Ez egy komoly projekt volt, gratulálok. Szép munka. Jöhet a hűtővíz csepegés megszüntetése, és az önindító felújítása. Ez utóbbit szedd le és kapd szét, pucold meg. Addig semmit ne vegyél hozzá. Egyébként is az esetek többségében egy nagytakarítás, esetleg egy mágneskapcsoló, illetve bendix csere megoldás a hibára.Nem régen csináltam egy hasonló korú benzines Ford focusnak az indítóját hasonló jelenség miatt. Mágneskapcsolót kellett cserélni rajta. Új bendixet is csak azért tettem bele, mert ott lapult egy új a fiókban, meg ha már le volt szerelve.... Még a bronzkefékhez sem kellett nyúlni, így nem kezdtem el forrasztgatni. Persze belefuthat az ember komolyabb hibákba is, de kisebb a valószínűsége ilyen tüneteknél. :) További jó munkát, és sok hasonlóan sikeres videót kívánok a jövőben is!
@tamastoth30723 жыл бұрын
Ügyes vagy Pisti!Nekem egy gázüzemű G Astra Caravan 1.6 XEL volt benzin-diesel típus,ebből egy önindítós szösszenet!Nekem sem indított egyszer,szerencsére barátnőmmel megtoltuk lejtőn lefelé beugrottunk sebességbe beindult,utána már haza értünk!Önindítót leszereltem nem az első életemben,szétszedtem és minden jó rajta hoppá!Kiderült aki utoljára kefét cserélt benne,becsípte a hátsó fedéllel a test kefe vezetékét!Gondolom egy két évig kopással számolva réz fonat ér nyúlt,aztán egyszer stopp!Ez volt a baja,mivel a test kefe vezetékén látszódott az összenyomódott rész!Mázli!
@leventezoltanszabo4781 Жыл бұрын
Az én Opelem motorja most van széjjel szedve. Eszi az olajat. A gyűrűk le vannak kokszolodva ragadva. Szelepek cseréje v.szij csere meg. Aztán jöhet egy kis bejaratas és mehet tovább! Alig várom már kész legyen! Amúgy nagyon jó kis autók az Opelek!
@juhaszbela94964 жыл бұрын
Le a kalappal! Ügyes vagy! Mindjárt másképp néz ki és reméljük jó is lesz!
Pisti, kész az autóm minden hibátlanul sikerült, köszönöm a videóid, sokat segített.
4 жыл бұрын
Ügyes , én is izgultam legelőször mikor teljesen egymagam raktam össze, igazából pofon egyszerű , mindennek megvan a helye , elrontani tényleg akkor lehet ha kapkodni kell .. ugyes , így tovább 😃😃
@tamasrevesz68894 жыл бұрын
Van egy 4-es Golfom 1.4 benzin motorral és nekem is van olajfolyásom a vezérlés mögött valahol. Tervezem, hogy nekiállok vezérmű szíjat cserélni és ezekből a videókból sokat lehet tanulni. Csak így tovább! :) Alig várom az új videókat! :)
@gaborbosnyak4154 жыл бұрын
szia, de ez egy opel..
@tamasrevesz68894 жыл бұрын
@@gaborbosnyak415 Persze de ebből is tanultam azért, hogy egyatalán hogyan kell nekiállni.
4 жыл бұрын
Tamás Ne vedd okoskodásnak.... Nekem is ilyen Golfom van. Nálam a gyertya cserekor derült ki, hogy a szelep fedél ereszt a gyertyák felé. 2 hengernél van ez. Vezérlés cserekor lehet újra tömíteni. Üdv Péter
@tamasrevesz68894 жыл бұрын
@ Szerencsére a gyertyáknál nem ereszt azt néztem meg először. De a vezérlés felöli oldalon cseperészik az olaj. Szerintem nekem is enged valamelyik szimering. 🤔
@gab3n9114 жыл бұрын
Már éppen írni akartam mikor elkezdett ciripelni az első indításkor.De nagyobb mákod volt mint nekem.😃 A szerelőm úgy rakta össze a vezérlésem, (z18xe)hogy a tartóbak három csavarjából kettő eltört, egy pedig félig kilazult(vagy le sem húzta).Aztán fél évvel később elkezdett ciripelni, mire haza értem már folyamatosan fülfájóan sírt az egész vezérlés.Aztán hívtam egy szerelőt, ki jött, mondta indítsam be h hallja.Azzal az indítással már át is ugrott egy fogat a vezérlésem.Áthúztuk, majd félórával később jött a kép, hogy a műanyag burkolat szépen levezette a szíjat az egyik görgőről, annyira lógott a motor.Azóta is keresem a malacom, hogy egy szíj cserével megúsztam.Akkor én is elhatároztam, hogy szépen lassan kitanulgatom ezt a szakmát, mert ebből elegem van hogy senkibe nem lehet bízni.Mégakkor életmentő figura is elérhetetlen lett, átbaszott egy közeli barátomat.
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Ilyen az élet :( sajnos nem mindig fenékig tejföl minden
@krisztiandechacon69584 жыл бұрын
Folyik a víz az önindítóra valószínű.. az vetőkártya szerint nem egészséges :D
@szabolcsmilka96554 жыл бұрын
Üdv. Ügyes csak így tovább. A víz csopogest se halaszd sokáig Enyém is így kezdte de pár nap múlva már nem csöpögött hanem spriccelt járó motornál. És igen az a műanyag cső hajlamos elrepedni.. A cseréje meg..pff generátor és beömlő leszerelése után hozzáférsz. Úgyhogy sok sikert. Várjuk a videót.
@rolandtoth30394 жыл бұрын
Szia Pisti! Köszi a videókat esténként azt nézzük a párommal mert nekünk is ilyen autónk van! Azt hozzátenném,. hogy nagyon jókat nevetünk rajtad de nehogy sértésnek vedd mert birunk nagyon! Hasznos is számunkra és egyben vígjáték is :D De akkorákat nevetünk néha :D
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Örülök hogy a szórakoztatás is megvan már 😉😊
@Andrewozd Жыл бұрын
@@pistiszerel8222 Jó a videó,csak egy kérdés a főtengelycsavar mekkora nm-el lett meghúzva?Erről a neten nem találok semmit,és persze mindenki mást mond.X14XE az alany😅(Hengerfej csere)
@pistiszerel8222 Жыл бұрын
Izomból!!!
@attilakovacs5394 жыл бұрын
Na Pisti szepen osszeraktad jol nezki. De az opel szerepelni akar meg😉
@imredora23143 жыл бұрын
Pisti, ez a kocsi úgy néz ki mint egy új!!!
@gergelybalint56024 жыл бұрын
Esetleg a behúzótekercset az önindító oldalán ha kitakarítod nem lesz ilyen tekered a kulcsot és nem indul jelenség, nekem is astrám van és takarítottam is már mert be tud szorulni a sok retektől. Hajrá Pisti😉
@zsoltvancsa8998 Жыл бұрын
Szia Pisti Zsolt vagyok motor csere volt opel g astra 16 16v i vezérlés nem fér el a motor tartó bak bele ér a szíj a motor tartó bakba?
@kanyar83254 жыл бұрын
Szia. Én cseréltem azt a nyavalyás torx csavart normális csavarra. Nekem hidegvágóval jött le a görgőnél az elején. Simán elfér. Egy kérdés, vezérműkerekek csavarjait meghúztad? Csak mert említetted, hogy szíj felrakás után húzód meg őket..
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Meghúztam ;)
@mg42mg424 жыл бұрын
@@pistiszerel8222 Pisti hali. Az olajpumpa tetején is meghúztad az imbusz csavart, ahol feltöltötted a pumpát??
@szabolcskun22163 жыл бұрын
Azt kellett volna nyakon vágni aki először kitalálta ezeket a belső torxokat 2 mm es mélységgel csak arra való hogy elmenjen az idő mire az ember normális csavart fabrikál a helyére ha van lehetőség.. Imbuszok se jobbak, kirohad a közepe aztán a 8+mm kiforgatja az ember a közepét kisebbnek meg leroppan a feje.. Eddig a főleg vw-kben található sűrű torx szerepel nálam az első helyen, de az is volt már hogy csak fúróval jött ki.. :D Ki találhatnának már valami értelmeset ami leváltj ezeket a retek megoldásokat vagy legalább ne spóroljon az anyaggal amikor megtervezik.. Lenne keményebb meg kicsit nagyobb felület hogy nagyobb erőt ki bírjon... Nem hiszem el hogy még nem sikerült rájönniük hogy lazításhoz mindíg nagyobb erő kell mint amivel meghúzod még akkor is ha nem rohad bele le lehet tesztelni meg van a mechanikai magyarázata is sőt még iskolában számolgattuk is mechanika órán is. de persze a tervezők pont leszarják.
@balukapitany964 жыл бұрын
Gratulálok a sikeres műtéthez Doktor Úr! Csak így tovább! :D
@SteiglerCsaba4 жыл бұрын
Szia Pisti! Gratula, végülis jól sikerült a műtét. Egyszer elkezdi az ember nincsen megállás. 😀 Nekem a tank szaladt le tegnap 🤣🤣🤣 az Opelről, igazi oktató autó... További sok sikert, várom a következő videót.
@scootii753 жыл бұрын
Szia Pisti Hátha tudsz segiteni rajtam.Van egy opel merivám (Z16XEP) mocival.Ma kicseréltem a vezérlést szíj+feszitő+görgő.Minden frankó csak alápjárat az valahova elment welnesselni.M0-on mentem vele utánna. Menet közben húz mint a disznó.Sem odb-én se kivillogtatással nem ad hibát. Tipp esetleg?
@davidjonas17593 жыл бұрын
Szia b zafirarol nincs videod? Okos kerek csere
@pistiszerel82223 жыл бұрын
Nincs
@ladislavszilvasy19864 жыл бұрын
A végén anyira rendbe lessz hogy már nem érdemes eladni ,megszokja az ember.,,jóban roszban"
@patrikmoro36322 жыл бұрын
Milyen motorkódú a videóban szereplő astra?.
@pistiszerel82222 жыл бұрын
Már nem emlékszem
@patrikmoro36322 жыл бұрын
1.4 volt?.
@pistiszerel82222 жыл бұрын
1.6 16v
@daniracz16904 жыл бұрын
Szia Pisti, amikor a főtengely kerék bele ért alul, mivel javítottad meg?
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Jól tettem vissza mert először hibásan volt felrakva. Azaz ferdén állt
@kristof57544 жыл бұрын
@@pistiszerel8222 Érdekes hogy pont azt az egyszerű dolgot nézted be. Bár magamon is észre vettem már sokszor ezt. 😂
@tamasvarga864 жыл бұрын
Szuper vagy! :) Együtt izgultam veled az első indításnál. Csak így tovább! :D
@imrehuram96954 жыл бұрын
Ez nem is Opel, hanem egy állatorvosi ló! 😊 Mekkora bajban lennél ha semmi baja nem lenne. "Miből legyen videó?"🤔
@gaborhuszka5552 жыл бұрын
Sajnos a vezérlés szétszedése videót nem találom. :-( Van egyáltalán ilyen?
@pistiszerel82222 жыл бұрын
kzbin.info/www/bejne/rX_UqqR6nb-dZrs
@pistiszerel82222 жыл бұрын
Remélem ebben meglátod azokat a részeket amire kíváncsi vagy😉
@tiborbics85423 жыл бұрын
Szerintem egy nyomatékkulcs nem ártana, de azért jó lett!
@zafer37893 жыл бұрын
Türkçe altyazı bekliyoruz videolarınızda , teşekkürler 🇹🇷
@lasslass90364 жыл бұрын
vaker vegyél már 1 azaz 1db nyomaték kulcsot,mert azt látom .hogy húzód csak mennyivel
@csabamatkocsaba78653 жыл бұрын
Pisti segíts kérlek! G astra z14xe autót szét szedtem és a szijtarcsa csavart nem bit rom leszedni legkulcs al sem, melegít e sem, és nam tudom betamsztani sehova hogy nem forduljon el a tárcsa 😞
@pistiszerel82223 жыл бұрын
Nem nagyon kéne melegíteni mert mögötte van szimering
@pistiszerel82223 жыл бұрын
Valaki előtted jól bemenetrögzítőzte biztos
@pistiszerel82223 жыл бұрын
Meg a vezérműszíj miatt sem kéne melegíteni
@csabamatkocsaba78653 жыл бұрын
Vettem új szimeringet mindenhová és komplett vezérlést is. De biztos hogy normál jobb menetes?
@csabamatkocsaba78653 жыл бұрын
Faszom ért kellett így megrogziteni. Minden megvan hozzá, mindent is cserélni akarok de egyszerűen nem jön le, tuti hogy jobbos?
@sandortutora63304 жыл бұрын
Szia. Nem kekeckedés, csak egy kérdés: csavarok meghúzási nyomatéka? Hol fontos?
@zoltankiss80524 жыл бұрын
Ja, kellene egy alcím: "Hogyan szereljünk nyomatékkulcs nélkül" :-)
@attilaszoke15044 жыл бұрын
Úristen, mi lesz ha nem nyomaték kulcsal van meghúzva egy-két csavar... Semmi...
@sandortutora63304 жыл бұрын
Szia Attila. Tényleg csak egy kérdés volt. A régi autóknál soha nem használtam, és érdekelt hogy Opel érzékeny e.
@zoltankiss80524 жыл бұрын
@@attilaszoke1504 ja, persze, semmi az egész. Úri huncutság. Nyomatékkulcs lobbi :-)
@csabafarkas4512 жыл бұрын
Ébn f astràn hengerfejet ceréltem nyomatékkúlcs nélkül màr két éve és azóta is jó
@richardkis42463 жыл бұрын
Hogy lesz ebbol vezerles? Vettel volna 1.4est az lancos
@pistiszerel82223 жыл бұрын
Az 1.4 ben elnyúlik a lánc és azt is cserélni kell
@2012krisz4 жыл бұрын
Fötengely szijtárcsa csavart menetrögzitövel ragd vissza, mert menet közbe le lazul! Én jártam igy :D ügyes vagy Pisti :) igy tovább :)
@gabcsa0074 жыл бұрын
Most már nem azért.. De előre forog a motor, a csavar meg jobb menetes.. Tehát rá húzza magát :D
@2012krisz4 жыл бұрын
@@gabcsa007 akkor nem értem nekem miért lazult le és ugrott le a tárcsa 🤣 jó az menet rögzítő szerintem. Azzal raktam vissza és semmi gond azóta. Opel tud csodát művelni 🤣
@gabcsa0074 жыл бұрын
@@2012krisz Megértem az álláspontod,de akkor a gyár is használt volna menetrögzitőt. :) Az éremnek két oldala van, sajna találkoztam olyanal, hogy fél órát melegítettük a szíjtárcsát a BMW-n, közben meg üttettem az elektromos ütvecsavarozóval, mert tele volt menetrögzítőzve. Egyébként én is, használok, csak meg kell találni a megfelelő mennyiséget, elég egy minimális a csavar végére, plusz lehúzni a megfelelő nyomatékra. :)
@2012krisz4 жыл бұрын
@@gabcsa007 ámen :) :)
@csabamatkocsaba78653 жыл бұрын
@@gabcsa007 Öreg hiba a csavar hegyere tenni! Ugyanis vegig kened az egész meneten, és aztan nkurva nehezen indul meg! A csavar tövére kell, ahol még kb 4-5 mm fog, akkor megtartja de ki is bírod oldani
@tom.and.tattoo76944 жыл бұрын
Gratula👍👍👍👍👍👍
@attilasamu6404 жыл бұрын
Kitartást!
@huntercarlos4414 жыл бұрын
Pista bácsi vágd hosszabbra a videóidat 21 22p az kévés!😊😊😊😊
@SziaUramIdőMennyi4 жыл бұрын
1:46 "Szivem használhatom ma a nagykamerát?"😂😂
@zoltanszabo34554 жыл бұрын
A lényeget nem mondtad, hogyan lazítottad meg a főtengely csavarját? Légkulccsal, valaki állt a féken sebességben, vagy csak simán betámasztottál egy kulcsot és ráindítottál? :-D
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Ütve csavarozóval csakúgy nem agyaltam túl :D
@zoltanszabo34554 жыл бұрын
@@pistiszerel8222 Az jó gép, nekem is azt kellett volna vennem. Csak hirtelen felindulásból vettem egy légkulcsot, közben nem figyeltem a nyomatékra,(gyengét vettem) így nem nagyon szedi ki a csavart.
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Az enyém szerencsére bivaly erős.
@zoltanszabo34554 жыл бұрын
@@pistiszerel8222 Én sajna nem figyeltem a vásárláskor, ez csak 190Nm-tud ami kevés egy rendesen nyomatékre húzott és menetrögzítővel is megkent csavar meglazításához. Így valakit megkérek hogy sebességben nyomja a féket, összedugok annyi krova szárat hogy a sárvédőn kívülre kerüljek és ott indítom meg. Ugye rugózik annyira hogy kell a hely a megindításhoz.
@alfasstifi73824 жыл бұрын
Hallod Pisti egy polirozás rá férne a fényszórókra...
@pistiszerel82224 жыл бұрын
Ha eljutok odáig... :D
@alfasstifi73824 жыл бұрын
@@pistiszerel8222 Tuti... ;) Bár én kalapácsot mindig tartok a kocsiban, egy krova készletet kicsit... a fordban mostanában van gyufa és 5liter benzin is mert egyszer fel idegel és felgyújtom 😂🙌
@szabopetya14 жыл бұрын
Nem jól csináltad a feszítést. Előszőr a feszítőt addig kell forgatni a órajárásával ellenkező irányba míg a mozgó mutató a jobb oldali ütközőhöz ér (túlfeszítés) ,ezután kétszer körbe forgatod jelölésig , utána a feszítőt az óramutató járásával megegyezően visszafordítod amíg a new jelhez nem ér a mozgó jel. Ez így a hivatalos. a feszítő nem, fog elbújni annyira a vízpumpa mögé ,
@benceszeles25864 жыл бұрын
A feszítőt az óra járásával ellentétesen kell forgatni, úgy a hivatalos. Fordítva túl nagy lesz a szíj törése a vízpumpa és a feszítő között. Elég sokkal találkoztam már ami fordítva volt megfeszítve, pedig általában nyíl is szokott lenni a feszítőn
@kisviktor58584 жыл бұрын
@@benceszeles2586 A SKF leírása szerint óra járásával megegyező irányba kell feszíteni,és nem ellentétesen
@akosszeredi55714 жыл бұрын
Ez a jelöléses taknyolás a suzuki swiftnél még elment, de ilyenekhez kell a rögzítő szerszám.
@balazsvallyon59124 жыл бұрын
jó a rendszám:)
@donf954 жыл бұрын
Remelem nekem is sikerulni fog.
@lasslass90364 жыл бұрын
vez szíj forgásirányt nem nézted +
@zoltanszabo34554 жыл бұрын
Nincs forgásiránya, legalábbis én ahányat cseréltem egyiknek sem volt. Ha valamiért bontani kell és visszarakod a régi szíjat akkor érdemes forgásirányt nézni, de igazából ez sem előírás.