Rendőrkanyar 2 - Kanyaráció

  Рет қаралды 46,915

DodorShow

DodorShow

Күн бұрын

Пікірлер: 135
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
10. perc környéke: Hát ilyet én is tapasztaltam. Tanár vagyok, de dolgoztam már autóversenyzőnek szerelőként is, ifj. Máthé Pisti rajtunk tesztelte a Széchenyi Egyetemen a motorszerelő és tuning képzésének tananyagát, módszertanát, segédleteit (nem tegnap volt... Óriási köszönet érte Pistinek!). A diákjaim mindig jöttek az átreszelgetett (amúgy életveszélyes) vasaikkal, ezen felbuzdulva indítottam anno egy "tuning szakkör"-t az akkori sulimban. A suli igazgatónője sikítozva letiltott, hogy jajIstenemmeghalnakagyerekeink. Pedig nálam is pont az ellenkezője miatt indult a szakkör. Hogy ne haljanak meg, tudják, mi a tétje, mi hülyeség és mi nem. Az igazgatónőt se érdekelte a tananyag meg úgy általában semmise, aztán amikor dacból mégis elindítottam, és bejött az egyik kolléga is (kíváncsi is volt meg ellenőrzött is), fölhomályosította utána az igazgatónőt, miről is szól ez, és utána már mehetett legálisan a dolog. Az emberek tele vannak előítéletekkel, sztereotípiákkal, emiatt gyakran az igazság sem érdekli őket... Milyen szép is lenne a világ, ha meghallgatnánk a másikat, mielőtt pálcát törünk felette! Sok kitartást kívánok Neked, Dodor, nagyon jó, amit csinálsz, föl ne add a világ minden kincséért se! És kívánok Mindenkinek sok-sok balesetmentes kilométert! ;)
@gyorgyszabo9341
@gyorgyszabo9341 3 жыл бұрын
Robogós futár vagyok Budapest belvárosában napi 200-250km-t megyek egy 50-es gyösszel heti 6-7 nap… Kb decemberben vagy januárban került ki rólam egy facebookra egy videó, amint ónosesőben kanyarodok fel pestről a Lánchídra (kocsiból készítette a madár a képet) a robogó szinte egyenes én pedig majdnem a földön vagyok mert kicsit gyorsabban mentem a buszsávból és így tudtam bevenni a kanyart.. mindenki rajtam röhögött… pedig tudom mit csinálok… nyilván száraz tapadós úton én vagyok a lassú robogós, ha jön a taknyos köd, vagy eső vagy hó én azt a kanyart 50-60-al is beveszem míg a nagy ezredessel jaszkarizó srácok 30-al szórakoznak… Én tapasztalatból tudom, ha szopóka van akkor ha magamrahúzom a motort miközben lógok róla tudom szűkíteni az ívet ha megcsúszik az első kerék bele tudok tolni a kormányba… de akik röhögtek ott rajtam azok szerintem nem értik a motorozás fizikáját… És igen, van hogy én is csak letolom a motort (ha egy sávon belül vagy egy járdán kell megfordulni, de ha van tempó akkor inkább én lógok és ha gebasz van vagy túlvállalom akkor még mindig van tartalék…)
@kcslaszlo
@kcslaszlo 3 жыл бұрын
jól beszélsz! megnézném azt a videót! link? :D
@gyorgyszabo9341
@gyorgyszabo9341 3 жыл бұрын
@@kcslaszlo kb 1.5 éve volt megosztva talán a magyarország motorosai csoportban, de lehet a másik nagyban nem emlékszem már. Akkor szarul esett, mostmár elengedtem.
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
A motoros futárok a legkeményebbek! Óriási tisztelet! Én még az emberekkel se nagyon boldogulok sokszor, hát még a vassal... ti meg mindkettővel! Max respect!
@argentinosdogos
@argentinosdogos 3 жыл бұрын
Én 21 éve használok mocit, de ha ezt a melót letudtam, el fogok menni hozzád, mert azt érzem, hogy fogsz tudni újat mondani nekem is. 👍
@sandorpolyak
@sandorpolyak 2 жыл бұрын
Nagyon jó ,ahogy elmagyarázod!
@tread7777
@tread7777 3 жыл бұрын
Nagyon nagyon régen nem hallottam senki szájából azt, hogy "Marlboro híd"... a régi szép idők, mennyi emlék.... (nyilván megfogtam a videó lényegét :D )
@TheTiger1342
@TheTiger1342 3 жыл бұрын
Eddig is szemeztem a képzéssel, de most győztél meg teljesen, hogy erre el kell mennem! Respect!
@zandreapictures
@zandreapictures 3 ай бұрын
Remelem jovore is lesz ilyen kepzesed! Tervezek ujrakezdokent reszt venni rajta. Jobbulast!
@kaposfured
@kaposfured 3 жыл бұрын
85kg a kis robogom, en 65kg vagyok. neha kimaszok oldalra a felsotestemmel neha meg lenyomom a mocit... sebesseg es kanyarfuggo epp melyik a legjobb egy adott szituban. egyik se szentiras;) ez egy halott vita.
@argentinosdogos
@argentinosdogos 3 жыл бұрын
Nekem egy barátom mutatott Téged kb. egy éve, és örülök, hogy van egy ilyen "csóka", aki meg tudja mutatni, hogy mi a valóság! 👍👍👍
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
Nekem egy diákom ajánlotta Dodort, meg a CSAM-on is idézték egy beszólását. Nagyon örülök én is, hogy rátaláltam!
@llszabyyyll
@llszabyyyll 3 жыл бұрын
Köszönjük szépen, nagyon hasznos videó volt, remélem mindenki félre teszi a butaságát és átgondolja. A kikapcsolódás mellett mindenkinek az a célja, hogy haza érjen. 🙏🏻👍🏻
@gemespeti
@gemespeti 5 ай бұрын
Szia! 1 hét múlva lesz a rutin vizsgám. A 3 feladatot is könnyebb lehet elvégezni, ha inkább függőlegesebb a motor?
@zsoltmatusek8027
@zsoltmatusek8027 Жыл бұрын
Szevasz Dodor! Nem tudtam ki ez a Mackó de komolytalan a pali. SHARK Evoline sisak teszten azt mondta, hogy " az első sisak aminek hátra hajtható az áll része". A ROOF ezzel vitatkozna. Bec Man Nagy Béci már mikor abba csinálta a műsorait Ne foglalkozz vele. Műanyag a pali ! Üdv; Zsolo
@rolandsubai1653
@rolandsubai1653 3 жыл бұрын
Dodor köszi a videót mèg nem voltam kanyar kèpzèsen de az elmèlet nagyon megfogott örülök, hogy van ilyen ember mint te, hogy foglalkozól az emberekkel ha időm lesz jövőre jelentkezem gyakorlatban is az oktatásodra szia
@gaborjanosi7022
@gaborjanosi7022 3 жыл бұрын
Szerintem szivesen megneznenek az emberek egy DODOR vs MACKO beszelgetest a kanyarodasrol.
@zolas2000
@zolas2000 3 жыл бұрын
Sose lesz sajnos
@kollarzoli
@kollarzoli 3 жыл бұрын
Ha meghallgattad ezt a videót, akkor felesleges :)
@Quercuscerriscerris
@Quercuscerriscerris 3 жыл бұрын
Én inkább egy szlalom versenyt néznék meg kettejük között.
@g_siegl3707
@g_siegl3707 3 жыл бұрын
inkább egy Dodor vs.Mackó livd kanyarodást , a beszélgetés nem kell, nézzük meg liveban motorozva ki a jobb:)
@gaborjanosi7022
@gaborjanosi7022 3 жыл бұрын
@@g_siegl3707 SZENZACIOS LENNE
@istvanmanyoki7357
@istvanmanyoki7357 3 жыл бұрын
Köszi szépen a korrekt videót, sok hasznos infót kaptam!
@Toto-id2nt
@Toto-id2nt 3 жыл бұрын
1. A japán rendőrök kajak csávók! Na nem (csak) azért mert pengén veretik szakadó esőben a gépet hanem hogy milyen gépet?! VFR800FI, V4, fogaskerekes vezérlés ahh van ízlésük. :) 2. Az Onroadot is szoktam nézni én kedvelem Mackót (csak őt) kamera előtt én nem hallottam fikázni mást. Másabb a videóinak a stílusa de nem rossz szvsz. A kormánytolásos módszere pl. egyáltalán nem rossz, sőt kipróbáltam és meglepett milyen hatékony. 3. Van sebesség? Akkor mozduljon meg az a krumpliszsák és legalább a fejét-vállát lógassa be a kanyarba! A fizika nem hazudik. Kevés a sebesség de gyors manőver kell? A letolásos mozdulat lesz a meholdás mimt pl. biciklizés közben. Két különböző helyzet mindkettő hatékony a saját tartományában. +1: Dodor jelenség vagy, sok videót, motorozást, jó egészséget még min. 40 évig! Aki vevő a stílusodra azt nem kell meggyőzni látja a fától az erdőt, aki meg nem a brancsod spanja az had tamáskodjon az is egy kikapcsolódás nekik.
@liftcsecs5662
@liftcsecs5662 2 жыл бұрын
Megnéztem minkét részt. Vonatkoztassunk most el a rendőrmotorosoktól. Autópálya és autóút kivételével mennyi a legnagyobb megengedett sebesség jelenleg Hazánkban a közúton?
@BL-wo9xc
@BL-wo9xc 3 жыл бұрын
Dodor, mi lesz a hátsó rugós videóval? Kíváncsian várom, mert nekem is mt-09 van!
@raysstuffz
@raysstuffz 3 жыл бұрын
Nagyon király videó Dodor, logikusan levezetve a részletekig. A tényekkel nem túl okos dolog szembemenni, bár biztosan lesznek próbálkozások...
@richardbohm3897
@richardbohm3897 3 жыл бұрын
ez a "Döntsetek jól" vagy Dönts jól", esetleg a "Jó döntés" a kanyarodás képzés mottója is lehetne :D
@NabilKarsheh
@NabilKarsheh 3 жыл бұрын
Jöttem megnézni egy dobolós videót de több mint 48 percig beszélt a csávó motorokról, kanyarokról meg rendőrökről… dobolás meg sehol…
@attilapronik3834
@attilapronik3834 3 жыл бұрын
Most epp Eminem-re gyúr🙂
@csabauhrin4420
@csabauhrin4420 3 жыл бұрын
@@attilapronik3834 ez jó :)
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
Nagyon jól összeszedted, kitűnően elmagyaráztad! Add az indexed, ez a féléves aláírásod módszertanból meg pedgyakból is megvan ;) Nagyon szuper volt ez a videó! Beszéltél Mackóékkal kapcsolatos dolgokról. (Mondjuk ahogy levettem, nem konkrétan vele van a gond, nem tudom, jól látom ezt?) Ezt már máshol is, más "párossal" kapcsolatban is tapasztaltam, és ott is a szívem szakadt meg, mert ott is két olyan emberről volt szó, akikkel egyformán jóban voltam, egyformán tiszteltem őket, és mindkettő a másik puszta nevének megemlítésekor is idegrohamot kapott. Annyira rosszak ezek a dolgok! Mondjuk jellemzően akkor történik ez, amikor pénzről van szó... A kisebbik lányom intenzíven érdeklődik a motorozás iránt, gyűjtöm neki a linkeket, amiket meg szeretnék majd neki mutatni (ez a videó is közte van). Mackónak is vannak olyan videói, amik számomra is tartogattak újdonságokat, használhatónak tűnő dolgokat, és ha végre újra nyeregbe tudok majd ülni, ki is fogom próbálni ezeket. Poén: ki szoktunk menni bicajozni egy helyi betonos sportpályára, a 8 éves picur már keróval is spórol a dőlésszöggel! Ha összeszedi magát, el is ver... hát csak ennyit a dőlésszög-spórolás hatékonyságáról! Köszi ezt a videót (IS)!
@zselatyne
@zselatyne 3 жыл бұрын
A talajra függőleges testhelyzet lassabb kanyartempót enged és megcsúszás esetén ilyenkor van esély kontrollra (lásd enduro, salakmotor...). Szóval nem tudom azt mondani, hogy teljesen igaza van Dodornak a biztonság tekintetében, ettől függetlenül hasznos a motoron túldőlés, én szeretem.
@gyuri2012
@gyuri2012 7 ай бұрын
Lassabb, de melyik biztonságosabb, biztosabb? Talán a rendőröknek mindig az utóbbi kell választaniuk, ezzel együtt tudnék érteni.
@adamzadori7977
@adamzadori7977 3 жыл бұрын
Gyakorold a 2/4et es a papa mamát 🤣🤣🤣 Király vagy!!! Egy dobos-motors.
@noszjani
@noszjani 3 жыл бұрын
Én dobos - elektromos rolleres vagyok :) Dob 25 éve, roller csak 2 :)
@unnf9971
@unnf9971 3 ай бұрын
31:15 Én nem is értem, mit nem értesz Dodor. Hát nem korcsolyázni ül az ember motorra??? Hát a jégkorcsolyázók is lapjára tett busával dobálják tripla axelt!
@tamashortobagyi8533
@tamashortobagyi8533 3 жыл бұрын
Szia Dodor.Lehet hogy az általuk használt stílus bizonságos?Viccen kívül.Lehet hogy arany középút?Szolgálatban vannak(munkaidő)..Kisebbet esnek?Ebben lehet valami?Köszönöm
@kepeter97
@kepeter97 3 жыл бұрын
ha befelé dőlsz, közelebb a talaj.
@tamashortobagyi8533
@tamashortobagyi8533 3 жыл бұрын
Szép estét barátom!Dodor vagy?🤔Úgy kezdetem hogy "Szia Dodor."
@adamkoran
@adamkoran 3 жыл бұрын
@@tamashortobagyi8533 nem hogy örülnél neki, hogy valaki választ akar adni... gyökér
@zoltankadi8286
@zoltankadi8286 Жыл бұрын
Nekem mondhat bárki bármit. Én bedőlök és a motor dőlésszögével spórolok. Nyomfékezek. Stabilizáló gázzal végigmegyek az íven és lehet, hogy egy gondolattal később gyorsítok ki mint a legtöbben, amikor a motor már jó irányba néz. A counter leaninges csávóknak meg sok sikert és jó szerencsét kívánok.
@gyorgyhorvath847
@gyorgyhorvath847 2 жыл бұрын
Szia Dodor, letapadok videóidra mert jól magyarázol . Meg cáfolhatatlan ahogy el magyarázod több videóban hogy kell és ez fizikára épül, lényegtelen te vagy Simon bácsi magyarázná Dabasról , innentől értelmetlen vitázik egy oktató magát járatva le. Egyébként eszembe jutott még egy tényező kanyarodásnál ,említed másik videóban a mindenkinek megvannak a határai...Szeretek motorozni ,viszont tériszonyos vagyok , így egyensúly magabiztosságom meg nől ha körforgalomban pl a motort döntöm be, nem merek bedőlni vele .természetesen még nem rég motorozom újra ez fejlődni fog ...A tériszony befojásóló tényező .Épületszobrász ként rengeteget mászom álványon magasban necces helyzetekben dolgozva ,felelősség és szakmai elhivatotságból ,kihívástól fűtve ....Elnézést ha zavarosan fejeztem ki gondolataim :-) Éltem a kommentelés lehetőségével .
@amacy
@amacy 3 жыл бұрын
Ez egy tiszta, összeszedett beszéd!✌🤙✊
@eduso5523
@eduso5523 3 жыл бұрын
Kíváncsian váron az onrodosok válasz videóját :D
@gabormiltner
@gabormiltner 3 жыл бұрын
Leszarom,hogy a rendőr , hogy kanyarodik, csak engem ne érjen utol!😂
@lacikeri3102
@lacikeri3102 3 жыл бұрын
Rendőrnek mindegy milyen gyors. Az rádióhullámok úgy is gyorsabbak.
@kornelmurzsa3640
@kornelmurzsa3640 3 жыл бұрын
Ámen
@gabormiltner
@gabormiltner 3 жыл бұрын
@@lacikeri3102 Akkor üljenek babettára!
@Boomerang79
@Boomerang79 3 жыл бұрын
"Mohó hörcsög..." 😂 vizuális típus vagyok... 😂😂😂
@cod_bot5333
@cod_bot5333 3 жыл бұрын
Ezekszerint Rossiék is rosssul kanyarodnak ?
@cod_bot5333
@cod_bot5333 3 жыл бұрын
@@R1bandi bruh.. probáld meg értelmezni 😄 Segitek… szarkazmus
@szeriman13
@szeriman13 3 жыл бұрын
Rossi abba is hagyja mar 😉
@misiladanyi7428
@misiladanyi7428 3 жыл бұрын
Jó videó volt. Köszi 🙂
@zoltant.100
@zoltant.100 3 жыл бұрын
Nekem az életemet mentette meg pár évvel ezelött a csökkentett dölésszög nográd megyében ahol szepentin van csak aszfalt hiányos az út.Csak igy tovább Dodor a hülyékkel meg nem kell foglalkozni
@kepeter97
@kepeter97 3 жыл бұрын
pedig jó információdús videók jönnek belőlük. Nem úgy néz ki Dodor mintha megviselné, úgyhogy aztmondom foglalkozzon csak.
@Dzsinn1
@Dzsinn1 9 ай бұрын
A Mackó nagyon okos és tapasztalt, ment már 700 ezret csak motorral, 5 fokban is motorozik, mert ott is jól fog a gumi meg amúgy is.
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
6.20-nál: NEKEM KELL AZ A KÖNYV!!! Sonny Barger-ét is elolvastam, az sajnos csak kölcsönben volt ("Hell's Angel"). Ha valakinek nem kell, szívesen átveszem! ;) Na nézem tovább
@norbert9056
@norbert9056 3 жыл бұрын
Most ha ezek után elesik az Onródos kacsa a Hungaroringen, akkor beperelnek, mert azt mondtad hamar fékez! 😃
@kornelmurzsa3640
@kornelmurzsa3640 3 жыл бұрын
Szia Dodor. Újra csinálhatnál a motorok helyes beállításairól is videót. Gondolok itt a fék és kuplung karok, lábtartó, hátsófék, kormány stb beállításaira. Az is minimum olyan fontos mint a motorkezelés. Ha rosszul van valami beállítva nem is tudod jól használni. Baleset veszélyes és fárasztó. Sok motort teszeltem nyáron és borzasztó volt némelyik. Nekem sokat segített Dave Moss Tuning videója. Sajnos angolul van, te csinálhatnál magyarul valami hasonlót. Tudom hogy volt már ilyen, de nem ártana egy újabb.
@angus42
@angus42 3 жыл бұрын
ott a dob !!!! 😎✌️🥁
@jokersasny1699
@jokersasny1699 3 жыл бұрын
Pont a minap láttam egy angol nyelvű videót " Motorcycle drivers - You're leaning the wrong way" címmel ahol egy okostojás youtubber ecseteli, nagyon tudományosnak kinéző módon,hogy miért jó ez a fajta kanyarodás (mikor a motort döntöd a tested helyett). A videónak milliós nézettsége van és amin igazán meglepődtem, hogy a számos komment között nem találtam egyet se, ahol kitérnének a módszer hátrányaira, ahogy most te.
@donatszabo506
@donatszabo506 3 жыл бұрын
Ez egyszerű: ha agilitás kell pl. városban, előzésnél, kikerülésnél ledöntöd, ha tapadás (sebesség) kell akkor te mászol le. Dodor a képzéseken azt tanítja hogy hogy tudsz minél nagyobb tapadást elérni. Akik a ledöntős technikát tanítják, azok meg az agilitást tanítják. Kell mindkettő. Ennyi. Ha a ledöntést nem tudod, még egy kis 500ast se fogsz tudni megfordítani sávon belül, de lehet még 2 sávon belül se. Ha mászni nem tudsz akkor meg ha egy kanyarba befelé nagyobb tempóval mész be mint kellett volna, meg esetleg még kavics is van akkor jön a húha, ha meg lemásznál simán tudnál menteni.
@schafler55
@schafler55 3 жыл бұрын
most jött ki egy profi FortNine videó pont erről a témáról: kzbin.info/www/bejne/i2LQhJSshsR3jtU
@gyorgymarjai3518
@gyorgymarjai3518 3 жыл бұрын
Fast Eddie-től meg reakció rá: kzbin.info/www/bejne/fKiyhaKsi9afp5I&ab_channel=MotoJitsu%C2%AE
@kepeter97
@kepeter97 3 жыл бұрын
mc rider-től is.
@MiDnYTe25
@MiDnYTe25 3 жыл бұрын
Jó kis clickbait
@johnbodo
@johnbodo 3 жыл бұрын
Robert Simmons-paying it forward. csatornat is ajanlom
@1996axon
@1996axon 3 жыл бұрын
@@kepeter97 ő egyből azt vágta le hogy egy extrém gyors tempóval kell ezt... Ha jól ertelmeztem
@gergoi858
@gergoi858 3 жыл бұрын
Egy olyan japán rendőrségi vfr-t el tudnék viselni a garázsban:-)
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
Azt el is hiszem! Én is! De főleg olyan tudást tudnék elviselni, amilyen nekik van ;)
@laszlojanzso4095
@laszlojanzso4095 Жыл бұрын
Miért nem vonsz be lapjára kanyarodó versenyzőt is? Kérdeznéd, válaszolna.
@danielorosz5817
@danielorosz5817 3 жыл бұрын
ifj. Petró Lajos Motorozás mesterfokon c. könyvében van egy rész a tapadási körről, igazolja amit Dodor mond.
@adamgaramvolgyi1632
@adamgaramvolgyi1632 3 жыл бұрын
Nem motorozok régóta, de voltam én is ilyen rendőri oktatáson, ahol ezt a letolós technikát istenítették, sőt többször rámszóltak, hogy nem dőlni/mozogni kell, hanem a motort letolni.. Na most, ez mindaddig működik, amíg egy parkolóban vagyunk, hiszen ott tényleg gyök2-nél ez jó megoldás, vagy ne adj isten egy parkolóban nem biztos, hogy szerencsés, ha kihajolsz mert akármi is történhet. De jellemzően, az ilyen "csak a letolós módszer a legjobb" képzés, parkolóban történik, MAX 30 km/h-val.. oda ez jó igen, igazuk van.. de kb csak oda .. ezt kéne megérteniük a nagy okosoknak... Szerintem érdemes lenne ezt elkülöníteni, azok számára, akik azt mondják, hogy ez a jó minden körülmény között.. parkolóban, vagy egyívben megforduláshoz tényleg ez a jó, de amint van egy városi haladósabb tempó, vagy ne adj isten szarabb út, vagy idő, akkor már ahogy Te is mondod Dodor, sokkal biztonságosabb szerintem spórolni a dőlésszöggel.. Meg persze van olyan, amikor annyira jelentéktelen kanyar van, hogy a jó öreg krumpliszsák módszerrel és ellenkormányzással simán bekanyarodsz.. de szerintem ez nem vita tárgya soha, nem is lesz.. Akik ezzel nem értenek egyet, azok pedig mutassanak be egy 160km/h kanyarban egy letolásos kanyarodást taknyos szar úton, úgy, hogy utána ne csokizzák össze a gatyót :) Nagy király vagy, csak így tovább!
@zoltanczako223
@zoltanczako223 3 жыл бұрын
Dodor IGAZAD van jol megmagyaraztad....Nalunk Szlovakiaban a hegyekben sok a eles kanyar , szerpentinek stb es szinten probalgatom a különbözo kanyarodasi technikakat . es a marha eles kanyarokban /is/ a legjobb a bedöleses technika /+felsötest bedölese/ .. A motor bedölest meg a varosban szeretem hasznáni....Suzuki V-Strom xt tura Endurom van
@gabornagy7582
@gabornagy7582 3 жыл бұрын
Bírom a stílusod! Tök jó, hogy arra oktatód a motoros társakat hogy biztonságban tudjanak motorozni és haza tudjanak érni egyben!
@sanci9903
@sanci9903 Жыл бұрын
Sziasztok! Saját tapasztalat voltam teszt vezetésen egy bmw R1250rt vel es csoportban kellet menni ilyen vezetet turan. En voltam az utso a zaro ember elott mindenki letolos stilusban ment meg az instruktor is es mindenki labtartoig ledontotte a mocit semmit nem hagytak tartalekba majre csik eltunt en ugyan azzal a tempoval mentem mint ok a kidolos stilussal es maradt a gumimbol masfel centi
@gyusygyusy
@gyusygyusy 3 жыл бұрын
Én most egy kicsit megvédeném az Ákost bár tudom, hogy nincs rá szüksége. Attól, hogy valamikor, valahol(Bajna, Héreg) elkottázott egy kanyart még lehet Ő jó oktató. Az akkor volt ez meg most van. Te is csak azt tanítod amit már egyszer megtanultál. Ők is. Sokat tanultam tőle az idei évben. Stabilabban megyek, nem fáradok el olyan könnyen, tudom, hogy üljek a motoron és mire figyeljek. Persze valószínűleg más képzésen is megtanulja ezt az ember. Épp ezért a Te képzésedre is kiváncsi vagyok, mi újat tanítassz mert biztos fogsz de a drivex-et kár lett volna kihagyni. Jövőre biztos megyek oda is, hozzád is.
@adamkoran
@adamkoran 3 жыл бұрын
Igazolom, amit írsz. Jó képzés volt az is! Jövőre megnézem Dodorét is. Mindenki tud valami újat, jót adni a motorozásomhoz. Kár vitatkozni, mert nincs abszolút igazság ebben a kanyarodás dologban. Mindegyik iskola képes működni a maga korlátain belül. Jobb mindet ismerni és választani, hogy épp melyikkel oldható meg a kanyar.
@petervandrus3235
@petervandrus3235 3 жыл бұрын
Dodor for President :)
@hOOkhOOkknEE
@hOOkhOOkknEE 2 жыл бұрын
Cruiser-em van, kényelmes letolni és amúgy is nyugdíjas tempóban megyek. Eléggé elöl van a lábtartóm is, ezért gondoltam, nem kell nekem "kiülni" (tudom-tudom felsőtest, nem "csak" kiülés...), mert az én motoromon nem is nagyon lehet. Aztán megnéztem ezt: kzbin.info/www/bejne/eHfdmZZpnpWDiLs :))
@susulaci9555
@susulaci9555 3 жыл бұрын
En is szoktam igy kanyarodni 100as reszelt robogoval ha mashogy nem adja ki.....van ez igy....
@EEEEMMMMKKKK
@EEEEMMMMKKKK Жыл бұрын
Itt elmagyarazak hogy a rendorok miert ugy csinaljak: kzbin.info/www/bejne/jnLLqXxvpa6jaNU Es Michael Neeves(MCN) velemenye erre: kzbin.info/www/bejne/rXe4Y6uLrcSXhLs Szerintem mind 2 technikanak megvan a helye
@pietrovardi9583
@pietrovardi9583 3 жыл бұрын
Alcím: Off-Road :)
@bmi3982
@bmi3982 3 жыл бұрын
Géczi Gábort idézném:" Ha el akarsz baszni valamit, add oda egy szakértőnek!".
@Orrajt
@Orrajt 3 жыл бұрын
Amikor azt hallom, hogy valaki a testmozgásos kanyarodással szemben inkább a "francia-stílusú kanyarodást preferálja"; Akkor mindig a World Trade Center jut eszembe, ahol a pilóták a "japán-stílusú landolást preferálták".
@ghostmat1000
@ghostmat1000 3 жыл бұрын
A téma máshol is nagyot ment az elmúlt héten: www.youtube.com/ , kzbin.info/www/bejne/fKiyhaKsi9afp5I, kzbin.info/www/bejne/baqtnp-Ji5x9d9k , ezekből is sokat lehet tanulni, kíváncsi lennék ezekről mi a véleményed
@zeal00001
@zeal00001 3 жыл бұрын
@DodorShow Dodor, ezt léci nézd meg! Ebben a rövid videóban pár mondatban elmagyarázzák, hogy miért vezetnek a rendőrök máshogy: kzbin.info/www/bejne/i2LQhJSshsR3jtU Azért vezetnek így, hogy többet lássanak a forgalomból. A többi közlekedő biztonsága érdekében lemondanak a saját biztonságuk kimaxolásáról.
@argentinosdogos
@argentinosdogos 3 жыл бұрын
Az a helyzet, hogy csak a hülyék nem értik, miről beszélsz ezekben a videókban. Aki már sok éve motorozik, az "leveszi", hogy humorral beszélsz a valóságról. A többiek meg kapják be Pákópapinak tövig keresztbe! 🤣
@laszloradnothy7108
@laszloradnothy7108 3 жыл бұрын
Azon gondolkodtam a video alatt, hogy mennyire szívesen kiírnám: Aki nem ért ebben a sztoriban Dodorral egyet, az rakja le a vasat. (12 éves korom óta nyomom a motorozást, és most 46 vagyok). Aki nem ért egyet a testsúly áthelyezéssel, az beszéljen egy cross motorossal. Ott az egész arról szól. Szóval egyet értek és hatalmas dettó vagyok! Dodor Hajrá tovább!! Aki érti túlél. Annyi sztori a sok év alatt, ami bizonyította, hogy mászni kell a motoron. Sok mosolyt! Motorra mindenki!
@istvanujvari3343
@istvanujvari3343 3 жыл бұрын
Vagy három hete írtam a Mackónak egy témában és a képzésről is kérdeztem. Semmi válasz, azóta se! Vicces. 😄 Ilyenek ezek a KZbin-erek, megy a promózás ezerrel, nézd a videókat, meg íratkozz fel, de ha kérdezel, vagy bármi a legtöbbje szarik bele. Én a magam részéről képzés témában bizonytalan vagyok, többeket figyeltem az idén, de úgy tűnik, nálad lehet a legtöbb olyan dolgot összeszedni, ami a mindennapokban kell.
@DodorShow
@DodorShow 3 жыл бұрын
Valszleg azért, mert én a motorosok problémáit kezdtem figyelni, a képzés is ez alapján érte el a jelen állapotát és még mindig fejlesztek rajta az idei tapasztalatok alapján.
@istvanujvari3343
@istvanujvari3343 3 жыл бұрын
@@DodorShow Jééé, egy KZbin-er, aki válaszol! 😄👍 Igen, én is ezt szűrtem le a videóidból. Nekem az a legfőbb problémám, hogy megyek valahogy, próbálgatom mindhárom stílust, de valahogy nem áll össze a kép. Ezért gondoltam, hogy elmegyek legalább egy képzésre. Mégiscsak olcsóbb, mint a rehabilitáció...😆
@norbertlovas4423
@norbertlovas4423 3 жыл бұрын
Popcorn mar pattog. 😅😀
@PeterOldbiker
@PeterOldbiker 3 жыл бұрын
Én már inkább nem is kanyarodok sehogyansenem...nehogy a szájukra vegyenek a népek ....azaz a "jócsaj" népek a szájukra vehetnek...csak máshogy. Vaaagy húzom a gázt és szarok a Világra. Világbéke😀
@gaborvadasz6237
@gaborvadasz6237 3 жыл бұрын
Jólvanmár! Én egy majrécsík csökkentő képzést szeretnék!
@viktorwittich224
@viktorwittich224 3 жыл бұрын
Nekem nem volt majré csik a gumimon. Mostmár van. Dodor úgy került ki mint a pocsoját
@1996axon
@1996axon 3 жыл бұрын
A majré csík a tartalékod.
@vagyoken5837
@vagyoken5837 3 жыл бұрын
Supermotos kanyarodasrol miert nem beszel senki?
@ferenccsabatoth4886
@ferenccsabatoth4886 3 жыл бұрын
A kontrollált sodródásost kérdezed? Hát... az nagy király, aki azt úgy tudja csinálni, ahogy kell...
@csabcs4871
@csabcs4871 3 жыл бұрын
Csak hogy én is beugassak. A polc alatt az a fekete pötty kurvaidegesítő. :D Vagy 10-szer töröltem meg a kijelzőm
@aradibalazs
@aradibalazs Жыл бұрын
hol laktál eddig, zacskóban? 🤣🤣🤣
@santon3946
@santon3946 3 жыл бұрын
attol az onroad-os pali videoitol rosszul vagyok, meg olyan merev a motoron mint f*sz a lakodalomba 😅🤦🏽‍♂️
@adamkoran
@adamkoran 3 жыл бұрын
Az onroados pali nagyon jól motorozik, voltam nála képzésen. Ugyanúgy ne alkoss véleményt, mint azok, akik Dodornál nem voltak! :)
@Digidi4
@Digidi4 3 жыл бұрын
szerintem kátyú kerülgetésre jobb a rendőr módszer főleg kisebb sebességnél, normál kanyarodáskor jobb a belehajolós módszer az egyik haverom majdnem elbaszódott a robogójával mer a letolós módszert használva kanyarodott faluban 50-el és valami földet ért neki
@adams7738
@adams7738 3 жыл бұрын
kzbin.info/www/bejne/i2LQhJSshsR3jtU Attòl függ mi a cèl. Kanyarsebessèg vagy bementi sebessèg meg kigyorsítàs ès igen a környezeted belàthatòsàga. Nèzzètek meg ezt a videòt. ( angol) Egyik kanyarodàsi mòd sem rossz, vsak màs a szempont a motorozàs közben.
@gyorgymarjai3518
@gyorgymarjai3518 3 жыл бұрын
Mindenkinek azt tudom ajánlani aki szerint a Dodor a képzésein száguldozásra tanít, hogy menjen el és nyoja végig az oktatást! Két lehetőség van: Megtanulsz faszán száguldozni vagy megtanulsz biztonságosabban kanyarodni! Szerintem ennyi pénzért szerintem bármelyik jo deal!:D Spoiler alert! Valóban nem a száguldozásról szól. Tudom, mert voltam a képzésen! Persze azok a sebességek amikkel gyakoroltunk, mondjuk egy bringáról nézve valóban száguldozásnak tűnhetnek.:D
@argentinosdogos
@argentinosdogos 3 жыл бұрын
6:07 - A Hold túloldalán, egy kib@szott szatyorban🤣
@Kucus8
@Kucus8 3 жыл бұрын
Egyedül vagyok azzal ha azt mondom ez a Sárvári Zsolt egy marha idegesítő tenyérbemászó, nagyképű ember? Nekem személy szerint nagyon irritáló az az okoskodó szájbarágós stílus amit előad. Dodor, téged sokkal szívesebben hallgatlak!
@kepeter97
@kepeter97 3 жыл бұрын
dőlésszögcsökkentett üzemmód gang. Like aki benne van.
@lacza-0157
@lacza-0157 3 жыл бұрын
Dodor hagyjuk már ezt inkább dobolj eggyet. :)
@unique_74
@unique_74 2 жыл бұрын
kzbin.infoofTMUK5oJ0s?feature=share Valami ilyesmire gondolsz? 0° lean angle, 100% tartalék🤣
@BL-wo9xc
@BL-wo9xc 3 жыл бұрын
Eltünt a hátsó rugós videó? Kirunak nem lett volna jó reklám!😅😅🤪🤪
@DodorShow
@DodorShow 3 жыл бұрын
Nem tűnt el
@BL-wo9xc
@BL-wo9xc 3 жыл бұрын
@@DodorShow Akkor elnéztem, bocsi! Frászt hoztad amúgy rám mert én is azzal járok! Várom róla a folytatást!
@nemethtibor1000
@nemethtibor1000 3 жыл бұрын
Miért kell az ONROAD-osokat piszkálni, én szeretem a munkásságukat.
@DodorShow
@DodorShow 3 жыл бұрын
a munkásságuk egy része az én fikázásomból áll - a képzéseiken egészen konkrétan - ezért kapnak néha tőlem 1-1 reakciót. A miérteket ott kérdezd meg, mert amúgy le se szarnám őket.
@adamkoran
@adamkoran 3 жыл бұрын
@@DodorShow Melyik képzésükön voltál?
@DodorShow
@DodorShow 3 жыл бұрын
@@adamkoran a repteresen
@pomajzsolt4363
@pomajzsolt4363 3 жыл бұрын
18:00 Itt a válsz mindenkinek! Teljesen egyet értek!
@zsoltkalmar1682
@zsoltkalmar1682 3 жыл бұрын
Szia Dodor! Hiteles és logikus, amit mondasz. Józan paraszti ésszel is belátható, hogy igazad van.
@kissszilveszter6085
@kissszilveszter6085 Жыл бұрын
Ideje nyomatni egy dobszòlòt.
@boram7367
@boram7367 2 жыл бұрын
Hhhh eggyertelmu hogy neked nagyobb a rutinod mint az oktatoknak az egojuk meg nem birja azt beledkotnek hhhhh
Mit csinál egy motoros télen?
54:08
DodorShow
Рет қаралды 52 М.
Két keréken Dodorral - Visszapillantó 14. adás
51:50
Sláger FM
Рет қаралды 70 М.
小蚂蚁会选到什么呢!#火影忍者 #佐助 #家庭
00:47
火影忍者一家
Рет қаралды 120 МЛН
My Daughter's Dumplings Are Filled With Coins #funny #cute #comedy
00:18
Funny daughter's daily life
Рет қаралды 35 МЛН
Kluster Duo #настольныеигры #boardgames #игры #games #настолки #настольные_игры
00:47
Всё пошло не по плану 😮
00:36
Miracle
Рет қаралды 3,4 МЛН
Honda VTR 1000F (2002) - A stréber
14:27
DodorShow
Рет қаралды 42 М.
Motoros bukás sztorik a Tankcsapdával
39:31
DodorShow
Рет қаралды 47 М.
Dodor Story - Gerilla Garage Talk Show
52:55
Gerilla Garage
Рет қаралды 42 М.
Ilyen Érzés Japánban Motorozni A Fuji Körül.
50:35
Zsiros Deszka
Рет қаралды 26 М.
Kérdezz - felelek - 31. rész - Téma: motorválasztás
50:44
Yamaha Drag Star 650
28:35
Winkler Róbert
Рет қаралды 43 М.
Suzuki videó - komment válaszok
49:17
DodorShow
Рет қаралды 34 М.
Dodor menni motort venni - Kawasaki Versys 650 (2018)
36:18
DodorShow
Рет қаралды 50 М.
小蚂蚁会选到什么呢!#火影忍者 #佐助 #家庭
00:47
火影忍者一家
Рет қаралды 120 МЛН