Őszintén: Órákról I Omega Seamaster történelem

  Рет қаралды 35,173

kronometer.hu

kronometer.hu

Күн бұрын

Пікірлер: 77
@_-MiamiVice-_
@_-MiamiVice-_ 4 жыл бұрын
Az Omega és a Rolex témáról, én a következőt tenném hozzá. Az első "komoly" órám, egy 2225.80.00 Seamaster Chrono volt. 2008-2014-ig, vagyis 6 éven keresztül szolgált. Azért vettem omegát, mert a reklámok sajnos engem is befolyásolni tudtak. Schumacher, Ian Thorpe, Phelps, mind olyan sportolók, hogy csak párat említsek, akik nagyságukban simán felülmúlják a Rolex nagyköveteit. Viszont olyan modelt választottam ami nekem teszett, nagyon nagyon, és nem amelyeket az említett hírességek reklámoztak. Szóval a "kis" chrono a 6 év alatt bár nagyon sietett, egész pontosan napi 1mp-et, nagyon szerettem, nagyon sokat gyönyörködtem benne, eljutott oda, hogy meguntam, és úgy éreztem, itt az ideje a váltásnak. Ez meg is történt, és 2015 januárjában, boldog tulajdonosa lettem, egy Rolex No Date kerámia modellnek. Ez a boldogság 3 napig tartott, ugyanis, ennyi kellett, hogy vissza is küldjem a rolexet. Ekkor jöttem rá, hogy minőségben, kidolgozásban, mégsem olyan béna volt az én kis seamaster chrono-m, a rolex-ben pedig semmi de semmi nem érződött olyan különlegesnek. Igen szép volt, igen relatíve jól kidolgozott, de nem éreztem, hogy minőségben bármilyen szintet is léptünk volna, ahhoz képest, hogy a rolex mennyivel került többe. Akkor jöttem rá, hogy hiányzik a chrono is, de nagyon. Vegyünk Daytona-t? A daytona mint chrono, bárki, aki picit is aktívabban él, teljesen használhatatlan. Egy show piece, és újfent, kézben tartva, nem éreztem semmiféle varázsát. 2016-ban aztán jött egy 1996-os mk40 speedmaster, amit a mai napig is imádok. Egy picit "pici", és zsúfolt is a számlapja, mégis egy percre sem éreztem azt, hogy na ez túl sok lenne. Öröm hordani, viselni, élvezni a fukcióit, és aki egy kicsit is vintage vagy retro rajongó, az különösen fogja szeretni. Ez az az óra, amiben egy 2000-es F1-es ferrarit, vagy egy 2006-os F430-at is stílusosan vezethetnél, vagyis aki szereti az autókat, F1-et, annak ez egy tökéletes darab. Ehhez jött a második darab idén, egy Seamaster 300 MC, ami napi viseletre fantasztikus. Igen hiányzik a chrono, de az omega chrono-k nem a legszebbek manapság. Ez természetesen a saját véleményem, történetem, egyetérteni egyáltalán nem kell :D A fentiekkel pedig kissé ellent is mond, de a gyűjtemény lezáró, 3-ik darabja, egy 18038 vagy 18238 day date lesz. Ennyit a józan észről :)
@bone6480
@bone6480 2 жыл бұрын
3. napja alszom el a sorozatotokra!!!! Komolyan imádom hallgatni ahogy az órákról beszéltek!!Megnyuttató!! Föleg a profizmus miatt ami minden szoból érzzödik!!!! Köszi hogy csináljátok srácok! sajnos pénzel nem tudlak titeket támogatni, de sűrű like-olásal probálom kompenzálni! :) Meg ha egyszer nyerek a lotton eskü kaptokk egy órát!! :)
@MrRegosBendeguz
@MrRegosBendeguz 4 жыл бұрын
Remek videó lett! 2008 bán vettem egy seamaster 25988000 modellt használtan egy baratomtól 250.000 ért. Úgy tűnik remek befektetés volt mert jelenleg 2000 euróért vannak fent a Chrono 24 -on. Legközelebb talán egy új fehér szamlapos seamastert fogok venni.
@kamillkardos3210
@kamillkardos3210 4 жыл бұрын
Az új kedvenc részem. 🤘🏻🤘🏻🤘🏻🤘🏻🤘🏻
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
Nem úgy volt, hogy az a Moonwatch? :D v
@Pogesz911
@Pogesz911 4 жыл бұрын
Azt a "spirális lövedék izét" amúgy huzagolásnak hívják. 🙂
@aurelmarton5269
@aurelmarton5269 2 жыл бұрын
Kicsit hiányzott a legújabb seamaster diver említése az utóbbi James Bond filmből. De annyira nem gond. Jó adás volt.
@balazshubik2862
@balazshubik2862 4 жыл бұрын
Szerintem a világ legkényelmesebb szíjja ez az 5 soros én imádtam bár kelett egy kis idő mire megszoktam
@kronoviktor1780
@kronoviktor1780 4 жыл бұрын
Próbáltad már a jubilee-t? :) Mindenesetre búvár-szíjak között kiemelkedő.
@balazshubik2862
@balazshubik2862 4 жыл бұрын
Próbálnám ,ha lenne valami jó eladósorba 😁
@tamastakacs
@tamastakacs 4 жыл бұрын
Az epizódjaitokat három kategóriába tudom sorolni. 1. A sztorizós, óraipar "backstage" jellegűek. Ezek a kedvenceim. Dávid sztorijai, kirohanásai. Viktor jó meglátásaival, hatalmas tapasztalatával együtt remekül működik a duótok. Ezekben a részekben tényleg olyan dolgok hangzanak el, amiket a tipikus óratesztekben nem látni, olvasni (a bázeles részeket imádtam). 2. Promó ízű bemutatók. Ezek nem nekem szólnak, de az órázásba most belecsöppenőknek hasznosak lehetnek. 3. A Speedmaster/Seemaster/Uhrwerk jellegű bemutatók, melyek félig tárgyilagosak, félig személyes véleményeket is tartalmaznak. Ezeket is nagyon jónak találom. Welldone srácok! Az Omega globusz jelhez egy gondolat: sosem értettem, hogy néhány modelnél miért csak a hátlapon van ez a hamisítást nehezítő jel? Pl. a Speedmasteren is csak a hátlapon van. Így ha van egy eredeti hátlapom, akkor azt rárakva egy hamis tokra tökéletes átverés érhetek el. Nem értem, hogy miért nem a fődarabra, a tokra teszik, vagy oda is? Illetve miért nem következetesen minden modellen ugyanúgy csinálják. Fura.
@tamaskovacs9580
@tamaskovacs9580 4 жыл бұрын
Szuper lett az anyag srácok! 👌🏻 Az új Planet Ocean-ben amúgy 37,5 mm a női méret, 39,5 mm az “unisex”, 43,5 mm a fullsize. A 39,5-es családot érthetetlen okokból “titkolja” az Omega, pedig egy nagyon jó méret és van belőle például deep black kerámia tokos is.
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
Köszönjük! Igen, a 37,5 annyira apró, hogy még a kollekcióban is szinte eltűnik :) Mindenesetre egy kicsit közel kerültek a méretek egymáshoz, és nagyon kint a vége a 45,5-es kronóval. v.
@JJames1882
@JJames1882 4 жыл бұрын
Szuper a műsor! Omegát meg majd egyszer veszek...
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
Köszönjük! Drukkolunk, hogy mielőbb sikerüljön! v
@JJames1882
@JJames1882 4 жыл бұрын
@@kronometerhu Köszi 😉
@tiborpatai1620
@tiborpatai1620 4 жыл бұрын
Nagyon jó kis rész volt ! A limitált 007 es -ek számlapján nem lövedék, hanem a fegyvercső huzagolása lett imitálva, ahogy szemből látszik. Az igaz hogy a régi epizódokban a Walther PPK . 7,62 mm es verziója szerepelt, de az újabbakban a Walther P 88, amely 9mm es Luger kaliberü, ill. a a PPK. újabb verziója , amely szintén 9 mm Luger kaliberű., tehát az Omega nem hibázott. Az öt soros szíj nekem nagyon bejött. A macera csak annyi, hogy télre egy fél hosszú láncszem van szerelve, nyárra e helyett egy teljes szemet rakok be. Nekem egyébként kronós verzióm van, most lett szervizelve, és kapott egy új lünettát. Gyönyörűséges, imádom !
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
Köszi a kedves szavakat! Lentebb írtam is, hogy az az óra kifejezetten az In Her Majesty's Secret Service (1969)-nek állít emléket (vagy mi...), amikor még bizony nem a 9mm-es volt a divat :-) De azt is mondtam szerintem az adásban is, hogy később használt 9-est, ez igaz. De ha már Bond, meg részletek meg kizárólagos Bond óra, akkor ér kötekedni. D. :-)
@rolandhorvath1
@rolandhorvath1 4 жыл бұрын
@@kronometerhu Skyfallban most kapott 9mm-es PPK-t az öreg Bond :D
@aronbiacsischon2184
@aronbiacsischon2184 4 жыл бұрын
Nagyon jó adás volt. Brávó!
@tothattilazoltan19
@tothattilazoltan19 4 жыл бұрын
Jo lett a video, es az is jo, hogy bemutattatok, egyre jobban neznek ki a Seamasterek. Egy orokolt Seamaster volt az elso komolyabb oram, de nem mukodik, mert tizenevesen megaztattam. Lehet, beviszem bevizsgalasra a szervizbe. Ha fogadtok quarz-ot is...
@petercsicsics2663
@petercsicsics2663 4 жыл бұрын
Szuper rész volt köszönjük!Egyébként úgy rémlik hogy a Breitling a superocean heritage 2 nél keramialünettás.
@petertoldi844
@petertoldi844 4 жыл бұрын
A 2531 és a 2220 között még az is fontos különbség, hogy az utóbbinak hosszabbak a mutatói. Sokkal jobban néz ki. Szerintem a sikerét a PO megjelenése árnyékolta be. A matt kerámia lünettához a Tudor Pelagost tudom még hozzátenni, úgy tudom az is 2012-ben jelent meg. Király adás volt.
@absolutgeist
@absolutgeist 4 жыл бұрын
Kezdünk a lényegről beszélni :)
@arpadvarga
@arpadvarga 4 жыл бұрын
Szeretem a műsorotokat , nagyon sok érdekességet mondtok az egyes órákról . Lehet hogy kihagytam de még nem láttam tesztet a Tissot automatákról ill összehasonlítást a povermatic 80 és a seastar között. Nekem volt egy povermatic 80 eladtam , megbántam... 😢
@adamszabo8630
@adamszabo8630 4 жыл бұрын
Ja!És grat a reklámokhoz ;)
@kronoviktor1780
@kronoviktor1780 4 жыл бұрын
A reklámos vélmeényem alant kifejtettem. Komolyra fordítva: A yt új, béta videófeltöltője alapértelmezettnek vette, hogy ne csak a videó elején - mint eddig -, hanem közben és a végén is legyenek hirdetések. Ezt most visszaállítottam, de ha tovább erősödik a "dolgozzatok ingyen lobbi", akkor telepakoljuk az egészet fizetett termékmegjelenítéssel :) de az meg mindenkinek tök rossz lenne. Ha félreértettem a kommented, akkor ne vedd magadra, mindenki másnak álljon itt emlékül a hozzászólás.
@adamszabo8630
@adamszabo8630 4 жыл бұрын
Igazatok van!
@Azureusz
@Azureusz 7 ай бұрын
Sziasztok! Amatőr kérdéseim lennének, de hátha... Olvastam, hogy van egy "From Seamaster to Seamaster" nevű Omega könyv. Ha ezt ismeritek: Egyrészt meg lehet-e vásárolni Omega butikban? Másrészt van-e olyan részletes könyv, mint a "Moonwatch only"? Szeretnék tájékozódni, és idővel egy Seamaster-t is vennék, de gondolom bemenni a butikba, és megnézegetni azzal a mondással, hogy "egyszer vennék egy ilyet" nem lehet egy ilyen kategóriájú óránál, vagy legalábbis nem illik.
@kronometerhu
@kronometerhu 5 ай бұрын
Szia! A Seamasteres könyvet nem ismerjük, a legegyszerűbb, ha rácsörögsz a butikra, vagy megnézed ebayen! De, nyugodtan bemehetsz, és megnézheted, arra van :) V
@zsolti125
@zsolti125 4 жыл бұрын
Nagyon jò lett ez az adàs! Nekem a 8500 Planet Ocean a kedvencem. Nem szeretem az ùj generàciòt ahol nagyon csillog a szàmlap ès nem annyira könnyen làthatò. Azt viszont nem èrtem mièrt nem csinàltàk meg a FOIS speedmasternek is a fèm mutatòit ilyen közèpen meghajlítottra hogy könnyen leolvashatò legyen mint a PO-n. Akkor az is a kedvencem lenne :)
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
Mindig öröm hallani, ha akad aki osztja még a letört/hajlított mutatók és fényes/matt számlapok leolvashatóságra gyakorolt kiemelkedő hatását. Az egész Richemont sz*rik rá, de Rolex és Omega is akad ami leolvashatatlan. D.
@andrasbalazs3142
@andrasbalazs3142 4 жыл бұрын
Ez a rész különösen jó lett ;-) persze azért is mondom mert nekem valahogy az SMPc-vel megállt az óravásárlási lázam. Odáig elég sok órát vettem és adtam túl rajtuk, de az SMPc maradni örök :-) (kb két éve akarok venni egy Seedyt, de nem vettem, pedig félre van rakva rá a pénz :-D ) kb. 90%-ban ezt hordom, jól lehet variálni szíjakkal, pl a mindennapokban Nato-n hordom, bár a gyári kicsit vastag (de az a gyári :-p) de jól áll neki a hasitott bőr is, a vevőhöz Angliába meg fémszíjon viszem (itt sajnálom picit a szerkezetet hogy a 8/9x-nél van ahol lehet függetlenül állítani az óramutató, de ez a feature az újban sincs benne). Nekem ez lett az apex órám. A számlap egyébként itt lakkozott és nem hiányoznak a hullámok :-) ettől a letisztult számlaptól és a rakott Omega logótól, a rakott indexekkel, vegre jól eltalált hosszúságú szkelton mutatóktól, a kerámia lünettával egy ideális Dress-Driver lett. Az új nekem nagyon nem adja ki. kb mindig a Swiss Icon Watch jut eszembe :-D legyen hullám hogy zsúfolt legyen a számlap de a logo ne legyen rakott :-p, legyenek vastag mutatók a vékony elegáns helyett, legyen nagyobb tok. És rakjunk homokozóvödröt is rá :-P de ahogy látom ez az új design egyes színeknél működhet, a kerámia és a tantál is tetszett. A fegyverekről: az a furcsa csigavonal a huzagolás. Régen a Mr. Bond tényleg szinte csak a 7.65-ös PPK-val nyomult de most úgy látszik hogy a Walther annyira nem támogatta, a Spectre-ben már van: H&K, Glock, Sig Sauer és ezek mind 9mm-ek ;-) www.imfdb.org/wiki/James_Bond
@klgcsongor
@klgcsongor 4 жыл бұрын
Skyfall filmben is 9mmes a fegyvere
@dorateravagimov7011
@dorateravagimov7011 3 жыл бұрын
Egyébként a skyfall ban (bond meets Q video ajánlom pár másodperc) modja Q: walter ppk 9 mm shot .
@csabafelfoldi4861
@csabafelfoldi4861 3 жыл бұрын
"2000easévekben vettem egy seamastert nagyon szerettem, de elajándékoztam. Most, hogy az adást megnéztem kicsit már bánom.
@kronometerhu
@kronometerhu 2 жыл бұрын
Meg tudjuk érteni - mindenesetre nemes gesztus volt, az biztos! D
@44racing74
@44racing74 Жыл бұрын
Mi a kulonbseg a Planet ocean es a Seamaster professional kozott? 2500-as szerkezettel, szoval a regebbi designesekre szol a kerdes legfokepp
@kronometerhu
@kronometerhu Жыл бұрын
Sok változatan volt/van mindkettőnek és nincsenek előttem a ténylegesen konkrét modellek amikre gondolsz de a Planet Ocean 600m vízállóságú, következésképp vastagabb szokott lenni, hordhatóság és megjelenés szempontjából ez talán a legfontosabb eltérés. Jó órák, de én ha lehet választani (tartósság/vízállóság és egyéb dolgok terén érdemleges lemondás nélkül, én mindig a vékonyabb órát javaslom és preferálom). D
@44racing74
@44racing74 Жыл бұрын
@@kronometerhu hasonlo keppen velekedem en is, sot megmondom oszinten, nekem az SMP szimpatikusabb, annak ellenere, hogy nekem Planet Oceanom van. Ezert is volt a kerdes. 600 meterre sose fogok merulni, de gyanusan meg 300-ra sem, igy ez a resze el is engedheto. A PO kenyelmesseget tekintve (szamomra), messze nem az elso helyen van. Koszonom a valaszod!
@44racing74
@44racing74 Жыл бұрын
Egyebkent az smp is COSC-s? A PO ugytudom az.
@vincethefirst
@vincethefirst 4 жыл бұрын
A 176-os Seamasterek számomra a legérdekesebbek. Sajnos itthon a használt órás csoportokba szinte lehetetlen beszerezni őket...
@attilathehun5211
@attilathehun5211 4 жыл бұрын
A Rolex és az Omega brand összehasonlításában egyetértünk. A Rolex felemelkedéséhez és státusz szimbólumkénti jelentéséhez olyan érzetek tapadnak, amik sokak számára taszító. Az Omegának azért is szurkoljunk, hogy szárnyalása esetén a Swatch többi márkája is nagyobb térhez jusson. Az pedig hajtsa előre az egész svájci óraipart.
@janosivan7451
@janosivan7451 4 жыл бұрын
Legszebb óra! 95 óra
@abel0317
@abel0317 Жыл бұрын
Én már csak azt nem értem, hogy itthon hogy kerülhet több mint 2,8m forintba az óra holott a hivatalos fogyasztói ára 5200-5400€ között van..
@kronometerhu
@kronometerhu Жыл бұрын
a 415-ös svájci frank és a 27%-os áfa... Egyébként az acél szíjas Diver 300m jelen pillanatban német IP-vel 6.000 eur a weboldalon. v.
@Crafter32
@Crafter32 4 жыл бұрын
Egy óra mind felett, akkor egy Diver 300M hullámos hátlappal. (Esetleg mellé egy IWC Ingenieur Automatic, hogy csak mert...)
@davidadam5479
@davidadam5479 4 жыл бұрын
Sziasztok! Miért merci mutató?
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
A hivatalos neve Professional hands, de a merci emblémára hasonlít a csillaggal, innen a név. D
@davidadam5479
@davidadam5479 4 жыл бұрын
kronometer.hu köszönöm a gyors választ, szóval semmi köze az autó márkához.
@tothattilazoltan19
@tothattilazoltan19 4 жыл бұрын
11 eve hordom a Submarineremet, de csak most esett le a merci mutato 😉 Koszonom!
@csabafelfoldi4861
@csabafelfoldi4861 4 жыл бұрын
Hála Isten van Omega órám A holdraszállás 40. évforduláján a cég gavallér módon többünket /omegásokat/ vendégül látott. Az adás óta még szívesebben hordom a James Bond Seamasteremet.
@tamasredey8158
@tamasredey8158 4 жыл бұрын
Képen sose tetszett de múltkor volt egy rajtam és tényleg van egy különleges feelingje. De a csat még mindig nem tetszik az új bond sm jobb a milanesel.
@kamillkardos3210
@kamillkardos3210 3 жыл бұрын
Most nézem sokadszorra a Skyfallt és most tűnt fel, hogy Dávid hibázott 24:24-nél. Azt mondja, hogy a PPK nem 9 mm-es, hanem 7.65-ös, ahogy ezt az egyik (talán a Dr.No-ban) Bond filmben mondják. CSAKHOGY! A Skyfall-ban, mikor Q átadja a múzeumban az új fegyvert, akkor még mondja is, hogy “ Walther PPK 9 mm-es”. Nem félrefordítás, az eredetiben is ezt mondja. A neten pedig találni is képet a 9 mm-es PPK-ról. Szóval valóban 7.65-öst használt régen, de az új már 9 mm-es. Vagyis az Omega nem tévedett, amikor 9 mm-es kört rajzolt a számlapra. Peace😇
@kronometerhu
@kronometerhu 3 жыл бұрын
Nem hibáztam :-) Nem azért mert nem szoktam (mert szoktam), hanem mert ha ezt cikkben anno leírtam, akkor annak tuti jól utánanéztem. Jobban mint bárki akit akkor láttam erről írni. A szóban forgó óra kifejezetten a James Bond On Her Majesty’s Secret Service film 50-ik évfordulójára készült, amiben .32 PPK kerül átnyújtásra James Bondnak. Az igaz, hogy később kilenc mm-est használ, de ez a konkrét óra nem a Skyfallnak, hanem kifejezetten egy régi filmnek állít emléket. Szóval abszolút igazad van a Skyfallal kapcsolatban, de nekem meg az adott órával és a hibával kapcsolatban :-) Megtisztelő, hogy a film nezese közben eszedbe jutott ez a részünk! :-)) D
@kamillkardos1535
@kamillkardos1535 3 жыл бұрын
@@kronometerhu Francba! Fáj beismernem, hogy igazad van. :) Persze, hogy eszembe jutott! Az "You had one job!" annyira beleégett az elménkbe, mint Biver "All Black"-je. :)
@kamillkardos3210
@kamillkardos3210 3 жыл бұрын
@@kamillkardos1535 Illetve most jutott eszembe még egy dolog.🤔 Az óra hátulján ott szerepel latinul, hogy a “Világ nem elég!” Ami ugyebár a Pierce Brosnan féle 3. Bond film címe. Vagyis elvileg nincs sok köze az Őfelsége titkos ügynöke című részhez. 🤔 Namost! Ha elfogadjuk, hogy bár az óra a régi filmnek állít emléket, de ezzel az idézettel “kikacsint” egy újabb érába, akkor elfogadhatjuk, hogy van még egy “easter egg” az órában, mégpedig a 9mm-es méret, amivel meg megidézik a Craig-érát...🤔 Vagy túl sok a szabadidőm és nincs ebben ennyi? 🤣😂
@kronometerhu
@kronometerhu 3 жыл бұрын
@@kamillkardos3210 Az a címer része, bárhol ahol a címer megjelenik (kivéve stilizált formában) ott jelen lesz az Orbis non sufficit is. De az tény, hogy volt ilyen film is ;-) D
@akospasztor5691
@akospasztor5691 2 жыл бұрын
Apropó Skyfall. Szerelmes lettem a Planet Ocean-be. Messze sodródtam a Thunderbolt-os Submarinertől. :)
@aronbiacsischon2184
@aronbiacsischon2184 4 жыл бұрын
43:54 Viktor: TITÁNIUM, az magyarul TITÁN... tudod :D
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
Tudom :(
@balazsmakai9739
@balazsmakai9739 11 ай бұрын
👍🏼✌🏼😊
@adamszabo8630
@adamszabo8630 4 жыл бұрын
36,25..hm.az oldalanként csak 0.025-ezred plusz a 2-tizedhez képest.Nekem ugy tűnik mint ha ez lenne a tűrés mező.Szivesen lemérnék mondjuk 10 darabot,ugyan azzal a mérővel,de szóljatok ha hülyeség amit mondok! 😃
@kronometerhu
@kronometerhu 4 жыл бұрын
A tokokat jobb helyeken manapság 0,005 milliméter pontossággal csinálják, úgyhogy gyártási szempontból még nem a tűrésmező :-) De hogy bárki észreveszi-e a 36,2 és a 36,25 közötti különbséget, na az már tényleg a tűrésmező :-) D.
@kronoviktor1780
@kronoviktor1780 4 жыл бұрын
Legutóbb hallottam, hogy megvan a hivatalos - nyilván nem publikált - álláspont, hogy mi számít gyártási hibának és mi nem. Ha egy az asztaltól X cm magasan világító milyen típusú lámpa fénye alatt a felhasználló szemétől Y cm távolságra tartva szabad szemmel látszik, akkor az hiba. Ha nem látszik, nem hiba. Ha jól emlékszem X = 40, Y = 30. Ergo ne menjünk lupével vásárolni. Ehhez képest a tokoknál a 0,005mm ajándék...
@georgedomse
@georgedomse 4 жыл бұрын
34:50 - a 2011-es generációból csak a fekete volt kerámia lünettás, a narancs még alumínium. (csak azért írom le, hogy esetleges használtóra-vásárlásnál senkit ne verjenek át ezzel).
@kronoviktor1780
@kronoviktor1780 4 жыл бұрын
@85etranger
@85etranger 4 жыл бұрын
40mm be lenne az igazi 😉
@rozsamarszi
@rozsamarszi 4 жыл бұрын
A női Seamaster koronája azért nevetségesen nagy/kiáll :(
@rozsamarszi
@rozsamarszi 4 жыл бұрын
ja és huzagolás az a "lövedékminta" ;)
@rozsamarszi
@rozsamarszi 4 жыл бұрын
És kalibert is váltott azóta, ha jól rémlik, így nem akkora fail a 9mm.
@rino7147
@rino7147 4 жыл бұрын
Az a ,,spirális körkörös minta,, azt huzagolásnak hívják.
Őszintén: Órákról I Omega Speedmaster Moonwatch
36:50
kronometer.hu
Рет қаралды 26 М.
Human vs Jet Engine
00:19
MrBeast
Рет қаралды 147 МЛН
Não sabe esconder Comida
00:20
DUDU e CAROL
Рет қаралды 49 МЛН
This dad wins Halloween! 🎃💀
01:00
Justin Flom
Рет қаралды 24 МЛН
黑的奸计得逞 #古风
00:24
Black and white double fury
Рет қаралды 27 МЛН
Hamar lenulláztam a bicóm fékét - Magura MT30 fékrendszer
30:58
Garázs Mesék az Alpokból
Рет қаралды 1,4 М.
Közelítések - Remes Ferenc - órásmester
30:34
PécsTV
Рет қаралды 19 М.
Human vs Jet Engine
00:19
MrBeast
Рет қаралды 147 МЛН