Rovásfelirat egy Árpád-kori ezüst denáron

[@szakaattila7899]

És akkor mi van azokkal az avar kori leleteken talált rovásokkal, mint a szarvasi tűtartón írt rövid rovásírásos szöveg magyarul, és amelyeknek egy részét már megfejtették páran?! Ezeket Vékony Gábor régész fejtette meg először, amelyek szerinte a 700 - 791 közötti időszakból valók!

[@Csaba_vezer]

Ebben a videóban egy, az államalapítás utáni legelső magyar nyelvemlékekről van szó és nem a legkorábbi, azaz az avar vagy éppen szkíta kori emlékekről. Vékony Gábor megfejtései egészen biztos, hogy helytelenek, mivel az olvasatainak a kidolgozása során figyelmen kívül hagyta a korabeli rovásírásokban megfigyelhető legalapvetőbb szabályokat és nem utolsó sorban az általa kitalált betű-hangérték megfeleltetések is tévesek. Az egyik alapvető szabály az volt, hogy az első szótagban, mindig ki kellett írni a magánhangzót, kivéve a rövid és alsó nyelvállásúakat (ilyen az /a/ és az /ä/). Mindezek alapján hibás például az "(Ü)ng(ü)r n(ë) : ëdγ(ë)n : (i)zd-(ë)γ im(ë)szd-(ë)γ (i)t en : ist(e)n(ë)m" olvasata. (zárójelben a jelöletlen magánhangzók) Tehát a Vékony által meghatározott mondatban a szavak elején lévő 'ü' és 'i' betű a rovásszövegben nem lehet jelöletlen.

[@user-qv2pw9qx1q]

Ha a szöveg megfejtése igaz, akkor az is lehetséges, hogy valami szakmai szokás/rituálé kapcsolódhat ahhoz, hogy az utolsó veretet szándékosan elrontották, és az érmét a rovásjelekkel meg is jelölték, hogy később is tudják, hogy ez az utolsó, ezzel a tőkével vert darab.

[@Csaba_vezer]

A rovásfelirat elemzésében leírtam egy lehetséges okot a felirat keletkezésével kapcsolatban: "A felső verőtövek vége az erős kalapács ütések következményeként fokozatosan elzömült és a szerszámok felszínébe faragott negatív éremkép is egyre inkább elhalványult, megkopott. Emiatt a pénzverés pár hónapos időtartama során, vagy az adott évi pénzmennyiség legyártásának a befejeztével újabb és újabb verőtövek készítésére volt szükség. A helytelen lenyomatú fizetőeszköz és annak rovásfelirata pontosan erre, az elhasználódott szerszámok hibájára és egyúttal egy új legyártásának a szükségességére hívta fel a figyelmet. A kifúrt érmét véleményem szerint nem ékszerként viselték, hanem valószínűleg egy hivatalos levélhez csatolva (kötözve) a pénzverés jogával felruházott és ebből kifolyólag annak ellenőrzésére is jogosult esztergomi érsek számára küldhették el.[4] Az új verőtövek elkészítésére minden bizonnyal a használt szerszámok bemutatása vagy leadása után, csakis az érsek engedélye után kerülhetett sor."

[@amaldalai748]

Ezen még gondolkozzatok! 🙂

[@istvanbarna1185]

Na most akkor is voltak gyűjtők? Mert különben simán beolvasztottak volna egy hibás, de ezüst denart?

[@Csaba_vezer]

A denárt azért nem olvasztották be, mert a felületére rótt szövegből kiindulva ezzel és a hozzá csatolt dokumentummal igazolták a pénzverés befejezését vagy új verőtövek elkészítésének a szükségét. A denár, az irattal együtt, minden bizonnyal a királyi levéltárba került.

[@istvanbarna1185]

@@Csaba_vezer köszönöm, erre nem is gondoltam!

[@cordata100]

De jó lenne érteni! "részű kedde eddeg ikid ir " - ebből hogy jön ki, hogy: "nem megfelelő a rajzolat?"

[@Csaba_vezer]

A leírásban elérhető hivatkozással elérhető a felirat részletes elemzése. A szavak jelentésének a meghatározása azért nem szerepel a videóban mert túl hosszúra sikeredett volna, ami már nem felel meg a mai videónézési szokásoknak. Részlet az elemzésből. Utusu → utusú A szó mai hangalakja utolsó, ami a rovásszövegben egy munkafolyamat végére vonatkozik. A nyelvemlékeinkben a következő formában található meg: 1372 vtolʃo; 1405 vtoloʃo; 1456 vtoʃo; 1474 vtulʃo; 1484 utùrsò; 1519 wtoso; 1526 Vtoʃʃo; 1535 wttolʃʃw; 1587 útolsó. A magyar tájnyelvekben a lerótt szó hangalakjához hasonló, utussó alak is előfordul. (Székelyföld Nyr. XXII.37.) Itis Mai magyar megfelelője: ütés. Az UESZ az üt szóról: Bizonytalan eredetű, esetleg örökség a finnugor korból. Vö.: vogul jikt-: ’vág, metsz’ alapján; osztják öγət-: ’ua.’ alapján; zürjén okti̮-: ’kidönt, kivág〈fát〉’ alapján; votják ukti̮-: ’’; lapp āvtâtâk: ’a fa vágására szolgáló hely télen’ [finnugor *äktɜ- ’üt, ver, kivág, aprít, metsz’].. A magyarázatnak jelentős hangtani nehézségei vannak; a tő szó belseji magánhangzójához azonban vö.: ia-fia. A szó belseji *kt > magyar t hangváltozáshoz vö.: fut, jut stb. - Az ütleg ’ütés, verés’ névszó (1785) főnevesüléssel keletkezett az ige E/1. személyű alakjából a nyelvújítás korában; vö.: félszfél¹, merszmer². Az ütlegel ’csap, ver, üt’ származékszó (1815) ebből jött létre igeképzővel. Az üt szó előfordulása a nyelvemlékeinkben: 1211 Vteh; 1258 Iteu; 1372 ewte; 1491 Ithkewze; 1495 iteʃnec; 1517 evtkevzetyt. Az érmére rótt szó töve az it, amit a tájnyelvekben, ugyanebben az alakban használtak nyom, szúr jelentéssel is. „It Sopron m. Röjtök Nyr. III.465 1. fehérneműre betűt, monogrammot, mintát nyom. 2. szúr (szigonnyal a hal felé) (Boldva mell. Herman 0. Halászat K.).” /Szinnyei/ Reszü → részü Mai magyar megfelelője: rész. Ennél a kifejezésnél a szóvégi felső nyelvállású, zárt magánhangzó még megvan. Ezek a tővégi magánhangzók az ómagyar korban fokozatosan eltűntek. Ked → kedde; ged Az UESZ a kedd szóról: Származékszó. A -két szó ket változatából -d sorszámnév képzővel. A kedd alak az eredeti szóból és a még ma is használatos keted kétszótagú nyelvjárási változat ragozott alakjából magánhangzó kieséssel és t>d zöngésedéssel keletkezett. Az eredeti jelentés ’a második nap 〈vasárnap után〉’ lehetett. A jelentésfejlődés esetleg szláv mintára ment végbe; vö.: vъtorъ ’második’ > vъtorъkъ ’kedd’le. (R.) wtóry ’második’ > wtorek ’kedd’; stb. A nyelvemlékeinkben a következő alakban található meg: 1057? Kuethedÿ; (†1086) Keda; 1233 Choldkuedde; 1255? Moneykeddy; 1321 Keedwasara; 1405 ked, ket; 1506 keddo̗; 1821 Keted; 1838 Kedded, kedëd, ketöd. Tájnyelvekben: kedded Göcsej Tsz.; keddöd Göcsej, Páka Nyr. II.133; kedëd Zala m. Szentgyörgy-völgye Nyr. III.466; ketöd Simonyi Zs. A m. nyelv 1.66; Zala m. Hetes Nyr. I.423; II.372. Ótörök: ket- (ged-) bemetszeni, vág, bevág. Edek → ёddёg (ё=zárt e hang) Magyar: eddig, idáig, ide. Az UESZ az ide szóról: Megszilárdult ragos alakulat. Az ez szóból -e (< -é) latívuszraggal. Az alapszó szó eleji magánhangzója eredetileg az i volt; az i > ë nyíltabbá válás valószínűleg már az ősmagyar korban végbemehetett. A hangzóközi d-hez vö.: eddigez; lásd még: büdös, édes stb. Az ide eredetileg egy helyet jelölő határozószó volt, amelyből időt, illetve állapotot is jelölő határozószó vált. Később már igekötői funkciót is betöltött. A 2. jelentéshez vö.: feléfelől, messze stb. Az idáig szó belseji á-ját feltehetőleg az oda befolyásolta. Előfordulása a nyelvemlékekben: 1372 után ÿde, ydee; 1416 után idè; 1456 ede; 1559 ewde; nyj. ëde, ëdë, idi. Az ide szavunk a tájnyelvekben a következő alakban fordul elő: Ede Somogy m. Szilvás-Sz.-Márton Király Pál; ёde Somogy m. Újmajor Nyr. VIII.179; Dráva mell. Nyr. V.423; XIII.476; Eszék vid. Nyr. VIII.140; Szlavónia Nyr. V.63; XXIII.168; Moldvai csáng. Nyr. III.2. 5; ёdё Sopron m. Röjtök Nyr. III.514; idi Palócság Nyr. XXI.213; XXII.75; Gömör m. Nyr. XVIII.453; Király Pál; Gömör m. Balog Nyr. XXII.526; Rimaszombat Nyr. XVII.525. Az eddig szó előfordulása a nyelvemlékeinkben: 1436-39, 1466 eddeglen; 16. század első negyede edzig; 1529-31 eddyglen; 1541 ezdyg; 1584 eccziglen; 1599 eddég. Ikid Az egyetlen szó a szövegben (ha a részü szó után a magyar kedde áll), melynek a magyar nyelvben nincs mai megfelelője, az ótörökben viszont az alábbi jelentéssel használták: igid (ikid) hibás, téves, helytelen; hamis, hazug, hazugság, csalás. Ir → ír Magyar: ír Az UESZ szófejtése: Vitatott eredetű. 1. Jövevényszó egy honfoglalás előtti, csuvas típusú török nyelvből; vö.: csuvas śi̮r- ’ír; fest’; - Kāšγ yaz- ’ír’ oszmán yaz- ’ír’; stb. Megfelelői a mongol és a mandzsu-tunguz nyelvekben is megtalálhatók. A magyarba átkerült alak: *i̮r- ’fest; ír’. A származtatásnak hangtani nehézségei vannak; a szó elejéhez azonban vö.: író. Az etimológia alapján a magyarság egy fajta festésmóddal, mint írással ismerkedhetett meg. - 2. Az irt alapszavával azonos; megfelelőihez vö.: arat. Ez a származtatás mindenek előtt jelentéstani szempontból problémás; ez alapján a magyarok írásművészete egy fajta török eredetű rovásírás megismerésével kezdődött, amellyel még a honfoglalás előtt megismerkedhettek; ehhez vö. az irdal ’bemetszésekkel, rovátkákkal ellát’ jelentését is. Előfordulása a nyelvemlékeinkben: 1372 ÿrtakuala, ÿraʃt; 1500 ÿroh; 1533 eruk; 1575 írta. A tájbeszédben a következő jelentésekkel is használták: „1. rajzol. írtam a porba hat ökröt, szekeret (Kolozsvár Arany-Gyulai NGy. I.466); 2. fest (Moldvai csáng. Nyr. X.153). Már a képíró sem írhatott volna nálánál szebbet (Csongrád m. Arany-Gyulai NGy. II.393).” /Szinnyei/ Ótörök: ir- bevágást vagy rést készíteni (valamin).

[@cordata100]

Fantasztikus! - és nagyon bonyolult munkának tűnik. Élmény volt olvasni! Köszönöm! @@Csaba_vezer

[@ildikomakany3522]

Kedves Csaba vezér! Hát te nem vagy igazi Csaba vezér, mert akkor tudnád, hogy a magyaroknak nem kellett szavakat átvenni különféle nyelvekből. Fordítva is történhetett. Más nyelvek őrizhetik régi szavainkat.

[@Csaba_vezer]

A szavak eredetének, jelentésének a meghatározása során szükséges más nézőpontokat, elméleteket is közölni. Ez nem jelenti azt, hogy én az egyik vagy a másik elmélettel egyetértek.

[@belagyanta7]

@@Csaba_vezer az "üt" és az "ír" szavak eredetéről másképen: - "(w)üt", "bot", "vad"--->"vad"-ász[űz], "but"-a,... "(w)út""pat"-a, "fut" vagy fodítva "csap", "cip"-ő, "tő(w)", "dob", "tav"-asz[vad-űz], stb... egy "csu(w)!" féle hangfestőből alakulhattak - ami füevőknek a labütését utánoza (egyszere az ütés mint a testrész kifejezésére). - "(w)ír fordítva "ró(w)"--->"róv"-ás, "rón"-ás, bí-"ró(w)"[be-ró] szavakat egy "rvvv..." vagy "vrrr..." hangutánzóból képzelem; a medve körmei karcolás hangjáról (a barlang falain példáúl). Az elején, biztosan a mágikus karcolásokat nevezhették így (amit a kivánt, falra vagy egy falapra lerajzolt állat képére csináltak). Ha ez korrekt és ha rágondolunk hogy milyen életfontos (éhség esetén) lehetett egy kőkori vadász társadalomnak hogy jó müködjön a rítus, akkor a "var"-ázs-ló szó is ide tartozhat (és nem a parázs szóhoz); a teljes értelme így lenne: (w)ír-űz-ló[állat]. És még... "var"-ázs---> "ver"-s, "orv"-os.

[@belagyanta7]

A magyarázatok egyáltalán nem meggyőzőek. És még hogy, pont ezek a vágások ott találhatóak az elkopott részeken...csak! Ha árpádkoriak, akkor hogy lehet hogy nem koptak el; a többi eredeti nyomtatót formákkal? Rátekintve a kopotlan vágások aszpektusára, azt mondanán hogy kortárskori hamisítvány!

[@lajoskiss5327]

A veret nem kopott, hanem ez az oldal tényleg hibásan került le a verőtőröl!? Vélhetőleg emiatt nem is került, forgalomba, hogy elkophasson?! (Működött az ISO...😅🤔)

[@Csaba_vezer]

Ez nem kopás, hanem, mint ahogy azt a rovásbetűkkel írt szöveg is említi, a verőtövek elhasználódása miatti hibás veret és az utolsó.

[@senkialfonz895]

Hülye.