy 125 os Outlook kb 2 hónap alatt bele tekertem 4000 km et hibátlan a működése
@hubatakacs28223 жыл бұрын
Jöhet a Duke-ról a videó!😁😅
@vrgracing3 жыл бұрын
Én nagyon örülnék a KTM390 DUKE tesztnek
@vargavagyok99083 жыл бұрын
Én is szívesen néznék egy duke tesztet.
@rroollii913 жыл бұрын
jöhet a 390 :D
@tamascsanadi75572 ай бұрын
Futárként találkoztam vele. Fürge jószág és a gazdái is meg vannak vele elégedve
@davidpeter10053 жыл бұрын
Szerintem megbízható kis gép, személyes tapasztalatom ugyan nincs, de a városban futár motorként használják elég probléma mentesen.
@erdelyibotond3 жыл бұрын
Egy nehéz kérdés. Ha első motornak vennék motort, A1-es jogsival tanulómotornak, akkor inkább vegyek 600-750.000 forintért egy KTM duke 125-öt ami használt lesz kb 8 éves, de megbízható. Vagy egy Keeway rkf 125 öt ami újonnan 800.000 forint de nem a legpozitívabb véleményeket hallottam róla. Melyiket ajánlanátok kezdőmotornak?
@akosszaraz96223 жыл бұрын
Szerintem vegyel hasznaltan a ,egbizhatobb markakbol.
@zsoltmolnar33673 жыл бұрын
KTM duke azt vennék a helyedben használtan mert ugyebár azt is vedd számitásba, hogy ha majd el akarod adni akkot értékállobb mint a keeway.
@erikvarnagy61633 жыл бұрын
Gondolkozz logikusan,nyolceves szetbarmolt szetkopott ktm vagy pedig egy uj motor ami körülbelül ugyan azt tudja és szebb is?:))
@erdelyibotond3 жыл бұрын
@@erikvarnagy6163 és ha egy Honda cb 125 f ről van szó ami 2016 os? És a Honda 500-600 ezer, a Keeway meg 750 ezer?
@WeekendGames1984Ай бұрын
ktm 390 az jöhet nekem tetszik az a fajta motor de ha már így lehet ilyesmiket kérni esteleg kawasaki klr 650 ? yamaha xt660z ? Husqvarna TE 410 ? kicsit aktuális nekem ezek a teszt videók így motor vásárlás előtt révén nem nagyon ismerem a tipusokat első "nagy endúró/croos" lenne ha van véleményed ezekröl szívesen fogadom:)
@WeekendGames1984Ай бұрын
ja a 2007 keeway matrix 50ccm es robogómon már bicskakulcs van és távirányítós indítás kina csodái :D
@solgercut55683 жыл бұрын
Szerintem a legjobb 125-ös a Honda Varadero. Hosszabb túrákra is kiváló és 15 lovas:)
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Ezzel nem is vitatkozok, hogy a Varadero az egyik legjobb moci 125-ben, főleg a túra kategóriában, viszont a ritkasága miatt elég drága is.
@solgercut55683 жыл бұрын
@@RedRiderHungary wow köszi a választ én egy Iiyen paripát nyuzok elnyühetetlen.
@nevadakid3 жыл бұрын
Fekete színben nekem tetszik.
@vrgracing3 жыл бұрын
Várjuk az RD bemutatását😎
@erdelyibotond3 жыл бұрын
A 125 ös duke-ról tudsz tesztet csinálni?
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
390-es, de tervben van.
@istvankiss3023 Жыл бұрын
Sziasztok! mostanába szeretném le rakni a jogsimat 125 ös motórra.Szerintetek jó lenne tanuló motornak? Nekem a múgy nagyon tetszik 🙂
@sandorarvai14582 жыл бұрын
Érdeklődnék hogy 183 cm-es magasságomhoz mennyire válalható a motor? Illetve 125 ös kategóriában milyen motorokat tudsz ajánlani ami jó a magasságomhoz?:) Illetve a duke 125 is ugyanez a méret? Előre is Köszi:)
@roycroft85853 жыл бұрын
Anno nekem volt keewaym. 125ös.nem ez a tipus de hasonlo.pontosan mar nem emlékszek a tipusara hasznaltan vettem akkor volt 4éves a motor elötte nem nyultak hozzá. Nallam 5évet volt olajcseren és féken kivül semit nem cseréltem rajta izzot se naponta lejartam vele 2x 80km et suliba oda vissza 5éven át.szoval sok kilométert ültem rajta kvazi lese szartam az allapotát csak hajtottam viszont kellemes csalodás volt hogy az aki utannam megvette már 6.éve nyuzza és még öse piszkált bele se egy gyürücsere se semmi szoval a motor 15+életideje alatt olajcsere fékcsere azon kivül semmit nem kellet baszogtatni.ahoz képest hogy kinai szar rohattul birja a gyepat
@TheTomy03ful3 жыл бұрын
Akkor min. 100e km-t hajtottál bele?
@roycroft85853 жыл бұрын
@@TheTomy03ful szentem lazán.bar pontos adatokat nem tudok mondani nemmaradtak fotok a motorrol vagy hasonlok hogy pontositsak de egyszet lenullaztam a km orat😂😂
@roycroft85853 жыл бұрын
@@TheTomy03ful de a lényeg az hogy "kinai szar"révén rohattul birta a strapat.de ez arra az egy vasra vonatkozik.a többi esetleg ujjab motorok lehet nem birnak enyire de bennevan a pakliba hogy igen
@TheTomy03ful3 жыл бұрын
@@roycroft8585 Értem. Hát valóban jól teljesített akkor :)
@krisztianszegvari7485 ай бұрын
Jó motor az!.
@tiborszabo17143 жыл бұрын
Az a hátsó ülés még istenes , az enyémhez képest :D
@adoner83873 жыл бұрын
valamikor lesz a 390 Duke-ról teszt videó?
@nondermotovlog4663 жыл бұрын
rendszàm tablat tamogatta UPC
@TheNanofrog3 жыл бұрын
Mi a helyzet a Yamahával? (Egyébként tetszik ez is, csak kíváncsi vagyok)
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Elhúzódott picit a motorikus része, illetve mivel dogozok így csak hétvégente jut rá idő, és ha gond van, akkor csúszik mindig heteket. Már indul, karbi cserénél tartunk, utána jön a kábelezés, pár hét igazából ha minden jól megy most már. Maradjunk annyiban, hogy nem locsolták agyon szenteltvízzel ezt a motort mikor megkaptam. 😂
@TheNanofrog3 жыл бұрын
😆😆😆
@Nsk738 ай бұрын
Jövőre tervezek a1-es jogsit, ez a motor újonnan 1.1 misi használtan 640k de van benne 20k kilométer a masik meh 770k de 5500km van benne hogy éri meg venni?
@RedRiderHungary8 ай бұрын
Mindkettő jó vétel, 20k kilométer még nem sok egyáltalán. Érdemes megkérdezni, hogy van e vezetett szervizkönyvük. Illetve az évjárat mikori.
@Nsk738 ай бұрын
2019-es a motor
@RedRiderHungary8 ай бұрын
@@Nsk73 Szerintem mindkettő jó vétel lenne. Ha mindkettő 2019-es évjárat, akkor érezhető, hogy a 20k kilométeres jobban ki volt használva, nem csak állt a garázsban, a tulajdonosa is jobban ismerheti és valószínűleg több szervizelésen van túl. Én ha tehetném mindkettőt megnézném személyesen esztétikailag, megnézném ki volt a tulajdonosa és ez alapján tudnék dönteni, de szerintem egyikkel sem fogsz mellé nyúlni. Kicsit alkudni kell még az árukból ha lehet.
@Nsk738 ай бұрын
@@RedRiderHungary Rendben köszönöm szépen ❤
@creepymark54633 жыл бұрын
nem volt ABS teszt :((
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Jogos felvetés. :D Ismerősöm állítása szerint nincs benne ABS, ami furcsa nekem, mert 2014 körül kötelező előírás motoroknál.
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
@@Tornciti Köszi a pontosítást!
@lacih.9363 жыл бұрын
@@RedRiderHungary kombinált fékrendszer van benne
@tasilacii3 жыл бұрын
147kg nem sok egy 125-nek? Az én cbr-em 120kg
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Nem a legkönnyebb a súlya 125 létére, de egyáltalán nem érződik meg, nagyon könnyen kezelhető. Meg persze ha az ember ledobja róla a súlyzós gyári kipufogót egy sportdobra, akkor már is nyer pár kilót. :D
@geryy38563 жыл бұрын
Őszintén én is soknak tartom. Még pár 10 kilót hozzá raksz és nakednél maradva pl: duke 690 vagy az mt-07
@vargabalazs68293 жыл бұрын
Nem sok. 147 az már a menetkész tele tankolt tömeg. Van kombinált fékrendszered, ami majd 2szer annyi fékcső, plusz a cbs "kocka", plusz fékfolyadék tartály. Aluminium nem igazán van benne, a váz és minden konzol acél, patentok se nagyon vannak, minden csavarozva van rajta, a műanyag patent és az acél csavar + anya nem egy súlyban vannak. Fém tankos (csak a külső burkolat műanyag). Összességében nem arra van csinálva, hogy minél könnyebb legyen, hanem arra, hogy elég tartós legyen.
@vargabalazs68293 жыл бұрын
@@RedRiderHungary a kipuff nem túl nehéz és amúgy egybe van hegesztvea teljes rendszer.
@tasilacii3 жыл бұрын
@@vargabalazs6829 nem sértésbű, de egy új Honda cbr125r rendes abs el meg mindennel, 13 literes tankkal, teljesen idomozva is egy bő 10 kiloval könnyebb. És azért a honda nem arrol híres márka, hogy tönkremenne egy pár év alatt.
@grabowsky783 жыл бұрын
Volt egyszer régen egy 125ös keeway robogóm, újba vettem nem lett volna rossz motor, csak 5000km-nél komplett generált kellett rajta csinálni mert szar anyagból volt. Buktam rajta pár 100ezret! Soha többet kínai motor! Elképzelhető, hogy azóta javult a minőség ez kb 20éve volt mikor bejött a Keeway magyar országra.
@danielpeller1397 Жыл бұрын
Szívesen megvenném, nem eladó esetleg? :D
@peterhajtman62903 жыл бұрын
Nagybátyjámnak van egy keeway x-ray 50-es gépe, nyáron azt berregtettem, 2 ütem, 50ccm, persze pergetni kell, alacaony fordulaton gyalog le lehet hagyni xd 6 sebességes váltó van benne, 4-esig húz, 5-ös, 6-os már csak dísznek van kb Kb 75-80 kiló vagyok, alattam ment 75-tel, úgy sacc per kb
@zoltanbenkovics67916 ай бұрын
Nekem is volt gyári ötvenes és simán kerékre állt karbi tisztítás és hangolás után....
@snol3n3 жыл бұрын
390 es duke johet😃
@erdelyibotond3 жыл бұрын
Inkább egy 5 éves Honda cb 125 f 500-600 ezerért? Vagy egy új Keeway 750 ezerért?
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Én a Hondára voksolnék.
@tread77773 жыл бұрын
Kicsit több ráfordítással, persze, hogy az újat! Bármi van vele, garis.... Nem kérdés...
@elpaso35562 жыл бұрын
Két kulcs sem hülyeség,igy nem lehet az ülés alá zárni az inditókulcsot
@RedRiderHungary2 жыл бұрын
Rosszul mondta ismerősöm, ugyan úgy egykulcsos minden a motoron. Ezt korrigáltam még a leírásban anno.
@norbinorbi298210 ай бұрын
Szia . 130 kg 190 magas vagyok . Szerinted birna engem , ill kenyelmes lenne nekem ez a moci ? Selytem h nem , de kivancsi lennek valaszodra , koszi elore is ..
@RedRiderHungary10 ай бұрын
Szia! Ezt így próba nélkül nehéz lenne megmondani, de szerintem már a magasság miatt is elképzelhető, hogy kényelmetlen lenne, sokat kéne görnyedni rajta.
@norbinorbi298210 ай бұрын
@@RedRiderHungary koszi szep valaszod !
@istvan86953 жыл бұрын
Kicsit hasonlit a Yamaha mt 07-re
@tsada29735 ай бұрын
A hátsó ülésre nem ki a picsa hanem mekkora picsa fér el😂
@Csopi093 жыл бұрын
Nekem szinten 125 ös mocim van hosszabb utakra is szoktam használni Sinnis Terrain125 kicsi adventure de nem tűnik fel 196 centimnek kicsit kicsi de egyébként kényelmes otthon nem tudom lehet e kapni ha angliában jársz Southend-on-Sea környékén oda adom egy karikára a tengerparton 😁
@Lasszoa3 жыл бұрын
Mennyire megbízható ez a Sinnis?
@Csopi093 жыл бұрын
@@Lasszoa hát én használtan vettem 2018 as a gép az előző tulaj kb 2000 mérföldet pakolt bele egy éve az enyém most van 10000 mérföld él ezért volt olaj ,lánc ,fekpad meg gumi defekt miadt cserélve napi szinten használom kb 60 65 mérföld a végsebesége az én 120 kílómmal szóval én meg vagyok vele elégedve nagyon jó kis túra moci mentem vele már le Portsmouth ba is jól kanyarodik nagyobb testű 125
@Lasszoa3 жыл бұрын
@@Csopi09 köszönöm a választ! Gondolkodom a Sinnis terrain t125 vagy Keeway Superlight 125 SE/LTD!
@Csopi093 жыл бұрын
@@Lasszoa a keewayt nem próbáltam sinnis annyival jobb nekem hogy szeretek túrázgatni és rosszabb murvás vagy föld útra is szuper plusz 196 vagyok és még így is kényelmes a lábamnak
@marko57123 жыл бұрын
Jöhetne a 390 duke
@jozsefkiss5580 Жыл бұрын
Az a baj az 50-es robogóm gyorsabb 🤔
@magnetbrothers93223 жыл бұрын
az cink ha a 70 es mocim 24 loerő padon ? xd
@totalkarband3 жыл бұрын
ADDIG NEM AMIG A HATOSAG NEM VIZSGALJA MEG. 😀
@Razidurgh3 жыл бұрын
Kétütemű vasat ne akarj négyütemű Euro6-hoz hasonlítani.
@gusztavgyenei21303 жыл бұрын
Jöhet a 390 es legalább te ne hagy veszni minket
@Alex-po2xt3 жыл бұрын
1-2x hihetetlen nagy baromságot mondtál, és mivel sokan nem értenek hozzá lazan elhiszik. Lehetne összeszedettebben felépíteni a videót nem ugyan azt elmondani 3x.
@milan73273 жыл бұрын
Jó jó, de leszarom a deltoid alakú kulcsot, sőt még a kipufogót is. Menetdinamikára, használhatóságra, megbízhatóságra ilyesmikre vagyok kíváncsi.
@RedRiderHungary3 жыл бұрын
Mivel ez egy rövidtávú gyors teszt volt, a legtöbbről nincs tapasztalatom még. A menetdinamikája és használhatósága szerintem tökéletes, de a legtöbb komment alapján megbízható és strapabíró motor.