Miért nem szedek gyógyszereket, holott IBD-s vagyok...? (Crohn-betegség, Colitis ulcerosa)

  Рет қаралды 9,648

ZsomBisztró

ZsomBisztró

Күн бұрын

Пікірлер: 59
@rador00
@rador00 3 жыл бұрын
Ó, brada. Én is 16 éve élek együtt ezzel a betegséggel. Most 37 éves vagyok. Amikor egyetemre jártam, akkor kezdődött minden. Veled ellentétben nekem 10 műtétem volt. Vékonybél-kivezetés, például. Ma már csak 1,5 méter hosszú a tápcsatornám (az eredeti 7-7,5 méter helyett), de az utóbbi 6 évben megtanultam én is gyógyszerek nélkül létezni. Amely létezésnek a táplálkozás megreformálása, illetve a jóga (szűkebben: ashtanga yoga) rendszeres, szinte napi gyakorlása, ahogy akkor, úgy ma is alapjául szolgál. Most viszont elkezdtem szarul lenni, ez kábé 2 hete tart. Ilyen tényleg nem volt évek óta. Mindenesetre most megint belevetettem magam a netes információkutatásba, így találtam rád. Nagyon hasznosnak, nagyon értékesnek tartom, amit csinálsz. Jó ideig nekem is volt egy ilyen szándékom, hogy mindazt, amit - nem orvosként, nem dietetikusként, nem szakemberként, hanem saját erőből - elértem, egyszer megosztom a külvilággal, hátha azzal is segítségére leszek valakiknek vagy csak valakinek. Aztán ezt mindig elodáztam. De most általad nyertem valamiféle új inspirációt. Köszönöm!
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Azta, fuh, nem lehet egyszerű neked, nagyon köszi, hogy írtál, és megosztottad a sztoridat! Én is szeretek jógázni néha, vagy csak légzésgyakorlatokat csinálni. Örülök, ha tetszik, amit csinálok, kívánom, hogy legyél jobban!🙌
@melindat.5904
@melindat.5904 3 жыл бұрын
Szívemből szóltál!34 éve vagyok Crohn beteg.(Orvosi egyetemet végeztem,bár nem belgyógyász vagyok.)20éve egy könyv hatására kezdtem megfigyelni hogy kapcsolat van az állapotom és az elfogyasztott ételek között.Kitapasztaltam a nekem megfelelő ételeket,és a belgyógyász kollegám tiltakozása ellenére leépítettem a gyógyszereket.TÖKÉLETESEN PANASZMENTES vagyok.Azon szerencsések közé tartozom,akinek jól karbantartható a betegsége diétával.Soha senkit nem beszélnék rá hasonló lépésre,de ez az én történetem.Szerintem is sokunk esetében (de sajnos nem mindenkinél)bizonyos ételek kerülése javít a bél állapotán.
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Uh, nagyon köszönöm, hogy ezt leírtad, örülök, hogy jól vagy, nagyon jó kis történet, és ebből tudom, hogy nem vagyok egyedül, aki ezeket tapasztalta, ezen az úton indult el... Ugyan így vagyok vele, senkit nem akarok erre rábeszélni, én csak a saját tapasztalatomat, véleményemet és történetemet osztom meg. További jó egészséget és tünetmentességet!😊
@cserianyo
@cserianyo 2 жыл бұрын
Szia, a könyv címét szeretném megkérdezni
@agnesk.8907
@agnesk.8907 Жыл бұрын
Kedves Zsombi! Teljes jobbulást és tökéletes egészséget kívánok Neked, és mindenkinek!
@erikameszaros2718
@erikameszaros2718 3 жыл бұрын
Én 7 3ve vagyok tünetmentes. Szintén semmit sem szedek, és sokat segített szerintem az agykontrol. Esténként elképzeltem hogy a gyulladás alábbhagy, majd eltűnik.. és ma is hiszem hogy ez is segített, mert azóta is jól vagyok. Mindent eszem! Kivéve bab és káposzta. Sok sikert a továbbiakban!!
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Örülök, ha jól vagy! Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat számít a gondolatiság, a hozzáállás. Köszi szépen!😊
@barbart_
@barbart_ 3 жыл бұрын
én már csak egyféle gyógyszert szedek (Imuran), abból is kis dózist, de abszolút az ételekben hiszek, hogy amiatt vagyok igazán jól, mert egészségesen táplálkozom. ha bármikor olyan ételt ettem, amit nem kellett volna, hiába szedtem gyógyszert, jöttek a tünetek...szóval én a kettős erőben hiszek:) üdv, egy ugyancsak colitises youtuber:))
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Szio, jó hallani, hogy jól vagy és így működik a “kettős erő”!😊
@dorakincses6667
@dorakincses6667 3 жыл бұрын
Szívemből szóltál 🧡 nagyon inspiráló volt mindaz amit mondtál, és egyben megerősített abban, hogy jó úton haladok :) köszönöm!
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Örülök, ha tetszett! Ha jó úton haladsz, akkor továbbra is hajrá, menj csak előre!😊
2 жыл бұрын
Zsombi! Fantasztikus, hogy a helyzetből a legjobbat hoztad ki! És úgy, hogy másokra is ösztönzőleg hatsz! Jó lenne egy videódban megismerni a szüleidet is! 😁 Biztosan büszkék rád!
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
Köszi szépen, örülök, hogy tetszik, amit csinálok!😊 Majd mondom nekik😀, aztán meglátom, hogy van-e hajlandóságuk.🤷🏻‍♂️
@zweiundvierzig4870
@zweiundvierzig4870 3 жыл бұрын
Szuper videó, kívánom, hogy a jövőben is jól legyél és tünetmentes. :) Èn is leépítettem a gyógyszereket, ami 7 éven át működött. De sajnos ez lassan végett ért, és fokozatosan egyre rosszabb lett. Most már egy lehetséges műtét is kilátásban van. Senki nem tudja, miért lett a chronom rosszabb... szóval nagyon csalóka ez a betegség, nem szaban az embernek elbíznia magát. Én már azt hittem, hogy meggyógyultam belőle...
@pinkneygirl1
@pinkneygirl1 3 жыл бұрын
Ez így van sajnos.. ha azt hisszük hogy jól vagyunk, attól még a háttérben dolgozhat és majd később látjuk meg mit okoztunk 😕
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Köszi szépen! Fuh, sajnálattal hallom, kívánom, hogy legyél jobban. Ezért járok vizsgálatokra most is, hogy lássam és tudjam, ha valami változik!
@belabako8045
@belabako8045 3 жыл бұрын
Haver egy dologra figyelj oda ha abbahagytad a gyógyszereket: félévente ultrahang, vérkép, évente tükrözés. Ha valóban Ibd-s vagy, akkor ez nem fog elmúlni hidd el, dolgozik a háttérben. Ha kirakod az ajtón, az ablakon fog bejönni, ez nem játék, ez a betegség az élettel összeegyeztethetetlen. Nem mentális dolog, folyamatosan változik a gyógyszerek vagy azok hiánya miatt.
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Köszönöm aggódásodat, magam is fontosnak tartom a vizsgálatokat, már több, mint egy éve nem szedek gyógyszert, és azóta is járok kontrollokra, illetve beszélek az orvosommal is.
@MrXpeg
@MrXpeg 3 жыл бұрын
@@zsombisztro Az orvosod személyét megosztanád?
@KrRoli
@KrRoli Жыл бұрын
@@MrXpegvidóban elmondta.
@MrXpeg
@MrXpeg 3 жыл бұрын
Szia! Megkérdezhetem, hogy hogy a pentasánál is az elhagyás mellett döntöttél? A steroid és erősebb gyógyszereknél érthető, hogy a mellékhatások miatt, amit említesz is, hogy kikészítettek, de a pentasa egy gyengének számító, fenttartó gyógyszer, általában mellékhatása sincs, és daganat megelőzés céljából "kell" állítólag hosszútávon szedni. Neked volt tőle valami panaszod? Köszi a választ előre is!
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Szervusz Zoltán! Persze, lényegében elegem lett a folyamatos függéstől, hogy ha éppen nem volt nálam gyógyszer, akkor egész nap azon izgultam, hogy jaj mi lesz. Hiába szedtem, nem éreztem semmi hatását, és mivel az erős gyógyszerek se hatottak, teljesen kiábrándultam az egészből. Szimplán elegem lett a függő helyzettől és attól, hogy ezektől várom a megváltást. Igazából ez az indokom, de nem javaslom senkinek se, hogy ezt az utat kövesse, én így döntöttem, orvosommal megbeszéltem. 😊
@escuelakodalybilbao2211
@escuelakodalybilbao2211 3 жыл бұрын
Nagyon jók a videóid. Köszi, hogy megosztod a történetedet. Ahogy értettem végül is az IBD ez akkudt hasmenés? A bél nem fogad be semmit? Milyen tünetei vannak ennek a betegségnek? Vagy neked milyenek voltak?. És ne felejtsd el megmondani, hogy milyen diéta segített! Köszi, jó egészséget!
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Köszönöm, örülök ha tetszenek. Nem, ez nem az akkudt hasmenés. Az IBD (inflammatory bowel disease) gyulladásos bélbetegséget jelent, aminek két fajtája van a Crohn-betegség és a Colitis ulcerosa. Én colitis ulcerosas vagyok. Jellemző tünetek: erős hasi fájdalom, véres széklet, fáradtság, hasmenés, gyors fogyás, ilyesmik, legalábbis én főleg ezeket tapasztaltam. Sok videót posztolok arról, hogy mit eszem, a csatornámon ezeket megtalálod. Neked is jó egészséget!
@HRK-q5m
@HRK-q5m 3 жыл бұрын
Nagyon értékes, hiánypótló csatorna! Örülök 40 évesen tudok tanulni tőled
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik, amit csinálok!😊
@GrammatonC
@GrammatonC 7 ай бұрын
Én már 8 éve kapom folyamatosan a szteroidot , évente 1-2 fellángol és pont most.
@meszarosmate4257
@meszarosmate4257 3 жыл бұрын
Mondhatni míg nem változtattál az étkezési szokásaidon addig egészségtelenül, rendszertelül étkeztél? vagy hogyan, milyen ételeket ettél?
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Szervusz, az az igazság, hogy nem. Egész életemben egészségesen ettem anyukámnak köszönhetően, de nem optimálisan, nem a gyógyulást elősegítő módon.
@meszarosmate4257
@meszarosmate4257 3 жыл бұрын
@@zsombisztro Köszönöm szépen a válaszod. az igazság az, így is éreztem legbelül, erre gondoltam. Személyesen pajzsmirigy alulműködésem van, de én is igyekszem a táplálkozás útján jobban odafigyelni. Csak bíztatni tudlak a további videókat illetően, nagyon eredményesen csinálod :)
@terezmajor8669
@terezmajor8669 2 жыл бұрын
Fura, hogy milyen helyzeteket produkal az elet/univerzum. Amikor valami mindig segitett, de egy ponttol kezdve mar nem mukodik. Ilyenkor vagy teljesen ketsegbeesik az ember, vagy felismeri a helyzetet/ kihivast, megpedig azt, hogy nem lehet mindig valamilyen kulso forrastol automatikusan elvarni a segitseget, hanem igenis befele kell fordulni es sajat magunk kell, hogy megoldast talaljunk - sajat magunk jobban valo megismeresevel. Le a kalappal. ❤️
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen!😊
@playerslide9148
@playerslide9148 3 жыл бұрын
Szia! En Crohn beteg vagyok es most szedek szteroidot azon belul Medrolt es hogy mar lassan elhagyom es hat pufibb lettem es az arcom is fel van vizesedve, es azt szeretnem kerdezni, hogy ez majd lefog menni ha elhagyom a Medrolt? Meg leadom majd a felhizott kg-mot? Valaszodat elore is koszonom!❤️
@zsombisztro
@zsombisztro 3 жыл бұрын
Szió! Én is Medrolt szedtem és én is mind a háromszor pufi lettem tőle, viszont ahogy abba hagytam, idővel mindig lement, szóval ne aggódj!😊
@vargagitta56
@vargagitta56 2 жыл бұрын
Szenzációs vagy! Köszi a videót. 🤗🤗🤗👍
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
Köszi, igazán nincs mit!😊
@malvinbergovan7493
@malvinbergovan7493 2 жыл бұрын
Küldj legyszi egy pár receptet hogy mit lehet fogyasztani vagy mit lehet egyáltalán enni
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
A csatornán sok vidit találsz az IBD életmód lejátszási listában. Ott vannak receptek is.
@rekakalla1040
@rekakalla1040 2 жыл бұрын
Szuper , jo ezt hallani ugyes vagy:)
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen!😊
@Rikitheboss
@Rikitheboss Жыл бұрын
Szia Zsombi hát kb én 1 éve crohn beteg vagyok
@zsombisztro
@zsombisztro Жыл бұрын
Szervusz, sajnálattal hallom, remélem jól vagy!
@Rikitheboss
@Rikitheboss Жыл бұрын
@@zsombisztro Köszike jól vagyok
@kitti9764
@kitti9764 Жыл бұрын
Szia! Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy, hogy léptél túl azon, hogy félsz elmenni bárhova, vagy a folyamatos mosdó keresésen? Kezdek rájönni hogy már csak akkor és azért kell mosdóba mennem mert mennem kell valahova, mostmár kezdek félni bárhova menni. Van valami hasznos tipped esetleg?
@zsombisztro
@zsombisztro Жыл бұрын
Szia, Több Ibd-s videómban beszélek erről, de a helyzet az, hogy nincs egyszerű válasz. Bátorsággal, elhatározással és idővel. Nem volt egyszerű, de ma már tényleg eszembe se jut a wc kérdés. Kívánok neked kellemes új évet és jobbulást!😊
@zsuzsannasolyom3550
@zsuzsannasolyom3550 2 жыл бұрын
Szia! Meg szeretnélek kérni, hogy írd meg az IBS tüneteit, amelyek nálad jelentkeztek és amelyek alapján erre a diagnózisra jutottak. Előre is köszönöm.
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
Szervusz! Én IBD-s vagyok, ez durvább, mint az IBS és nálam a tünetek a görcs, véres széklet, hasmenés, nagyon gyors fogyás, nyákosodás voltak elsősorban.
@zsuzsannasolyom3550
@zsuzsannasolyom3550 2 жыл бұрын
@@zsombisztro Köszönöm a visszajelzést.
@bernadettczap1630
@bernadettczap1630 2 жыл бұрын
Mi az a chrom?
@zsombisztro
@zsombisztro 2 жыл бұрын
A crohn betegség az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége.
@bernadettczap1630
@bernadettczap1630 2 жыл бұрын
@@zsombisztro értem köszönöm🥰
From Small To Giant Pop Corn #katebrush #funny #shorts
00:17
Kate Brush
Рет қаралды 71 МЛН
Life hack 😂 Watermelon magic box! #shorts by Leisi Crazy
00:17
Leisi Crazy
Рет қаралды 28 МЛН
The Joker wanted to stand at the front, but unexpectedly was beaten up by Officer Rabbit
00:12
8+1 lépés a gyulladásos Bélbetegségek ellen
7:14
Ujhelyi Szabolcs Zoárd
Рет қаралды 59 М.
5 tipp a JOBB emésztésért - Nekem mik segítettek
7:14
ZsomBisztró
Рет қаралды 7 М.
Mit eszem egy produktív napomon Colitis Ulcerosával
6:56
ZsomBisztró
Рет қаралды 6 М.
Történetem az IBD-vel (Crohn-betegség, Colitis Ulcerosa)
14:22
ZsomBisztró
Рет қаралды 15 М.
5 szokás 5 perc alatt a jó reggelhez
5:08
ZsomBisztró
Рет қаралды 4,6 М.