16:45 "Vályi István micsodája is connected" Ez az autó valóban minden igényt kielégít :D
@tiri748 ай бұрын
Vezettem egy Hertz bérautót céges üzleti úton az elmúlt napokban kb 1500 km-en át. Objektív véleményem, tapasztalataim: Én egyike vagyok azon ritka állatfajnak, aki nagyon nem szereti az SUV-kat, emiatt nekem annyira nem bejövős az autó, ettől függetlenül pozitív csalódás és meglepetés volt. Formája: előlről nagyon jól néz ki, a motorháztető szélén a 2 domborulat a 2-2 csík nappali menetfénnyel / indexxel még vezetőülésből is nagyon állat. Hátulról szerintem ronda, nekem olyan kusza az egész kinézet, de ahogy írtam ez az objektív véleményem, a 2 felnőtt fiamnak pont a kocsi háta tetszett. Pozitívumok: - a lámpái zseniálisak, természetesen LED-es mind. Már a tompított fény is nagyon jól világít, széles sávban mindkét oldalon ezen felül a fő fénykévék a kormánnyal együtt fordulnak, ez is nagyon látványos és hasznos (régebbi Citroeneknél láttam hasonlót). A reflektorai nappali világosságot csinálnak az országúton, ilyen erős fényt én még semmilyen kocsinál nem láttam, pedig sok autót (köztük német prémium) vezetek. - Induláskor néma csendben lódul meg, de hát nyilván ezt minden elektromos autó is tudja. - a 260 LE összesített teljesítmény bőven elegendő a mindennapokra, inkább arra kell figyelni, hogy ne fényképezzenek le, mert pillanatok alatt átlép minden sebességkorlátozást, anélkül hogy észrevenné az ember. Autópálya tempónál 130-ról is nagyot lép, ha kihúzódik előlem a lassú jármű, még a mögöttem felgyűlt erős autók is csak néznek, hogy ez mi a franc. Power módba kapcsolva alacsonyabb sebességnél kipörögnek a hajtott első kerekek, szerintem a hybrid mód bőven elegendő mindenhez. - a napfény tető hatalmas, behúzható árnyékolóval. az első része kidönthető pár fokban, ellenben nem mozgatható az egész üveglap hátrafelé (vagy csak én nem jöttem rá, hogy hogyan) - az infotainment rendszere nagyon sokat tud, a hajtási módokon felül lehet állítani olyan dolgokat is, hogy (persze magasabb benzin fogyasztás mellett) töltse az akkukat, vagy éppen akku takarékos üzemmód, amikor nem használ akkora teljesítményt az akksikból, mint a normál hybrid módban. ezen felül állandó internet kapcsolattal rendelkezik, wifi-hotspotként is működik. - az anyagminőség mindenhol nagyon jó, látszik, hogy nem sajnálták rá a pénzt. - a vezetéstámogató rendszerek jók, a sávtartó is oké, az adaptív tempomat is szépen követi az elöl haladót, a holttér figyelő is jól látható a külső tükörben, és ha mégis kirakja az ember az indexet, még pittyeg és kicsit megrázza a kormány is, hogy ne válts sávot marha, ott van egy autó. Negatívumok: - szerintem pici a csomagtartója, de lehet csak az itthoni Focus / Mondeo-khoz viszonyítva találom kicsinek, lehet ez másnak bőven elég lesz. - a fékei érdekes módon működnek, nem igazán érezni, hogy meddig megy csak az elektromos visszatáplálás, mikortól kapcsolnak be a rendes fékek is, egy erős fékezésnél (ami nem volt olyan nagyon kirívóan erős) szerintem a rendszer túltolta a dolgot, mert még az ABS is visszarúgdosta a pedált. Ez nem az a fékrendszer, amivel maradéktalanul elégedett az ember. - nincs kormányfűtés, ami nagy negatív pont nekem itt fent északon, továbbá a kormány bőre nem tudom milyen anyagból készült, de nekem izzadt a kezem rajta 15p-en belül, holott nem vagyok izzadós. - meghajtási? zaj: kb 70km/h felett lehet hallani egy bubububu hangot a kocsi alól, ami rohadtul zavaró, ez szerintem a hajtásból jön, fiam szerint (autószerelő) inkább kerékcsapágy, és lehet hogy csak ez a 60e km-t futott példánynál van így, de hosszútávon nem kellemes. - a benzintank kicsi: 45 liter körül lehet, ezzel hatótávra 410-610 km-t jelez előre a rendszer, annak függvényében, hogy a tankolás előtt milyen átlagfogyasztással (értsd: hol) vezettük az autót. A fogyasztás városban / országúton 5,5 l körül alakult, autópályán 8 felett. - az ülések nekem nem kényelmesek. ezt tudja a 9 éves Focus is a családban, de a 2 éves Mondeo ehhez képest egy varázsszőnyeg kényelemben. Nagyon nagy tartományban lehet elektromosan állítani, fent úgy hogy a fejem a tetőhöz ér, lent meg annyira, hogy szinte már nem látok ki a 190cm magasságommal. Középen teljesen rendben van. Kinek lehet jó az autó: aki tudja otthon tölteni, a 60-70 km-es tiszta elektromos táv már sok mindenre elegendő. Aki keveset autópályázik, egyrészt a magas fogyasztás, másrészt a relatív csekély hatótáv miatt. Én nem venném (még) magamnak, mert egyrészt SUV, amivel nem tudok kiegyezni, illetve én még mindig jobban szeretem a családi Focus / Mondeot vezetni. De el kell ismernem, hogy a kínaiak már nagyon megérkeztek az európai autógyártók nyakába, és ha így folytatják 5-10 év múlva lesz félnivalójuk gazdagon. Remélem segítettem azoknak, akik ilyen autó vásárlásán gondolkoznak.
@andreadrigan13246 ай бұрын
Mi megvásároltuk a Lynk&Co. 01-et (kék). Nagyon meg vagyunk elégedve vele. Egy élmény vezetni és tényleg nagyon magas a felszereltségi szint.
@andrasfeher72382 жыл бұрын
Én két napja Egerben láttam egy német rendszámosat. Rendesen megragadta a tekintetemet. Ismerős volt a név, sejtettem, hogy kínai, de igazából nem tudtam hová tenni. Most már tudom, köszönhetően Pistának. És amiről nem volt szó, nagyon jó lett a töréstesztje. Már ajánlottam is egy barátomnak, most akarja lecserélni az öt éves S-Cross-szát.
@pallagivideography14104 ай бұрын
Nem ezt terveztem, de nem bántam meg...! Így elsőre ezt tudom elmondani. Szóval Pista tesztjét látva döntöttem a Lynk & Co 01 vásárlása mellett. Kb 2 hónapja használom, és egy nagyon korrekt gépsárkány. Erős, kényelmes és ha kell tisztán elektromosan járok (város), hosszabb utakon meg vegyesben. A fogyasztása így közel 1600km megtételét követően 5,2 literre jön ki (városban 0, országúton kb 8 liter) elektromosan tudja a 88km-t városban és ezt nekem is sikerült többször kiviteleznem. Nagyon formás és tetszetős autó. Ami pedig a minőség érzetet illeti, nagyon rendben van. nem véletlen, ugye a volvo xc40 PHEV alapjain nyugszik, csak annál nagyobb. Egy szó mint száz... Ez a Kínai Svéd kombó nagyon rendben van, és örülök, hogy mellette döntöttem!!!! Szép napot mindenkinek.
@18Titania9 күн бұрын
Én most tervezem venni, szuper h meg vagy elégedve. Esetleg azóta valami ami mégsem előnyös. Nekem egy elektromos bmw-m van de most cserélném. Nagyon tetszik a felszereltsége és szuper modern. Bárki tud valamit ami a videóban nincs benne írjon. Köszi mindenkinek
@pallagivideography14108 күн бұрын
@@18Titania Már 7000km nél tartok, és eddig nagyon meg vagyok elégedve vele. Szervízelni is voltam a V-szerviznél akik egyedüli módon csak Ők foglalkoznak Lynk & co-val. csak aprób problémának nem nevezném dolgok vannak. néha nem ismeri fel az usb-s pendrivokat, és néha a fedélzeti software "média" belassul. de ennyi. Mechanikusan, mint autó még mindig nagyon rendben van. igazán mutatós még mindig. Mindenki megnézi, és kérdezi hogy "milyen Porsche ez" amikor ismertetem, hogy mi is ez, akkor meglepődve, de elismerve konstatálják.
@dav12083 жыл бұрын
Imádom ezeket az előfizetéses üzleti modelleket. Lényeg, hogy a lehető legtöbb mindenre úgy költsd el a pénzed, hogy közben a vagyonod nem gyarapszik. Elképzelek egy hagyatéki tárgyalást 20 év múlva: "... az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy teljes vagyonát, név szerint 1 hónap Spotify Premium előfizetést, 1 hónap Netflix előfizetést, 1 hónap Lynk&Co előfizetést illetve 1 darab 20 éves futamidejű lakáslízinget, egyetlen fiára hagyja...".
@nagygabor41883 жыл бұрын
Nem akarok okoskodni meg minden de az, hogy birtokolsz valamit vagy sem annak igen komoly következményei vannak. Például az, hogy megtanulod a több generáción átívelő gondolkodást - amolyan katedrális gondolkodás. Vagyis úgy kezdel el valamit, hogy annak te nem fogod látni az elkészült mivoltát. Pl. az olívabogyó 50 év után hozza meg a termést - elülteted de a gyümölcsét lehet csak az unokád fogja először megkóstólni. Voltaképpen ezzel a gondolkodással kiiktatod az elmédet, vagyis az elfogultságodat megszakítod az anyagi világgal. Bocs ha nem voltam érthető, követhető.
@Birodalom13 жыл бұрын
Ezek egyike sem befektetési céllal vásárolt szolgáltatás, mint ahogy az autóvásárlás sem.
@dav12083 жыл бұрын
@@nagygabor4188 Lehet félreérthető voltam, de természetesen ironikusan értendő, hogy "imádom ezeket az előfizetéses üzleti modelleket". Hogy a legegyszerűbbet említsem, a Spotify-t is arra használom, hogy eldöntsem mit tartok arra érdemesnek, hogy megvásároljam hanglemezen. A saját vagyon jelentősége fel fog értékelődni véleményem szerint akár már középtávon is, de hosszútávon biztosan. Hiszen a nagy többség, amiből csak lehet, az előfizetéses szolgáltatásokat fogja igénybe venni, legalábbis egyelőre ez a tendencia látszik. Szóval, ha én jól értelek Téged, akkor szerintem egy rugóra jár az agyunk. :)
@nagygabor41883 жыл бұрын
@@dav1208 Igen, jól látod az összefüggéseket - hozzászólásom csupán folytatta a te gondolkodásod.
@jarod93433 жыл бұрын
Igaz, de mégsem. Tegyük fel, hogy valaki cseréli az autóját 2 évente. Megveszed az újat 40ezer euróért, és két év múlva eladod, ez alatt az idő alatt az autód vesztett az értékéből nem keveset, plusz neked benne állt 40e euród, és esetleg fizeted a szervizeket ha kell. Vagy kibérled havi 500 euróért, a maradék pénzt beteszed kötvényekbe, amik termelik vissza neked a pénzt, és két év múlva sokkal kevesebb veszteséggel cseréled le az autót egy újra.
@18Titania9 күн бұрын
Szuper kocsinak néz ki, holnap megyek egyet megnézni(talán venni is). Apró hiba a videóban: a BMWi szériában már 7 éve magyar a rendszer, navi lényegében minden. Nagyon tetszett a videó, külföldön élek és jól jött a magyar nyelvű infó! Kérésem lenne, ha valaki tud esetleg annyit mondani h van e valami azóta ami mondjuk problémás volt a kocsinàl, bármi ami esetleg a használattal járó apró kellemetlenség. (Új márka, több éves a videó…)Minden infó érdekelne! Szuperek vagytok köszönöm
@k.laszlo13043 жыл бұрын
Geely LTD. alkalmazott vagyok én is, a design és a studio engineering Göteborgban és Coventryben készül, a tulajdonost kivéve nincs sok köze kínához, a designer és mérnök team nagyrészt olaszokból, angolokból és franciákból áll
@lajgutpeter3 жыл бұрын
Beszarás! Nem kell félni a kínai cuccoktól, jó, most csak a telefonjaikból indulok ki, meg ezekből a Xiaomi cuccokból. Akinek csak közlekedő edénynek kell, biztos tökéletes lesz! Vártam már nagyon ezt a tesztet!
@tiboro.kovats3816 Жыл бұрын
Vettem egy ilyet, gondolom az első az országban 28000 km-el. szeretem!!!
@andreadrigan13248 ай бұрын
Én is rövidesen megkapom az enyémet
@pallagivideography14106 ай бұрын
És ha megkérdezhetem, hol kötötted a KGFB biztosítást rá?? köszi!
@george-bakos5 ай бұрын
@@pallagivideography1410 KGFB már van rá, és egészen jó árakkal. Én a cascoval küzködök, nagyon magas árakat kaptam vissza.
@zoltanm60343 жыл бұрын
13:41 Nézzétek már meg! Ez is műbőr!!! :) 2021-ben már ennek is kell örülni egy 15millás autóban!
@dani0113_hun3 жыл бұрын
Mondjuk kínából kiindulva nem biztos hogy a benti kamera fő funkciója a mókás szelfi készítés valamint a biztonsági felvétel...:))
@banlakijozsefbalazs7737 Жыл бұрын
Nem tudom, eljut-e valaha is hozzátok de! Szeretném megköszönni nektek azt a mérhetetlen munkát és kitartást amit bele tesztek a videók elkészítésébe! Respect! A lényeg, történt ugyanis, hogy jóbarátom aki hithű diesel Volvo-s sajátos okok miatt eladta az XC 60-as Volvóját! Hónapkon keresztül hallgattam a nyenyergését, hogy most mi legyen és hogy, meg hogy stb stb. Amikor megláttam ezt a videót! Át is küldtem neki rögtön! De ő neki nem lehet csak úgy bármit megmutattni!! Mert ő azt tudja, csak nem tudja mit! 😁 jött a kérdés! Ugye nem valami elektromos s...r?? De végül csak megnézte! 5 percel később hívott! -Foglaltam időpontot, eljössz velem? Kipróbáljuk a Lynk&co-t. Mondta ezt a legkeményebb fejű ember akit ismerek!! A lényeg! Ha Ti már láttatok valakit gyermeki örömmel autót végig simogató, ajtó nyitogató, gombokat tekergető teli vigyorral autót vezetni.... Ezért köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élménynek, és hogy az áldozatos munkátoknak köszönhetően van még egy ember a földön aki boldogan szál be az autójába, mert látta ezt a Király videót! Köszönöm csak így tovább! 😁
@gergelytoth9153 жыл бұрын
Én még most sem tudtam megbarátkozni a kütyüparádéval a kocsikban,de amúgy szép a járgány,én még úgy vagyok vas,út,sofőr semmi cicoma max szervó abs.😆
@adamnyerges3 жыл бұрын
Simán elmenne új KIA Sportage-nek is. Az eleje kicsit hasonlít a kifutó modellre. Nem rossz. Nekem kimondottan tetszik a pofája. És nem mellesleg azért tudjuk hogy mostanra a koreaiak hova jutottak kb 10 év alatt. És azért ez erősebb kezdés szerintem
@norbertnorbert45133 жыл бұрын
KIA sportage copy az eleje de a KIA és nyúlt a Porsche tól. Egyébként adom tényleg Qurva jó minőségűnek látszik. Persze Ennyi összegért el is várható.
@gabika07rh3 жыл бұрын
Nekem Macan + Charger combo. 😁
@RichardB19973 жыл бұрын
Eleje egy az egyben KIA valóban :)
@istvanvince67023 жыл бұрын
Nekem az elejéről elsőre a fiat coupé gondolatbeli SUVja jött elő 😃
@juliannagronai83953 жыл бұрын
0
@attilabiro6543 жыл бұрын
@@gabika07rh éppen akartam írni h macan volt az első ami az elejéről eszembe jutott :D
@Kiskaresz033 жыл бұрын
kb 2 éve siófokon láttam egyet teleaggatva szenzorokkal svéd rendszámmal... eléggé ufó volt akkor a parkolóban, de vmi perverz módon nekem tetszik :D
@hagymasirobert55853 жыл бұрын
Itt Hollandiában már minden nap látok egyet 💪
@oliverbalogh82343 жыл бұрын
Ebbol Lync & Co-bol full electric Lotus terepjaro is lesz 2022-ben. Lotus Type 132 neven. A spy fotokon nagyon hasonlit ehez a kocsihoz. Plusz az egyik regi kollegam is mondta hogy ezen dolgoztak mar par eve. (Ott dolgoztam a design studioban egy par evig) Tartottam tole hogy valami szar kinai auto lesz az alapja, de a videotok utan megnyugodtam. Nagyon szurkolok a Lotus csapatnak.....
@leventeherner87273 жыл бұрын
7:14 - "Igaz, csak DC töltést tud..." Ez nem inkább AC lenne? Furcsának találom, hogy egy PHEV-t csak DC-n lehetne tölteni.
@Zotya6363 жыл бұрын
Sziasztok! Nem vagyok annyira oda ezekért a SUV-ok ért de ez tetszik komolyan mondom. Még ha csak benzines lenne akkor is barátságos lenne. De hát trendi a villany motor így viszont még jobb is. Összességében nekem bejön 😁 Már csak kell keressek valami gazdag rokont az árához 😄
@Bruti3 жыл бұрын
Hogy lelkesedik már Pista, mint valami óriáscsecsemő. Imádom. :D
@sandorvaradi55543 жыл бұрын
Tök jó! Örüljünk, hogy már kamera van a seggünkben is lassan, ha el akarunk bújni a világtól akkor sem tudunk, mert arc alapján felismernek úgy, hogy ne is számítasz rá :D És ína áll mögötte.
@ldsman1global5873 жыл бұрын
Senki nem mondta, hogy kötelező ilyet venned.
@LiguTheBest3 жыл бұрын
@@ldsman1global587 Csak az a baj, hogy nemsokára csak olyan autót tudsz majd venni, amiben benne lesz a kamera. És természetesen rád fogják beszélni, hogy miért is olyan jó ez neked.
@Krikimo3 жыл бұрын
Első lépés a magántulajdon megszüntetése felé. Nem tetszik ez az üzleti modell. Bérelt lakás, bérelt autó, amid meg van, az a ruhád, aztán romolsz meg. Innentől kezdve az autó számomra elvből egy trágyadomb és ennek az agymenésnek a kiötlői meg tehetnek egy szívességet... Csókoltatom azt a 20.000 madarat.
@pazmandipeter3 жыл бұрын
Nézd meg vagy kérdezd meg a fiatalságot, akar e magának saját tulajdont? Telefont is nagyon max. 24 hónapig tartanak meg, amíg lejár róla a részlet, és hozza a következőt részletre. A nagy usa- ban nem vesznek lakást maguknak az emberek, bérleményként építik nekik a lakóparkokat. Szerinted nem ez lesz a jövő? :)
@Krikimo3 жыл бұрын
@@pazmandipeter számomra nem. Okádni tudnék ettől a jövőtől és ez is ezt vetíti előre, amit tűzzel-vassal írtanék. Így nevelnek ki egy olyan fogyasztói társadalmat, akik vigyorogva asszisztálnak ahhoz, hogy kisemmizzék őket. Ergo, olyanért fizetsz, ami nem a tiéd, folyamatos a kiadásod, ellenben a vagyonod nem gyarapszik.
@tamasodor3 жыл бұрын
Értem,hogy vén faszként, számolni képtelenül lemadarazol 20 ezer embert,hisz a saját tulajdonú 15 éves Swiftedben és a lerobbant panellakásodban ülve más örömöd nem marad… Király vagy,hogy mennyi mindent összeraktál egy élet alatt!
@Krikimo3 жыл бұрын
@@tamasodor mindenben sikerült tévedned. :D Nem vagyok vén, egy fiatal 2 tonnás benzintemetőt vezetek, saját házam van és nulla hitel. Ez kellett? Most jobb? De tényleg ennyire kicsinyes és szánalmas vagy, hogy látatlanban faszságokat hordasz össze másokról úgy, hogy nem is ismered? Gratulálok sikerült aláírni a saját szegénységi bizonyítványod. Te is tehetsz egy szívességet.
@buherator98713 жыл бұрын
@@pazmandipeter HA majd lesz gyereked,öregebb leszel amikor a munkaerő piac nem fog érted kapkodni és kiraknak (mert a mai világban nincs olyan,hogy innen megyek nyugdíjba),akkor is jusson eszedbe,hogy a feltöltő kártyás életed lemerült,de neked még ott van egy két éhes száj akiknek tető kell,iskola kell,étel kell!oké,hogy egy egyre gazdagodó rétegnél ez nem lesz gond,de a többségnek az lesz. Ha a mai fiatalok (gondolok itt a 20 évesekre,mert én még mindig közelebb vagyok a szalagavatóhoz,mint a nyugdíjhoz,nem is kicsit :D :D ) így gondolkodnak,hogy a fogyasztói társadalom termékei utána az életük is elfogyasztható lesz,az az ő felelőtlenségük.Szó szerint ha utcára kerül,fel is kötheti magát,mert nem lesz az,hogy lakásra nem kell költenie,van mivel valami autója amivel eljárogathat,mert a sajátja,csak kaját kell szerezni az áthidalható időszak alatt.Ilyen nem lesz. Az egy másik sztori,ha a feltöltőkártyás élet megszalad,mint a devizahiteleseknél a 25 000 suzuki törlesztő felszaladt a duplájára,mert miért ne következhetne be,miért ne emelnék meg az árakat? Ha egyedül vagy és nem tervezel öreg korodra,mert mondjuk amúgy is lepusztítod a tested,pia,cigi,zabálás,nulla testmozgás...akkor viszont oké.
@sc0urge19783 жыл бұрын
Sajnálom is, hogy csak ez az egy modell van itt…nekem a sedan-juk nagyon bejövős! Mondjuk ez a név egy kicsit gáz, de el tudnám viselni.
@szirakithomas14513 жыл бұрын
Van valakinek információja arról, hogy Magyarországon mikor lesz elérhető a havi bérlet opció? Ahogy láttam még az APP sem elérhető nálunk. Köszi! 😊
@merfolkmaster3 жыл бұрын
Hát ez kurva jó! És nem csak azért mert Pista áradozik róla, hanem tényleg. Ideális méret, jót tesz neki az XC40-hez képesti 10cm növekedés, így már használható a csomagtartó egy családnak is. Strapabíró anyagok, ez nem fog szétmállani 50k km után. Gyors, logikus infotainment, multilink futómű, szemnek kellemes beltér, csendes. Nem vagyok egy SUV párti, de ez kéne.
@drheppb3 жыл бұрын
Rettenetesen idegesítő a folyamatos pattogás a mikrofonból. A hang összevissza van rossz. A múltkor a belülről nyitható üzemanyagtöltő nyílásfedelet (vmelyik francia csodánál) rommá aláztad Pista, most pedig minden szuperfaja...
3 жыл бұрын
Mármint a tényt, hogy várnod kell, amíg egy nyomorult villanymotor kireteszeli? Igen, az szar.
@drheppb3 жыл бұрын
@ ne haragudj, de ez a videó kicsit "marketingszagot" árasztott. Itt nem volt az az "objektívPista", aki halálmindegy kitől kap autót, azt ízekre szedi és megmondja a tutit... Ti nem megélhetési vloggerek vagytok! Belőletek benzin- , és immáron elektroszmog szag 😉 árad! A szó legpozitívabb értelmében!
3 жыл бұрын
@@drheppb ez már csak azért is vicces, mert egy jó ideig nem lesz semmi köze a magyar piachoz ennek az autónak, szóval ezt most benézted :)
@drheppb3 жыл бұрын
@ attól, hogy nem lesz köze a magyar piachoz, még érezhető a marketing 'eau de toliette'...
3 жыл бұрын
@@drheppb Ha ennyire nehéz elfogadnod, hogy lehet valami jó is, ami neked nem tetszik, akkor jön ez a duma.
@szemanlac Жыл бұрын
Ma ezt dobta a hertz egy üzleti úton. 10 km után engine malfunction, hybrid rendszer javításra szorul majd motor teljesítmény leszabályzás. Szerencsére pont volt egy pihenőhely, így megálltam, leállítottam, majd újra indítás után az erő visszatért, de a check engine és a hybrid rendszer hiba továbbra is világít. Persze a hertz segélyhívó 15 perc várakozás után sem válaszolt. A klíma nem működik. A kalaptartó egyik forgópántja és az egyik zsinórakasztója letörve. És az autóban mindössze 30 ezer km van. Tényleg fasza egy autó.
@karolyjuhasz59803 жыл бұрын
Pista az 500€ba benne van a biztosítás is? Egyébként ez egy jó üzlet nekem havi 350€ba volt az e Corsa és ahhoz én vettem a gumikat én szervizeltetem stb ...
@merfolkmaster3 жыл бұрын
500 euro havonta nem is rossz ár, ha beleveszed, hogy se biztosításra, se kötelező szervizre nem lesz költséged. Nincs önerő, megunod, nem fizeted tovább. 3-4 literrel eljársz vele városban ha tudod töltögetni. Van belőle sima öntöltő hibrid is.
@csomejozsef85643 жыл бұрын
"Rettenetesen idegesítő a folyamatos pattogás a mikrofonból."
@kisscsaba16883 жыл бұрын
Nem lesz választható felszereltség?Kb így kezdte a Dacia is, aztán nézd meg most az egykori fapados márkát.Bőr multikormány, Infotainment,stb.
@foravar3 жыл бұрын
az eleje Porsche meg Juke ahogy van, oldalán Range Rover szellőző. Nem lenne baj ezzel ha nem kinai állami gyár lenne. Azaz nem számít a gyártási ár, a cél tönkretenni az európai autóipart, magát az EU-t. Egyetlen cél ez. Így könnyű...és ehhez lelkesen asszisztálni nem szép. A nyugati világban magáncégek vannak az állam nem áll mögöttük(de biztos nem ilyen szinten) Furcsa Pista aki utálja a SUV-okat, mst ugy nyalja körbe lelkesen...mintha lefizette volna a cég. Az ajtón varráshiba, megy is a dolgozó munkatáborba majd, bár lehet eleve onnan készítették. Remélem az EU észbekap és elsöpri a betolakodókat
@tiborsztancs47793 жыл бұрын
A Renault mögött vastagon ott van az állam...
@slobodanvojnichajduk52033 жыл бұрын
Te ugy elévetél a hűlyeségek hálójába hogy az fáj nyugaton is sok cég mőgőt ott áll az állam csak nem verik nagy dobra,a másik tény az EU-val nem kell nekik foglalkozni az leépiti saját magát nem kell Kinai segitség. az Euro7 normativák olyan feltételeket támaszt az autogyártok felé amiket nem tudnak abszorválni,ez a tervezet ellen a az autogyártok nemzetkőzi szővetsége benyujtota az ovást
@adam487983 жыл бұрын
Azért a német autógyártókat sem kell félteni.. Csak egy példa: a VW dízelbotrány.nah arról szinte biztosan tudott a német állam és ott állt mögöttük..
@robertdanko20173 жыл бұрын
Ebbe is gondolom az a 3 hengeres mákdaráló van mint a mostani Volvok többségébe. arról nem is beszélve hogy mennyi lesz hozzá az alkatrész.
@csabapetranyi33763 жыл бұрын
Formás darab kívül belül.Végre nem a műszerfal tetején van az a nagy tablet hogy ne láss ki tőle! Nagyon rendben van a cucc...
@peter71262 жыл бұрын
Ahhoz, hogy a műszerfal tetején lévő tablet eltakarja előled a kilátást, kb 140 cm "magasnak" kell lenni :D :D :D
@gaborsipka63863 жыл бұрын
Óriási vagy Estván mint mindig jár a taps nektek.
@zoltanhuszar541828 күн бұрын
Van Magyarországon szervízháttere, márkaképviselete?
@teremto3 жыл бұрын
nekem pont az n em tetszik, hogy havidíjas a használata. Sosem lesz saját tulajdon. Mint az albérlet lakás. inkább fizetnék törlesztőrészlet 500 eurót, mintr bérleti díjat.
@teremto3 жыл бұрын
@@EGQP a kérdés azt, hogy mi van a kölcsönadási szerződésbe írva. Persze igaz ad van, ahogy leírtad, úgy valóban jó.
@bencemuller79193 жыл бұрын
Az 500euró milyen biztosítást takar? Gondolom fullcascot ennyiért azért még ők sem adnak.
@BlackHawk_13 жыл бұрын
nincs erre vonatkozóan semmi részlet a honlapjukon, ami elég "érdekes"
@KRISZTIÁNBIZDERI-r2j4 ай бұрын
Sajnos a Pécs és Siófok Volvo szevíz nem válalja az autó garaciális szervízelését. Nagyon jó autó, de nem tudod érvényesiteni a garanciát. Aki szeretne venni ilyet járjon utána, hogy a közelében tudja-e szervízelni.
@norbertbenke75213 жыл бұрын
Csak az nem derült ki, hogy a Láma szeme milyen színű volt? 😅
@mihalytiborvidovenyecz8163 жыл бұрын
Lám a szeme, lám ,a szeme sötétkék
@davidkebelei4853 жыл бұрын
nem rossz az ötlet ,de ha kibérli valaki 500 euróért és share módba teszi és elviszi egy másik ember és bemérik az M7esen ,akkor kinek megy vajon a bünti?
@akhilleusz153 жыл бұрын
Ezt már a legalapabb autóbérlős cégek is tudják kezelni :D nyílván az aki szabályt vét.
@TargetID3 жыл бұрын
Épp ma láttam egyet Münchenben, jól meg is néztem. Aztán most nézem a videót és, már tudom mit láttam 😃
@liptakgallodani3 жыл бұрын
Elég szomorú, hogy a nagy multal rendelkező autógyártoknak 2021 egy olyen autóver kienterbe >
@attilanagy53773 жыл бұрын
Az a környezet ahol bemutattátok az autót,ott el tudnék ücsörögni pár órát kaja közben....a teszt fajin
@adamholler49123 жыл бұрын
Adom! Ugyanez! 😉🙃😎
@gehejjed13 жыл бұрын
16:44 - Vályi István micsodája csatlakoztatva van. ??? Hát, Ok... 😂😂😂
@gaborvadasz62373 жыл бұрын
Nem kici nem óccó, de itt a bizonyíték,hogy Kínaiak is tudnak minőséget csinálni!
@peterkiss34439 ай бұрын
Europai gyártással Volvó alapokon. :)
@davidforgo63513 жыл бұрын
Nekem ritkán jönnek be az ujjabb autók de ez tetszik 😁 Speedzone💪
3 жыл бұрын
Az ára már önmagában is bizonyítja, hogy ez nem kínai. Egy picivel drágábban már veszel egy mitsu outlander hibridet, jóval komolyabb felszereltséggel, de akad más márkából is vetélytárs.
@Inferiis3 жыл бұрын
anyira nem is vészes az orra. A Juke már rég csúnyább, de az előző Sportage is hasonló volt. Nekem mondjuk nem tetszik a békaszem, de attól eltekintve igen
@rockleepeti3 жыл бұрын
Magyarban ez az autó vajon mikor lesz elérhető ? Valaki esetleg tud erről infőt ??? Engem nagyon érdekelne ez a bérlési opció , szerintem nagyon jó ötlet ez tőlük
@szirakithomas14513 жыл бұрын
Ez engem is érdekelne!
@robertnagy24563 жыл бұрын
Egy kínai vas, ami amerikai szoftvert futtat. Mi lesz ebből? Úton útfélen lefagy majd, amikor nem tudja eldönteni, hogy keletre vagy nyugatra küldje az ellopott adataidat :) Szervizháttér? Anélkül halálra van ítélve.
@ldsman1global5873 жыл бұрын
Nem figyeltél: elhangzott, hogy a VOLVO szervizek fogják szervizelni.
@endrefarsang52033 жыл бұрын
A kínai vas amit európában gyártanak és a Volvo a szervízhálózata a szervíz, mert ez is egy Volvo, de ezeket elmondták a tesztben, de könnyebb fikázni.
@robertnagy24563 жыл бұрын
@@ldsman1global587 Ez az a pont, amikor egy márkanév már nem jelent semmit.
@robertnagy24563 жыл бұрын
@@endrefarsang5203 Nekem az a volvo, amire az van írva bocs.
@balazsbori99843 жыл бұрын
Ha a lynk&co gyártana alacsonyabb limuzint akkor meg vedtek
@Laca-e5x Жыл бұрын
Ma mentem vele ,nagyon szuper auto .udv Hollandiából
@kicsivacak3 жыл бұрын
Várunk szeretettel egy videót az új Kia Sportageről is!
@andrasbagyuj1540 Жыл бұрын
140-es temponal autopalyan 8 litert fogyaszt, 0% aksi volt indulasnal. Ugyanigy MG LHS 10 liter. Es a tukor szelzajatol eltekintve nagyon csendes a belter autopalya temponal is.
@jozsefmalinoczki77447 ай бұрын
Kétezres vagy nagyobb benzin vagy Diesel motor! Aksipack mehet a levesbe és jó autó!
@jdomotori3 жыл бұрын
Klassz, de kicsit el bizonytalanító az 5:57-nél láttható kipufogó ami már most lemezes rozsdás. Lehet jó pár éves az alkatész, de ez gáz. Amúgy fasza az autó....
@balazsnagy86383 жыл бұрын
"Szevasz Láááma! .. egyem meg.. Há hülye vagy, má le is parkoltam" 😂😂😂
@buherator98713 жыл бұрын
Ezek a wartburg motorok mennyire lesznek tartósak?A "ha 10 000-ként cseréled az olajat és nem 30 000 ként a longlájfot,akkor kimegy a világból" dumát azt nem nagyon hiszem.Kis motor,ahhoz képest ki van hegyezve.Amúgy nem rossz a cucc,ha nem tetszik az eleje,elmész a bontóba össze szedsz egy volvo xc40 orrot és felcsavarozod.
@BlackHawk_13 жыл бұрын
"gyönyörű" gnóm lenne belőle, azon röhögne az egész világ 😁
@buherator98713 жыл бұрын
@@BlackHawk_1A civicesek egy időben az integra orrot pakolták fel,már akinek az tetszett.A 300C elejét is kicserélték magnuméra az egyik autós műsorban.aztán biztos van még más is amiről nem tudok.Amiket viszont láttam nem néztek ki rosszul,egyediek voltak,igényesen meg volt csinálna nem poszegecsezve felkókányolva.Az más téma,hogy én nem cserélgettem volna,de ebben az esetben a volvonak azért szebb az eleje,mint ennek. Kíváncsi volnék,hogy azok a pici lámpák,hova és mennyit világítanak?Az előtte haladó szemének kipirításán kívül.
@JohnDoe-zu1yl3 жыл бұрын
A háttérben a szent nyugati szélkerekek. Mit ad isten, ott sem fúj mindig a szél...
@peter71262 жыл бұрын
Az megvan, hogy a szélkerék akkor sem mindig forog, ha fúj a szél? Leállítható, az áramigénytől függően szabályozható, hogy mikor termeljen.
@Vismajor013 жыл бұрын
Érdekes, hogy a weboldalukon egy szó sem esik róla h egy adott havi megállapodás után ha megakarod venni az autót akkor van e rá lehetőség, ha igen milyen kondíciókkal etc.
@dav12083 жыл бұрын
Azért mert ez nem hiteltörlesztés, de még csak nem is hagyományos gépjárműlízing. Előfizetéses üzleti modell, a szolgáltatás használatáért fizetsz (ami magában foglalja a gépjármű használatát maximum évente 15ezer kilométerig). Úgy képzeld el, mint egy Spotify előfizetést. Nem veheted meg "XY" zenei albumot arányosan kevesebb összegért a boltban arra hivatkozva, hogy Te már 10 hónapja előfizető vagy. Pont annyiért veheted meg, amennyiért bármikor megvehetnéd/megvehetted volna. Ez a trükk az egészben, üzleti szempontból zseniálisan ki van találva. Fogyasztói oldalról meg egy másik kommentben már kifejtettem a véleményem.
@Vismajor013 жыл бұрын
Ez vilagos. Csakhogy a spotify erteke nem degradalodik csak azer mer hasznalom. Akarhogy nezem ha elofizetek ra 2 evig es belerakok 30e kilométert az nem lesz uj, akarhogy polirozod. Es akkor az en erdekem is es a ceg erdeke is hogy eladja. Cegnek igazabol mindegy kinek de pl siman adhatna vmi kedvezo arat (ha mondjuk 16milla a kezdo ara akkor mondjuk 11 millaert elviheted 2 ev utan vagy nemtudom). Teljesen vilagos volt a koncepcio csak az nem mit kezd a volv khm lynk &co a levedlett autokkal.
@dav12083 жыл бұрын
@@Vismajor01 Itt nincs arrol szo, hogy biztosan uj autot kapsz, ha elofizetsz. Azt garantaljak, hogy ujszeru allapotu autot kapsz, de siman lehet, hogy mar valaki hasznalta elotted. Nyilvan lesz egy elettartama az autoknak ameddig meg odaadjak elofizetoknek. En arra tippelek 5 ev. 5 ev alatt ugye lesz benne legrosszabb esetben 75ezer km, mivel az elofizetes 15ezer km-es eves futast foglal magaban maximum. 5 ev alatt bejon nekik 30ezer Euro az elofizetesbol, utana kiporgetik az autokat hasznaltpiacon. Ertelemszeruen akar te is megveheted majd valamelyiket, de meglatasom szerint nem lesz olyan, hogy felajanljak neked kulon az altalad eppen hasznalt autot megvetelre. Eleve nem is biztos, hogy mindig ugyanaz az auto lesz nalad, ha mondjuk 5 even keresztul elofizeto vagy. Pont ezert van gondolom csak ket szin es egyfajta felszereltseg, hogy konnyen tudjak rotalni a kocsikat az elofizetok kozott.
@ecchstore29393 жыл бұрын
A logó alatt festéshiba? Nem is kicsi.
@FenrirWolf_3 жыл бұрын
Zseni a teszt, én vagyok nagyon elborult, vagy tényleg JDM easter egget rejtett a szemünk elé @István Vályi ? Godzilla, vörös nap... Skyline? :D
@gpzkawasaki30063 жыл бұрын
Milyen színű volt a láma szeme?😄
@laszlomolnar39513 жыл бұрын
180000ft az nem is sok, mivel taxit bérelni BP-én, minimum 240000/ho
@skolnyikslk49632 жыл бұрын
Mi kattog az egesz video alatt?
@lg.studio3 жыл бұрын
Ugyanezt a technikat egy B kategorias hatchback-be kellene rakni, egy szep golf/golf kombi mertetu kasztniba. Igy SUV-ba nem kellene.
@gamejean0073 жыл бұрын
Nem gondoltam volna, hogy Pisti ebben az életben ennyire rajongani fog egy kínai autóért. Vagy tényleg jó, vagy nagyon sok-sok-sok pénzt kaptak a promóért... :D
@gabika07rh3 жыл бұрын
Jelenleg is romlik a farhát, annyira megkent mindenkit a Lynk&Co a Speedzone-nál.
@robertnagy24563 жыл бұрын
Brutális kombó lesz, amikor egy alapból "talentum" sofőrke bekapcsol minden biszbasz funkciót, és azért okoz majd balesetet, mert hisz is bennük. Baszki, én autót akarok, nem guruló számítógépet. Ha azt akarnék, vennék kerekeket és ráraknám a PC-mre.
@kommentelek.3 жыл бұрын
En szeretem vezetni az autom. De a budapesti dugoban araszolva 1-2-ures fokozatok kozt valtogatast elcserelnem egy onvezetesre. Persze ha ures az ut, az megint mas. De abbol van a kevesebb.
@robertnagy24563 жыл бұрын
@@kommentelek. Arra egy automata váltós akármi is jó lehet. Mondjuk az önvezető autók már mind azok, vagy elektromosak, ahol váltó sincs. A nagyvárosokban a tömegközlekedést fejleszteném, mert már most sincs hely, és ez a legnagyobb probléma.
@prem510003 жыл бұрын
Majd, ha az elektromos autókhoz széria lesz a robotporszívó wifi-vel és kitakarítja magát akkor lesz jó ! Addig ez még semmi...
@kommentelek.3 жыл бұрын
@@robertnagy2456 Újabb CVT-kben van már "alacsony sebessegű követés" funkció. Ez pont a dugókra való. Mert akkor már kövesse magától.
@motyok3 жыл бұрын
A gépháztető lecsapásakor olyat remegett be az egész tető, mint ha papírból lenne. 😆 a nagy minőség.
@markojani15963 ай бұрын
Teljesen kihúzható az tetőablak hátra, bár menetkomfort akkor annyira nem jó
Жыл бұрын
Kínai autóknál nekem most a Fengon 5 a legszebb, de ez is rendben van 😍
@csomejozsef85643 жыл бұрын
"Valami csettegett csattogott végig a kamerán. Apróság."
@pirosszirom89983 жыл бұрын
Tisztes ipari termék. Nagyon akar látszani, de lélek az nuku.
@blaisecastleman23303 жыл бұрын
Tisztelet a nagy lexikális tudásáért, de ván válámi idegesítő á pálócbán.
@alexanderdavid40342 жыл бұрын
ne hailgasd b.meg, sokkal kellemesebb mint a pesti mekeges ;-)
@gres76033 жыл бұрын
Sok hsz-t elolvastam a birtokolni, vagy megosztani kérdésről és elég egyszerű ezt a csomót átvágni. Vesznek az emberek lottót és fognak venni? Miért? Pontosan azért, hogy lehessen valamilyük, ami a sajátjuk és nem güriztek érte évtizedeket.Nem is az évtizedekkel lenne a baj, ha hosszabb lenne az élet. :)
@rozsgyi3 жыл бұрын
Hát én nem látom a minőséget... Ez pont olyan, mint a csili-vili kínai termékek többséges, már most félnék, hogy az egész széttesik néhány év alatt...
@metaloszoli73393 жыл бұрын
Múlt héten láttam 1 Holland rendszámos ilyet Németországban. Csak pislogtam hogy WTF??? Persze képet is csináltam
@Lordmotor3 жыл бұрын
Elején a háttérben a hajónak jó neve van :D
@narancsnn203 жыл бұрын
Elég szar! 😂
3 жыл бұрын
"faster" - (és nem "cat")
@peterkiss34439 ай бұрын
Milyen jó, hogy PHEV. Vagyis kehet vele utazni is, városban pedig EV. Így krll ezt csinálni.
@SANYESZ93 жыл бұрын
Heves megyei Toldi Miklós :D
@kovacsgergo87383 жыл бұрын
Ez nekem első blikkre egy mini kínai Porsche Cayenne volt előről :D
@Gaucho09123 жыл бұрын
Kicsit olyan az eleje mint Mbappe arca 😁🐢
@djtobee2 жыл бұрын
Nem rossz verda saját tapasztalat , nekem a futómű feszes kicsit ennyi..
@borzoltan23353 жыл бұрын
Az autóvásárlás pont egy veszteséges dolog. Megveszed, értékvesztés, szervíz és mégis benne áll az az összeg ami a teljes vételár. Egyébként hitelnél is így van, csak amikor eladod akkor realizálódik a be nem fizetett vételár maradék és lehet, hogy csak filléreket kapsz az eladáskor. A bérleti konstrukció jó, a baj valóban az, hogy 15ezer km az nagyon kevés évente. Akinek autó kell folyamatosan az azért van, mert olyan helyen lakik ahol nem fér hozzá az áruházakhoz, boltokhoz csak autóval, vagy a munkája vagy családi állapota miatt kell sokat utaznia (pl. saját példa 250 km-re él az exem a kisfiammal). De ha ezt levesszük, akkor az elgondolás elég jó. 2 év alatt befizetek 4 millát, miközben egy 15 milliós autót vezetek, ami megbízható, hiszen újonnan került hozzám, szervizelik folyamatosan, stb. Amikor pedig azt gondolom, hogy elég akkor csak nem fizetem tovább és kész. Nem áll benne a pénzem, nem egy leöregedett, kitudja, hogyan szervizelt autót hajtok. Ezek nagyon fontos szempontok.
@peter71262 жыл бұрын
"2 év alatt befizetek 4 millát, miközben egy 15 milliós autót vezetek, ami megbízható, hiszen újonnan került hozzám, szervizelik folyamatosan, stb. Amikor pedig azt gondolom, hogy elég akkor csak nem fizetem tovább és kész." Nem újonnan kerül hozzád, hanem a cég állítása szerint újszerű állapotú használt autót kapsz. Ami máris nem ér 15 milliót, hiszen az az újkori ára. Ettől még lehet megbízható, de akkor sem új. Az pedig, hogy nem áll benne pénzed, kizárólag akkor előny, ha amúgy meg tudnád venni kp-re, de inkább befekteted az árát valamibe. Akinek nincs ennyi pénze, annak ez tisztán csak költség, amiért autót használhat. Költségnek pedig durván magas, tekintve, hogy egy "csak" egy autó. Akinek ekkora havi kapacitása van anyagilag autózásra, az soha nem fog ebben a konstrukcióban gondolkodni. Ezerszer inkább valamilyen lízingben, hiszen ott a végén akár az övé is lehet az autó. De ezeken kívül is sok sebből vérzik ez a sztori, főleg Magyarországon.
@borzoltan23352 жыл бұрын
@@peter7126 láttad a join swap oldalt? Ott még 500ezer/hónapért is van autó. Egyébként meglepődnél, mert baratomnak pont ilyen vállalkozása van, mondjuk ő lízingre adja az autókat, miközben ő szervizelteti, stb, és azok, akik vele vannak üzleti kapcsolatban, nem is akarják a használtautót a lízing lejárata után. A másik pedig, hogy egyre jobban itt van az amerikai bérelj mindent mozgalom, ahogy átvettük az összses hülyeséget onnan, amit a life coach-ok összehordtak, úgy ez is szép lassan bekerül a köztudatba. Azt persze aláírom, hogy nem mindenki tud egy ilyen konstrukciót megfizetni, de sokan vannak akiknek ez szimpibb minthogy állandóan egy autót menedzseljenek.
@peter71262 жыл бұрын
@@borzoltan2335 Az, hogy kínálnak autót havi 500-ért, nem jelenti azt, hogy ez bárkinek megérné a szolgáltató cégen kívül. Az ismerősödtől nyilvánvalóan cégek és vállalkozások lízingelnek, az teljesen más dolog. Nekik a lízingdíj költség, az áfát meg visszaigénylik. Nem keverendő a Lynk&Co üzleti modelljével, ami magánszemélyekre épít. Magánszemélynek a lízing nem jó megoldás pénzügyileg, főleg ha nem is kell neki az autó a végén. De hát ehhez pénzügyi műveltség kellene, abban meg elég szarul áll ez az ország.
@dioo893 жыл бұрын
Most komolyan,1.5 3henger es 260+loero? 50000-kent motorcsere? Hat neharagudjon a vilag...de 3hengeres motorra annyi loero...ez tisztaveru kamikaze motor..onmagat nyirja ki majd az erejevel...
@tamastorok85123 жыл бұрын
És az unokaöcsén ezt 24 milláért vette meg Volvóként. Azért azt majd megnézem, hogy kell e motort cserélni 50 ezernél! Amúgy, ha figyeltél volna tudnád, hogy a 260 az rendszerteljesítmény, nem pusztán a 3 hengeres 1,5ös teljesítménye!
@BlackHawk_13 жыл бұрын
Mitől ne lenne ez kínai? Még ha Európában is gyártják. 100% Geely! Az mondjuk elég "különös" stratégiának tűnik, hogy a kínaiak nem a Dacia (nem mintha szeretném az oláh márkát) 10-20 ezer €-s ársávjában, hanem 40 e € körül szeretnének belépni a piacra és piacot szerezni. Ezt még a dél-koreaiak sem így kezdték, akik mostanra már kiléptek (kinőttek?) a "budget" autó kategóriából.
@miklossomogyi22833 жыл бұрын
Ha belegondolsz nem hulyeseg ez a strategia sem. A koreaiak akarmennyire jo autokat gyartanak mar jopar eve sok emberben az olcso fospisztoly korszakuk hagyott nyomot. Lehet egyszerubb a premium kategoriaba felepiteni nullarol mint az olcsobol atlepni amikor sok ember mar oda konyvelt el
@BlackHawk_13 жыл бұрын
@@miklossomogyi2283 A prémium kategóriába való belépésbe jó néhány "nagy nevű" autógyártónak beletörött a bicskája (DS, Infinity, a Cadillac Európában, a Genesist még nem tudjuk, most próbálkoznak), lehet álmodozni meg megpróbálni kimosni az emberek agyát egy agresszív marketingkampánnyal, de azért remélhetőleg nem ment el az emberek többségének az esze teljesen
3 жыл бұрын
A Volvo is 100% Geely és a Lotus is akkor :D
@zoltanzoltan2753 жыл бұрын
A Lynk&Co tervez Magyarországra jönni? Tetszik a működési modell. Igazából sosem értettem, hogy miért kell feltétlenül tulajdonolni egy kocsit. Alapvetően legyen egy kocsi, ami kéznél van asap a mindennapokra, részemről egy használt Leaf vagy i3 tökéletes lenne, árammal havi 5000 Ft "üzemanyag" költséggel. Utazáshoz meg jó lenne egy kölcsön Lynk.
@BlackHawk_13 жыл бұрын
már most is tudnál így autót tartósan bérelni, mindenegyben szolgáltatással, csak mikor kicsit számolnál fejben, vissza is hőkölnél rögtön a túlárazottságától
@zoltanzoltan2753 жыл бұрын
@@BlackHawk_1 igen a havi 500 euro sok, engem az az összeg érdekelne, amikor a bérlő kiadja még valakinek. Az gondolom egyéni megállapodás.
@dns120ls3 жыл бұрын
19:30 - 'Allo 'Allo! azért jobban hangzott.
@jurajjanosik82153 жыл бұрын
Pista valahogy túl sok már a bolond duma
@petertoth81873 жыл бұрын
Mert sokaknak ez kell. A stand up.
@marioszabo60012 жыл бұрын
Messziről néztem a kormányon lévő Lynk&Co feliratot és esküszom, hogy IVECO-t láttam.
@sheekerz3 жыл бұрын
A 39.000 € most 370-nel számolva: 14.430.000 HuF.
@adizs23 жыл бұрын
Plusz a magasabb magyar ÁFA meg a ki tudja milyen hazai lehúzás, és árban pár százezer eltéréssel ott lesz mint egy töltheető XC40-es Volvo. Nem nagyon látom, hogy miért venné bárki is ezt helyette.
@octoxus3 жыл бұрын
Ez az autó az én szemembe elölről egy ferrari + porsche hátulról meg audi 😂
@imre3143 жыл бұрын
hat ez biztos hogy jo de meg vannak ezen kivül jo kinai autok, föleg elektromosak.Pl. a NIO
@marketing98123 жыл бұрын
Kicsit Porsche
@gaborpankotai18153 жыл бұрын
Nekem nagyon bejön, szebb mint a ford puma!
@YELLOW-Official3 жыл бұрын
Nem rossz. De vajon akar a magyar kínai autóért ennyit adni? Majd kiderül. Én bevállalnám a kínaiságot, de 2 millió mínusz kellene az árból alsó hangon.
@BlackHawk_13 жыл бұрын
Nem vagyok egy suzukis, de nem látom, hogy miért kerülhet ez 2x annyiba, mint egy új (rándfelvarrt) Suzuki S-Cross
@MrHoolahan3 жыл бұрын
Nincsen szegényszag 🤣👌
@jozsefrostas44573 жыл бұрын
Nem semmi összegekről beszélgetünk már egy új autónál,a forint lassan a pengő sorsára jut!
@BlackHawk_13 жыл бұрын
mert 40 ezer € az k... kevés, ugye? 🤣
@tamastorok85123 жыл бұрын
Pár éve voltak így a románok is(még több nullával). Aztán levágtak 4 nullát és most 70 ft körül él a RON. A gazdasági kabinet döntése a gyenge forint mert így jó a nálunk gyártó autógyáraknak(többek között). Gy F. uralkodása alatt volt 230 körül is az € azt jó volt? Lóf@szt!