M62 194 (628 194) tehervonattal a 155-ösön / Kiskunhalas - Jászszentlászló

  Рет қаралды 84,528

Pista357

Pista357

Жыл бұрын

Üdv! Vezetőfülkében készült felvételeim sorát ezúttal egy Szergejen készült videóval tudtam bővíteni, amit ezúttal közzé is teszek. Sajnos nagyon ritkán kerülök ilyen gépre, utoljára nagyjából egy éve volt lehetőségem dolgozni a szovjet vassal, de most kaptam egy ilyen szolgálatot, rááadásul a retró festésű 194-es géppel mehettem, amire már régóta fájt a fogam. Sajnos, a gép amilyen szép, olyan gyenge, csodálkozom, hogy ezt a nem egészen 450 tonnás vonatot győzte vinni 80-al. Jobb pillanataiban 800-850 kW teljesítményt adott le (nagyjából 1150 LE-nek felel meg), csak kár, hogy gyárilag ezek 1470 kW teljesítményűek voltak.
Kiskunhalasról indulunk egy rövidke tehervonattal, amely rakott fás kocsikból áll, a végállomás, legalábbis a felvétel szempontjából Jászszentlászló, közben áthaladunk Harkakötöny és Kiskunmajsa állomásokon, a kettő között megnézzük Tajó megálló-rakodóhelyet (11:30), és a már megszűnt, de még létező Ötfa megállóhelyet (20:32). Egyik korábbi videómban, vagy egy videó leírásában volt már szó egy bizonyos Halasi tanyák megállóhelyről, amely egykor Kiskunhalas és Harkakötöny között létezett, de már nagyon régen megszűnt. Ezt a megállóhelyet valószínűleg sikerült beazonosítanom, kb 6:00-tól a jobb oldalon látható, a pálya mellett egy kicsit magasabb rész, ennyi maradt belőle (a vasúttól nem messze halad a közút, az egykori megállóhellyel nagyjából egy vonalban van egy buszmegálló, amely a mai napig a Halasi tanyák nevet viseli).
Még egy érdekesség: elvileg hamarosan a kiskunhalasi állomáson is elkezdődnek a munkálatok a 150-es vonallal kapcsolatban, tehát előfordulhat, hogy ez az utolsó olyen videóm, amelyben az állomás még az eredeti állapotában látható, kiemelten a fűtőház (bal oldalon a zöld kapus téglaépület), amelyet el fognak bontani.

Пікірлер: 172
@adamhorvath8978
@adamhorvath8978 Жыл бұрын
Miért ennyire érdekes egy ilyen egyszerűbb videó teljesen kívülállóknak? Semmi közöm a vasúthoz azon kívül, hogy évente 20-25 utazást megteszek rajta, mégis baromira élveztem, egy olyan gondolatom nem volt, ami arra sugalna le kéne állítani bárhol is ezt a videót. Köszönet az élvezetes tartalomért! 🙂
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Én köszönöm a pozitív véleményt!
@Terminator-we3vp
@Terminator-we3vp Жыл бұрын
Főképpen azért mert ilyenkor teljesen kikapcsol az agyad nem gondolsz semmire. Plusz egy fajta szabadságérzetet ahogy halad a vonat tájakon. Olyan érzés mintha nem lenne úticél. Nekem más érzelmek is fűződnek hozzá de tulajdonképpen ez a lényeg.
@andraskiss1286
@andraskiss1286 Жыл бұрын
Azért mert meditációs objektum
@atszu
@atszu Жыл бұрын
Isteni hang
@vasutA-Z-ig
@vasutA-Z-ig Жыл бұрын
Ismét szuper videó lett! Nagyon tetszik ez a nézőpont így a gépből 😁
@tiborbokor
@tiborbokor Жыл бұрын
Nagyon jó lett ismét. Köszönjük :)
@gaborkelemen_becsukniblog
@gaborkelemen_becsukniblog Жыл бұрын
Fantasztikus! Húz magával a film, mint a Szergej a vagonokat! Fülkéből nézve különös élmény, köszönet érte!
@tantemagarnik5913
@tantemagarnik5913 Жыл бұрын
Az egyik legjobb mozdony, imádom a Szergejt🤩
@nagyattila9116
@nagyattila9116 Жыл бұрын
Gratula! Zseniális.
@dreamofmirrors
@dreamofmirrors 9 ай бұрын
What a ride! Love to see the loco operation!
@ThomasSz1994
@ThomasSz1994 Жыл бұрын
Feliratkoztam! csak igy tovabb!
@djbtomi
@djbtomi Жыл бұрын
Nagyon jó videó lett.
@zoltankovacs7274
@zoltankovacs7274 4 ай бұрын
Brutál gépezet🙂
@rolandsebestyen7774
@rolandsebestyen7774 Жыл бұрын
Hangból érezni a brutál erőt, mikor odatekersz! Olyan szépen tölt a két turbó a bazi nagy V12 kolomna motornak, és utána hallani hogy muzsikál a 6 vontató motor is! Gratula, szép munka, és felvétel!😉
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Köszi!
@attilagere6186
@attilagere6186 Жыл бұрын
Na ez az amit régóta vártam, ezer hála érte. 20 éve egy hasonló Szergejjel elhoztak a dunaújvárosi kikötőből a vasútállomásig, óriási volt ahogy dolgozott a gép felfelé vontatva a szénvonatát. A mozdony teljesítményét vízellenálláson be lehet állítani max. indítóáramra és max. feszültségre, leadja a névleges teljesítményt a vontatómotorokon (szakműhely feladata).
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Valóban be lehet, de nem foglalkoznak vele, és az országban talán mára 1-2 hely maradt, ahol van vízellenállás. Ezeket az öreg gépeket már nem fogják névleges teljesítményre belőni, pedig mennék egy kört egy olyan Szergejjel, ami ha nem is a gyári teljesítményt, de azért azt az 1100-1200 kW-ot tudja.
@tiboruray5320
@tiboruray5320 Жыл бұрын
@@Pista357 Egy minosegi sinpalyan szemelyvonatkent mi lehetne a vege?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@tiboruray5320 fogalmam sincs, hogy mennyit tudna menni egy jól beállított gép, ha nem vennénk figyelembe, hogy 100 km/h az engedélyezett sebesség. Szerintem 140-150 körül mehetne.
@joskakis3634
@joskakis3634 Жыл бұрын
@@Pista357 én még dolgoztam az északiban ilyenen. és még a vizellenálláson is. Imádtam, még ablaktörlő légmotort is raktam be, a fék vezérlő szelepet is szettem szét a levegős műhelyben,valami 12 a tipusa ha jól emlékszem😁. köszi a videót...,
@hiimma
@hiimma 28 күн бұрын
Loved this!
@karolymarkus6255
@karolymarkus6255 Жыл бұрын
Szép videó!
@horvathzoltan128
@horvathzoltan128 Жыл бұрын
De sziíípen szól! :)
@laurakis2665
@laurakis2665 Жыл бұрын
Köszi a videót,ez jól esett!De nyomkodnám helyetted az éberségjelző pedálját!
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Én is nyomkodnám gyakrabban
@mityaboy4639
@mityaboy4639 Жыл бұрын
9:47 … a szántó, a földút… és egy pillantás a gépben a kapcsolókra… mintha visszautaztunk volna 1980ba videózni egy kicsit :)
@nohabfan9392
@nohabfan9392 Жыл бұрын
Gyönyörűen szól a kürt én imádom a 194 és kürtjét
@davidbede3359
@davidbede3359 Жыл бұрын
Nekem volt szerencsém ezen a vonalon többször is utazni egy Bobo állasán még a Transwaggon-os korszakból. Bár több esetben Szilis személyvonattal Ritkábban Mdmottal, de talán Csörővel előfogatolt személyvonat is járt Félegyháza es Halas között. 2000-es években.
@zoltanvizi7973
@zoltanvizi7973 Жыл бұрын
Fantasztikus videó ismét.Gondolom a Szergejek nagy része sajnos hasonló állapotban van műszakilag.
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Szerintem el lehet mondani, hogy nagyjából igen.
@orig_gee_man
@orig_gee_man Жыл бұрын
Tok jo, hogy a Kozlekedesi Muzeum ezeket kiviszi bemutatokra megjaratni. Koszi erte
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Ez a gép nem a Közlekedési Múzeumé. Ez a gép a MÁV - Start tulajdona, csak retró festésű, ennyi.
@orig_gee_man
@orig_gee_man Жыл бұрын
@@Pista357 Bevallom megleptel mert en a festest nem is figyeltem, csak a muszeregyseg / vezetoallas alapjan gondoltam, hogy itt egy muzeumi mozdony lehet csak a videon
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@orig_gee_man sajnos a legtöbb régi gép így néz ki belülről
@orig_gee_man
@orig_gee_man Жыл бұрын
@@Pista357 ez nem hangzik tul jol
@szaboricsi
@szaboricsi Жыл бұрын
Hát, feliratkoztam! Sokszor jött már szembe velem videód, és élveztem, ahogyan ezt is. Várom a hasonló tartalmakat! 🙂 Kis építő kritika: ha lenne kis narráció benne, még népszerűbb lehetne a csatorna... (persze ez csupán az én véleményem)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Üdv, köszi! Én elsősorban nem a népszerűségért csinálom ezt, és sajnos ezentúl is ritkán lesz "beszélős" videó, ahogy már többször írtam ilyen jellegű kommentekre válaszolva, nekem elsősorban a vezetésre kell figyelnem, nem arra, hogy narráljak, szóval sajnos ezután is a beszéd nélküli videók lesznek túlsúlyban.
@istvanriffel6556
@istvanriffel6556 Жыл бұрын
Q JÓ VIDEÓ! A RÉGI SZERGEJEK HAMISÍTATLAN DURUZSOLÁSA!
@laszloistvanolah1065
@laszloistvanolah1065 Жыл бұрын
Jó a videó
@iavrum3614
@iavrum3614 Жыл бұрын
Kedves Pista, köszönjük a videókat, igazán izgalmasak vonatrajongók számára! Én is nagyon szeretnék mozdonyvezető lenni már kisgyerekkorom óta. Most tartok ott, hogy besokaltam a munkámban és a hivatásomban, szerinted van mód negyvenévesen kitanulni a szakmát, és mozdonyvezetőként dolgozni? Megtudhatnám, hogy milyen fizetésre lehet számítani? Szívesen valóra váltanám a vágyaimat, de a hiteleim nem engedik meg, hogy túl kevés pénzért tegyem ezt. Pest megyében élek, merre kellene próbálkoznom? Van még egy kérdésem, ami régóta foglalkoztat. Van a mozdonyokon vécé?
@tamasmak6594
@tamasmak6594 Жыл бұрын
Üdv! V63 gigant mozdonyok klímásak? Tudom ez nem az a mozdony .De érdekel mi az a jelegzetes hang ami hallatszik induláskor? Amúgy Az Ic vonatokra külön engedély szükséges a mozdonyvezetőknek? - hogy vezethessen?
@Earthq83
@Earthq83 Жыл бұрын
Pista, dízelen, és teher vonaton, előre hozták a karácsonyt? :D :D Elsőnek azt hittem azért fordulszki a vezetőállásból a kamerával, hogy a hangot vedd fel, aztán rájöttem, hogy azért, hogy megmutasd tényleg nincs áramszedő és kormol :D Köszi a videót, nagyon nosztalgikus élmény volt végig nézni. :)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Igen, valóban előrébb hozta nekem a cég a karácsonyt, Szergejen utoljára tavaly nyáron voltam, teheren pedig január végén
@france307
@france307 Жыл бұрын
Ezt a Szergejt még szereltem az Északiban, mint tanuló. És még megy....😀
@daniel16.4
@daniel16.4 7 ай бұрын
Úgy látszik jó munkat végzett. És gondolom hihetetlen érzés lehet újra látni így videón.
@tamasszucs5582
@tamasszucs5582 Жыл бұрын
Nagyon pipetta... :)
@nohabpapa
@nohabpapa Жыл бұрын
👍
@Be03008
@Be03008 Жыл бұрын
Szia. Jó lett a videó ismét! Az érdekelne hogy mivel veszed fel?:)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Szia. Köszi. Huawei P30 Pro.
@cpeter1982
@cpeter1982 Жыл бұрын
nagyon szuper video! köszi! mekkora volt az összsúly ?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
A mozdony 116 tonna, a vonat alulról karcolta a 450 tonnát
@Algaean
@Algaean Жыл бұрын
Fantasztikus - mivel stabilizálod a kamerát? Ablakon keresztül hihetetlen jó hogy mennyire nem ugrik ide oda a háttér, hiába kicsit egyenlőtlen a sín :)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Köszi. A kezemmel :)
@ThePalikacska
@ThePalikacska Жыл бұрын
Szuper videó. Nagyon tetszik, hogy a kamera, bár sok a mozgás, rázkódás, egyszer sem esik ki a fókuszból, mind a közeli, mind a távoli képeket jól leköveti. Mivel vetted fel?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Telefonnal (Huawei P30 Pro)
@vasutas75
@vasutas75 Жыл бұрын
Üdv. Élvezetes volt, köszi a feltöltést. Szabadkára jársz-e át az új vasúton(Szeged-Röszke-Horgos-Szabadka)?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Üdv. Köszi! Nem járok arra.
@Zsoltika0627
@Zsoltika0627 Жыл бұрын
Jó múltkor mi is jártunk erre Félegyházáig mentünk Kelebiáról!mondjuk akkor egy Effiliner 1600as géppel :)
@gaborkov
@gaborkov Жыл бұрын
Imádom ezt a gépet! Köszi a videót! Hozzá NEM értőként kérdezem, hogy a vasúti átjárók előtt nem kell kürtölni?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nem kötelező
@gaborkov
@gaborkov Жыл бұрын
@@Pista357 Köszi!
@salikaa86
@salikaa86 Жыл бұрын
Köszi a videót, imádom a diesel hangját :) Én arra lennék kíváncsi, hogy ha villamosított a pálya akkor hogyhogy mégis diesel vontatással megy a vonat? Persze sokkal jobb ha fütyül a turbó, csak kíváncsi vagyok, gondolom sokkal drágább diesellel elvinni ugyanazt a vonatot. Volt olyan szakasz a végén ahol nem villamosított a pálya vagy egyszerűen ez a gép volt kéznél?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Üdv! Ennek elég sok oka van. Bár a videón még látható Halason a felsővezeték, a felvétel készítésekor már rég ki volt kapcsolva az áram a 150-es vonal átépítése miatt, tehát már akkor sem lehetett innen villanymozdonnyal indulni, sem ide érkezni, mára pedig nemcsak a felsővezeték tűnt el az állomásról, hanem a tartószerkezetek nagy része is. A másik, hogy a Szergejjel a 154-es, bajai vonalon végezzük a munka nagy részét, ami nincs villamosítva, a Szergejek pedig Szegedhez tartoznak, tehát onnan el kell jutniuk Halasra és onnan vissza Szegedre, ami nem mindig oldható meg vonatba sorozva, "hidegen". Ezért visszük dízelmozdonnyal ezeket a tehervonatokat egy villamosított vonalon.
@goldcoba9890
@goldcoba9890 Жыл бұрын
Végignéztem. Közöm nincs a vasúthoz, de ez nagyon chill volt, köszönöm. Egy kérdés: a sípolások mit jeleznek a gepun?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Köszi. Éberség ellenőrzés. Ha hallom a hangot, rá kell lépnem egy pedálra, akkor elhallgat. Innen tudja a mozdony, hogy nem aludtam el, nem kaptam szívrohamot stb. Ha adja a sípoló hangot, de nem lépek rá a pedálra, kis idő múlva befékez és megáll.
@goldcoba9890
@goldcoba9890 Жыл бұрын
@@Pista357 Értem, köszi.
@DutraUE35
@DutraUE35 Жыл бұрын
Üdv! Csak egy olyan kérdésem lenne, hogy ennek a gépnek villamosan kellene tudnia az 1470 kW-ot?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Így van. A gép névleges teljesítménye 1472 kW és 2000 LE egész pontosan.
@DutraUE35
@DutraUE35 Жыл бұрын
@@Pista357 Ez egészen biztos? Ha vízellenálláson megtörténik a mozdony villamos teljesítményének beállítása 1470 kW-ra, akkor a motorral mi lesz? Róla senki nem beszél. Mennyi a mozdonyba beépített dízelmotor teljesítménye?
@Thegargapitic1
@Thegargapitic1 Жыл бұрын
ez lehet a világ legjobb munkája!időnként lehet egy sípoló hangot hallani.az micsoda?egyébként nagyon tetszik a vezetőállásnak ez a retro kinézete.semmi felesleges díszítő elem,csak a brutálisan egyszerű orosz technika!
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
A sípoló hang az éberségi berendezés hangja
@zoltangazsi
@zoltangazsi Жыл бұрын
Az éberség ellenőrző - EPK -egység
Жыл бұрын
@@Pista357 és még a régi, nem a trillázó-nyekergő típus. 😊
@varkonyitibor4409
@varkonyitibor4409 Жыл бұрын
6:40 még hogy a sín vezeti a vonatot... jön a kanyar, fogod a kormányt és bekanyarodsz a vonattal
@SajtosNokedli
@SajtosNokedli Жыл бұрын
Az nem kormány, azzal lehet állítani a füstcsavart.
@gyorgyszedlar1349
@gyorgyszedlar1349 Жыл бұрын
A lada kormányra hajazó menetszabályzó mindent visz. :)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Moszkvics kormány inkább 🙂
@m0thman75
@m0thman75 Жыл бұрын
Ilyen kormánya volt a Polski Fiat 125-nek is. :)
@gregorybalint
@gregorybalint Жыл бұрын
@@Pista357 basszus, tudtam hogy Moszkvics kormány lesz az :D egyébként ez direkt, vagy egyszerüen egy kényszerű csere?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@gregorybalint ez volt akkor a polcon
@sandors.8220
@sandors.8220 Жыл бұрын
Feliratkoztam, mert nagyon jó, köszi! Csak az állásodra vigyázz, kérlek.
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Köszi, igyekszem
@laszloszigeti9274
@laszloszigeti9274 Жыл бұрын
gyakornokként egyszer beosztottak szergejre táskának....hát az arra volt jó, hogy soha ne tegyem le a diesel vizsgát. bocs...nem kötekedni akartam a video szuper, már rég nem utazom, de nagyon hiányzik.
@csehibalint
@csehibalint Жыл бұрын
Egy mozdony ami éven át sokat megy kevés vagy kis hibákkal,hány kilómétert tud megtenni egy év alatt? Sacc/kb
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Több tízezret
@tiboruray5320
@tiboruray5320 Жыл бұрын
@@Pista357 Tenyleg van kilometer szamlalo a vonatban? Vagy uzemorat szamol?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@tiboruray5320 van, amelyikben csak km számláló van, van, amelyik mellé üzemórát is számol
@Marczy80
@Marczy80 Жыл бұрын
Korommal tartósított felsővezeték. :-P
@smyle78
@smyle78 Жыл бұрын
Király volt a külső nézet, csak a telefonodat vigyázz, hogy ne hagyd el azért 🙂 amennyire látni lehetett kívülről patika a gép. Aranyosak voltak az állomások is szemből. Milyen gépeken vagy szívesebben ha rangsorolnád és ha nem veszed figyelembe, hogy hány szolgálatot kapsz rá? Úgy látom legtöbbször Uzsgyival vagy.
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Fogom erősen a telót, de ezt a külső nézetet nem lehetett kihagyni 🙂 Gépek rangsora: 1. Csörgő, 2. Szergej, 3. a 2000-es (Papagáj, Fecske) Szilihez tartozó 400-as vezérlőkocsi. Igen, legtöbbször Uzsgyira kerülök, egy kicsit unalmas is
@ferifuti8516
@ferifuti8516 Жыл бұрын
@@Pista357 A Nohabot nem csíped?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@ferifuti8516 de igen, de mivel nincs rá típusom, és nem vezethetem, így nem szerepel a felsorolásban
@ferifuti8516
@ferifuti8516 Жыл бұрын
@@Pista357 Értem, köszönöm. Gondolom nehéz megszerezni, mert ritka gép már. A MÁV elherdálta, működőképest is selejtezett, elpusztította.
@kremerlaszlo2720
@kremerlaszlo2720 Жыл бұрын
Ezután a videó után csak az a kérdés maradt hogy MIÉRT NE akarnék a MÁV-nál dolgozni
@vidiota92
@vidiota92 Жыл бұрын
Hogy füstöl! :D
@NomadRecords
@NomadRecords Жыл бұрын
A sìpolàs mit jelez? Sebbessèghatàr elèrèsèt?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Éberség ellenőrzés
@MrDelworth
@MrDelworth Жыл бұрын
Kár, hogy csak egy lájkot tudok adni rá.
@gergelymusko1860
@gergelymusko1860 Жыл бұрын
Merre voltatok Jánoshalma, Kunfehértó?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
És Mélykút.
@andraskiss1286
@andraskiss1286 Жыл бұрын
Ilyet jobb vezetni, vagy modern újabb mozdonyt?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Kolléga válogatja, én a régebbi gépeket vezetés szempontjából jobban szeretem
@lajosmolnar7631
@lajosmolnar7631 Жыл бұрын
Mióta nem kell hangjelzést adni út átjárót előtt?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nagyon régóta.
@laszlopok3318
@laszlopok3318 Жыл бұрын
Már évek óta.
@danimcflour
@danimcflour Жыл бұрын
Jó pár éve csináltak a szabályzatban egy "felezést". Mely szerint a kék színű tábla került ki a forgalomból ("elhagyottabb" még üzemelő kis forgalmú vagy már megszüntetett mellékvonalakon még látható olyan, de már nincs jelentése) és a vörös táblához tartozó szabály (minden esetben kötelező hangjelzést adni) került ki a szabálykönyvből. Egy szóval a vörös tábla maradt a kék szabályával. Nem kötelező hangjelzést kiadni, csak ha veszélyt érzékelsz.
Жыл бұрын
MSTS live :) :) :)
@zsoltfeher4220
@zsoltfeher4220 Жыл бұрын
Minek a zil kormàny? A vonat nem arra megy amere a sin tekeredik. Mint laikus kérdem?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
De igen. Ez a menetszabályzó, azaz a kontroller.
@zsoltfeher4220
@zsoltfeher4220 Жыл бұрын
@@Pista357 oke köszi ezt nem értettem de igy màr kapizsgàlom.
@MrQxi
@MrQxi Жыл бұрын
Ez nem ZIL kormány hanem IZS!
@levente2809
@levente2809 Жыл бұрын
Lehetne ugyanilyen hosszú videó csörgővel is?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Lehetne, ha előfordulna felénk Csörgő, és rá is kerülnék. De sajnos egyik feltétel sem teljesül, így nem valószínű, hogy lesz.
@levente2809
@levente2809 Жыл бұрын
👍
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Жыл бұрын
1:30 --- Nem kéne tülkölni az átjáró előtt?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nagyon régóta nem kötelező.
@79nzoli13
@79nzoli13 Жыл бұрын
Tülkölni..a frédi és béniben kell az ökörkörben,vagy mi volt a neve.🤣
@robertnagy2456
@robertnagy2456 Жыл бұрын
Megéri villamosított pályán dízellel csapatni?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nem, de ahogy egy másik komment alá írtam, ezzel a vonattal a 154-es vonalról, Kunfehértó álló állomásról indultam, ez a vonal nincs villamosítva, az utam keresztül vezetett Kiskunhalas állomáson, ahol pedig a felsővezetéki hálózatban ki van kapcsolva az áram a 150-es vonal átépítésének kezdete óta. Nem gazdaságos, de ha a vonatnak menni kell, márpedig menni kell, akkor jelenleg csak a dízel vontatás játszik.
@robertnagy2456
@robertnagy2456 Жыл бұрын
@@Pista357 Fejleszteni kellene a vasutat 1500-al, mert ez lenne a zöld, élhető jövő.
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@robertnagy2456 kellene
@zoltanoltvanyi4002
@zoltanoltvanyi4002 Жыл бұрын
@@robertnagy2456 A vasút összességében (még dízel vontatással is) a legkörnyezetbarátabb szállítási mód, szóval a károsanyag - kibocsátás csak kis százalékban származik innen. A közúti közlekedés, a légi, a vízi, mind sokkal nagyobb kibocsátónak számít. Sajnos sok ember indokolatlanul használja a gépjárművét, sokkal tudatosabban kellene élni, gondolkodni. Tisztelet a kivételnek.
@csizmadialaszlog
@csizmadialaszlog Жыл бұрын
@@Pista357 Halast a deltan at nem lehetett volna kikerulni?
@r.cs.2424
@r.cs.2424 Жыл бұрын
Mit fogyaszt egy ilyen Masina, és mi lesz ezekkel ilyen üzemenyagárak mellett .... vagy ha már nem lesz Dízel sem mert tippelem átlagos terhelésnél is hogy nem keveset kajolnak ezek ?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nem tudom, mennyit fogyaszt, az összeset kb
@r.cs.2424
@r.cs.2424 Жыл бұрын
@@Pista357 Dízel mozdonyaoknak itt lesz a vége sajnos Dízel hiány és árak miatt 1-2 év maximum ....+ Zöldek ugye...
@1967628108
@1967628108 Жыл бұрын
Szép Mozdony, csak sajnos gyenguszka. Azt hittem a vezetőállás olyan, amilyen de ezek szerint nem. :)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Ahhoz képest még mindig jobban ment, mint amilyen rémségekkel tele van írva az üzemnapló
@Sanyi1978
@Sanyi1978 Жыл бұрын
Egy kicsit beszélhettél volna járműről, hogy okosodjunk.
@1967628108
@1967628108 Жыл бұрын
Szakirodalom a Mozdonyról csodákra képes. :DD
@viktorpal2289
@viktorpal2289 Жыл бұрын
Az ott egy Moszkvics kormány?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Valami hasonló
@viktorpal2289
@viktorpal2289 Жыл бұрын
@@Pista357 Tényleg egy Izs Moszkvics kormányra hasonlít, van is valahol itthon egy majd megnézem. Egyébként mire való a kormány egy vonaton ha megkérdezhetem?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
@@viktorpal2289 ez a menetszabályzó, vagyis a kontroller
@tiboruray5320
@tiboruray5320 Жыл бұрын
@@viktorpal2289 A Zaporjozskakban is ilyen volt.
@reszetelek684
@reszetelek684 Жыл бұрын
Vörös és fáj ha a szemedbe megy?
@mariatoth3293
@mariatoth3293 Жыл бұрын
Traktor, trolibusz?
@norberteitler8384
@norberteitler8384 Жыл бұрын
olyan hangok , mint a csernobili atomerőműben....
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Voltál ott?
@Robert-of7fm
@Robert-of7fm Жыл бұрын
Az egy Moszkwics kormány?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
A legenda szerint valami hasonló
@kfsdk8
@kfsdk8 Жыл бұрын
200 méter után forduljon jobbra
@goddardbolt
@goddardbolt Жыл бұрын
Viszont ez az óra ketyegés baromi idegesítő :( Lehet te már meg sem hallod.... :)
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Lehet, hogy a videó máshogy adja át a hangot, élőben nem vészes, vagy csak már nagyon hozzászoktam.
@laszlodrkovats8181
@laszlodrkovats8181 Жыл бұрын
Érthetetlen,hogy egy kiváló villamositott pályán miért kell ekkora környezetszennyezést csinálni?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Mert a pálya ugyan villamosított, de Kiskunhalason nagyon régóta ki van kapcsolva az áram, feszmentes az állomás. A Szergejjel a 154-es, azaz a Bátaszék - Baja - Kiskunhalas vonalról hoztam a videóban látható tehervonatot, ami nincs villamosítva. Azért ne legyünk naivak, ehhez az árumennyiséghez, amit én egy mozdonnyal elhúztam, minimum 6-7 kamion kellene, amik ugye szintén gázolajjal üzemelnek, vagyis szintén környezetszennyezőek, még akkor is, ha azokat nem látjuk ennyire füstölni. Szerintem, ha összeadjuk, hogy az a pár kamion mekkora terhelést jelent a környezetre, még mindig a mozdony nyer, mivel, ha esetleg végignézi a videót, többször hátrafordítom a kamerát és csak induláskor füstöl így a gép, menet közben, amikor csak tartom a sebességet, akkor szinte nem látszik semmi.
@laszlodrkovats8181
@laszlodrkovats8181 Жыл бұрын
@@Pista357 KŐSZŐNŐM A KIMERITŐ VÁLASZT !
@geme811
@geme811 Жыл бұрын
Azzal a kormány szerűséggel mit lehet vezérelni
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Az a menetszabályzó, azaz a kontroller
@geme811
@geme811 Жыл бұрын
@@Pista357 én is arra gondoltam
@kfsdk8
@kfsdk8 Жыл бұрын
tök érdekes videó, ment a like, de mar ebből is kiviláglik mennyire mérhetetlenül unalmas
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Szerencsére kevesen gondolják azt, hogy unalmas
@kfsdk8
@kfsdk8 Жыл бұрын
@@Pista357 nem bántásból írtam
@csabacseresznye6565
@csabacseresznye6565 Жыл бұрын
A kontroller kormány az nem egy zsigulinak a kormánya? :-)))
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nem
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy Жыл бұрын
Kívülről is megmutathattátok volna.
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Ezer és egy kép van fenn a neten erről a gépről.
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy Жыл бұрын
@@Pista357 Az igaz, rá is kerestem, de milyen jó lett volna, ha a videó teljesen bemutatja. Azért köszi a feltöltést!
@stukker
@stukker Жыл бұрын
Szokatlan látvány a kormány egy vonatban. Ugyanazt a célt szolgálja mint pl egy autóban?
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Nem. Itt menetszabályzó, vagyis a kontroller
@alexbaysha2586
@alexbaysha2586 9 ай бұрын
Москвич-412?...
@istvanriffel6556
@istvanriffel6556 8 ай бұрын
Mikor hátrafelé videózol mindig "megijedek" hogy nehogy kiessen a kezedből a mobiltelefonod!
@Attee_Q
@Attee_Q Жыл бұрын
Ha eléd ugrik egy ember, akkor félrerántod a kormányt, és kikerülöd, igaz? 😁
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Sajnos nem. Ha elém ugrik egy ember, annak az volt az utolsó megmozdulása
@matyi10012
@matyi10012 6 ай бұрын
Felfoghatatlan az hogy 2022-es videó, és 30al zötykölődik a vonat, de a legjobb legegyenesebb pályán is csak 80al döcög. Abszurd az egész.
@user-mt5qu4kx3i
@user-mt5qu4kx3i Жыл бұрын
Villamosított vonalon miért gyilkolják szegényt. Rajta vagyok Szegeden, ahová tartozik. nem tesz neki jót a hajtás.
SKODA 109E vezetőálláson! 9000 LÓERŐS zsenialitás!
20:52
Trainspot Hungary
Рет қаралды 28 М.
1 класс vs 11 класс  (игрушка)
00:30
БЕРТ
Рет қаралды 3,8 МЛН
Sprinting with More and More Money
00:29
MrBeast
Рет қаралды 182 МЛН
Az utolsó tehervonatok a beremendi cementgyárban
20:06
Gördülő nagyvasak
Рет қаралды 55 М.
Mucsi Zoltán és a Caterpillar targoncák
8:25
NIKETRANS Targonca Kft.
Рет қаралды 901 М.
411 -es Truman gőzmozdony vezetőállásban
6:05
BlackBox Channel
Рет қаралды 16 М.
A Szergej
40:15
Engineermania
Рет қаралды 500 М.
Szergej portré masinisztával (M 62)
5:36
dezsizola
Рет қаралды 176 М.
Comenta tu coche favorito #skate
0:20
Jordan Zapatillas
Рет қаралды 1,8 МЛН
Ну вот и все. #shorts #alpha  #automobile #motorcycle #edit #50cc #125cc
0:19
LIFE HACK: If you don’t have BRABUS🤑🤫
0:18
Ibrokhim ps
Рет қаралды 1,4 МЛН