Több, mint húsz évig volt lehetőségem agronómiai vezetőként légi növényvédelmi és műtrágyázási folyamatokat szervezni, irányítani, végrehajtani. A filmben bemutatott KAMOV helikopterrel is több alkalommal sikerült légi határszemlét végeznem munka közben. (Hol voltak akkor még drónok!). Óriási köszönetem a gép tulajdonosának, minden pilótának és szerelőnek, akikkel együtt dolgozhattam munkatársaimmal! Máig nincs jobb megoldás a földi akadályoztatott növényvédelem és műtrágyázás kiváltására (mondom ezt drónpilótaként). A több, mint két évtized alatt a precíz munkavégzés során nem volt károkozásunk és rendkívüli eseményünk. Libabőrösen néztem a videót a szép emlékek miatt a benzingőz, vegyszerszag és le és felszálláskor fölvert porvihar ellenére. (Pedig dolgoztunk sárban, napkeltétől napnyugtáig). Köszönet mindenkinek, aki részt vett a légi növényvédelmi rendszer működtetésében!🚁🛩
@bmw520ds2 жыл бұрын
Kedves Balázs! Olyan jó hogy nem hagyjátok elfelejteni ezeket az egykor nagyon sokat dolgozó, megbecsült, embereket és gépeket! Nekem valamiért hatodikos korom óta elakadt a tű, mezőgazdaságban akartam dolgozni mint traktort, kombájnt vezető! Mikor elvégeztem az ehhez szükséges iskolát, bekerültem ebbe a csodálatos világba! Sokrétű, állandóan fejlődő és a mai napig szükséges tevékenység! Pont úgy jelen van az automatika, mint a repülésben, mégsem tudnak bennünket embereket mellőzni, a repcsi is elrepül A-ból B-be, sőt, landolni is tud egyedül, mégis felügyelni kell! Mikor kaptunk egy feladatot, pl. 50kg-os zsákokkal megrakodott pótkocsikkal az őcsényi repülőtérre eldöcögni, akkor mindig felelősségteljes munkát kellett végeznünk! Volt egy balesetvédelmi oktatás, a fel és leszálló HA-MUR útvonalát keresztezni tilos, mert a pilóta vizuális, megállás, hirtelen irányváltás lehetősége, a talajon erősen korlátozottak, tessék ezt a helyzetet elkerülni! Vagy Nyékipuszta, Várdomb, lucerna, füves reptereire kellett kivonulni! Bizony, szorták a szilárd műtrágyát. De, amikor Kamov jött!!! Ott aztán testközelből érezhettük mi történik! Nekünk kellett karjelzés után a töltőfejjel odarohanni a gépet hátulról megközelítve, nehogy szétcsapja a fejünkben a tudományt a forgószárny lapátja, aztán ahogy levette a gázt a pilóta, a kezünk a töltőfejen pihent, a szivattyú nyélgázon nyomta az oldatot a helikopter tartályába és mindenki figyelt mindenre. A szerelő kezelte a szivattyút, az elzáró szelepet, figyelte a mi mozgásunkat, ha kellett szélvédőt mosott, aztán ha eljött az üzemanyag tankolás ideje, az is nagyon érdekes volt! A pilótákra, bármelyik is jött, Istenként tekintettünk, mert a sok tudással felvértezve, mind halk szavú, hulla nyugodt emberke volt! Mindig futás ki amikor intett a szerelő hogy kifogyott a tartálya, elzárócsapot elfordítottam és már futottam is el a géptől húzva a tömlőt magammal, had menjen, had teljesítsen, már rajt is volt a gáz, felpörgött, egy picit megemelkedett, látványosan löktek a ciklikus karon egyet előre, kissé orra bukva harapott a levegőbe és elkezdett emelkedve gyorsulni! Sokszor láttuk hogy bizony vissza "esett" vagy csak több száz méter után tudta a félméteres fű magasságát elhagyni és végre emelkedni, ilyenkor mindig aggódva néztem nehogy baja legyen! Egyszer láttam olyat is, hogy fél napig nem akart elindulni a gépük az egykori munkáltatóm telephelyén! Aztán nagy nehezen beindult, a másik motor viszont nem akart még mindig. Aztán nagy füst, köhögés és beindult! Valamiért nem akart kipörögni az a motor és a hangja sem a megszokott volt! Figyeltem hogy száll fel. Az udvarban a munkagépek felett kínlódva egy keresztben lévő házikó irányába kínlódott, majd mikor nem akart felemelkedni, hátrafelé kezdett nagy sebességgel haladni, erőteljes balra döntéssel ki az út fölé, ott meg nagy fák voltak jobbról balról! Megállt és az udvarba vissza hozta a pilóta, de nem tette le a helyére, hanem a másik irányba úgy hagyta el a telephelyet, hogy a kerekei elérték a fák ágait felül! Meg sem tudtam szólalni a főnökömmel, mert lelki szemeimmel láttam a gépet vagy háromszor leesni és szanaszét törni! Mikor estefelé visszaért a pilóta, kérdeztem mi történt reggel??? Mert nagyon megijedtem! Azt felelte nevetve, a sok eső miatt tele volt vízzel a gép teteje, azt öntötte le. Hiller mellett is voltam. Az egy szép fülke belsővel rendelkező gép volt! Három személyes. Viszont a sítalpain kellett csimpizni mikor tankoltam, a kipufogója ott volt a fejemtől nem messze, majd kiszakadt a dobhártyám! Az bizony nem tudott úgy fordulni mint a KA-26, sem emelkedni! Annyit repültem vele, hogy Kajmádon az éjszakai pihenőhelyről kivitt a munkahelyre. Kamovval elvittek bennünket ha nem volt tele benzinnel. Nagyon sokat ültem benne, egy meseszerű élmény a mai napig! Ezek az EU-s szabályok amiket létrehoztak, sajnos a hozzá csapódott terület darabolásokkal, egyre inkább ellehetetlenítették a légi növényvédelmet! Pedig, a napi 5-600Ha igencsak látványos és a földihez viszonyítva sem sokkal drágább munkavégzés volt. A hidas permetező ha nagy sebességgel haladnak vele, néha azért tapos, mert a talaj adottságok, vagy csak egy kormánymozdulat miatt, fordulóban, napraforgó tányérokat pedig hiába vannak terelőkúpjai, leverik, eltörik! Területteljesítménye is bőven alulmarad. Ez a drónos próbálkozás...Nem engedi a saját védelme az erdőhöz, bokrokhoz közel repülni, nem mozgatja át a légtömeggel a levélzetet, a területteljesítménye pedig....Majd biztos kiforrja magát! Nagyon sajnálom hogy lassan ez is csak emlékké fog válni! Hajnali ötkor már indítani szoktak, és este napnyugta előtt jöttek befele! Remek emberek, iszonyat nagy munkabíró képességgel! Persze, amikor a féleszű gazdák is dolgoztattak velük, nagyokat röhögött mindeni! Szódásüveg talpú szemüvegben kereste az AN-2-est neki háttal állva mikor szemből jött vissza a reptérre...Szép korszak volt még a kívülállóknak is!
@turaib2 жыл бұрын
Micsoda nosztalgia! Apám is a Repülőgépes Szolgálatnál dolgozott pilótaként. Rengeteget mentem vele nyaranta, meg is tanított 15-17 éves korom között repülni a kamovval. Óriási élmény volt. Most meg felidéződött minden hang, minden szag, az első felszállás a napkeltével, és megennyi szép emlék. És nagyon igaz, hogy ha vaki egysezer megízei a repülést az többet nem szabadul annak vonzásából.
@tuzaervin61692 жыл бұрын
Az Ancsában nem volt vegyszerszag, de porozáskor gyakorta eldugult a szórófej: rám is rám szólt a fiatal pilóta egy alkalommal, hogy menjek már hátra és csináljak valamit, mert hiába húzkodja fel-le a gépet, nem megy a por... Hátramentem, és láttam, hogy a portartály oldalánál egy madzagon ott lóg egy hatalmas franciakulcs. Mindjárt értettem a feladatot: rá kellett gombolni a tartály erősen horpadt falára (korábbi "beavatkozások" nyomai...), hogy a nedvességtől összeállt por meginduljon. Az igaz, hogy mikor leesett egy hatalmas adag a bolygó keverőlapátra, egyszerre annyi por robbant ki, mintha egy atomcsapást intéztünk volna a szőlő ellen (meg is ugrott a gép a hirtelen tehercsökkenéstől), de onnan megint rendben ment a szórás...
@kicsidj12 жыл бұрын
Örök kedvenc marad...gyerekkoromban alig vártam a permetezés időszakát hogy láthassam ezt a helikoptert,és az akrobatikát munka közben.
@kuglertam2 жыл бұрын
Moldova György: Ègi szekèr Ajánlom mindenkinek,aki szeret olvasni is erről a tèmáról....
@lajoskovacs10522 жыл бұрын
Érdekes könyv
@attilavp2 жыл бұрын
Többször, több régióban repülhettem utasként Kamovval: felejthetetlen! Kordokumentum film, jó volt nézni. Köszönet!
@arpadszeiff2 жыл бұрын
Mivel gyerekként csak repülni láttam, felszállni, indulni nem, így életem egyik nagy meglepetése volt, hogy a két oldalán nem hőlégsugár motor, hanem két csillagmotor van. Tündéri sárga szitakötők voltak. ❤
@tuzaervin61692 жыл бұрын
Nekem "volt szerencsém" 1981 és 1983 között a verpeléti Dózsa Mgtsz-ben ilyen gépekkel (az Ancsával és a Kamovval egyaránt) repülni üzemeltető mérnökként (sajnos, a "pezetel" addigra már kiment a szolgálatból - de talán nem is baj). Tengernyi sztorim van a gépekkel kapcsolatban, felszállás előtt, alatt, "bevetés" közben, leszálláskor és a műszakonként kötelező utolsó menet végeztével a kötelező figurázásról. A legszebb az volt, amikor jött az utolsó, műszakzáró repülés végén a földi kiszolgálók rituális elkápráztatása a bukófordulókkal, túlhúzásokkal, cifrázott helybenforgásokkal (a helikoptereknél természetesen), meg az őrült mélyrepüléses áthúzásokkal (az Ancsával), hogy lerepüljenek a kalapok/sapkák a bámészkodók fejéről... Ami viszont durva volt (erről itt nem esik szó): a sorvégi fordulókat a téesz-parasztasszonyok mutatták színes táblákkal, a megszórandó sorok végén állva... vagyis a vegyszerfüggönyben állva (mai ésszel felfoghatatlan, belátom)!
@CsImre2 жыл бұрын
A SZU-ban is így ment.
@typer932 жыл бұрын
köszi a kommented. ugyan ezen gondolkodtam hogy miként tájékozódtak GPS híján.
@jeffbig97312 жыл бұрын
Gyerekkorom egyik ikonikus hangja ennek a helikopternek a visítása.
@beresattila22222 жыл бұрын
Már vártam az új részt.. Mint mindig most is megérte.. Érdekes, tartalmas.. Fantasztikus felvételek, interjúk, történetek.🙂 Köszönöm 🙏
@gaborolah3410 Жыл бұрын
Gyula nagyon bátor is volt, néha vezethettem úri-mende körül. Köszönet érte. Szőr.
@koppanytamas82672 жыл бұрын
Héja Air! Laczkó Gyula cége! :) Gyulát sokszor láttam repülni, megfontolt pilóta!
@datomy0012 жыл бұрын
Mezei Józsi az egyik kedves kollégám volt, kár, hogy már nem dolgozik balesetvizsgálóként! Gondolom, akik ebben a szervezetben (MÉM Repülőgépes Szolgálat) dolgoztak, azoknak óriási érzés lehet látni a régi film bevágásokat :-)
@jegmadar41232 жыл бұрын
Laci Bácsi! A jó Isten áldjon meg! Örülök, hogy látlak!
@lajoskovacs10522 жыл бұрын
Gratulálok, Balázs, ismét egy klassz videó 😇
@TurquiseViking2 жыл бұрын
Ismételten szuper videó lett!
@szobi19822 жыл бұрын
Minden perce élmény volt! 👍
@mihalyrokas47642 жыл бұрын
Pár éve, még egy veterános csoportban làttam egy, a videó archív felvételein is szereplő, sötétzöld dobozos UAZ-t. Sárga csíkkal, részben olvashatóan : Repülőgépes Szolgálat. Remélem, hogy megvan még a kocsi, hogy ilyen formában is tovább élhessen az RSZ emléke.
@horvathhanna2 жыл бұрын
A Kamov Ka-26 csoportban face-n a mai napig néha feltűnik az agárdi UAZ :)
@utalomAlibbantakat2 жыл бұрын
A "daru "helikopter nagyon érdekelne🙂
@cabalistiquecampo7392 жыл бұрын
Nagy köszönet ezért a videóért!
@szucsi772 жыл бұрын
Minosegi video. Varjuk a tobbit. Koszi.
@Zsoltika06272 жыл бұрын
Balázs mindig színvonalas videókat csinál látszik a szakmaiság!hogy szereti amit csinál :)na meg Lacibácsi is élménnyel mesél!
@batkizoltan2 жыл бұрын
Nagyon jó videó, riport. Várjuk az MD 500 E magyarországi történetét feldolgozó anyagot.
@takacsi2 жыл бұрын
Nagyon régen bakancslistás nálam egy Kamovos permetezés. Nem sok rá az esély de azért reménykedem :)
@gezapolgar66472 жыл бұрын
Sajnos, már szinte a nullával egyenlő az esély, arra, hogy egy ilyen kamov a levegőbe emelkedjen, (max daruval), mivel, már nem gyártanak hozzájuk rotorokat. A jelenleg meglévőknek meg már lejárt a műszaki engedélyük. Ugyanis a gyártó meghatározta a rotorok használhatósági idejét és üzemóráját. Sajnos, hiába van kifogástalan, repülésre alkalmas állapotban a gép, ha a rotoroknak lejárt a műszaki engedélyük.
@@gezapolgar6647tévedés… 7-8 jelenleg is használatban van koztuk 2 van nekunk is :)
@gabornagy82122 жыл бұрын
@@balazsurban4179 Hála az égnek és nektek hogy üzemeltetitek :) És tudsz valami biztatót mondani forgószárny lapát ügyben? Kapnak hosszabbítást?
@istvanszivos26707 ай бұрын
A Heliforce-tól is szívesen látnék egy hosszú riportot 😊 Nem tudom ki hogy van vele, de csak egy ikonikus heli pilóta! Szerintem lenne rá igény 😊
@csillasebestyen4034 Жыл бұрын
Sosem felejtem el gyerekkoromban hogy a teraszról bámultam a kertünk végén található szántóföldet mikor permeteztek ❤️
@matthewbatki2 жыл бұрын
Az a haaaaang🤤🤤🤤🔥🔥
@barjan822 жыл бұрын
Barmilyen helikopterrel repulni elmeny, de egy Ka-26-al 😀😀 Nekem meg a bakancslistan van, remelem lesz meg ra alkalom.
@thaifold2 жыл бұрын
Hihetetlenül rutinos és tapasztalt pilóták lehetnek. Minden elismerésem az övüké.
@nandorcsarnai80842 жыл бұрын
De jó volt!!!!😊
@TheLordKROK10 ай бұрын
15:14 IFA üzemszerű használat :D
@jozsefmolnar73682 жыл бұрын
Az MMG-t mi is többször meglátogattuk a nyár folyamán.Érdekes érzés volt az árnyékában állni és beszívni azt a "történelmi" üzemi szagot.Meg is veregettem egy kicsit az oldallemezeit.A filmben egyébként (a tokaji munka felszállásoknál) a gép plexijét mosva másodpercekre feltűnik a múltból egykori szerelő kollégám Söndör (Mihályfi László).
@jegmadar41232 жыл бұрын
Szia Gedda!
@jozsefmolnar73682 жыл бұрын
A filmben bevillan egy korabeli motorműhelyes jelenet is Budaörsről.Béla(a kopaszodó), Gyula, Vezekényi,a többi már nem jut eszembe.Béla nagy focis ember volt.
@PaulusdeKenezy2 жыл бұрын
Jó lett volna elmondani, kik döntöttek a szakma megkérdezése nélkül a típuskiválasztásnál.
@traktoros2 жыл бұрын
Esetleg ha már meg lett említve, az MD500-asokról is lesz külön epizód?
@peterstamler89212 жыл бұрын
Kedves Szerkesztők! Mikor lesz a pushback traktorokról egy fejezet? Ezen a téren volt magyar gyártású jármű is!
@kristofmuth21262 жыл бұрын
Emlékszem 2008-körül még Kamovval írtották a szúnyogokat a Szigetközben. Ma már sajnos az An-2 is eltűnt...
@andrasnekoszo86372 жыл бұрын
A MÉM RSZ történetét, az ott dolgozó pilótákat, műszakiakat bőveben megismerhetik: Kószó Andrásné /Végvári László: Volt egyszer egy MÉM RSZ. c. két kötetes könyvéből !
@P137-f8q2 жыл бұрын
bravo..
@belakovacs99582 жыл бұрын
Hmm.Hú de gyorsak voltak.
@sanstx39872 жыл бұрын
Valakinek nagyon megtetszhetett a típus:D
@zoltantolosi26332 жыл бұрын
Szuper
@mindenfele7112 жыл бұрын
Érdekes lett volna tudni, hogy ezeket mennyire volt gazdaságos üzemeltetni. Illetve mennyi permetet szívtak. (a pilótafülkébe lehetett érezni?) Illetve a címben is beletenném a típus nevét, hogy könnyebben meg lehessen találni Köszönet a videóért!
@tuzaervin61692 жыл бұрын
Az Ancsában nem volt vegyszerszag, de porozáskor gyakorta eldugult a szórófej: rám is rám szólt a fiatal pilóta egy alkalommal, hogy menjek már hátra és csináljak valamit, mert hiába húzkodja fel-le a gépet, nem megy a por... Hátramentem, és láttam, hogy a portartály oldalánál egy madzagon ott lóg egy hatalmas franciakulcs. Mindjárt értettem a feladatot: rá kellett gombolni a tartály erősen horpadt falára (korábbi "beavatkozások" nyomai...), hogy a nedvességtől összeállt por meginduljon. Az igaz, hogy mikor leesett egy hatalmas adag a bolygó keverőlapátra, egyszerre annyi por robbant ki, mintha egy atomcsapást intéztünk volna a szőlő ellen (meg is ugrott a gép a hirtelen tehercsökkenéstől), de onnan megint rendben ment a szórás...
@zsoltzsolt64662 жыл бұрын
Az összes játékom odaadtam volna kölyök koromban egy körért 😄
@rezvez63782 жыл бұрын
Kétszer ültem benne utasként, munka közben
@zsolthorvath72902 жыл бұрын
És milyen volt ?
@rezvez63782 жыл бұрын
Nagyszerű!
@gaborbodo89602 жыл бұрын
Gyerekkorom zümmögése. Gyöngyös mellett laktunk. Lehet, hogy pont ez a bácsi repkedett felettünk. :)
@type36662 жыл бұрын
Az oreg Kamov :))
@tamas70832 жыл бұрын
Pusztai László Budapesten lakott/lakik?
@Vid.1862 жыл бұрын
👍👍👍
@robertnagy24912 жыл бұрын
Mintha egy Sci fi filmbbol vagy jatekbol lepett volna ki ugy nez ki. szep jarmu.
@utalomAlibbantakat2 жыл бұрын
Kamovok és a többi légi pernetelő munkáját a dronok veszik át lassan
@szaboszilardgyozo3032 жыл бұрын
Tavaly vagy tavalyelőtti kamovos videóban (amiből most is kerültek bevágások), talán a HA-MCS lajstromjelű gépnek mi lett a sorsa? Akkor azt nyilatkozták hogy év végéig lejár a rotorlapátok felhaszálási ideje és szinte lehetetlen újakat beszerezni. Van erről valami hír?
@barjan822 жыл бұрын
Egyszer mar vegeztek elettartam hosszabbitast a lapatokra talan 30evrol 40evre rengetek vizsgalat alapjan, de tovabbi hosszabbitast mar nem vallat be az Orosz gyarto.
@christianszilagyi21462 жыл бұрын
A Ka-26-os helikopterekről olvastam a 2022-ben elhunyt Moldova György könyvében. A Ka-26-os helikoptert Lengyelországban gyártották mint a Polski Fiat 125 P -t. A Polski Fiat 125 P 1970-es években. Nyugat-Németországban 6500 DM volt. Kelet-Németországban 23.500 DDM volt. Magyarországon 120.000 Forint volt. Az 1960-as években a Mig 15 bisz -t darabját a Magyar Honvédség egyenként 16.000.000 Forintért vette. Ezek is néha lezuhantak. Az 1970-es években a Ka-26-os helikopterek darabját az állambácsi 7.000.000 Forintért vette majd az 1980-as években 2 darabjával 18.000.000 Forintért vásárolták. Furcsa mód ezekből is lezuhant pár darab az Égi szekér cimü könyvben.
@HanggliderDelta Жыл бұрын
Óriási kedvenc. Gyerekkorom ikonja. Köszi ezt a videót. Pilóta: kzbin.info/www/bejne/qWe4nZekh9uViMU
@torjekgyula72422 жыл бұрын
Azt eddig is tudtam hogy a helikopter sokoldalú eszköz,fakitermeléstől kezdve a mentésen át állatterelésre és vadászatra is használják,de hogy cseresznyét is szárítanak helikopterrel,na ez új volt nekem! kzbin.info/www/bejne/qGi3iJmQeKaNaMU
@krisztiansarkany5142 жыл бұрын
Fordult elő valaha hogy a forgószárny lapátok összeértek?
@laszlopusztai88242 жыл бұрын
Igen, dw csak a földön.
@friciworld2 жыл бұрын
Ha ilyen tökéletes volt a mezőgazdaságban, miért nem lett továbbfejlesztett verziója? Környezetvédelem miatt már nem jelentős a légi permetezés? Vagy olcsóbb a magashasú traktor? Azért nem sokat adtak az emberek egészségének óvására. Bármiféle védőfelszerelés nélkül keverték a permetlevet.
@Hard3n3d2 жыл бұрын
Nincsenek akkora egybefüggő területek ahol megérni használni mert 20 tulajdonosal nem lehet leszerződni
@tuzaervin61692 жыл бұрын
Volt védőfelszerelés. Egy második világháborús gázmaszk. A vegyszerraktár falába vert százas szögre akasztva. Ott voltam, láttam.
@gabornagy82122 жыл бұрын
A Ka-226 a továbbfejlesztett változat 2db gázturbinával. De az túl drága ahhoz hogy erre használják.
@viktorcsanyi7262 жыл бұрын
@@gabornagy8212 Így igaz, szép és sokkal komolyabb gép, változó idők...
@brotesserzoltan2 жыл бұрын
Börgöndön dolgoznak egy KA-26-os felélesztésén.A gép a Magyar Néphadsereg légierejében repült Börgöndön majd a típus 1990-es kivonása után mezőgazdasági permetezést végzett.Erre akkor derült fény amikor a sárga festés lecsiszolàsakor előkerült a régi zöld honvédségi festés.A KA-26-ost csak nálunk rendszeresítette a hadsereg.A többi nem orosz üzemeltető csak mezőgazdasági permetezésre használta.
@zsolthorvath7290 Жыл бұрын
Kamon ka 26 nagykanizsa hol permteztek
@atillahornyik91122 жыл бұрын
Gyerekkoromban cirka 30-35 évvel ezelőtt Mezőnyárád határában sajnálatos módon lezuhant egy permetező helikopter . Arra már nem emlékszem hogy a pilóta túlélte-e a balesetet .