Amit elmondtál az nem gyávaság hanem felelőség teljes gondolkodás ami a családod felé is megnyilvánul a sok-sok nyaralós videóban. Szuper! Csak így tovább.
@ltjr.v4733 жыл бұрын
Most kapott OT-s rendszámot édesapám autója, 1990-es 626-os Mazdája (626 GLX, 2.0i GD-és alvázszámmal, 5 ajtós) hatalmas büszkeség! :-)
@gergototh7508 Жыл бұрын
Lehettek is rá büszkék, mert azok nem elrohadtak, hanem egyenesen szublimálódtak egy másik univerzumba. Sok Balesetmentes km-t vele (y).
@marcellvegh47293 жыл бұрын
Zsolt, én 1992-ben születtem. Ahogy sok, velem egyidőst, a szüleim engem is Trabanttal hoztak haza a kórházból. Az a Trabant 1987-es volt, a születésem idején még csak öt éves. Nem emlékszem rá, mert három éves voltam, mikor eladtuk, de voltak utána (az én mai szememmel is) érdekes autóink. Bogárhátú Volkswagen, eredeti szériás Fiat Ritmo (ami 1978-ban jött ki, de már az ezredfordulón sem volt sok belőle), kocka Mitsubishi Space Wagon (teszteltétek a 200.000 forintos videóban évekkel ezelőtt, nem a miénket, de olyat), R 18-as Renault (ami a 305-ös Peugeotnál is ritkább látvány nálunk, pedig egy korszak, egy kategória és utóbbit sem láttam 20 éve), valamint kedvenc autóm, az Opel Omega A (olyan is volt a Mitsubishis videóban). Abban váltam óvodásból felsős általános iskolássá. Szóval nekem pont a 80-as évek (nyugat-európai, meg japán) autói tetszenek legjobban. Amik nem nagyon sokkal régebbiek, mint én. De azért amikor egy kocka Suzuki Vitarát (1988-tól gyártották, amúgy ilyen autónk is volt) megláttam OT rendszámmal, először azt hittem, hogy én vagyok öreg. Pedig én még csak jövőre leszek OT rendszámos (meg egy frászt, 40 év múlva, amikor majd 70 évesen nyugdíjba megyek, na, akkor leszek én OT-s).
@katavicspeter3 жыл бұрын
Köszi Csík! Nem gyávaság, hanem valahol a racionalitás ahogy gondolkozol!
@sevenhorse85633 жыл бұрын
Végre jó helyen vagy Csík. Annyira hiányzott a megjelenésed . Köszönöm hogy itt vagy és láthatlak.
@rajmundpiry59523 жыл бұрын
Köszönöm, nagyon hasznos a videó. Azzal, hogy bemutattad honnan, és milyen módon szerzed be a hiányzó alkatrészeket sokat segítesz. Azért aki tudja mennyi idő és energia beszerezni egy egy dolgot, az értékeli ezt. Pláne tisztelet, hogy át is adod a tudást úgymond "gyáva veteránosként". Ezt még sokan hasznosítják majd.
@agostonl3 жыл бұрын
Ez nagyon jó anyag volt. Sok hasznosat hallottam, pedig sose lesz lehetőségem erre a "hobbira".
@viczianjanos12503 жыл бұрын
T Csik...ez a video is nagyon jo ezeken a dolgokon en is ugyanigy at estem meg a helyek is ugyanazok ( Boldizsar uti FIAT szerviz ) ez egy 1972 es FIAT 128 as volt a kinalattal es a sajat kivitelezessel egesz jol osszehoztam es igy a vegen ahogy neked is megvolt a varva vart siker es az orom ( Mindenkinek tekeredett a nyaka ) ezert csak azt mondhatom amit te is ...szerencsesek vagyunk... igy megerte
@eszterbacso3 жыл бұрын
Koszi csik, ez szuper adas lett. Minden szavad igaz.
@lajgutpeter3 жыл бұрын
Köszi Csík, jó volt hallgatni, és nagyon jó olvasni is, az olasz utat végig olvastam, mintha ott lettem volna!🤗
@zoltanboda64153 жыл бұрын
Nem is tudtam, hogy van saját weboldalam... 🤔😀 jóa video meg a cikk is, köszi!
@zalavaritibor87263 жыл бұрын
94es xv750A yamaha virago sem más tészta, de szerencsére azért megoldható minden, csak kellő kitartás, és őrültség kell. Viszont a mosolyok, és dícséretek mindent megérnek! Meg az élmény, ami pótolhatatlan.
@tparcsami6363 жыл бұрын
Azért szeretem Csík elmélkedéseit hallgatni, mert olyan, mintha egy jó témáról beszélgetnénk. Néha reflektálok is - igen, igen. Még akkor is jó, ha csak ő beszél... S nincs baj azzal, ha valaki a járható utat választja. Az OT mercizés" sem mindig "alföldi túra", ott is előfordulnak kaptatók, de a finomságai mellett ad élvezetet is. Lesz-e olyan alkatrész, melyiket rendeljem, honnan, de ami jó forrásból megjön, az beszerelhető és működni fog. Ez ettől szép. A soha be nem fejezett, időtrabló kétségbeesett félkész romok pedig megnyomorítják az embert. Egy hoby viszont nem erre hivatott.
@sasiati893 жыл бұрын
Teknős! ❤️ Néha baromi jó lenne ha egy óracsekkolással indulnának a videók, mert sokszor nehéz úgy megállítani, hogy ki lehessen venni, hogy épp mivan rajtatok. 😁
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
🤣🤣
@GTombi3 жыл бұрын
Igen-igen, egy kis óra kitekintés illene is a műsorhoz!
@tmik793 жыл бұрын
Nekem e témában a korábbi munkahelyen írt cikk az etalon. "Csikós Zsolt : Muszáj-e minden öreg verdát megmenteni?" Egy időben gyakran újraolvastam. Aztán eladtam a 26 éves toyotám. Fájt, nem bántam meg.
@bondjames78673 жыл бұрын
Abbol az első ferdehátú renault bol lattam pesten egyet par hete szalonallapotban ....aaaaah szerelem!!!!
@sandorgera55703 жыл бұрын
Köszi , érdekes volt 😁😉
@moparkidv83 жыл бұрын
Rémísztő állapot? Kíváncsian várom azt az adást is! No de e téren rémísztő. Nincs alkatrész, leginkább kis biz vackok hiányoznak. Erről tudok mesélni. Plymouth Volare kombi. Elhanyagolt széria, még nem kapták fel. A coupe talán fog érni valamit, a sedan és a wagon kevésbé. Mégis valami fura mód számomra szerethető. Viszont mivel elhanyagolt, nincs hozzá szinte semmi. Face csoportokban akad esetleg alkatrész. Hosszú hónapokba került, mire lett amerikai cég, aki gyárt hozzá kárpitot. Vadonatúj kábelköteg? Sehol. Oldalt faimitáció, s a kombi specifikus díszléc darabok? Esetleg bontóban. Természetesen Amerikában. Ajtókra gumik? Nincs. Esetleg a Jeep-é hasonló, ami vagy jó, vagy nem. Hűtőrács ritkán van interneten. Ha van is, arany árban. S a legtöbb dolgot csináltatnom kell, mert egyedül nem tudom rendberakni, hol szaktudás hiánya, hol egészség végett. DE! Mégis megyek előre, amit tudok, csinálom. Nem tudom, hogy miért. Talán mert kell és kész. 🙂 Nem lesz nagy értékű darab. Maximum ritka széria.
@highwayman21953 жыл бұрын
Csík a lényeg megint kimaradt: az amerikai autók! Egyszerű technika, tartós és a sarki Napa boltban van hozzá minden olcsón. Jó aki otthon éli annak kell fizetni a szállításért, de még úgy is elfogadható az ár.
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Cikkben benne voltak.
@highwayman21953 жыл бұрын
@@zsoltcsikos323 na tessék most lebuktam 😪
@reveszadam82433 жыл бұрын
Sok sikert kívánok neked. 😉
@galantaithomas55403 жыл бұрын
Vettem egy Celica 4x4 Turbot 12 éve. Darabokra lett szedve. Talán idén vagy jövöre elkészül. Két dologra van szükség. Sok pénzre és végtelen türelemre. 😅✌️ Ja! És kitartásra…
@zoltantakacs8073 жыл бұрын
Nem awd?
@galantaithomas55403 жыл бұрын
@@zoltantakacs807 ST185, Tehát Turbo 4x4. Még a felirat is így van rajta. A Subik vannak AWD-nek jelezve. Tudom, mert van egy WRX Turbom is. 👍
@zoltantakacs8073 жыл бұрын
@@galantaithomas5540 aha, tehát nem állandó osszkerekes
@galantaithomas55403 жыл бұрын
@@zoltantakacs807 Mi a nem állandó összkerekes? Nem sok fogalmad van az ST 185 és ST 205-röl mi? Mind állandó.
@janosracz53043 жыл бұрын
Vannak csuda dolgok ebben a veteránozós-youngtimeres közegben. Sajnos hasonlókat élek át az 1996-os hobbiautómmal ami majd idővel veteránminősítésre készül. Még könnyelműen legyintettem is: "Áhh, ehhez minden van. Polcról vagy bontóból össze tudom hozni". Ennek a mondatnak több, mint három éve már... Aztán kiderült, hogy ez nem stimmel, jaj ez másabb mint a '97-es évjáraté, a bontott meg szar és az is elkopott stb stb. Ez ilyen. Főleg ha kifogsz egy széria eleji/szinte még előszériás darabot...Ami alkatrész egy "kommersz" későbbi évjáratúba mondjuk 25ezer forint abból az én elsőszériásomba való cucc (amiből eleve keveset gyártottak és azokat is rég széthordta a szél) közel a háromszorosa is lehet... Sok választás nincs: van a 25 éves tönkrement/szétporladt alkatrész ami a kezedben mállik el vagy megveszed a gyárit heroin árában. Van alkatrész amiből konkrétan az utolsó létező NOS darabot vettem meg... Utángyártott pedig sokszor nincs vagy ha van az annyira szar, hogy nem vagyok hajlandó beépíteni. Sajnos ez is tapasztalat és durva tanulópénz amit le kell nyelni. Én még egy egész jó alappal indultam el: matching number alváz- és motorszám, keveset futott (bontatlan) motor-váltó, törésmentes kaszni eredeti fényezéssel, eredeti belső tér (pl a hátsó ülésen még memigen ültek). Komplett boardmappa újkorától, végig vezetett szervizkönyv, összes számla, összes doksi, összes kulcs és második tulajdonos vagyok. Már csak a gyári múzeum certifikátja hiányzik (kb "anyakönyvi kivonat") de remélhetőleg nem sokáig... Mégse volt mindig egyszerű. Egy leéltebb, több múltú és/vagy bármiben hiányos példánnyal esélytelen is lenne ezt végigvinni. Kötélidegzet és türelem. És soha senki ne fogjon bele főleg ne a "csillagszeműek" vagyis témaban még járatlan újoncok. Ez van.
@zoli124mb3 жыл бұрын
14:54 de hát most is Csík. A különbség az, hogy más van ráírva de mind SUV vagy Croissant és mind szürke /fekete /sötét kék/fehér
@wdtui3 жыл бұрын
Jó kis teknős Seiko Diver...
@C0ffe3man3 жыл бұрын
Lehetne egy ilyen lista amely n leirod a top 10/20 legkönnyebben fenntartható veterán kocsit alkatrész szempontjából. Erdekelne sokakat!
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Egyszer lehet, hogy nekihasalok :-)
@laszlozsoltnagy48283 жыл бұрын
Inkabb video mint olvastár. En munka kozben szoktam hallgatni es okosodni. Lehetnek hosszabbak is ezek az epizodok.
@Balogh9223 жыл бұрын
Ha van egy ritka Fiatod, de nem régi autód, használt vagy felújitott motort hol érdemes hozzá keresni ha még googleben sem találsz?
@pribeli3 жыл бұрын
Méghogy a veteránozás szívás??? Én konkrétan öt éven keresztül szenvedtem a 3-as Lagunámmal miután egy első rugótörés után kidobtuk a gyárit belőle, úgy hogy nem néztük a rajta levő színkódot. Nyolc márkaszervízt kerestem fel a problémával. Az összes fórumot végignyálaztam. Mire idén a kilencedik márkaszervízbe betérvén (más okból kifolyólag) megemlítettem az én kis problémámat, hogy az utángyártott rugóval borzasztóan ül az autó eleje meg puha is a rugó. Az egészben az a szép, hogy nem egy kis szériás különlegességről volt szó, hanem egy 2015-ben még szalagról kereskedésből megvehető autóról! Egy ilyen autónál is 5 év volt mire valaki meg tudta mondani a tutit! Elképzelem milyen lehet amikor egy régi nagyon különleges géphez kéne valami. Lehet soha sem lesz meg hozzá az a kis bizbasz amitől összeállna a kép!
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
😃😃😃😃
@robertnagy24563 жыл бұрын
Pár évtized múlva a 20. század nagy autói már csak üvegkalitkában lesznek klimatizálva tárolva, mint egy-egy felbecsülhetetlen értékű festmény. És nem sok modell marad meg eredeti formájában. Az idő kivégez mindent, velünk együtt.
@Lordmotor3 жыл бұрын
Kössz szépen, most R16 osokat kajtatok a neten :S
@zoltanfoldi40903 жыл бұрын
Igen a Fordokrol én is tudnék mesélni, pedig nekem csak egy Mk3 hatchem van. Mo.-n az is rohadt ritka, alkatrész meg nem van. Egy-ket bontott darab felbukkanhat, de az is lutri. Ha az ember nem ismer megfelelő embereket, akik megfelelő ideje gyűjtik az alkatrészeket akkor maximum a kopó-fogyo alkatrészeket tudod megvenni itthon. Meg igazából annak sajna már az angoloknál sincs akkora kultja, mint mondjuk egy 1-es, 2-es escortnak. De mivel én szeretek szenvedni, megvettem napi hasznalosnak a sokadik tulajos, több évet állt szaromat. Ami hála a beállíthatatlan karburátornak, amit beállítottam, ma is poccre indul és vígan forogja a 6 felettit, 2-be 80-nal. Az másik dolog, hogy pl. Egy kutyacsontot, vagy ahhoz egy szilentet 3 hónapig vadászt volna, ha nincs egy kedves barátom aki ingyen megdobott eggyel. Summa summarom, meg csak nem is vérbeli ot, inkább yt, de sok vele a szpas, ha valami tönkremegy. Az meg elég gyakori, mert 36 éves létére minden is gyári, csak talán az olaj nem. Ennek ellenére megy, működik és még csak tömeggyilkosnak sem érzem magam. Tisztában vagyok vele, hogy mit tud, ismerem a gyengeségeit és nem, nem egy Matchbox, mert nincs koppra felújítva és nincs rajt 800 ezres fény sem. Egy igazi mad max túlélő és én ezért szeretem. Meg fiatalsag bohósag, de jó érzés amikor a kis 1.3-nal beprobal egy 36-os huligan 316 és csak jönne, de se kanyarba, se egyenesbe... Mire meglepne neki is elfogyik az út. Persze nem ehhez kell mérni, de bassza meg ha élvezet. Nyilván ha uvegeled is nehéz gyorshajtani 70 lóval, de ettől szép. Azt hiszed, hogy nagyon mész, de inkább ne nézz az órára. Ebből kifolyólag kevésbé veszélyes is. Mellette van két szürke edény is a birtokomban, egy 76-os '01-es Zsiguli, nyilván veteránok között egy bakancs stift a 2010-es évekből és egy 120-as, számomra igazi garagequeen státuszban lévő 70k-t futott darab. (Valóban ennyi lehet, mert padon tudott egy fuvokazott, szintén általam berhelt varjú karbival 51,3 lóerőt a gyári 52-bol.) A rosszmaujaknak üzenem; nem nem hengerfejes, nem forrt még fel benne semmi, csak az öngyújtóban a gáz, amit a napon hagytam -en marha- és a termosztát is benne van. Igaz azt már cseréltem. Egyébként tudod mi a titka? Nem csapvizzel használom nyáron sem. (Noha az előző tulaj spórolt a fagyállóval a szrutymakbol ítélve ami mosás során lejött) innentől kezdve a kehes, büdös, elavult szutyok is bőven kecsegtet örömmel, bár eddig többet szereltem, mint amennyit vezettem. Azért mert szar lenne? Nem, szimplán mert maximalista vagyok és annál az autónál -erzelmi okoknál fogva- az különösen igaz. Nem lesz ot, de amíg a haverosz 35xd-jet nem fogom vele 100-ig addig nincs nyugodalom. Nyilván ehhez egy jó karbi kevés. De talán még a gruppe H motor is. Ha elolvasta valaki netán végig, remélem aterezete a cikk, a faszt, a komment hangulatát. Én nem divatból csinálom, hanem azért mert abban a rongyos "ezerkecskeben" hozták haza a kórházból. Ott voltam amikor a 3-as henger én rasult a csapágy a fotengelyre. Tudod, hogy lett javítva? 2000-res csiszpapir apukám (meg nyilván egy újnak mondott alapmeretes hajtókar csapágy garnitúra. Szegénységi bizi? Lehet, de mai napig poccre indul (pedig annak már vagy 20eve) és mai napig napi hasznalos az Escort mellett. Ugyanúgy megy 100-150 km-et gond nélkül 90-es állandoval. És nem, nem kopog mint, behajtó az ajtón. Egyébként meg a lánc is gyári benne. Szar, szutyok elavult keleti. De azért 134 (biztos, mert egyszer már atfordult nálunk a 38 év alatt) ezer km után még a 38 éves lánc van benne. Pedig a kicsi hmcs (én) párszor azért már előzött vele meleget, 2-be amikor is leforogta magát. Nyilván melegen, állat én sem vagyok. De ha ezt nem bírja, akkor haljon meg! Szerencsére mind el és gurul. Kivéve szegény sudrimat, aki a garázsban várja, hogy végre a gazdi megvarrja rá azt a két fránya küszöböt, meg a jobbos hatsoivet. Hát ennyi. Fikazatot mellozzuk, akkor inkább ne is "válaszolj". Ez inkább egyfajta "elkapott a hév fele gondolatmenet" volt. Nem tetszik? Van erre jobb hely? Akkor írjál te is oda barátom 😚
@jozsefmalinoczki77443 жыл бұрын
Szia Csík! Nagyon jó a szöveg kár irkálnod!! )
@thomyakadjlife3 жыл бұрын
Szerintem is nagyon jó, de szerintem nem kár írnia, azért annak is van hangulata! :)
@jozsefmalinoczki77443 жыл бұрын
@@thomyakadjlife Szia! A mondat végén van egy mosolygó smile azt jelenti,hogy vicceltem.
@thomyakadjlife3 жыл бұрын
@@jozsefmalinoczki7744 Tudom mit jelent a mosolygó smiley, de köszi! 😂😂😂 A mondatom végén a smiley ugyanazt jelenti... :P Csak legközelebb akkor ne zárójelet írj helyette... 😂😁😉 Tudom h vicc anêlkül is amúgy... 😉
@laszlosoregi86203 жыл бұрын
Aki veteránozni akar már nem kell feltétlenül a 60-as évek autói közül válogatni. Egy 1990-es autó is veterán korú már. Ahhoz még könnyebb alkatrészt találni, kényelmesebb, jobban használható veterán lehet belőle.
@norbertkaiser77713 жыл бұрын
Szia Zsolt! Nagyjából folyamatosan követem a Speedzone műsorait + egyéni csatornákat is. Rólad tudom, hogy több OT-s autód is van/volt, Triumph vásárlásakor ennek elmondtad előnyeit, pl: másképpen fizet a biztosító ha baj történik és OT rendszámos. Pere Laci BMW-je esetében OT vizsga követelményei is elhangzottak. Pista műsoraiban többször elhangzott tőle, hogy ő nem vállalná az OT-val járó nyűgöket, meg az egy szívás. Én erre lennék kíváncsi, hogy ezek melyek lennének. Esetleg egy külön műsort érdemes lehetne szentelni neki. Ha úgy látjátok, hogy egy műsor összehoztok belőle akkor azt kivárom, ha esetleg mégsem akkor esetleg valamilyen infó forrást tudnál-e küldeni?
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Sok nincs, a Veterán Autó és Motor foglalkozott nagyon sokat a témával vagy húsz éve.
@norbertkaiser77713 жыл бұрын
@@zsoltcsikos323 Köszönöm. Én kíváncsi lennék rá. Akár Csíkzone keretében, ha egy komplett műsor készíthető a témáról de azt is szívesen megnézném, hogy Pistával ketten, vagy együtt másokkal, OT tulajdonosokkal értekeztek róla. Más nem Szpíkzone-ban is lehetne pár percet rászánni.
@gyorgyszabo81833 жыл бұрын
Szintén utáltam a rendszert,de ladám még mindig van és a köbányai is jöhet:)
@schferi96393 жыл бұрын
Én abban az időben voltam iskolás Nekem tetszettek azok az autók és mai is. De egy dolog azért biztos abban az időben nem volt annyi hülye mint ma.🙂
@szabolcs83493 жыл бұрын
Vigyázni kell ezzel az OT-s történettel. Én egyre több lefingott régebbi mercivel meg komcsi verdával furikázó embert látok. Díszlécmentesre agyongittelt 124-es mercikről, E 34-es, 39-es BMW-kről már ne is beszéljünk. Ezzel azért vigyázni kellene. Ezek fénykorukban nagyon nem ilyenek voltak.
@gabipszota92803 жыл бұрын
1985-ös Opel Corsa-m van.Soha nem fogom eladni.
@tiborkrajczar473 жыл бұрын
Miskolcon napi használós R16 van!
@pacikuki0073 жыл бұрын
Én most egy 2007-es Audi TT MK2-t restaurálok :)
@freedomday703 жыл бұрын
Sziasztok, 30 év után lehet OT-t kapni ? Hogy működik ez a dolog? Mit kell csinálni ahhoz, hogy valaki ezt megkapja . Köszi. PS, ez nem gyávaság, ez tudás !
@MrNanda383 жыл бұрын
Erről van speedzone-os videó,nézd meg
@freedomday703 жыл бұрын
@@MrNanda38 ok köszönöm, meg fogom keresni.
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Betöltött 30, azaz 31 után, s jelentkezni kell veteránminősítő vizsgára.
@freedomday703 жыл бұрын
@@zsoltcsikos323 köszönöm szépen, mi az intézmény neve ahova jelentkezni kell ?
@palsipos48483 жыл бұрын
pacsi mindenkinek! nekünk volt egy peugeot 104 zs sporting 5 ajtós. sajnos kiütközött hogy alkatrész az a nullánál is kevesebb, mert annyira ritka. így meg kellett válnunk tőle pedig egy aranyos kis méregzsák volt, szerettük nagyon
@laszlokotmajer97083 жыл бұрын
Szegedi bontoban van egy
@Frundsbergp103 жыл бұрын
Nekem van egy 104es igaz nem sport de 5ajtós, 100eft.
@laszlokotmajer97083 жыл бұрын
@@Frundsbergp10 vmit feltölthetnél róla
@palsipos48483 жыл бұрын
@@Frundsbergp10 köszi szépen, de nem kezdek bele, mert már tizen éve nem volt hozzá semmi így értelmetlen
@Frundsbergp103 жыл бұрын
@@laszlokotmajer9708 ide nem tudok képet, de ha ír privátba küldök róla.
@bartnorbi3 жыл бұрын
20:31 azért megnéztem a viber-t gerincvelőből
@petermolnar23113 жыл бұрын
A bianchi-val szivtal ?
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Persze. Végtelenszer :-)
@peterkukac39573 жыл бұрын
Volga m21 kormány gond nélkül kapható, van utángyártott már régóta. Az eredetiek elmállottak.
@tiborkrajczar473 жыл бұрын
30-50 éves japán autókról jó lenne egy videó. Alig látni nálunk, és itt inkább az 50hez közeli autókra gondolok
@petermolnar23113 жыл бұрын
Elporladtak
@hetenyi_gabor3 жыл бұрын
Szeretem a "Vasárnapi Csik" videóit nézni. Amit most írok azt csakis jó szándékból mondom: Kár, hogy az operatőr "szakember", aki beállította a kamerákat nem veszi észre, hogy ugyanolyan színű az iroda ajtaja, mint ami elé leültette Zsoltot. Tényleg a jó szándék vezérel, de azért ezt ne már. Tök jó műsor vizuális élvezetét vágja tönkre. Persze tudom-tudom akinek nem tetszik ne nézze. Ennek ellenére végignéztem.
@attitud173 жыл бұрын
Jaajjj, vasárnap mindig a csíkzonera kelek, mi lesz jövő héten ? Fekve maradok ......káárrr
@tamastakacs3 жыл бұрын
Seiko SKX :)
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Dehogyis. Ez egy két gen. korábbi 6309 😃
@MetalTrabant3 жыл бұрын
Ugyan én már inkább a posztkommunista milliőben kezdtem tudatosan nézegetni az autókat, de Ózdon még sokáig nem változott nagyon az utcakép, és én már akkor is imádtam a szoci kocsikat, akkor még nem tetszettek a nyugati, baltával faragott gépek. Ma is ha ránézek egy régi parkolós fotóra, ami a kádári időkben készült, imádnék legalább egy pár napra visszamenni azokba az időkbe, hogy újra olyan autók vegyenek körbe mindenhol... És a mai felhozatalhoz képest nagyon is sokszínűek voltak. Libafosszöld, narancssárga, okkersárga, mocsárzöld, csokibarna stb... hol látsz manapság ilyen autókat, pláne sima pasztellszínben? Már az is nagy szó, hogy a Skodánál visszahozták a sima szürkét... Persze más kérdés, hogy a színbe a vásárlónak vajmi kevés beleszólása volt a Merkurnál, ha nem akart ítéletnapig várni az új autójára... Nekem a Trabi mellett még a Zaporozsec a nagy becsípődésem, csak nem tudom, mekkora szívás volna vele... de valószínűleg sok. Bár tippre az ukránoknál vagy az oroszoknál még akadhat bőven alkatrész, csak azok nem két kattintással érhetőek el.
@tiborkovacs-vass13273 жыл бұрын
Van egy ismerősöm, ő a Zapót szinte napi szinten használja, rendszeres karbantartással, nagy megelégedéssel. Nagyapám ellenben mindig véresre kurblizta a kezét. Szerintem a karbantartás a minden.
@MetalTrabant3 жыл бұрын
@@tiborkovacs-vass1327 Nem is annyira a használatra értettem a szívást, inkább a felújításra. Nekem van ismerősöm, akinek annak idején volt, de ő szidja, mint a bokrot, hogy milyen kriminálisan szar volt az anyagminőség, meg folyton volt valami baja... aztán persze ki tudja, milyen agyonhasznált példányt fogott ki, nem újként vette.
@fanhalflife82983 жыл бұрын
Lassan már autók se lesznek csak sípoló elektromos dobozok😔
A Fordot meg se említetted, vagy csak én nem figyeltem eléggé?
@laszloblue36113 жыл бұрын
Aki erre akarja adni a fejét, annak ott a húsvágó deszka.* Winkler, a Cugarral.. De ha annyira kell, kezdje egy lepukkant pár 10e forintos lepukkant 2 ütemű motorral. Ha az könnyű falat, akkor talán..
@8lifeisamovie83 жыл бұрын
"Winkler, a Cugarral.." VMaxZsóti és a Lost Baroms? :)
@laszloblue36113 жыл бұрын
@@8lifeisamovie8 Azt nem tudom, de vagy 4x biztosan megnéztem. Nagy szívás volt az a kupac, szar.
@tparcsami6363 жыл бұрын
Jó, de Winkler egy álmot akart megvalósítani közvetlen ébredés után. Neki nem volt jó a Mustang (amihez "minden" kapható) ő egy nagyobb falatot akart, egy különlegeset. Az lett a vele járó munka is. Arról nem is beszélve, hogy az első szerviznek odaadta, aki nem hajtotta el az autóval. Igaz, pár évtizede még "mindenki értett mindenhez".😊
@erzsebetvrzala98473 жыл бұрын
Én még a 17 éves land rover freelanderre sem tudok hátsó villanyt venni 😭. Pedig az még nem is veterán...
@subifori13533 жыл бұрын
Angliában próbáltad?
@P33T953 жыл бұрын
Szia, egy w123-124-126 fenntartása lehetséges manapság ? Kaphatóak alkatrészeket, alapvetően jó választás ezek közül bármelyik ? Gondolkozom rajtuk. Melyik lenne a legracionalisabb választás ?
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
A 124-esé leginkább. De ahhoz is fogynak a cuccok.
@Lazz-10063 жыл бұрын
Szia Csikós. Jobb felni mint megijedni.
@LenryNmQ3 жыл бұрын
Amerikai autókkai mi a helyzet ezen a téren?
@zalavaritibor87263 жыл бұрын
Még rosszabb a helyzet sokszor. Ha nem klasszikus darabot veszel, akkor nem fogod élvezni, de van alkatrész, ha különlegeset, akkor szívni fogsz vele. Amerikai piacos motorom van, egy db kiégett izzó ~1000 Ft, szállítás 15 000 Ft.
@mogyimartin013 жыл бұрын
Inkább csak a karosszéria elemek beszerzésével van baj
@petercserni80943 жыл бұрын
Super videó! Van egy 97 es nagyon jó állapotú M.Vítóm (7 üléses) első gazdája vagyok,szeretném rendbe tetetni a kasztnit és ha eléri a kort szeretném OT ra vizsgáztatni.Tudnál ajánlani megbízható szakembert? Köszönettel:Péter
@YELLOW-Official3 жыл бұрын
Hát igen. Nem egyszerű a történet, egy valóban ritka veterán esetén.
@spanifej3 жыл бұрын
Mar a TC Anti ish az angol kiejtéseddel poenkodik 🙃☮
@zsoltcsikos3233 жыл бұрын
Mivel egy szerkesztőségben dolgoztunk vagy 8 évet 😃
@spanifej3 жыл бұрын
@@zsoltcsikos323 Azt vágom Csík. Ugy ertettem,h adasban eddig csak a speedzonosokat hallottam ezzel poenkodni, a TCseket nem.. 🙃
@fefeeeere96753 жыл бұрын
Most is be vagyunk zárva.Csak most a fasizmus tombol...